Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

A sál alól felszakadó horkantásra meglepett vigyorral reagál, majd az azt követő dicséretre somolyogva bólint egy aprót. Az anyja csakugyan egy angyal, aki igazán mindent megtett, hogy normális, egészséges gondolkodású férfit neveljen belőle, és bár az elmúlt években sűrűn emlékezteti őt arra, hogy élete valahol 25 és 30 között csorbát szenvedett, azt mindig elismeri, hogy amit kellett, mint illem, fegyelem és kötelességtudat, az évek alatt sikerült belevernie fia fejébe.
- Az enyémnek ott van édesapám - lassan kezd bele mondandójába, tekintetét végighordozva a különleges lámpákkal megvilágított helyiségben. - De ők ketten, együtt, soha nem voltak boldogok.
Kár lenne akként beállítani őket, mint amit világéletükben mutatni szerettek volna környezetük felé. Hiszen tudja ő, tudja az apja összes szeretője, és még az utcasarki zöldséges is, aki szombat reggelenként kénytelen-kelletlen, de végighallgatja az Osztrovszky házaspár végeláthatatlan vitáit. A gondolatra, hogy egyszer egy ilyen kapcsolatban éljen, gyomra nyomban összeugrik, s attól tartva, hogy egy nap majd idejut, félve pillant fel Lénára.
- Üljünk le - ér hozzá a nő karjához, és egy közeli, mélyzöld vászonnal kivarrt díványhoz invitálja. Ő csak miután a körülményekhez képest kényelmesen elhelyezkedik, és ujjaival az oroszlánfejű karfa faragásain köröz, pillant fel rá. - Nem nekem való a család. És ha te arról álmodsz, hogy évek múlva férjhez menj, és gyereket szülj..., nem én vagyok az embered.
Hangja komolyan cseng, tekintetével minduntalan keresi Léna bájosan csillogó barnáit. Még soha sem merült fel köztük ez, és miután egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Konstantin néhány napja eldöntötte, hogy egy finom vacsora mellett felhozza az elkerülhetetlent. Na, nem pont így tervezte, de ha már belekezdett, folytatja.
- Viszont, ha megelégszel azzal, amit én adni tudok, akkor... - az oroszlánra fordítja fejét, és sűrű levegővétel után, megemelkedett adrenalinszinttel fejezi be gondolatát. - ...átmennék ma este hozzád.
Nem ezekkel a szavakkal szerette volna lezárni mondanivalóját, de ami a fejében kavargott, azt egyelőre nem tudta kimondani. Idejét sem tudja mikor élt utoljára kapcsolatban, és megfakult emlékei alapján az sem tarthatott tovább két hónapnál. Szabad kezével megdörzsöli állát, majd egyetlen vékony vonallá préselődött ajkakkal néz fel a mellette ülő nőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Számára a nyitott házasság, avagy együtt-, de mégis különélés teljesen idegen téma. A szülei - amíg édesapja élt, persze - imádták egymást, minden percük a boldog, meghitt családi élet körül forgott, így elképzelni sem tudja, milyen lehetett Konstantin gyermekkora.
Naivan azt gondolta, majd szépen elcsevegnek erről is, mint korábban bármi másról, de a férfi mondandója a könnyed invitálás után mondhati hidegzuhanyként érte. Még jó, hogy időközben leült és a keze ügyébe került a kanapé méregzöld kárpitja. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, csak azután nézett fel ismét az oldalán ülő férfire. Egyértelműen badarság volt számára, hogy ezzel az el nem hanyagolható problémakörrel nem foglalkozott. Túlságosan is a jelenben élt, nem tekintett előre és nem volt gondja a másik ilyesfajta gondolataira, igényeire és elveire.
 - Ha azt gondolod, hogy én ezeket igénylem, akkor még nem ismersz eléggé...
Szavait elhaló hangon, már-már suttogva ejtette ki a száján, egyetlen vizslató pillantás után tekintetét egy fix pontra szegezte valahol a távolban. Nyilván minden nőnek az az álma, hogy egyszer édesanyává válhasson és egy meleg családi otthont varázsoljon az amúgy néptelen és sivár házból, de benne ez az igény egészen egyszerűen még nem fogalmazódott meg.
Amúgy sem túl vidám vonásai egy szemhunyás alatt merevedtek meg. A szíve és az esze már megint két külön irányba indult meg a talán átgondolatlanul kiejtett szókapcsolatok nyomán, de ebben az esetben most a lehető legrosszabb értelemben fogta fel Konstantin mondandóját.
 - Szóval nem ígérsz semmit, de a szolgáltatásokat azért igénybevennéd.
Hangja most már határozottan csengett és ő maga sem tudta, honnan szedte össze hirtelen ezt a nagy keménységet. Egyetlen dologban volt biztos a köztük lévő viszonnyal kapcsolatban: akarta a férfit, de a kételyei és a fenntartásai, amiket olyan szépen sikerült a hivatalnoknak leépítenie, újra feléledtek.
 - Én nem az a nő vagyok, Konstantin. Ha arra vágysz, hogy valaki mindennemű kötöttség nélkül a partnered legyen, rossz ajtón kopogtasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

Bármit is mondjon egy nőnek, legyen az csitrikorú, vagy már érett felnőtt, abból előbb-utóbb félreértés, majd sértődés lesz. Értetlenül áll Léna hideg hangvételű válasza előtt, és míg újragondolja saját szavait, a karfán könyöklő kezébe engedi sima állát. De hisz... Becsületes, mi több, figyelmes akart lenni Lénával, és bár talán korán tört ki belőle az igazság, ő ezt így tartotta fair-nek. Nem akarta hitegetni a nőt, vagy kerülgetni a forró kását, mint sokan mások teszik. Úgy kezdeni bele egy partnerkapcsolatba, hogy a felek nincsenek tisztában a másik igényeivel és vágyaival, nagy ostobaság. Meggyőződése volt, hogy hozzáállásának az auror örülni fog, nem pedig felróni neki az egyébként is kézenfekvőt. Egyértelmű, hogy még nem ismeri eléggé, hiszen hét napból hetet dolgozik, nem mellesleg kettejük közül nemcsak ő munkamániás. Az idő, amit a minisztérium mellett együtt tudnak tölteni, meglehetősen kevés. A kanapé túloldalára pillant, Léna távolba meredő tekintetét lesi, majd ugyanolyan nyugalommal felel, mint bármikor máskor tette.
- Éppen azon vagyok, hogy megtudjam őket - mutat rá, és mellé egy halovány mosolyt is megereszt. A hely dohszagához és a fáradt sárga fényekhez már teljesen hozzászokott. Az üzlet vezetőjére pillant, aki egy kopott könyvbe bújik, majd visszahordozza tekintetét a kifakadni készülő nőre.
- Hogy mi? - nyögi válaszul, homlokát és szemöldökeit tehetetlenül ráncolva össze. - Te ilyen férfinak látsz engem?
Csalódottan fordítja el fejét Léna feszült vonásokkal tarkított arcáról, hogy minden gondolatától mentesen, egyszerűen csak kibámulhasson a kirakatüvegen. A váci utca élettől duzzad, a cukrászdák előtt tömegével ülnek a muglik.
- Miféle ígéretre vágysz? - kérdezi továbbra is az utca képét szemlélve. - Hogy nem nézek rá más nőre, és esténként hozzád megyek haza?
Annak ellenére, hogy szülei kapcsolatában mindent látott, csak épp követendő példát nem, még vágyik a normális életre, ami magába foglalja a szerelmi kapcsolatot is.
- Ha döntést hozok, ahhoz tartom magam - fejét Léna felé fordítja, rezignált tekintete komolyságot kölcsönöz egész valójának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Széleskörű kapcsolatainak és egyébként mindenre kiterjedő figyelmének köszönhető, hogy elég sok mindent megtudott már Konstantinról és szinte biztos volt benne, hogy ez az apró vonás kölcsönös. Sok dolgot hallott és látott, olvasott aktákban, amik egy karakán, tudatos férfi képét rajzolták le előtte, így tulajdonképpen nem lepte meg a nyíltsága. Eddig sem árultak zsákbamacskát egymásnak és valahol hálás volt, hogy ezt az egyelőre elhanyagolhatónak tűnő tényt közölte vele. Mindazonáltal nem értett teljesen egyet az egészzel; honnan tudhatná most a férfi, hogy mit fog akarni később? Hogy mire fog vágyni? Még könnyen lehet, hogy meggondolja magát az egésszel kapcsolatban és egy nap azzal áll valaki elé, hogy ő bizony be akarja népesíteni az otthonát.
 - Nem. Egyáltalán nem ilyen férfinek látlak, csak... - nagyot nyelt, hangja kissé elvékonyodott - ...párszor már megégettem magam. Az utóbbi szavaid meg kissé elbizonytalanítottak.
Megnedvesítette kicserepesedett ajkait, majd enyhén rá is harapott az alsóra. Egyáltalán nem így tervezte ezt a napot, mintha az égiek összeesküvést szőttek volna ellene és mindent megtennének azért, nehogy egy kicsit is jól érezze magát. Amilyen jól telt az előző este, annyira elkeserítő lett a másnap.
 - Igen. Vagyis nem, ne érts félre! - kétségbeesett pillantásokat lövellt a férfi felé - Nem kérek ígéretet, sőt semmit sem. Inkább ne ígérj meg semmit és így nem látja esetleges kárát senki sem.
Konstantin merev arcáról tekintete a saját ölébe vándorolt, ahol egymást tördelő, elfehéredett ujjai pihentek. Nem gondolta volna, hogy az első ilyen szituáció ilyen hamar beköszönt majd náluk és azt sem gondolta, hogy ez tőle fog származni. Talán az elmúlt időszak megsavanyította kicsit és ebből kifolyólag a bizalma is sokkal nehezebben épül fel, mint korábban.
 - Ne haragudj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.


Már akkor tudta, hogy nem lesz egyszerű ledönteni a nő körül felépített téglafalat, amikor először megpillantotta. A bájos arc, és kedves, mindenkivel szemben odaadó viselkedés rögtön megtetszett neki, de akkor még csak, mint barát közeledhetett felé. A Dwayne hagyta űr bizonyára még sokáig betöltetlen marad, és még rengetegszer kell bizonyítania hűségét és komoly szándékait, addig azonban saját magával is dűlőre kell jutnia. Fiatalabb korában úgy hitte, hogy mire betölti a harmincat, addigra ugyanolyan családi élete lesz, mint kollégáinak, de ahogy közeledett a megnevezett szám, a gondolat úgy távolodott tőle el.
A mellette ülő nő hamar észreveszi ingerült stílusát; feszült szavai, és hirtelen magára rántott páncélja után visszafogottabban fordul a férfihoz. Csalódásról beszél, hangja tele van bizonytalansággal. Olyasfajta kételyekkel, amit Konstantin maga is érez. Az ablakon át az utcát pásztázza, s csak miután végiggondolta válaszát, szólal meg.
- Az lesz a legjobb, ha a kétségeinknek időt hagyunk elülni - mondja határozottan, jobbjával rácsapva saját térdére. Hogy ez mit jelent pontosan, azt maga sem tudja, viszont amíg bármelyikük is ingatag, nem léphetnek tovább. Virág, bögre, szép szavak.
Tekintete hosszasan ejtőzik a kinti világon, a nő szavait is ekképp hallgatja végig. Szavai visszhangot vernek fejében, lusta pislogása alatt újra és újra lejátssza magában az elhangzottakat. Igen, aztán nem. Egyértelmű, hogy Léna mire vágyik. Kérdés, hogy hagyná-e, hogy valaki teljesítse vágyait?
- Nem azért mennék át este, hogy ágyba kényszerítselek - visszafordulva pillant fel a nőre. Ezt tudnia kellene. Szürkés fényű szemei Léna világait keresik, és amint találkoznak velük, lassan tovább fűzi szavait. - Azt hittem ezt tudod. Az az este megtörtént, de... azóta sem közeledtem feléd úgy. Engem nem az érdekel, hogy mint nő mit tudsz adni. Arra bárki képes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kétségek mindig voltak és lesznek is. Egy nő soha sem lehet biztos a dolgában, hiszen általában ő az alárendelt fél. Az a fél, aki függ, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy azt, amit kap, vissza is adja. Csak talán egy kicsit más formában. Ő is pontosan ilyen: kap és ad, tűr és elfogad, aztán ha a feje fölött összecsapnak a hullámok, egyszerre ad ki magából mindent. A mai nap sem történt másként, a sérelmet, amit a legjobb barátnője és az exe kapcsolata miatt élt át, Konstantinra akarta zúdítani akaraton kívül. Ez a luxust azonban nem engedhette meg magának, főleg nem azzal ez emberrel szemben, aki összekaparta a padlóról. Fejében egyre inkább egyetlen gondolat cikázott, ahogy ő is mereven bámulta az utcán kavargó népséget.
 - Én tudom, mit akarok...
Nem kellett kimondania a mondat végét, ez a pár szó eléggé beszédes volt ahhoz, hogy Konstantin leszűrhesse belőle a lényeget. Ha nem gondolta volna komolyan az egészet, ha nem lett volna biztos abban, hogy ő tényleg ezt szeretné, akkor a bizonyos éjszaka után elbujdosott volna a világ, de leginkább a férfi szemei elől.
 - Tudom is - alsó ajkát elengedve egy szende mosolyt küldött a hivatalnok felé - És köszönöm.
Pár perccel korábbi énjének tökéletesen ellentmondva csúszott arrébb a kanapén, hogy leküzdje a köztük lévő minimális távolságot is. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bújt oda Konstantinhoz, fejét megtámasztotta annak vállán. Tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, mégis megragadta az alkalmat, hogy ha csak egy kicsit, ha csak egy ici-picit is, de megragadjon maguknak egy kis meghittséget.
 - A gramofont a konyhában hagytam, szóval remélem készülsz mára is jó zenékkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Awhh, megölelt. Igen, igen, tudom, hogy már máskor is történt ilyen, de ez egyáltalán nem csökkenti a jelenlegi élvezeti értékét. Sőt! Összehasonlítva a régebbiekkel, ez most klasszisokkal jobban esik, hiszen régen nem gyorsult fel ennyire a szívverésem csupán egy ölelésétől. Bár úgy sejtem, számára egyáltalán nincs különbség, engem mégis megmosolyogtat a gondolat.
Na, meg Alex humora! Belenevetek a fiú vállába, ujjaimmal a felsőjébe kapaszkodom, és maradni akarok. Mostantól nagyon-nagyon sokáig. Persze nem tarthat örökké a dolog, elvégre könnyeim lassan felszáradnak - vagy a továbbiakban Alex ruháját nedvesítik -, aludni meg azért csak kéne. Hiába ajánlom fel, hogy alszom kívül, Alex nem megy bele.
Felmerül, hogy alhatnánk a padlón, de kényelmetlenségi okokból, ez sem kerül megvalósításra, helyette visszatérünk az alapfelálláshoz, ami bevallom, kicsit se kényelmesedett azóta, hogy lelöktem a fiút az ágyról. A változás csak annyi, hogy most már meg sem merek mozdulni. Az első tíz percben olyan mereven fekszem, mint egy darab fa, és később is csak azért lazítok, mert úgy nem lehet röhögni, Alex viszont mindent elkövet, hogy azt is elfelejtesse velem, valaha sírtam.
Közel van hozzám. Közelebb, mint korábban, és bár ez izgalmasan felzaklató, de ugyanakkor mélységesen megnyugtató is. Jó érzés a közelemben tudnom őt. Olyannyira ellazulok, hogy már-már elalszom ebben a korántsem kényelmes, de annál kedveltebb helyzetben. Vagy már el is aludtam?
Finom, puha, "aligérintést" érzek az arcomon, majd a halántékomon, a homlokomon... Nem is olyan rossz ez az álom. Érzem, ahogy felfelé görbülnek a szám sarkai, ugyanakkor meghallom az ágy rugóinak halk hangját. Érzem, ahogy mellettem az ágy kicsit besüllyed, mintha valaki jobban támaszkodna arra a részére. Érzem is az okát: egy csókot az arcom másik felén.
Viszont akkor... nem alszom? A következő csók, már érinti a szám sarkát, én meg bármilyen boldog is vagyok, teljesen kétségbeesem. Most akkor mi van? Ez most tényleg megtörténik? Mit kéne tennem? Öleljem át a nyakát, és húzzam magamhoz (magamra?) a srácot, amíg van rá lehetőségem? Vagy szóljak neki, hogy ne tököljön már ennyit? Mi van, ha "alvajár"? Mondjuk, nem tudok róla, hogy hajlamos lenne ilyesmire. Játsszak kivárásra vagy lépjek valamit? Vagy inkább szólaljak meg?
Tépelődésem következtében végül nem teszek semmit, teljesen a Alexre bízom magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csendesen bólogat, nem szól semmit, csak bólogat. Jó, látom, nem egy szószátyár, de ezt már amúgy is tudtam róla. És még mindig jobb, mintha egy fecsegő, hiperaktív kislány lenne, mert akkor záros határidőn belül komolyan vissza kéne fognom magam vele szemben. Viszont tényleg a legjobb helyen jár, megkérem, hogy jöjjön velem, miközben végigvezetem az Ispotály jellegzetes folyosóin és talán kicsit izgulok. Vagy kicsit lelkes vagyok.
Annyira furcsa érzés itt sétálni vele. Szerintem ő is érzi, hogy kicsit meg kell szokni, hogy nem a fejét akarom, amiért a vérkészleteinkre pályázik. Még akkor is, ha még mindig próbálkozik, most már nem tehetem meg neki, hogy a kórház közepén Xénát játszva leterítem és elkezdem pofozni. Még akkor is, ha neki valószínűleg cseppet sem fájna, az én lelkecském kicsit megnyugtatná talán. Valakin mégiscsak le kell vezetni a feszültséget, nemde?
- Keleti gyógyítási technikák. Egy évfolyamot Magyarországon tanultam, utána pedig Japánban képeztem magam. - Igen, tudom, hogy sokan nem hisznek a mágikus körökben, a varázsporokban, amiket gyártanak, a ráolvasásokban és a gyógyító pontokban, a chakrában... de ha mágia létezik, ez hogyan ne létezhetne? Miért nem olyan elfogadott és közismert formája?
Azt is hozzátehetném, hogy a hydromágiás gyógyítással kísérletezem, ha nem lenne eszem. A kórházban sosem beszélek ilyesmiről, meg úgy általában nem is szokásom. Nem tartom olyan hihetetlen titokban, mint kéne, valószínűleg. Mégsem szeretek róla mindenhol csevegni, hogy miket csinálok én a pincémben...
Aztán felkapom a fejem, amikor ismét megszólal, egy pillanatig értetlenül nézek rá. Hm, olybá tűnik, égető szükségét érezte, hogy ezt elmondja nekem, még ha nem is egy olyan csevegős típus.
- Ha ezzel szeretne lekenyerezni még az elején, Mr. Kensington, nem fog összejönni. - Ennek ellenére nem bírom tartani a hivatalos arcom, halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Hogy ne örülnék neki? Csak a sérthetetlenség és biztosság látszatát fenn kell tartani. Majd otthon szolidan megnyugodva ünnepelgetem, hogy a Minisztériumban értelmes, döntésképes emberek ülnek. Egy jó pont nektek odafent, srácok.
- Parancsoljon. - Mondom, miközben egy szekrény előtt megtorpanok, és adok neki váltóruhát, hogy ne az utcai holmijaiban mászkáljon. Ezek abszolút sterilek és nem baj, ha összekoszolódik. - Itt átöltözhet nyugodtan. - Mondom, miközben kinyitom a szemben lévő ajtót, ami a gyakornokok öltözője. Nem nagy helyiség, nem is luxus, de legalább egy kis privát érzetet ad, nem pedig olyan, mintha nagyközönség előtt öltözne az ember. Hogy mennyi ideig öltöztem ilyen helyeken...
Amíg Adam öltözik, addig eltűnök egy percre, hogy előkerítsem a beosztást. Persze, nem úgy megy, hogy azt választ, akit szeretne, mert el is kell őt vállalni, de legalább hadd nézze meg.
- És itt pedig a beosztás. - Mondom, miközben odanyújtom neki, de tökéletesen nyugodt vagyok, mert tudom, mit fog látni. Hiszen a leggyakoribb név az éjszakai órákban, sötétedés után nem más, mint a Riviera.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sötét szemöldököm finoman megemelkedik, amikor elárulja a szakterületét. Bevallom, erre nem gondoltam volna. De nagyon tetszik. Hagyom, hogy ez a gondolat kiüljön régi fényű tekintetembe. Nem mondom, ha valami messze áll tőlem, az az ázsiai kultúrkör, ettől még azonban végtelenül tisztelem és elismerem, amit tesznek és képviselnek, akár a gyógyítás terén, akár más téren.
A képességét halványan sejtem, azonban ez egy olyan gyönge sugallat, hogy odáig sem jut el, hogy felvessem magamban. Megérzek ilyen dolgokat embereken, ráadásul éppen pár hete volt szerencsém egy hydromágust megvendégelni a házamban, szóval van viszonyítási alapom, ám ez tényleg csak annyira elég most, hogy ha bejelentené, hogy uralja a vizet, kicsit sem volnék meglepve.
Ugyan, nem akartam én lekenyerezni, csak úgy gondoltam, jobb eloszlatni azt az egyetlen zavaró tényezőt, ami köztünk feszül. Ahogy nézem, sikerrel jártam. Alig győz nem diadalittasan vigyorogni. Engem nem zavar. Szerencsére nem az én káromon örvend. Mármint nem csak hogy nem azon örvend, de nekem valójában nem is származik károm ebből az egészből, csak előnyöm. Bejöttek a terveim és a számításaim. Törvénymódosítás nem lett belőle, számomra azonban adódtak új lehetőségek a sok támogató nyomán. Épp, ahogy szerettem volna.
Besétálok a kis öltözőbe és átveszem a gyakornoki gúnyát, ami leginkább a muglik műtősruhájára emlékeztet. A lényeg végülis ugyanaz ebből a szempontból varázs és varázstalan világban is: a kényelem és a felismerhetőség. Ezeket meg mind remekül szolgálja ez a viselet.


Elrakom levetett holmijaimat és mire kijövök a kis helyiségből, a nő egy beosztással vár. Átnézem és hamar ráébredek, hogy valószínűleg ez a hölgyemény kell majd szárnyai alá vegyen. Egy hálás bólintással adom neki vissza, sokatmondóan nézve a szemébe, így adva tudtára, hogy a lényeget leszűrtem.
- Vállalna engem? - teszem hát fel a nagy kérdést kérőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fán könyöklő baljához dől, hosszú ujjaival lassan simítva végig fekete tincsei között. Nem sokszor ült hasonló helyzetben nő mellett, és azokat a beszélgetéseket sem kísérte tartós kapcsolat. Volt kedvesei ugyanis rosszul viselték munkamorálját, és bizonyos kérdésekhez való önfejű, minden más véleményt rendre elutasító hozzáállását. Aki mégis képes volt elfogadni a férfi életritmusát, és együtt élni megrendíthetetlen szokásaival, azzal végül ő maga szakított, miután egy-egy - az izzasztó várakozást követően aztán mindig negatív - terhességi teszttel ráhozták a frászt.
Az antikvárium ablaka előtt egy fiatal család sétál el, a kacagó kisgyermek aprócska ujjai között egy rózsaszín léggömböt szorongat. Konstantin utánuk meredve ereszti kezét a karfára, majd félredobbanó szívvel fordítja arcát Léna felé. Annak ajkait komoly szavak hagyták el az imént, amire egyelőre nem akar felelni. Fogadott már meg olyat, amit végül nem tartott be, és az elhamarkodott ígéreteknek bebizonyosodott már, hogy olykor túl nagy áruk van. Szemei ide-oda ugrálnak a nő íriszein, csöndben hallgatva tovább szende mosolyú szavait. Tudja, és köszöni. Akkor mégis mire volt az előbbi kitörés? Léna bizonytalannak tűnik, és bár ő az előbb kapcsolatukban már egy újabb ajtót próbált meg kinyitni, a váratlan félreértéssel talán megspórolt maguknak egy, a későbbiek során robbanó dühös vitát és az azt követő, csalódottságtól átitatott időszakot. Aztán a nő közelebb húzódik hozzá, arcát vállára engedi, ő pedig tehetetlenül beletörődve abba, hogy még mindig nem képes eligazodni a másik nem hozzá közelálló képviselőin, felemeli karját, hogy átölelve kolléganője keskeny vállát, csinos arcát a lehető legközelebb tudhassa sajátjához.
- Már előkészítettem néhány régi lemezt – suttogja bele a csillogó szempárba. Szíve ütemet vált, feszített tempót diktálva kezdi verni mellkasát. Szeretné megcsókolni a karja védelmében pihenő aurort, mégsem teszi meg. Talán mert az előbb éppen erről esett szó közöttük, talán mert még maga sem biztos a dolgában, s talán mert érzi Lénán, hogy még időre van szüksége. Vágyódó tekintetét elválasztja a másiktól, szemeitől és kívánatos ajkaitól egyaránt. Az ablak felé pillantva dönti halántékát a mogyoróbarna tincsekbe, majd egy félhangos sóhaj után belemosolyog az utca képébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ember legyen a talpán, aki egy ilyen hazugságot szó nélkül kibír. Szemei összeszűkültek, már éppen nyitotta a száját, hogy visszakérdezzen az állítás valóságtartalmára, de aztán mégsem tette. Megígérte magának, hogy nem akad ki többször ezen a kérdésen és mégis... valahol nem túl mélyen még mindig nagyon bántotta maga a tény, amibe bele sem mert úgy igazán gondolni.
 - Szerintem még te sem hiszed el, amit mondasz.
Higgadtságot próbált színlelni, közben viszont finom nőies vonásai kezdtek eltorzulni az arcán. Mr. S*ggfej. Ha ezt a csodálatos titulust kioszthatta volna, azt nagy valószínűleg pont nem Konstantin, hanem a vele szemben álló a néha gyapotültetvény-címkéző, alpári paraszt stílust felvevő férfi kapta volna meg. Pontosan ő, aki nem is olyan régen még a mindenét jelentette.
 - Nem mintha sok közöd lenne hozzá, de én legalább nem mondjuk Adammel feküdtem össze. Vagy a bátyáddal.
A kiegészítés kissé kegyetlenül hangozhatott a szájából, hiszen pontosan ismerte Dwayne korábbi kapcsolatainak történeteit, illetve a testvérét, aki szinte mindenkit lecsapott az auror kezéről. Szép vagy nem szép, mással hirtelen nem tudott visszavágni. Annyiszor vágta már a fejéhez a Zója-ügyet, hogy teljesen beleunt a témakörbe, inkább nem is akart tudni semmit sem, ami velük kapcsolatos.
Ösztönös védekezőképességének köszönhetően nagy levegőt vett, pár másodpercig bent is tartotta azt, bár az alapvető jelentősége ennek a dolognak nyilván nem érvényesült. Nem látszódott nagyobbnak, erősebbnek sem, még mindig ugyanaz a törékeny nő állt Dwayne Warren előtt, mint másfél évvel korábban. Talán csak határozottabb és szókimondóbb lett.
Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lassan haladok, és lesem a reakcióit, ám azok jobbára elmaradnak. Az arca békés, kedves, de lehet, csak képzelem, mert az ablakon beszüremlő kevés fényt is takarom. Viszont nem alszik, hallom a légzésén.
Se tiltakozásra utaló jelek, de különösebb biztatás sem történik. Már az éppenhogycsak a száját érintő csók is afféle megkönnyebbüléssel tölt el. Itt vagyok, végre!
Nyilván nincs így, de abban a másodpercben úgy érzem, megőrültem volna, ha csak egy pillanatig is tovább kell színlelnem, hogy Aileen csak a barátom, és úgy szeretem, mintha a húgom volna. Várok kicsit, de néhány pillanat múlva beteljesítem a célt: ajkaimmal az övéit célzom, olyan puhán, ahogy csak lehet. Nem akarok túl heves lenni, pedig az agyam egy zugában egészen más elképzelések is vannak erről a jelenetről. De nem siethetem el: még nem eldöntetett, hogy rendben van-e ez így, vagy a következő pillanatban fejbe vág-e egy bendzsóval.
Egy lassú csók után hamar eltávolodom tőle, és a csekély megvilágításban kutatom, mit szól a történtekhez. Bennem van a félsz, hogy rosszul sül el, de egyelőre nem gondolok erre. Még van egy percem, mielőtt elvesztem a magabiztosságom, és elkezdhetek agyalni a mentőötleten. (Nincs olyan. Vagy majd... azt mondom, alvajárok.)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Megvárom, amíg átöltözik a mi kis újoncunk. A gyakorlat nem azt jelenti, hogy itt lesz gyógyító, és azt sem, hogy velünk egyenrangú munkát csinálhat, amíg nem veszik fel teljes értékű állásban. De nem akarom ilyesmikkel elrontani a kedvét. Egyáltalán nem, sőt, soha, senki kedvét nem akarom elvenni a gyógyítástól. Sokkal inkább csendesen örülök tovább, hogy vannak még emberek, akik ilyenre akarják szánni az életüket. Én nem voltam teljesen tisztában azzal, mivel jár ez a hivatás, amikor tanulni kezdtem. De aztán már nem voltam képes feladni, visszafordulni. Talán ha annak idején tudom, mennyire, mennyiszer félre kell raknom magamat, az egómat emiatt, talán egészen mást választok. Talán.
Amint Adam kész van, az orra alá tolom a beosztást, várom, hogy gyorsan áttanulmányozza. Látom az arcán a felismerést, noha mimikája nem beszédes, ha eléggé figyel, a tekintetében gyakran jelennek meg dolgok. Összefont karokkal dőlök neki finoman az egyik falnak és amikor visszanyújtja, elveszem a beosztást.
- Ilyesmit nem ígérhetek, Mister Kensington. Csupán annyit, hogy megpróbálhatjuk. - Nem, én nem teszek elhamarkodott ígéreteket, többé nem. Az a lényeg, hogy megpróbálom a szárnyaim alá venni. Próbálok neki segíteni, átadni a tudást, amit én magam is kaptam a tanítóimtól. Olyan értékeket közvetíteni, amit megérteni is nehéz, nemhogy átadni másnak. Már most kicsit összeszorul a szívem, ha arra gondolok, talán nem vagyok alkalmas rá. Minden esetre, ahogy azt mondtam Adamnek is, megpróbáljuk. De még mennyire.
- Viszont van egy pár kérdésem. - Teszem hozzá azonnal, tekintve, hogy nekem lesz a felelősségem minden, amit itt csinál, ha tényleg elvállalom őt. Még mindig furcsa kettősséggel tölt el ez a gondolat - részben izgatottsággal, részben borsódzik tőle a hátam. Nem tudom, van valami a helyzetben, ami olyan abszurddá teszi, hogy néha azt gondolom, álmodok. Akkor módszeresen, gondolatban felpofozom magam, hogy visszakoncentráljak a helyzetre, ahogy most is.
- A faji sajátosságai mennyiben segítik majd a munkáját? - Maradunk szigorúan a magázódásnál, a munkahelyen így csinálom. Bár ő tegeződő, harcias nőnek ismert meg, nem az az általános, mindennapi oldalam. Van még sok másik, de a legtöbbet igyekszem rejtegetni az emberek elől, részben tudatosan, részben pedig akaratlanul is. De ezzel még nincs vége a faggatózásnak. Körbetekintek, van-e valaki a közelben, és amikor megbizonyosodom róla, hogy más nem hall minket. Ha velem akar dolgozni, bíznia kell bennem, és nekem tudnom kell még valamit mindenképpen. Komoly vonásokkal, kemény tekintettel pillantok szemibe, miközben felteszem a kérdésem.
- Ha rosszul sülnek el a dolgok, hogyan tudom megölni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ennél több nem is kell. Igazából pusztán ennyit értettem az alatt, vállalna-e engem. Hogy hajlandó-e elkezdeni foglalkozni velem, bevezetni az alapokba. Aztán pedig meglátjuk. Nem vártam ígéretet és nagyra törő terveket. Mélyet bólintok hát, hogy tudomásul vettem. Nekem ez így teljesen megfelel. A kérdéseit pedig türelemmel várom. Kezeimet összekulcsolom hátam mögött és jócskán lefelé pislogok a kis nőre fekete hajam és sápadt arcom keretéből.
- A faji sajátosságaim azok, amelyeket első sorban kamatoztatni szeretnék a diagnosztizálásban. Ezért vagyok itt. - árulom el neki.
- Nyilvánvalóan nem ildomos közvetlenül részt vennem a gyógyításban, a segítségem viszont sokat jelenthet. Képes vagyok bármiféle szerkezet és varázslat nélkül megállapítani valakiről a szervezete sajátosságait, így a működésének hibáit is. Csakhogy a megfelelő tudás nélkül mindez nem tesz túl sokat. Viszont ha tisztában vagyok azzal, mit kell keressek, vagy mi az, amit felfedeztem, azzal rengeteget spórolhatok mind orvosoknak, mind betegeknek. - fejtem ki bőségesen álláspontomat és azt, mire szánnám magam itt az ispotályban. Mondhatjuk, hogy két lábon járó diagnosztikai eszköznek óhajtok szegődni. Nemes egyszerűséggel úgy képzelem, hogy némely esetekben felválthatnám a bonyolult vizsgálatokat. Érdeklődve várom, mit szól mindehhez.
A második kérdésére azonban eléggé felszökik a szemöldököm.
- Nem tud megölni. - felelem mély hangon.
- Meg se próbálja... - rázom meg a fejemet, a szemeit figyelve. Nem azért nézem ilyen merőn, hogy delejezést alkalmazzak rajta. Nem teszek ilyet. Csak akarom látni, hogy megértett. Hogy az eszébe véste. Nincsenek meg hozzá a képességei, sem az adottságai, vagy a háttere. Egy profi aurornak vagy egy elhivatott vámpírvadásznak menne. Másnak nem sok esélye van. Ha fiatal, tapasztalatlan halhatatlan lennék, akkor talán. De mint tudjuk, nem vagyok az. Úgyhogy nagyon rosszul járna, ha ilyesmire vállalkozna. Nem mintha odáig kéne jutnunk, hogy erre kényszerüljön és ha mégis... rém kedves, hogy úgy látszik, rögtön ezt a megoldást választaná. Ha csak nem tesztelni akart most ezzel. Titkon remélem, hogy de.
- Mondja, ezt minden gyakornoktól megkérdezi? - érdeklődöm ridegen.
Elbeszélgetünk még egy darabig ilyen kedvesen, aztán nekivágunk az ispotálynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Finoman bizsereg a bőröm ott, ahol Alex ajkai érintik. Olyan... édes érzés. És mégis egy kicsit keserű, hiszen ezt végül is vehetem még baráti gesztusnak is, nem? Jó, hát eléggé a határon van, de már együtt is aludtunk, szóval a mi esetünkben még csak nem is olyan nagy szám. Illetve hát, jajj dehogynem! És mégis, ez még nem jelenti azt, hogy egyformán és ugyanazt érezzük. Az is lehet, hogy Alex alvajáró. Elvégre honnan tudhatnám, hogy éjszakánként nem szokott-e elmászkálni mellőlem? Elég mélyen alszom ahhoz, hogy nyugodt szívvel le is lökhetne róla, az se tűnne fel.
De aztán megcsókol, és velem fordul egyet a világ. Vagy én repülök? Igazából mindegy is, a lényeg, hogy Ő velem van. Aztán... Nem folytatja... Elrontottam? Vagy mi van? Csak így abbahagyja? Azért ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem. Most, hogy már biztos lehetek abban, hogy érzéseim viszonzásra leltek, szorosan hozzábújva, a karjaiban szeretnék maradni, amíg csak lehet.  
Hirtelen mozdulattal közelebb hajolok, és hevesen szájon csókolom. Sejtem, érzem, tudom, mit érez irántam, bár még ötletem sincs, mi lesz velünk ez után. Más lesz, és bár nem tudom, jobb-e, bízom az érzéseimben, az övéiben, és őbenne. Soha többé nem akarom befejezni ezt a csókot, de figyelembe véve, hogy az embernek levegő is kell a túléléshez finoman eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy fejemet a mellkasára helyezhessem. Hallgatom dübörgő szívverését, ami legalább olyan gyorsan zakatoló, mint az enyém, és bár percekkel korábban azt gondoltam volna, hogy ez a döbbenettől vagy a félelemtől van, most már hiszem, hogy ez az öröm jele.
Bal kezemmel átkarolom a fiút, és bár kedvem lenne megszólalni, mégsem teszem. Vajon kellenek még egyáltalán a szavak? Mondatokba tudnánk foglalni az érzéseinket? Nem elég, hogy tudom, itt van mellettem, s, hogy én mellette maradok, amíg csak lehet? Mindenesetre, ha mondani akar valamit, az ő térfelén van a labda, neki kell nyilatkoznia, én ugyanis bizonytalan időre megnémultam a boldogságtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zutty, lehuppan egy padra és elveszetten néz körbe egy sóhaj kíséretében. Talán jó lenne megkérdezni valaki, hogy hol is van pontosan és hogyan jut el az állomásig, mert úgy tűnik, teljesen sikerült eltévednie. Nem kellett volna benézni a vásárra, vagy abba a rengeteg boltba, vagy nem is tudja, hol veszítette el a fonalat, csak azt, hogy visszafele a főtérről már nem is tudta, hogy melyik utcán kellene befordulnia. Ez nagyszerű. Előveszi a telefonját megszokásból, hogy megnézze az időt, ám hamar kiderül, hogy itt sincs jel. Nem baj, ott a karórája, amit még évekkel ezelőtt kapott. Meg is látszik rajta, hogy nem mostanság lett a tulajdona, tele van ugyanis karcolással, hiába igyekszik vigyázni rá. Ezüstös színű fém, és apró mutatók forognak körbe a számlap fölött jelezve a pontos időt. Állítólag még vízálló is, bár azt sose próbálta ki. Alaposan megszemléli a mutatókat, mennyi is az idő, majd lemondóan sóhajt. Mindjárt kettő. Igaz, hogy van még vonat, de szerette volna elérni az elsőt, amivel a leghamarabb hazajuthat. Na persze így legalább szerzett egy puha kötött sálat a bátyjának. Majd valamikor ismét belopózik a szobájába és elrejti a dolgai között, ahogy az már szokása lett az utóbbi időben, amióta csak felfedezte, hogy lehet besurranni a sárgákhoz. Elrejti táskája mélyén a telefont is, futólag rápillant a sálra, meg a beszerzett tankönyvekre, amikért egészen idáig utazott, aztán becsukja a táskáját és ölébe húzva hátradől a padon. Ez a nap is érdekes. Onnan indult egyébként az egész, hogy akadt egy szabadnapja a csárdában, és úgy döntött, kihasználja. Két legyet egy csapásra alapon kirándul kicsit Budanekeresdre, és még néhány tankönyvet is beszerez. Nem volt a legjobb ötlet nekivágni térkép nélkül a városkának, még ha első ránézésre ez se tűnik túl bonyolultnak, ahol különösebben sikerülne eltévedni. Lám, mégis sikerült neki. Esetleg megkérdezhetne valakit, hogyan is jut az állomásig, de abba bele is pusztulna, mert ő aztán igazán boldogul egyedül, és bizony nem fogja feladni. Ha végigbolyongja is a városka minden zugát, egyedül fog eljutni a célba. Fel is pattan a padról azon nyomban nagyon határozottan, mert nem egy megmentésre szoruló hercegkisasszony, hogy a lovag nélkül ne tudjon két szalmaszálat keresztbe tenni, és határozott, sietős léptekkel indul el találomra előre. Nicsak, az a földön egy fél fülbevaló. Az elhullatott ékszert éppen az orra előtt szúrja ki a köveken, lehajol, majd a csillogó-villogó fémből és gyöngyökből készült, fára emlékeztető ékszerrel a kezében körbepislog. Úgy tűnik, senki nem keresi, hát közelebbről is megszemlélve indul neki az útnak, és nyomban neki is csapódik valakinek. Ügyes lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Jeges Kventin Dioméd
Budanekeresd, tanítási szünet, egy péntek délután

outfit

Sikeresen eltévedt, bár igazából ez nem akkora baj, mint gondolnánk, már csak azért sem, mert a könyveket megszerezte, még sikerült egy kis ajándékot is találnia a bátyjának is, és akkor most már csak az állomást kell meglelni, ami biztos nem sétált odébb, amíg ő felfedező körúton volt. Ugyanott kell állnia, ahol eddig, így bizonyára ha elég sokat sétál körbe, csak belebotlik egyszer. Emlékei szerint elég nagy betűkkel volt kiírva az épület homlokzatán a táblára, hogy Vasútállomás meg Budanekeresd. Meg fogja találni egyedül is. Igaz, hogy ebben azért még nem annyira biztos, mint kellene lennie, de legalább nekiindul az útnak, és el is jut úgy tíz lépéssel odébb, mert egy figyelmét elterelő, valaki által elhagyott fél fülbevalónak köszönhetően nem figyelve nekigyalogol valakinek. Menne is tovább, ám utánaszól az illető, úgyhogy kelletlenül, de megáll és visszafordul. Most nézi csak meg, hogy kinek is csapódott neki éppen. Magas fiú nagyon világos szőke hajjal, és ismerős vonásokkal. Már látta valahol, ebben biztos. A vonaton? Nem lehet. Nem rossz az arcmemóriája, de azért egynél többször kell látnia valakit, hogy igazán ismerősnek tűnjön. Talán az iskolában futottak össze? Az megeshet. Bogolyfalva meg a Bagolykő nincs is annyira messze, bárki leugorhat ide a vonattal, ahogy ő is tette. Meg is van, kicsoda az illető. Beugrik neki hirtelen, hogy hol látta. Összeállt a kép. Ő a jégvarázsló.
- Helló. Dioméd, igaz? Ha nem csal a memóriám, akkor van pár közös óránk - jelenti ki, és már ki is húzta magát. Kicsit megigazítja a piros kockás inget, ami úgy döntött a táskája pántja alatt, hogy lecsúszik a válláról, és nadrágja zsebébe gyömöszöli a fülbevalót.
- Anna - közli végül a nevét is, és valahol egy egészen kicsit meg is nyugszik, elvégre ha nem emlékeznek a nevére, akkor az azt jelenti, hogy talán a sorozatos bénázásai sem annyira emlékezetesek. Igyekszik azért ezen változtatni és behozni a lemaradásait, csak nem minden megy olyan könnyen, tekintve, hogy eddig sose volt szerencséje a varázslathoz. Nem baj, megoldja. Mindent megold. Muszáj.
- Most jöttél vagy már hazafelé tartasz esetleg te is? - érdeklődik végül némi gondolkodás után. Talán ez a legjobb megfogalmazás, amiből még nem derül ki, hogy ő bizony szépen eltévedt éppen és fogalma sincs, merre kellene mennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Brannek és Ashleynek hála a tanév végére kénytelen lettem beismerni, hogy hozzáértő segítségre van szükségem, így hát felkerestem Johnt, régi barátomat. Talán egyes szabályok szerint nem kezelhetett volna, mint ismerősét, de hát mikor nem tettünk mi a szabályokra? Másrészt pedig elég kevés olyan ember él a világon, aki képes visszafogni egy tetramágus erejét, és ez a szakterülete is. Egészen pontosan ő az egyetlen.
Természetesen titokban tartottuk, hogy miért járok hozzá, és senki nem is gondolta furcsának, hiszen amúgy is együtt szoktuk tölteni a nyár nagy részét. Úgy is mondhatnánk, hogy nála szoktam továbbképezni magam, na és persze, ő a legjobb barátom is. Titkolózásunk legfőbb oka persze azért továbbra is - remélhetőleg egyre inkább elenyésző - hírnevem volt, és szerencsére ennek hála, az újságok címlapjain sem én, sem a problémáim nem szerepeltek.
Mikor nem Johnnál múlattam az időt, akkor szüleimnél próbáltam kiheverni veszteségeimet, és végül is, lassan, de biztosan kezdtem kilábalni a depressziómból. Nem kellett emlékeztetni rá, hogy néhanapján egyek, nem délben keltem ki az ágyból, és reggelenként még arra is kapható voltam, hogy elhúzzam a függönyt, és beengedjek a szobába némi napfényt. Leszoktam arról is, hogy kutyává alakulva meneküljek el a problémáim elől, és szüleim támogatásának köszönhetően a közérzetem is javult. Úgy éreztem, jó lesz majd visszamenni az iskolába, ahol foglalkozhatok a tanoncaim fejlődésével. Furcsa, de az évek során kialakult bennem egyfajta apasági kényszer, amit saját gyermekeim... elvesztése, még inkább fokozott. Éppen ezért úgy gondoltam, visszatérve még inkább ragaszkodni fogok a diákjaimhoz, amit remélhetőleg ők hősiesen tűrni fognak.
Egy egészen átlagosan semmittevős napnak indult a mai is. Konkrétan a lustaság jegyében telt. Mikor meghallottam a kopogást, éppen legyőzött apám a varázslósakk elemi mágikus változatában - amiben megjegyzem, depresszióm előtt, sosem veszítettem -, így aztán pont kapóra jött a váratlan látogató. Felkászálódtam a fotelből, majd a konyha mellett elhaladva bekiáltottam mostohaanyámnak, hogy "Majd én nyitom!", végül az ajtó elé érve meg is tettem ezt.
Kicsit meghökkentett, hogy a küszöbön az egyik tanítványom áll, egészen addig, míg fel nem rémlett a tegnap esti bagoly, és a levél, amit hozott. Régebben ennyire feledékeny sem voltam, ez tisztán jelzi, hogy még nem vagyok teljesen jól, ugyanakkor annak legalább örülök, hogy még az előtt eszembe jutott, hogy tegnapi válaszomban én magam jelöltem meg a találkozás helyét és időpontját mielőtt rákérdeztem volna, hogy mit is keres itt.
- Szép napot! - mosolygtam a lányra, majd félreálltam az útjából. - Kerülj beljebb!
Közben felidéztem üzenetét, de ami látogatásának célját illeti, tanácstalan maradtam. Hogy megtudjam, felvezettem a lányt az emeletre, ahol van egy kisebb társalgónk. Úgy gondoltam, azon a helyen kisebb az esélye, hogy a szüleim ránk nyitnának, és megzavarnák a lányt. Elvégre valami komoly dolognak kell lennie, ha szünetben képes volt a tanárát a saját lakásán felkeresni.
- Kérlek, foglalj helyet! - intettem a választható ülőalkalmatosságok felé, majd, ha leült, én is elhelyezkedtem a közelében. - Hallgatlak - néztem rá komolyan, vártam, hogy felfedje jövetele okait és célját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csendben ültünk a szobában. Én nem akartam megzavarni a lány gondolatait, és vártam szavait, ő pedig láthatóan nehezen vette rá magát a beszédre. Egyre kevésbé tudtam elképzelni, hogy mi lehet a probléma. Már az is eléggé szokatlan, hogy a szünetben keresett fel - tehát vélhetően sürgős a dolog -, de érezhető bizonytalansága és hezitálása még inkább gondolkodóba ejtett.
Egy depressziósnak nehéz felkelteni a figyelmét, úgy általában, de tény, hogy azokban a pillanatokban feszült figyelemmel kísértem nyomon tekintetemmel minden mozdulatát. A kezembe adott újságra mégis zavartan tekintettem. ~Talán írtak valamit rólam, ami miatt megrendült bennem a bizalma, és azt akarja közölni, hogy más tanárhoz fog járni? Végül is tettem pár dolgot, amire nem vagyok éppen büszke. De a legtöbb már eléggé régi história, nem hinném, hogy bármelyiket is előrángatták a múltból. Már nem vagyok a rivaldafényben, nem érné meg...~
Ekkor pillantottam meg a cikk címét, majd a képre vándorolt pillantásom, végül átfutottam a szöveget. ~Ez nem lehet igaz.~ Ez az egy mondat visszhangzott a fejemben. Mégis, ahogy emlékeim között kutattam, igenis elképzelhetőnek tartottam. ~Nem mintha rémlene maga az éjszaka, de amilyen fiatalkorom volt, nem kéne meglepődnöm ezen. De az eléggé gyanús, hogy ő már a második lányom, akinek a születéséről nem tudtam. Komolyan, a nőkben soha nem merül fel, hogy fel kéne keresni a gyerek apját? Vagy legalább küldeni neki egy levelet? Hogy aztán ne az újságokból tudja meg X évvel később. Ez egyszerűen.... hihetetlen.~
- Én... nem emlékszem - sóhajtottam végül. Ötletem sem volt mit mondhatnék, mit vár egyáltalán tőlem, egyelőre abban sem voltam biztos, hogy mit érzek. Az azért felrémlett, hogy, ha Temi ezt megtudja, többé biztosan nem jön haza.
- Anyukád... Anna, mit mondott? - Igen, a cikkből lestem a nevet, és igen, ez szánalmas, de mit tehetnék, legalább tizenöt éve volt, hogy utoljára láttam egyáltalán a nőt, és életem során igen kevés kapcsolatomból rémlik fel egy-egy név.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A legtöbb emberrel ilyesmi soha nem történik meg. Az én életemben ez volt a második alkalom. Mondhatnám, hogy már legalább van benne tapasztalatom, de csak az járt a fejemben, hogy vajon a fiatalkori énem hányszor fog még előbukkani az életem során, hogy röhögve megmutassa, még mindig ő irányítja a sorsunkat? Nem mintha Annelievel bármi bajom lett volna, hiszen nem is ismertem őt, egyszerűen ez sok volt nekem. Miért nem akkor bukkant ez a dolog felszínre? Miért nem az a gőgős, idióta, nagyképű alak az, akinek viselnie kell tetteinek a következményeit? Persze semmit nem jelent, hogy azóta már megváltoztam. Az a kölyök is én voltam, így tetteiért is én vagyok a felelős.
Anne beszélni kezdett, elmondta, amit anyjától megtudott, és én éreztem fortyogni benne a dühöt. Ahogy én, úgy ő sem kérte ezt a káoszt az életébe. Minden, amit eddig ismert, tudott, bizonytalannak tűnhetett számára. Az előző alkalommal összehasonlítva talán rosszabb is lehetett neki. Elvégre egy árva lánynak bevallani, hogy valójában talán soha nem is akartak lemondani róla, teljesen más, mint egy olyan lánnyal megpróbálni kiépíteni valamiféle szülő-gyermek kapcsolatot, aki egészen eddig mást hitt az apjának, másnak hitte saját magát, máshogy képzelte el a múltját és a jövőjét.
Dühe végül egy kérdésben robbant ki, amire nem tudtam válaszolni. Nekem sosem volt ilyen problémám, másmilyen gondjaim voltak, a családom másmilyen módon tért el az átlagtól.
A lány felállt, távozni készült... vagy mégsem. Láthatóan őrlődött, nekem pedig lépnem kellett. Felálltam, és, ha hagyta, finoman megérintettem a vállát.
- Semmi gond. Ez engem is elég váratlanul ért, nem csak téged. Viszont egyáltalán nincs ellenemre az, hogy megismerjelek. - Ebbe bele sem gondoltam, de ahogy kimondtam, tudtam, igaz. Szerettem volna megismerni a lányom, függetlenül attól, hogy tudtam-e eddig a létezéséről. Nem akartam csak úgy elegendni, mert az kuderc lett volna. Az én újabb kudarcom. - Tudom, hogy még találkoznánk az iskolában, de örülnék neki, ha még maradnál, és mesélnél magadról. Vagy bármiről, amit fontosnak találsz. Kérdezhetsz is, ezek után nem hiszem, hogy lenne titkolnivalóm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Próbáltam visszatartani, nehogy csak úgy elmenjen, bár lehet, hogy jobb lett volna, ha hagyom, hogy előbb legyen időnk megemészteni a hírt, és csak utána kellett volna ténylegesen beszédbe elegyednünk. De, ha már eljött hozzám, nem akartam elszalasztani az alkalmat. ~Ki tudja, lehet, hogy később majd kerülni fog. Én az ő helyében lehet, hogy elutasítanám, hogy bármiféle közünk legyen egymáshoz, elvégre ki akarna ilyen apát?~
Megjegyzését figyelmen kívül hagytam, inkább követtem példáját, és visszaültem a kanapéra. Kérdését hallva egy rövid, erőltetett nevetés után bal kezemmel idegesen beletúrtam a hajamba.
- Nem mintha ez lenne az első alkalom - húztam el a szám. - Nem látom okát, amiért hazudnál, vagy hazudnátok édesanyáddal. A cikk írója nem túl hiteles forrás, de az, hogy itt vagy, elég meggyőző. Gondolom, ha nem lennél biztos a dologban, nem akartál volna találkozni velem. Mindazonáltal, ha gondolod, egy apasági teszt nem árthat, hogy a kételyeket megszüntessük.
~Ha végül kiderülne, hogy az egész mégsem igaz, akkor sem származhat hátrányom abból, hogy jobban megismerem az egyik tanítványomat. Ráadásul végre valami átjutott a közönyösségem páncélján. Végre van valami, ami érdekel, amire odafigyelek. Ez haladás, és mióta felismertem a problémámat, azon vagyok, hogy kilábaljak belőle.~
- Vannak - bólintottam szűkszavúan első - és egyből mennyire találó és fájdalmas - kérdésére. Vettem egy mély lélgeztetet, mely aztán reszketve szállt ki tüdőmből, de nem szólaltam meg. Tekintetemet az ablakkeretre szegeztem, éreztem, hogy kezem ökölbe szorul, ajkaim megfeszülnek. Pillantásom az ajtóra rebbent, és ekkor felismertem, hogy a kiutat keresem. ~Menekülni próbálok a valóság elől, mert nem akarom kimondani azt. John szerint a gyógyulás felé vezető úton ott van az elfogadás. Ha sikerül elfogadnom a dolgokat, amik történtek, könnyebben továbblépek. De, ha kimondom, azzal véglegesítem is egyben, legalábbis így érzem, pedig az eszemmel tudom, hogy már rég végleges és megmásíthatatlan.~
- Van egy örökbe fogadott lányom, Runa, ő és legidősebb lányom, Niki, a Bagolykőbe jártak. Illetve - vettem még egy mély levegőt, ujjaimat erővel próbáltam kiegyenesíteni, testemet ellazítani - télen születtek volna hármasikreink a feleségemmel. Vagyis jelenleg hárman vagytok, mindhárman lányok.
Tekintetemet a lányra emeltem, és csak remélni mertem, hogy hamis mosolyomat igazinak látja, és nem tűnik fel neki a szemeimet betöltő szomorúság és üresség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az apasági teszt ötlete, végül is logikus volt, Annelie is rábólintott, elvégre ezzel lehet a legkönnyebben eldönteni, hogy lesz-e értelme megpróbálni közelebb kerülni a másikhoz, és ezáltal a jövője részévé válni, vagy érdemesebb megmaradni a tanár-diák kapcsolatnál.
- Akkor majd valamikor a héten bemehetnék a Fővárosi Ispotályba. Gondolom, minél előbb, annál jobb - mondtam, majd Annelie az általam felajánlott lehetőséggel élve kérdezett, valószínűleg nem sejtve, hogy kérdése mennyire szíven talált.
Nem mondtam ki, legalábbis egyenesen nem. Még akkor sem. Nem voltam rá képes. Tudtam, mi történt, éreztem a fájdalmat, de nem bírtam rávenni magam, hogy kimondjam. Ha elismertem volna a veszteséget, könnyebb lett volna? Nem tudom, talán már nem is lényeges, de akkor és ott hihetetlenül gyávának éreztem magam, ugyanakkor megkönnyebbültem, hogy még egyszer sikerült elodáznom, hogy kiejtsem azokat a szavakat.
Rámosolyogtam a lányra, és próbáltam úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A nagy Merkovszkyt semmi nem döntheti le a lábáról, rendületlenül megy tovább bármi történjék is. Csak épppen remegett a szám széle, reszkettek az ujjaim, a szemeim pedig nem tudtak a számmal együtt hazudni. Pillantásom az ölembe ejtett kezeimre tévedtek. Szemügyre vettem a körmeimet, miközben valójában nem láttam őket. Fel sem tűnt, hogy a lány elhagyta a helyét, csupán arra észleltem fel, hogy mellettem van és átölel.
~Tehát észrevette, úgy látszik, már nem hazudok olyan jól, mint régen.~ Óvatosan megérintettem egyik karját, majd puhán végigsimítottam a haján. Kedvessége jól esett, de nem akartam elijeszteni magam mellől. Emlékeztem arra, hogy mikor először megérintettem a vállát, kicsit megrezzent. Nem kellett külön tudatosítanom magamban, hogy mi ketten idegenek vagyunk egymás számára. Apa és lánya, tanár és diákja, ugyanakkor szinte semmit nem tudunk egymásról. Ő egy kicsit megismerte a fájdalmamat, én láttam egy cseppet a dühéből, de ez még édeskevés.
- Köszönöm - mondtam, bár szinte suttogva. - Kedves vagy - mosolyodtam el újra, ezúttal pár fokkal vidámabban, igazibban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudom miért, de nem ért meglepetésként, hogy a lány anyja nem tud arról, hogy Annelie meglátogatott engem. ~Talán azért, mert ilyen esetben ő is jött volna vele? Bár ki tudja, mennyire szoros a kapcsolatuk?~ Ezt a problémát félretéve csak bólintottam egyet, elvégre evidensnek tűnt, hogy erről a döntésről mindenképpen szólni kell a nőnek... ~akinek majd mindenképpen megtanulom a nevét.
Majd az után, hogy kihevertem a lánya kérdése okozta sokkot. Vagy a sokkot, hogy megtudtam, van még egy lányom? Érdekes lesz beavatni a földszinten éppen mit sem sejtő szüleimet? Vajon mit szólnának, ha lekiabálnék, hogy "Nézzétek, megjött az unokátok!"? Na, jó, ezt nem próbáljuk ki.~
Annelie vigasztalását kedves gesztusnak tartottam, engem még az sem különösebben zavart, hogy voltaképpen idegen számomra. Engem mindig is kevésbé zavart, ha ismeretlen emberek értek hozzám, mint az emberek többségét. Bizonyára kisebb személyes térre van szükségem, és nem vagyok annyira ingerült attól sem, ha valaki belép az intim zónámba. Persze mindent én se tűrök el, de megszoktam, hogy sok ismeretlen ember van a közelemben, ezért kicsit érzéketlenebb vagyok azokra a privát zónákra, ami másokat már minimum szemöldökráncolásra késztet.
Láthatóan Annelienek is sok volt az ölelés, még, ha ő is kezdeményezte. Távozási szándéka ezúttal sokkal határozottabbnak tűnt, mint korábban, így hát felállva elé siettem, és kinyitottam előtte az ajtót, majd lekísértem a földszintre.
A konyha előtt elhaladva egy pillanatra elméláztam. A helyiségből kihallatszott a rádió halk hangja, és mostohaanyám dúdolása. Az újság zörgéséből, és apám morgásából arra következtettem, hogy ő éppen Ramona mellett, az étkezőasztalnál ülve olvassa a reggeli újságot. Ez a szokásos kép, melyet már annyiszor láttam, hogy már elég csak a hangokat hallanom és magam elé tudom képzelni a legapróbb mozdulatokig, elgondolkoztatott. ~Vajon én mit fogok csinálni ennyi idősen, és kivel? Nekem is lesznek hasonló szokásaim, berögződéseim? Vajon a lányaim, akiket nem én neveltem fel, fognak hasonló nosztalgiával és gyengédséggel gondolni rám, mint ahogy én gondolok a szüleimre? Valószínűleg nem.~
- Vigyázz magadra! - szóltam még Annelie után, mikor átlépte a küszöböt, majd egy darabig még ott álltam és néztem utána. Megvártam, míg eltűnik a szemem elől, és csak ekkor csuktam be az ajtót. ~Vajon ilyenkor mit tesz az ember? Elmondja a szüleinek a nagy hírt, vagy elrohan a terapeutájához egy újabb kezelésre?~ Nem sokáig tűnödtem a dolgon, s végül beléptem a konyhába...