Nagy B. Đ.
[zárt]

Hónapok óta vagyok az országban, de a hónapok alatt azt hiszem, még mindig nem tanultam meg, hogy hiába az árnyékban sétálok, attól még a karkötőm ugyanúgy a piros felé fog közelíteni, ha életveszélyes játékot űzök. Persze a nem tanultam meg eléggé erős kifejezés, én inkább nem élek anyám szavaival, szerintem csupán kalandvágyó vagyok. Úgy hagytak itt a szüleim Bogolyfalván, hogy egyenesen menjek fel a kastélyba, és maradjak a körletben, ahol már egy hete megismerkedhettem a dolgokkal, és felépült a szobám. Csupa jég, csupa hó, kár, hogy nehezen hívhatok be bárkit is. Hamar lefagyna a lábujja, hacsak nem takarózik be.
Hát a szobában elég nehéz lenne ismerkedni, és felfedezni az új helyeket, ismeretlen dolgokat, ezért első dolgom az volt a szabad estémen (miután elmúlt nyolc óra és 30 fok alá ment a hőmérséklet), hogy az egyenruhától megszabadulva, laza póló-rövidnadrágban végigrohanjak a kastély szimpatikusnak tűnő folyosóin, és vagy hat személytől megkérdezzem, merre találom a kifelé vezető utat. Utóbbira mellesleg főleg azért volt szükség, mert imádom a társaságot, és jó érzés volt vadidegen embereket leszólítani. A körletünkben is bepróbálkoztam két embernél, hát hadd ne mondjam, elküldtek az északi sarkra... Komolyan nem értem meg azokat az embereket, akik flegmáznak, és bunkóznak ok nélkül. Még jó, hogy csak azért kerültem a zöldekhez, mert ők vannak a pincében, és nem azért, mert mondjuk én is ilyen lennék. Brrr. A hideg is kiráz.
Tehát ott tartottam, hogy...IGEN! A kastélyon belül kellemes volt az idő, ám ara nem számítottam, hogy kilépve egy dunsztos, meleg, még a szememet is összeragasztó légkört tapasztalok. Megtorpantam egy kicsit, de indultam tovább. Arra mentem, amerre bejöttünk, az iskola kapuja felé, onnan meg kissé lagymatagon, de le az úton, egészen a macskaköves, boltokkal szegélyezett útig. Ahogy pislogtam már éreztem a meleget a fejemben, nem volt szerencsés ötlet elindulni. Kellett volna már itt egy kis havat csinálnom magam köré, tudom, csakhogy ki akarná felhívni magára a figyelmet már most?
Igaz, hogy rosszul, de mentem tovább, mindent alaposa megnézve, a boltok kirakatait, a nyitva tartásukat. Szinte minden zárva volt, az egyetlen fényforrás felé indultam meg. Hangok szűrődtek ki, az olvasással viszont már meggyűlt a bajom. Két szó volt az ajtó fölé kirakva, de a fejem kavargott, homályosan láttam, így az olvasás nem jött össze. Érzékeltem, hogy ember is van körülöttem, és jóval erősebbnek éreztem magam belül, mint ahogy ténylegesen voltam. Azt hiszem megtörtént az első melegtől való ájulásom, de ne tudnám pontosan megmondani, mi történt. Az biztos, hogy a szervezetem rosszul reagált (hisz eddig mindig csak éjszaka jöhettem ki a levegőre, a minisztériumban meg hűvös volt).

Nagy B. Đ.
[zárt]

Nem gondoltam, hogy a szervezetemnek ilyen idegen lesz a melegebb levegő, és rosszul reagálok. Mondjuk az már nem rossz, hogy egy negyed órás sétát kibírtam, csak kár, hogy az utolsó, ami rémlik, a világító ablakok előtt elterülő placc macskaköveinek recéssége. Szépek azok a vonalak, meg minden, csak nem most, és nem nekem. A hangyáknak, azoknak biztos. A bogár rágná le a haját annak, aki kitalálta a meleget.
Szóval annyi még megvan, hogy a macskakővel szemezek, és valószínűleg sikerült is elcsábítanom, de én húztam a rövidebbet. Jól beütöttem a fejem, így a következő emlékkép annyi, hogy már kellően hűvös levegőt érzek a bőrömön.
Mélyen beszívtam a levegőt, mindezt lassan. A hirtelen jött levegőtől nemrégiben sikerült elbóbiskolnom, nem kéne még egyszer.
Amint gondolatban képben voltam arról, hogy élek, és kapok levegőt, nem akarok rosszul lenni a melegtől, a szememet kezdtem nyitogatni. Valami fényt láttam, de vissza is csuktam. A fejembe hasított a fájdalom. Ahogy lassan odanyúltam, éreztem a búbot a hajam alatt, ezzel együtt pedig egy puha valamit a fejem alatt. Párna. Ez nem macskakő. Kipattantak a szemeim, és az első amit észrevettem, hogy egy hálószobában fekszek, ahol nincs ablak. Valaki volt ott mellettem. Lassított felvételként fordítottam felé a fejemet.
- Heló! - nyögtem meglepettségemben. Na most ez meg akar kínozni, vagy esetleg erőszakolni? A szememet nem vettem le róla, mindvégig figyeltem amíg feljebb tornásztam magam ülő helyzetbe. Kicsit szédültem. A karkötőmre néztem. Halványan piroslott, ami jó. Ilyennek kéne lennie mindig ezen a kontinensen. El sem tudom képzelni, milyen volt amikor elájultam. - Te hozni ide engem? - kérdeztem a magyart próbálgatva.

Nagy B. Đ.
[zárt]

Sajgott a fejem, ahogy mozdultam, a púp lüktetni kezdett. Jéghegyek között ehhez mondjuk már hozzászoktam, meg melyik gyerek az, aki nem futkározik eszeveszettül? Apám mindig azt mondta, "fiam, addig vered a fejed kemény dolgokba, míg meg nem lágyul". Nem értettem sosem, hogy pontosan hogyan érti, nem is érdekelt, csak az, hogy végre mehessek vissza eldicsekedni a nagy púpommal Karynhoz. Ó az a szőke...
A srác aki mellettem ült, nem tűnt olyannak aki bántani akarna, ennek ellenére nem tudtam másra tippelni. Nem gondoltam, hogy az első napjaimban lesz valaki, aki elcipel egy feltehetően föld alatti helyre, és ágyba dug. Érdekes. Nagyon érdekes.
Mikor felültem, és elhelyezkedtem, hogy a fejemnek is jó legyen, ez a gyerek szó nélkül a kezembe nyomott egy üveget. Szemöldököm a magasba szaladt, soha az életben nem láttam ilyet még. Nálunk csak víz van, üstben készített italok, és különös levek, amiket úgy hoznak az olyan, mint én. A csavargók.
Meglepettségemet ez a valaki terelte át a vicces oldalra. Felnevettem azon, hogy gyógyítót akart hívni. Persze megértem, nem éppen szokott dolog itt, hogy jóval a normális testhőmérséklet alattival rohangálnak az emberek. Nevetésem közben felszisszentem, a fejem ugyanis ettől jócskán megfájdult.
- Fejem fáj. Jeges Kventin Dioméd vagyok, jégvarázsló, Grönland - bal kezemmel megfogtam az üveget, jobbomat pedig felé nyújtottam. Reméltem, hogy nem lesz ellenére, hogy nem hajolok közelebb, de a fejem nem igazán engedte, hogy ilyen mozdulatokat tegyek. - Hallani rólunk valamit? - kíváncsian méregettem a fiú arcát, majd a kézrázás után úgy gondoltam, meglepem egy kis hűsítővel. Kezemmel legyintettem, ezt követően pedig a feje fölött lomhán lehulló hópelyhek kezdtek el szállingózni egyenesen a fejére, és testére. Vigyorogva figyeltem, a következő trükk pedig már inkább az én javamra ment. A kezemben levő üveget alakítottam jegessé, ezt pedig a fejemhez nyomtam, talán ezzel hamarabb lemegy a duzzanat.
- Ah, beszélsz angolul? Köszönöm, hogy nem hagytál ott, valószínűleg a macskakő lett volna az utolsó, amit látok... Nem szabadna melegre mennem, mi nem bírjuk. Ezért vagyok a Rellonban, fent az iskolában, ott a legjobb a levegő - nem volt kedvem a magyart erőltetni, így egyből az anyanyelvemre váltottam. Talán értette, amit mondtam, de ha nem, akkor csak hallgatott egy magyarázatot hablatyul.

Nagy B. Đ.
[zárt]

Bólintva mosolyodtam el amikor bemutatkozott. Gyorsan beszélt, nehezen értettem meg amit mondott, de összességében felfogtam, leszűrtem a tartalmát. Hajjaj, sok ilyen ember fog itt körülöttem mászkálni, és majd nézhetek rájuk mint borjú az új kapura, ha hadarnak.
Nem volt nehéz szóba elegyedni vele, és ő lett az első, akinek a falun, meg az iskolán belül megmutattam a képességemet. Nem, egy iciripicirit sem titkolom, csak még nem volt alkalmam megmutatni az embereknek. Kíváncsi voltam a reakciójára, és jó is volt, nem ordította le a fejemet amiért elhavaztam. Szó szerint. Nem sokáig hagytam, hogy az orrára hulljon a hó, ahogy jött, úgy el is ment a havazás a feje fölül.
- Gondolom - húztam el a számat a gondolatra, hogy hogyan nézhettem ki az úton heverve, és biztos vagyok benne, hogy végig dülöngélve sétáltam. Mondjuk nem nagyon emlékszem rá, a meleg elkábított, és ugye a fejem is lüktetve fájt. A dudorral nem igazán tudtam mit kezdeni, azzal tereltem el a figyelmemet róla, hogy figyelmesen hallgattam az új srácot. - Kiegyezek vele - vigyorodtam el a "szabályra", hogy majd csak akkor megyünk fel a kastélyba, ha már lehűlt az idő. Az viszont nem most lesz...
- Van nálunk is, mondjuk mi a legtöbbet a felmenőinktől tanuljuk. Engem jobban vonzott az ismeretlen, az új hely, új emberek. Szeretek ismerkedni. Az jó, nem? Beszélgetni, szórakozni...vannak otthon barátaim, de unalmas minden nap ugyanazokat az arcokat lesni. Mindegyiküknek van saját trükkje, már úgy ismerjük egymást, mint a tenyerünket - kissé megvontam a vállam a magyarázat után. Elég szépen kifejtettem Đominicnak, hogy miért jöttek el otthonról. Megért nekem egy ájulást, hogy végre kiszabaduljak a hó fogságából. Életemben most láttam először igazi virágokat, meg füvet.
- Te Điminic...ugye? Hol vagyok? Ez valami pince? Igazából elraboltál, és most meg akarsz kínozni? - jó, ezt nem gondoltam komolyan. Vigyorogtam, közben a fejemet masszíroztam, és őt néztem. Az üveg amit hozott, kis időn belül a fejemen kialakult búbra került, ezzel hűtve egy kicsit.

Kicsi Aisha

A napjaim egész jól telnek a Bagolykőben. Megismertem már néhány embert, és voltam olyan szemfüles, hogy még arra is rájöttem, az iskola nagy része tanulással tölti az idejét, mert vizsgaidőszak közeleg. Nekem ilyen gondom nem akadt, csak pár órára mentem be kíváncsiságból, de csak a következő tanévtől tanulok igazán itt.
Addig marad a szórakozás, a csajozás. Annyi szép lány után fordultam már meg, hogy hm, csak el ne hagyjam közben a fejem, mert aztán szólnom kell Dimi...Dominicnak, hogy javítson meg.
Mindgy is, az idő megy, én meg sodródom az árral. Történt egyszer...
A pletyka elterjedt, miszerint valami hideg gyökér lakik a Rellonban, és mindenhol havat csinál. No, ez nem pont így van, és amúgy is, imádják a trükkjeimet. Annak viszont nem örültek, mikor séta helyett a csúszva közlekedést választottam, és jeget varázsoltam a padlókra.
- Huhhúú! Vigyázz, utat, bocsi, sajnálom! - kiabáltam végig, míg én nagy sebességgel, mezítláb csúsztam a padlón, ők meg csapódtak a falhoz ijedtükben.
Csak mentem, le a lépcsőn, balra, jobbra, egyenesen, keresztül-kasul, magamra aggatva pergameneket, és...fogalmam sincs, hova lyukadtam ki, csak láttam, ahogy egy csini csajszi bement egy ajtón. Követtem. Nagy teremre számítottam, erre? Valami büdös, ócska, egérlyuk nagyságú helyen találtam magam.
Lábujjaimat mozgatva szoktam meg, hogy nincs már jég a talpam alatt. Nem volt nehéz megtalálni a lányt, ott ült az asztalon, térdünk összeért. Nem figyelt rám, és ez rosszul esett, viccből csináltam hát egy kisebb hógolyót a feje fölé, és elengedtem. Hangosan felnevettem, a hasamat fogtam közben.
- Te megijedt? Nem figyelsz rám, gondol... - megvontam a vállaimat, és a lehető legártatlanabb tekintetemet vettem elő.

Grace Erin Green
Az erdők ura

Bírom ezeket a beöltözős bulikat, be kell, hogy valljam. Kissé felidézik a gyerekkoromat, habár nekem a meseszereplős volt az első beöltözős dolgom. Nálunk jégvarázslóknál ez nem divat, maximum a jelmez nélküli (értsd: pucér) party. Tetszik ez az ország, ez az iskola, és a csajok. Ó te szent jegesmedve, ezek a csajok! Már ha rájuk gondolok is tűzbe jövök. Hahh. Van is három kis barátnőm Karinán kívül. Csaj egy, csaj kettő, csaj három... No, tudom ám a nevüket, Catherine, Alíz, meg Anna. Remélem ez csak a kezdet.
Aztán erre a bulira összeszedtem egy dögös, most figyelj, mestertanonc csajszit. Jaj azok a szemek! Meg az a száj! A testéről nem is beszélve, ami, mint egy szobor, olyan precizitással van kidolgozva. Hamar felkértem partnernek, azzal nem is törődve, hogy lett volna három olyan partnerjelölt, akiknél a csókért meg sem kell küzdenem az este folyamán...az nem lenne az igazi.
Természetes, hogy nem én választottam jelmezt. A menyasszonykám tette a javaslatokat. A nagy fenéket fogok pávának öltözni! Iskolánk szabályzatának megfelelően a minimális ruhamennyiséget felvettem, ez egy boxer volt, amit teljes mértékig eltakart a profin rám operált anyagdarab. Kék és zöld színekben pompáztam, leginkább azután, hogy megkaptam a testfestésemet - gondolhatjátok, mennyire élveztem -. A hajamba is ágak meg levelek kerültek, a tükör előtt meg már bókoltam Az erdő urának.
Kicsit elfeledkeztünk az időről, kapkodva csúsztam végig a folyosókon a magam elé fagyasztott úton. Ismét sokakat fellöktem, de nem izgatott. Még a nagyterem előtt megálltam, kék hajamba túrtam, és felmértem a terepet. Nagyjából minden lány párral volt odakint, de az ácsorgók között nehezen jöttem rá, melyik lehet Grace. Odamentem kettőhöz is, akik nevetve közölték, hogy ők nem azok, míg végül megtaláltam a páromat.
- Reméltem, hogy itt leszel. Dögös vagy - villantottam rá ezerwattos mosolyt. - Minek öltöztél? Én az erdők ura vagyok - mutattam végig a "ruhámon". Ezután kinyújtottam a karom, hogy belém karolhasson, és fejemmel az ajtó felé intettem, hogy mehetünk-e.

Grace Erin Green
Az erdők ura

Megörültem amikor a jó partnert találtam meg, Grace jól nézett ki, simán megszavaztatom a legdögösebb jelmezes csajnak.
- Hű, az igen! Részemről az öröm, Harley, de ha kérhetlek...ne ölj meg ma este - suttogtam el a kérésemet, a nevetése pedig engem is nevetésre késztetett. Már jól indult az este, éreztem, hogy jól fog elsülni, és nagyon jó társaságot találtam.
Szerencsére nagyon közvetlennek bizonyult, el is fogadta a karnyújtásomat, úgyhogy az ezerwattos vigyorommal büszkén elindultam vele a csontvázak által feltárt ajtó felé. Ott még körbenéztem, a lányokat vizslattam, így láttam meg az egyik barátnőmet. Catherine várt valakit, örültem is, hogy nem egyedül érkezik. Láttam ám az arcán, hogy féltékeny lett, de csak megrántottam a szemöldököm felé nézve, és egy kacsintást is küldtem neki.
- Ágakat kerestem a hajamba - válaszoltam elviccelve az egészet. Szokás szerint csak hülyéskedtem, csajoztam, meg órákon voltam. - Tényleg? - elkerekedtek a szemeim, meg is álltam vele amint beértünk tisztes távolságba az ajtótól. Szemeimet legeltettem rajta egy ideig, majd fütyüléssel és bólogatással fejeztem ki gondolataimat. - Elismerésem. Fekete-fehérben is rohadt dögös vagy. Pedig jelmez nélkül is levettél a lábamról - rákacsintottam, majd kezét a kezembe csúsztattam, és lassan a svédasztal felé húztam.
- Fuj, ezekben mi lehet? - emeltem meg egy üveget fintorogva, felé tartva.

Grace Erin Green
Az erdők ura

- Aha - válaszoltam minden érzés nélkül, kicsit mosolyogva. - Nem Ő az egyetlen, menyasszonyom is van, meg még másik két barátnőm - adtam a tudtára, bár tudom, hogy nem kérdezte.
- Te is ágakkal turbózod fel a hajad? - értetlenül álltam a dolog előtt. Valahogy nehéz volt elképzelni, amint reggel megy a fürdőbe, és a tükör előtt két órát azzal tölt el, hogy minden ágacska megfelelően meredjen az ég felé szépséges hajában. Apropó a haja. Komolyan mondom, ebben a lányban minden tetszik, igazi főnyeremény.
Kinézete és viselkedése egyaránt nagyon bejött, ezt pedig nem fojtottam el magamban. Szeretem hangoztatni, ha valami tetszik a lányon, hát még ha minden!
- Nekem nem volt baj vele, fehéret kékre nagyon könnyű - szemeimet felfelé emeltem, mintha így látnám a hajamat. Pedig nem. Minden esetre, Karina ügyes volt, nem is tudom, ő egyáltalán eljött-e a bulira.
Kezét úgy fogtam, hogy ne csússzon ki az enyém közül, de azért igyekeztem nem elszorítani a vérkeringését. Az asztalon megannyi undorító étel volt, de voltak ötletesek, szépen díszítettek is. Ami elsőre szemet szúrt, az a lötty volt az üvegekben, a partnerem felé is tartottam, kíváncsi voltam az ő véleményére.
- Ugh... - fintorogva tettem vissza oda, ahonnan elvettem. Majd talán ha lesz pár szabad másodpercem, megkérdezem az elnök asszonyt, és "jóanyámat", hogy mégis miket rejtettek az üvegekbe üdítő gyanánt. - Hát ez...egy próbát megér - kivettem én is egy cukorkát, ami már a csomagolás kezdetekor mocorogni kezdett. - Ez mozog! - szemeim elkerekedtek, ujjam közt szorosan kellett tartanom, hogy ne ugorjon el valahova. A számba dobtam, de erőset kellett harapnom, hogy ne akarja kitörni a szájpadlásomat a pattogásával, közben elég érdekes fejeket vágtam. - Remélem a többi nem ilyen...

Grace Erin Green
Az erdők ura

A szerencsekívánást vigyorral fogadtam. Én már a kapcsolataim elején tisztázom, hogy nem egyedül lesznek, és ha saját plüssmackót akarnak, azt ne nálam keressék. Mondjuk szeretek aludni is velük, nem mondom, azért általában a legtöbben ébredés után is nagyon szépek.
Valahogy nem volt kedvem megkóstolni semmit, amiről nem tudtam, mi, úgyhogy nemet mondtam az italra. Amúgy a festéket sem akartam volna elkenni a fejemen, meg is fordult a fejemben, hogy milyen lesz így megcsókolni valakit. Apropó megcsókolni valakit... Grace-nél nem tudtam, mit akar tőlem, akar-e egyáltalán valamit. Csak a remény élt bennem egész végig, még akkor is, amikor az asztalhoz sétáltunk, és a szemgolyó bekapása után kaptam egy cuppanós puszit az arcomra. Nagyot nyeltem, szemem megakadt a lány ajkán.
- Tiszta kék lett a szép kis szád - nem bírtam nevetés nélkül mondani, és már emeltem az ajkához az ujjamat, hogy letöröljem, de inkább mégis megálltam. - De jól áll, ez bizonyítja, hogy velem vagy.
- Hát...nem is azért jöttünk, hogy megegyünk mindent a svédasztalról - vigyorogtam rá, vállat vontam. Jól esett, ahogy megszorította a kezemet, és amit utána mondott. Kissé olyan érzésem volt, mintha tényleg párként érkeztünk volna.
- Az nem lenne jó, mert nincs bejárásom a Levitába - csóváltam meg a fejem ciccegve. Kezemet lassan kihúztam az övéből, és a derekára csúsztattam, lassan közeledve hozzá. A fejéhez hajoltam, és egy puszit nyomtam a fejére. Szerettem volna elkerülni a festékeink még erősebb keveredését, a haja pedig jó célpont volt.
- Van kedved táncolni velem?

Grace Erin Green
Az erdők ura

Levett a lábamról a mosolyával, állandóan látszott az arcán, hogy jól érzi magát, amitől büszkének érezhettem magam. Már egyszerre három dolog miatt vertem volna a mellem. A jelmezem, ami miatt sok csajt kaptam rajta idő közben, hogy bámulnak; Grace, amiért mestertanonc létére igent mondott a meghívásomra, és persze amiért még jól is érezte magát a társaságomban. Legalábbis ezt reméltem, mert rohadtul gáz lett volna, ha csak játssza az egészet.
- Azt látom - nem mondom, kicsit ütötte az egómat, hogy sikerült úgy elvonnia valaminek a lány figyelmét, hogy rólam szinte el is feledkezett. Szusszantam egyet, de megnyugtatott a tény, hogy a kezemet fogta, és megpuszilhattam, nem húzódott el, és nem rohant fejvesztve kifelé.
Az arckifejezésén ezután elnevettem magam, gondolom nem tudta hova tenni a puszit. Szomorú, hogy a mai lányok többsége nincs ehhez hozzászokva. Pedig én imádom a testi érintkezést, ha tehetném, végigmennék a világon, és minden lányt megpuszilnék - meg megcsókolnék... -.
- Mi volt abban az üvegben amitől így nézel? - kérdeztem még mindig vigyorogva, ezután pedig a táncparkett felé indultam mellette, a kezét fogva. Az irigykedőkre vigyorogtam, az olyan csajokra kacsintottam, majd tőlem kitelő legnormálisabb módon mozogni kezdtem a zene ritmusára.
Nem erősségem a tánc, de tudom jól érezni magam. Igazából leginkább azt vártam, hogy valami lassabb szám jöjjön végre...
És amikor eljött, szemöldökömet húzogatva néztem Grace-re, és választ nem várva léptem hozzá közelebb, hogy kezeimet a derekára helyezzem.
- Mondtam már, hogy milyen szép vagy? Még így a negyven réteg smink alatt is - őszintén mosolyogtam rá, miközben lépdeltem vele. Ez mindjárt jobban ment, mint a tombolás, meg egyet jobbra, egyet balra tánc.
Szerettem volna kihasználni az alkalmat, szemeimet le se vettem az övéiről, és amikor úgy éreztem, hogy mehet, lehajoltam hozzá, homloka helyett a szájához, és lágyan megcsókoltam. Nem tudtam, mi lesz a reakciója, csak reméltem, hogy nem egy pofont kapok viszonzásul.

Grace Erin Green
Az erdők ura

Minden a terveim szerint alakult az elején. Szuperül elszórakoztunk, most is bebizonyítottam, hogy nem kell sokat teperni ahhoz, hogy a lány szívesen fogja az ember kezét, mindössze kedvesnek kell lenni. Jó persze jó hozzá a mindenre kapható partner is, de Grace-t nem ismertem korábbról, így szinte semmit nem tudtam róla.
A jó társaságban jó csajok is vannak általában, de azért igyekeztem a partneremen legeltetni a szemem, nem pedig a többieken. Pedig hmmm de dögös jelmezekbe bújtak sokan...
A szemgolyó evészet után nem sokkal felkértem táncolni a lányt, hát meg kell, hogy állapítsam, a mozgása se rossz, kifejezetten vállalható. Hozzám képest még világbajnok táncosnak is mondanám. Egyébként nagyon jól esett, hogy közben ő is végig nézett, ahogy a lassúzás közben is. Egyértelmű jelnek vettem, hogy szabad a pálya, de nem biztosra, na de ha az ember nem próbálja meg...
Az első pillanatokban viszonozta a csókomat, aztán elhúzódott. Értetlenül álltam meg, kezeim a derekáról lecsúsztak, úgy álltam ott, mint valami elcseszett fabábú. Felvontam a szemöldököm, mire jött is a válasz. Pillantásom követte az övét, majd felnevettem, és finoman a hajamba túrtam, vigyázva a festékre meg az ágakra.
- Ez az én szerencsém - ráztam a fejem még mindig nevetve. - Elnézést, nem tudtam, azt hittem szabad a pálya... - kissé megvontam a vállam. Az volt az egészben a rossz, hogy én kiterítettem neki a lapjaimat, tisztában volt már az elejétől a lányokkal, ő azonban szóvá sem tette a barátját.
- Hogyhogy nem együtt jöttetek? - tettem fel a kérdést, ami előtt értetlenül álltam.

Grace Erin Green, Návay L. Viktor
Az erdők ura

Nem mondom, nagyon is idegesített, hogy egész este flörtöltünk, és akkor mikor már ott tartottunk, hogy kezdődjön az este, közli, hogy szeret valakit. Persze el is kezdte magyarázni a dolgot, amire én csak bólogattam, de őszintén megmondom, semmit nem fogtam fel belőle, igazból annyit hallottam, hogy blablablablablaaa, blablablaaa... Az ezerről nullára csökkent az érdeklődésem iránta, de jó fiú vagyok, kedvesen mosolyogtam, mit sem mutatva abból, hogy fogalmam sincs mit magyaráz, és hidegen is hagy ezek után.
- Hááát... - tarkómra téve a kezemet igyekeztem olyan választ kiötölni, ami nem sérti meg, de én is jó helyzetbe kerülök. És körülbelül ekkor jött a felmentősereg, válaszomat nyitva hagyva néztem a hozzám szóló srácra.
Elvigyorodtam, és büszkén kihúztam magam, bár azt nem értettem, kihez hasonlított.
- Kösz. Az erdők ura - kezemet nyújtottam a vörös hajú srác felé. Ilyet még nem is láttam, hogy nem egy lány volt vörösen, hanem hímnemű. Annyi még a furcsaság itt, de szeretek megismerkedni minden ilyennel.
Testemmel is a köpenyes felé fordultam, Grace most már csak másodlagos volt. Nem volt vele célom több, a lelkesedésem is elfogyott. Talán ez bunkó, de jobban érdekelt ezekben a pillanatokban az ital, ami ennek a vörösnek a kezében volt.
- Mi az? Mered inni? - vigyorogva néztem, amint a poharat a szájához emelte, és teljes biztossággal kortyolt belőle. Mondjuk hallottam, mikor volt mentoranyám erről beszélt az imént, azért én mégsem bízok semmiben, aminek ilyen színe van.
- Kedved lenne menni el? - a srácnak mutogattam a svédasztal környékére, hogy értse, mit akarok kinyögni, még ha a beszéddel gondjaim is vannak.

Návay L. Viktor
Az erdők ura

Mivel a magyart erősen töröm, és sok mindent nem értek, így a srác feltételezésére is csak értetlen arccal ráztam meg a fejem, vontam fel a vállam. Egyből sokat beszélt, mintha már régről ismertük volna egymást, de semmi kivetnivalóm nem volt az ellen, hogy haverként indítsuk az ismeretséget.
- A menyasszonyom jó - a menyasszony kifejezés tetszett magyarul, könnyen meg is tanultam. Végignéztem magamon, és már csak azt sajnáltam, hogy a kék nem látszott rajtam ebben a fekete-fehér térben.
- Mekkora vagy? - kérdeztem kissé felvonva a szemöldökömet, és még egy gyanakvó pillantást vetettem az italára. Aztán végül bólintottam egyet. Nekem ezek a furcsa csomagolásba rejtett jó dolgok sosem voltak a kedvenceim, nem vagyok elég naiv. Annelie-nél sose tudhatom, mikor kever bele valami löttyöt az italomba, és ha az egész DÖK a háta mögött van...még rosszabb. - Én ahol jött, tiz...nyolc...tiiizenynyolc a kor, én decemberben lesz - nehezen, de remélem sikerült érthetően elmotyognom neki a nálunk levő szabályokat. Tetszik, hogy a varázsvilágban általában már tizenhéttől nagykorúnak számít az ember, úgyhogy ezt most már ki is használom.
Gyanakvásom még mindig nem múlt el teljesen, de azért megkérdeztem, hogy elnézünk-e az asztalok felé. Valószínű, hogy én csak jégkockát fogok eszegetni az este folyamán a szemgolyó után, de elég kellemetlen volt a táncparketten ácsorogni, főleg mikor megéreztem egy könyököt a gerincemben.
- Ember, vigyázz már, jól nézek ki kékre festve, de nem kell, hogy foltom is legyen - morrantam rá a mögöttem állóra, persze az anyanyelvemen szólva. Még annyit se mondott, hogy bocs, szóval kapott egy kellemetlen jégbilincset a lábaira...na így táncolj haver.
- Bocs... Dioméd - kezemet nyújtottam felé. Hümmögtem, aztán elindultam vele az asztalok felé. - Én nyár jött, itt tanul. Te? - kíváncsi voltam rá, mert nem volt ismerős az arca. Aztán lehet, hogy itt van babakora óta, csak még nem futottunk össze a pár hónap alatt.
Az asztalról elvettem egy poharat, és belevarázsoltam pár kocka jeget, és úgy emeltem a számhoz, mintha természetes lenne pohárból jégkockát enni.

Návay L. Viktor
Az erdők ura

Egy szimpla kérdést tettem fel a srácnak, erre köhögőrohamot kapott. Kissé tehetetlenül álltam előtte, és megveregettem a hátát, hogy rendbe jöjjön. Én nem érzékeltem semmit, ami ezt kiválthatta belőle, úgyhogy csak értetlenül pislogtam.
- Fiatalabb lát én, kicsi - ujjammal is mutattam neki a picit, de nem voltam meglepődve. Engem általában idősebbnek néznek, szerintem meg a kor nem számít.
Ismeretségünk jól indult, nekem már fel sem tűnt, hogy a lány nincs mellettem. Talán még jól végződik az este egy új ismerőssel.
A beszélgetés tovább folyt, meg is tudtunk egymásról pár dolgot. Megtudtam például azt is, hogy a Levitába tartozik, ami nekem azért tetszett, mert ők a kék ház. Nekem pedig a kék a kedvenc színem. Erre a zöldekhez raktak...mondjuk nem azért, mert jobban áll a zöld, mint a kék, de biztos, hogy a tornyokban megsültem volna.
- Auror mit csinál? - felszaladt kissé a szemöldököm, ezt a kifejezést nem hallottam még, vagy nem tudok róla (rossz az emlékezetem).
- Én tanul pálcát használ, elsős. Grönlandról, én tud ilyet - felemeltem a poharamat, és meglötyögtettem benne az olvadozó jeget. Láttam az arcán, hogy meglepődött, én meg erre elvigyorodtam. - Én van jégvarázsló.
Amikor rákérdezett, hogy lelépünk-e, csücsörítve néztem körülbelül két másodpercig, hogy biztos jól értettem-e. Válaszra nyitottam a számat, amikor a nevemet hallottam meg a hátam mögül. Értetlenül pislogtam körbe, aztán észrevettem, hogy Annelie szólít. Leesett, hogy volt ez a jelmezes szavazás. Hatalmas vigyorral néztem körbe, és elindultam a lány felé.
- Vár! - szóltam vissza Viktornak, mert nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy megismerkedjünk.
Végig vigyorogva mentem, lehajoltam, hogy a drága anyám a fejemre tegye a koronát, és kíváncsian néztem körbe a teremben a királynő után kutatva. Nálam jó néhányan nyertek volna, de egy tanárnő...na erre nem számítottam. Azért persze a vigyor nem tűnt el a képemről, büszkén feszítettem.
Amint lehetett, én néhány kézfogás közepette visszasiettem a svédasztalhoz, remélve, hogy a srác megvárt.

Cath
nekem való

Ennek az időszaknak csak azt a részét vártam, hogy végre hazautazzunk Karinával, és újra láthassam a családot, meg a barátokat. Tetszetős Magyarország, a csajok főleg, de még a legjobb barát sem pótolja a több hónap alatt felgyülemlő hiányt, ami kialakult bennem. Valószínű, hogy napokig fogunk bulizni egyhuzamban, mert most ünnepeltem a születésnapomat, a héten pedig megejtjük az esküvőt, amire nagyjából az egész világ meg van hívva.
Hatalmasat sóhajtottam a tükröm előtt állva. A nyakkendőkötéshez kellett volna segítő, de nagy nehezen megoldottam, és talpig fehérben álltam saját magammal szemezve. Homlokomat ráncoltam, nehezen állapítottam meg magamról, hogy mi bajom, de aztán rájöttem. Nagyon vártam a pillanatot, amikor nagyjából negyed óra múlva megpillantom első számú barátnőmet a Nagyteremnél, de egy láthatatlan szál valahogy húzott vissza, állandóan Karynt láttatta velem a tudatalattim. Betudtam az izgalomnak az egészet, és mielőtt lementem volna, megnéztem, hogy van. Nem akart bálozni, neki még nagyobb trauma az, hogy hozzám kell jönnie nagyjából négy nap múlva, mint nekem.
Zsebre dugott kézzel sétáltam el a helyszínig, nem sietve. Ott jól látható helyen megálltam - nem mintha amúgy nem venne észre nagyjából mindenki - és kedvtelenül nézelődtem, vártam.
Amikor megpillantottam a partneremet, azt hiszem minden gondom elszállt, elmosolyodtam, és várakozva néztem Cath-et. Amikor odaért hozzám, a kezénél fogva húztam magamhoz, hogy beszívjam illatát, és rövid üdvözlőcsókot adjak.
- Gyönyörű vagy - mit érdekelt engem, hogy mennyit vártam rá, mikor ilyen gyönyörűségként állt meg előttem. - Komolyan - tette hozzá nagyon bólogatva, majd átkaroltam a derekát, és a hajába puszilva megindultam vele a terembe, hogy ne kint ácsorogjunk.
- Hogy érzed magad?

Cath
nekem való

Mikor a barátnőmet megláttam, elszálltak az aggályaim. Csak őt láttam, még a fehér ruhában is csak őt, és nem a jövőmet láttam. Jó érzés volt átölelni, és bevezetni a terembe, csak az volt rossz, mikor felhozta a kényes témát. Elhúztam a számat, kissé bűnbánó arccal pillantottam le rá, majd körbenéztem, hogy addig se kelljen válaszolnom.
- Inkább félek. Nem akarok gyűrűt, sem felhajtást... - vállaimat felhúztam, mintha ezzel védekezhetnék bármi ellen is.
Szerencse, hogy elterelte a témát. A forrócsokinál felhúztam a szemöldököm amolyan "komolyan?" arckifejezéssel és nagyokat pislogtam.
- Ha olyat akarsz belém önteni, meghalok mielőtt a vesztembe rohannék - mondtam teljes komolysággal.
Idő közben eloldalaztunk az asztalokhoz. Én ital helyett pár sütivel szórakoztattam el magam, meg egy pohár vízzel, amit szépen lehűtöttem amíg a kezemben tartottam.
Tetszett a díszítés, meg a hóesés, végre teljesen otthonosan éreztem magam.
Az idő telt, Cattel nagyon jól éreztem magam, amikor pedig a végzős bál kezdődött, odavezettem a tömegbe, és hátulról öleltem át. Jó volt így nézni a táncolókat, aztán mikor többen lettek, megfogtam a kezét, és szó nélkül vezettem be a többiek közé.
- Ez elég...romantikus - mondtam vigyorogva, mondjuk inkább a nyálas jelzőt használtam volna. - Örülök, hogy velem jöttél. Mással nem lennék szívesen itt.

Evana Roddson

Céltalanul bolyongtam Bogolyfalván ezen az enyhe szombati napon. Egyedül akartam sétálgatni, barátnő és feleség nélkül, hogy nyugalom legyen. Az életem semmit nem változott azzal, hogy Karina kapott egy gyűrűt, de Cath-en érzem, hogy nem bízik már a kapcsolatunkban. Hülye dolog megfutamodni, de ha mással foglalkozok, nem jutnak eszembe az ilyen dolgok. Ez az oka annak, hogy reggel óta már három helyen jártam, sütit kóstoltam és úsztam a tóban a vékony jég alatt.
Csurom vizesen, a cipőmmel a kezemben indultam tovább, így tértem meg a bestiaboltba. Nem szándékoztam semmiféle állatot beszerezni, csak gondoltam megnézem őket. Aranyosak ezek a kis szőrmókok, de az, hogy ott legyen a szobámban még egy állat is, akiről gondoskodni kell... Nem az én világom. Ott vannak a csajok, akiket lehet simogatni az állatok helyett.
- Jó napot! - köszöntem be elsőként, de még nem láttam sem eladót, sem vásárlót. Lassan nézelődésbe kezdtem, azok a puff...goly...valamik nagyon megtetszettek ahogy ugráltak egymáson. Sok szín, sok méret, én meg csak álltam a ketrec előtt és vigyorogtam rájuk.

Evana Roddson

Egész nap elnéznék egy ilyet ha a szobámban lenne. Na jó, nem, de egy percig tényleg így gondoltam, még az is megfordult a fejemben, hogy vegyek egyet. Mondjuk valamelyik lány biztos örülne egy állatkának ajándékba... Áh, nem olyan fontos.
A ketrecen nem mertem benyúlni, fogalmam sincs hogyan működnek ezek az állatok. Lehet, hogy benyúlok és abban a pillanatban leharapják az ujjamat, amit utána még szeretnék használni. Rossz játék.
Nézelődésemben fel sem tűnt, hogy valaki más is besétált az üzletbe, csak abban a pillanatban, amikor hátulról valaki belém jött. A szőrgombócok ketrecében kellett megkapaszkodnom, valami "hóó" hang is kijött a számon.
Utána néztem, egy nő volt az, nem az iskolás kategóriába tartozó. Vissza nem szóltam a bocsánatkérésre, mert hát nagyon keresett valamit, nekem pedig nem reszortom figyelni másokat. Meglökött, elnézést kért, ennyi.
Egy idő után elegem lett a szőrösökből, hátra is fordultam a terráriumokhoz, és ott megláttam valamit a földön. Az még biztos, hogy korábban nem volt ott. Lehajoltam érte, szemeimmel pedig a nő után kutattam.
- Elnézést, ez nem öné? - hívtam fel magamra a figyelmét még mindig ott állva ahol a sálat megtaláltam. Pár lépéssel közelebb mentem hozzá, kedvesen mosolyogtam.

Bakonyi Annamária

Azt mondták jó buli lesz lelépni a faluból és felülni az első vonatra, amit találunk. Pár havernak számító emberrel döntöttünk úgy, hogy az új tanév előtt még kirúgunk a hámból, vagyis ők döntöttek, engem meg rántottak magukkal, mert minden hülyeségben benne vagyok.
Budanekeresden kötöttünk ki, mármint ezt a helynevet tudtam meg amikor leszálltunk a vonatról. Őszintén szólva az este nagy része sötétségbe burkolózott, az első új emlékem, hogy egy szobában feküdtem, világos volt már és reggel, a fejem pedig szét akart szakadni. A karkötőm már kezdett piros színt ölteni. A haverok keltegettek, a végén pedig egyedül maradtam egy papírfecnire írt címmel és a szobában szanaszét dobált ruháimmal.
Újra felébredtem, a fejem ugyanúgy fájt. Sürgősen le kellett hűtenem magam és erre a legjobb célt szolgálta a zuhanyzó, ami a szobából nyílt. Miközben a hideg vizet engedtem magamra, lefagyasztottam magam körül a csempét és annak döntöttem a hátam. Kérdéses, hogy mennyi ideig voltam odabent, de az biztos, hogy józan fejjel és jó közérzettel szedelődzködtem össze és hagytam el a papírral a kezemben a házat.
Jobbra, vagy balra?
Jobbra indultam, az emberek furcsán bámulták a kigombolt ingem és cipő nélküli lábam. A szemeimet forgattam csak rajtuk, míg lomhán haladtam előre. Az utcanevek egyáltalán nem azok voltak, mint ami a papíron állt és ez nem változott még egy fél óra séta után sem. Sőt, minden bizonnyal eltévedtem és egy helyen köröztem.
Úgy döntöttem, lecövekelek amíg nem jön valaki aki segít rajtam, de hát nem álltam egy helyben sokáig. Hallottam a lépteket a hátam mögül, de gondoltam majd kikerül. Hát nem így történt, valaki egyenesen belém jött. Meglepetten fordultam hátra, a szemöldökömet összevonva bámultam az ismerős lány arcát.
- Heló őőő... - persze, mégis miért tudnád szegény lány nevét te hülye...?

Eris L. Awer-Kowai
Mr. Bohém

Míg a többiek Madagaszkáron voltak, mi Karinával hazautaztunk Grönlandra. Alig vártam, hogy jöjjön a hír, miszerint visszamehetünk a kastélyba. Az utóbbi időben rengetegszer gondolkodtam rajta, hogy talán itt maradnék életem végééig és ebből volt is nagy veszekedésünk a feleségemmel. Vissza se jött velem, jelenleg otthon tartózkodik és nem érdekli a tanulás.
Hogy mennyire zavart engem ez? Semennyire. Nem értem a női hisztériákat, szóval azt mondom, jobb kimaradni belőle és ezzel megőrizhető a boldogság. Na, hát én boldog vagyok, főleg mivel egyből meglátogattam néhány ismerős lányt a visszatérésükkor. Számomra meglepő volt, hogy alig értek vissza, máris bálra készülnek, de hát egy ilyet kihagyni? Ugyan, ugyan, az erdő királya elmegy a bulikra.
Van az a csaj, amelyik olyan...fura, Eris. Jó ideje volt egy kis egyezségünk amit most készültünk lerendezni és hát nem terveztem, de reménykedtem benne, hogy nem lesz vele egy rémálom az este. Ahogy a vele való alakulást, úgy a ruházatomat sem terveztem meg. Mi a jó hóember az a bohém? Én ismerem azt, hogy pucér meg azt, hogy felöltözött... Végül kikaptam jégszekrényemből az első ruhadarabokat és azokat aggattam magamra egy "cuki" csokornyakkendővel. Azzal a fajtával, amit kötögetni se kell, mert nincs Karina, hogy felöltöztessen, nehogy bohóc módjára lépjek ki az ajtón. Még cipőt is vettem a prefektusasszony kedvéért.
Virág meg minden nélkül, de időben érkeztem a megbeszélt helyre, ahol a karomat felajánlva fogadtam. Csinos volt, ennek finoman hangot is adtam és ki gondolta volna, hogy mi egyszer együtt, békében fogunk bevonulni a nagyterembe? Te sem? Én sem. Szerintem Ő sem.
- Fejemben tart - bólintottam neki hatalmas vigyorral a "nincs tapi" felszólításra. Mióta nem találkoztam az iskolatársaimmal, nagyon elfelejtettem szépen kifejezni magam magyarul, de a gyakorlásnak most nekiestem rendesen. Majd csak visszajönnek a hónap alatt kiesett kifejezések.
- Te végző vagy? Kell táncol? - eszembe jutott a gyülekező táncospárok láttán, hogy a hirdetményben az állt, az első tánc a végzősöké, de hogy Eris az-e...? Passz. Miközben a választ vártam, finoman elirányítottam az asztalok felé. Kíváncsian vettem a kezembe egy mintás párnát, majd eltátva a szám jöttem rá, nagyjából mit jelenthet a bohém.

Eris L. Awer-Kowai
Mr. Bohém

Nekem tetszett a hangulat amit a nagyterembe teremtettek, Erisnek kevésbé. Pedig a Hold bevilágította a termet, nem volt tök sötét de vakító fény sem, én meg személy szerint szeretem a vidám dolgokat.
Elvigyorodtam a lány szúrós megjegyzésein de jobbnak láttam nem válaszolni, hiszen mindenkinek megvan a saját véleménye. Visszatettem a párnát a helyére és eljutottam addig, hogy rendesen körbenézzek a teremben. Kicsit kellemetlen volt a nyakamat vágó inggallér, azt húzogattam amíg partnernőm a többieket nézte. Nekem is feltűntek eközben a csinos lányok lenge ruhácskákban, de most nem ők voltak az elsők. Mármint nem a többi, mert hát akivel érkeztem, ő is közéjük tartozik.
- Inni valami? - kérdésre kérdéssel felelni nem épp a legjobb, tudom. Segáz, a színes italok felé mutattam, ahonnan már fel is emeltem egy kancsót és töltöttem a lánynak egy pohárba, aminek az aljára jégkockát dobtam, saját kézből. Az én poharamba csak kevés került, amit aztán kisebb kockákká formálva dobáltam a számba. Olyan volt ez az ananászos fagyasztott szörp, mint a rágcsálnivalók, amik amúgy voltak szintén az asztalon.
- Sokáig akar marad? Vinnélek...tudod... - a kezemből kikerült már a pohár, csípőmet kicsit megrázva, karjaimat behajlítva mutattam neki, hogy a táncra gondolok, csak nem jut eszembe a kifejezés magyarul. - Nem, nem, mindegy, amit te szeretsz.
 

Eris L. Awer-Kowai
Mr. Bohém

Tök átlagos volt nekem ez a néhány jégkocka amit beledobtam az italába, de Eris nem így volt ezzel, ezt elárulta az arckifejezése. Rápillantottam a rágcsámra, aztán vissza rá, hátha megértem a reakciót. Értetlenül pislogtam rá, nem igazán tudtam, hogy miért olyan meglepő és hogyan tanítsam meg, egyáltalán minek.
- Hogy? - értetlenkedésemnek hangot adtam végül, aztán elvigyorodtam a próbálkozását látva. Valami kis csápot csinált az italában. - Te tudod ez? Mi ez? Képes anyag formálod? - felciccentem a kérdéseim végén, mert nem tudtam normálisan feltenni a kérdéseimet a lánynak, ami csak arra irányult, hogy milyen képessége van, amivel tudja pálca nélkül irányítani a vizet. Kezdtem kicsit haragudni magamra amiért ennyire töröm a magyart.
Úgy döntöttem, inkább elterelem a témát és faggatni kezdtem, szeret-e táncolni, mi az amit még bevállal velem itt a bálon. Eszembe sem jutott más a táncon kívül vele, de csak mert tudom, hogy ő nem az a lány, akivel majd le fogunk együtt, röhögcsélve lépni a szobám felé.
- Oké, oké - bólintottam párat immár vigyorogva. Nem is kellett sokat várnunk, mert nagyjából egy-két perccel később az egykori mentorasszonyom bejelentette a keringőt, amivel a szebbnél szebb hölgyikék és a srácok bevonultak. Számomra ismeretlen zene csendült fel, de a parketten mindenki egyszerre mozdult meg rá. Nem titkoltam, a fejemmel ide-oda táncikáltam és amint megláttam, hogy a többieknek is szabad útjuk van a tánctérre, leraktam a poharamat, Eris kezéből kivettem az övét és meghajolva előtte nyújtottam neki a kezem.
- Szabad? - pislogtam fel rá, aztán a parkettre vezettem, ha akarta, ha nem. Egyáltalán nem akaratosan tettem kezeimet a helyükre és teljesen átlagos tánctudásom bemutatásába kezdtem.

Martin R.
KATT


Nehéz nekem a nyári időszak, ezért nagyon megörültem amikor mondták a többiek, hogy hűvös van odakint, nem süt hét ágra a Nap és kimehetek én is anélkül, hogy az életemmel játszanék.
Az eső kopogását minden ablakon hallani lehetett. Széles vigyor terült el az arcomon ezt hallva és arra gondolva, mennyire tud örülni az ember egy-egy ilyen apróságnak is.
Ujjaimat a kőfalakon húztam végig szórakozásból és nem siettem el a sétát. Volt célom, az erkélyre igyekeztem csak úgy, kiélvezni a rossz idő nyújtotta lehetőségeket és még talán valakivel sikerül is termen kívül összefutnom.
Fütyörészve léptem ki a kis területre, ahonnan ellátni egészen a faluig. Mélyet szippantottam a friss, esőillatú levegőből, ezt követően ledobtam magam a szabad székek egyikére. Fejemet néhány percre hátra döntöttem, közben pedig kitaláltam, hogy otthonosabbá kellene tenni a helyet.
Kezemet feltartva a korlát irányába néztem, ahol szépen kezdett megjelenni a színtiszta, csillogó, nagyjából egy-két centiméter vastagságú jégtakaró, szépen lassan körbevéve az egészet, folytatva lefelé, minden részletet befedve. A korlát csak a kezdet volt. Néhány perccel később már az alattam levő szék is vékonyan havas volt, én pedig elégedetten dőltem hátra és néztem meg a művemet.

Martin R.
KATT

Alig, hogy nyugodtan befejeztem a művemet, valaki idegen megszólított oldalról. Szemöldököm megemelkedett, felpislogtam az ismeretlen fiúra. Kellett néhány másodperc, hogy eljusson az agyamig a kérdése, majd elvigyorodtam. Ja, hogy te nem tudod?
- Ilyen - feleltem egyszerűen, majd a tenyeremet felé mutattam, a következő pillanatban pedig a feje fölött elkezdett esni a hó nagy pelyhekben. Összesen talán tíz másodpercig hagytam, hogy ez így menjen, aztán felálltam a székből és a kezemet nyújtottam felé. - Jeges Dió, és te? - megesik, hogy az ember látásból ismer embereket, aztán semmit nem tud róluk, de azt hiszem, én még látásból sem ismerem a srácot.
Amint bemutatkozott és jól kezet fogtunk, visszaültem a helyemre és a fejemmel a szomszédos ülőhelyre mutattam.
- Leül?
Ha igen, akkor igen, ha nem, hát nem foglalt helyet. Én ettől függetlenül összefontam karjaimat a mellkasom előtt és mélyen beszippantottam a friss levegőt.

Martin Romberg
KATT

Ma reggel összefutottam az új ismerőssel, azzal a furcsával, akit érdekel a képességem. Nem tudom pontosan mit akarhat tőlem, de naivan elhívtam a stégre, hogy találkozzunk ott és megmutatom, mit tudok én még.
Reggeli után már ki is mentem, a faluig meg sem álltam. Csak a második boltba betérve tűnt fel, hogy miért néztek meg annyian útközben. Hiába esett kint az eső és viseltek a legtöbben pulóvert, én valahol félúton a nagyterem és a kapu között elhagytam az egy szál pólómat, csak egy farmert viseltem, még a lábamról is hiányzott a lábbeli. Engem mondjuk nem zavart, az meg aztán főleg nem, hogy néhány lány még rám is kacsintott. Hmmm.
Végül kiértem a tavacskához, zsebemben egy zacskó csokis valami lapult. Martint nem láttam sehol, hát egyedül vágtam neki a rövid útnak ami a stéghez vezetett. Kisétáltam a legszélére, törökülésbe helyezkedtem és a kezemet a víz fölé emeltem. Nem kellett nagyon koncentrálnom ahhoz, hogy beindítsam a folyamatot, amit meg akartam mutatni a háztársamnak. A víztükör lassan elkezdett befagyni, folyamatosan, komótosan haladt a szélek felé a vékony jég, melynek még kellett néhány perc, hogy olyan keménységűvé váljon, ami elbírja az embert.

Martin Romberg
KATT

Imádom a havat, a jeget és boldoggá tenni embereket. Könnyebb lenne felsorolni, mit nem kedvelek, bár mindennek a tetején a hőség áll. Nagyon boldog voltam amikor megtudtam, hogy ilyen jó idő van kint, ráadásul augusztusban. Hülye lettem volna, ha nem használom ki és bent maradok az iskola falai között. Nos, igazándiból nem is kéne már itt lennem, mivel nem vizsgázom ebben a tanévben. Nincs miből, mivel Madagaszkárra nem mehettem a többiekkel. Nem mintha bánnám, elég sokat kell még gyakorolnom a pálcás varázslatokat. Nekem mindig a jégvarázslatok maradnak a természetesek, nehezemre esik egy botot szorongatni és varázsszavakat motyogni.
Szóval a víz fölött görnyedtem, végeredményként pedig elég szép tükörjeget sikerült alkotnom. Elvigyorodtam, megpillantottam benne Martint is ahogy lefelé néztem.
- Eljöttél - állapítottam meg amikor felemeltem a fejem és egyenesen a szemébe néztem. Örültem neki. Nagyon is. Aztán a kezemet nyújtottam felé, azt sejtve, hogy így kell ismét köszöntenünk egymást.
- Láttad? Ehhez úgy 3-4 perc kell - mutatóujjamat a tó felé emeltem. Arra az összességre gondoltam, amit létrehoztam. - Kipróbálod? - hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Én magam minden félelem nélkül ugrottam rá a jégre mezítláb és csúsztam végig rajta a túlpartig mintha csak korcsolyáznék.

Martin Romberg
KATT

Martin elfogadta a kéznyújtást, gyorsan kezet ráztunk, aztán bele a lecsóba, már magyaráztam is neki, hogy mi a helyzet. Csak vigyorodtam arra, hogy megvárhattam volna. Ne lett volna értelme, hogy nézi, hisz a végét biztosan ő is látta. Az arcomon nem látszik ilyenkor semmi, ahogy a kezemből sem repkednek ki színes fénycsóvák meg szikrák. Nem vagyok valami karácsonyi csillagszóró.
Aztán ahogy én elindultam, éreztem rajta, hogy ő nem annyira kedveli a spontán jégre ugrást, mint én. Mondjuk ebben nőttem fel, ő meg nem, szóval nem csodálkozom.
- Gyere már! - nevettem el magam a túlpartra érve. Visszanéztem rá és miközben lassan csúszni kezdtem felé, egy sóhaj hagyta el a számat. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mintha az apja lennék.
- Menni fog az. Segítek - itt jött volna az a rész, hogy felrántom, majd elengedem, de nem vagyok szemét. Nyújtottam neki a kezem és ha elfogadta és belém kapaszkodott, felhúztam, biztosan tartva egy kis ideig, amíg nem szedi össze a bátorságát.
- Korcsolyáztál már? Szereted a téli sportokat? - kérdeztem érdeklődve.

Martin Romberg
KATT

Elég buta arckifejezéssel néztem rá néhány másodpercig. Igazából nem foglalkoztam vele, hogy károsítok-e valamit vagy sem, erről sosem szólt a tanítás otthon. Grönlandon egy kicsit más a táj, az egész élővilág. Minden a hideghez van szokva, azt pedig, hogy mondjuk éppen Bogolyfalván a tavacskával mi a helyzet, hát nem magyarázták el. Szavakkal nem is válaszoltam, úgy gondolom, ez varázslat, annyira nem rossz dolog és nem tart sokáig, csak ameddig én szeretném - illetve amíg vissza nem vonom -.
Mikor láttam rajta, hogy nem nagyon bízik az alkotásomban, odamentem hozzá, hogy segítsek neki és akkor is segítsek, ha valami gond lenne. Bár nem lesz, elég gyakorlatom van már a jégcsinálásban.
- Ez van ha velem vagy - vontam meg lazán a vállam. Azok akik többször szoktak velem lógni már tudják, hogy bármi előfordulhat. Fagyit gyártok, jégpályát csinálok a nyár kellős közepén...de nem zavarja őket. Martinnak is biztos hogy könnyebb lesz majd.
- Tényleg? Melyik a kedvenced? Szoktatok külföldre utazni? - kíváncsi voltam rá, hogy ő hogy áll ezekhez a hideg sportokhoz. Sajnos sokan nem szeretik, mert hideg és inkább nyarat akarnak. Nem értem, miért.
Idő közben elengedtem a srácot, de a karomat még mindig kinyújtva tartottam a közelében, hogy ha esetleg megpróbálna elesni, akkor időben elkaphassam. Amerre ő ment, követtem.
- Nálunk nincsenek ilyen sportok. Nem használunk léceket, lábon csúszunk, nincs olyan kis autónk, amibe bele kell ugrani és ruhát se veszünk. Mármint...sokat.

Martin Romberg
KATT

Kialakult bennem valamiféle féltés, állandó készenlétben tartottam a karomat mögötte, hogy ha kell, akkor elkapjam és ne találkozzon a koponyája a kemény jéggel. Elvigyorodtam, hisz nyilvánvalóvá vált, hogy kételkedése ellenére igenis megtetszett neki az alkotás.
- Á, tényleg! Elfelejtettem - mondtam bocsánatkérően. Na nem mintha tudnám, hogy hozzánk képest az hol van és milyen hely, nem jeleskedtem földrajzból sosem.
- Nem igazán figyelek az emberekre. Beszólogattak sokszor, de nem azért, hogy nincs rajtam elég ruha, hanem mert majdnem elgázoltam őket a folyosón...Mindegy. Nem értem, miért öltöztök annyira be - nem érzem én azt, amit ők. Soha nem fázok és nincs melegem, mert azt nem úgy élem meg, ahogy az átlag ember. Engem kavargó gyomor, fejfájás és ájulás vár amikor melegben tartózkodok. - Nem lenne melegem. Mi is hordunk ruhát, de nálunk nincs megszólva aki nem szereti viselni az anyagokat - vontam meg a vállam és amikor láttam, hogy képes megállni a saját lábain biztosan, csúszva tettem körülötte egy nagyobbacska kört.
- Téged zavar? Szégyellős vagy? - talán nem szokványos kérdés, de kíváncsivá tett. Mit csinál akkor a strandon? - Látnod kéne a lányokat nálunk - vigyorodtam el miközben lelki szemeim előtt megjelentek a dögös szőkéink képei.

Karácsonyi bálozás asszonykával

Ha még egyszer a nyakamba varrnak valami projektgyereket...én fellógatom magam az első fára amit találok. Dióbél szerencsére épp az anyjánál, Norinánál kötött ki a bál estéjén, ami amúgy nem lett volna annyira fontos, ha Karina nem akar annyira elrángatni, mert ő táncolni akar.
Ha az asszony táncolni akar, akkor táncolni fogunk. Szóval utolsó pillanatban felébredtem a délutáni szunyálásból és a fürdő felé vettem az irányt. A szöszi készítette ki nekem, mit vegyek fel, én pedig mint engedelmes férj, bele is bújtam. Nyakkendőt viszont nem voltam hajlandó kötni, így is utálom amikor nem hogy cipő, még ing meg zakó is van rajtam. Korlátoz a mozgásban!
Asszonykával a KH-ban találkoztunk, onnan együtt mentünk le a nagyterembe. Nem érkeztünk túl korán, de el sem késtünk, épp jó időben, amikor már hallottuk, hogy néhányan arról sutyorognak, mit fognak előadni a színjátszósok.