36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 5. 10:34 | Link

Nojel
gönc


Fáradt voltam. A ma reggelem sem indult túlságosan fantasztikusan, az pedig még egy lapáttal rátett a rossz kedvemre, hogy most már vészesen közelített a vizsgaidőszak. Egyre többször fordult elő olyasmi, hogy hajnalba nyúló órákat töltöttem el tanulással. A könyvtár gyakori látogatója lettem és ma is éppen oda tartottam. Már vagy három napja nem reggeliztem, általában egy almát ettem, aztán azzal el voltam, ezért ma sem tömtem tele a hasam. Vattával az oldalamon csoszogtam a folyosón, a kutya pedig mellettem ugrált. Ő kifejezettebben jókedvű volt, ellenben velem. A szemeim alatt lévő karikákat púderrel és egyéb kenceficékkel próbáltam eltüntetni, kisebb-nagyobb sikerrel. Sok álmatlan éjszakám volt a tanulás és a halálhír miatt is, habár utóbbit már sikerült feldolgoznom és el is fogadtam, még fájt, hogy megtörtént. De sajnos én sem vagyok időutazó, így nem tudom megváltoztatni a múltat, de most már nem is szeretném.
Szóval, éppen a könyvtár felé tartottam, felsétáltam a lépcsőn, majd benyitottam az ajtón. Köszöntem a könyvtárosnak és egy gyors beszélgetés után, ami arról szólt, hogy Vatta nem rongál meg semmit és jól fog viselkedni, a juhászkutyával a nyomomban elindultam a sorok között. Ma sem volt semmi kedvem és erőm a tanuláshoz, de megint csak muszáj volt. Az első évemet sikeresen befejeztem, anyámék nagy örömére, így a második évben nem bukhatok meg, de nem is fogok. Miután megérkeztem a megfelelő sorhoz, levettem pár könyvet, a kutyám leültettem magam mellé, majd a földre csüccsenve szétpakoltam a könyveimet és miután kiválasztottam egyet, elolvasni kezdtem és próbáltam a lehető legtöbb dolgot felfogni belőle. A könyv borítójára pillantva EVT-hez kellett, amit kifejezetten szerettem, így sikerült túljutnom az első oldalon, ami nagyon jó érzés volt.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. augusztus 5. 12:06 | Link

Izabella
~muzsika

Ha az ember lezáratlan múltja egy nap visszakacsint, van, hogy az illető az események sodrásában valahol érdektelenné válik. Noel unott, minden érzelmet nélkülöző arccal rója a folyosókat, melyek kora reggel csak a legelszántabb diákok lépteit verik vissza. Ekkortájt még madárcsicsergést sem hallani, a festmények zöme is mélyen alszik, és a napfény is csak néhány foltban világítja meg a kastély rideg belsejét. A rellonos bajnok lett, de nem a büszke és elégedett fajta, aki lenni akart, mint ahogy az összes többi versenyző is, vagy az egész ház, ki tudja már hány bajnoka lett a háznak hirtelen, Markovits jóvoltából. Elfojt egy morgást a szemei előtt felrémlő emlékképre, majd ráfordul a nyugati szárnyra, és a lassan ébredező keretlakók között becsörtet a könyvtárba. Lépteinek óvatosságára nem ügyel, a mögötte záródó ajtó kemény hangjára sem pillant vissza. Nem érdekli ki mit szól, a könyvtáros kisasszony egyébként is pár héttel ezelőtt büntette meg - a levita házvezető helyettesének pozíciója alatt. Először Matilda asztalához sétál, szabaddá teszi zsebeiben pihenő kezeit, majd mutatóujjával a fa lapját kezdi kocogtatni. Pillanatokig csendben figyel, megvárja, hogy a fiatal nő ráemelje tekintetét, s mikor ez megtörténik, ő minden udvariasság nélkül dobja elé olvasókártyáját, amit természetesen eddig egyszer sem használt. A mozdulatot követően visszacsúsztatja kezeit nadrágja zsebeibe, és elindul a sorok között, hogy keressen pár könyvet még azelőtt, hogy a vizsgaidőszak rohamában elhappolnák előle a legszükségesebb példányokat, mint például a Mágiatörténet alapjait, amit ha ki is vesz, pontosan tudja, hogy az ágya alatt fog porosodni a vizsgák végéig. A Magia Historia sor végén aztán, egy, a polc legfelső csücskében ülő könyvért nyújtózva, véletlenül beletapos valami keménybe, mire azonnal lenéz, és pár Elfeledett Varázslatok Tanával foglalatoskodó könyv címét pillantja meg. Abbahagyja a pipiskedést, kezét leereszti, és a szekrény takarásában kíváncsian kiles. Kutya, könyvek, szőke lány.
- Na mi van, Izabella, - lép elő, és fintorral az arcán, felvont szemöldökkel szólítja meg a levitást. - leégett a levita, hogy ideevett a penész?
Gúnyosan beszél, mondata második felén a hangsúlyt különösen megnyomva, utalva az incidensre, amiért kétszeresen is bűnhődnie kellett. Bizonyára eljutott a hír a Nemes lányig is, hogy valaki felgyújtott néhány festményt a Keleti szárnyon, a Levita klubhelyiségbe vezető útvonalon, így a rellonos éles célzását érteni fogja. Aztán a fiú leguggol, egyik kezét a kutya irányába nyújtja, és ha az eb erre odasomfordál hozzá, akkor kedélyesen megsimogatja a fejét.
- Nem voltál tegnap gyógynövénytanon - jegyzi meg csak úgy, egészen mellékesen, miközben a szőkét, és a körülötte fekvő könyveket figyeli. - Mi lesz így a vizsgán, ha?
Hozzászólásai ebben a témában

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 5. 12:57 | Link

Nojel


A padlón ültem, hátamat nekivetve az egyik polcnak, Vatta pedig mellettem feküdt. Jó volt úgy tanulni, hogy a kutyám itt volt mellettem, ő mindig megnyugtatott. A könyvek körülöttem nyitva hevertek, néha belepillantottam egybe, de különben a kezemben lévőt olvastam. Főleg az indiánokról volt szó, akikről nagyon keveset tudta, így most hasznos volt számomra ez a könyv. A könyvtárban alig volt pár ember, ami kissé szokatlannak tartottam, mert hát mindjárt vizsgaidőszak, de az is lehet, hogy a klubhelyiségükben gubbasztanak. A Levitában is nagy hangzavar volt, ezért is menekültem ki onnan, na meg a könyv miatt. A fejem is nekidöntöttem a polcnak, sóhajtottam egyet és behunytam a szememet. Próbáltam kicsit pihenni, de ezt nem tudtam végrehajtani, mert egy fiú lépett ki az egyik polc mögül és a nevemen szólított. Rávillantottam zöldjeimet, majd abbahagytam Vatta simogatását. Gyanúsan méregettem a fiút, akiről most már meg tudtam állapítani, hogy kicsoda is valójában. Szemeim összeszűkültek Noel láttán, hiszen most már pontosan tudtam, hogy ki állt velem szemben és hogy miket tett. A kérdése villámcsapásként ért és össze is rezzentem, és megmarkoltam Vatta nyakörvét, amikor a kutya az immár guggoló fiú felé indult.
- Noel - szűrtem ki a fogaim közül a nevet. Tisztában voltam vele, hogy miket művelt az elmúlt két hét során, de főleg a Levitás dolgok foglalkoztattak. Becsuktam a könyvet, egy másikra hajítottam és magam mellé húztam a lábaimat. Még mindig gyanúsan méregettem, mert a konyhai elrabolós eset után kezdtem még jobban tartózkodni a Rellonosktól. Ki tudja, most még ő is felkap és sutty, már visz is valahova, mint Mihael. Behunytam a szemeimet, majd elengedtem a kutyát, aki újra leült és a fiút méregette.
- Nem fogok megbukni - sziszegtem. - És még is mióta érdekel az téged, hogy én hol vagyok és hol nem?
Egy magamfajta lány élete és dolgai mióta érdeklik az olyan zöldeket, mint Noel? Tulajdonképpen semmi köze sem lett volna ahhoz, hogy én hol, mikor és mit csinálok, vagy tervezek. Mostanában nagyon sok mindenkit érdekel az életem, ami engem nagyon zavart. Még mindig Noelt fürkésztem a tekintetemmel, fél szemem pedig a kutyán tartottam, arra az eshetőségre, ha esetleg tenne valami furcsát. Mondjuk... tarkón nyalná a fiút...
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. augusztus 5. 13:59 | Link

Izabella

Izabella láthatólag nincs elragadtatva az érkező személyétől, ellenben a rellonossal, akit a kialakult helyzet különös élvezettel tölt el. A lány érti a célzást, és a lehető legmulatságosabb módon reagál rá, már ha az összeszűkült szemeket és a dühtől összeszorított fogakon átszűrődő hangot nézzük. Noel elvigyorodik, zöldjeiben megjelenik az az őrülten pislákoló fény, amit csak a gyújtogatás gondolata tud felszínre hozni, s miután letelepedik a lánnyal szemben, türelmes várakozásba kezd. Figyeli, ahogy Izabella elpakolja az addig szorgalmasan olvasott könyvét, lábait közelebb húzza magához, és még kutyája nyakörvébe is belekapaszkodik, csakhogy a lehető legjobban elzárhassa magukat a sárkányfiókától.
- Ugyan már, Izabella, ne sérts meg, nem foglak bántani - mondja a másik tekintetét keresve, fejét pár fokkal oldalra billentve. Semmi haszna nem adódna abból, ha a lány úgy tűnne el, hogy a könyvtáros kisasszony éppen vele látta utoljára. A rellonos megcsóválja a fejét, közben enyhén gondolkodó arcot vág, ajkaira kiül egy huncut mosoly.
- E hónapban csak 30 pontot szereztél a házadnak, emiatt adod a durciórát? Ha pedig nem hagysz fel idejében a homlokráncolással, bűbájos egy banya lesz belőled hamarosan, meglásd - osztja meg szépségápolási tanácsát a szőkével, beszéd közben saját körmei tisztogatásával foglalatoskodva. Amint végez, a lányra emeli tekintetét, érdektelenül megvonva vállait. - Talán nem szabad így vizsgaidőszak előtt ellátogatnom a könyvtárba, összefutnom egy kedves ismerősömmel, és megérdeklődni, hogy levitás létére mégis mi a fenéért lógott az egyik legalattomosabb óránkról?
Újfent elvigyorodik, kiváltképp élvezve apró társasága viselkedését. Nagy bajban lehet a leányzó, ha attól fél, hogy megbukik bármiből is, lévén, hogy a szfinxek táborát erősíti, oda pedig nem kerül buta ember. Noelnek több félnivalója akad, de a legkevésbé sem izgatja magát, hiszen egyáltalán nem érdeklik holmi tantárgyak, sem osztályzatok, de még csak az sem, hogy a Rellonnak hány pontja fog összegyűlni idén. Már az is remekbe szabott eredmény, hogy egyáltalán valamelyikük - tettét természetesen a többiek előtt mélységes titokban tartva - beadott pár szorgalmit.
Hozzászólásai ebben a témában

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 5. 16:44 | Link

Nojel


Noel megjelenésére nem kavart nagy vizet, elvoltam a földön, de jobb lett volna, ha nem helyezkedik el nagyon a földön és inkább távozik. A kutyámat mostanra már elengedtem és tovább helyezkedtem a földön, de most már csak csendben üldögéltem és vártam, hogy mit reagált a dologra. A nevét még alig bírtam kiszűrni a fogaim közül és amikor sikerült, akkor is inkább úgy hangzott, mintha valami körözött bűnöző nevét ejtettem volna ki, mintsem hogy egy diákét. A reakciója most teljesen hidegen hagyott, mert a tanulással szerettem volna igazából foglalkozni, de a szavai még is csak eljutottak a tudatomig és összerezzentem.
- Csak mondd... hogy mit akarsz és hagyj tanulni - sziszegtem újra, a lehető leghalkabban a fiúnak. A juhászkutya mellettem feszülten figyelt, én pedig még mindig készen álltam, hátha valami zavaró dolgot csinálna. Lesütöttem a szemem, de Noel szavai újra arra késztettek, hogy ránézzek. Dühtől csillogó szemekkel meredtem a fiúra és nem értettem, hogy még is mit akart most már tőlem. Nem szólaltam meg, csak nagyot sóhajtva megcsóváltam a fejem és elnéztem a feje fölött.
- Mit... akarsz... tőlem? -Alig bírtam kinyögni ezt a pár szót, kezdtem ideges lenni és... félni. A barát szóra újra összerezzentem, a fiú szavai villámcsapásként értek, mint az utóbbi öt percben. Szerettem volna nagyon gyorsan véget vetni ennek a társalgásnak, de a Rellonosra nézve ezt a gondolatot gyorsan kidobhattam a kukába.
- Te is tudod, hogy nem vagyunk barátok - kezdtem megint. - És nagyon jól tudod, hogy tudom, hogy mit tettél aznap éjszaka. Erissel...
A hangom most már nagyon halk volt, szinte suttogtam a szavakat és nem csodálkoztam volna, ha Noel meg sem hallotta őket. Inkább szóltak magamnak, mint neki. Pontosan emlékeztem, amikor mesélték. "Éjjel... suttogtak... a folyosókon... felgyújtották a kastély portréijait...a Levita felé tartottak... majdnem bejutottak..." Hogy még is miért akartak bejutni, az számomra még mindig rejtély volt, de most különösebben nem ez érdekelt. Szerettem volna minél előbb elhessegetni innen Ombozit...
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. augusztus 25. 15:30 | Link

Izabella

A Nemes lány bosszantóan ostoba. Noel mérgét elnyomva forgatja meg szemeit, és igyekszik a lehető legnormálisabb hangot megütni a sziszegő lánnyal szemben. Nem egészen érti, hogy mi a baj a kékség felfogásával, hogy miért kell kiforgatnia az egyébként teljesen érthető szavait, és hogy miért nem képes egyetlen egyszerű kérdésre válaszolni. Nem kért tőle semmi nehezet, még csak gondolkodásra sem késztette, csupán holléte felől érdeklődött, de végtére is, neki aztán teljesen mindegy, hogy mit csinált a szőke közös órájuk ideje alatt.
- Egy árva szóval sem mondtam, hogy barátok lennénk - csóválja meg fejét ültében, hátát az üres falrésznek vetve. - Ismerősök vagyunk, Izabella, csoporttársak, és ha akarod, ha nem, bizony vannak közös, kötelező óráink.
Csevegőhangon beszél, tekintetéből nyugodtság sugárzik, ám belül forr a vére, érzi az ereiben fel-fellobbanó tüzet, de muszáj Merkovszky szavaira koncentrálnia, ha nem akar újabb balhét. Szíve szerint egyetlen apró szikrával keltene lángokat a nagyszájú lány körül, hogy az megtanulja az udvarias, szép beszédet, és azt, hogy ha kérdeznek, akkor arra illő felelnünk.
- Szóval tudod, hogy én voltam - húzza féloldalas vigyorra ajkait, majd égnek fordított tenyerét a szőke felé nyújtja. - Velük csináltam. Tudod, sokkal nagyobb biztonságot ad a tűz, mint hőn szeretett szőlőfa pálcám.
Céltalanul mesél, talán még beképzeltnek is hat, ahogy áradozik nagyszerű képességéről, amivel Isten annak idején megadományozta. Otthagyhatná Izabellát, egyszerűen felállhatna, és a polcról előzőleg leemelt könyveivel kisétálhatna a könyvtárból, de akkor... odalenne az élvezet. Mit sem érne a nap, ha nem szívhatná a szőke vérét, ha nem nézhetne farkasszemet a gyűlölködő tekintettel.
- Nem okoztam neked fájdalmat, kár gyűlölnöd - mondja csak úgy, fejét is hátradöntve. Számára a lány semleges, nem érez iránta semmit, még annyit sem, hogy értelme legyen bántania. Ellenben, Izabella igazán utálhatja őt, az őket nézőnek elég csak a lány szemeit, vagy szája állását megfigyelnie. Noel elmosolyodik kósza gondolataira, s közben behunyja zöldjeit.
Hozzászólásai ebben a témában

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 25. 17:01 | Link

Nojel


Elképesztően dühös lettem rá és legszívesebben leordítottam volna a fejét és elküldtem volna valami szép, csendes helyre, de nem tettem. Egyrészt, mert könyvtárban voltunk - és igen, ez volt a legfőbb ok -, másrészt pedig nem lettem volna képes rá. Akár mennyire is haragudtam, biztos, hogy nem tudtam volna elkezdeni kiabálni vele, bármennyire is szerettem volna. Ehelyett csak csendben ültem, szikrázó szemeim a fiún villogtak. Halkan fújtattam, közben pedig felhúztam a lábaim, fejem nekidöntöttem a polcnak. A kezeim még nem remegtek, de hát ami késik, az nem múlik. Viszont azt nem szabad hagynom, hogy nagyon felidegesítsen, mert akkor puff, volt Iza, nincs Iza. Még belegondolni és rossz volt - mint mindig - abba, hogy megint elájulhatok. Akkor viszont már tényleg orvoshoz kéne mennem.
- Nem akarom - artikuláltam most már hangosabban, de még mindig nem elég hangosan ahhoz, hogy esetleg valaki lepisszegjen. - Csak mondd már meg végre, hogy még is mi a jó istennyilát akarsz tőlem, aztán menj és hagyj békén!
Nem értettem magam. Egyszerűen nem... én nem voltam ilyen. Soha nem szóltam egy rossz szót sem, nem szoktam kiabálni, mindig jó voltam és nem éppen a legtársaságkedvelőbb ember. Most viszont még nekem is furcsa volt a dühkitörésem, de ez valószínűleg a vizsgák miatt volt. De akkor is... én nem ilyen vagyok. Én nem ilyen vagyok, én nem ilyen vagyok... Hiába győzködtem magam, rá kellett jönnöm, hogy akkor igen, pont olyan voltam. Elkeseredetten bólintottam, mikor Noel megszólalt.
- Az egész Levita nem is, de sokan beszéltek róla - hangom mostanra már halk volt, fejemet elfordítottam és nem akartam ránézni a mellettem guggoló fiúra. A juhászkutya még nyugodtan feküdt mellettem, de azért éreztem rajta a feszültséget, amit nagy valószínűséggel én ragasztottam rá. A könyvek körülöttem hevertek, zöld szemeim pedig az egyik borítójára tévedt és ott is maradt. Nem akartam ránézni a Rellonosra, aki közben újra megszólalt. A szavait csak lassan sikerült felfognom, konkrétan már nem voltam magamnál. A szemem sarkában szúrni kezdett valami, ami középre csúszott, aztán lassan legördült az arcomon. Nem! Nem, nem, nem, nem sírhatok! Az arcom másik oldalán is legördült néhány könnycsepp, de én ezt nem akartam. Most már biztos, hogy gyengének fog látni és ebből is csak az lesz, hogy egy gúnyos hozzászólással lelépjen innen. Menjen is, akkor legalább majd talán... sikerül megnyugodnom. A könnyeim egyre gyorsabban törtek elő és folytak le. Arcom a kezeimbe temettem és a felhúzott térdeim mögé bújtattam. Oké, nyugi, semmi baj... semmi baj...
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. augusztus 25. 18:07 | Link

Izabella

Tényleg nem érti a szőke hozzáállását, annak először sziszegő, majd hangosabb, dühös megszólalásait. A rellonos arcára nem ül ki semmiféle érzelem, a lány - ha egyáltalán felnéz rá - nem láthat rajta reakciót, nem figyelhet meg vonásaiban semmit, hacsak a sárkány zöldjeibe nem néz, melyek mélyében huncutság és büszkeség bujkál. Ő megtette az első lépést a másik irányába, holott tisztában volt a lány érzéseivel, most Izabellán a sor. Az pedig elég valószínű, hogy a levitás nem fog engedni közeledésének - legyen az bármily ártatlan is.
- Miért haragszol rám? - kérdezi halkan, hangja ugyanolyan kifürkészhetetlen, mint arca. Érdekli ugyan a válasz, de szíve nem fog félreütni, mondjon akármit is a szfinx. Ha házát védi, és azért gyűlöli a rellonost, mert betört hozzájuk egy játék alkalmával, és kárt okozott odabent, az az ő baja; ha fél tőle, s tart attól, hogy a fiú közelében esetleg bántódása eshet, hát beszéljen róla. Noel nem egyszer nyugtatta meg, bizonyítva viselkedésével és kizökkenthetetlen nyugalmával szavainak hitelességét. Ennél többet ő sem tehet, és úgy tűnik, a szőke nem is áll készen a csatabárd elásására, ami egyébként is csak az ő részén van jelen. - Békén hagylak, csak mondd meg mit tettem, amivel ennyire megutáltattam magam veled.
Noel csak pár pillanatra hunyja le szemeit, de a légkör gyors változására így is - mindösszesen hallására támaszkodva -, felfigyel. Izabella halkan beszél, éppen csak elárul valamit az elmúlt időszak történéseiről, végül elhallgat, irányából immáron csak a szipogás jellegzetes hangjai törnek elő. A fiú azonnal kinyitja szemeit, egyenesen a lányra mered, akit úgy lát, mintha sírna. Noel feje elválik a faltól, még tekintete is összeszűkül igyekezetében, hogy jobban lássa a szemben ülő, félig-meddig homályba veszett lányt. Az először csak lehajtja fejét, de hamarosan már kezébe temetve pihenteti könnyező arcát, hogy térdei mögé bújtathassa a jelenetet. A rellonos tehetetlenül engedi vissza fejét a falnak, majd várva a másik enyhülését, csöndes elmélkedésbe merül. Nem gondolta volna, hogy valaha is sikerül sírásra késztetnie egy nőneműt, de úgy látszik, a Nagykönyvben az van megírva, hogy életéből ez se maradjon ki.
- Hé - nyugodt, bizalomgerjesztő hangján szólítja meg a szőkét, miután adott pár percet érzékeny lelkének. - Most ugye nem miattam sírsz? Mert ha igen, tényleg elmegyek, nem erőltetem, ami eleve halott.
Hozzászólásai ebben a témában

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 25. 19:10 | Link

Noel


Egy dühöngő lány, aki még maga sem tudja hogyan lett képes átalakulni ezzé, a rettentően sértődékeny és sírós egyeddé. Mikor beléptem ebbe a könyvtárba, azt hittem, hogy csak a vizsgák és a sok tanulnivaló miatt idegeskedhetnék, és hogy ma, semmi sem fog közbezavarni. Tévedni emberi dolog, de én mégsem szerettem. A könyvtárban pedig nem lett volna jó dolog olyat csinálni, amit azonnal és utána még hatszor is megbánok. Noel kérdésére csak megráztam a fejem. Igazából nem harag az, ami bennem volt, sokkal inkább a vizsgák előtti idegesség és az, hogy nem hagyott tanulni. Tudom, nem voltam az a nagy stréberke, de azért szerettem volna minél jobban felkészülni a vizsgáimra.
- Nem haragszom - válaszoltam remegő hangon. - Tényleg nem...
Ez utóbbit már csak suttogva tettem hozzá és nem is érdekelt, hogy esetleg a fiú meg sem hallotta. Most már egyre erősebben éreztem azt, hogy Noelnek minél előbb mennie kell. Aztán nekem is. Nem szerettem volna mást, mint visszamenni a kuckómba és szépen lefeküdni aludni. Már körülbelül másfél hete nem aludtam rendesen és folyton valami rémálomra ébredtem, amiben vizsgák és könyvek üldöztek... gyerekes, de rémisztő álom volt, tényleg.
Ahogy ott ültem és a kezeimbe temetett arccal sírtam - amire kifejezetten nem voltam büszke - főleg nem úgy, hogy Noel is ott volt mellettem -, arra gondoltam, hogy a fjord halálakor sokkal rosszabbul voltam és ez akkor most csak egy ilyen hirtelen kifakadás, vagy mi... vagy nem? Szipogva feljebb húztam a lábaimat, de nagyon nem sikerült, hát én sem vagyok gumiból. A kezeim közben lekerültem az arcomról és most a térdeim, pontosabban a sípcsontom körüli helyre biggyesztettem őket és átfontam a két lábam. Arcom még mindig a térdeimen, ám a sírás kezdett alábbhagyni. Éreztem a collie nedves orrát az arcomon, amitől nevethetnékem támadt. Mindig így vigasztalt meg, amikor sírtam, vagy szomorú voltam. Nevetés helyett csak elmosolyodtam, amikor pedig a Rellonos megszólalt, lassan felemeltem a fejem és újra megráztam a buksim. Nem néztem még rá, először is letöröltem a könnyeim és finoman eltoltam magamtól a collie-t.
- Nem miattad sírok... - de igen, menj el. Ez utóbbit már nem tettem hozzá, csupán gondolatban, mert nem voltam benne biztos, hogy ki tudtam volna mondani. Néha... néha talán ki kell sírni magunkat ahhoz, hogy újra épeszűén tudjunk gondolkodni. Nekem ez most segített, miután megszabadultam a könnyeimtől, egy nagy sóhajtás után sikerült megnyugodnom és rá is tudtam nézni a fiúra. Ez a varázs csak pár percig tartott, a következő pillanatban már lesütöttem smaragd szemeimet és ijedten visszanéztem magam elé.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. szeptember 21. 16:15 | Link

Izabella

Nem kell körültekintően őszintének lennie ahhoz, hogy megvallja néma valójának: nem egészen így tervezte a mai délelőttöt. Rövid látogatásnak indult ez a könyvek világában, csakhogy a hamarosan kezdetét vevő vizsgaidőszakra a nehezebb tárgyakból is kellőképpen fel tudjon készülni. Arról igazán nem ő tehetett, hogy a Nemes lánynak pontosan abban a szent időintervallumban kellett kutyástól-bolhástól, na meg rossz kedvestől beköltöznie az egyik sor végébe, amikor ő fütyörészve ballagott egyik témakörről a másikra. Végső soron másként is felvehette volna a kapcsolatot a kis durcás szőkével, mint ahogyan tette, ám az élcelődés, mint számára valóban megfelelő, mi több, mulatságos köszönés, tökéletesnek hatott. Hát a szóban forgó lánynak nem. De hogy mégis miként jutottak odáig, hogy alig fél óra egy helyen való tartózkodás, egy és ugyanaz oxigén szívása után sírva fakadjon a kis szfinx, nos, az egyelőre kész rejtély a rellonosnak. Látott már sírni nőnemű lényt, de azok a testvérei voltak, és akkortájt vigasz gyanánt Noel is hatalmas elefántkönnyeket kezdett el csorgatni a nagyvilágba. Persze, akkoriban még kisfiú volt, és érzékenyen érintette, ha szülei megszidták Sárát, vagy Nelli az emeleten való őrült ugrabugrálás közepette legurult a lépcsőn, és kificamodott a bokája. Az évek múlásával azonban könnyek helyett inkább már csak jókat röhögött, ha hisztérikus sírógörcsben látta a lányokat, s kifejezetten élvezte, ha premier plánban nézhette végig badarságok miatti kiborulásukat. Most, jobb híján csak kérdez, önmagát okolván a történtekért, de Izabellából képtelen kiszedni bármit is. A lány elutasító, és a bár takarja, az arcára van írva, hogy alkalmasint szeretne végre egyedül maradni. A fiú egy ideig a föld felé bambul, majd a kutyára emeli zöldjeit, hogy végül megköszörülje torkát, és könyveit kézbe véve felálljon a földről. Szabad jobbjával leporolja nadrágját, megigazítja felsőjét, és a lány fölé magasodva, visszanyeri gúnyos arcvonásait.
- Legalább nem ájultál el – veti oda a szőkének, mint valami nagyszerű eredményt, akiről többször hallotta már, hogy ha felizgatja magát, akár el is ájulhat. – Ki tudja, mikor találtak volna rád. Most bőgsz egy kicsit, aztán saját lábon visszatipegsz a toronyba. A másik esetben még a kutyád gyomrában is végezhetnéd. Hm, lehet, hogy maradnom kéne még egy kicsit… Na, mindegy. Remélem, következő bájitaltanon ott leszel, nem jó buli egyedül csinálni a feladatot. Unalmas, ha nincs ott egy levitás, akivel olyan jól megértem magam, mint veled.
Vigyorát csak akkor láthatja a szőkeség, ha időközben a düh, vagy sértettség miatt a rellonos felé fordítja arcát. Noel bár próbált kedves lenni, egyáltalán nem érdekli a másik lelke, nem hozzák lázba a sűrű könnyek, és a világért nem akarna órákig üldögélni ebben a koszfészekben csak azért, hogy meghallgassa egy tini lány gyötrelmes életét. Szerencsésnek tartja magát, hogy könnyedén megszabadult e teher alól, és már alig várja a következő találkozást, az újabb jeleneteket, mindegy mit hoz a jövő: ájulást vagy könnyeket. Búcsúzásul sóhajt egy drámait, könyveit csípőjéhez nyomja, és már lépdel is a könyvtár ajtaja felé, ugyanolyan nyugalommal fütyülve, mint ahogy megérkezett. A napja csodás, az élete sínen van, és mindig akad egy apró levitás diáklány, akivel jól érezheti magát.
Hozzászólásai ebben a témában

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. szeptember 28. 13:11 | Link

Noel
~ zárás


Elképzelni sem tudom, hogy mikor sírtam ennyit utoljára. Vagy, hogy mikor sírtam egyáltalán valaki miatt utoljára. Nem elég, hogy Noel idejött, mert hát az még oké, hogy bejött a könyvtárba valamiért, de miért kellett neki letáboroznia mellettem? Nem lett volna egyszerűbb köszönni és tovább menni? Hát persze, hogy nem... Nem sok eset volt, amikor a sárkányházból zavartak, de az a pár alkalom is elég volt arra, hogy meggyőződjek róla: őket jobb elkerülni. Most viszont Ő jött ide hozzám és Ő miatt sírok most. Minden miatta van. Elrontotta a napom már csak azzal is, hogy bejött a sorba. Miért nem.. miért nem... miért nem... Rengeteg olyan kérdés volt, amit nem lehetett volna megválaszolni ezzel az esettel kapcsolatban, de most a legfontosabb az volt, hogy Noelt minél előbb eltávolítsam magam körül és talán még a könyvtárból is. Csendben haldokoltam arcom a térdeim és azon belül a tenyerembe temetve. Nem akartam sírni, nem akartam, hogy gyengének lássanak és főleg azt nem akartam, hogy Noel maradjon. Semmiképpen sem akartam vele összefutni órákon kívül valahogy. Eddig mindig sikeresen el tudtam kerülni a Rellonosokat és ők is elkerültek minket, most viszont önszántából jött ide, ugye?
Az a pár perc, amíg Noel összeszedte magát és felemelkedett, nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Menj már el! Akartam ordítani, de nem megy. Én nem vagyok ilyen és nem tudok olyan lenni, mint mások. Sosem voltam az a fajta, aki kimondja a véleményét, kiabál és olyan dolgokat tesz, ami nem helyes. Nem helyes, nem helyes, nem helyes! Meddig fogom még magam ezzel győzködni? Vatta mozgolódni kezdett mellettem és mire felnéztem, Noel már nyitotta is a száját, hogy a gúnyos megjegyzéseivel elköszönjön tőlem. Letöröltem a könnyeimet, szipogtam még egyet és halvány piros szemekkel voltam kénytelen végignézni, ahogy Noel vigyorogva hátat fordított nekem és hamarosan eltűnt az egyik könyvespolc mögött. Nyeltem egyet, lassan feltápászkodtam és a könyveket visszacsúsztatva a helyére kiviharzottam a könyvtárból. Még csak az kéne, hogy valaki esetleg meglásson....
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet