29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] 2 3 ... 10 11 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 21:55 | Link

dame

Az itt lévő festmények közös jellemzője, hogy mindegyiket nagyon részletesen festették, nagy figyelmet fordítva az arcok tökéletességének és annak, hogy az alakjuk minden egyes vonala tökéletes legyen, legyenek teltkarcsúak vagy nyurgák, a lényeg a megjelenésükön volt. Közös még bennük talán, hogy sohasem tudják befogni a szájukat, még alvás közben is mozog, nem egy közülük még beszél is ami nagyon megnehezíti a csellengőket keresők figyelmét, hiszen az éjszaka csöndjében ez úgy hat, mintha valakik pusmognának. A képek háttere olyan, mintha mindegyik egy porcelánokkal teli, díszes és tökéletes világban készült volna. Talán így is van. Ezek a hölgyek titkolják, hogy mi volt a családi, társadalmi szerepük az életben, mindannyian csak társalkodónő szerepét töltik be egy másik fél oldalán és legyezőjük mögé rejtőznek, ha olyan kérdés kerül elő, melyre nem kívánnak válaszolni. Tökéletes babaarcuk, finom kezük, méregdrága ékszereik mind arra szolgának, hogy jelezzék mennyire elkényeztetett és tökéletesen fényűző életük volt. Többnyire hozzájuk futnak be a keringő pletykák és örömmel indítanak ők maguk is újakat, hiszen egyikük se szeretné, ha az itt élők unatkoznának és könnyű életet élnének. Nehezen engednek maguk közé bárkit is a "pórnép" közül, viszont ha számukra érdekes információkat tud akkor készek áldozatot hozni.
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2014. július 12. 12:58
Hozzászólásai ebben a témában
Cassie Stonan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 2
Összes hsz: 54
Írta: 2012. november 3. 18:20 | Link

Sharlotte

Határozatlan léptekkel andalgott jobbra-balra, miközben próbálta megállapítani, hogy melyik portré ruhája a legszebb. Szokás szerint a gondolatai mindenfelé kalandoztak, talán azt sem tudta, ő maga hol van. Ettől függetlenül - vagy talán éppen ezért? - azonban remekül érezte magát.
Egy bő citromsárga pulcsit viselt, amely elárulta Navinés létét, emellett pedig fekete farmer díszelgett rajta, hogy még jobban passzoljon a kompozíció. A pulcsi zsebébe süllyesztette el a kezeit, a pálcája a farzsebében volt. Fekete haja ki volt engedve, csak egy hullámcsattal tűzött el pár tincset oldalra, így indult neki a kastélynak.
Tulajdonképpen nem volt különösebb oka, hogy a folyosókat rótta. Órája éppen nem volt, Lorinak és még pár Navinés barátjának azonban igen, így most volt egy szabad órája, amely csakis arra szolgált, hogy elüsse az idejét valamivel. Ilyenkor persze nincs is jobb, mint egy kis felderítésre indulni, még akkor is, ha egyébként az itt töltött évek alatt, már szinte minden kis zugát kiismerte a helynek.
Így jutott el erre a folyosóra, amelyet egyébként már szinte az első itt töltött napjától kezdve nagyon szeretett. Ez a hely jellemzett szinte mindent, amit Cass nőiesnek talált, vagy amit csodált a nőkben, és amiért úgy érezte, hogy van értelme lánynak lenni. Néha eltűnődött, milyen szívesen forogna akár ő maga is hasonló báli ruhákban, és ilyenkor, egy kissé gyerekesen bugyuta mosoly jelent meg az arcán. Így volt ez ebben a szent pillanatban is, miközben megtorpant egy tejfel szőke hölgy portréja mellett.
Gyönyörű!
Futott végig a fejében a gondolat, és elragadtatva mosolygott rá a nőre, aki a legyezője mögé bújt előle, miközben kilépett a portréjából, hogy egy másik festett nőalakkal kezdjen beszélgetést. Cassie pedig csak nézte őket, halovány mosollyal az arcán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. november 3. 19:34 | Link

Cassie

Miután nagy nehezen felkelt, rápillantott az órarendjére, azonnal rájött, hogy sok ideje van, és el kellene indulni egy kis felfedezőútra a kastélyba.
Elindult, majd hosszas bolyongás után egy folyosóra érkezett. Az tele volt gyönyörű nők báli ruhás portréival. Lépett még párat, majd megállt, hogy csodálhassa a képeket.
Bambán meredtek szemei a kecsesen portrék között ide-oda libbenő, beszélgető hölgyekre. Közben gondolataiba mélyedt. Gondolkozott azon, hogy milyen jó lenne olyan főúri pompában élni, és olyan ruhákat viselni, mint azok, akik ezeknek a képeknek a múzsái voltak egyszer régen.
Tekintete mélyen elkalandozott a festmények világában, az zökkentette ki, hogy meglátott egy másik lányt.
Először nem nagyon foglalkozott vele. Lassan sétált tovább, és elveszett ezen csodás műtárgyak bűvöletében. Pár perc után már csak ezek jártak az eszében. Minden gondolata ezek körül forgott.
Persze gondolatáradata közepette sem felejtett el lépegetni, tovább haladni a soron. Nemsokára egész közel ért az idegenhez.
~Sárga pulcsiban van, tehát valószínűleg Navinés.~ jutott eszébe először.
Aztán figyelte, ahogy a lány figyeli a sok portrét.
Nem tudta megszólítsa-e, vagy ne. Tanácstalanságában közelebb lépett. Nagy erőt vett magán, aztán kinyögött pár szót.
-Szia. Hogy hívnak?- kérdezte mosolyogva, hogy barátságosabbnak tűnjön.
-Gyönyörű, nem? -kérdezte merengve.
Megint kissé ámulatba esett, aztán újra megszólalt.
-Navinés vagy?




Öltözet
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 12:52 | Link

Aileen

Hát mit mondhatnék. Nem éppen így képzeltem el az életem itt. Eddig elég uncsi minden, az órák mondjuk néha kivételek, de akkor is. Mintha itt sem lennék. Bár lehet, hogy ez a visszahúzódó énem hibája, lehet, hogy az "árnyék vagyok" és nem is vagyok itt viselkedésem eredménye. Igazából meg is értem, de hát na. Azt mondták, sokan vannak itt fecsegők, akik mindenről tudnak, mindenhol, és mindenkivel diskurálni. Azt hiszem, ez hazugság. Akkor nem tartanék itt, ahol.
A karácsonyt mondjuk otthon töltöttem, de valljuk be, nem sokat nyom a latban, hogy az elmúlt egy hónapban, amit itt töltöttem, nem szólt hozzám nagyon senki sem.
Most is csak barangolok a folyosón, az otthonról hozott kedvenc, mugli könyvemmel, amiben egy cseppnyi mágia fűszerezi a történetet. De nem olyan, amit mi tanulunk ám, sokkal másabb. Mellette van még nálam penna, meg egy ceruza, a fülem mögé helyezve. Mintha valami fontos emberke lennék, pedig hát valljuk be, nem vagyok.
Valami folyosón kötök ki, amit figyelve, és hallgatva rájövök, hogy itt vannak a fecsegő portrék, sok- sok pletyka kiindulóhelyének okai. Talán még hallok valami finomságot a következő lapba. Remélem így lesz, de addig is, meg közben is, ha úgy van, megpróbálok úgy tenni, mintha csak olvasnám Noel könyvét.
Leheveredek az egyik falhoz, magam alá gyűrve meleg pulcsim alját, amivel ki is tágítom egy picit, kinyitom, és folytatom ott, ahol előzőleg befejeztem, megpróbálva kiszűrni a dámák beszélgetéséből a fontosabb információkat, és elhanyagolni a kevésbé fontosat. Most éppen arról van szó, hogy diákok, akik falusiak, és itt tanulnak, vagy babáznak, vagy hasonlók. Ehh, ezeknek sosem elég a pletykából?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 11. 13:07 | Link

Dalma

Bolyongva próbáltam visszajutni a Klubhelyiségbe, mikor észrevettem, hogy egy olyan folyosón sétálok, amin eddig még sosem. Alaposabban körülnézve azt is megállapíthattam, hogy teljesen eltévedtem. Magamat átkozva indultam tovább, elvégre harmadikos létemre már igazán megjegyezhettem volna, hogy mi hol van.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gondolataim eléggé elkalandoztak sétálás közben, mostanában folyton a buli szervezése köti le minden agykapacitásomat. Éppen aggódni kezdtem volna, amiatt, hogy hogyan fogok innen kijutni, mikor megláttam a folyosó közepe táján egy lányt, aki a padlón ücsörgött és láthatóan belemerült a kezében tartott könyvbe. Megörültem a szerencsémnek és mosolyogva odamentem hozzá:
- Szia, öö tudnál segíteni? Azt hiszem eltévedtem – A lány kicsit ismerősnek tűnt. Arra gondoltam, lehet, hogy levitás. – Egyébként Aileen Aurorának hívnak, de Ilonának is szólíthatsz.  - Nem álltam neki magyarázkodni, hogy miért, ha érdekli, úgyis megkérdezi.
Miközben válaszára vártam, kíváncsian pislogtam a kezében tartott könyv borítójára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 13:27 | Link

Aileen

Éppen az egyik legeslegizgibb résznél tartok a könyvemben, amikor jön a csattanó első fele, amikor valaki megszólít. Meg is ugrom, hiszen bár a portrék mögöttem folyamatosan dumcsiznak, ez most más hang, más hangszín, és a többi, ahogy mondani szokás.
Nem pattanok fel a helyemről, csak gyorsan összecsapom a könyvem, felnézek, és szinte rögtön válaszolhatok. Szegény lány eléggé összezavarodhatott, ha még azt sem tudja, merre jár. Megvakarom hátul a buksim, egyik szemem összecsukom, és kidugom a nyelvem, majd megszívom azt, és végül egy levegővel válaszolok neki.
- Mivel a napocskát látom, és alig múlt dél, de tél van, meg az ablak arra néz, íííígy, azt hiszem a nyugati szárnyban vagyunk.
Tényleg, merre is járunk? Vagyis én ülök? Nem figyeltem, merre megyek, vagy jövök, így ez tényleg csak egy veszélyes tipp a részemről. De egyben azért biztos vagyok.
- Viszont az tökéletesen biztos, hogy a második emeleten. Ezek mellett a folyton beszélő képek mellett. Gondolhatod. Itt olvasok, és nem bírok annyira odafigyelni, mert itt járatják a szájukat.
A szemem is megforgatom, megpaskolom a mellettem lévő helyet, és én is bemutatkozom, ahogy az hozzám méltó.
- Engem Dalmának hívnak, és nincs más nevem.
Rázom meg a buksimat, és remélem, hogy addigra már leül mellém Aileen, akinek a helyet ütögettem magam mellett. De még ha nem ült le, vagy már megtörtént, én még előtte szólok, szóltam neki.
- Vigyázz, hideg. Jobb, ha valamit magad alá teszel.
Hívom fel figyelmét, aztán megint a portrékra nézek, és a gondolataim a fejemben most már forognak, kavarognak, anélkül, hogy kontrollálni tudnám őket.
- Vagy mégsem miattam volt, hogy eddig láthatatlan voltam?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 11. 13:43 | Link

Dalma

Mikor megszólítottam, a lány láthatóan megijedt, amit tökéletesen meg is értettem, engem rajzolás közben szokott elkapni ez a se hall-se lát effektus. Kérdésemre a választ azonnal meg is kaptam, miszerint a második emeleten a nyugati szárnyban vagyunk, de sajna én azon emberek közé tartozom, akiknek a térbeli és térképen való tájékozódás nem éppen erősségük. Mikor a portrékat említette, fel is néztem a falakon függő képekre, melyek valóban folyton pusmogtak egymással. Az egyik hölgy kíváncsi, de egyben leereszkedő pillantást vetett rám legyezője fölött, mintha bizony várt volna tőlem valamit. Vállat vonva visszafordultam a lányhoz, akiről közben kiderült, hogy Dalmának hívják és azt is észrevettem, hogy hellyel kínált maga mellett. Mivel nem siettem sehova, engedtem az invitálásnak. Lila kapucnis felsőmet levettem és leterítettem a padlóra, majd leültem rá. Így közelebbről is megtekinthettem a lányt és könyvét, kíváncsiságom pedig mindig is hatalmas volt.
- Mit olvastál? – intek a könyv felé – Melyik házba tartozol? Egyébként te mit keresel itt? – lendítem meg a karom, hogy lássa ezt a furcsa folyosóra és a portrékra is értem – Elvégre csendesebb és kényelmesebb helyet is találhattál volna az olvasáshoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 13:53 | Link

Aileen

Mire észbe kaptam, hogy hangosan mondtam ki az utolsó gondolatom már késő volt, de ahogy hallom, és észreveszem, nem igen keltettem fel vele a lány érdeklődését. Hála istennek. Ő lecsüccsen mellém, és máris a könyvemről kezd faggatni. Kicsit nagyot nézve válaszolok a kérdésére, azon belül is inkább az utóbbira.
- Háááát kék, és bronz.
Hangom kicsit megszeppent, mert az első kérdésre egészen eddig nem tudtam, mit mondjak. Összeszedem magam, és elsüllyesztem a kötetet a másik oldalamra, nem amelyiken Aileen is helyet foglalt. Kis tétovázás után megrázom a fejem, legyintek, és erőltetett nevetgéléssel, és mosollyal próbálom meg vele elfeledtetni kérdezősködésének okát.
- Áhh, semmi különös. Valami mugli butaság.
Igyekszem ezt minden zavar nélkül beadni neki, hogy elhiszi-e, vagy nem, azt nem tudom, bár remélem, hogy ugyanúgy elsiklik felette, mint az előbbin. Meg az azelőttin.
Az pedig, hogy hol olvasok, szerintem nekem nem mindegy, nem neki, de azért elgondolkodom rajta. Elvégre jogos. Hűvös van, kemény a talaj, a festmények a hátam mögött beszélgetnek. Szó, mi szó, se meleg, se nyugalom, se kényelem, se csend nincs. Ergo, az olvasáshoz felettébb furcsa választás volt részemről.
- Tudod, nem igen akarok senkit megzavarni, hogy máshova menjek be olvasgatni, mert mindenhol vannak. A kh-ban is, meg úgy majdnem mindenhol. És nem szeretek feltűnősködni.
Rázom meg megint a fejem, és le is hajtom, az orcám pirospozsgás a szégyentől, és a vallomástól, de hát ez az igazság, meg még egyebek, amiről jobb, ha nem beszélek most Violával. Helyette inkább én faggatom, még mindig kicsit zavart kifejezéssel.
- És te? Hogyhogy ezen az emberek által kihalt, magányos részen barangolsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 11. 14:18 | Link

Dalma

Sejtettem, hogy levitás, úgyhogy nem is lepődtem meg különösebben, mikor mondta, de azt kissé furcsának találtam, hogy nem mutatja meg a könyvét, mintha szégyellné. Mikor terelni próbálta a témát, azonnal rávágtam:
- Hát tudod én muglik között nőttem fel, nem hiszem, hogy olyan nagy butaság lenne, de ha nem akarod, akkor nem kérdezősködőm. – visszakoztam félve, hogy esetleg megbántottam.
Arra, hogy miért ül itt egyedül olyan választ kaptam, amire számíthattam volna, elvégre néhány hónappal ezelőtt én is így tettem volna, hogy látható zavarából kisegítsem mosolyogva kijelentem:
- Nem hiszem, hogy bárkit is zavarnál, a levitások jó fejek – nevettem fel – De persze, ha nem szereted a tömeget… - vontam meg a vállam – Van amikor én is szívesebben vagyok egyedül.
Mikor visszakérdez, kissé elpirulok, mert hát mégis szégyen ennyi itt töltött idő után eltévedni.
- Háát az úgy volt… – kezdek bele kissé körülményesen – Én és egy barátnőm szeretnénk bulit rendezni a Klubhelyiségben és már az engedélyt is megkaptuk Kékessy tanárnőtől, ezért mostanában folyton programokon, meg recepteken gondolkozom a partira. Ezért fordulhatott elő, hogy nem figyeltem, merre megyek és itt lyukadtam ki. – világosítottam fel Dalmát, majd hirtelen eszembe jutott valami – Hé, te nem akarnál csatlakozni hozzánk? Csinálhatnánk együtt is a bulit, de ha nem akarod, akkor majd küldünk meghívót, mert azért el kell jönnöd. – egészen lázba hozott annak a lehetősége, hogy talán megvan az első ember, aki biztosan ott lesz az összejövetelen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 11. 15:25 | Link

Aileen

Akkor sincs nagyon kedvem neki megmutatni a könyvet, mert még, khm. Hagyjuk is. Nem fontos. És ezt a fejem rázása is mutatja, bár elég értelmetlennek tűnhet úgy, hogy most egy szavam sem volt. Erre pedig megint kénytelen vagyok lehajtani a fejem, mert megint butaságokat csinálok.
- Tudom, hogy jó fejek, és mindegyikükkel tudnék beszélgetni, hiszen én is oda tartozom házilag. És hidd el, engem nem az egyedüllét vonz.
Vonok vállat, és húzom fel a szám, a szemöldököm, és olyan arcot vágok, hogy tényleg hihető, ami igaz is. Nem szeretek annyira egyedül lenni. De másokat zavarni sem.
- Csupán arról van szó, hogy tapasztalatom szerint, nem túl sokan vannak, akik szívesen néznének olvasás közben. Vagy zavarom őket, vagy ők zavarnak a hadoválásukkal.
Egészítem még ki egy kicsit, de nem szólok semmi többet erről, helyette inkább arra lennék most kíváncsi, hogy ő mit keres itt, és hogy tévedt el. Ami nem nehéz mutatvány, de hát akkor is. Az izgatottból a kérdés hallatán kissé egyhangú lesz a kedvem. Imádok vezetni, és szervezkedni, de ezt most valahogy nem értem, miért, mégsem akarom.
- Khm. Nem szervezek. *Rázom meg a fejem.* Nem szeretek, de ha úgy van, szívesen jövök majd a bulira. De nem ígérem, rendben?
Bár előszörre nem hangzik rosszul az ajánlat, belegondolva nem biztos, hogy jó ötlet lenne, ha bulizni mennék. De azért nem vagyok illetlen, meg mivel szeretnék róla többet tudni, azért még egy kis időt ráfordítok a problémára.
- És mi lesz a témája, vagy oka a bulinak?
Kérdem meg tőle, miközben a figyelmem egy cseppet elterelődik a festményekre, akik azon tanakodnak, hogy ezt nekünk miért itt kell megbeszélni. De közben meg örülnek neki, mert majd pletykatémájuk is lesz. Legalábbis, ahogy ismerem őket...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 12. 11:16 | Link

Dalma

Hiába firtattam a könyvet Dalma csak a fejét rázta, ezt eléggé furcsálltam, de próbáltam nem megsértődni, elvégre nem is ismerjük egymást, miért kellett volna nekem megmutatnia. A problémán gyorsan továbblépve megjelenik egy újabb, az erre való reagálásra is kísérletet tettem.
- Értem, amit mondasz, de szerintem a könyvtárban vagy a szobádban nem zavarnál vele senkit és téged sem akadályoznának az olvasásban. Ráadásul a Levitának van egy saját titkos könyvtára is.
De, persze végül is ahhoz sincs semmi közöm, hogy hol szeret olvasni és mivel úgy nézett ki, hogy nem akar róla beszélni, inkább ezt a témát is hanyagoltam. Viszont a bulival kapcsolatos kérdésének felettébb megörültem még úgy is, hogy a szervezéstől látszólag ódzkodott.
- Hát, ha nem akarsz, nem kell segítened, csak gondoltam hátha van kedved. Az eljövetel sem kötelező, ezért ígérned sem kell, de azért egy meghívót, majd küldünk, hátha lesz időd beugrani. Igazából vízkereszt alkalmából rendezzük, leszedjük a díszeket a Klubhelyiségben, meg a fáról. Eszünk, iszunk, játszunk, és remélhetőleg jól fogjuk érezni magunkat, de a teljes programterv még nincs kész. A héten tervezünk összeülni a barátnőmmel, hogy megbeszéljük a részleteket.
Úgy éreztem kissé magával ragadott a téma, de hát ez lesz az első rendezvény, amit részben én szervezek és nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön. Eközben észrevettem, hogy Dalma a festményeket figyeli, ezért én is rájuk pillantottam.
- Remélem, azért nem kürtölik szét mindenfelé, mert ez még elég titkos, csak pár ember tud róla. – jegyeztem meg gyanakodva, majd hirtelen eszembe jutott még valami.
- A hétvégén lesz egy kis megbeszélésféle a levita színháztermében, ha akarsz, eljöhetsz. Néhány embernek feltűnt, hogy nem nagyon használjuk ki és csak porosodik, ennek okán fogunk összegyűlni, már, ha leszünk annyian, hogy gyűlésről lehessen beszélni. Persze semmi nem kötelező, csak arra az esetre mondom, ha ráérsz. – visszakoztam kicsit, mert Dalma eddig sem tűnt vevőnek az ötleteimre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 17:38 | Link

Gilbert az egyik sarok mögül kandikál elő- jobbra, majd balra fordítva fejét, hogy ellenőrizze, tiszta-e a levegő. Ahhoz ugyanis, amit most akar csinálni, nincs szüksége közönségre, csak elijesztenék apró kedvenceit. Ahogy előlép, az egyik kezében egy jókora zacskó, a másikban a Szőke hölgy és pár ceruza van. Egyenest az egyik ablakhoz sompolyog, szeme sarkából továbbra is azt figyelve, hogy a folyosó üres legyen, vagy legalábbis embermentes. A naplót letéve a belső párkányra támaszkodik- kicsit pipiskednie kell, hogy elérje a kilincset, de sikerül kinyitnia az ablakot, hogy aztán kint lesöröpje a napközben hullott havat. A helyére magokat szórt- kölest, búzát, napraforgót, diódarabokat. A konyhán kérte meg a manókat, hogy segítsenek kikeverni, amikor megtalálta a helyet és kiderült, mennyire barátságos és szolgálatkész lakói vannak. Némán könyököl, hogy minél kevésbé mozogjon és nem is kell sokáig várnia- az első cinke kisvártatva a párkányra röppen, hogy ránézzen, felkapjon egy magot és eltűnjön, azonban a következő körben már másodmagával térjen vissza. Egyelőre csak a párkány széléről csipegettek, azonban ahogy fogyott az eleség és Gilbert továbbra is mozdulatlan maradt, egyre közelebb merészkedtek. Sőt, megjelent egy pinty és egy csuszka is, végül egy vörösbegy. Gyönyörködött bennük, a színeikben és szinte itta a szemével, ahogy mozogtak- az apró biccentéseket, ahogy ugrabugráltak és őt figyelték, ahogy az egyik közeli fán a szotyit hámozták. A cél az volt- hogy több napi etetés, rajzolgatás és figyelés után végre megérinthesse őket. A hideg sem tudta zavarni, pedig nem húzott kabátot- túl nagynak tűnt volna és az állatok így szokták meg, vékony pulóverben ülni az üveg túloldalán. A tenyerében várakoztak az utolsó magok. Az egyik kékcinke közelebb jött- kicsi volt, épp ezért villámgyorsan jött-ment, hogy a többiek ne lökdössék félre. Aztán még közelebb. Aztán egyszerre apró, hegyes karmocskákat érzett az ujjain és egyetlen, leheletnyi koppintást, ahogy a madár elvitt egy magot és azt hitte, menten kiugrik a szíve a helyéről. Mégsem mert mozdulni, várva, hogy visszajöjjön, még a lélegzetét is visszatartva. És tényleg, a tollas jött és ismét megült egy töredék pillanatig az ujjai hegyén, mielőtt elrebbent volna. Teljesen elvarázsolta, miközben a cinke felbátorította társait is- most egy barátcinege óvatoskodott közelebb, gyanakvóan méregetve őt, hogy aztán leszállás helyett inkább csak röptében kapjon ki magának egy magvat a tenyeréből. Aztán Gilbert lépteket hallott maga mögött és rémülten fogta fel, hogy a zajt a madarak is észlelték- a legközelebbi vészkiáltást hallatott és úgy eltűntek, mintha ott se lettek volna. A pillanat elmúlt, de igazából túl izgatott és boldog volt, hogy szomorkodjon emiatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 13. 19:33 | Link

Gilbert

*Még a földszinten vettem észre a fiút.  Egy zacskót és még valamit szorongatott, de azt nem tudtam azonosítani. Ezzel semmi gond nem lett volna, egy átlagos tanuló, aki megy a dolgára, de még is feltűnt nekem. Az oka az arcán levő álarc volt.  Ne tudtam miért hordja, de abban a pillanatban ne is az érdekelt. Minél előbb le akartam szakítani róla. Én így láttam az embereket, így ismertem meg őket, hogy látom az arcukat, de különös képen inkább a szájukat. Ha azokat ne látom, akkor az olyan mintha vak is lennék és akkor teljesen elvesztem az életemet. Néma csend és sötétség, a legrosszabb dolog. Talán, ha ne lett volna rossz napom, hagyom elenni, de így elindulok utána.
Nem volt sokkal alacsonyabb nálam, de pár centi volt köztünk.  A ruhái lógtak rajta, de még sem állt rosszul neki. Olyan elvontnak tűnt, aki elvan magában. Még sosem láttam ezelőtt, ami furcsa, mert már egy ideje ide járok.
Próbáltam lábujjhegyen menni, de nem nagyon tudom, hogy mennyire sikerült halkan.  Azért sikeresnek tűnt, mert nem vett észre. A fecsegő Dámák folyosójánál megállt és az ablakhoz fordult.  Féltem, hogy lebukok mikor körbenézett, de nem vett észre. Kinyitja az ablakot és elővesz valamit a zacskóból. Magok. Nagy valószínűséggel madaraknak adhatja, bár nem látom, hogy mit csinál. Ez rá tett még egy lapáttal, mivel én szeretnék mindent tudni. Vártam még párpercet, mire megindultam felé. Észrevett és ezért behúzta a kezét az ablakból és elrakta magokat is. Felém fordult, csak a szeme látszott ki rajta.  Megálltam előtte és pár percig csak néztem. Ne tudtam miért hordja. Vajon sebhely van az arcán, vagy égési sérülés. Talán csak valami új divat? Még az első kettőt meg tudtam volna érteni, de úgy éreztem nem ezzel állok szemben. *
-    Minek neked ez az álarc?* Muszáj volt megkérdeznem tőle, de választ nem vártam. Biztos látta szememben a gyűlöletet, de nem érdekelt. Csak megragadtam az álarcot.
Még csak kilenc éves voltam mikor apukám levitt a játszótérre. Három hónap telt el a baleset óta én meg rá szántam magamat, hogy elegyek, mert muszáj volt kimozdulnom a házból. Nem tudtam sem szájról olvasni, sem a jelbeszédet nem ismertem és beszélni sem szerettem, mert nem hallom. A játszótér nem változott sokat mióta ott voltam, ahhoz képest én rengeteget. Sok gyerek volt én meg odamentem a hintához és elkezdtem hintázni. Elég régóta azt csináltam, mikor hátulról egy nagyobb lökést éreztem és kiestem a hintából. Hátam mögött egy tőlem talán egy évvel idősebb fiú állt és mondott valamit, de nem értettem. Apukám azonnal odament és Ő is mondott valamit a fiúnak, de azt sem értettem. Közben felálltam és elindultam hazafelé. Apám félúton ért utol. Megragadta kezemet, de én kirántottam és felé fordultam. „Hagyjál békén!” Csak ennyit mondtam . Akkor beszéltem először és fél évig utoljára.
Azóta ezeket a dolgokat már meg tudom oldani, de még mindig félek a tehetetlenségtől, talán ezért tett ilyené. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 22:31 | Link

Min Woo

Ahogy tollas barátai elrepültek, kezét visszahúzva tényleg becsukta az ablakot, csomót kötve a zsákocskára, amiben az elemózsiájukat tartotta. Csak utána fordult a hang irányába, fél kezét továbbra is a párkányon nyugtatva. A léptek közeledtek és egy nála nem sokkal nagyobb vagy idősebb fiú állt meg előtte, talán ha pár lépés távolságot hagyva köztük. Ismeretlen volt számára- biztosan nem jártak együtt órára, mert arra sem emlékezett, hogy látta volna ezelőtt, azért is, mert az arca szinte azonnal megragadta. Különös, keleti vonások, de egészen puhák, kerekek, sötét, mandulametszésű szem, kócos haj. Mégis, volt ebben a szépségben valami, amitől a hátán meredeztek a pihék- veszélyt érzett, de még nem tudta, milyet és honnan várja, csak ujjai kapaszkodtak erősebben a kőlap peremébe. Nem csinált semmit, nem haragíthatta magára, ezért nem értette, miért érzi úgy, hogy talán futnia kellene. A kérdés hangneme éles volt, dühös és nem maradt ideje vagy esélye válaszra, mert a másik hirtelen felé lendült, elkapva álarcát. *
- NE!-*Mintha meg se hallották volna, egyetlen mozdulat volt csak, egyetlen pillanat, ahogy hallotta pattani a vékony gumiszalagot, ahogy a hideg levegő érzése az arcán mintha egészében fagyasztotta volna meg. Aztán ott állt, a maszk nélkül és az első pillanatban a karjait kapta szemei elé, megremegve, amíg a rémület pánikká, a pánik pedig elkeseredett, acsarkodó indulattömeggé nem lett.*
- Miért?-*Kérdezte, mert egyre ez zörömbölt a fejében, miért kellett ezt, miért jó ez a másiknak, miért nem kér, miért nem kérdez és várja meg a választ, miért kell erőszakkal szaggatni le azt, ami olyan, mint a ruhája, ami eltakarja és megvédi, hogy ne kelljen hazuggá válnia? Aztán a kérdés már nem volt elég, nem érte be a szavakkal, leengedte a kezeit és egyenesen a másik szemébe nézett, mielőtt teljes erőből rávetette volna magát. A lendülettől mindketten elestek, ő pedig a másikra ülve marta ki annak kezéből a maszkot.*
- És ha az arcom se tetszik, azt is bevered?!-*Kiabált, ő, aki általában hallgatott, vagy csak egy-két halk szót ejtett el, ha kérdezték, most elfehéredett ujjakkal, görcsösen szorította magához mindazt, ami megmaradt a papírmasé álarcból. Minden érzés az arcára volt írva, szinte üvöltő tisztasággal- a sebzett tekintet, a keserűség, ami átlökte a félelmen, furcsa keménységgel karcolódva vonásaiba.

Talán az én sebhelyeim nem a bőrömön vannak, nem virítanak arcomon fehér és vörös hegek. De ha elég figyelmesen nézel, megláthatod őket. Megbújnak mosolyom fodraiban, a szemem sarkában, szemöldököm takarásában és homlokom ráncai közt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 14. 08:09 | Link

Aileen

Csak megrázom a fejem, mikor a szobát említi, hiszen nekem egyelőre olyanom még nincs. De ő ugye ezt nem tudhatja még.
- Nekem nincs saját szobám.
A szavába is belevágtam, így most hallom csak az utolsó felét a mondatnak, hogy van egy rejtett könyvtár is valahol ott. A szemeim kitágulnak, mert ez azért mégiscsak furcsa, hogy egy háznak saját könyvtár, nemde?
- És, khm. Az merre van? Ez a szegény kötetem már elég kis használt, és hát. Na mindegy.
Hajtom le a fejem, és a buliról hallgatok, amit rendezni készülnek. Karácsonyfa leszedős. Előszörre nem is hangzik rosszul, főleg ha még mindenki haza is vihetne egy- egy díszt emlékül, az ez évi karácsonyra. De ez nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen rengetegen vagyunk egy házon belül is, nemhogy a suliban. A saját ötletemet elvetve csavargatom megint egy cseppet a fejem, majd felkacagok, mikor Aileen titokban szeretné tartani a dolgot.
- Ne aggódj, holnapra, vagy még ma délutánra mindenki tudni fog róla!
Mutatok fel ujjammal a festményekre, akik látszólag elég érdeklődve figyelik a beszélgetésünket, és akik biztos, hogy még ma délután pletykálni fogják a buli hírét. Erre mérget veszek. Kicsit még vigyorogva megrázom a fejem, hiszen valamelyest elővigyázatlan volt Aileen, de hát előfordul az ilyesmi. Aztán szép lassan merülök el ismét magamban, és válok szótlan, tettetlen lánykává, és csak akkor nyitom ki a szám, ha kell. A sok szabadkozás viszont kissé aggaszt, így a kézfejem Aileenére teszem, és remélem egy kicsit lenyugszik.
- Nyugi. Nem kell annyira izgulni. Köszönöm a meghívást, még elgondolkodom rajta, de tudod. Halálom a szervezés.
Ami persze nem így van. De most nem a buli téma számomra a legfontosabb. Sőt, abszolút nem. Előbb a tanulás, és a könyvek, meg a könyvek, és még mindig a könyvek, aztán a szórakozás azon formája, amit bulinak hívnak.
- Ez alól persze kivételt képez, hogyha kapunk cserébe valami szép ajándékot is. Mint pl. egy könyvet. Vagy egy díszt pl. a fáról. Mindenki jól jár, és emlékezetes is marad majd.
Mondom ki aztán hangosan is az ötletet, ha már többel nem, ennyivel én is hozzájárulok az ünnepség megszervezéséhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 14. 17:12 | Link

Gilbert


*Nem volt erős a gumi, ami a maszkot tartotta. Kezei gyorsak voltak és határozottak. Nem gondolkoztam, hogy mi akadályozzon meg a tettemben. Csak megfogta és egy halk szakadással, már az én kezemben volt. Elém tárult az az arc, amit eddig egy álarc takart. Döbbenet volt kiírva rá, de semmi vágás vagy ilyesmi nem volt rajta. Gyermek arc volt egy teljesen szép és egészséges arc. Néhány másodperc alatt változott meg.  A fiú maga elé emelte a kezeit, mintha a szemével csináltam volna valamit. A szeme kíváncsiságot, majd gyűlöletet sugárzott. Láttam mit érez, nem ért engem.  Az az egy szó, amit először mondott egy kicsit fájt, mert nem tudtam miért ragaszkodik annyira ahhoz a papírdarabhoz. Kezemben szorítottam, amíg ő el nem vette tőlem és a következő kérdést szegezte hozzám. Ezzel az egy szóval rengeteget kérdezett. Tudtam az okát, de miért kéne elmondanom neki?  Az se tudom ki ez és a düh még mindig ott velem. Egy kicsit boldog voltam, hogy látom az elkeseredettségét, mégis sajnáltam. Hát igen, furcsa vagyok.  Ne akartam elmondani az igazat, de hazudni se akartam, most amikor semmi olyan szándékom nem volt, hogy itt maradjak és szekáljam, csak le akartam venni tőle és utána tovább állni, majd mikor újra összefutunk, megint ezt tenni.  
A hirtelen lökés megijesztett, így nem védekeztem, a kemény betonra puffant le a hátam. Elfintorodtam, majd megfogtam a hátam. Ez kicsit fájt, de mit tehetnék. Bele néztem a szemébe egy kicsit értetlenül. Nem mozdultam csak válaszoltam a kérdésére.*
-    Látni akartalak!* Részben ez az igazság, de nem árultam el túl sokat, maximum egy őrültnek néz, vagy egy gyilkosnak. Egy kicsi lelki sérült szihopatának . Majdnem elmosolyodtam, de az már ijesztő lett volna.  A földön feküdtem, Ő rajtam és közben újabbat kérdezett. Megint rajtam volt a döbbenet, mert a kérdésére nem volt oka. Ne bántottam, legalább is testileg nem. Megráztam a fejemet egy kis megvetéssel. Felemelem a kezemet és meglegyintem, de nem ütöm meg.*
-    Hozzád értem egy újjal is? Nem verek embert, nem az én műfajom.* Ledöntöm magamról és feltápászkodok.*
-    Ne hord az álarcot.* Csak ennyi, pár szó, amit mondok neki.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 14. 18:33 | Link

Nem akarta látni. Nem akarta, hogy lássák. Ezt az egészet, hogy újrakezdődjön, mikor már azt hitte, itt rendben lesz, nem fogják bántani csak amiatt, mert más. Senkinek sem ártott, semmit sem vétett, akkor miért? Persze, kell egy áldozat, mert az erővel nem jár együtt a kellő ész és akarat, hogy jól használják, ezt már tudta. De az igazságtalanság marta belülről.
A másik csak akkor válaszolt, amikor már a földön voltak, és az értetlensége csak olaj volt a tűzre.*
- Miért olyan nagy dolog kérni?!-*Fakadt ki, még mindig kiabálva, nevetségesen magas hangon, ami egyáltalán nem illett ahhoz, amit érzett. Fáradt volt és dühös és keserű, mert emiatt volt az egész, ezért félt az emberektől, nem kértek, csak elvettek, nem láttak, csak néztek és gúnyolódtak, nem kérdeztek és bár nem érdekelte őket, arra jó volt, hogy szórakozzanak vele. Amikor erre gondolt, képtelen volt visszafogni magát és lehalkítani a hangját, pedig már a folyosó összes portréja elhallgatott és őket figyelte. Az ismeretlen elunhatta, mert úgy tett, mint aki meg akarja ütni, végül azonban csak lelökte magáról. A padló kemény, hideg kockáit érezve maga alatt egy pillanatra összeszorította a fogait, mielőtt ülő helyzetbe tornázta magát.*
- Életemben először látlak, de úgy viselkedsz velem, mintha a kutyád lennék.-*Se őrültnek, se gyilkosnak, se pszichopatának nem látta- csak egy kölyök volt, egy közönséges ember, aki valamiért őt szemelte ki, egy a sokból. Arra viszont, hogy ne hordja az álarcát, ökölbe szorultak a kezei és felállt.*
- Nem!-*Húzta ki magát, és tartásával együtt megváltozott a kisugárzása is. Enyhén remegett és sápadt volt, tisztában azzal, hogy még ha vele is a pálcája, aligha tudja megvédeni magát.*- Nem.-*Ismételte meg, fejét felvetve, egy árnyalattal higgadtabban, dacosan. Talán nem tudja, jó-e valamire, talán kicsi és jelentéktelen, de nem, nem fog megint behódolni valakinek, aki csak úgy szembejön vele a folyosón és odasercint neki egy utasítást. Elég volt! Senkinek sem szolgája vagy kapcarongya, van saját akarata és érzései.*
- Erőszakos vagy, akaratos és követelőző, mint egy gyerek. Nem tudom, mi bajod, de nem én tehetek róla és nem fair, hogy rajtam töltöd ki.-*Közölte a másikkal, mert ilyen helyzetekben sosem tudta megállni, hogy kimondja, ami az eszébe jutott, akkor sem, ha kis bajból óriásiba keverte ezzel magát. Nem ő kezdte, nem ő akarta, de ilyenkor már nem számított.Sarokba szorítva a leggyávább patkány is harcol.*
- És, mit látsz?-*A sötétkék szemek egyszerre voltak elszántak és gúnyosak. Tessék, letépted az álarcot, most jobb? Okosabb lettél, elégedett vagy?

Lay my head on the surgeon's table
Take my fingerprints if you are able
Pick my brains, pick my pockets
Steal my eyeballs and come back for the sockets
Run every kind of test from a to z
And you'll still know nothin' 'bout me
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 14. 21:04 | Link

Gilbert

*Tudtam, hogy a fiúnak van igaza, tudtam, hogy, amit tettem nem így kellett volna intéznem, de azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, azt akartam, hogy ne érezzem úgy, hogy megváltozott az életem. Mikor megláttam a srácot ő akaratlanul arra emlékeztetett, ami velem van.  Ha nem megy arra a folyosón, akkor ez most nem lett volna és normálisan sétálgathatott volna a maszkjában. Nem tudom elrejteni a hiányomat, mégis keresem azt, de lassan be kell ismernem, nekem már nem lehet ilyenem.
A diák ott volt teljesen egészségesen, mégis egy álarc takarta az arcát. Ráadásul teljesen kiakadt a reakcióm miatt. Ő nem értett engem én nem értettem Őt. Szép párosítás mégis okoskodtunk egymásnak.*
-    Kértem már sokszor, de mindhiába.* Keserűen elmosolyodtam. Tényleg így van, kértem, hogy jóban legyenek a szülei, kértem, hogy megint halljak. Sok mindent kértem, de nem kaptam meg, akkor most miért kérjek? Leszedtem magamról és felálltam. Kinéztem az ablakon, hogy egy kicsit ne kelljen a szemébe néznem. Kit szép idő volt, de biztos hideg. Kint láttam egy mozgássérült fiút, majd egy piros hajú lányt. Rengeteg olyan ember van, akivel még ne találkoztam és az a srác is eddig az volt. Visszafordultam felé, hogy ne maradjak le semmiről. A fiú arcán az utálat nem csillapodott, csak úgy égetett a szemével. Én ne tudtam utálni még, mert nem adott nagy okot rá. *
-    Szeretem a kutyákat, és te nem vagy az!* Csak az igazat mondtam, de lehet, hogy egy kicsit sértő volt, talán annak is szántam. Nincs túl sok barátom az iskolában és ezt most se szaporítottam. Maximum ketten Mira és Lil. Lil megért Mirának pedig van egy kisugárzása. Csak ez a két ember. Róla semmit nem tudtam és nem akartam, főleg azután, amiket mondott nekem. Fájt, amit mondott, de ezt nem mutattam ki senkinek. Mindenki higgye azt, hogy egy szobor vagyok egy törhetetlen szobor.  Ő sem ismert még is ítélkezett és ez csak egy hülye maszk miatt, ami nem is volt olyan szép, az arca sokkal szebb volt. Remegett. Látszott rajta, hogy nem nagyon csinált még ilyet. Ebben előnyben voltam, még sem akartam semmit sem csinálni. Felsorolta a legrosszabb tulajdonságaimat, úgy, hogy másik oldalról nem is ismert. Csak a gonoszat látta bennem, azt, aki mindjárt megveri és elüldözi az iskolából. *
-    Az élet nem fair. Te pedig előre ítélsz, hirtelen haragszol és úgy utálni akarsz, hogy nem is ismersz. * Nem gondoltam, hogy valamikor én mondom majd ezeket a szavakat. Nekem kéne a másik oldalon lenni, de itt voltam. *
-    Gondolkodj, csak egy kicsit. Ha ne vagyok egy olyan ember, aki mindenkit meg akar verni, akkor csak okom lehetett, de tudod mi, úgy sem értenéd meg. * El akartam menni, mert ennek a beszélgetésnek rossz vége lehet, de azért a válaszra kíváncsi voltam.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 15. 16:17 | Link

- Más hibáiért büntetsz?-*Egyre inkább úgy érezte, hogy a fallal beszél, mert a másik nem fogja beismerni, hogy amit tett, azt nem így kellett volna, hogy helytelen. A másik megjegyzésre csak az ajkába harapott- erről is ő tehet? Hogy kutyába se veszik? A következőnél viszont már nem állhatott csendesen, mert neki is fájt, főleg az igazságtalanság, a hangnem, amit a másik használt.*
- Te ítéltél. Azt sem vártad meg, hogy válaszoljak.-*Mert ami utána érte, az már támadás volt, egyenes és figyelmeztetés nélküli. Ő pedig nem tudott harcolni, nem volt tere rá és helyette megtanulta, hogyan húzza meg magát addig, amíg szabad, szabadabb nem lesz. De most érezte, hogy már nem tudják úgy megkötni, és hajtotta az érzés, hogy ezt a maradékot is eltéphesse. Meg kellett erősödnie, azonban időre volt szüksége és arra, hogy ne befolyásolják, hogy ne akarják semmire kényszeríteni, hogy rájöjjön, mi az, amit tényleg szeretne. Ez a gondolat volt, ami végül segített, hogy abbamaradjon a remegés.
A majdnem megvető mondatra először nem felelt. Látta, ahogy, ahova néz, szüntelen figyelve, de nem úgy, ahogy egy normális ember tenné. A rajz, az a temérdek idő, amit mások tanulmányozásával töltött, megtanította meglátni az apróságokat, ami egyedivé teszi az arcot, a mozdulatokat, a rezzenéseket, ahogy azt is, ahogy a másik a száját lesi, csak akkor nézve a szemébe, ha nem beszélt. Olvas, betűről betűre, szóról szóra. Ha nem rántja ki a lába alól a talajt, már hamarabb rájött volna, mert sosem volt ostoba. Épp ezzel húzta ki annyira a gyufát, nehezen lehetett félrevezetni vagy álltatni, mint egy gyereket.*
- És ha én értelek, de te engem nem?-*Kérdezett vissza, téve egy lépést a másik felé. Azonban úgy tűnt, a fiú csak a végszót várta és el akar menni, ismét szinte meg se várva a válasz, de mielőtt elfuthatott volna, utánalépett és a csuklójára fogott, visszafordítva.*
- Tudom, hogy fáj. De hagyod, hogy ez olyanná tegyen, mint akik bántottak?-*Nem engedte el, bár igazából nem tarthatta vissza, még az a tíz centi különbség is bőven elég lett volna a másiknak, hogy egyetlen mozdulattal kitépje magát a szorításából. Komoly volt, tekintetében, mozdulataiban, mert a fejében egy egészen új gondolat vert tanyát.*
- Akarod még tudni? Hogy miért kell az álarc?-*Maga után vonta, az ablakhoz, egy pillanatra elengedve a kezét, hogy csomót kössön az elszakadt gumiszalagra. "Vedd fel", gesztikulálta, miközben nekilátott, hogy a magos zsákot oldja ki, belemarkolva, majd újra kitárta az ablak egyik szárnyát. Megfogta a másik kezét, tenyérrel felfele a párkányra helyezve, hogy teleszórja magokkal és közelébe is hintsen belőle.*
- Várj és ne mozogj!-*Utasította, miközben a naplóját elvéve lecsúszott a fal tövébe, hogy őt ne lehessen látni- csak egészen halk kaparászást lehetett hallani, ahogy a ceruzája járt a papíron. Most volt pár perce összeszedni a gondolatait. Kisvártatva azonban hallotta az apró koppanást és jellegzetes tollsurrogást, ahogy valami landolt a párkányon, majd elrepült. Nem nézett fel- sem a madarat, sem a másik arcát nem láthatta, így csak magának mosolygott, egy pillanatra megállva az írásban.

Ha kérdezel, de nem vársz választ, ha csak belegyalogolsz azokba, akik sosem bántottak, nem fog enyhülni. Csak egy ördögi kör lesz, amiben bántasz és bántanak. Nekem az álarc nem azért kellett, mert más akartam lenni- azért volt rá szükségem, hogy önmagam lehessek. Kell, hogy ne az arcom váljon ilyenné. Mozdulatlanná, rideggé, érzéketlenné.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 18. 18:33 | Link

Gilbert


*Rideg vagyok. Félek az élettől és a fájdalomtól, így másoknak okozok olyat, amit én el akarok kerülni. Sebezek másokat és Őket is szoborrá teszem. Elég egy szó, egy jól eltervezett szó, vagy egy mondat, amitől az emberek összeomlanak. Gyenge ez az ember, csak erősnek mutatja magát és közben szenved. Mindenki valamilyen szinten álarcot hord, ami takarja az igazi lényét és kimutatja a tökéleteset, a túl tökéleteset, egy bábut.
A fiú átlátott rajta, először a düh elsötétített engem előle, de most kitisztult és megértett.  Látott engem és nem a szobrot figyelte.  Én is megértettem, hogy minek neki a maszk. Ő az ellenpélda, akire ki van írva, hogy mit gondol. Minden ott volt az arcán, egy nyitott könyv volt, amit csak úgy tudtam megérteni, hogy Ő is megértett engem. Nem indult jól az ismerkedés, de megbíztam benne teljesen.*
-    Én is értelek.* Lassan megfordulok és lépéseket teszek, itt akarom hagyni, mert túl okos és átlát rajtam, ami nem ment eddig embereknek, még a szüleimnek sem.  Egy szorítást érzek a csuklómon, amihez azonnal odakapok. Csak egy ösztön, ami az évek során rögzült az agyamba. Nem szedem le, de készen állok a védekezésre, ha meg szeretne verni. Ahogy az arcára nézek már nem tartok tőle, nem gyűlölet van az arcán, valami más, valami jó. Leolvasom a szájáról a mondatot.
Görcsbe rándul a szívem, mert megint igaza van, túlságosan is. Az emlékek sorba tőrnek elő, amiket már jó messzire száműztem magamban, még is megtelepedek bennem, legalul. Azok az érzések, amiket átéltem ilyen fiatalom. Fájdalom, bánat, keserűség, gyűlölet és mindegyikhez egy vagy több történet fűződött. Látom magam előtt az emberek arcát, akik bántottak. Mindegyiken egy gúnyos vigyor. Aztán látom az enyémet és ugyan olyan mosoly van rajta. Azokról semmit nem tudott, még is jól beletrafált, már megint. Most kéne neki mindent elmondanom, jó pillanat lenne, de nem teszem. Csak ökörbe szorítom a kezemet, legalábbis azt amelyik szabad és vágok egy grimaszt. Egy szót sem szólok.
Még máshol járok, mikor elkezd beszélni, így csak a húzásra eszmélek.  Az ablaknál áll meg és az álarc gumijára egy csomót köt. Aztán  kezem be nyomja, és a vedd fel  szavakat mondja. Csodálkozva nézek rá, de megteszem, mert abból nem lehet sok károm, főleg, ha eltakar. Kitárja az ablakot, a kezembe pedig magokat szór. Az ablakon kívülre is rak pár szemet a kezemmel együtt. Ahogy ott állok, még egy utolsó utasítást mond, aztán arrébb megy.  Ott állok mozdulatlanul és egyedül abban a maszkban, amit ezelőtt én ráncigáltam le a fiúról.  
Megérkezik az első madár. Nem száll le csak gyorsan felkap egy magot és elrepül, de nemsokára újra visszajön egy társával és már boldogan eszegetik, végül megérkeznek a többiek is. Öt kis madárka szedegeti fel a magokat, de nem mernek a kezembe mászni. Aztán megtörik a jég. Az, aki elsőnek érkezett először felém néz, majd a tenyeremre és a friss élelemre. Hirtelen odakap és megeszik egyet, aztán még egyet és még egyet. Egyre bátrabb lesz, váratlanul felmászik a kezemre.
Megkövülten nézem azt az apró élőlényt, aki nem fél tőlem. Nem fél a százszor akkora embertől, aki lehet, hogy éppen a nagyanyja vagy az apja gyilkosa, megbízik bennem. Ő bátrabb, mint én.  Elered a könnyem, sírok magam miatt, sírok, mert olyan ember lettem, amilyen nem akarta lenni. Kihasználom azt az időt, amit a maszk takarásában töltök.  Minden fájdalmamat kiadom magamból, addig, amíg a magvak el nem fognyak és a madarak el nem repülnek. Rá nézek még egyszer a kismadárra, majd megmozdítom a kezemet, hogy ő is menjen a többiek után. Felreppen, de még megáll egy kicsit a levegőben, aztán eltűnik.  Addigra megszáradtak a könnyeim, de a szemem lehet, hogy még piros.  Leveszem az álarcot és leülök a srác mellé. Egy mosolyt rakok az arcomra és felé fordulok. A kezében lévő füzetbe ír valamit. Megérintem a vállát, hogy tudja akarok valamit, bár Ő tudná. *
-    Min Woo vagyok!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. január 18. 20:34 | Link

Dalma /zárás/

Mivel Dalma láthatólag nem ismerte a Levita ház ezen titkát, így elárultam neki, hogyan juthat be a ház titkos könyvtárába:
- Nagyon egyszerű, a klubhelyiségben, a kandallóban van három fekete kő, nehéz észrevenni, de egy kicsit kiállóak, nem teljesen olyanok, mint a többi. Ezekre kell a pálcáddal ráütni, a varázsige pedig a Secretus Leviticus. Ha mindent jól csináltál, akkor a kandalló hátsó fala el fog fordulni és megnyílik az átjáró. – magyarázatomat széles karmozdulatok kísérték, mint mindig, ha kicsit belelendülök a beszédbe. – Remélem jól magyaráztam el és így már te is bejutsz oda.
Mikor kissé késő aggodalmamnak adtam hangot, Dalma felnevetett és megerősítette a gyanúmat, hogy nem épp itt kellett volna mesélgetnem a buli ötletéről. Igaz már késő bánat, de nem baj, majd lesz valahogy. Azt is elárulta, hogy nem szeret szervezni ilyen összejöveteleket, de azért megnyugtatott, hogy esetleg talán eljön.
- Igazad van! – kiáltottam fel, mikor ismertette az ötletét miszerint kéne valami ajándék is a résztvevőknek – A dísz nem is hangzik rosszul, de azért előtte engedélyt kéne kérnem valamelyik tanártól, mert azok elméletileg az iskola tulajdonai, nem biztos, hogy örülnének neki, ha szétosztogatnám.
Kicsit magam elé meredve tűnődtem a dolgon, majd megrántottam a vállam és mosolyogva ránéztem a lányra.
- Köszi az ötletet, sokat segítettél. Remélem el is tudsz, majd jönni. – ezzel feltápászkodtam a földről és felvettem a kardigánom is, majd leporoltam kicsit és belebújtam – Viszont most nekem mennem kell, mert még elég sok dolgom van a bulival kapcsolatban is, meg vár rám néhány házi is. Örülök, hogy találkoztunk! – intettem neki még egy utolsót és elindultam a klubhelyiség felé, remélve, hogy oda is találok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 19. 21:25 | Link

Ilyenkor annyira látszott, hogy személyisége kettős- gyermeki érzések és felnőtt gondolkodás, naivitás helyett józanság és tisztánlátás, melyet azonban néha megmérgeztek az emlékek. Sosem akart tökéletesnek tűnni, tudta, hogy nem az, de meg akarta védeni az érzéseit, a képességet, hogy bármikor kimutathassa őket. Többnyire nem várt semmit az emberektől, általában a kívánsága kimerült annyiban, hogy hagyják békén, vagy észre se vegyék, úgy nyugodtabban figyelhette őket. Nem félt tőlük, csak belefáradt azokba a játékokba, amiket egymással játszottak és vele is megpróbáltak, annyira felesleges és értelmetlen volt.
A hangulat változott- nem nyugodott meg azonnal, de az érzései kicsit más irányt vettek, ahogy a másik végre hangsúlyt váltott és a mondandója mellőzte a lekezelést. Egy egyszerű kijelentés volt, valami, amit el tudott neki hinni, s egyúttal a tekintete is azt mondta, megértette, ha csak részben is. Azonban a felismeréssel együtt valami mást is látott a szemében, talán félelmet? Ahogy megpróbált lelépni, erre következtetett, abból is, ahogy az érintésére reagált. A mozgásában és mondataiban is ott volt az a furcsa feszültség, amit a bizonytalanság szült, érezte rajta. A szavaira enyhe sokk ül ki a másik vonásaira, egy pillanatig látni mindazt, amit eddig csak sejtett, mielőtt az ismeretlen megmakacsolná magát, ökölbe szorítva a kezét és grimaszolva. Ennyivel azonban nem rettentheti el, főleg, mivel védekezésnek érzi mindezt. A maga módján ő is keményfejű, mint minden gyerek, bár nem tudatosítja igazán, miközben az ablakhoz navigálja a másikat.
A földön ülve aztán félig gondolataiba merülve ír, időnként megállva és visszatérve a jelenbe, hallva a koppanásokat, aztán valami mást is, elbizonytalanodva kocogtatva ceruzáját a papírhoz. Sírás? Nem tudja, mire számítson, van, aki ezzel nyílik meg, de lehet, hogy csak még inkább begubózik tőle. Amikor viszont a másik leül mellé, megnyugszik, az érintésre egy félénk, talán kissé szégyenlős mosollyal nézve fel.*
- Gilbert Blythe.-*Felelte, viszonozva a bemutatkozást, majd pillanatnyi zavar lett úrrá rajta- bár a képregényeknek köszönhetően nem volt teljesen idegen számára a keleti kultúra, furcsán hagzott a másik neve. Kis tétovázás után a füzet másik, tiszta oldalára firkatotta: "Hogyan hívhatlak?". Őt többnyire Gilnek rövidítették, csak elvétve nevezték Gibnek vagy szólították a teljes nevén, de olyankor általában már bajban volt. Alapjáraton alkalmazkodott bármihez, amit becenévként ráaggattak, már csak azért is, mert így sokkal nehezebb volt csúfolni- reakció nélkül a provokálás hamar unalmassá válik.
"Ha szeretnéd, neked adom a maszkot. Akkor nem fognak félni tőled a madarak. Megszokták.", ajánlotta aztán, némi gondolkodás után. Minden álarca értékes és kedves volt neki, elvégre a többségét még a tanár úrral együtt csinálták, de azt is tudta, hogy nem szabad nagyon ragaszkodnia magához az anyaghoz. Bármikor alkothatott még, ugyanilyet és másfélét is, elvégre elég volt egy kirándulást tenni a bagolyházba, hogy tollakkal megrakva térjen vissza, a festékeket és a többi kelléket pedig szintén magával hozta- jórészt abbéli félelmében, hogy amíg nincs otthon, kidobálják, mint felesleges kacatot. Utána odanyújtotta Minnek a naplót, hogy a másik oldalt is lássa, ahova addig firkált, amíg az a madarakkal volt elfoglalva. A betűk aprók, vékonyak voltak, enyhén jobbra dőltek és volt bennük lendület, hosszúkás, elegáns hurkaikban.
"Nem vagyok valami jó, ha beszélni kell.
Ha kérdezel, de nem vársz választ, ha csak belegyalogolsz azokba, akik sosem bántottak, nem fog enyhülni. Csak egy ördögi kör lesz, amiben bántasz és bántanak.
Nekem az álarc nem azért kellett, mert más akartam lenni- azért volt rá szükségem, hogy önmagam lehessek. Kell, hogy ne az arcom váljon ilyenné. Mozdulatlanná, rideggé, érzéketlenné. Megvéd az emberek gúnyától, távolságot teremt köztem és köztük. Épp ezért, ha valakiben bízom, tudva, hogy nem fog visszaélni mindazzal, amit lát, leveszem. Mindenkivel őszinte vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy kiszolgáltatom magam kényükre-kedvükre, nem akarok játékszer lenni.
Ahogy a madarakat, úgy mást is időbe telik megszelídíteni, türelem és őszinteség kell hozzá. És néha bátorság, mert megeshet, hogy ők is megszelídítenek minket."

Remélte, hogy a másik megérti- leírt mindent, ami az elmúlt percekben eszébe jutott, ennél jobban pedig nem tudott fogalmazni.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. január 19. 21:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. január 21. 20:44 | Link

Gilbert

*Valamilyen művészlélek lehet, mivel mikor leülök mellé, akkor is írogat a kis könyvecskéjébe. Nem merek belenézni, mert mi van, ha az sem tetszene neki és újra kezdődne az egész, amit egyszer már lebonyolítottunk. Csak ülök mellette és várok. Volt egyszer egy naplóm, a baleset után, két hétig, azt mondták írjam oda a gondolataimat. Megtettem, de egy oldal is alig telt meg, soha nem tudtam jól írni. Nővérem szeret rajzolni, még sem azzal fog foglalkozni, mert a szüleink nem éppen barátja az ilyen elvont dolgoknak. Próbáltam meggyőzni egyszer őt, hogy az Ő élete, de neki a család a legfontosabb. Túlságosan maga elé helyezi az embereket, nem tudtam megérteni.
Megérintem és elmondom a nevemet. Próbálok barátságos lenni, mert most Ő megérdemli. Nehéz úgy, hogy már régen próbálkoztam vele. Könnyebb volt az embereket eltaszítani aztán békén hagyni őket. Tovább menni és eljátszani, mintha nem csináltál volna semmi rosszat. Lassan kiiktattam a lelkiismeretemet és úgy tettem, mint aki semmit nem érez, pedig nem így volt. Éreztem a külvilágot, csak tagadtam és eltaszítottam. Két ember, ennyi volt és van, aki tényleg közel áll hozzám, ami szomorú, hogy a szülők eltávolodtak. Túl sokáig magukkal voltak elfoglalva és a veszekedések sem tettek jót. Helyettük ott lett Wolee, aki megpróbált újra teljes embert faragni. Nem mondhatom, hogy sikertelen volt, mert akkor nem lennék itt egy emberektől zsúfolt iskolában.
Koncentrálok, ahogy kimondja a nevét. Ha névről nem hallottam még nehezebb leolvasni, mivel új mássalhangzók kerülnek egymás mögé, de meg kell az ilyeneket oldani. Azonnal rájövök, hogy nem magyar név, de azt nem tudom milyen. Nagyjából megértem, de kell egy kis biztonság, hogy nehogy rosszul jegyezzem meg.*
-    Gilbert* Megismétlem, mert, ha rosszul mondanám, kijavít, de ha nem akkor nem kérdez semmit, maximum egy kicsit furcsán fog nézni. Akkor tolja elém a naplóját, amire azonnal lecsapok. Nem hagyhatom, hogy ne használjam ki az ilyen adódó alkalmakat. Azonnal rájövök, hogy a benne levő dolgok hozzám szólnak. Könnyű a kérdés, de el kell gondolkoznom. A Min Woo-t mondtam, ami nem a teljes nevem, azt szántam megszólításnak, bár vannak, akik csak Min-nek szólítanak.*
-    Legyen Min, de a Min Woo sem a teljes nevem.* Ennyivel elintézem, majd egy apró mozdulattal rá mutatok, amivel azt akarom kifejezni, hogy az én hogyan szólíthatom. Az álarcot nem szeretném megtartani, szép, de még sem az enyém. Nem érzem azt a kötődést hozzá, ami Gilbertnek meg van. Átnyújtom neki, aztán tovább olvasok, olvasok és olvasok. Kifejezéstelen arccal teszem ezt. Olvasom az én életemet és az Ő életét. Nem olyan hosszú szöveg, még is kemény jelentéssel bírnak, fájdalmas, de igaz jelentéssel. Még jobban megismerem Gilbertet, aki sérülékenyen itt ül mellettem. Ő döntött jól én meg elrontottam, nekem is volt választási lehetőségem és választottam, azt, ami akkor bennem volt, a rosszat, a gonoszat. Kiveszem a kezéből a pennát és írni kezdek.
Ijesztő vagy. Félelmetes, ahogy átlátsz az embereken. Ennyire átlátszó lennék?
Talán csak pár hónap van köztünk még is azt érzem okosabb vagy, mint pár felnőtt. Amikor téged bántottak jól döntöttél, nem ütöttél vissza. Én viszont megtettem és olyanná lettem, mint ők. Sok rossz dolgon keresztül mentem és nehéz feledni.
Két oldal van a könnyű és a nehéz. Én a könnyebbet választottam. Hosszú utat tettem meg már és eltávolodtam a kereszteződésüktől.
Megpróbálhatom. Visszafordulok.
Nem tudok megváltozni hamar, kell idő. Olyan leszek talán, mint egy bomba, ami akkor robban, mikor bántják. Lehet, hogy te leszel megint, vagy a barátod.
Mikor elkezdtem ezt írni, nem értettem miért írom mindezt le neked, de most tudom.
Segítség kell!
Újra ember akarok lenni, aki megvédi a többit és nem bántja.

A végére már elfogy a tinta, az utolsó mondatok fakók lettek, mert így is éreztem magam. Nem voltam magamban biztos, féltem a választól, hiszen nem is ismer. Könnyebb lenne nekem is, ha nemet mondana és engedne elmenni, visszatérni a mostani életembe.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 5. 02:01 | Link

Gilbert általában nem volt ellenséges, inkább kicsit távolságtartó- bár szívesen beszélgetett másokkal, inkább csak felületes, hétköznapi témákról, még ha ki is buktak belőle komolyabb kérdések. Azokat egyébként sem szerették az emberek. El tudta képzelni, hogy nehéz lehet most elfogadni derült égből villámcsapásként jött hasonlóságukat és a tényt, hogy talán jobban érti a másikat, mint az azt szeretné. De az, hogy nem futamodott meg, valahol bíztató jel volt. Ahogy megismételte a nevét, picit elmosolyodott és biccentett. Aztán az eddig írtak fölé, a margóra firkantotta a válasz és kérdését.
Hívj nyugodtan Gilnek, vagy ahogy szeretnéd. Jelent valamit a neved?
Kíváncsi volt, mert szerette az érdekes, idegen hangzású szavakat és neveket. Alapból a Minnára emlékeztette, de az női, illetve japánul annyit tesz, mindenki. Aztán visszakapta az álarcát és erős késztetést érzett, hogy azonnal fel is vegye, újra elrejtve magát, de... itt ültek egymás mellett, a válluk időnként összeért és már úgyis látta őt. Nem érezte így helyesnek, úgyhogy csak magához szorította a fekete, tollas maszkot, míg csendben, szinte lélegzetvisszafojtva várta, hogy a másik fiú elolvassa a neki szánt sorokat. Figyelte az arcát, ám alig valamit tudott leolvasni róla, csak a tekintete változott a szavaktól. Végül Min elvette a pennát, nála pedig a ceruza maradt, de nem bánta- nézte, ahogy megtölti az oldalt, ám nemcsak a szavakat, a betűket és formájukat is leste.
Az első mondatra csak egy idézetet kanyarított, vele azonos magasságban a szemközti oldalra, egyikét azoknak a gondolatoknak, amik leginkább megfogták. Sokat olvasott, mert a szavakból, történetekből merített ihletet kicsiny, zárt világában.
"Csak azok érezhetik meg szívünk titkait, akiknek a szíve úgyszintén titkokat rejt magában."
//K. Gibran//

Aztán megállt, gondolkodva, és kisebb szakaszokban válaszolt, ahogy a gondolatok megszülettek, talán töredékesen.
Nem hiszem, hogy annyira okos lennék, csak igyekszem mindent megérteni. Nem tudtam visszaütni és nem is lett volna értelme. Gyenge vagyok hozzá. Az én szememben ez volt a könnyebb út- elbújni, nem vágni vissza, nem is reagálni, csak várni, hogy elunják. De a nyelvemre nem nagyon tudok lakatot tenni.
Igazából nem lehet visszafordulni. Nem tudod meg nem történtté tenni a dolgokat. Ám ettől még nem kell hagynod, hogy mások irányítsák az életedet.
A változáshoz mindenkinek idő kell és szerintem nehéz, sok dolog befolyásol és visszahúz. Én is próbálkozom, rá akarok jönni, milyen vagyok valójában, anélkül, hogy másoknak akarnék megfelelni.
Ha segítséget kérsz, tudnod kell, miben és kitől. Végig kell gondolnod, hol van a legnagyobb baj és onnan indulni el- lehet, hogy sok dolgot te is meg tudsz oldani. Tulajdonképpen az, hogy beismered, hogy segítségre van szükséged, az első ilyen lépés.

Elsőre nem értette meg, hogy az utolsó mondat kimondatlan kérés volt- elvégre ő, aki odáig sem jutott el, hogy megváljon álarcától, aligha lehetett sikertörténet és igazi követendő példa. Megszokta, hogy önálló legyen, hogy inkább ne kérjen segítséget, hanem saját erejére támaszkodva próbáljon boldogulni. Ott volt, vagy lett volna a nagyi, de őt nem lehetett mindennel terhelni és úgy érezte, épp elég, ha az öreg, sokat megélt hölgy a szeretetét adja. De ahogy másodszorra olvasta, rájött, mi fölött siklott el, és felnézett, pár pillanatig bizonytalanul fürkészve Mint, mielőtt lassan, tétován elkezdte volna írni az utolsó sort.
Ha szeretnéd, megpróbálhatok segíteni. S cserébe, ha sikerül, lenne egy kérésem.
Nem árult el többet, mert tudta, mennyire összezavarja az embereket, ha ilyesmivel áll elő; s pont a kívánság milyensége miatt kötötte a sikerhez.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. február 10. 15:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2013. február 24. 00:16 | Link

Gilbert

*Bólintok egyet a nevére, majd gondolkozóba esek. Emlékszek, hogy régen anyukám mondta még a nevem jelentését és jól ki is nevettem. Talán azért, mert akkor még túl nyálas volt. Most visszagondolva a jelentésükre, röhejesen nem illik a mostani énemre. Ez eléggé hátul áll a listában, amit magamra használnék. Megfogom a pennát és írni kezdek.*
Min = Fény
Woo= Segítség
Anyám úgy fordítja fényadó, de szerintem iszonyúan nem illik rám ez a név, valahogy a Rellon is igazolhatja. Neked?

*Inkább most az udvariasság szólt belőlem, mint, hogy muszáj lett volna nekem tudnom, bár egy kicsit érdekelt, hogy hátha Ő is egy olyan nevet kapott, ami a vezetőegyéniséget vagy a nyíltat jelenti. A többi családtag nevéről nem tudok semmit, mert nem nagyon volt vacsoratéma. A sajátomat is csak azért tudom, mert édesanyám szokása volt fényhozónak szólítani. Nem volt túl kellemes, mikor az óvodában így hívott el a többiektől. Elolvasom a lefirkantott idézetet. Bár mondhatnám, hogy nem értettem, de olyan egyszerű volt, még is sok bonyodalom volt benne. Ez az egy mondat rengeteg mindent feltételez. Megtudom, hogy hasonlóak vagyunk, hogy tudja a titkomat, és hogy neki is van egy. Ezzel az a probléma, hogy én nem tudom az övét. Sok mindent tudok róla, de azt nem, hogy melyik a sötét titka, talán még nem is mondta el. Minek is kellene elmondania? Igaz, én sok mindent elárultam neki, de Gilbert is nekem, ha meg lenne még több titka, kell egy bizalom, amitől megosztaná. Nem tudok mit írni az idézetre. Egy csöppnyi művészet sem szorult belém, az irodalom irányából. Akárhogyan töröm a fejem, semennyi idézet sem jut az eszembe, inkább megvárom, míg folytatja az írást.
Két felől lehet Gil személyiségét megközelíteni, ahogy Ő tette, és ahogy Én, nézőpont kérdése. Talán a visszahúzódottsága miatt páran piszkálják majd és kiközösítik, de még mindig jobb, mintha félnének az embertől. Őt nem veszik észre engem néha a hír is megelőz, közben pedig látom a pillantásokat. Ezért volt jó ebbe az iskolába jönni. Senki sem tudta, hogy ki vagyok, legalább is egy ideig azt gondoltam. Mira az egyetlen, rá se számítottam. Próbálok beleolvadni a tömegbe, de lehet, hogy néha nem sikerül. A véleményem még mindig nem változott a srácról. Érettebb egyes felnőtteknél is. Az írásnak az első felével nem értek egyet, de ezt nem teszem szóvá. Aztán megint jön az az okosság, ami magamban nincs meg. Ő így is tud tanácsokat adni, hogy nem bízik meg magában én, ha még tökéletes lennék, úgy sem tudnék.  Félnék ekkora terhet a vállamra venni, elég a sajátom.
Lehet, hogy nem tőle kellett volna segítséget kérnem? Gondolkodok, hogy miért mondja azt, hogy meg kell gondolni, hogy kitől kéred a segítséget. Vagy csak nem akarja megtenni. Én próbáltam egyedül megváltozni, de könnyebb volt a visszavágással védekezni, mint, hogy csak simán elsétálsz. Ezt hívják forrófejűségnek? Nem is értem, hogy most miért tárulkoztam ki ennek a fiúnak, akiről még azt sem tudom, hogy milyen házba jár. Levitásnak tippelném. Van valami olyan jelenléte, ami kihozza az emberből minden titkát. Most kéne elrohanni, de most már kíváncsi vagyok a teljes válaszára. *
~Futás!* Ez a szó hasítja végig a tudatomat, de még sem mozdulok. Túl késő. Akkor kellett volna még megtennem, mikor letéptem az álarcát. Örök harag, de annyival vége is lett volna a kapcsolatunknak, de most már nem tudok úgy elmenni mellette, mintha semmi sem történt volna. Sok dolog lejátszódik a fejemben a kérését illetően. Lehet, hogy azt akarja takarítsak ki a szobájában, vagy, hogy legyek kedves, akár azt is, hogy készítsek ki valakit akit nem szeret, de valahogy bízok benne, így elveszem a pennát.*
Ha sikerül.
Utoljára módosította:Park Min Woo, 2013. február 25. 13:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Inedra Pote
INAKTÍV


Picciotto
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. február 27. 21:20 | Link

Chaske Tsosie
 

Sosem szeretett csak úgy egyedül járkálni a kastély ezen részein. Nem volt túl közel semmi sem, és a sok portré között, kicsit elveszettnek érezte magát. Tudta, hogy a régi arcok akik a festményekről néznek rá, már úgysem bánthatják, de kibeszélni ettől függetlenül még nyugodtan kibeszélhetik.
Ahogy elhaladt, az egyik szép hölgyike előtt, hallotta, amint a háta mögött egyből elkezdődik a sugdosás, arról, hogy milyen pórias ruhákban jár, és, hogy a haja mint a napon hagyott szalma. Nem vette jó néven ha kibeszélik, ám most elsiklott felette, ugyanis igencsak ki volt öltözve, az alkalomhoz illően, és ezt ő is tudta, mivel pont a festmények miatt vette fel az új fehér csipke berakásos nyári ruháját, természetesen egy meleg blézerrel, és egy ugyancsak meleg harisnyával. Beszélni kívánt a festményekkel, bár nem tudta, hogy hogyan is kezdje. Köztudottan félénk lány volt, és köztudottan két ballábas. Ezért történhetett meg az, hogy épp amikor az egyik festménytől a másikig ment, nem hagyhatta ki, hogy végigcsússzon a sima és fényes parkettán, ám amikor meg kellett állni, akkor megállás helyett a lába megbicsaklott, és úgy hasra esett, hogy a harisnyája kiszakadt, és a szakadás helyén elég durván meghorzsolta. Szép lassan el is kezdett vérezni.
- A franc essen bele. Hogy az ördög vigye el a pokol legmélyebb bugyrába és ott égesse cafatokra. - szitkozódott kissé hangosan, és remélte, hogy nem hallja meg senki, hiszen hogy is illett volna ez egy prefektushoz.
Megpróbált felállni, ám túl hirtelenre sikeredett, ezért azzal a lendülettel vissza is pattant. Valószínűleg kiment a bokája is. Remek.
Tudta, hogy nem messze innen van a Gyengélkedő, bár abban is biztos volt, hogy jó darabig nem megy el innen. Inkább dúl-fúl egy kicsit magában, az ostobaságáért.

Utoljára módosította:Inedra Pote, 2013. február 27. 21:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. február 27. 22:27 | Link

Inedra Pote

*A mai napot főleg azzal töltöttem eddig, hogy az iskolai gyengélkedőben tevékenykedtem. A polcokat feltöltöttem a saját gyógyhatású készítményeimmel, leltárba vettem, hogy mi mindenre lesz szükség nagyobb mennyiségben egy iskolában. Majd ezen főzetek közül hozzá is láttam azok elkészítéséhez, amelyekhez minden hozzávalóm megvolt. Berendeztem a gyengélkedőhöz tartozó szobát is, bár ez nem vett igénybe kimondottam sok időn, mivel elég kevés holmim van, amit kirámolhattam volna az utazóládámból. Főleg csak ruhák, néhány könyv, és egyéb alapvető dolgok, az útjaim során gyűjtött ereklyéket, feljegyzéseket, az igazi értékeimet nem állt szándékomban elővenni a láda rejtekaljából. Egész sokáig elbíbelődtem a teendőimmel, jól esett a magány, hogy volt időm kissé átgondolni magamban a dolgokat.
Nem igazán tűnhet fel annak, aki nem ismer igazán, tehát igazából senkinek, hogy milyen izgatott is vagyok az itt létem miatt. Sok felé jártam, megtanultam, hogy alkalmazkodjam minél gyorsabban és hatékonyabban a környezetemhez, ami abból áll, hogy igyekszem mindent megfigyelni. Márpedig ez a tevékenység eléggé leköti ahhoz az embert, hogy ne legyen ideje lelkendezni a látottakon. A különbség csak az volt, hogy eddig - egy-két kivételtől eltekintve - csak vendég voltam, azért kerestem fel mágusokat és különös helyeket, hogy tanuljak. Az, hogy most rangban egy kastélynyi tinédzser felett állok, akiket ha szükséges maximálisan el kell látnom, tényleg teljesen új terület számomra. Rossz érzés bevallani, de egy kicsit megijeszt a felelősségtudat. A másik oldalról viszont élvezem a kihívást, és azt, hogy ténylegesen segíthetek valakin a tudásommal. Megnyugtató, hogy tudom, most itt fogok élni huzamosabb ideig, és legalább addig biztos a jövőm, nem kell arra figyelnem, vajon nem terhes-e a jelenlétem, vajon mi lesz velem holnap.
Ám ahogy rendezem a gondolataim, elkészül a főzetem, kissé csalódottam konstatálom, hogy semmi dolgom sincs. Már hozzá vagyok szokva, hogy mindig történik valami, mindig van valami érdekes, amivel foglalkozhatok. Most viszont nincs már dolgom, mint várni. A tétlen várakozás azonban nem kenyerem, így gyorsan el is határozom, hogy sétálok inkább a kastélyban, megismerkedem egy kissé az új lakhelyemmel. Mondhatnám, hogy otthonom, de nem érzem így, már nagyon régen nem volt olyan hely, amit az otthonomnak tekinthettem volna.
Lassú léptekkel indulok el a folyosón, megszemlélek mindegy egyes falikárpitot, és percekig tanulmányozom a kilátást az ablakokból. Hamarosan egy olyan folyosószakaszhoz érek, ahol jobbról és balról is hölgyek festményei tekintenek rám. Az én figyelmemet azonban nem ők, hanem a folyosó közepén, a földön ücsörgő lány köti le. Az nem is kérdés, hogy nem jó kedvében üldögél a padlón. ~ Végre egy kis tennivaló! ~ Fut át az agyamon, az pedig már más kérdés, mennyire jó dolog az, hogy így tudok örülni annak, ha valaki megsérül. Ruganyos léptekkel megközelítem a lányt, és a helyzethez képest, a várhatónál kicsit talán nagyobb vidámsággal szólítom meg. *
- Hello! Segítek.* angolul beszélek, a magyart valószínűleg soha nem fogom megtanulni, és nem is érzem égető szükségét a dolognak. Igazából nem vagyok kimondottam beszédes típus, most nem ragozom túl a dolgokat. Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy megállapítsam, a lány bizonyára elesett. És azt sem hiszem, hogy nagyon ellenezné a segítségem, bár ki tudja. Azt már régen megtanultam, hogy az emberek néha nagyon kiszámíthatatlanok tudnak lenni. Leguggolok a lány mellé, csöndesen figyelem egy kicsit.*
- A horzsolást azonnal megoldom, de majd be kell mennünk a gyengélkedőbe, és egy pillanat alatt rendbe teszem a bokád is. Kificamodott. * közlöm vele teljesen természetesen. Viszont csak akkor látok, hozzá az előbb említettek kivitelezéséhez, ha a lány beleegyezését adja. Az éppenséggel meg sem fodul a fejemben, hogy kezdhettem volna a bemutatkozással is, hiszen csak tegnap érkeztem - csak az igazgatóval beszéltem, így nem valószínű, hogy az egész kastély tudja, hogy ki vagyok és mi vagyok. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Inedra Pote
INAKTÍV


Picciotto
offline
RPG hsz: 73
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. február 28. 09:37 | Link

Chaske Tsosie

Mivel felállni nem igazán tudott, megnyomkodta a bokáját, hogy hol is fáj tulajdonképpen. Igazából ebből csak az sült ki, hogy a bokája még jobban elkezdett sajogni, úgyhogy inkább hagyta is had fájjon. A sebével igazán nem tudott mit csinálni, maximum csak annyit, hogy felitathatta a pulcsija ujjával a kiszivárgott vért. Ez is rettentően csípett, úgyhogy ezt is hagyta inkább. Majd később lemossa, ha kikecmergett innen.
Hirtelen lépéseket hallott, és szörnyen boldog lett, hogy van akkora szerencséje, hogy erre járjon valaki, aki tud neki segíteni. Azután, a lépések hangját követte a hozzájuk tartozó ember is. A lány hirtelen nem is tudta, hogy mit csináljon, elfusson vagy esetleg több kevesebb sikerrel megpróbáljon úgy tenni, mintha itt se lenne, ugyanis a férfi, mert férfi volt, aki jött eléggé ijesztő alak volt, tipikusan az az ember aki egy nézésével eltöri mindkét lábad. Ám ahogy Inedra meglátta az arcát, rá is jött, hogy ez az akárki igazából nem akar rosszat. Nem húzott elő a zsebéből egy kést, vagy a cipőjéből egy pisztolyt, úgyhogy Inedra igencsak megnyugodott.
-Szia!Vagyis Helló, vagyis Jó reggelt...akarom mondani estét. - a lány rendkívül össze volt zavarodva, ugyanis hirtelen semmi nem jutott az eszébe angolul, de végül megtalálta a hangját, és tudott válaszolni, ám kicsit zavarban is volt, ugyanis a furcsa idegen azonnal a segítségére sietett, leguggolt mellé, és furcsán nézte őt, ami eléggé feszélyezte a lányt.
Mire bármi mást kérdezhetett volna az idegen rá is tért a lényegre, és ő bőszen bólogatva egyezett bele a segítségbe. Tudta, hogy egyedül úgysem tudna mit csinálni, és ha ez a valaki meg is akarná őt támadni, vagy bántani akkor már rég megtette volna. Na meg a kisugárzásában is volt valami, ami arra sarkallta a lányt, hogy nyugodtan megbízhat benne.
-I..Inedra vagyok. És a kastély legbénább tanulója. - utóbbit egy szemforgatással.  - Köszönöm a segítséget. Bár ez nem túl megszokott, egy maffiózó idegentől, akinek még a nevét sem tudom. - nem is értette, hogy miért mondta ezt, de azért voltak fenntartásai. Egyáltalán nem akart rosszindulatúnak tűnni, hiszen a férfi még segíteni is akart rajta, szóval úgy döntött inkább megpróbál csöndben maradni.
Azt nem igazán értette, hogy hogyan is tudná itt azonnal megoldani a horzsolást, úgy hogy nem volt nála semmi, de bízott benne, hogy sikerrel jár.
Ha Chaske-nak sikerül meggyógyítani őt, akkor a segítségét kéri, bár valószínűleg a férfi is látja, hogy egyedül nem tud lábra állni.
- Kérhetnék egy kis támaszt? A bokám még mindig rettenetesen sajog. - kérte a lány, és remélte, hogy útjuk a Gyengélkedőbe vezet majd. A lány ezúttal összeszedte minden angoltudását, amit csak tudott, de még így is csak az alap mondatok és nyelvtan jutott eszébe, amiért szidta is magában az anyját, aki kiskorában tanította.
Utoljára módosította:Inedra Pote, 2013. február 28. 09:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. február 28. 17:52 | Link

* Valószínűleg csak szakmai ártalom, de általában ha "helyzet van" előbb a sérüléseknek szentelem a figyelmemet, és csak ezek után az elszenvedő alanynak. De lehet, hogy ez csak a személyiségemből fakad, ezen még nem gondolkodtam. Mindenesetre most is csak azután koncentrálok a lányra, hogy felmértem, egy horzsolással és egy bokaficammal van dolgom.
Nem tudok elsiklani a tény felett, hogy a lányt igencsak sikerült zavarba hoznom, és láthatóan nem is fektet belém maximális bizalmat. Emiatt persze nem hibáztathatom, hiszen soha nem találkoztunk még korábban. Az emberek többsége pedig már csak ilyen bizalmatlan. Igazság szerint nekem is új, hogy olyas valakit, a jövőben valószínűleg sok olyan egyént lássak el, akiket egyáltalán nem ismerek. Eddig főleg olyanok fordultam hozzám gyógyítói segítségért, akiket már előzetesen ismertem, a tudásomat egy ilyen szűk körben kamatoztattam. Az viszont elég lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy - akármennyi időt is töltsek  Bagolykőn - egy seregnyi diákot igazán megismerjek. Ilyesmire nem is vágyom.
Meg aztán azt is tudom, hogy a külsőm nem feltétlenül vonzó egy fiatal lányka számára, de hogy valójában miért a nagy zavartság, arra csak Inedra megjegyzése adja meg a választ. *
- Maffiózó? Ilyet se mondtak még. * hümmögök eltűnődve, egy halvány mosollyal a szám sarkában. Nem nagyon tetszik, hogy Inedre rámutat a tényre: fogalma sincs ki vagyok. Ennél egész biztos, hogy udvariasabban is feltehette volna a kérdést. Ugyanakkor, ha mindig szóvá tenném, ha valami bántja a fülem, másból se állnék, mint rápirítanék az illetőkre. Így inkább lenyelem a békát, bár azért magamban megjegyzem a dolgot. Egyébként sem hiszem, hogy könnyebben elnyerném a kastélylakók szimpátiáját, ha Inedra, aztán az elmondása alapján még ki tudja hányan, egy morcos, rigolyás, humortalan, megsavanyodott emberként mutatkoznék be. *
- Oh, a nevem Chaske Tsosie, csak tegnap érkeztem a kastélyba, és mostantól én fogom ellátni az iskolában a gyógyítói teendőket. * adom meg a választ Indre indirekt kérdésére. A hangom jó kedvűen cseng, de azért Inedra érezheti a hanghordozásomból az enyhe élt, még az előbbi megjegyzésére utalva, másrészt pedig azt, hogy büszke vagyok a képességeimre.
Közben, heves bólogatással megkapom az engedélyt, hogy végezzem a munkám. Előveszek egy apró fiolát a zsebemből, cseppentek pár cseppet a barnás folyadékból a bal tenyeremre, majd gyakorlott mozdulatokkal fél kézzel visszazárom a fiolát és is teszem azt. Egy ilyen kis adag fertőtlenítő szinte mindig van nálam, hátha szükség lesz rá. Bár Inedra horzsolása egész tisztának tűnik, de én már csak ilyen precíz és maximalista ember vagyok. A bal tenyeremet ráteszem a lány sebére, és lassan körkörös mozdulatokkal simogatom a területet, miközben lehunyt szemmel koncentrálok. Az nem kellemes élmény, amikor a seb először találkozik a fertőtlenítővel, de ahogy simítok párat a seben, a csípő érzés már el is múlik, és mire a műveletet egy szűk fél perc alatt elvégzem, a horzsolás helyén már friss, rózsaszín bőr van. *
- Persze, gondoltam. * bólintok a lány kérésére, majd segítek neki felkelni a földről. Majd a továbbiakban is támaszt nyújtok neki, miközben lassan elindulunk a gyengélkedő felé. *  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 8. 21:18 | Link

Zárás

Kíváncsian olvasta a kurta választ- ő jóformán telekörmölte a papírt, míg Min szűkszavúan inkább csak a lényegre hagyatkozott, azonban sosem volt jó abban, hogy gátat szabjon gondolatainak, ha egyszer elkezdtek áramlani, sodorták magukkal. A leírtakkal nem tudott egyetérteni, bár igen rövid ideje volt csak a kastélyban és azt sem mondhatta, hogy nagyon szokványos módon szemlélné a dolgokat- az itteniek túlnyomó többsége nemhogy egyet nem értett volna vele, de egyenest megkérdezte volna, orvos látta-e?
Szerintem nem lehet ennyire fekete-fehéren osztályozni a házakat. Tény, a Rellonosok többnyire furcsa, néha ellentmondásos személyiségek, de színesek, érdekesek. A színedet pedig megválaszthatod.
Az, hogy ki melyik házba kerül, nem azt jelentett, hogy ezután egy életen át egy szépen felcímkézett skatulya tartalmaként kell létezniük, mint gombostűre szúrt rovaroknak, hogy képviseljék a mintaszerű vonásokat. Miután világéletében megpróbáltak bilétákat aggatni a nyakába, valami egyre inkább tiltakozott ezellen benne. Aztán folytatta a válaszolást, ugorva egyet gondolatban.
Nekem tetszik a fényhozó. A madarak énekét juttatja eszembe hajnalban, amikor világosodni kezd az ég. Nem kell, hogy ő maga fényes legyen.
Egy pillanatra megállt, a ceruza végét rágcsálva, amíg töprengett, hogyan magyarázza el a következő fejébe tolakodó gondolatot érthetőbben. Aztán Woora pillantott és elmosolyodott.
Különböző emberek különféleképp látnak. Néha nem is tudunk arról, egy-egy számunkra lényegtelen, észre sem vett tettünk mennyit jelent valakinek.
Minden olyan relatív és akár a pillangó szárnya, ami hurrikánt idéz a Föld másik felén, úgy lehet egy szó, egy pillantás, egy mosoly értékes, féltett kincs valaki másnak. A neves témára csak összevonta a szemöldökét.
Semmi érdekes. Valami fényes fogadalom, vagy lándzsa, azt hiszem. Fogalmam sincs, miért kaptam, szerintem csak tetszett a hangzása.
Egy kis vállrándítás is tartozott a mondathoz, mert annyira sosem érdekelte, hogy megkérdezze, nem mintha nem lett volna alapból elég paprikás a viszony szülei között. Inkább csak csendben örült, hogy egy rövid, viszonylag barátságos névvel megúszta és sem feltűnést, sem megrökönyödést nem kelt.

Gilbertnek nem voltak igazi, "sötét" titkai. Neki csak féltett, rejtegetett érzései és álmai lapultak valahol, képzelete ágya alatt összebújva, nehogy észrevegyék őket és összetörjék. Sem verbálisan, sem fizikailag nem volt képes megvédeni magát, így többnyire csupán bekucorodott melléjük és lesett, a papírnak mesélve el mindent.
Semmi nagy dolog. Csak...furcsán fogsz nézni miatta.
Megvoltak a maga bogarai és volt ideje megtanulni, mik azok, amikkel óvatosnak kell lennie, bár nagyrészt nem értette, miért. Nem mintha sokat ért volna azzal, hogy tudta, mit nem okos dolog kimondani, mert általában csak úgy kiszaladt a száján, de most valahogy sikerült összeszednie magát annyira, hogy bukjon ki belőle minden. Az emberek hajlamosak voltak mindenfélét odaképzelni a szavai mögé, Min pedig nyílt gyanakvással és távolságtartóan méregette. Legalább meg akarta próbálni nem rögtön halálra és végképp elijeszteni.
Egyelőre két dolgot tudok megígérni. Az egyik, hogy ha írsz nekem, bármikor válaszolok, vagy ha lehet, találkozom veled. A másik, hogy ha csak ketten vagyunk, akkor leveszem az álarcot.
Itt megállt és abbahagyta- nem akarta sürgetni, vagy hogy Min sarokba szorítva érezze magát. El tudta képzelni, hasonló helyzetben hogyan érezné magát, úgyhogy teret és időt akart adni a másiknak, hogy emésszen és elgondolkozzon. Nem kellett most azonnal belecsapni semmibe, elvégre egyelőre alig tudnak többet egymásról egy-egy névnél és néhány lelki sebnél. De biztosítani akarta arról, hogy komolyan gondolja, hogy ha tud és bír, segít neki és valahogy jelezni, hogy igyekszik leküzdeni saját korlátait is.
Min Woo egy darabig farkasszemet nézett vele, hosszasan fürkészve, mielőtt egy szó nélkül kezet nyújtott, röviden megrázva a jobbját. Aztán némán felállt és elsétált- valószínűleg ennyit bírt el egyszerre, de Gil nem hibáztatta. Egyébként is, ha helyesen értelmezte az alig jeleket, akkor még találkoznak. Végül felszedte a holmiját és elindult az Eridon felé.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. március 8. 21:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 ... 10 11 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet