Dwayne
Varázsbűn-üldözési Főosztály
Auror Parancsnokság

Dwayne
Varázsbűn-üldözési Főosztály
Auror Parancsnokság

Dwayne
Varázsbűn-üldözési Főosztály
Auror Parancsnokság

Mr. Szalai

Az a jó ebben a létben, hogy az egyik pillanatban még a kastélyban, a másik pillanatban pedig már Budapesten vagy. Az egész már annyira természetes, hogy fel sem kapod a fejed, hevesebben sem ver a szíved, gyorsabban sem veszed a levegőt, mert minek, ez már megszokás. Dr. Nádori Pál azt mondta a megszokásról, hogy csak egy múló szeszély, ami csak azért van jelen az ember életében, mert az ember retteg attól, hogy előrelépjen az újdonság veszélyes vizére. Állítása szerint, épp ezért vagyok az álszentség csúcsa: megjátszom önmagamat, mutatom a megszokások gyönyöreit, aztán meg igazából minden másodpercben azt keresem, hogy valami újba keveredjek bele. Az ember már a saját pszichológusába sem bízhat. Az ember igazából senkibe sem bízhat. Főleg akkor nem, ha... Elfogok késni!

Budapest. Tömöttség, rohanó villamosok, száguldó metrók, érdekesebbnél érdekesebb emberek körülötted lézengve, arcodra fagyott hideg és meleg édes keveréke. Aztán a megérkezés a végcélhoz, ajtó kinyílik, az ember belép és megcsapja azaz önfeledtségtől telefűtött szag, amitől már tudni lehet, hogy az emberek az átlagosnál bátrabbak lesznek. Még be se léptél az ajtón, de már a negyedtömeg megtalál. Jönnek, köszöngetnek, kérdezgetnek, ölelnek, s elvárják, hogy tudd a nevüket, te pedig legszívesebben az anyukájuk mellé küldenéd őket vissza név nélkül, de hát nem teheted, így válaszolgatsz, próbálsz kedves lenni, már amennyire a személyiséged engedi, és igyekszel a legtermészetesebb maradni a legnagyobb pókerarccal az arcodon, ami létezik. Művészkörök. Megnyítók. Karsa B. Bálint neve beleivódott lassan ebbe a közegbe. A divattervező, éljen-éljen, a divattervezők Man Rayje! - olvasható a muglilapokból, jelen esetben meg úgy nézhetek ki, mintha egy közkedvelt politikus betért volna ebbe a kis kultúrától bűzlő pubba. Eléggé ambivalens két szó, tisztában vagyok vele, a közkedvelt meg a politikus együtt, de így legalább átadhatom, megmagyarázhatom, hogy itt és most hogy is áll a helyzet velem meg a többi ember között. Úgy tesznek mintha kedvelnének, mert azt hiszik, mennyire befolyásos tehetség vagyok és amúgy is, közben pedig a hátuk közepére sem kívánnak. Én viszont egy jó erős whiskyt kívánok. Úgyhogy kilépek a közegből, a pulthoz lépek, rendelek, természetesen megkapom, aztán elindulok a kiállításra, mert hát megnyitó van. A régi Képzőművészes csoporttársam kiállítása. Van itt egy képem is, eléggé pocsék, még az egyetemen adtam neki, aztán felhívott két hónappal ezelőtt, hogy kirakhatja-e, én meg mondtam, tegyen amit csak akar. És kitette. Hogy rühellem én az embereket. Még szerencse, hogy eltűnésben jó vagyok, bár ezzel a whiskyvel a kezemben, már eléggé elviselek mindenkit.

- Áhá. Már tudom miért törődnek itt velem ennyire. Ezek a képek pocsékak - jegyzem meg félhangosan a teremben az egyik kép előtt. Érzem az emberek tekintetét az arcomon, a hátamon, s felnevetek. Nem nézek senkire, mereven nézek két képet, egymás mellett szorosan, mintha ikrek lennének, közben pedig az egyik az enyém. Amit hangosan kimondunk, az sosem a teljes igazság, csupán várjuk, hogy kinek van annyi vér a szóval ott, hogy megmondja a véleményét velünk szembe. Dr. Nádori Pál idegesítő, kötözködő vakarcsnak hívott. Igaza volt. - Legalább a whisky finom - ma azt hiszem, részegre iszom magam. Nálunk így dívik.

Gyakorlati óra

Dwayne
Auror Parancsnokság
Pihenő

Gyakorlati óra

*Kissé álmosan kereste meg háztársait egy nagy adag élénkítő hatású tea után háztársait, és a három kicsi indián elindult az ispotályba. Ugyan ő nem nem gyógyító mesterszakos, de hála az újdonsült tanár bá'-nak, lehetőséget kapott ő is arra, hogy bepillantást nyerjen ennek a szakmának a mindennapjaiba, úgyis gondolkodik rajta, hogy itt marad még tanulni azon a szakon.
Kissé izgatottan lépked elgondolkodva magában, és lassan meg is érkeznek. Úgy dönt, önkényesen is magára vállalja az elsőként belépést az ispotályba, ha más nem akarja őt megelőzni. Megpillantva a tanárukat és a személy szerint főnöknek tartott gyógyítót, kedves mosolyra húzza a száját, és megszólal.*
- Jó napot kívánok.

//A megbeszéltek alapján együtt érkezés kijátszva.//

Jimnie bácsi és a lányok

Ha azt mondom, hogy izgatott voltam a mai napot illetően, akkor erősen visszafogottan nyilatkozom. Nem voltam még soha, de soha a fővárosi ispotályba és rettentően felvillanyozott a hír. A lányokkal, Abigéllel és Jennyvel rögtön össze is beszéltem, hogy együtt menjünk, már csak azért is, mert így sokkal érdekesebb, na meg mert, nem akartam még véletlenül sem eltévedni. Még akkor sem, ha amúgy a helyszín eléggé egyértelmű.
Nem tudom a lányok mennyire izgatottak én azt hiszem, végig beszélem az egész utat, és valószínűleg halálra untatom őket a sok-sok információval, amit előzetesen összeszedtem a Sziklakórházként is ismert intézményről. Egyszerűen annyira régóta akarok ezzel foglalkozni és annyira hihetetlen, hogy most élesben láthatok majd mindent, hogy nem bírok nyugton maradni.
Ez az állapot csak addig tart, amíg felérünk a bejárathoz és meg nem jelenik a tanárunk. Akkor aztán egycsapásra változik minden és hirtelen úgy érzem, hogy semmit sem tudok. Ez az érzés új, és ismeretlen. Sohasem tapasztaltam korábban épp ezért ijesztő is. Igyekszem háttérbe szorulni.
Mivel muglik között is mentünk, egyszerű mugliruhában vagyok, amit most összébb húzok magamon, a táskámat igazgatom a vállamon, az órámat ellenőrzöm, de még egyáltalán nincs itt az inzulin ideje. Se az evésé. Egy evést amúgy is letudtam a vonaton, körülbelül ennyi nyugta volt tőlem a két lánynak. Igaz, akkor is közbe vetettem ezt azt. Szóval előre engedem a lányokat, és hátul téblábolok meg szétnézek jön-e erre valaki még rajtunk kívül. Aztán mikor már nincs semmi más lehetőség, belépek én is, és elmotyogok egy halk köszönést.

Dwayne
Auror Parancsnokság - pihenő

Jól tippelt: feltárult a kétszárnyú üvegajtó, s három diák lépett be rajta – no meg afféle potyautasként egy kis kellemetlenül hideg szél. Megkönnyebbülten fellélegzett – a társaság már megvan, az első lépés tehát abszolválódni látszott. Jelentőségteljes pillantást vetett az igazgatóra, ezzel jelezve, hogy nem várnak több érkezőre.
- Köszöntök mindenkit a sziklakórházban – kezdte kissé rekedtes hangon. Gyorsan a zsebébe kotort egy Strepsilsért, majd folytatta. – Szeretném bemutatni az intézet igazgatóját, aki kezdésként szólna pár szót a kórház történetéről.
Az igazgatóra emelte pillantását, s egy fél lépéssel hátrahúzódott. A főgyógyító megköszörülte a torkát, majd gyors bemutatkozás után a tárgyra tért.
- Talán hallottátok már, hogy intézményünk 1930 óta üzemel itt jelenlegi formájában. A világháborúk okozta szükséghelyzet kívánta meg, hogy a jobb szárnyat átengedjük a varázstalan emberek számára… A területet később nem vette vissza az intézmény, ma múzeumot találhattok ott. Ez a rész azonban jelenleg is üzemel, mint az ország legnagyobb mágikus ispotálya. Körülbelül százan dolgozunk itt, a kisegítő személyzetet, recepciósokat is beleszámítva – az igazgató balra, a betegfelvevő pult mögé mutatott. – Röviden bemutatnám az egyes osztályokat. Kérlek, kövessetek – intett a diákoknak és Jimnie-nek, majd elindult a jobbra vezető tágas, fáklyákkal megvilágított folyosón.

Dwayne
Auror Parancsnokság - pihenő

Dwayne
Auror Parancsnokság - pihenő

Haru
Pestseholse


Könyökével megtámasztja fejét az asztalon, a tenyerébe motyog valami olyasmit, hogy „már aki volt óvodás”, majd félmosolyra húzza száját Haru állításán. Hát persze, ő sosem, őőő nem. Aztán elmeséli a nőnek, hogy nincs munkája és az álláskeresés terén sem remekel.
- Jaj ne is mond, még mindig fizetem a törlesztést… most el kell adnom majd valamit addig, hogy kihúzzam ideiglenesen… – sóhajt Kristóf, és egyből a drága konyhai felszerelés valamelyikére tud gondolni, hiszen azokhoz nem nyúlt hozzá még sohasem. Ő legalábbis, mert hát a bejárónője bizony folyamatosan használja őket, csakhátna. Munka híján le kell mondania az ilyen luxusról is.
- De nem akarom, hogy segíts. Megoldom. – merthát egy férfiúnak ha megélhetése nem is, büszkesége attól még van, és nem várhatja el a volt menyasszonyától, hogy bármi módon kisegítse őt a szorult helyzetben. Ellenkező esetben felborul a világegyetem rendje, káosz lesz, a patakokban tiszta víz helyett almalé fog folyni és mindenki csak gumicukrot ehet…
Nem mer Haru szemeibe nézni, nem tudja mit is várjon a kérdésére. Leginkább az érdekli, hogy van-e már valakije a nőnek, akármilyen férfi, de a válasz kitérő, vagy csak nem így értette a másik.
- Értem. – nem képes többet kinyögni. Aztán Haru még hozzáteszi, hogy mennyivel jobb most neki Magyarországon, a családja és a barátai társaságában, no meg hogy vele került szomszédságba. Simfel megjátszott halk kacajjal próbál együtt nevetni a másikkal, de nem tud. Egyrészt nem nevezné ezt a sors fintorának, hiszen nem véletlenül kerültek egymás mellé. Másrészt ő ezt így egyelőre tökéletesnek véli… mármint itt lehet Bogolyfalván Haru közvetlen közelében, mégha nem is beszélnek vagy beszélhetnek annyit… Hogyan mondhatná el neki, hogy mit érez? Nem lenne rá jellemző, hogy az érzelmeiről beszéljen, meg különben is, mit mondhatna? Lopva felpillant a nőre, aztán vissza a korsójára és inkább iszik egy újabb kortyot. Görcsben van a gyomra, valamivel meg kéne törnie ezt a miatta keletkezett csendet. Hogy időt húzzon, még a száját is megtörli, s csak eztán szólal meg.
- Te figyelj… Ha egy nyúl repülni tudna, hogy hívnák?

Kristóf
Pestseholse

Halk sóhajjal nézi továbbra is a férfit, mialatt próbál rájönni arra, hogy miért utasítja el a segítségét. Mondjuk...nem mintha, nem lenne logikus magyarázat rá. Sőt, talán több is, mint azt először gondolta volna.
- Persze, sajnálom. Ez a te dolgod.
Apró csalódottsággal a hangjában vonta el a szemeit róla, magában pedig már morgolódik azon, hogy egyáltalán miért is volt olyan ostoba, hogy felhozza a dolgot. Segíteni akart, de az nem segítség, ha ráakaszkodik a másikra, s úgy próbálja helyre billenteni a dolgokat. Ezt persze ő maga is tudta.... most már. Mialatt ujjaival átölelte a korsót, csak csendesebben jegyezte meg, az alternatív lehetőséget.
- Mi lenne ha átmenetileg, segítséget kérnél a szüleidtől?
Ők az egyetlenek talán, akiktől most a férfi zokszó nélkül...vagy legalábbis, kis unszolás után, de segítséget kérne.
A választ őszintén mondta. Meg sem fordult a fejében a kérdés valódi célzata. A nevetés valamivel elterelte az előzőekről a gondolatait, s habár nem akarta, még mindig érezte, hogy a heg, mélyen, de benne volt. Talán mindkettejükben, s ennek tudhatta be azt a csendet amely ismételten rájuk telepedett. Fél szemmel, mintha csak megérezte volna, hogy a másik lopva rátekintett, kék szemeit rávonta a férfira. Ám amint találkozott az övévvel sóhajjal kapta vissza s inkább ivott még egy kis kortyot a korsóból. Zavarta ez a zavaros csend. Nagyon is, piszkálta a csőrét, mivel pontosan sehova nem tudta besorolni, csak kellemetlenkedve fel-felbukkant, hasonló érzéseket produkálva mélyen benne. Hiszen,  sok emlékük van, sok jó, és pár rossz is. Az, hogy most mellette van, nem csak a jókat hozza fel, hanem a legrosszabbat is. Ezért érzi azt, mintha a gyomra görcsbe rándulna. Azt kívánva, bárcsak valaki elkezdene beszélni...bármiről, csak ne maradjon itt ez a csend, amit eddig próbált kizárni.
- Túl sok a lehetőség......talán Nyúlma? Nyúldár ?
Mosolyodott el ezen az ökörségen, ugyan akkor olyan volt, mintha meghallották volna a kívánságát, így mosolygott az egész kérdésen. Ha máshogy nem tudják ezt megoldani, akkor így kell.
- Megkérdezem én is akiket ismerek munka miatt.... - kezdte el, de azonmód eszébe jutott az előző, így kissé elhúzta a száját. - felejtsd el...bocsánat...rád hagyom.
Ivott ismételten egy kortyot s hosszan a kinti utcát kezdte kék szemeivel feltérképezni. Pestseholse bizonyos részei nagyon lehangolóak voltak.... állapította meg, s rájött, hogy hasonlóan érzi most magát. Eszébe jutott, hogy megmondja a férfinak, ha sokat főz örömmel odaadja azt ami marad...hogy azzal se legyen gondja, de csak hamar rájön, hogy még csak felhozni sem szabad neki ezt. Az első indok maga a nő, aki ki-be járkált a házból. Semmi félreértést nem akar gerjeszteni ott... inkább örülhetne annak, hogy a férfi, vélhetőleg boldog.
A másik meg az, hogy láthatóan nem tud segíteni, így erőszakoskodni felesleges. Vannak dolgok, amikben felesleges Kristófnál, s ezt régen megtanulta.
- Szerintem ezután megyek majd haza. Még van dolgod itt, vagy van kedved együtt menni?

Dwayne
Auror Parancsnokság - pihenő

Dwayne
Auror Parancsnokság - pihenő