Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

A bájitaltan vizsga után úgy rebbentek szét a diákok, mint a faágon üldögélő kókadt verebek ágyúdörrenés hallatán. Noel a szőke lány után állt fel asztalától, s dolgozatát egy megkönnyebbült sóhajjal dobta a tanár úr előtt egyre csak gyűlő halom tetejére. Úgy néz ki, az idei év is teljesítve, és bár nem ez volt az utolsó megpróbáltatása, az elemi mágia záró vizsgájától koránt sem fél úgy, mint félt Felagund borzadályától. De ugyan, mégis ki gondolta volna, hogy ilyen simán eljut az ötödév rettegett küszöbe elé?
Sára miatt soha nem kellett aggódni, és legkisebb húga is szorgalmasnak bizonyul, azonban Nelli és ő már nem tartoznak a jó tanulók népes táborába. Kettejük közül is ő a könnyebb eset; így vagy úgy, de ezidáig minden évet teljesített, és ugyan volt, hogy éppen csak átcsusszant egy-egy tárgyból, de olyan is volt szép számmal, amit kiválóra írt meg. Húga, Nelli viszont hol megbukik, hol nem, nagy ívben tesz mindenre, nem hallgat senkire és ami a legszörnyűbb, édesapjuk négy gyermeke közül még így is a lányt tartja a legtöbbre.
Noel a néhány méterre előtte haladó levitást követi, közben pár másik lányt hallgat, akik szerint Felagund maga az ördög és Merlinre esküsznek, hogy ha nem buknak meg, olyat tesznek lent a faluban, amit aztán egész életükben bánni fognak.
- Hajrá! - vigyorog rájuk a rellonos, majd Izabella után ő is befordul a könyvtárhoz vezető szűk folyosóra. Már lassan öt esztendeje jár a tanoda hideg kőfalai között, lakik a sárkányok dohos pincéjében, és amit csak megélhet egy fiatal, hamarosan férfikorba lépő kamasz, ő azt mind itt élte meg. Elmélázva bámulja az előtte sétáló leányzót, majd gyorsít léptein, és a nyíló ajtót jobbjával elkapva, úriemberhez méltón kitárja előtte, hogy amint az betér a könyvek országába, ő maga is úgy tehessen.
- Hogy ment? - kérdezi tőle a helyiséghez illő visszafogott hangon, és követi, akármerre is megy. - Remélem nem buksz meg. Túl sok meló lenne új üsttárs után nézni.
Hogy Izabella megbukna? Vicc. Pontosan tudja, hogy a levitás közelében sincs a troll elbíráláshoz, mégis hecceli, csak úgy, megszokásból. Aztán lemosolyog rá, és lelógó hajához érve birizgálni kezd néhány világos fürtöt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515723#post515723][b]Ombozi Noel - 2015.09.10. 12:26[/b][/url]

A bájitaltan vizsga után úgy rebbentek szét a diákok, mint a faágon üldögélő kókadt verebek ágyúdörrenés hallatán. Noel a szőke lány után állt fel asztalától, s dolgozatát egy megkönnyebbült sóhajjal dobta a tanár úr előtt egyre csak gyűlő halom tetejére. Úgy néz ki, az idei év is teljesítve, és bár nem ez volt az utolsó megpróbáltatása, az elemi mágia záró vizsgájától koránt sem fél úgy, mint félt Felagund borzadályától. De ugyan, mégis ki gondolta volna, hogy ilyen simán eljut az ötödév rettegett küszöbe elé?
Sára miatt soha nem kellett aggódni, és legkisebb húga is szorgalmasnak bizonyul, azonban Nelli és ő már nem tartoznak a jó tanulók népes táborába. Kettejük közül is ő a könnyebb eset; így vagy úgy, de ezidáig minden évet teljesített, és ugyan volt, hogy éppen csak átcsusszant egy-egy tárgyból, de olyan is volt szép számmal, amit kiválóra írt meg. Húga, Nelli viszont hol megbukik, hol nem, nagy ívben tesz mindenre, nem hallgat senkire és ami a legszörnyűbb, édesapjuk négy gyermeke közül még így is a lányt tartja a legtöbbre.
Noel a néhány méterre előtte haladó levitást követi, közben pár másik lányt hallgat, akik szerint Felagund maga az ördög és Merlinre esküsznek, hogy ha nem buknak meg, olyat tesznek lent a faluban, amit aztán egész életükben bánni fognak.
- Hajrá! - vigyorog rájuk a rellonos, majd Izabella után ő is befordul a könyvtárhoz vezető szűk folyosóra. Már lassan öt esztendeje jár a tanoda hideg kőfalai között, lakik a sárkányok dohos pincéjében, és amit csak megélhet egy fiatal, hamarosan férfikorba lépő kamasz, ő azt mind itt élte meg. Elmélázva bámulja az előtte sétáló leányzót, majd gyorsít léptein, és a nyíló ajtót jobbjával elkapva, úriemberhez méltón kitárja előtte, hogy amint az betér a könyvek országába, ő maga is úgy tehessen.
- Hogy ment? - kérdezi tőle a helyiséghez illő visszafogott hangon, és követi, akármerre is megy. - Remélem nem buksz meg. Túl sok meló lenne új üsttárs után nézni.
Hogy Izabella megbukna? Vicc. Pontosan tudja, hogy a levitás közelében sincs a troll elbíráláshoz, mégis hecceli, csak úgy, megszokásból. Aztán lemosolyog rá, és lelógó hajához érve birizgálni kezd néhány világos fürtöt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515835#post515835][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.10. 19:31[/b][/url]

Végül az utolsó pont is felkerült a mindent eldöntő pergamen aljára, ezek után pedig lélekszakadva menekültem kifelé a többiekkel együtt, pontosan úgy, mintha minimum az életem lett volna a tét. Legközelebb már csak a biztonságot nyújtó folyosón álltam meg és falnak vetett háttal vártam, míg a megfelelő személy is kilép az ajtón. Nem szóltam hozzá és ő sem hozzám, a szememből viszont nagyon sok mindent kiolvashatott rövid időn belül; megkönnyebbülés, aggódás, düh, szomorúság. Rengeteget készültem erre a vizsgára, mégis úgy éreztem, valamit elrontottam. Pontosan nem tudtam volna megmondani melyik feladat kapcsán éreztem ezt, habár előbb vagy utóbb úgyis minden kiderül. Addig is el kellett valahova menekülnöm, a könyvtár pedig hamarosan elcsendesedik majd, nekem pedig pont erre lesz szükségem.
Hangtalanul, magam elé meredve lépdeltem végig a folyosókon, le a lépcsőkön és el az izgatottan beszélgető diákok mellett. Amennyire csak tudtam, összehúztam magam minél kisebb feltűnést keltve. Alapból sem voltam oda a tömegért, hát még ilyen idegállapotban. Miután befordultam a már jól ismert szűk folyosóra, és ahogy megpillantottam az ajtót, a belülről mardosó idegesség is megszűnt egy pillanatra. Az eddig csendben engem követő aztán a következő pillanatban már a gálánsan ajtót nyitó Noel látványán meg sem lepődtem, ahogy a könyvtárban lézengő pár diákon sem. Belépve biccentettem Tildának és megnyújtott léptekkel a lehető legtávolabbi könyvespolc felé igyekeztem. Ott garantáltan nem zavarhat majd senki.
- Rosszul ment. Elrontottam - sóhajtva dőltem neki a falnak Noel arcát fürkészve. - Megbukni viszont nem fogok, nyugi. Vagy hát remélem. A második kérdéshez azt hiszem teljesen mást írtam, mint kellett volna.
Kezdtem egyre gyorsabban elfelejteni, hova milyen választ írtam, ez pedig csak növelte a bennem lappangó kétségbeesést. Ujjaimat a felkarjaimra fontam, körmeim a bőrömbe mélyesztettem és kapaszkodtam az utolsó dologba, ami ennek kapcsán maradt még nekem: Noel. Szomorúságtól csillogó szemeimmel a rellonosét kerestem, és vártam, reménykedtem, hogy megnyugtasson, nem csináltam semmi butaságot és nem kell hátralévő életem ezen dolgozaton való merengéssel töltenem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515844#post515844][b]Ombozi Noel - 2015.09.10. 20:01[/b][/url]

Fél vállát a falnak veti, baljával továbbra is a lány szőke tincseivel babrál. Rezzenéstelen, fakó arccal néz le rá, de zöld szemeiben önkéntelenül is megcsillan a másik iránt érzett enyhe aggodalom. A levitás üsttárs nincs jó passzban, látszik rajta, hogy megviselte Felagund remekbe szabott, ámbár tagadhatatlanul gyötrelmes vizsgája.
- Ha Ön lenne az új elnöke a Bájitalfőzők Szakszervezetének, milyen szabályokat állítana fel? - ismétli a vizsgalap második kérdését, amire úgy hiszi, a lehető legjobb válasszal szolgált: védelmi funkciók, korszerű biztonsági szabályok bevezetése és egyéb rövid gondolatok kerültek a pergamenre, melyeket alább szépen ki is fejtett, csak hogy nyomatékosítsa véleményét. - Nyugi. Ez egy véleménykifejtő kérdés volt, a lehető legkevesebb pontot éri.
Kutakodó tekintetével figyeli Izabella vonásait, annak haját fogdosó keze közben teste mellé esik.
- Hogy mentek a mérgek? - teszi fel következő kérdését nyugodt, halk hangján. Míg a válaszra vár, elpillant a helyiség polcai felé, és az egyik faszekrény láttán eszébe jut, hogy annak idején milyen szépen megsirattatta kedvenc levitását. Az emlékképre halványan elmosolyodik, aztán visszafordul a lányhoz, és mivel együttérzését máshogy képtelen kimutatni, nagyot sóhajt. - Ha elhasalsz, felgyújtom neked a termet. Vagy az erdőt. Vagy amit akarsz.
Beszéd közben Izabella ajkait nézi, hátha azok szavai hatására mosolyra húzódnak, és egy pillanatra elfeledkezik a bájitaltan vizsga szörnyűségeiről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515872#post515872][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.10. 20:50[/b][/url]

Megremegtek a pilláim Noel és a hajammal babráló ujjai láttán. Egy kicsit zavart, hogy ennyire közel állt hozzám és úgy tűnt semmi esetre sem akar mondjuk egy pár lépést hátrálni, csak hogy nekem ne legyen kényelmetlen a kialakult helyzet. Noel persze eljátszott a hajammal, közben pedig olyan pontosan idézte vissza a vizsgalap második kérdését, mintha csak simán felolvasta volna. Ez természetesen még jobban lesokkolt.
- Nem tudom normálisan kifejteni a véleményem, írásban meg főleg nem - csóváltam a fejem továbbra is a mellettem álló arcát figyelve. - Az érvelésről meg ne is beszéljünk.
Kész, vége, én már elkönyveltem magamban a rossz jegyet, ezen már csak az tud segíteni, ha Felagund éppen remek hangulatban lesz pont az én dolgozatom javítása közben. Talán ha kedvel is, akkor megadja a pontot a bizonyára borzalmas véleménykifejtésemre, már ha az került a pergamenre és nem valamelyik bájital receptje meg elkészítési folyamata.
- Azokat tudtam. A véleményezésen kívül mindegyik jó lesz, de az... - idegesen elkaptam a tekintetem a rellonos arcáról és a fal mentén lecsúsztam a földre, hogy ülve folytassam a merengést. Viszont nem csalódtam. Noel, ha nem is sikerült neki teljesen, azért próbálkozott a kedélyállapotom javításával, amit persze a látszat ellenére is nagyon értékeltem.
- Neeem kell - utasítottam el kuncogva az ajánlatát, csillogó zöld szemeim visszaemelve az arcára. - De azért köszönöm.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam a vizsgát illetően, Noel higgadtságától pedig még jobban kétkedni kezdtem, erre pedig, akármennyire is okosnak tartottam magam, segítség nélkül soha az életben nem jöttem volna rá, így hát amint újra felém fordult, oldalra biccentettem a fejem.
- De azért ugye nem írtál nálam jobbat?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=515986#post515986][b]Ombozi Noel - 2015.09.10. 22:12[/b][/url]

A lány zavart tekintete láttán elengedi szőkés fürtjeit, s megjegyzés nélkül hagyja, hogy balja újfent vékony teste mellett lóghasson a semmibe. Maga sem tudja, miért nyúlt Izabella haja után; talán mert ilyenformában is megakarta nyugtatni őt, vagy talán egész egyszerűen csak kíváncsi volt arra, puha-e. Még soha nem tett ilyet, egyszer sem ért a lányhoz, és minden valószínűség szerint ezután sem fog soha többé. A mozdulat mégis egyszerű, számára otthonos, mely nem kelt benne ellenérzetet, se nem készteti kínos csendre vagy figyelemterelő köhintésekre.
- Gyakorolni kell. Nehogy már egy levitásnak kelljen elmagyaráznom mit tesz valakivel a rengeteg gyakorlás. Beszélj, érvelj, vitatkozz - mondja, fejét oldalra, a falnak billentve. Hangja és testbeszéde is nyugodtságot áraszt, szavai könnyedén, és ami különösen ritka, színtiszta jóindulattal hagyják el száját. - Egy idő után menni fog.
A földre csúszó üsttárs után pillant, aztán őzbőr cipője orrával, amolyan hé, ne búsulj már mozdulattal megböki combját. Szája halvány, aprócska mosolyra nyúlik, végül a kuncogó hangra ő is elneveti magát.
- Ja, el is felejtettem, hogy prefektus vagy. Én, mint daliás lovag felgyújtanám érted a bájitaltan termet, te meg köszönet helyett kényed-kedved szerint megbüntetnél, mi? - arcán kedélyes mosollyal beszél, lelki szemei előtt lejátszódik az egész tüzes-büntetős jelenet. Cö-cö-cö. Fejcsóválva ereszkedik évfolyamtársa mellé, kinyújtott karjait felhúzott térdein pihenteti.
- Micsoda szerencsétlen nap lenne, ha Ombozi Noel jobb vizsgát tenne bájitaltanból, mint Nemes Izabella! Pedig... - pimasz hangú szavait félbehagyva fordul a lány felé, vonásai játékosak, szemei csillognak. - Előfordulhat. De ha így is lesz, ígérem, senkinek sem árulom el. Amúgy is, ha rólam van szó, a kutyát nem érdekelik a jegyeim.
Utolsó gondolatát már valamivel csalódottabban jegyzi meg. Maga elé beszél, egy előttük álló, elhagyatott asztal rozoga lábát nézi. Lassan pislog, ujjai olykor-olykor megrándulnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=516175#post516175][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.11. 18:50[/b][/url]

A pillanatnyilag beállt csendben végig a fiú szemeit figyeltem egészen addig, míg balja végül a teste mellé esett. Hálás és megkönnyebbült sóhaj szaladt ki ajkaim között ahogy fejem Noelről a könyvespolcok közti folyosó felé fordítottam. A könyvtár szokatlanul hangtalan és üres volt, tökéletesen hallottam a fiú minden egyes lélegzetvételét. Beleborzongtam ahogy az általa kifújt levegő csiklandozni kezdte a nyakam. Pedig ennyire nem is állt közel hozzám.
- Tíz éve gyakorlom. Hidd el, nem fog menni - falnak döntött fej, felhúzott lábak, térden nyugtatott kezek, ujjtördelés. Nem is vehettem volna fel nyugodtabb pozíciót ennél, mert így biztos mindenki elhitte aki csak rám nézett, hogy nem féltem a vizsga kijavításától és Felagundtól. Mert semmi sem lehet rosszabb egy balul elsült dolgozatnál. Ennél már csak úgyis jobb lesz, Noel meg fel is ajánlotta, hogy felgyújtja a termet amennyiben ez bekövetkezik. Félj, Felagund, félj.
- Megbüntetlek én nagyon szívesen, csak egy szavadba kerül - vontam meg a vállam mosolyogva, míg a rellonos is helyet foglalt az egyre kényelmesebbnek tűnő padlón. Még a hideg fal sem volt olyan rideg, mint azt valaki elsőre gondolná róla, ugyanis bizonyára mindenki első gondolata egy falról a rideg lenne. Elég csak ránézni, hisz olyan szürke, zord, sivár. Akár egy magányos, szenvedő lélek valamelyik el.. na mindegy.
- Ne mondj ilyet. A nővéredet biztos érdekli - nem igazán tudtam, milyen a kapcsolata Sárával, a lányról igazából csak hébe-hóba hallottam pár elejtett megjegyzést vagy pletykát, azonban mertem feltételezni, hogy jó a kapcsolatuk. Noelről ugyanis szinte semmit sem tudtam azon kívül, hogy egész ügyes volt bájitaltanból. Egész ügyes, igen.
- Te nem fázol? - eddig térdemen pihentetett kezem az ölembe ejtettem és ott húztam le jobban a talár ujját, hogy minél nagyobb felületet takarjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=522559#post522559][b]Ombozi Noel - 2015.09.24. 13:41[/b][/url]

Régóta ismeri már a levitás szöszkét, tudja róla, hogy mindenkivel kedves, hogy nála a Földkerekség utolsó embere is ugyanannyi eséllyel indul, mint a legtisztább, és tud néhány olyan dolgot is, amit a lány szavak nélkül, apróbb mozdulatokkal, ösztönszerű mimikával, egy-egy mosollyal vagy könnycseppel árult el magáról. Hetente kétszer másfél órán át ugyanazon üst felett görnyednek, aprítanak, préselnek és kevergetnek, ami bár nem túl sok idő, és az is munkával telik, a párok akarattalanul is megismerik, s közelebb kerülnek egymáshoz. Hangtalanul, titokban.
- Az önbizalomhiány a te egyetlen bajod - mondja a világos fürtökre pillantva, s falnak vetett háttal lejjebb, egészen a hideg padlóig csúszik. - Pedig nincs mire. Okos vagy, szorgalmas és... - természetesnek ható torokköszörülést után folytatja - ...jól nézel ki. Hova kell még ennél több?
Vállait tétován megvonva fordul el Izabellától, és száját némi zavarral harapja be. Szavai hallatán szíve félreüt, a kettejük közti légkört egyszerre feszültnek érzékeli. Eddig még soha nem beszélgettek hasonlóról, témáikat leszűkítették a bájitaltan, sárkányok és vattacukor-őrület opciókra, melyek tökéletesen meg is feleltek az üstből felcsapó füst mellé.
- Ööö?... - elváló ajkakkal, tátott szájjal fordul a lány felé, és furcsán szokatlan fejrázásba kezd. Mivan? - Életem végéig vinnem kéne utánad a színes vattakorongjaidat, mi? Amolyan fegyverhordozóként. Hm... tőled kapott, ennél keményebb büntetést sajnos nem tudok elképzelni. De... tegyük fel, hogy az éjszaka közepén, a te járőrszolgálatod alatt felgyújtok egy páncélt. Arra jársz, végignézed, elkapsz. Hogy büntetsz meg?
Felvont szemöldökei alatt huncut, megcsillanó tekintettel fordul a mellette üldögélő lányhoz, zöldjei az övéit fürkészik. Sára vagy bármely másik rokona most egy percig sem foglalkoztatja, Izabella hozzájuk fűződő gondolatát könnyedén engedi el füle mellett. Egyedül csak válaszára koncentrál, és mikor a szőke megszólal, hogy fázik, a rellonos agyáig hirtelen még az sem jut el. Pislogás nélkül, széles félmosollyal figyeli a másik vonásait, majd nagy sokára - mikor magában visszajátssza kérdését - kap észhez.
- Nem, nem. Tudod, nem igazán szoktam fázni. A tűz meg minden. De izé. Szeretnél menni, vagy...? Nem tudom - fejezi be kissé esetlenül szavait, mintha kezdő tinédzser lenne, és ötlete sem volna afelől, mit is tegyen egy éppen fázó lánnyal. Átölelje, vagy odaadja neki a talárját? Vagy rakjon tüzet néhány régi, unalmas könyvből? Nehéz ügy. Ombozi vagy, te szerencsétlen!
- Odaadhatom a talárom - motyogja végül, és kezeit már ki is bújtatja a fekete anyagból. Ombozi vagy nem Ombozi, nem érzi úgy, hogy Izabella vagy ő fel lennének készülve összebújásra vagy bármi másra. - Tessék, tégy vele amit akarsz.
Torkát megköszörülve dönti hátát a falnak, és fejét is hátravetve, a szőke irányába fordul. Lustán nézi mozdulatait, nem szólal meg, egyszerűen élvezi a közéjük beékelődő, pillanatnyi csendet. Régen érzett már efféle nyugalmat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=522859#post522859][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.24. 19:51[/b][/url]

Csendben hallgattam Noel halk fújtatását, ujjaim között egyik szőke tincsem forgattam megbabonázva nézve a vékony szálakat. Minő véletlen, a fiú pár perccel azelőtt ugyanezt csinálta ugyanazzal a hajfürttel. Körmömmel a végét piszkáltam és hallgattam a rekedtes hangot. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva megnyugvással töltött el Noel jelenléte és még az elszúrt bájitaltan kérdést is elfeledtem egy pillanatra. De tényleg csak egy pillanatra. Abban a pillanatban pedig akaratlanul is elmosolyodtam a fiú bókjait hallgatva, arcom kipirosodott picit. Nagyot nyelve vártam, hogy folytatja-e vagy válaszoljak a kérdésére, utóbbi végül három perc újabb hallgatás után sem következett be. Ekkor engedtem el az eddig kapargatott tincset, kezeim az ölembe ejtettem, zöldjeim Noel tüntetőlegesen elfordított arca felé fordítottam. Tekintetem lassan kúszott át hajáról az arcán keresztül a szemei irányába. Ajkaim elnyíltak egymástól a következő kérdését hallva, majd nevetve rázni kezdtem a fejem.
- Miért akarod tudni? - még mindig állt a bármikor megbüntetem csak szóljon ajánlat, de azért jó lett volna tudni, Noelnek miért van olyan sok szabadideje, hogy büntetőmunkákat csinálgasson nekem. Ennyire azért ő sem unatkozhat, biztos van más fantasztikus elfoglaltsága is, mint például a tűzzel játszás, vagy egy bájital receptjének átismétlése... hopp, megint témánál vagyunk. Tényleg nagyon rágörcsöltem a témára, habár annyi szerencsém még van, hogy nem a vizsgaírás előtt kezdtem el pánikolni. Akkor biztos rosszabbat írtam volna a beadottnál is.
- Ne, nem ke... - kezdtem volna rázni a fejem, mire a kezembe lett nyomva az imént levetett talár. Nagy szemekkel pislogtam Noelre, nem tudtam erre most mit kellene reagálnom. Csak szorongattam a ruhadarabot úgy, mintha az életem függött volna tőle. Pedig a fázáson kívül nem volt semmi bajom, az is meg csak azért szokott néha megtörténni, mert jobban aggódok teszem azt a vizsga miatt. És pont ez történt, csak azt már nem volt lehetőségem hozzátenni a kérdésem folytatásaként.
- Köszönöm - biccentettem végül s előrehajolva a hátamra terítettem a ruhadarabot, majd a két szélét megragadva amennyire csak tudtam, összehúztam magam előtt teljesen beburkolózva az anyagba. Halkan pihegve dőltem vissza törökülésbe húzva a lábaim. Lehunyt szemekkel ültem mellette mélyeket lélegezve, közben az elkövetkezendő egy éven gondolkoztam. Mert elvégre, ha sikerülnek a vizsgáim, végzős leszek. Pontosan pedig nem voltam még biztos benne, hogy mit fogok ezek után csinálni.
- Noel...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=523851#post523851][b]Ombozi Noel - 2015.09.26. 15:01[/b][/url]

Hogy miért akarja tudni? Jó kérdés. Maga sem tudja, de benne még csak a kérdés gondolata sem merült fel. Kíváncsi tekintetét elválasztja a mellette ülő lány világos arcától, és fejét a másik irányban álló polcok felé fordítja. Önkéntelenül is felrémlik előtte Annelie kék szempárja, s azzal együtt kérészéletű kapcsolatuk is, mely annak ellenére is mély szakadékot hagyott maga után, hogy úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy életében először, csak most ne rontsa el. Mindent, azaz semmit; egyetlen dolgot sem erőltetett, nem kacsintgatott félre, még csak gondolni sem gondolt másra. Tiszteletben tartott mindent, amit egy ártatlan lánnyal szemben tiszteletben lehet, úgy csinálta, ahogy a nagykönyvben is meg van írva.
Gondolatára egy pillanat alatt szárad ki torka, megreszkető száját beharapja, és bár igyekszik teljesen hangtalan maradni, úgy érzi, az egész könyvtár hallja, amint éppen nyel. Zavartan megköszörüli torkát, és borostás állához kapva, megvakargatja azt. Az apró, szúró szőrszálak sercegnek ujja nyomán, s a finom hang az egyetlen, amit most hallani lehet a helyiség sarkában.
- Mert nem tudom milyen vagy - szólal meg vállait alig láthatóan megvonva. - Nem tudom mit várhatok tőled, mire mit lépnél. Ötletem sincs mikor mit fogsz válaszolni.
Kénytelen belátni, hogy túl jó néhány kalandon és két, kezdetétől fogva halálraítélt kapcsolaton, még mindig vakként áll a másik nem talánya előtt. Megfejthetetlen rejtvényként tekint az összes lányra, akik bár félelmet nem, valamiféle velük szembeni tartást mégis kiváltanak belőle. Már nem tudja hogyan közeledjen hozzájuk, és abban sem biztos, hogy egyáltalán, szükséges közelednie. Arra ugyanis, amire alkalomadtán kellenek, lelket kiszipolyozó, végeláthatatlanul hosszú beszélgetések nélkül is talál partnert.
Visszapillant Izabellára, zöld szemei a drága talárjába takarózó mozdulatait figyelik. Aztán felkúsznak a lehunyt szemekre, a levitás rezzenéstelen szemhéjaira. Háta mostanra áthűlt a faltól, de az érzés inkább jóleső, mint kellemetlen.
- Hm? - kérdezi, és jobbját Izabella hozzá közelebb eső kezére teszi. Tenyerével betakarja kézfejét, ujjbegyei a hideg ujjhosszt érintik. Saját meleg bőre pillanatok alatt átmelengetheti a fázós kezet, ha ő is úgy akarja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525134#post525134][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.28. 19:11[/b][/url]

Az utolsó pillanatig egészen biztos voltam benne, hogy Noel gondolkozott a válaszon. Méghozzá nagyon gondolkozott a válaszon, mintha nem is lenne magától értetődő, amit rá akarna erre vágni. Mintha tényleg át kellene gondolnia, mi az, amit válaszolhat és mi az, amit nem. Mégsem olyan választ kaptam, amilyet vártam volna – bár pontosan azt sem tudtam, milyet akartam hallani. Egyszerűen csak meglepett. Figyeltem az állát végigsimító ujjait, a beharapott ajkát és a szemeit. Főleg a szemeit.
- Mit szeretnél várni tőlem? Miért akarsz megismerni? – suttogva ejtettem ki a szavakat, fölöslegesnek tűnt ilyen közelségben normális hangnemben hozzászólni; amúgy sem tartózkodott a közelünkben senki vagy semmi, ami megzavarhatta volna elmélkedésünk. Noel sem süket, és nagyon jól tudtam, hogy érdekli, várja a válaszom. Habár ezzel lehet egy kicsit csalódást okoztam neki, de azt hiszem, ezzel együtt tudok még élni. Nem leszek se több, se kevesebb. Talán csak egy kicsit csalódott.
Ösztönösen húztam volna arrébb kezem –ha látom-, mielőtt a fiú ujjai érinthették volna, azonban a forró ujjak előbb érték el célállomásukat, minthogy én bármit is tehettem volna. Az ijedtségtől szívem hevesebben kezdett dobogni, érintésének hatására azonban valahogy megnyugodtam. Hangosan fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, zöld szemeim az övéit keresték, míg kezem közelebb csúsztattam a testéhez.
- Tudnál mutatni…? A tűzzel. Tudod – persze, hogy tudja. Egy üsttárs mindent tud, és értelmes mondatok nélkül is megérti, amit én mondani, vagy jelen esetben kérni szeretnék tőle. Ilyen egy jó üsttárs. – Kérlek.
Tekintetem közben a tenyeréből kiszabadított mutatóujjamra siklott, amelyet végighúztam a csuklóján és mindennek tetejébe még én borzongtam bele az érintésbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525352#post525352][b]Ombozi Noel - 2015.09.29. 12:59[/b][/url]

Izabella

Érzi, hogy jelenléte, mozdulatai, talán még sajátos természete is megijeszti a mellette ülőt, és ez, ha egy kicsit is, de őt magát is elbizonytalanítja. Nem a jelenben vagy jövőbeni vágyaiban. Bizonytalansága ezeknél sokkal mélyebb rétegeket érint, amikkel sem most, sem később nem akar újra találkozni. Úgy hiszi, azok jó helyen vannak ott legbelül, elszigetelve a külvilágtól, s azzal együtt kiszámíthatatlan gondolataitól is.
Kételyekkel teli pillantást küld a szőke fürtök felé, majd tarkóját fáradtan a falnak dönti. Izabella suttogó szavait ízlelgeti, újra és újra visszajátssza őket, és csak azután válaszol, hogy jobbja betakarja az apró, fázós kézfejet.
- Miért kérdezel ennyit? - maga elé meredve kérdez vissza, és egy mély levegővétel után továbbfűzi gondolatát. - Talán félsz tőlem? Izabella... miért ne szeretnélek megismerni? Évek óta veled dolgozom. Azt hiszed hátsószándékom van?
Lepillant kinyújtott lábaira, tekintete végigsiklik nadrágján, az azt tartó bőrövön, pulóvere szegélyén, végig saját karján, hogy végül a levitás lágyan érintett kezén állapodjon meg. Arcát oldalra billentve fürkészi a másik vonásait.
- Itt szeretnéd? - suttogva néz aztán körbe, de ha a helyiségben vannak is rajtuk kívül, valószínűleg még egyiküknek sem tűntek fel. Kezét lehúzza a hűvös bőrről, majd felülve kiropogtatja elgémberedett hátát, megmozgatja nyakát. Lassan feltérdel és szembefordulva a lánnyal, hozzá egészen közel helyezkedik kényelmes törökülésbe.
- De aztán meg ne büntess gyújtogatásért... - vigyorog már csukott szemmel, laza tenyereit maga előtt, az ég felé fordítva tartja. Összezárt száját ide-oda mozgatja, hozzá játékos, mormogó hangot ad ki. Tenyerei egy pillanat alatt forrósodnak fel, bőréből csakhamar vörösen izzó lángok csapnak fel, melyek gyorsan megrövidülnek, s apró kacsokként kezdenek hullámzani. Noel szája széle hosszú mosolyba nyúlik, ahogy csukott szemei mögött elképzeli Izabella arcát a tűz láttán. És ez még semmi...
A lángok a levita ház címerének színeibe öltöznek át, alakjuk megváltozik; a formátlan, rövid lángkacsok szfinxalakot öltenek, mely a kék és a bronz színeiben tündöklik a férfiú kezei között.
- Tetszik? - kérdezi kedvesen, szemeit lassan kinyitva, aztán önkéntelenül is elneveti magát, hiszen nem minden címerállat megy neki ilyen tökéletesen. - Ne tudd meg hogy néz ki a főnix. Csirke, hallod, rózsaszín kopasztott csirke...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525485#post525485][b]Nemes L. Izabella - 2015.09.29. 19:37[/b][/url]

Nem voltam hozzászokva az érintésekhez, természetesnek vehető a reakcióm is erre. Megijedtem. Nagyon. Bevallom, az első pillanatban komolyan nem tudtam, ki nyúlt hozzám és miért, na meg nekem erre mit kellene reagálnom, aztán ahogy rájöttem a dolgokra, úgy kezdett értelmet nyerni bennem ez az egész kézfogósdi dolog. Bár azt nem mondom, hogy nem volt ijesztő az első pár másodpercben. Főleg a rellonos ujjainak forrósága miatt, ami bár jólesett és fel is melegített, mégis furcsán vette ki magát ebben a helyzetben.
- Félnem kellene tőled? – a többi kérdését figyelmen kívül hagyva suttogtam magam elé a sajátom, körmöm közben végighúztam a csuklóján. – Habár eddig nem adtál rá okot…
Az már más kérdés, hogy ez a jövőben változik-e, és ha igen, akkor nekem az mennyire fog fájni. Talán csak egy rossz szó vagy mozdulat, és a lavina máris elindul, amit akármennyire is szeretnénk, nem tudunk többé megállítani. Végigzuhan a meredek hegyoldalon és elpusztít mindent, amit eddig felépítettünk. Rossz dolog a lavina. Főleg egy ilyen furcsa barátságban.
- Nem foglak – a talárját még egyszer óvatosan magam köré vonva dőltem előre, ujjaim belülről markolták meg az anyagot és húzták jobban össze magam előtt. Eztán már csak Noelre figyeltem. Hallottam az értelmetlennek tűnő szavakat, láttam a felfelé mozdított kezeit, és a lángokat. Kissé hátrahőköltem, ahogy hirtelen megjelentek a kezében, figyeltem az alakjukat, a színüket, Noel szemeit és a mozdulatait. Ujjaim akaratlanul is ökölbe szorultak, ahogy újra eszembe jutott a réges-rég történt portrégyújtogatás.
- Gyönyörű – suttogtam továbbra is az immáron szfinx alakot öltő kékes lángokat figyelve. Mosolyogva hallgattam a fiú szavait, közben kihúzva magam közelebb dőltem a kezéhez. Ajkaim lassan elnyíltak egymástól, majd hirtelen visszahőkölve lesütött szemekkel a talárba markoló ujjaim kezdtem mustrálni. Nagyot nyelve gyűrtem le az először kibukni akaró mondatom, hogy aztán helyette valami teljesen mást kérdezzek. - Milyen érzés? ... Tudni, hogy benned van és a részeddé vált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=525876#post525876][b]Ombozi Noel - 2015.09.30. 19:02[/b][/url]

Furcsa dolog a félelem. Nagyon hasonlít a bizalomhoz, olyanok, mintha édestestvérek volnának. Léteznek együtt is, külön is, de tagadhatatlanul összefüggnek. Bízom benned, de rettenetesen félek attól, hogy egy nap elhagysz. Félek tőled, ezért nem bízom benned. Félek, mégis bízom, mert látok benned valamit, amit másban még soha. Talán éppen emiatt félek.
Homloka ráncokba szalad, egy hosszú pillanatig értetlenül mered Izabella fakó arcára. Eddig meg nem látott szépségét figyeli csendesen, s közben halk kérdését ízlelgeti. Magában csámcsog a szavakon, azok hallott értelmén, és esetleges mélyebb jelentéseiken.
- Csak ha átlépsz egy határt - feleli szája széleit elhúzva, majd vállait megvonva pillant bele a levitás tekintetébe. - De nem akarok tőled semmit. Semmi olyat. Szóval félned sem kell.
Jó volna tudni, hogy lesz még lány, nő, aki nemcsak férfiasságának érdeklődését, de egész lényét is felkelti, akinek a jelenlétében végig vigyorogni fog, akinek önként visz virágot, akivel jó érzés lesz beülni egy cukrászdába. Jó volna tudni, hogy nem lesz mindig ekkora kietlenség benne, és jön majd valaki, akiért ismét érdemes lesz élni.
- Gyönyörű - ismétli meg aztán az üsttársat, mikor a szfinx már kivehető, kék-bronz alakjában ül tenyerei között, akár egy fészekben. Formáját sokáig kitartja, a színekkel viszont óvatos játékba kezd. A levita házcímer állata vérvörössé sötétül, majd lassan a fekete tömény színében kezd pompázni. Noel a lángjai fölött pillant rá Izabellára, s kérdésére kiszalad száján egy apró hümmögés. Mély levegőt véve egyenesedik ki, tenyereiből kialszik a tűz. - Pótolhatatlan. Olyan érzés, hogy ha elvennék, valószínűleg meghalnék. Nélküle nem én lennék. Már nem. Úgy érezném, hogy a gerincem tépték ki belőlem. Nincs semmi a világon, ami felérhetne ezzel.
Szavai bizonyításául jobbjába visszaidéz néhány lángocskát, s tekintetével jelzi a lánynak, hogy most azokat figyelje. A vörös tűz emberi szívformát ölt, mely véresen dobban meg újra és újra. A körülötte lobogó kacsok a rellon jól ismert zöldjébe színeződnek, s belőlük dobogva tűnik ki a véres szív.
- Bízol bennem? - kérdezi a lángokon át figyelve a lány arcát. - Te is érezheted a tüzet. Csak érintsd meg.
A tenyerében lüktető lángszív észrevétlenül veszíti el forróságát, egy kósza pillanat alatt hűl ki teljesen. Már-már hideg, tökéletesen veszélytelen. Érintése kellemes, puha.
A bizalom és félelem olyanok, mintha édestestvérek volnának. Bízom benned, ezért benyúlok a tűzbe. Tudom, hogy megéghetek, hogy könnyűszerrel bánthatsz, emiatt félek is tőled, de teszem, amit mondtál. Félek, hogy fájni fog, de van benned valami, ami bizalmat ébreszt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=526829#post526829][b]Nemes L. Izabella - 2015.10.02. 22:03[/b][/url]

Nem fogok. Akartam volna mondani a zöld szemekbe pillantva, de valahogy nem sikerült kierőszakolnom magamból a szavakat. Helyette csak bámultam a fiú arcát, elraktároztam a fejemben a göndör haj által keresztezett ábrázatot, a meg-megremegő száját, a zöld szemeket. Az elmúlt tíz percben csak azt néztem, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva vonzott, kényszerített, hogy figyeljem. Nem tudtam volna megmagyarázni, mi volt az. Csak úgy volt.
Csodálattal figyeltem a Noel kezében fellobbanó lángokat, ahogy azok lassan kékbe és bronzba színeződtek, majd a kék ház címerállatává formálódtak át. Éreztem a tűz jellegzetes illatát, még ha csak halványan is. Mélyet szippantottam a levegőből, s egészen addig bent tartottam, míg a tenyérben lángoló tűz előbb vörös, majd fekete színben pompázott tovább. S végleg kialudt.
- Hogy tudnád elveszíteni? – suttogtam el közben a következő kérdésem, majd újra figyelni kezdtem a kezét. Már nem hőköltem vissza a lángok megjelenésénél, érdeklődve figyeltem, ezúttal milyen alakot öltenek. Hajam előrehullott, mikor közelebbről is meg szerettem volna csodálni a lassan szívvé alakuló formát. Keményen az ajkamba haraptam a zöldes színeződés láttán, Noel kérdésére pedig elsőre csak nemlegesen ráztam a fejem. Nagyot nyelve pislogtam előbb a kezére, majd az arcára és vissza a tűzre. Eléggé ijesztő látványt nyújtott, nekem pedig nem igazán állt szándékomban leégetni a kezem. Nem akartam, nem fogom. Mégis, mikor rájöttem, hogy mit is jelentett a fejrázás, a késztetés valami új, és veszélyes dolog felfedezése után erősebbé vált bennem minden másnál, így végül egy utolsó torokköszörülés után szorosan lehunyt szemekkel lassan kinyújtottam a kezeim. Remegő ujjaim a tűz felé nyújtottam, ami meglepően nem volt meleg. Sőt. Egész kellemes érzés volt megérinteni, gerincem mentén mégis jeges borzongás futott végig. Aztán, ahogy lehajtottam az ujjaim, s körmömmel karcoltam Noel tenyerét, a szemem is kinyitottam. Bátortalanul, félve fordultam felé, s félig lehajtott fejjel figyeltem az ujjaimmal érintett dübörgő szívet. Körmömmel néha továbbra is meg-megkarcoltam Noel tenyerét, ahogy a lángokban nyúlkáltam, majd végül egy hirtelen mozdulattal visszarántottam a kezem s a talárt ismét összehúzva magam előtt az ölembe ejtett kezeimet kezdtem el újra vizsgálni. Olyan furcsa volt ez az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=533027#post533027][b]Ombozi Noel - 2015.10.21. 18:58[/b][/url]

Megreszket közöttük a csend. Szótlanul figyeli a szemben ülő lányt; fürkészi rebbenő pilláit, mozdulatlanul is mesélő vonásait. Nem kell, hogy megszólaljon, így is érti minden szavát. Érti, szinte hallja, ahogyan gondolatai szóvá érnek, s átszöknek az ő fejébe. Érti minden kételyét, pulzáló bizalmatlanságát, összes ellenző észérvét. Érti, mégis jól tudja, hogy a lány kifogja nyújtani a kezét és ujjai megmártóznak majd ártalmatlan lángjaiban.
Ajkai szilárdan tapadnak össze, arcán nem látni mást, csak azt, ami van: ő egy a rosszabb fajta rellonosok közül, akiről semmi jót nem hallani. Valaki, aki megjárta Balatont, végigment a fél iskolán, és látszólag egyetlen céllal kel fel reggelenként: hogy felégesse a világot. Legyen az pletyka vagy valóság, abban, hogy negatív, mind megegyezik.
Érzések nélkül mered Izabellára, hallgatja megrekedő, nyugtalan légzését. Ő nyugodt, nem érez semmit. Egyenesen, sokáig nézi a lányt, hagyja neki, hogy gondolataiba merüljön.
Izabella vágyódó pillantást küld a tenyerében türelmesen lobogó tűzbe, mire Noel szája lassú félmosolyra húzódik. Tudta, hogy így lesz, mert tudja, hogy felébresztette a lány kíváncsiságát, és azt is, hogy az ennyivel nem fogja beérni. Már nem. Hiszen már jóval többet akar, kóstolni, ízlelni a kecsegtető rosszat, valamit, amit nem adhat meg neki egyetlen háztársa sem. Ezt csak egy pincelakótól kaphatja meg, mert csak ők képesek az izgalom legtávolabbi szegmenseit ennyire közel hozni egymáshoz. Benne van a szemükben. Benne az érintésükben. Minden szavukban.
- Soha nem veszítem el - suttogja közelebb hajolva a szőkéhez, tenyerét úgy zárva össze, hogy egy pillanatra foglyává tegye a vékony ujjakat. Egyetlen pillanat, és a kígyó méregfogai máris áldozata húsába martak. Mosolya egyszerre kacér és értelmezhetetlen. Egyetlen pillanat, míg sajátjai a lány hűvös ujjait szorítják, aztán mintha soha nem is ért volna hozzájuk, szabadon engedi őket. - Minden, amit akarok, az enyém.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=534107#post534107][b]Nemes L. Izabella - 2015.10.24. 01:12[/b][/url]

Hirtelen rezzentem össze, ahogy az eddig még tűzben táncoló tenyerek összezárultak az ujjaimon. Talán még hátra is dőltem volna ijedtemben, ha nem láttam volna. De még így is felgyorsult a pulzusom. A szívem szinte a torkomban dobogott, ahogy vártam a perzselő forróságot, ami nem érkezett. Nem tudtam igazából, hogy mire kellene számítanom; a válasza is sokat sejtő volt, mégsem akartam a szavak mögé látni, hogy megértsem a valódi jelentését - már amennyiben volt. A suttogásától is a frász jött rám. Egy üres könyvtárban, ahol nem hallatszik más a könyvek lapjainak halk súrlódásán kívül, nem lenne ijesztő a suttogás? De, az lenne.
- Ijesztő vagy - súgtam vissza, amint elengedte a kezeimet. Zavartam húzódtam vissza, s a beálló csendben az ölbe ejtett és összefont ujjaimat kezdtem el fixírozni, mintha ezzel elkerülhettem volna a beszédet. Egy ideig pedig sikerült is, egyikünk sem szólt a másikhoz. Én többnyire kerültem azt is, hogy a fiúra nézzek és újra visszatértem a dolgozaton való merengéshez. Még az is sokkal jobb volt, mint csak ülni gondolatok nélkül, amik akár kicsit is az őrületbe kergethetnének.
- Lassan mennünk kellene - törtem meg végül én a csendet, és a rellonos szemeit keresve felálltam. A talárját még egyszer utoljára jobban magam köré vonva megvártam, amíg ő is hasonlóan cselekszik, aztán lassan elindultam kifelé a könyvtárból. Még bőven volt elintéznivaló dolgom, így semmi esetre sem mehettem vissza a Levitába. Szóval esélytelen volt, hogy útközben esetleg még egyszer felhozzam az elrontott vizsgakérdést. De talán Noel lesz olyan kedves és nem röhög körbe, mikor kiderül mennyi pontot vesztettem. Bízom benne. A könyvtár bejáratánál végül visszaadtam neki a talárt, és miután kicsit elidőztem a szemein, lefordultam és megkerestem a legrövidebb idő alatt teljesíthető dolgom. Még elég hosszú nap várt rám...