Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=236996#post236996][b]Ombozi Noel - 2014.02.13. 19:46[/b][/url]

Michelle

Szégyen, nem szégyen, még egy Rellonos diáknak is készülnie kell a vizsgaidőszakra. Az elsőéves fiatal még hónapokkal ezelőtt, egy Lyrával való beszélgetés alkalmával említette meg a lánynak, hogy jobb eredményeket fog elérni, mint ő, és ezt bár régóta nem alkotnak egy párt, a mai napig komolyan gondolja. Akkor fogadás tárgyaként szerepelt a tanulmányi eredmény, most viszont kutya kötelességének érzi, hogy ne csak gaztetteivel, de a vizsgák kitűnő teljesítésével is emelje háza színvonalát.
Hajnali ébredését követően a manók népes közösségébe, a konyhába sietett, hogy csak mint otthon, velük is nyugodt szívvel szolgáltassa ki magát. Szokásává vált az elmúlt időszakban, hogy mindent másokkal csináltasson meg, és csak azokat a dolgokat vállalja saját maga, amihez pálca, szövetséges, avagy ásó szükséges. Elkényelmesedő diákká vált az év végéhez közeledvén, és ezt cseppet sem bánja. Lustán tekint környezetére, legtöbb diáktársát szánja, másokat önmagában becsmérel, és csak keveseket ismer el.
Gondolatait még valahol hálókörletében hagyja el, a könyvtár felé sietve már csak a fontos könyvek címein jár az agya, és többször azon kapja magát, hogy attól tart, esetleg valaki meglátja őt a könyvek fölött görnyedni, és híre megy annak, hogy Ombozi Noel olvasni is tud, nemcsak sírt ásni. A reggeli óráknak hála a könyvtár üres némaságában áll, senkit nem lát odabent, még a könyvtáros kisasszonyt sem, aminek külön örül, mert még előtte sem szeretné kínosan érezni magát, amiért a délelőtt folyamán a porosodó köteteknek szenteli figyelmét. A felcímkézett sorokat járja, hol az egyikben, hol a másikban kutatja a számára értékkel bíró címeket, komoly tekintettel szlalomozik a dohos helyiségben, egy sarki asztalra pakolva az időközönként felgyülemlő tudáshordozókat. Az asztalka hamar megtelik, és Noel az egyik polcnak dőlve figyeli a jelentős mennyiségű kötetet. Azt nem tudja, hogy mikor fog velük végezni, de kedvét már csak az is lelombozza, hogy ő maga ki sem fog látszódni a könyvek mögül, ha egyszer végigér listáján, és leül az egyik székre. Halkan dúdol egy harcra ösztönző nótát, és még egy kört tesz a Magia Generalis, azon belül is az átváltoztatástannal foglalkozó sorban. Nem gondolta volna, hogy tanárai ennyi anyagot képesek lesznek már elsőben is feladni nekik, de a roskadozó asztalra pillantva mélyen csalódnia kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=237612#post237612][b]Ombozi Noel - 2014.02.14. 18:41[/b][/url]

A kis stírölő

A nagy csend, ami a könyvtárba lépésekor fogadja, sajnos hamar a ködbe vész, hiszen alig végez a könyvekből asztalára állított toronnyal, máris társasága akad, akire nemhogy egyáltalán, de még olyannyira sem vágyik. Az itt eltöltött egy éve alatt most először teszi be lábát a dohos könyvek világába, hogy olyat tegyen, amihez csak nagy ritkán folyamodik, és lám, azonnal kíváncsi kislányok gyűlnek asztalához, mintha csak hatalmas mágnesként vonzaná őket maga köré. A lány köszönésére halkan, s hangjába csempészett elutasítással morog vissza, ezáltal is jelezve neki, hogy nem kívánatos személy, aki jobban tenné, ha áthurcolná összeszedett könyveit egy tőle jó messzire eső asztalhoz, és ha már itt tartunk, legyen szíves, és ne szóljon hozzá még egyszer. Elég neki az a megrázkódtatás, hogy itt kell lennie, és pár nap múlva vizsgákon kell kitűnően teljesítenie, nincs szüksége még több feszültségre, és mint pontosan tudjuk: a nők alig járnak mással, mint élethosszig tartó feszültséggenerálással.
Noel a mellé helyezkedő évfolyamtársával nem törődik, többet rá sem néz, helyette maga elé veszi a borítójuk alapján osztályzott, az átlagosnál érdekesebbnek ígérkező köteteket. Mindbe sorban belelapoz, majd nyitott formájukban maga elé teszi őket, hogy ha az egyiket megunná, akkor a másikkal tudja folytatni az olvasást. A pillanat, ami az első példány megunását ígéri hamar elérkezik, és bár a rellonos tizenöt oldalt sem olvasott az első könyvből, a következőhöz fordul, és megsárgult lapjait átlapozgatva megkínzott arccal fújja ki magából az időközben bent ragadó levegőt. Hátradől recsegő székén, karjait mérgesen mellkasa elé fűzi, és az egyik átváltoztatástan könyvet becsmérli. Kritikus állapotokat él át már az első tanulással töltendő napján, és zúgolódó gondolatai helyett kínos csend zaja járja át fejét. Olyan némaság, üresség, és unalom van most benne, amit már régen érzett, és legtisztább emlékei szerint már akkor sem tudta hova tenni ezt a szerencsétlen jelenséget. A dohos, száraz levegő miatt torkát megköszörüli, majd új erőre kapva egy illemtannal foglalkozó kötethez nyúl. Az író készséggel megfogalmazza
a köszönés alapszabályait, amin Noel hangosan röhögni kezd, hiszen a sorok szerint ő csak nagy ritkán jár el a szabályoknak megfelelően. Továbbhalad a sorokkal, de percek múlva már azt sem tudja, hogy pontosan mit is olvasott, így amikor felpillant az olvasásból, el sem hiszi amit lát. Hogy Michelle hogy kerül ide, az rejtély, de jelenléte gyorsan feldobja a helyiség hangulatát. Noel elvigyorodik, és az illemtan könyvre könyökölve tartja a szemkontaktust a lánnyal. Azt nem tudja mióta bámulja őt a háztársnő, de egyértelmű, hogy miért teszi, és ő semmi pénzért nem adja meg neki azt az örömöt, hogy a farkastörvényeknek megfelelően győzedelmeskedjen felette.
- Tetszik a látvány, ha? - kérdését inkább vehetjük kijelentésnek, melyet széles vigyorával párosít, aztán egy röpke pillanatra tekintete leereszkedik a lány szemeiről, hogy - már amennyit az asztal, és a rengeteg könyve miatt lát belőle -, részletesen szemügyre vegye őt. Tökéletesen elégedett a szemben ülővel, igazi bombázó, akinek jelenléte megkoronázza a férfi nem legjobb napját is. Tekintete visszakúszik a vadorzó szempárba, aztán jobbjával egy gyors mozdulattal erősen meglöki az egyik könyvet, hogy az a lány elé boruljon, ezzel is csalva kicsit játékukban, és ha lehetőség van rá, akkor így kényszerítve vesztésre a szőkét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=237762#post237762][b]Ombozi Noel - 2014.02.14. 21:04[/b][/url]

Késsel játszó szőke leány

Hogy a napja lehetne-e ennél szebb, és izgalmasabb, arra rellonos tekintetben esély sincs. Ahogy meglátja a szőke háztársnőt asztalánál ülve, mereven őt bámulva, nemcsak vére kap új életet vékony ereiben, de a hideg is futkosni kezd gerince mentén. Na nem a félelemtől borsódzik háta, sokkal inkább a lányból áramló nőiességtől, ami ebből az asztalnyi távolságból igen nagy mennyiségben zúdul rá. Tetszik neki a Michelle által sziklaszilárdan tartott szemkontaktus, a szőke haja, a stílusa, és még a kés is vérpezsdítően jól áll a kezében. A kérdését feltéve - csakhogy tompítsa a lány területhódításra összpontosított figyelmét -, már sejti a rá érkező választ, és amint megkapja azt már villognak is fogai a széles vigyora alatt. Élvezi a helyzetet, és az időközben szaporodó asztallétszám sem képes elvonni figyelmét a pengével játszó szőke szemeiről.
- Ha tudnád, hogy miket képzelek - előredől székén, feje a könyvkupac fölött éppen, hogy csak kibukkan, de zöld szemei izzanak, többé nem érdeklik a kötelező olvasmányok, vagy a hamarosan nyakába omló vizsgaidőszak. Halkan, de annál tisztábban ejti ki a szavakat, adrenalin szintje egyre magasabban játszik érzékeivel, ő pedig rettentően élvezi, hogy mindezt úgy mondhatja, hogy közben nem engedheti szabadon a másik tekintetét.
Játéka a könyvekkel csak még inkább felborzolja a kedélyeket, ahogy a semmiből  egy egész kupac könyv borul a lány felé, az azonnal felugrik, majd mint egy igazi vadmacska ugrik Noel térfelére, pengéjét beleállítva az asztal lapjába, úgy hajol egészen közel a bátran játszadozó fiúhoz. Szavait mintha a fiú meg sem hallaná, a sajátjához közelítő ajkakban vesz el, miközben a szék támlájába nyomja hátát. Már rég nem a szemeket bámulja, sokkal inkább enged utat vágyódó gondolatainak, és ha szíve majd ki is ugrik helyéből a hirtelen történő események miatt, tekintete végig a rózsaszín, hangokat formáló szájra tapad. Miután a Saint-Venant lány nyugodt mozdulattal kiügyeskedi kését a sérült asztalból, ő felnevet, ezzel is kiengedve a feszültséget testéből, majd nyel egy óvatosat, és félrebillentett fejjel szólal meg.
- Az eminens nem nálam kezdődik, kár hogy ezt nem tudod rólam, és ha meg akarsz vágni, annak ára van.
Ezért a lányért még bőre épségét is odaadná, arról nem is beszélve, hogy milyen érzékinek és bujának találja a képzeletében lejátszódó játékot. Csókolni, érinteni, közben pedig elszenvedni a gyötrelmet, amit az éles pengével okozni képes neki Michelle. Vadállatias, pucér képzet, ami míg tűzben égő tekintetével a lányt nézi, lelki szemei előtt könnyűszerrel játszódik le.
- Na mi lesz? Elengedsz a szemeiddel, és csinálod amiért ide jöttél, vagy játszunk még egy kicsit?
A kérdés most sem valós szándékú, sokkal inkább leplezetlen felhívás keringőre, egyfajta szintlépés, amire talán nem a könyvtár volna a legmegfelelőbb helyszín, mégis ez az indulatoktól teljes fantáziakép válik eszménnyé, amiben két rellonos, egy kés, és másoknak bizonyára érthetetlen gondolatok játsszák a főszerepet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=240199#post240199][b]Ombozi Noel - 2014.02.18. 17:48[/b][/url]

A leggyönyörűbb sárkányleány

A szőkeség vajmi keveset gondolt az őt figyelő háztársról, aki bár fiatalabb volt nála, és aranyszegélyes ásóját sem hozta a könyvtárba, hogy az esetleges késtámadásokat kivédje, ellenben képzelete könnyedén játszadozott a szőke tincsekkel, a cseresznyeajkakkal, és a hideg kék szemekkel, amelyekbe saját tüzes szempárjával szívesen pillantott volna akár vesztes félként is. Körbenéz a helyiségben mielőtt bármit is tenne, és miután meggyőződik arról, hogy senkit sem kell pálcával elhallgattatnia a látottak miatt, előredől és ajkai beszédre nyílnak.
- Tudom, hogy te is... aú... - kacér gondolatait tükröző tekintete egy pillanatra semmitmondóvá válik, s úgy néz Michelle-re, mint akire felejtés átkot szórtak, és most éppen azon elmélkedik, hogy ki is ő valójában, és mit keres ott, amiről nem is tudja, hogy mi az. Combjához kap, szemöldökei összeszaladnak, a fejéből pedig minden eddigi gondolata elszublimál. Már mindegy, hogy idáig mit látott lelki szemei előtt a szőke lányról, hogy forró képzetei miként teljesedtek ki, mert amint felpillant lábáról, és belenéz az őt vizslató szemekbe, elernyed. Egyszersmind elolvad, szája szótlanul marad tátva, teste pedig vad vibrálásba kezd.
- Eddig is hasonlót akartam tenni veled, azonban egy szempillantás alatt megváltozott valami... - suttogja felkönyökölve az asztalra, s arcával egyre inkább közeledvén a lányhoz. Szemei ide-oda mozognak, előzőleg megszűnő gondolatai pedig újraéledve özönlik el agyát. Nem mondja ki, de az ébredő érzelmekről hallgat. Amióta csak ismeri a Saint-Venant lányt, azóta ösztönösen vágyik rá, viszont az elmúlt pillanatban bevillant a felismerés, a szíve környékén érzett fájdalom nem más, mint... minthogy most már nemcsak a létező összes porcikája kívánja a másikat, de a lelke legmélyebb zuga is. Mereven nézi a gyönyörű kék szemeket, minden másról megfeledkezve közelít az ajkakhoz.
- Hogy én mit szeretnék? Elvinni téged az összes sírt kiásni a temetőben, betörni a polgármesteri hivatalba, vagy az igazgatóhoz, hogy a leghihetetlenebb helyekre jussunk el közösen. Szeretnék halálos átkokat szórni veled másokra, pengéiddel végigkínozni diáktársainkat, hogy aztán bennem is sebeket ejthess. Vért innék veled, és párbajra hívnálak. Sárkányokat szeretnék megfigyelni veled, az erdő mélyén bóklászni éjjelente, hogy végül tiltott átkokkal kínozva a másikat érjenek össze ajkaink.
Képtelen levenni zöldjeit a lányról, szavait úgy ejti ki, hogy fogalma sincs arról mit mond. Őszintén válaszol, mert Michelle kérdésére nem adhat hazug feleletet. Húzza az időt, a pillanat feszült varázsát, nem mozdul, nem tesz semmit, mert nem érzi elkövetkezettnek az időt.
- És... te... mit szeretnél? - halkan, szaggatottan kérdezi milliméterekre az ízes szájtól. Érezni akarja a lány leheletét, ahogy beszél, hallani összes suttogó szavát, állni az őt gyötrő pillantást. Nincs menekvés, Cupido nem tévesztett célt kilőtt nyilaival.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=240326#post240326][b]Ombozi Noel - 2014.02.18. 20:17[/b][/url]

A leggyönyörűbb sárkányleány



A rózsaszín köd nemcsak a lányra, de valljuk be: a sárkányok hím tagjára is leszállt. A szerelem apró, szárnyas angyalkája bizonyára vicces kedvében volt, amikor a rellonos fiatalokra szegezte íját, és ha most nyomon követi mérgező nyilainak hatását, akkor húsos tenyereit ravaszul dörzsölgetheti, ahogy az egyébként agresszív zöldek közös, romantikus pillanataikban vesznek el.
- Mert nem nyitottad látásra azokat az életrevaló, halálos átkokat szóró boszorkányszemeid... - suttogja a lánynak, akár egy jóslástan professzor tenné. Egyre közelebb és közelebb engedi arcát a könyöklő lányhoz, mígnem a könyvkupac tetején a csúcsosodó mámorral játszadozván a lányra vigyorog. Bágyadt és sápadt arckifejezése, folyton tátott szája, és levegő után esdeklő tüdeje mindent elárul. Szerelmes lett - ha bűbáj hatására is -, mint a vak ló, és most úgy vész el a parfümös rózsaszín felhőben, mint szürke szamár a ködben. Michelle csavargatja napfény színű tincseit, mire Noel félrebiccenti fejét, és úgy bámulja a lány vékonyka ujjait. Olyan gyönyörű!
- A legcsodásabb, legfenségesebb átokkal érsz fel, tudod? - hajol még közelebb, és gyengéden súgja a lány pirosló orcájához. - Te magad vagy az átkok királynője, a kínok kínja... a Cruciatust jelented nekem, a mindenhatóságot, a fájdalmat és gyötrelmet, amelytől édes lehet az életem.
Nem képes abbahagyni, egyszerűen muszáj bókolnia háztársnőjének, aki úgy varázsolta őt el késével, hangjával és szőke hajával, hogy arról fogalma sem volt közben.
- Hálás vagyok, hogy én lehetek az első - mormogja, de szemei azonnal lecsukódnak, ahogy Michelle is lehunyja kékjeit, hogy ajkaival még tovább húzza határtalan játékukat. - Ne csináld, gyere még...
Noel kérlelőn nyitja ki zöldjeit, és úgy néz az alig érzett száj után, mintha az szomjat oltana, vagy életet mentene. A lány elhúzódik tőle, de ő ezt nem képes elviselni, vágyja a szőke közelségét, amint némi távolság üti fel fejét közöttük, az ő szíve máris sajogni kezd. Szívfájdalmát a lány szavai gyorsan gyógyítják be, viszont amint eljut tudatáig a halk, suttogó gyönyör jelentése, azonnal felpattan székéről, és a könyvekkel mit sem foglalkozva - hiszen majd elpakolja őket a könyvtáros, azért van nem? - felrántja Michelle-t is saját helyéről, hogy behúzza egy közeli sorba, és nekidöntve őt valamelyik dohos részlegnek, homlokát homlokának nyomva nézze azt a finom szájat.
- Még soha nem éreztem ilyet - mondja, s közben nagyokat nyel. Nehezére esik ilyen mélységű érzelemről számot adni, főleg, hogy egy ennyire abszurd helyen vannak, könyvek között, nemhogy a rellonban volnának, és édes kettesben beszélgethetnének puha takaró alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=248186#post248186][b]Ombozi Noel - 2014.03.07. 10:31[/b][/url]

A leggyönyörűbb sárkányleány

A két fiatal, ha rellonosként is ugyan, de felfedik egymás előtt eddig ügyesen rejtegetett kártyalapjaikat, és nyíltan hebegik egymás szemébe mélyenszántó gondolataikat egyáltalán nem nyilvánvaló érzelmeikről. Noel issza a lány hozzáintézett szavait, és öntudatlan állapotban figyeli az álomszerűen leomló szőke tincseket, a pajkos orcákat, hogy amint tekintete az ajkakra esik, sajátját beszívja, és a legmerészebb vágyálmokkal kelljen megküzdenie. A könyvtár dohos-poros soraiban való bujkálás ésszerűnek, mi több romantikusnak tetszik, és bár kéri őt a lány, hogy ne bűnözzön, s tegyen valamit telhetetlensége ellen, képtelen rá.
- Hogy kérhetsz erre? - kérdezi bágyadt arccal, kissé értetlen tekintettel, majd ujjaival babrálni kezdi a puha tincseket. - Te nem akarsz engem?
Eltávolodik a lánytól, és összevont szemöldökkel fürkészi annak arcvonásait. Biztos abban, hogy a szőke is ugyanazt érzi, mint ő, csak talán nem olyan hévvel, nem olyan agresszív romantikával éli át. Nehéz visszatérnie önmagához, és bár erősen keresi az utat a percekkel ezelőtti rellonos fiúhoz, aki bejött ide tanulni, nem találja. Akkor még nem érezte ezt a forgószélként játszó kavalkádot teste minden kicsiny zugában, vagy egyszerűen csak nem akarta észrevenni, és akkor még bármi történt is, ő képes volt tiszta fejjel gondolkodni. Tudta, hogy Michelle a legjobb nő az iskola falain belül, s talán azokon kívül is. Mindemellett érezte, hogy őt is könnyedén az ujjai köré tudná csavarni, mégis hűvös fejjel tette volna, amit megkövetel tőle a haza. Most viszont kétségbeesetten nézi a lányt, és idegessé válik a gondolatra, hogy esetleg a szőke szíve nem egyszerre dobog az övével. Frusztrálttá, és eszeveszetté teszik önmaga által generált gondolatai. Fel, s alá járkál a lány előtt, s csak akkor nyugszik meg, amikor az angyali hang szökésre indítványozza. Egy mozdulattal ugrik vissza a késsekkel játszóhoz, és termetével betakarva őt hajol közel hozzá.
- Hazaviszlek - mondja, és kézen fogva a lányt, már húzza is a könyvtár ajtajához. Előreengedi a lányt, s már csukódik mögötte az ajtó, amikor továbbfűzi szavait. - Még a vizsgák előtt hazamegyünk Fehérvárra.
Elment az esze, és egészen biztos benne, hogy nincs teljesen magánál. Nem elég, hogy szerelemittas lett, de most még haza is menne. Egyetlen baglyot sem küldött anyjának az év során, e percben meg arról gondolkodik, hogy melyik korai vonattal indulhatnak, hogy minél előbb lássa a család: Michelle az övé. Téboly.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=313201#post313201][b]Ombozi Noel - 2014.06.14. 21:43[/b][/url]

Sárika, a csudicsinibombacsaj <3 *-* - mindkét szemem rajtad, amúgy.

Túl a búcsún, az utolsó csókon, túl csalárdságon, hosszúra nyúlt küzdelmes próbálkozáson, hogy egy lány után fusson, túl egy éjszaka megesett esztelen-mámoros lánykérésen, túl egy atyai kínzáson és Mészáros tanárnő elcsábításán elérkezettnek látja a pihenőt. Nem a teste fáradt el, hanem a lelke. Kiszáradt benne valami, ami ezidáig éltette, borzolta a kedélyeket, folyton-folyvást előrébb vitte, már-már késztette egy újabb lány felfedezésére. Mindenesetre ennek vége. Az Edictumban mostanság minden hónapban szerepel a neve, és hiába szeretné bemesélni magának, hogy az mind csak buta pletyka, képtelen nem észrevenni, miféle feneketlen kútba esett, melyben nem talál mást, mint a női nemet. Napokkal ezelőtt, miután visszatért Székesfehérvárról, a kastély bejárati lépcsőin ücsörgött, és egy bögre kakaó felett ítéletet mondott az élete felett. Idén nincs több átgondolatlan, megjátszott udvarlás, nincs több csók vagy érintés, még véletlenül sem ismerkedik, és ha ő mégis célponttá válik, hát kérdés nélkül fut.
Amikor a sárkányház klubhelyiségének egyetlen kanapéjába süppedve megpillantja Sárát, és az még csak észre sem veszi őt, értetlenül felvonja szemöldökét. Jobbjával beletúr hajába, tompán megvakarja fejbőrének egy pontját, majd nehézkesen felül, és úgy dönt, megnézi merre tart a szöszke lány. Hallott ezt-azt, és nemcsak saját nevével találkozott a már említett újságban, így követve a jobb félni, mint megijedni igen bölcs mugli mondást, ő is kilép a klubhelyiségből, és igyekezvén észrevétlen maradni, sántikálva megindul Saci után. A lány, öccse legnagyobb megdöbbenésére viszont nem enged a falu csábító hívószavának, de még csak nem is enni siet a nagyterembe, vagy társaságot keresni akárhol máshol. A nyugati szárnyra fordulva a fiú arcán kezdenek mind jobban és jobban eltorzulni a vonások, zöldjei elkerekedve nézik, ahogy Sára benyit a könyvtárba. Miféle eltunyulás ez? Ugyanakkor, megszólal agya egy hátsó szegletében az öröm apró szóvivője is, hiszen nem elhanyagolható a tény, hogy nem fiúzni rohant a huncut ötödéves. Bár, magából kiindulva, a könyvtár dohos-poros kincsei sem nyújtanak elegendő biztonságot Cupido mocskos nyilai elől. Óvatosan benyit az ajtón, majd először csak feje, majd teste is kibontakozik a helyiségben. Sára már helyet foglalt, lóbálja a lábait, a jó tündér sem hinné el róla, hogy tanul. A rellonos széles vigyorral sántikál oda nővéréhez, és egy fájdalmas sóhaj kíséretében foglal helyet vele szemben. Tekintetéből és ajkairól azonban egy pillanatra sem szűnik meg a boldogság.
- Na szevasz - vigyorog a lány zöldjeit keresvén. - Kezdem én, aztán te jössz, oké? Gyors leszek. Szakítottunk Michelle-l, végleg, voltam otthon, elmondtam apának néhány dologról a véleményem. Tegnapelőtt jöttem vissza a kastélyba, és lemondtam az egész női nemről az idei évre. Nincs több részeg lánykérés, ismeretlenekkel való csókolózás, helyrejövök.
Szereti rázúdítani nővérére a történéseket, mert sokakkal ellentétben neki könnyű elmondania azt, ami odabent zajlik. Elszaladt vele a ló, elromlott benne valami, amit most helyre fog hozni, akkor is, ha fáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=313241#post313241][b]Ombozi Noel - 2014.06.14. 22:50[/b][/url]

Sárika <3

Nővére vajon tényleg tanult volna, azért lepődött meg annyira a mellé lerogyó öccsén? Nem túl hihető. Talán még kínosnak is érzi, hogy Noel rajtakapja a szorgalom tettetésén, de fátylat rá, néha még Omboziéknak is be kell térniük a könyvtárba egy-egy könyvért. A fiú vigyorog, hiszen nővére jelenléte általában azonnal feldobja napját, és szüksége is van már az ötödéves lány megnyugtató, szeretett hangjára, na meg szavaira, hogy bizonyos esetekben kellőképp visszarántsa őt a talajra. Legutóbbi találkozásukkor már minden a régi volt, közös időtöltésüket sem feszültség, sem indulat nem feszélyezte, ezzel pedig helyreállt a fiú lelki békéje.
- Hé, mondj már valamit - pislog a másikra, amikor az ahelyett, hogy véleményezné a hallottakat, megpofozza saját magát, majd felpattan, és öccse mellé ugorva, annak homlokára tapasztja tenyerét, csak hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiú egészségi állapotával minden rendben van. Noelnek láza ugyan nincs, de inge alatt több helyt zöldülő folt, emlékében átok árulkodik az otthonlét szépségéről. Elmosolyodik nővére aggodalmán, majd amikor visszahelyezkedik székére a lány, és belekezd a mesébe, először jobbnak látja, ha nem önti szavakba az elméjét hirtelen elöntő gondolatokat. Az, hogy egy idegen férfi ágyában kötött ki, megesik, főleg lent a faluban. Rendben van a dolog, egyébként sem mondhat rá semmit, nővére felnőtt nő, ráadásul az eszesebbik fajtából, aki nem menne el bárkivel. De, hogy összetetoválta Médit? Az a lány meg engedte neki? Dermedten nézi a vele szemben ülő szőkét, majd nyel egy nagyot, és elneveti magát.
- Hát ez durva! - vigyorog meglepően őszintén, időközben kényelmesen hátradől a székében. A támla recseg, ahogy a fiú súlyát megérzi. Az csak rázza a fejét, elégedetten vigyorog, tekintetét le sem veszi Sára vonásairól. - Na és, öhm, mit tetováltál Médire? Izé, Médeára? És publikus helyre, ha szabad kérdezni?
Kérdése közben lesüti szemét egy pillanatra, maga sem érti, miért érdekli, hogy Médea pontosan hol lett tintapacás, de hangja egyetlen csepp zavarodottságról sem tesz tanúbizonyságot. Kíváncsi a levitás mestertanoncra, de csak mert kellemes társasága volt egyszer a teaházban, és mert utána olyan jót sétáltak. Egészen vicces és értelmes jelenség a Weöres lány, meg kell hagyni.
- Egyébként alakul valami az idegennel, vagy az csak egyszeri alkalom volt? - érdeklődik tovább kedvesen, és bár odabent ébredezik a dühöngő őrült, feltett szándéka a türelem és nyugalom mintaképévé válni. Fejét ingatva mosolyog, nagyokat pislog az információkat hallva, és olykor halkan hümmög. Szereti a testvérét, és nincs mit tenni, belenőttek abba a korba, hogy szeretniük kell testvérük választottját is. Vagy megmérgezni, megátkozni, sírba tenni. De Noel - egyelőre - látatlanul nem óhajt senkit sem bántalmazni, főleg nem súlyosan. Így hát mosolyog és hümmög.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=316405#post316405][b]Ombozi Noel - 2014.06.18. 18:34[/b][/url]

Sárika <3

A nevetésben tényleg lehet valami különleges, ami úgy hat az emberre, hogy az ellazul, s azonnal megered nyelve. Sára arcvonásai megkönnyebbülésről mesélnek, és a fiú szívét is ellágyítja a szőkeség felszabadult, édes kacagása. Nem szeret, és nem is tud rosszban lenni a lánnyal, és még ha haragszik is néhanapján rá, az is csak azért lehet, mert annyira félti őt, hogy ahelyett, hogy szabadon eresztené, és engedné, hogy mindenféle fiúval - vagy tanárai egyikével - randevúzzon, bezárná a sajátjával szemközti szobájába, és soha, de soha nem engedné onnan ki. Kiskoruk óta csak ő van a szőke mellett, mint férfi, és ezt az áldott állapotot nehéz odaítélni másnak, aki majd később feleséget, végül anyukát csinál az addig, csak mint testvér szerepet betöltő lányból. A fiú az öröm mellett szomorúságot és csalódottságot is érez, de nem fog előhozakodni velük, inkább mosolyog, nevetve rázza a fejét, ahogy nővére beszámolót tart neki kalandos emlékeiből. Olyan jókat nevetnek, hogy ha eddig nem is, lassan bizonyára feltűnést fognak kelteni az elszórtan tanulgató diákok között. Látszólag viszont őket ez egyáltalán nem érdekli, úgy tűnik elfeledkeztek minden másról, s csak egymásra figyelnek. Érdekes, hogy Noel nem túl beszédes, magát hátrébb helyezve teret enged Sárának, amivel a lány szó nélkül él is.
- Szóval egy kígyó, valahol a karján? - kérdezi meghökkenvén, szemöldökeit egy pillanatra összehúzva. Ajkai azonban vigyorra húzódnak, rendkívül tetszik neki, amit hall. Talán, mert nem gondolta volna Médeáról, hogy tényleg megmerne fogni egy kígyót, és bár említette a teázóban, hogy kedveli a fajt, és látszott is stílusán, a rellonos azt gondolta, csak a szája jár. Az asztallapra pillantva vigyorog, majd ránéz Sárira, tekintete életteli csillogással telik meg. - Ugye tudod, hogy rendkívül gonoszak vagytok? Nem kéne ráhozni a kisdiákokra a halálfélelmet...
Hangjában nem hogy nem bújik meg a huncutság, még csak egyetlen csepp korholás sincs benne. Egyenesen büszke a lányokra, akik könnyedén letagadhatnának pár évet valódi korukból. És ha megtennék, Noel talán máshogy érezne Médea iránt. Így viszont ezidáig nem folytatódott a teázóban folytatott kellemes beszélgetés, és a fiú összezavarodott elméje egyelőre nem is szeretne lépéseket tenni a mestertanonc irányába. Túl idős, fura és levitás. Olyasfajta kifogások, amelyeken még ő maga is nevet - amit Sára talán betud a jelen helyzet következményének -, és pontosan tudja, hogy az ő útjába nem állhatnak efféle gondolatok. Ha elakar érni valamit, azt el is fogja érni. A lehető legjobbkor döntötte tehát el, hogy egy ideig pihenteti a lányokat, és belefeledkezik a kviddicsbe, és más iskolai elfoglaltságokba.
- És az idegennek van neve is, vagy a bemutatkozásig nem jutottatok el a nagy semmittevésben? - húzza fel bal szemöldökét, hogy a lány tudtára adja, bizony nem ostoba, pontosan jól tudja, hogy egy olyan kifejezés mögött, mint a semmi, sok minden áll. Mosolya nem múlik, végignyúlik pelyhedző arcán, és mikor nővére felteszi a legfurcsább kérdést, amit életében őtőle hallott, felröhög. - Te vagy az egyik legcsinosabb lány, akit valaha láttam! Őrült az, aki szerint van rajtad felesleg... hacsak nem... Nelli ontja beléd a bölcsességeit. Hidd el, ha nem lennél a nővérem, rád mennék. Nem vicc, jó vagy elölről, meg jó vagy hátulról, a többiről nem is beszélve.
Tessék. Az első komoly megállapítása a legidősebb Ombozi gyermekről, amit nagyon remél, hogy a könyvtárban tartózkodók egyike sem hallott meg. Nem szeretné magukat rövidtávon kastélyon kívül találni egy-egy morbidnak ható megjegyzés miatt, így inkább nem folytatja, szavait csupán felmutatott hüvelykujjával erősíti meg. Sárát tartja az egyik legszebb fiatal nőnek a világon, a sorban szorosan mögötte Nellivel, akiről még nem derült ki számára, hogy küzd-e egészségügyi problémákkal, és azért olyan rettentő vékony-e, vagy egyik üknagyanyjukra ütött csupán, aki koporsójával együtt volt kerek negyven kiló.
- Ki az, akinek nem felelsz meg? Szívesen elbeszélgetek vele - fűzi még tovább előző gondolatait, ám hangja megkeményedik beszéd közben. A családjáért, mint minden normális ember, ő is képes lenne bármit megtenni, ez jelenthet kellemes beszélgetést, de tiltott pálcamozdulatot is. Körbepillant a helyiségben, majd visszanéz Sári zöld szemeibe, hogy jobbját elővegye az asztal alól, és tenyérrel felfelé rátegye. Egy hosszú pillanatra lehunyja sajátjait, és erősen koncentrálva megidézi magában az őt éltető elemet. A tűz elönti testének központját, végigfut erein, pillanatok alatt felgyújtja egész valóját. Noel a gyakorlatok miatt nap, mint nap átélt érzések közben nővérére nyitja tekintetét, és mosolyát már a tenyerét, mint fészket kitöltő lángok világítják meg. Ezzel szeretné Sári tudtára adni, hogy nemcsak beszélgetni tud azzal, akinek nem felel meg, és bár ő a fiatalabb testvér, már képes megvédeni az ötödévest. A lángok aztán kialusznak, mire a fiú félredönti fejét, és rákacsint a szemben ülő sárkánylányra. Nem lesz itt semmi baj.
- Nem csak, hogy tervezem, de be is tartom. Michelle igen nagy űrt hagyott bennem, és úgy érzem, hogy mostanában senkivel se tudnék olyan kapcsolatot kialakítani - feleli halkan, majd száját elhúzva feltesz egy a szívét régóta nyomó kérdést. - Miért nem voltam elég jó neki?
Annyira akarta azt a lányt, és olyan sokáig kitartott, tovább viszont nem látta értelmét. Odabent is kihunytak a fények, ereje sem maradt több, Michelle képe lassan odaveszett, ő meg egyedül maradt a kitölthetetlen űrrel. Zavarában tekintetét kapkodja, hol az asztalt, hol Sári arcát nézi, hirtelen már azt is megbánja, hogy ilyen butaságot kérdezett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=351246#post351246][b]Ombozi Noel - 2014.08.05. 12:06[/b][/url]

Ha az ember lezáratlan múltja egy nap visszakacsint, van, hogy az illető az események sodrásában valahol érdektelenné válik. Noel unott, minden érzelmet nélkülöző arccal rója a folyosókat, melyek kora reggel csak a legelszántabb diákok lépteit verik vissza. Ekkortájt még madárcsicsergést sem hallani, a festmények zöme is mélyen alszik, és a napfény is csak néhány foltban világítja meg a kastély rideg belsejét. A rellonos bajnok lett, de nem a büszke és elégedett fajta, aki lenni akart, mint ahogy az összes többi versenyző is, vagy az egész ház, ki tudja már hány bajnoka lett a háznak hirtelen, Markovits jóvoltából. Elfojt egy morgást a szemei előtt felrémlő emlékképre, majd ráfordul a nyugati szárnyra, és a lassan ébredező keretlakók között becsörtet a könyvtárba. Lépteinek óvatosságára nem ügyel, a mögötte záródó ajtó kemény hangjára sem pillant vissza. Nem érdekli ki mit szól, a könyvtáros kisasszony egyébként is pár héttel ezelőtt büntette meg - a levita házvezető helyettesének pozíciója alatt. Először Matilda asztalához sétál, szabaddá teszi zsebeiben pihenő kezeit, majd mutatóujjával a fa lapját kezdi kocogtatni. Pillanatokig csendben figyel, megvárja, hogy a fiatal nő ráemelje tekintetét, s mikor ez megtörténik, ő minden udvariasság nélkül dobja elé olvasókártyáját, amit természetesen eddig egyszer sem használt. A mozdulatot követően visszacsúsztatja kezeit nadrágja zsebeibe, és elindul a sorok között, hogy keressen pár könyvet még azelőtt, hogy a vizsgaidőszak rohamában elhappolnák előle a legszükségesebb példányokat, mint például a Mágiatörténet alapjait, amit ha ki is vesz, pontosan tudja, hogy az ágya alatt fog porosodni a vizsgák végéig. A Magia Historia sor végén aztán, egy, a polc legfelső csücskében ülő könyvért nyújtózva, véletlenül beletapos valami keménybe, mire azonnal lenéz, és pár Elfeledett Varázslatok Tanával foglalatoskodó könyv címét pillantja meg. Abbahagyja a pipiskedést, kezét leereszti, és a szekrény takarásában kíváncsian kiles. Kutya, könyvek, szőke lány.
- Na mi van, Izabella, - lép elő, és fintorral az arcán, felvont szemöldökkel szólítja meg a levitást. - leégett a levita, hogy ideevett a penész?
Gúnyosan beszél, mondata második felén a hangsúlyt különösen megnyomva, utalva az incidensre, amiért kétszeresen is bűnhődnie kellett. Bizonyára eljutott a hír a Nemes lányig is, hogy valaki felgyújtott néhány festményt a Keleti szárnyon, a Levita klubhelyiségbe vezető útvonalon, így a rellonos éles célzását érteni fogja. Aztán a fiú leguggol, egyik kezét a kutya irányába nyújtja, és ha az eb erre odasomfordál hozzá, akkor kedélyesen megsimogatja a fejét.
- Nem voltál tegnap gyógynövénytanon - jegyzi meg csak úgy, egészen mellékesen, miközben a szőkét, és a körülötte fekvő könyveket figyeli. - Mi lesz így a vizsgán, ha?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=351438#post351438][b]Ombozi Noel - 2014.08.05. 13:59[/b][/url]

Izabella

Izabella láthatólag nincs elragadtatva az érkező személyétől, ellenben a rellonossal, akit a kialakult helyzet különös élvezettel tölt el. A lány érti a célzást, és a lehető legmulatságosabb módon reagál rá, már ha az összeszűkült szemeket és a dühtől összeszorított fogakon átszűrődő hangot nézzük. Noel elvigyorodik, zöldjeiben megjelenik az az őrülten pislákoló fény, amit csak a gyújtogatás gondolata tud felszínre hozni, s miután letelepedik a lánnyal szemben, türelmes várakozásba kezd. Figyeli, ahogy Izabella elpakolja az addig szorgalmasan olvasott könyvét, lábait közelebb húzza magához, és még kutyája nyakörvébe is belekapaszkodik, csakhogy a lehető legjobban elzárhassa magukat a sárkányfiókától.
- Ugyan már, Izabella, ne sérts meg, nem foglak bántani - mondja a másik tekintetét keresve, fejét pár fokkal oldalra billentve. Semmi haszna nem adódna abból, ha a lány úgy tűnne el, hogy a könyvtáros kisasszony éppen vele látta utoljára. A rellonos megcsóválja a fejét, közben enyhén gondolkodó arcot vág, ajkaira kiül egy huncut mosoly.
- E hónapban csak 30 pontot szereztél a házadnak, emiatt adod a durciórát? Ha pedig nem hagysz fel idejében a homlokráncolással, bűbájos egy banya lesz belőled hamarosan, meglásd - osztja meg szépségápolási tanácsát a szőkével, beszéd közben saját körmei tisztogatásával foglalatoskodva. Amint végez, a lányra emeli tekintetét, érdektelenül megvonva vállait. - Talán nem szabad így vizsgaidőszak előtt ellátogatnom a könyvtárba, összefutnom egy kedves ismerősömmel, és megérdeklődni, hogy levitás létére mégis mi a fenéért lógott az egyik legalattomosabb óránkról?
Újfent elvigyorodik, kiváltképp élvezve apró társasága viselkedését. Nagy bajban lehet a leányzó, ha attól fél, hogy megbukik bármiből is, lévén, hogy a szfinxek táborát erősíti, oda pedig nem kerül buta ember. Noelnek több félnivalója akad, de a legkevésbé sem izgatja magát, hiszen egyáltalán nem érdeklik holmi tantárgyak, sem osztályzatok, de még csak az sem, hogy a Rellonnak hány pontja fog összegyűlni idén. Már az is remekbe szabott eredmény, hogy egyáltalán valamelyikük - tettét természetesen a többiek előtt mélységes titokban tartva - beadott pár szorgalmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=368482#post368482][b]Ombozi Noel - 2014.08.25. 15:30[/b][/url]

Izabella

A Nemes lány bosszantóan ostoba. Noel mérgét elnyomva forgatja meg szemeit, és igyekszik a lehető legnormálisabb hangot megütni a sziszegő lánnyal szemben. Nem egészen érti, hogy mi a baj a kékség felfogásával, hogy miért kell kiforgatnia az egyébként teljesen érthető szavait, és hogy miért nem képes egyetlen egyszerű kérdésre válaszolni. Nem kért tőle semmi nehezet, még csak gondolkodásra sem késztette, csupán holléte felől érdeklődött, de végtére is, neki aztán teljesen mindegy, hogy mit csinált a szőke közös órájuk ideje alatt.
- Egy árva szóval sem mondtam, hogy barátok lennénk - csóválja meg fejét ültében, hátát az üres falrésznek vetve. - Ismerősök vagyunk, Izabella, csoporttársak, és ha akarod, ha nem, bizony vannak közös, kötelező óráink.
Csevegőhangon beszél, tekintetéből nyugodtság sugárzik, ám belül forr a vére, érzi az ereiben fel-fellobbanó tüzet, de muszáj Merkovszky szavaira koncentrálnia, ha nem akar újabb balhét. Szíve szerint egyetlen apró szikrával keltene lángokat a nagyszájú lány körül, hogy az megtanulja az udvarias, szép beszédet, és azt, hogy ha kérdeznek, akkor arra illő felelnünk.
- Szóval tudod, hogy én voltam - húzza féloldalas vigyorra ajkait, majd égnek fordított tenyerét a szőke felé nyújtja. - Velük csináltam. Tudod, sokkal nagyobb biztonságot ad a tűz, mint hőn szeretett szőlőfa pálcám.
Céltalanul mesél, talán még beképzeltnek is hat, ahogy áradozik nagyszerű képességéről, amivel Isten annak idején megadományozta. Otthagyhatná Izabellát, egyszerűen felállhatna, és a polcról előzőleg leemelt könyveivel kisétálhatna a könyvtárból, de akkor... odalenne az élvezet. Mit sem érne a nap, ha nem szívhatná a szőke vérét, ha nem nézhetne farkasszemet a gyűlölködő tekintettel.
- Nem okoztam neked fájdalmat, kár gyűlölnöd - mondja csak úgy, fejét is hátradöntve. Számára a lány semleges, nem érez iránta semmit, még annyit sem, hogy értelme legyen bántania. Ellenben, Izabella igazán utálhatja őt, az őket nézőnek elég csak a lány szemeit, vagy szája állását megfigyelnie. Noel elmosolyodik kósza gondolataira, s közben behunyja zöldjeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=368612#post368612][b]Ombozi Noel - 2014.08.25. 18:07[/b][/url]

Izabella

Tényleg nem érti a szőke hozzáállását, annak először sziszegő, majd hangosabb, dühös megszólalásait. A rellonos arcára nem ül ki semmiféle érzelem, a lány - ha egyáltalán felnéz rá - nem láthat rajta reakciót, nem figyelhet meg vonásaiban semmit, hacsak a sárkány zöldjeibe nem néz, melyek mélyében huncutság és büszkeség bujkál. Ő megtette az első lépést a másik irányába, holott tisztában volt a lány érzéseivel, most Izabellán a sor. Az pedig elég valószínű, hogy a levitás nem fog engedni közeledésének - legyen az bármily ártatlan is.
- Miért haragszol rám? - kérdezi halkan, hangja ugyanolyan kifürkészhetetlen, mint arca. Érdekli ugyan a válasz, de szíve nem fog félreütni, mondjon akármit is a szfinx. Ha házát védi, és azért gyűlöli a rellonost, mert betört hozzájuk egy játék alkalmával, és kárt okozott odabent, az az ő baja; ha fél tőle, s tart attól, hogy a fiú közelében esetleg bántódása eshet, hát beszéljen róla. Noel nem egyszer nyugtatta meg, bizonyítva viselkedésével és kizökkenthetetlen nyugalmával szavainak hitelességét. Ennél többet ő sem tehet, és úgy tűnik, a szőke nem is áll készen a csatabárd elásására, ami egyébként is csak az ő részén van jelen. - Békén hagylak, csak mondd meg mit tettem, amivel ennyire megutáltattam magam veled.
Noel csak pár pillanatra hunyja le szemeit, de a légkör gyors változására így is - mindösszesen hallására támaszkodva -, felfigyel. Izabella halkan beszél, éppen csak elárul valamit az elmúlt időszak történéseiről, végül elhallgat, irányából immáron csak a szipogás jellegzetes hangjai törnek elő. A fiú azonnal kinyitja szemeit, egyenesen a lányra mered, akit úgy lát, mintha sírna. Noel feje elválik a faltól, még tekintete is összeszűkül igyekezetében, hogy jobban lássa a szemben ülő, félig-meddig homályba veszett lányt. Az először csak lehajtja fejét, de hamarosan már kezébe temetve pihenteti könnyező arcát, hogy térdei mögé bújtathassa a jelenetet. A rellonos tehetetlenül engedi vissza fejét a falnak, majd várva a másik enyhülését, csöndes elmélkedésbe merül. Nem gondolta volna, hogy valaha is sikerül sírásra késztetnie egy nőneműt, de úgy látszik, a Nagykönyvben az van megírva, hogy életéből ez se maradjon ki.
- Hé - nyugodt, bizalomgerjesztő hangján szólítja meg a szőkét, miután adott pár percet érzékeny lelkének. - Most ugye nem miattam sírsz? Mert ha igen, tényleg elmegyek, nem erőltetem, ami eleve halott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=389067#post389067][b]Ombozi Noel - 2014.09.21. 16:15[/b][/url]

Nem kell körültekintően őszintének lennie ahhoz, hogy megvallja néma valójának: nem egészen így tervezte a mai délelőttöt. Rövid látogatásnak indult ez a könyvek világában, csakhogy a hamarosan kezdetét vevő vizsgaidőszakra a nehezebb tárgyakból is kellőképpen fel tudjon készülni. Arról igazán nem ő tehetett, hogy a Nemes lánynak pontosan abban a szent időintervallumban kellett kutyástól-bolhástól, na meg rossz kedvestől beköltöznie az egyik sor végébe, amikor ő fütyörészve ballagott egyik témakörről a másikra. Végső soron másként is felvehette volna a kapcsolatot a kis durcás szőkével, mint ahogyan tette, ám az élcelődés, mint számára valóban megfelelő, mi több, mulatságos köszönés, tökéletesnek hatott. Hát a szóban forgó lánynak nem. De hogy mégis miként jutottak odáig, hogy alig fél óra egy helyen való tartózkodás, egy és ugyanaz oxigén szívása után sírva fakadjon a kis szfinx, nos, az egyelőre kész rejtély a rellonosnak. Látott már sírni nőnemű lényt, de azok a testvérei voltak, és akkortájt vigasz gyanánt Noel is hatalmas elefántkönnyeket kezdett el csorgatni a nagyvilágba. Persze, akkoriban még kisfiú volt, és érzékenyen érintette, ha szülei megszidták Sárát, vagy Nelli az emeleten való őrült ugrabugrálás közepette legurult a lépcsőn, és kificamodott a bokája. Az évek múlásával azonban könnyek helyett inkább már csak jókat röhögött, ha hisztérikus sírógörcsben látta a lányokat, s kifejezetten élvezte, ha premier plánban nézhette végig badarságok miatti kiborulásukat. Most, jobb híján csak kérdez, önmagát okolván a történtekért, de Izabellából képtelen kiszedni bármit is. A lány elutasító, és a bár takarja, az arcára van írva, hogy alkalmasint szeretne végre egyedül maradni. A fiú egy ideig a föld felé bambul, majd a kutyára emeli zöldjeit, hogy végül megköszörülje torkát, és könyveit kézbe véve felálljon a földről. Szabad jobbjával leporolja nadrágját, megigazítja felsőjét, és a lány fölé magasodva, visszanyeri gúnyos arcvonásait.
- Legalább nem ájultál el – veti oda a szőkének, mint valami nagyszerű eredményt, akiről többször hallotta már, hogy ha felizgatja magát, akár el is ájulhat. – Ki tudja, mikor találtak volna rád. Most bőgsz egy kicsit, aztán saját lábon visszatipegsz a toronyba. A másik esetben még a kutyád gyomrában is végezhetnéd. Hm, lehet, hogy maradnom kéne még egy kicsit… Na, mindegy. Remélem, következő bájitaltanon ott leszel, nem jó buli egyedül csinálni a feladatot. Unalmas, ha nincs ott egy levitás, akivel olyan jól megértem magam, mint veled.
Vigyorát csak akkor láthatja a szőkeség, ha időközben a düh, vagy sértettség miatt a rellonos felé fordítja arcát. Noel bár próbált kedves lenni, egyáltalán nem érdekli a másik lelke, nem hozzák lázba a sűrű könnyek, és a világért nem akarna órákig üldögélni ebben a koszfészekben csak azért, hogy meghallgassa egy tini lány gyötrelmes életét. Szerencsésnek tartja magát, hogy könnyedén megszabadult e teher alól, és már alig várja a következő találkozást, az újabb jeleneteket, mindegy mit hoz a jövő: ájulást vagy könnyeket. Búcsúzásul sóhajt egy drámait, könyveit csípőjéhez nyomja, és már lépdel is a könyvtár ajtaja felé, ugyanolyan nyugalommal fütyülve, mint ahogy megérkezett. A napja csodás, az élete sínen van, és mindig akad egy apró levitás diáklány, akivel jól érezheti magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515723#post515723][b]Ombozi Noel - 2015.09.10. 12:26[/b][/url]

A bájitaltan vizsga után úgy rebbentek szét a diákok, mint a faágon üldögélő kókadt verebek ágyúdörrenés hallatán. Noel a szőke lány után állt fel asztalától, s dolgozatát egy megkönnyebbült sóhajjal dobta a tanár úr előtt egyre csak gyűlő halom tetejére. Úgy néz ki, az idei év is teljesítve, és bár nem ez volt az utolsó megpróbáltatása, az elemi mágia záró vizsgájától koránt sem fél úgy, mint félt Felagund borzadályától. De ugyan, mégis ki gondolta volna, hogy ilyen simán eljut az ötödév rettegett küszöbe elé?
Sára miatt soha nem kellett aggódni, és legkisebb húga is szorgalmasnak bizonyul, azonban Nelli és ő már nem tartoznak a jó tanulók népes táborába. Kettejük közül is ő a könnyebb eset; így vagy úgy, de ezidáig minden évet teljesített, és ugyan volt, hogy éppen csak átcsusszant egy-egy tárgyból, de olyan is volt szép számmal, amit kiválóra írt meg. Húga, Nelli viszont hol megbukik, hol nem, nagy ívben tesz mindenre, nem hallgat senkire és ami a legszörnyűbb, édesapjuk négy gyermeke közül még így is a lányt tartja a legtöbbre.
Noel a néhány méterre előtte haladó levitást követi, közben pár másik lányt hallgat, akik szerint Felagund maga az ördög és Merlinre esküsznek, hogy ha nem buknak meg, olyat tesznek lent a faluban, amit aztán egész életükben bánni fognak.
- Hajrá! - vigyorog rájuk a rellonos, majd Izabella után ő is befordul a könyvtárhoz vezető szűk folyosóra. Már lassan öt esztendeje jár a tanoda hideg kőfalai között, lakik a sárkányok dohos pincéjében, és amit csak megélhet egy fiatal, hamarosan férfikorba lépő kamasz, ő azt mind itt élte meg. Elmélázva bámulja az előtte sétáló leányzót, majd gyorsít léptein, és a nyíló ajtót jobbjával elkapva, úriemberhez méltón kitárja előtte, hogy amint az betér a könyvek országába, ő maga is úgy tehessen.
- Hogy ment? - kérdezi tőle a helyiséghez illő visszafogott hangon, és követi, akármerre is megy. - Remélem nem buksz meg. Túl sok meló lenne új üsttárs után nézni.
Hogy Izabella megbukna? Vicc. Pontosan tudja, hogy a levitás közelében sincs a troll elbíráláshoz, mégis hecceli, csak úgy, megszokásból. Aztán lemosolyog rá, és lelógó hajához érve birizgálni kezd néhány világos fürtöt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515844#post515844][b]Ombozi Noel - 2015.09.10. 20:01[/b][/url]

Fél vállát a falnak veti, baljával továbbra is a lány szőke tincseivel babrál. Rezzenéstelen, fakó arccal néz le rá, de zöld szemeiben önkéntelenül is megcsillan a másik iránt érzett enyhe aggodalom. A levitás üsttárs nincs jó passzban, látszik rajta, hogy megviselte Felagund remekbe szabott, ámbár tagadhatatlanul gyötrelmes vizsgája.
- Ha Ön lenne az új elnöke a Bájitalfőzők Szakszervezetének, milyen szabályokat állítana fel? - ismétli a vizsgalap második kérdését, amire úgy hiszi, a lehető legjobb válasszal szolgált: védelmi funkciók, korszerű biztonsági szabályok bevezetése és egyéb rövid gondolatok kerültek a pergamenre, melyeket alább szépen ki is fejtett, csak hogy nyomatékosítsa véleményét. - Nyugi. Ez egy véleménykifejtő kérdés volt, a lehető legkevesebb pontot éri.
Kutakodó tekintetével figyeli Izabella vonásait, annak haját fogdosó keze közben teste mellé esik.
- Hogy mentek a mérgek? - teszi fel következő kérdését nyugodt, halk hangján. Míg a válaszra vár, elpillant a helyiség polcai felé, és az egyik faszekrény láttán eszébe jut, hogy annak idején milyen szépen megsirattatta kedvenc levitását. Az emlékképre halványan elmosolyodik, aztán visszafordul a lányhoz, és mivel együttérzését máshogy képtelen kimutatni, nagyot sóhajt. - Ha elhasalsz, felgyújtom neked a termet. Vagy az erdőt. Vagy amit akarsz.
Beszéd közben Izabella ajkait nézi, hátha azok szavai hatására mosolyra húzódnak, és egy pillanatra elfeledkezik a bájitaltan vizsga szörnyűségeiről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515986#post515986][b]Ombozi Noel - 2015.09.10. 22:12[/b][/url]

A lány zavart tekintete láttán elengedi szőkés fürtjeit, s megjegyzés nélkül hagyja, hogy balja újfent vékony teste mellett lóghasson a semmibe. Maga sem tudja, miért nyúlt Izabella haja után; talán mert ilyenformában is megakarta nyugtatni őt, vagy talán egész egyszerűen csak kíváncsi volt arra, puha-e. Még soha nem tett ilyet, egyszer sem ért a lányhoz, és minden valószínűség szerint ezután sem fog soha többé. A mozdulat mégis egyszerű, számára otthonos, mely nem kelt benne ellenérzetet, se nem készteti kínos csendre vagy figyelemterelő köhintésekre.
- Gyakorolni kell. Nehogy már egy levitásnak kelljen elmagyaráznom mit tesz valakivel a rengeteg gyakorlás. Beszélj, érvelj, vitatkozz - mondja, fejét oldalra, a falnak billentve. Hangja és testbeszéde is nyugodtságot áraszt, szavai könnyedén, és ami különösen ritka, színtiszta jóindulattal hagyják el száját. - Egy idő után menni fog.
A földre csúszó üsttárs után pillant, aztán őzbőr cipője orrával, amolyan hé, ne búsulj már mozdulattal megböki combját. Szája halvány, aprócska mosolyra nyúlik, végül a kuncogó hangra ő is elneveti magát.
- Ja, el is felejtettem, hogy prefektus vagy. Én, mint daliás lovag felgyújtanám érted a bájitaltan termet, te meg köszönet helyett kényed-kedved szerint megbüntetnél, mi? - arcán kedélyes mosollyal beszél, lelki szemei előtt lejátszódik az egész tüzes-büntetős jelenet. Cö-cö-cö. Fejcsóválva ereszkedik évfolyamtársa mellé, kinyújtott karjait felhúzott térdein pihenteti.
- Micsoda szerencsétlen nap lenne, ha Ombozi Noel jobb vizsgát tenne bájitaltanból, mint Nemes Izabella! Pedig... - pimasz hangú szavait félbehagyva fordul a lány felé, vonásai játékosak, szemei csillognak. - Előfordulhat. De ha így is lesz, ígérem, senkinek sem árulom el. Amúgy is, ha rólam van szó, a kutyát nem érdekelik a jegyeim.
Utolsó gondolatát már valamivel csalódottabban jegyzi meg. Maga elé beszél, egy előttük álló, elhagyatott asztal rozoga lábát nézi. Lassan pislog, ujjai olykor-olykor megrándulnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=522559#post522559][b]Ombozi Noel - 2015.09.24. 13:41[/b][/url]

Régóta ismeri már a levitás szöszkét, tudja róla, hogy mindenkivel kedves, hogy nála a Földkerekség utolsó embere is ugyanannyi eséllyel indul, mint a legtisztább, és tud néhány olyan dolgot is, amit a lány szavak nélkül, apróbb mozdulatokkal, ösztönszerű mimikával, egy-egy mosollyal vagy könnycseppel árult el magáról. Hetente kétszer másfél órán át ugyanazon üst felett görnyednek, aprítanak, préselnek és kevergetnek, ami bár nem túl sok idő, és az is munkával telik, a párok akarattalanul is megismerik, s közelebb kerülnek egymáshoz. Hangtalanul, titokban.
- Az önbizalomhiány a te egyetlen bajod - mondja a világos fürtökre pillantva, s falnak vetett háttal lejjebb, egészen a hideg padlóig csúszik. - Pedig nincs mire. Okos vagy, szorgalmas és... - természetesnek ható torokköszörülést után folytatja - ...jól nézel ki. Hova kell még ennél több?
Vállait tétován megvonva fordul el Izabellától, és száját némi zavarral harapja be. Szavai hallatán szíve félreüt, a kettejük közti légkört egyszerre feszültnek érzékeli. Eddig még soha nem beszélgettek hasonlóról, témáikat leszűkítették a bájitaltan, sárkányok és vattacukor-őrület opciókra, melyek tökéletesen meg is feleltek az üstből felcsapó füst mellé.
- Ööö?... - elváló ajkakkal, tátott szájjal fordul a lány felé, és furcsán szokatlan fejrázásba kezd. Mivan? - Életem végéig vinnem kéne utánad a színes vattakorongjaidat, mi? Amolyan fegyverhordozóként. Hm... tőled kapott, ennél keményebb büntetést sajnos nem tudok elképzelni. De... tegyük fel, hogy az éjszaka közepén, a te járőrszolgálatod alatt felgyújtok egy páncélt. Arra jársz, végignézed, elkapsz. Hogy büntetsz meg?
Felvont szemöldökei alatt huncut, megcsillanó tekintettel fordul a mellette üldögélő lányhoz, zöldjei az övéit fürkészik. Sára vagy bármely másik rokona most egy percig sem foglalkoztatja, Izabella hozzájuk fűződő gondolatát könnyedén engedi el füle mellett. Egyedül csak válaszára koncentrál, és mikor a szőke megszólal, hogy fázik, a rellonos agyáig hirtelen még az sem jut el. Pislogás nélkül, széles félmosollyal figyeli a másik vonásait, majd nagy sokára - mikor magában visszajátssza kérdését - kap észhez.
- Nem, nem. Tudod, nem igazán szoktam fázni. A tűz meg minden. De izé. Szeretnél menni, vagy...? Nem tudom - fejezi be kissé esetlenül szavait, mintha kezdő tinédzser lenne, és ötlete sem volna afelől, mit is tegyen egy éppen fázó lánnyal. Átölelje, vagy odaadja neki a talárját? Vagy rakjon tüzet néhány régi, unalmas könyvből? Nehéz ügy. Ombozi vagy, te szerencsétlen!
- Odaadhatom a talárom - motyogja végül, és kezeit már ki is bújtatja a fekete anyagból. Ombozi vagy nem Ombozi, nem érzi úgy, hogy Izabella vagy ő fel lennének készülve összebújásra vagy bármi másra. - Tessék, tégy vele amit akarsz.
Torkát megköszörülve dönti hátát a falnak, és fejét is hátravetve, a szőke irányába fordul. Lustán nézi mozdulatait, nem szólal meg, egyszerűen élvezi a közéjük beékelődő, pillanatnyi csendet. Régen érzett már efféle nyugalmat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=523851#post523851][b]Ombozi Noel - 2015.09.26. 15:01[/b][/url]

Hogy miért akarja tudni? Jó kérdés. Maga sem tudja, de benne még csak a kérdés gondolata sem merült fel. Kíváncsi tekintetét elválasztja a mellette ülő lány világos arcától, és fejét a másik irányban álló polcok felé fordítja. Önkéntelenül is felrémlik előtte Annelie kék szempárja, s azzal együtt kérészéletű kapcsolatuk is, mely annak ellenére is mély szakadékot hagyott maga után, hogy úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy életében először, csak most ne rontsa el. Mindent, azaz semmit; egyetlen dolgot sem erőltetett, nem kacsintgatott félre, még csak gondolni sem gondolt másra. Tiszteletben tartott mindent, amit egy ártatlan lánnyal szemben tiszteletben lehet, úgy csinálta, ahogy a nagykönyvben is meg van írva.
Gondolatára egy pillanat alatt szárad ki torka, megreszkető száját beharapja, és bár igyekszik teljesen hangtalan maradni, úgy érzi, az egész könyvtár hallja, amint éppen nyel. Zavartan megköszörüli torkát, és borostás állához kapva, megvakargatja azt. Az apró, szúró szőrszálak sercegnek ujja nyomán, s a finom hang az egyetlen, amit most hallani lehet a helyiség sarkában.
- Mert nem tudom milyen vagy - szólal meg vállait alig láthatóan megvonva. - Nem tudom mit várhatok tőled, mire mit lépnél. Ötletem sincs mikor mit fogsz válaszolni.
Kénytelen belátni, hogy túl jó néhány kalandon és két, kezdetétől fogva halálraítélt kapcsolaton, még mindig vakként áll a másik nem talánya előtt. Megfejthetetlen rejtvényként tekint az összes lányra, akik bár félelmet nem, valamiféle velük szembeni tartást mégis kiváltanak belőle. Már nem tudja hogyan közeledjen hozzájuk, és abban sem biztos, hogy egyáltalán, szükséges közelednie. Arra ugyanis, amire alkalomadtán kellenek, lelket kiszipolyozó, végeláthatatlanul hosszú beszélgetések nélkül is talál partnert.
Visszapillant Izabellára, zöld szemei a drága talárjába takarózó mozdulatait figyelik. Aztán felkúsznak a lehunyt szemekre, a levitás rezzenéstelen szemhéjaira. Háta mostanra áthűlt a faltól, de az érzés inkább jóleső, mint kellemetlen.
- Hm? - kérdezi, és jobbját Izabella hozzá közelebb eső kezére teszi. Tenyerével betakarja kézfejét, ujjbegyei a hideg ujjhosszt érintik. Saját meleg bőre pillanatok alatt átmelengetheti a fázós kezet, ha ő is úgy akarja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525352#post525352][b]Ombozi Noel - 2015.09.29. 12:59[/b][/url]

Izabella

Érzi, hogy jelenléte, mozdulatai, talán még sajátos természete is megijeszti a mellette ülőt, és ez, ha egy kicsit is, de őt magát is elbizonytalanítja. Nem a jelenben vagy jövőbeni vágyaiban. Bizonytalansága ezeknél sokkal mélyebb rétegeket érint, amikkel sem most, sem később nem akar újra találkozni. Úgy hiszi, azok jó helyen vannak ott legbelül, elszigetelve a külvilágtól, s azzal együtt kiszámíthatatlan gondolataitól is.
Kételyekkel teli pillantást küld a szőke fürtök felé, majd tarkóját fáradtan a falnak dönti. Izabella suttogó szavait ízlelgeti, újra és újra visszajátssza őket, és csak azután válaszol, hogy jobbja betakarja az apró, fázós kézfejet.
- Miért kérdezel ennyit? - maga elé meredve kérdez vissza, és egy mély levegővétel után továbbfűzi gondolatát. - Talán félsz tőlem? Izabella... miért ne szeretnélek megismerni? Évek óta veled dolgozom. Azt hiszed hátsószándékom van?
Lepillant kinyújtott lábaira, tekintete végigsiklik nadrágján, az azt tartó bőrövön, pulóvere szegélyén, végig saját karján, hogy végül a levitás lágyan érintett kezén állapodjon meg. Arcát oldalra billentve fürkészi a másik vonásait.
- Itt szeretnéd? - suttogva néz aztán körbe, de ha a helyiségben vannak is rajtuk kívül, valószínűleg még egyiküknek sem tűntek fel. Kezét lehúzza a hűvös bőrről, majd felülve kiropogtatja elgémberedett hátát, megmozgatja nyakát. Lassan feltérdel és szembefordulva a lánnyal, hozzá egészen közel helyezkedik kényelmes törökülésbe.
- De aztán meg ne büntess gyújtogatásért... - vigyorog már csukott szemmel, laza tenyereit maga előtt, az ég felé fordítva tartja. Összezárt száját ide-oda mozgatja, hozzá játékos, mormogó hangot ad ki. Tenyerei egy pillanat alatt forrósodnak fel, bőréből csakhamar vörösen izzó lángok csapnak fel, melyek gyorsan megrövidülnek, s apró kacsokként kezdenek hullámzani. Noel szája széle hosszú mosolyba nyúlik, ahogy csukott szemei mögött elképzeli Izabella arcát a tűz láttán. És ez még semmi...
A lángok a levita ház címerének színeibe öltöznek át, alakjuk megváltozik; a formátlan, rövid lángkacsok szfinxalakot öltenek, mely a kék és a bronz színeiben tündöklik a férfiú kezei között.
- Tetszik? - kérdezi kedvesen, szemeit lassan kinyitva, aztán önkéntelenül is elneveti magát, hiszen nem minden címerállat megy neki ilyen tökéletesen. - Ne tudd meg hogy néz ki a főnix. Csirke, hallod, rózsaszín kopasztott csirke...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525876#post525876][b]Ombozi Noel - 2015.09.30. 19:02[/b][/url]

Furcsa dolog a félelem. Nagyon hasonlít a bizalomhoz, olyanok, mintha édestestvérek volnának. Léteznek együtt is, külön is, de tagadhatatlanul összefüggnek. Bízom benned, de rettenetesen félek attól, hogy egy nap elhagysz. Félek tőled, ezért nem bízom benned. Félek, mégis bízom, mert látok benned valamit, amit másban még soha. Talán éppen emiatt félek.
Homloka ráncokba szalad, egy hosszú pillanatig értetlenül mered Izabella fakó arcára. Eddig meg nem látott szépségét figyeli csendesen, s közben halk kérdését ízlelgeti. Magában csámcsog a szavakon, azok hallott értelmén, és esetleges mélyebb jelentéseiken.
- Csak ha átlépsz egy határt - feleli szája széleit elhúzva, majd vállait megvonva pillant bele a levitás tekintetébe. - De nem akarok tőled semmit. Semmi olyat. Szóval félned sem kell.
Jó volna tudni, hogy lesz még lány, nő, aki nemcsak férfiasságának érdeklődését, de egész lényét is felkelti, akinek a jelenlétében végig vigyorogni fog, akinek önként visz virágot, akivel jó érzés lesz beülni egy cukrászdába. Jó volna tudni, hogy nem lesz mindig ekkora kietlenség benne, és jön majd valaki, akiért ismét érdemes lesz élni.
- Gyönyörű - ismétli meg aztán az üsttársat, mikor a szfinx már kivehető, kék-bronz alakjában ül tenyerei között, akár egy fészekben. Formáját sokáig kitartja, a színekkel viszont óvatos játékba kezd. A levita házcímer állata vérvörössé sötétül, majd lassan a fekete tömény színében kezd pompázni. Noel a lángjai fölött pillant rá Izabellára, s kérdésére kiszalad száján egy apró hümmögés. Mély levegőt véve egyenesedik ki, tenyereiből kialszik a tűz. - Pótolhatatlan. Olyan érzés, hogy ha elvennék, valószínűleg meghalnék. Nélküle nem én lennék. Már nem. Úgy érezném, hogy a gerincem tépték ki belőlem. Nincs semmi a világon, ami felérhetne ezzel.
Szavai bizonyításául jobbjába visszaidéz néhány lángocskát, s tekintetével jelzi a lánynak, hogy most azokat figyelje. A vörös tűz emberi szívformát ölt, mely véresen dobban meg újra és újra. A körülötte lobogó kacsok a rellon jól ismert zöldjébe színeződnek, s belőlük dobogva tűnik ki a véres szív.
- Bízol bennem? - kérdezi a lángokon át figyelve a lány arcát. - Te is érezheted a tüzet. Csak érintsd meg.
A tenyerében lüktető lángszív észrevétlenül veszíti el forróságát, egy kósza pillanat alatt hűl ki teljesen. Már-már hideg, tökéletesen veszélytelen. Érintése kellemes, puha.
A bizalom és félelem olyanok, mintha édestestvérek volnának. Bízom benned, ezért benyúlok a tűzbe. Tudom, hogy megéghetek, hogy könnyűszerrel bánthatsz, emiatt félek is tőled, de teszem, amit mondtál. Félek, hogy fájni fog, de van benned valami, ami bizalmat ébreszt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=533027#post533027][b]Ombozi Noel - 2015.10.21. 18:58[/b][/url]

Megreszket közöttük a csend. Szótlanul figyeli a szemben ülő lányt; fürkészi rebbenő pilláit, mozdulatlanul is mesélő vonásait. Nem kell, hogy megszólaljon, így is érti minden szavát. Érti, szinte hallja, ahogyan gondolatai szóvá érnek, s átszöknek az ő fejébe. Érti minden kételyét, pulzáló bizalmatlanságát, összes ellenző észérvét. Érti, mégis jól tudja, hogy a lány kifogja nyújtani a kezét és ujjai megmártóznak majd ártalmatlan lángjaiban.
Ajkai szilárdan tapadnak össze, arcán nem látni mást, csak azt, ami van: ő egy a rosszabb fajta rellonosok közül, akiről semmi jót nem hallani. Valaki, aki megjárta Balatont, végigment a fél iskolán, és látszólag egyetlen céllal kel fel reggelenként: hogy felégesse a világot. Legyen az pletyka vagy valóság, abban, hogy negatív, mind megegyezik.
Érzések nélkül mered Izabellára, hallgatja megrekedő, nyugtalan légzését. Ő nyugodt, nem érez semmit. Egyenesen, sokáig nézi a lányt, hagyja neki, hogy gondolataiba merüljön.
Izabella vágyódó pillantást küld a tenyerében türelmesen lobogó tűzbe, mire Noel szája lassú félmosolyra húzódik. Tudta, hogy így lesz, mert tudja, hogy felébresztette a lány kíváncsiságát, és azt is, hogy az ennyivel nem fogja beérni. Már nem. Hiszen már jóval többet akar, kóstolni, ízlelni a kecsegtető rosszat, valamit, amit nem adhat meg neki egyetlen háztársa sem. Ezt csak egy pincelakótól kaphatja meg, mert csak ők képesek az izgalom legtávolabbi szegmenseit ennyire közel hozni egymáshoz. Benne van a szemükben. Benne az érintésükben. Minden szavukban.
- Soha nem veszítem el - suttogja közelebb hajolva a szőkéhez, tenyerét úgy zárva össze, hogy egy pillanatra foglyává tegye a vékony ujjakat. Egyetlen pillanat, és a kígyó méregfogai máris áldozata húsába martak. Mosolya egyszerre kacér és értelmezhetetlen. Egyetlen pillanat, míg sajátjai a lány hűvös ujjait szorítják, aztán mintha soha nem is ért volna hozzájuk, szabadon engedi őket. - Minden, amit akarok, az enyém.