Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nincs mese, időnként muszáj volt úgy tennie, mintha valóban iskolába járna ide, és nem csak szórakozni, így tehát Lilinek tanulnia is kellett olykor. Igaz, hogy előző évben jól sikerültek a vizsgái, de csak azért (bár ezt nem nagyon reklámozta), mert nagyon nagy szerencséje volt. De azt azért tudta, hogy mégse bízhatja el magát, mindig nem fog bejönni ez a taktika. Pláne, ha taktikát csinál belőle és szokást.
Szóval készülni akart, főleg, mivel úgy adódott, hogy nem is kell majd egyedül nekiveselkednie, ami azért sokat javított a helyzeten. Társaságban még egy rosszabb program is lehetett élvezetes, és az egyik szobatársával, Karolával meg is beszélték, hogy délután a könyvtárban találkoznak, és belevetik magukat a munkába.
Kicsivel azután, hogy elütötte az ötöt az óra, Lili belépett a fülsértően néma terembe, ahol szinte hallani lehetett minden egyes lapozást, és apró köhintést. Alapvetően irtózott a könyvtártól, hiszen természetével némileg összeférhetetlen volt a közeg, amiben működött. Nem értette, miért nem lehet kicsit vidámabb, üdébb egy könyvtárlátogatás. Ha ő lenne a főnök itt, biztos kevésbé lenne szigorú, bár akkor lehet kevesebb is volna, aki itt tanul, mert bizony úgy tűnt, csak a szőkének van baja az itteni nyugalommal, mindenki más a lapok fölé görnyedve olvasott, illetve jegyzetelt.
Itt-ott könyvek röppentek jobbra-balra, csak persze azzal az óvatossággal, ami azt jelentette, hogy varázslat mozgatja őket, nem egy lendületes dobás, amiért a franc essen bele, ebben a könyvben sem volt semmi hasznos tudnivaló a kákalagok szaporodásáról.
Lili megállt nem messze a bejárattól, és tekintetével a másik levitást kereste. Volt itt persze a kék házból bőven diák, de egyikük se volt elég karolás neki.
Úgyhogy várt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem voltam híve a délutáni szunyókának, mert úgy éreztem, hogy ha napközben alszom, akkor azzal rengeteg időt pazarlok el, amit hasznosan is el lehetne tölteni. Ennek ellenére ezen a délutánon valami kivételes oknál fogva mégis eldőltem az ágyamon, de csak egy kicsit, hogy kipihenjem az előző esti éjszakázást. A szundi persze nagyon jól sikerült, hisz a szobatársaim szanaszét lófráltak, szerencsére nem volt senki, aki megzavarjon, így viszont sikerült úgy bealudnom, hogy megfeledkeztem a Lilivel lebeszélt könyvtáras találkáról, s csak miután felébredtem, akkor jöttem rá, hogy már öt perce ott kellene lennem.
Ráeszmélve a késésre, sietve pattantam fel az ágyamból, gyorsan megfésültem a hajamat, bár imitt-amott kicsit még kócos maradt, de ezzel nem törődve már kaptam is magamra a cipőmet, s futva, bő tíz perces késéssel érkeztem meg a teremhez.
- Szia Lili, bocsánat, de bealudtam - egy elnézést kérő mosollyal léptem közelebb hozzá, még ásítottam is egy nagyot, bár igyekeztem tenyerem mögé rejteni a fáradtságom. - Nem szabadna sokáig fönt lennem, mert olyankor ilyen nyúzott vagyok napközben - jegyeztem meg csak mellékesen, miközben közelebb léptem a lányhoz. - Mivel kezdjük? Úgy hallottam, hogy a leghátsó sorban vannak a legrégebbi kötetek, szerintem azokban találhatnánk néhány leírást, amit fel tudnánk használni a tanuláshoz, mit szólsz? - ha benne volt, hogy megnézzük hátul, akkor megindultam, közben oldalra fordítottam a fejem néha, hogy lássam Lilit is. - Mi van veled egyébként, volt valami izgis eddig az új tanévben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

És még egy kicsit várt.
Igazság szerint, mivel épp semmit se tudott magával kezdeni, Karola késése még hosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt, pedig még Lili sem érkezett időben meg, szóval annyira sokat nem is kellett nélkülöznie a lány társaságát. Amikor azonban végre felbukkant, Lilkó arcára nyomban derűs vigyor költözött, és szinte odaszökkent háztársa mellé.
- Szia, semmi baj! - legyintett. Gyakorlatilag el is felejtette az előbbi pár percet, amíg semmi se történt.
Kicsit tényleg úgy festett Karola, mint akit frissen vertek fel legszebb álmából, attól függetlenül is látszott rajta, ha épp nem próbálja bekapni Lilit egy jól titkolt ásításnak álcázva.
- Most, hogy mondod, nem láttalak lefeküdni, pedig én is sokáig fent voltam, majdnem fél tizenegyig.
Ezért már otthon háromszor is lehordták volna, hogy miért nem alszik már, úgyhogy szinte büszke volt magára. Csak szinte, mivel így is elsőként húzta az orrára a takarót, ahogy látta.
Közben persze elindultak befelé, elvégre könyveket jöttek nyitogatni, és azt a bejáratból nehéz lett volna csinálni.
- Oké, jól hangzik - bólintott Lili, bár nem teljesen volt biztos benne, hogy tényleg így lenne.
Ahogy közeledtek a hátsó sorokhoz, úgy kezdtek egyre kevesebben lenni az emberek is. Azt ugyan nem tudta Lilkó, hogy ez azért van-e, mert félnek ott hátul valami könyvszörnytől, vagy csak egyszerűen ott vannak eldugva a senkit se érdeklő könyvek, mindenesetre mindkét lehetőség kicsit riasztónak tűnt. Csak azt nem tudta, mi a rosszabb, egy unalmas könyv, vagy egy szörny, ami megeszi őket.
- Annál izgibb, minthogy át kellett költöznöm egy másik házba, még nem történt - vigyorodott el a gondolatra, és máris repeső szívvel gondolt az új tapasztalataira és azokra, akiket közben megismert. - Neked milyen volt?
A hátsó sorokhoz úgy tűnt, mintha a fény is kevésbé szívesen ment volna, de persze könnyen lehet, hogy csak a fantáziája játszott vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szeretem hinni, hogy az egyszerű dolgok… nos, egyszerűek. Nem kell felesleges köröket futnod azért, hogy eljuss egyik pontból a másikba, hanem csak elindulsz, mész egyenesen, majd egyszer csak hopp, a másik pontban vagy és örülhetsz. A legtöbb dolog ilyen, hiszen soha nem kérsz lehetetlent a másiktól, főleg nem akkor, ha az egy francos aláírás az iskola igazgatójától, hogy az a francos karriered felfelé ívelhessen, mert mi van akkor, ha az A terv nem jön be? Ugye? Előrelátó szeretnél lenni és mindent megtenni, de még a legegyszerűbb dolgokat is úgy megbonyolítják, hogy a végén már te érzed kellemetlennek azt a három kurva aláírást, ami csak ahhoz kell, hogy a hétfői napot, amikor visszaténfergek az iskolába este, szabályszerűen lóghassam el, és lehetőségeimhez mérten ne legyek elkönyvelve lógósnak a tanárok szerint. Mert bármilyen meglepő lehet, akármennyire ráz a hideg néha a tömött és zajos folyosóktól meg a fiatalabbaktól, de szeretek itt tanulni. És már dupla okom is van arra, hogy ne rontsak el semmit, mert az túl hirtelen lenne és nem áll módomban hibázni többet a szükségesnél. Nem most, amikor az életem úgy tűnik, hogy nagyjából kezd sínen lenni, szinte már gusztustalanul nyálas az egész, és egyelőre elhinnem sem nagyon akaródzik.
A hang ránt vissza a való világba, a nevére csak biccentek egyet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, miközben beszélek, a lapok akaratlan gyűrődnek meg ujjaim között, amikor elhangzik a kérdés. Na igen. Az egyszerű dolgok mégsem olyan egyszerűek, mint azt az ember akarná, csak… jó. Összekapom magam és kedves leszek.
- Pár aláírásra lenne szükségem tőle csupán, hogy elhagyhassam az iskolát hosszabb időre – mert nyilván nem tehetem meg azt, hogy csak kisétálok és egyszerűen elmegyek a bemutatóra. Mindenképpen kell az aláírás, amiket eddig teljesen gördülékenyen szereztem meg, most meg valami vöröshajú nőci áll az utamba, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy csak az aláírása kell, és már itt sem vagyok. Ha ez így fog tovább menni, akkor kénytelen leszek bevetni a sármomat, mert nincs nekem erre időm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Minden szuper. Végre együtt lehetünk Karolával is. Bár egy kicsit még zavar, hogy a szülei valószínűleg nem engednék ide, ha tudnák, hogy mi van köztünk, de gondolom elhallgatta, én meg nem fogom felhozni, egyszerűen csak kiélvezem, hogy átölelhetem büntetlenül. Jó érzés, azt sem bánom, hogy nekem dől, megtartom, nincs ezzel semmi gond. Sőt. Még sokkal kellemesebb is. Így még Mihail is elviselhetőbb. De tényleg. Meg Belián is. Még ha amúgy valamiért rettentően idegesítenek mind a ketten. Belián mondjuk inkább csak azért, mert mindig olyan túl nyugodt. De mindegy.
A szobákat sikerül letisztázni, a fiúk sem akadékoskodnak, így megnyugodhatok, Karolával kapcsolatban.
- Nem aggódtam - súgom vissza a lánynak, mosolyogva - Egyébként sem hagynám, hogy osztozz - toldom még hozzá egy apró puszi mellett. Aztán csak hallgatózom tovább. A zene jó ötlet, csak engem nem kérjenek éneklésre. Az a pár óra, amin eddig voltam, kevés ahhoz, hogy én bárki előtt éneklésre vetemedjek. De elhallgatom majd őket. Mosolyogva bólogatok is az ötletre, ami azzal jár, hogy az állam belesüllyed kicsit Karola vállába és ettől majdnem elnevetem magam.
Aztán merül fel a sütés, ami tök jó ötlet. Csak nem tudom. Úgy jön le, mintha Belián azt hinné, sütni csak a muglik tudnak. Sosem fogom megérteni, na meg... oké, hogy ő húsra éhezik, én azért szeretem a zöldségeket is, és sokkal egészségesebb, meg ugye ott van Isaac, aki vega. Szóval ja. Szóvá teszem a dolgot. És... és mindenki félre ért. Vajon miért? Kicsit talán értetlenül pislogok, még Karolára is, aztán Isaac megmenti a szitut, neki dobok egy puszit. Csak. Mert megérdemli. Mert én is szeretem. Persze csak mint havert, mert ugye amúgy meg egyértelműen Karolát.
- Mi volt a pizzériában? - nézek értetlenül a főnökre. Biztos lemaradtam valamiről, tökre nem emlékszem. Vagyis emlékszem, hogy azt mondta, hogy a kedvence vagyok és semmi értelme nem volt, meg hálás is vagyok neki, mert nem ölelgethetném ezt a gyönyörű lányt, ha nem adja át a kuponját. Mondjuk, alapból licitálnia sem kellett volna, de mindegy. Ráhagyom. Biztos napszúrást kapott vagy ilyesmi. Tudom, hogy nincs baj a stílusommal, csak még nem ismernek elég jól.
Megforgatom a szemem. Moderáljam magam. Jó majd csöndben maradok. Vagy ilyesmi. Úgysem bírom ki.
- Varázsolni szabad, vagy muglisat játszunk? - kérdezem meg azért még biztos ami biztos, ahogy elhangzik, hogy mi mindent kéne még csinálni. Előbbi gyorsabb és kényelmesebb, de a cipekedés sem fog vissza riasztani. Elvégre voltam én sátrazni is, meg minden hasonló. Azt mondjuk eleresztem a fülem mögött, hogy Belián szerint a favágás mugli dolog. Jó értem én, hogy ő mugli és nem érti, de... könyörgöm. Van favágó varázslat. Na mindegy. Elharapom a nyelvem. Majd ha kapok engedély, akkor megmutatom neki. Hátha tanul valami újat.
Oszolhatunk így a mi faházunk felé veszem az irányt, hogy ott mérjem fel a terepet. Benyitok mindkét szobába, aztán Karola felé pillantok.
- Melyiket szeretnéd? - remélem a srácok nem lincselnek meg, de mégis csak lányoké az elsőbbség, szóval úgy illik, hogy ő választ, aztán ha ez megvan, akkor átszervezhetjük az ágyakat. Mert hát a három-három helyett, a kettő-négy lenne az ideális felosztás nekünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Gyere, nem ülünk itt estig, csak szaporán! - kiáltok hátra neki, de közben azért én is nyelem gyorsan a levegőt. A helyzet az, hogy nem igazságos egy tíz évvel fiatalabb kölyökkel járni futni. Nem tesz jót az önérzetemnek. De legalább motivál, hogy jobban hajtsak s majd' kiköpjem a tüdőmet.
Nyúzott AC/DC-s pólóm már csutakos, a napszemüvegemet kizárólag mágia tartja csúszós orromon, s áldom az eszem, hogy a rövidnadrágot választottam a reggel. Villantani tudom így a téli csirkelábaimat, de már csak napok kérdése és újra felveszik nyári barnaságukat. A karjaim már hetek óta sötét kreolok, de csak könyöktől lefele. Mivel nem csak futni, hanem kertészkedni is szoktunk a gyerekkel. Olykor a lányok is besegítenek, de ők még csak két marékkal tömik a sarat a szájukba, úgyhogy Ármin is mindig ott sündörög, hogy mentse meg őket, mielőtt a lapátnyelét keresztben a szájukba dugnák. Pedig én is vigyázok rájuk, igazán, csupán nevelési elveink nem találkoznak mindig. Szerintem egy gyerek akkor gyerek, ha koszos és legalább féltucat horzsolás van a testén.

Úgyhogy sokszor csak kettecskén ültetjük a krumplit Beliánnal, vagy olykor egyedül, én úgyis szeretem. Futni is jövök egyedül, de azért jobban érzem a motivációt és az idő is hamarabb telik, ha nem egyedül kell róni azokat a kilómétereket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Csak egy országnak valót tudnál megenni... Valóban nem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kicsit tartok attól, hogy a helyzet valami olyasmi irányt vesz majd fel, mint halottnak a csók. Semmit nem fog érni. A legegyszerűbb megoldás lenne valóban az, hogy kiadom az utasítást a sajátjaimnak, akik elém hozzák a férfit, én pedig eljátszadozom vele a saját szájízem szerint, de ne térjünk ki a részletekre, szeretem meghagyni a meglepetés erejét mindenkinek. Igen, ez lenne a legegyszerűbb, én mégis valamiért a bonyolultabbat szeretném választani egy olyan ember közreműködésével, aki előbb használja az öklét, mintsem az agyát, és előbb rúg bele a földön fekvőbe, mintsem kérdezne tőle. Elgondolkodnék azon talán, hogyha valaki szembesítene azzal, miszerint sokkal nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint amit elbírnék, de mégis tovább vinném. Nem kérhet senki arra, hogy éppen most és itt engedjem el az egészet, és Rubent is, mint verőembert használjam, amikor sokkalta többet látok benne, mint azt ő elhiszi magáról. Talán tévedek és tényleg nem teremtetett többre, mint annyira, hogy embereket verjen el vagy öljön meg, éppen mihez van kedve vagy indíttatása, de ha nem próbálom meg, ha nem adom meg az esélyét annak, hogy kiderüljön az ellentéte, akkor magamtól is megvonom a lehetőséget. Márpedig magamtól aligha szoktam ilyeneket elvenni, főleg, hogy a segítsége, ha nem is jön be úgy, ahogy én azt elterveztem, még mindig jól jöhet. Megrebben a szemöldököm, a halvány mosoly továbbra is ajkaimon játszik, ahogy elhangzik, megérti és engem is ért. Túlságosan hamar fogalmaz meg olyan dolgokat, amik egyáltalán nem biztosak, de elnézem neki, majd beletanul, időm végül is van, főleg olyanokra, amik nekem kedveznek, és úgy formálom őket a saját arcomra, ahogy nekem tetszik. Kékjeim siklanak a papírlapokra, miközben aprót bólintok, amolyan jelzésképpen, hogy örülök a megértésének, nehogy azt higgye, egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Ugyan, képtelen lennék rá.
- Nagyon jól gondolod – fejemet billentem előre a fejtámláról. Pillantásom fürkészi Ruben arcát, a mosoly aligha lankad le arcomról, amíg erről a témáról megy a szájtépés. Így is túl sok időt szentelt már a miérteknek, ahelyett, hogy az érdemi munkának állt volna neki. Mutató- és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, majd felállok és a hamis ablakhoz sétálok. Nem pillantok hátra, amikor megszólal, tekintetemet továbbra is a homokos tengerparton tartom, mintha csak ott lennék. Türelmesen hallgatom a szavait, és bár ő nem láthatja, de a felfelé görbülő ív ugyanott van, ahol eddig. Óvatosan rázom meg a fejemet, mélyet szusszanok, mielőtt megszólalnék. Jobb kezem emelkedik meg és támaszkodik az ablakkeretnek.
- Nem feltesszük, Ruben, hanem megcselekedjük. A feladat, amit kaptál, egyáltalán nem embert próbáló, csak erőltesd meg magad, mielőtt hisztériázni kezdesz, mint egy gyermek – vállam felett sandítok hátra, majd azzal a lendülettel fordulok vissza az ablak felé, hogy folytathassam. Nem kenyerem az, amikor az érdemi résznek még neki sem állt valaki, de már azt látja maga előtt, hogy mennyire lehetetlen a feladat maga. Ismét nagyot sóhajtok, mert a türelmem, olybá tűnik, hogy rohamosan kezd fogyni. – Nyisd ki a szemedet és lásd meg azt, ami az orrod elé van téve. Nem élhetsz állandóan a fejedben kreált illúziókban – minden szükséges könyv, ami a megfejtéshez kell a tömött könyvespolcokon van. Nincs szükség másra, minthogy felkel és keresgélni kezd, majd neki áll megoldani a feladatot, amit annyira várt már, azonban ezek szerint nem azt kapta, mint amire számított. Nos, a meglepetések mindig jók, főleg, ha én adom őket, és még tovább is kell látni azon, hogy nem elég élve elém hoznia, de még rá is kell jönnie, hogy kit kell.
Üdvözöllek a világomban, Ruben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kevesebb füst kellene, most érzi. Torka kapar, oldalra fordulva valószínűleg most köpi ki a benyelt apró bogarat, de hamar vissza is fordul, nem kellene azzal nyitnia a napot, hogy akkora hasast vág, mint a nagykabát. Előre bámulva hunyorog a hátára, persze, neki nincs menőn odaillesztett szemüvege, csak egy ujjaitól megfosztott, megszürkült felső, ahhoz passzoló melegítőalsó, ami sok és mindjárt kigyullad, lehet tanulnia kellene az előtte robogótól, hogy kereshet rövidet is, de most már mindegy. Ahogy hátra szól, úgy nyög fel, hát majd mindjárt ad neki ücsörgést. Ahogy anno egyedül, most úgy csatlakozik be hozzá alkalomadtán erre az őrült dologra – mert azt mondják, aki magától fut, az nem normális – vagy épp a földet túrni, Kim mellett a másik inspiráló arra, hogy most már saját kis kertje is van. Még az elején sikerült majdnem rossz szomszédnak lennie, amikor a jobb napjain elengedte magát hangügyileg, aztán szép lassan értette meg, mire kell a csend es a nyugalom, aztán meg milyen jó kávét adni annak, aki nem kéri, csak a táskák a szeme alatt. Kellemes figura, még ha sokfelé is sodorta az élet, másik utcába, mondhatni életbe, nem volt sok alkalma, de be-betoppant, hogy adjanak neki is ásót, ha már pöccintésre neki semmi se megy. A gyerekek ténye se annyira riasztó, de látni rajta, hogy nincs tapasztalata, sőt, ami volt, az is megkopott, de igyekszik. Többek között azért is ritkább, mert kicsik közelében nem tanácsos a farkaskór fura agymenete.
- Bal oldal – vigyorogva idézi fel az egyik filmes elemet, miközben kilövi magát és elhalad mellette, nesze neked ücsörgés, bár ez nem annyira tartható, mint az eddigi, a szúró oldala is jelzi, attól még kellett. Kanyart vesz be, ehhez kénytelen le is lassítani valamelyest, ha nem akar crossmotor módjára az oldalán csúszni. Az rohadt kellemetlen lenne, annyi szent. Belegondolva kicsit fura ez, mert a másik nagyon az elején lépett be a dologba, amikor nem is akart nyitni sem és most szívesen csoszog át, volt, hogy ereje nem volt enni, csak alkotni, így vitt egy nagy adag kaját, ha már a süteményeitől a kuka is ódzkodik. Bezzeg a palacsinta...
- Meghalok! – zihálja, ahogy végleg visszább vesz a tempóból, és tekintetét függeszti egy pillanatra rá. – Lehet... kevesebb nasi... kellene – nyögi, de nem mintha az fenyegetné, hogy pocakot ereszt. Nem. Talán többet kellene időt hagyni a mozgásra, de nem egyszerű, ha havonta kicsit lerobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fel szokott merülni bennem a kérdés, hogy aki hazudik, az miért teszi? Sokkalta egyszerűbb így az élete? Megkönnyíti valamennyivel is neki a mindennapokat? Esetleg csak egyszerűen így védekezik valami ellen? De ha az utóbbi, akkor mi ellen? Megéri saját magadnak megcsinálni a kellemetlen helyzeteket, csak azért, hogy az igazság ne derüljön ki? Álszentség és képmutatás lenne azt állítani, hogy én nem hazudtam soha életemben. Megtettem, mert szükséges volt, és abban a helyzetben sajnos csak így élhettem túl, márpedig én tartom azt, hogyha valakinek halnia kell, akkor az bizonyos szituációkban ne én legyek. Túl sok dolgom van még ezen a világon, túl sok minden várat még magára ahhoz, hogy ilyen idejekorán távozzak el innen. Valahogy ebben a világban a ravaszság, az egymás megfúrása és a hazudozás a legfőbb erénye az embereknek. Nem tisztán, ó, dehogyis, minél mocskosabb módszerekkel a legjobb megoldani a problémákat, hogy utána sokkal nagyobb dicsőséget zsebelj be. Aztán jöttem én, aki akaratlan robbant be a köztudatba, mert mindenki azonnal tudni akarta, hogy mégis ki vagyok, így megpróbál fúrni, megtalálni a gyengepontot, hazugságokkal, fals információkkal és pletykákkal a közelembe férkőzni, hogy megláthassák az igazi Alfred Nathan Declaire-t. De nem tudják, nem értik, hogy nincs igazi avagy hamis. Én vagyok, én, akit láthatnak, ha kivételes alkalmak vannak. Fúrnak minden irányból, a vesztemet akarják, mert túl okosan csinálom azt, amit, és nem értik hogyan, de tudni akarják, hátha ők is hasznot húzhatnak belőle. Ostoba az összes.
Akaratlan pillantok Sébastienre, amikor feje fordul vissza felém a kanapén ülőről. A hirtelen mozdulat ránt ki merengésemből. Pár pillanatig ráncolom szemöldökömet, érzem magamon pillantását, a halvány mosollyal fordítom felé fejemet végül, hogy válaszolhassak.
- Soha nem tudhatjuk – megvonom vállaimat, de éppen hogy csak, miközben piszkos kékjeim vándorolnak vissza a sérültre, akinek nehéz légzése tölti meg az egész helyiséget. Ahogy a toll koppan az asztalon, a mosoly fagy arcomra. Sébastien indul a férfi felé, fejemet billentem előre, miközben elmagyarázza neki ismét, hogy mi hogyan fog történni, és valamiért ezért mérhetetlen hálát érzek. Még akkor is, ha a férfi pillant el megmentője mellett ismét rám, és ha a hang nem szólal meg a fejemben, akkor fel sem tűnne. Felemelem fejemet, rápillantok, majd egy aprót bólintok. Ha Sébastien az altatást ajánlja, akkor kénytelenek vagyunk hinni neki, mert egyelőre, bármennyire is kiszolgáltatottnak érződik a helyzet, sajnos ő diktálja a szabályokat, amíg ennek az egésznek nincs vége. A férfi hangosan is kimondja, majd kezdődhet az egész. Kékjeim figyelik minden mozdulatát Sébastiennek, ahogy előveszi a pennát, majd rajzolni kezd vele, s közben a férfi fokozatosan merül mély álomba. Elismerés csillan tekintetemben, hihetetlennek tartom az egészet, és valószínűleg el sem hinném, ha nem az én szemem előtt történik. Van ebben az egészben valami megmagyarázhatatlanul különleges, ami az embert akaratlan készteti csodálatra. Tekintetem siklik Sébastienre, mikor a kérdés elhangzik.
- Vedd úgy, hogy az iroda most a tiéd, és azt csinálsz vele, amit szeretnél, én pedig, mint egy vendég tartózkodok csak itt – halvány, de egyértelműen kedves mosoly kerül fel ajkaimra, egészen addig, amíg az információ el nem jut hozzám. A mosoly fagy arcomra, vonásaim keményednek meg pillanatok alatt, fejemet fordítom az ajtó felé, és mintha teljesen elment volna az eszem intézem szavaimat arrafelé.
- Tökéletes időzítés. Keressétek fel Weisst, közöljétek vele az időpontot és a helyszínt. Ott fogom várni, és ha lehetséges, ne késsen, mert nem fogja megköszönni – mert kiderült, hogy ki az, ők pedig meg is találták. Tudjuk a tartózkodási helyét, mindent felmértek már, az összes olyan információ a birtokomba került másodpercek alatt, amikre csak szükségem lehet. Immár megenyhült kékjeimet emelem Sébastienre. – Elnézésedet kérem a kis interakcióért. Engedd meg, hogy hozassak neked valami ételt, esetleg egy pohár víz, valami erősebb? – a kérdéssel egy időben fordulok oldalra és lépkedek az asztalom mögé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem árt? Nem árt egyedül lenni? Erre gondolt? Én valahogy nem így vélekedek róla, mivel eléggé szociális személyiség vagyok, szeretek emberek között lenni, szeretek ismerkedni, beszélgetni. Arra, hogy most sem vagyok egyedül csak egy mosolyt küldök és biccentek egyet hozzá. Megemelem a poharam, majd iszok egy újabb kortyot, záró akkordként pedig újra eltűröm hajam, mely rendszeresen önálló életre kel, és az arcomban landol.
- Mondjuk mondasz valamit. Ki kéne élveznem, hogy Dani a szüleimnél van és nem nekem kell 24 órába lekötnöm. Tudod elég nehéz tud ez néha lenni, és mindent tűrni idegekkel. Néha erős a késztetés, hogy a földhöz vágjak egy tányért vagy poharat. - egy mosoly kíséretében vázolom neki, de belül annyira nem mosolygok. Már több hónapja vagyok Péter nélkül, már több hónapja kell magamat és Danit is életben tartani. Pedig mikor Péter meghalt legszívesebben bezárkóztam volna egy üres és sötét szobában. De ezt nem tehettem meg, nem mert ott volt Dani, a kisfiam, amiért felelősséget vállaltam már akkor, amikor megfogant.
- Na és te miért vagy itt egyedül? – érdeklődöm, mivel ő alig mesélt eddig bármit is. Sajnos én meg olyan vagyok, mint a nyitott könyv…
Aztán eljutunk a tanár-diák dologig. Felvont szemöldökkel és meglepődött tekintettel mérem végig, mikor megtudom, hogy hány éves. Újra felnevetek, majd majdnem kicsúszik a számon, hogy te most szívatsz, de végül visszanyelem.
- Hát jó pár évet letagadhatsz… Én olyan 20-21-re tippeltem volna, de ez most csúnya beégés lett. Egyébként mit tanítasz? – szabad kezemmel „megvakargatom” tarkómat, majd újra hátra simítom hajam, ami ismét arcom elég vándorolt. Azonban a hirtelen mozdulattól kissé megszédülök és olyan furcsa tompa érzés kerít hatalmába. Azt hiszem most ütött be az egyszerre nagy mennyiségben bevitt alkohol. Ha sokan tudnák, hogy mennyire szeretem ezt az érzést… Ilyenkor teljesen lelazulok, mintha kívülről nézném magam, nem agyalok, sajnos nem is tudok úgy gondolkodni, mint józan állapotomban. Az utóbbit leszámítva azonban szeretem ezt a könnyedséget. Jesszus, mennyire régen éreztem. Fejemet hátra,a fának döntöm és szemeimet is becsukom.
- Mi történt? – kérdem némi fáziskésés után, arra utalva, hogy megviselte az élet. Szemeimet továbbra sem nyitom ki, csak élvezem, hogy még így is kicsit kering a sötétség.
- Nos az antikvitásba találsz meg. Jó is lenne otthon, de egyedül vagyok, így muszáj dolgoznom és közben anyának is lennem. Tudod piszok nehéz tud lenni egyedülálló anyának lenni. – kinyitom szemeim, azonban fejem továbbra is a fának van döntve, s így fordítom Noa felé. - Már arra sem emlékszem, hogy milyen érzés az orgazmus. Jesszus, arra se emlékszem, hogy mikor volt részem utoljára szexben. – csúszik ki számon, de mire észbe kapok már kimondtam. Felnevetek, majd előre dőlök, mindkét lábam felhúzom, és arcomat eltakarom tenyeremmel. Nem tudom, hogy ez most miért és honnan jutott eszembe, de megtörtént.
-Bocsi, nem akarlak ezzel fárasztani! - bocsánatkérően nézek fel rá, de arcomat továbbra is eltakarva.