27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (38858 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 1295 1296 » Le
Janey Forerst
INAKTÍV



RPG hsz: 139
Összes hsz: 1627
Írta: 2012. október 6. 19:17 Ugrás a poszthoz

Janey

Néha nekem is szükségem van a kikapcsolódásra. És nem mindig abban az értelemben, hogy leülök olvasni, vagy Laurával töltöm az időm. Férfi vagyok, és sokszor jól esik egyszerűen beülni a kocsmába, és iszogatni.
Jelen helyzetben társaságra vágytam, méghozzá a szomszédom társaságára, méghozzá a csinos Janey Forerstére. Az ajándékbolt tulajdonosához még nem volt igazán szerencsém, egyszer beszéltünk talán, de nem sokat tudok róla. Sok rosszat, és jót hallottam a kisasszonyról, így kedvem lett hozzá, hogy jobban megismerjem.
Ennek érdekében betértem hozzá a boltba, és egy esti lazításra invitáltam a faluban található csárdába. Nem túl jó hely ez, sőt. Koszos, poros, olyan emberek térnek be, akiket a hátam közepére sem kívánnék. Bevallom, nem pont olyan ez a hely, ahova én beleillek. Jobban kedvelem a tiszta, kulturált helyeket, és ott az emberektől sem ráz ki a hideg. Janey sem éppen ebbe a porfészekbe való, na de nem is ez a fontos jelen pillanatban. Ez még a legjobb megoldás, hacsak nem akarunk Bogolyfalváról elmenni.
Fél órával korábban mentem, mint ahogy megbeszéltük. Fél tizenkettő körül tértem be, úgy öltöztem, hogy ne tűnjön nagyon fel nekik az érkezésem. Fekete inget és egyszerű farmert viseltem, indulás előtt a vállamra kanyarítottam a fekete, egyszerű köpenyemet. Szemeimmel végigfutottam a társaságon egy pillanat alatt, és lassan a pulthoz ballagtam. Egy vodkával indítottam, majd a sarokban egymagában üresen álló asztalhoz már sörrel a kezemben mentem.
Előredőlve néztem a faliórára, ezután pedig tekintetem a rondábbnál rondább italozókra tévedt.


Ryan

Ma egy kicsit a lazább öltözet felé hajlottam, na meg a fekete dominanciája felé. Hajamat kiengedve fekete felsőmre néztem be délelőtt a boltba, ahova betért egyik szomszédom is. Mivel ma a váltás hamar fog jönni, délre ütemeztünk be egy kis délutáni lazulást, ami egészen pontosan annyit fed, hogy elmegyünk a csárdába. Az öltözetem oda pont ideális. Bár eredetileg az volt a tervem, hogy elugrok egyet motorozni ma, ezért is van nálam a bőrdzsekim, de ha már így jött ki, akkor lemondok a délutáni száguldozásról és a bolt Fruzsinak való átadása után a csárda felé veszem az irányt. Nem tart sokáig az ide való megérkezés, hiszen szinte csak át kell mennem az utcán.
Szóval egy olyan 5 perces késéssel, amit ha kihagynék vétenék női mivoltom ellen, belépek a csárdába. Néhány szempár rám szegeződik, azért a lépteim ütemes koppanása felhívja az emberek figyelmét, de aztán inkább visszafordulnak alkoholizálásukba és én pedig a tekintetemmel menet közben már felfedezett Ryan felé veszem az utamat. Éppen egy pohár sör társaságában vár rám. Én leteszem a táskámat az asztalra, utána pedig lehuppanok vele szemben.
 - Szia! Remélem nem várattalak meg nagyon. Minek köszönhetem a meghívást? -
Intek közben a csaposnak, de rá se nézek, helyette szemeimet a szemben ülő tanárbácsin nyugtatom. Meglepett az, hogy elhívott, hiszen nem is nagyon beszéltünk eddig. Csak puszta szomszédságban álltunk egymással, semmi több. Aztán ma meg jön, és meghív egy kis esti lazításra. Meglepett, de jól jött. Szeretem a társaságot. Bár egyedül is szeretek lenni, de azért én mégis csak társasági embernek lettem nevelve és ez néha kiütközik rajtam.
 - Én is egy vajsört kérnék egyelőre. -
A köszönöm teljesen lemarad, és amikor a rendelésemet leadom, akkor sem igazán méltatom túl sok pillantásra a csapost, aki egy egyet fújtatva fordul sarkon és megy vissza a pulthoz elkészíteni az italomat, amit lehet, hogy meg sem fogok inni.

Ruha
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. március 27. 19:25
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 6. 19:33 Ugrás a poszthoz

Norina

Az első csütörtök a kastély falai között immár harmadikosként. Mira nem tud kinőni abból, hogy néha-néha lejárjon engedély nélkül a faluba, és ez így volt ezen a nem épp csodálatos őszi estén. Eleve utálja a feketeség a hideget, és még csak október eleje van... Mi lesz vele, ha bejön a hó? A csizmákon kívül semmit nem szeret az ilyen időkben, és hiába nézik lököttnek, amiért már korán csizmába bújik, ő ezzel nem foglalkozva most is az egyik telitalpú, hosszú szárúba bújtatta a lábát, ezzel védve a harisnya nélkül hagyott lábát. Fehér ruhát, felül pedig a hideg ellen egy kék kiskabátot viselt.
Nem hiányzott mellőle a két kis drágasága, a puffskein, és az oroszlán sem. Leo a fehér bundájával szinte világított a sötétben, de már megnőtt szinte a gazdija lábszárának közepéig, és így nem veszett el annyira a már haldokló fűben, mint amikor kicsike volt. Mint egy kölyökcica, olyan volt. Megszokott már, hogy Ecset meg az oroszlán hátán ücsörögve kihasználja, hogy nem kell végigpattognia az egész tisztáson.
A Sárkányfészekből indultak, és az egész kastélyon olyan halkan sétáltak át, mintha szellemként járnának. És hogy miért? Amira ilyenkor előveszi a nem túl rejtett prefektus énjét, és végzi a munkáját. Sajnos még nem volt alkalma megbüntetni senkit, szóval már nagyon szép kis dolgokat talált ki azoknak, akikkel ilyen időszakban összetalálkozik. Tudhatnák, hogy tilos... Igaz, ő is tudta, hogy tilos kijárni későn, mégis mindig ellenszegült. Csak a legtöbbször nem lett belőle kára.
A faluba a rövidebb úton akart menni, ami egy eléggé veszélyes szakasz. Főleg éjszaka. De hát mindegy, magával szúr ki, ha nem figyel eléggé.
Na de még mielőtt a kapu egy résén kimászott volna, hangot hallott a sötétből. Valaki mászkált arra. Leo és Ecset a fűbe lapultak egy intésre, Mira pedig fejét oldalra biccentve nézte a közeledőt. Valami mozgott a fűben. És valaki azt magával vitte. Ahogy közelebb ért, a rellonos pálcája hegyén a Lumosszal kis fényt jelenített meg, és fejét csóválva elvigyorodott. Az első fogása.
-Szép estét -köszöntötte gúnyosan. -Drágaságom, mikor néztél te rá az időre utoljára? Hm?
Közben végignézett a lányon, aki eléggé ismeretlennek tűnt, és első ránézésre elég esetlen volt, talán a meglepetéstől, hogy nincs egyedül.

ruha
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2012. október 6. 19:37
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 19:54 Ugrás a poszthoz



Nagyon örülök neki, hogy bekerültem a Sárkánylovasok közé, tényleg nagyon. De csöppet idegesít, hogy Yarista (mellesleg a CSK) átigazolt máshova. Ja, meg az is, hogy a Navinében nem mehetek el anélkül a folyosón, hogy ne kapnék hatvanhat mérges tekintetet. Oké, sejthettem volna hogy ez lesz, de azért mégis. Kati meg Bea szemébe már nem is merek nézni, ha meglátom őket, menekülési kényszerem támad. Egyébként meg pont ez a bajom; hogy tudom, mit éreznek, mert Yar is elment ugyebár a mi csapatunkból egy másikba. Szóval, logikusnak tűnik, hogy együtt kéne éreznem Yaristával vagy valami ilyesmi... azonban nekem sosem volt erősségem az empátia. Így viszont bűntudatom van. Szóval marha jó.
Mit lehetne ilyenkor csinálni? Idegesen és feszülten? Hát persze, hogy edzeni, ez magától értetődő. Így hát beléptem az Erőnlét termébe, hogy egy kis bemelegítéssel elkezdjem az öntréningem. Miután ezzel végeztem (futottam, és hasonlók), odamentem a boxzsákhoz, és teljes erőből püfölni kezdtem. Hát igen, nem is ámítottam magam azzal, hogy a sport szeretete miatt boxolok (bár mostanában az is közrejátszott), inkább feszültséglevezetésképp. Jobb szétverni ezt, mint valamelyik diákot, azt hiszem mindenki így gondolja. Aki nem, az Rellonos. A lehető legerősebben ütöttem, szinte már nekem is fájt (azért a bűbáj - ami védi a kezem - sem káptalan). Úgy éreztem, a végtelenségig tudtam volna ezt csinálni (tényleg jó hogy ki tudom élni az agresszív hajlamaim, azt hiszem). Igazából nem képzeltem azt, hogy valakit is ütök (sokan ezt tennék); inkább a véletleneket, amik ilyen rosszul jönnek össze mindig. Legalábbis az én életemben. Biztos valaki megkapta az én boldogság-adagom, és folyamatosan örömittasan ugrál a Kastélyban. Hát, mázlista egy ember.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 19:55 Ugrás a poszthoz

Kristóf

Anna fokozatosan, feltűnésmentesen tűnik el a kastély, és azon belül a Rellon közéletéből; azt már mindenki megszokta, hogy sokszor utazik el, de a kviddics miatt eddig mégis gyakran lehetett látni. Edzett kint, edzett bent, edzést tartott, és az edzések között gyakran lenézett a csárdába is, ahol rendszerint idegenekkel találkozott. Pálca mindig volt nála, de már jóval kevesebb összetűzésbe került a többi diákkal, mint néhány évvel ezelőtt. Úgy tűnik, mostanság már konfliktuskeresés helyett szobájába húzódva gyakorolja a varázslást, már ha néha két-három hétre úgy dönt, hogy visszatér. Elméletileg még van egy szellős éve itt a Bagolykőn, mint ereklyekutató, de ideje nagy részét már így is csak a kviddics miatt töltötte itt, s mióta a kupa újbóli megszerzése után továbbállt, tényleg ritka madár lett. Igazából senki se tudja merre megy, és senki nem kérdezi; nem érdekli őket, vagy nem merik szóba hozni. Azok, akikkel állandó, viszonylag jónak nevezhető kapcsolatot ápol a kastény falain belül, talán sejtenek valamit, de a többiekkel olyan minimális a kommunikációja, hogy mindenki jogosan érezheti úgy; "hé, nekem ehhez semmi közöm". És az emberek nagyon jól járnak ezzel a felfogással.
A vizsgák azért úgy tűnik jelentenek még számára valamit, hiszen a vizsgaidőszak jelentős részét itt töltötte. Így az igazgatósággal se gyűlik meg a baja, a tanárok még évközben örülnek is a távollétének, hiszen úgy biztos nem okoz még egy olyan balhét, mint például ami a meccsen, vagy a faluban történt. Kviddics híján naponta többször edz, nappal kint, este bent, csak így tudja kielégíteni a mozgásigényét. Most is nagyon sürgős neki leérnie az edzőterembe, ami logikusan pang az ürességtől, hiszen szombat este van. Csak Kristóf van jelen, akit még azelőtt szervezett át a csapatába, hogy ő maga lelécelt onnan. Némán, semleges arccal bólint neki egyet, mikor az ránéz, azután rögtön elkezdi a nyújtást, és a hosszú bemelegítő futást. Furcsa őt nem talárban látni, holott köztudottan szereti viselni őket; most csak egy testhez simuló, kényelmes sporttoppot és rövidnadrágot visel, így meglehetősen szembetűnő már-már meghökkentően izmos testalkata is jobban kidomborodik, mint általában (mikor bejött, egy melegítőnadrág és a hozzáillő pulóver még rajta volt, azok a pálcájával együtt egy közeli széken pihennek).
 Nem tudni meddig fut; sokáig. Ő se nézi már, viszonylag gyors kocogással automatikusan futja le a szokásosat, befelé forduló, töprengős arckifejezéssel. Valahogy nyugodtabbnak tűnik, mint általában, de hogy ez annak köszönhető-e, hogy éppen sportol, vagy másnak, nem egyértelmű. Mindenesetre sokaknak az elgondolkozós hangulata se tetszik jobban, ők tudják, hogy innen viszonylag hamar át tud csapni a másik végletbe.
Futás után ismét nyújtani kezd, atlétikai háttért sejtető hajlékonysággal és alapossággal, hogy aztán a kicsinyke atlétikai részhez átköltözve elkezdje az edzése első felét a gyűrűn.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 19:56 Ugrás a poszthoz


A csattanások visszhangoztak a teremben, ahogy teljesen egyedül a boxzsákhoz ért öklöm. Itt senki sem hallott vagy látott engem, és ez kissé megnyugtatott. Akár üvölthettem is volna, azt sem hallotta volna senki, azonban ez egészségesebb módja a dühkitörésnek, mint a spontán üvöltözés... Ahogy - immár kissé normálisabb idegállapotban - a zsákot fixíroztam, a velem szemben lévő ajtó hangtalan nyílását és csukódását láttam a szemem sarkából. Ahogy odapillantottam, Annát láttam meg, és ez némileg kizökkentett. Elkaptam a tekintetem egy pillanatra, aztán rájöttem, hogy hülyeség amit csinálok, úgyhogy visszanéztem rá (ezalatt pedig tudatosítottam magamban, hogy nálam van a pálcám). Láttam zavarba ejtően izmos alkatát, azt, hogy leteszi a pálcát (némileg megnyugodtam ettől a ténytől), és azt is, hogy hűvösen biccent nekem. Viszonoztam a gesztust, de megszólalni már nem akartam; fura lett volna. Valahogy Anna is olyan fura volt (talán ezen nem kéne meglepődnöm ennyi idő után...). Ez az egész hűvössége, meg minden... elintézte nekem a csapatba jutást, ebből következik, hogy a csapatkapitányságot is, tehát iszonyú hálás vagyok neki. Ez persze nyilvánvaló. De valahogy mintha nem várná el, nem akarna tudomást venni róla.
Gyakorlata a gyűrűn nagyon szép volt. Nagyon erős lány (?), mind testileg mind lelkileg (legalábbis gondolom... nehéz lehet hideg vérrel kínozni az embereket). Végül elkaptam a tekintetem róla, és igyekeztem a zsákra koncentrálni... azonban minduntalan visszakalandozott a tekintetem. Persze közben ütöttem, de sokszor Annára pillantottam. Valami piszkált belül, mégpedig az, hogy nem köszöntem meg neki. Ha neki csak feleannyira fontos a kviddics, mint nekem (kétlem, neki biztos fontosabb volt - kár hogy abbahagyta), akkor tudja hogy úgy érzem, sokkal tartozom neki. De hogyan törleszthetném ezt a tartozást anélkül, hogy komolyabb fizikai sérülést szenvedek? Nem tudom. Ezen gondolkodtam, őt figyelve a szemem sarkából, közben automatikusan ütve a zsákot.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 19:57 Ugrás a poszthoz

Kristóf

Gyűrű ide vagy oda, az atlétikán belül ő igazán a talajtornához és az ugrásokhoz ért. Gyűrűzni mindig az elején szokott, ha kedvet érez hozzá. Ez rögtön az első pillanattó fogva megköveteli a nagy koncentrációt és pontosságot, így általában növeli a gimnasztikai eredményességét is, pszichikailag is ráhangolja az edzésre. Nem kell tőle profi olimpikonhoz méltó mozdulatokat várni, de amit tud, azt nyilvánvalóan tökéletesen tudja; többek között átfordul, megtartja magát ha a karja függőleges helyzetben van, kevesebb ideig úgy is, ha vízszintesen, és minden mozdulatát kellőképpen lassan hajtja végre ahhoz, hogy nagy erőt igényeljenek, és kényszeresen teljesen kizárhassa a külvilágot. Most is valami ilyesmit csinál anélkül, hogy tudná az elemek neveit, hiszen az atlétika többi területével ellentétben ezt sose tanulta mástól, és nagyon kevésszer látott gyűrűző embereket.
Gyakorlata nagyjából két percig tart, azután egy stabil ugrással lejön az eszközről. Ekkor tűnik csak fel neki Kristóf; a sportolás azon kevés alkalmak egyike, amikor nem veszi rögtön észre, ha figyelik. Ugyanakkor most se pazarol rá többet egy kérdő tekintetnél, miközben ismét ellazítja megfeszített karizmait, és megtörli arcát. Túlzás lenne azt mondani, hogy megragadta a gondolatait a srác, ő eddig se foglalkozott vele és nem tervezi, hogy az ittléte hátrelévő részében fog. Ehelyett inkább a talajtornára kijelölt területre koncentrál, amit ő mindig is arra használt, hogy sima terepen kigyakorolja a mozdulatait, mielőtt rázósabb terepre engedné magát. Itt már sokkal otthonosabban mozog; a szivacs nélkül gyakorolható parkourös trükkjei közül az aerial, a 180 frontflip, propeller, roundoff backflip és webster mellett most helyet kapnak a hagyományosabb elemek is, noha ő rendszerint kihagyja azokat a táncos lépéseket, amik a női tornászok mozdulatsorait jellemzik. Ez már sokkal látványosabb, mint a gyűrűs gyakorlata, érezhetően profibban mozog és sokkal jobban látszik a sport iránti elkötelezettsége, de itt jobban tud figyelni a külvilágra és hamarabb észre fogja venni, ha Kristóf a szemközti placcon a nézésével megpróbálja kizökkenteni a koncentrálásából. Talán egy rövid pihenő közben célszerűbb lenne megszólítani, mint megvárni, hogy ő kérdezzen rá.

Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2015. március 28. 16:19
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 20:00 Ugrás a poszthoz


 Anna mutatványokba kezdett, én pedig elképedtem. Fürge és nagyon precíz mozdulatai végérvényesen kizökkentettek a boxból. Én csak verek egy nagy zsákot, Anna meg úgy ugrál, mintha minden gond nélkül repülni tudna. Persze a box is egy sport (nagyon is szép sport!) de amit Anna csinált, az egészen más tészta volt. Nem csoda, hogy ennyire jó terelő volt; egyensúlyérzéke is van, ráadásul valami fantasztikus mozgása. Már abva is hagytam a boxolást, hogy igyak pár kortyot: közben próbáltam nem Anna mutatványait lesni. Ennek az lett az eredménye hogy megint eszembe jutott a megköszönés hiánya, úgyhogy majdnem ismét Annára néztem. Ádáz csatát vívtam magammal; megszakítsam a mozgásban azzal, hogy megköszönöm, vagy hagyjam gyakorolni...? Biztos nem örülne, ha megzavarnám. De mégis... mégis... valamit mondanom kellett. Nem sétálhatok el mellette csak úgy, miközben sok  dolgot köszönhetek neki. Visszamentem a zsákhoz, de mielőtt neki kezdtem volna...
- Köszönöm. - mondtam félhangosan, már a bőr felé fordulva. Immár újult erővel és motivációval csapódott öklöm a zsákhoz viszonylag gyors egymásutánban. Ezzel próbáltam ellensúlyozi az előbbi megszólalásom... utólag pedig rájöttem, hogy ezzel mekkora előnyhöz juttattam Annát. De... addigra már késő volt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 20:01 Ugrás a poszthoz

Kristóf

Nagyjából egy perc nagyon aktív gyakorlatozás után megáll szusszanni a terület szélén, Kristóf ekkor indul vissza boxolni. A mozgást látva egy pillanat erejéig rápillant, és már nem is kezdi el a következő gyakorlatsort, ugyanis a srác megszólal. A helyzet nem egészen egyértelmű, Anna nagyvonalúan gondolhatná azt, hogy csak a zsákhoz beszél, -tudhat ő a komplexusairól?- de mégis van annyira furcsa a megjegyzés, hogy megérje meghosszabbítani a szünetet.
- Köszönöd? - Ismétli értetlen, kissé gúnyos hangsúllyal, miközben már ő maga is a holmijához sétál inni egy keveset. Ki tudja, maga a kifejezés párosul-e benne negatív érzésekkel, és ezért kérdezett pont így rá, egy büszke rellonostól azért nem lenne meglepő reakció. Néhány korty, és tűnődő méregetés után azért kezd derengeni neki, hogy mi az, amit köszönni tud neki egy navines, leginkább az erőszakos boxolás árulkodó.
- Ja, a kviddicset? - Most már kezd megjelenni az arcán az a fajta nem túl vonzó, inkább elrettentő mosoly, amivel Kristóf akkor találkozott, amikor legutóbb megkereste - ez a fajta felsőbbrendű, magabiztos mosolya általában nem szokott az emberek kedvence lenni, de mentségére szóljon, hogy csak akkor veszi elő, ha a partnere reakciója megérdemli.
- Ne okozz túl nagy csalódást Csapatkapitányként, és hallgass Lisára, ő talán még tud is valamit. - Teszi hozzá némileg komorabban, komolyabban. Ő maga, mint rellonos megmosolyogta Yarista húzását, mint volt csapattag, mélységesen elítéli. Valószínűleg a srác nem járt volna ilyen jól, ha akkor lép le, mikor még Anna a CSK.
- Most már legalább tudod milyen, ha nem te vagy az áruló. - Már az előző alkalommal is szívesen nevezte Kristófot árulónak, ebből alakult ki az, hogy olyan remekül elszórakozott a türelme próbálgatásán. Úgy látszik nem számít neki, hogy éppen most mondtak neki köszönetet. Ő egyébként se adta volna még neki a Csapatkapitányi posztot.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 20:02 Ugrás a poszthoz


 - Igen... azt. - arcomon közönyösség jelent meg, holott minden voltam, csak nem közönyös. Az Annával való legutóbbi találkozásom óta háromszor jobban játszom el a közönyösséget, mint egyébként. Bár az akkori tudásom nagyjából mínusz egy volt, azért már hihető alakítást nyújtok. Ha Anna nem ismerne (az a bizonyos találka mindent elárult rólam), talán el is hinné. Így azonban esetleg kevesebb kedvet érezhetne a kóstolgatásomra. De, mint már említettem korábban, Anna szereti hidegvérrel kínozni az embereket, így kizártnak tartottam, hogy egy szemernyivel is kevesebb csípkelődést vagy rugást kapok. Nem, tudtam, hogy nem fog kímélni.
Azonban amit a csapatkapitányságomról mondott, pozitív csalódás volt. Rosszabbra készültem. Abbahagytam az öklöm csattogtatását; válaszul fanyar félmosolyt eresztettem felé.
- Értettem. - mondtam félig katonás hangsúllyal, kissé szarkasztikusan. - Mindent megteszek majd. - tettem hozzá kissé komolyabb hangnemben. Azt hiszem határozottan fejlődtem.
Illetve azt hittem, amíg a következő mondat el nem hagyta a száját. Persze, felkészültem rá valamennyire, de a rugást a páncél alatt is megérzi az ember. Szemrebbenés nélkül álltam Anna tekintetét, noha állkapcsom megfeszült: ez hiba volt. Igyekeztem észrevétlen normális helyzetbe rendezni. Hogy mennyire volt észrevétlen, azt nem tudom, de végül újra beszélni kezdtem.
- Eddig is sejtettem. Tudod, a navinések tekintete tökéletesen átadta az érzést. - És igen, ezzel gyakorlatilag beismertem azt, hogy áruló lettem. Mert így van, nincs értelme tovább tagadni. Meg kell barátkoznom ezzel a szóval, mert egy rajtam fog ragadni egy időre, és nem fogok tudni megszabadulni tőle. Ha Anna a fejemhez vágja, az sem változtat semmin, ugyanúgy igaz marad. Ő csupán szereti az orrom alá dörgölni.
- Anna, őszintén, te mit csináltál volna a helyemben? - igyekeztem a közönyösség álcája mögé rejteni a hangom, azonban belecsúszott egy árnyalatnyi érdeklődéssel kevert méreg. Nem azért voltam ideges, mert Anna felhozta; tudtam, hogy meg fog történni. Azért, mert semmit nem tehettem hogy ne legyen igaza.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 20:03 Ugrás a poszthoz

Kristóf

Talán a sport, vagy talán a felkészültség az oka, de Kristóf sokkal nyugodtabban kezdte kezelni Anna hozzáállását, mint legutóbb, és ez imponált a rellonosnak. Mosolyából továbbra se tűnt el a jellegzetes gúny, hiszen egy-két megránduló izom elárulja a közöny tettetettségét, de már egy kicsit kevésbé nézte potenciálisan gyenge célpontnak a srácot. A fejlődést bizonyára a rellonos közeg okozta.
- Jót tesz neked a dolog. - Ez is egy olyan mondatnak tűnik, amilyet csak egy rellonos mondhat. Más ház diákja azt kérdezné, mégis hogy jót tenne valakinek az, ha árulóvá válik? Miféle jellemet takar az, ha valaki pozitív fejlődésként fogja fel a csapattársak cserbenhagyását? Anna itt egyértelműen arra utal, hogy Kristóf nem csak a csapatát, de a háza elveit is megszegte azzal, hogy otthagyta a társait és árulóként rellonosan viselkedett. Persze a szóhasználat szerint a nő ezt nem tartja feltétlen rossz dolognak - ugye, ami egy embernek rossz, az a másiknak jó, és ő tökéletesen érdektelen már az ügyben. Számára, ha valaki öntudatosabbá válik még nem bűn, pusztán el kell viselnie a következményeket. Az, hogy a személyes érdekeket nézve Kristóf csak profitálhat a helyzetből, talán növelheti bűntudatát, de el is tüntetheti azokat (ugye mondani se kell, hogy ez utóbbi milyen házat sejtetne). Nyilván csak rajta áll, hogy a szokatlan biztatásásszerű megnyilvánulás csak még jobban elrettenti-e saját magától, vagy se, hiszen nem biztos, hogy a navines egyáltalán szeretne-e egy kicsit is olyat tenni, amit Anna helyesnek gondol. A legtöbb ember inkább nem szeretne, valljuk be.
- Azt azért tisztázzuk, hogy én nem kerültem volna ilyen helyzetbe. - Mondja bujkáló mosollyal, miközben lerakja az üvegét, és újra a pálya felé sétál. Most sokkal értelmesebbnek kezeli Kristófot, valószínűleg amiatt, mert ma még nem játszotta el a mérges palotapincsit.
- Nézd, ha használhatatlan a csapat, otthagyom a legelején és nem rágódok rajta tovább. Olyan dologba nem fektetek munkát, ami nem éri meg. Ebben még sose tévedtem, de ha megtörténne, mielőbb lelépnék, akkor is, ha nem kapnék jobb ajánlatot. Csak engem aztán nem érdekelne az, mit gondolnak mások. -  Gyakorlatias, realisztikus és maximalista felfogása eddig mindig bejött, sose látta kárát annak, ha nem a reménykedésre bízza magát. Kristóf reménykedett abban, hogy összeáll a csapat és minden rendben lesz, Anna pedig egyszerűen felmérte a lehetőségeket és kezdett valamit a helyzettel, mert úgy látta megéri. Ezt követően a csapata kétszer nyerte el a kupát. Sokak számára furcsának tűnik az, ahogy összefonódik benne a sportra és az üzletre jellemző céltudatossága (és kegyetlensége) a bohém, felelőtlen szórakozásával. Tény, hogy benne sokkal lassabban alakul ki a társak felé érzett kötődés, mint Kristófban, és óvatosabban is kezeli a baráti viszonyokat, ugyanakkor ha más nyomós indok nincs, nem is várja meg, míg bármelyik oldalról kialakul az érzelmi kapcsolat. Ő jól érezte magát a csapattársaival, de ehhez kellett az, hogy az elején felmérje a lehetőségeiket - egy olyan embernek aki nem vágyik sikerre, nem kell spekulálni, ám sajnos Kristóf a jelek szerint nagyon is vágyik és vágyott a sikerre. Ilyenkor kerül két tűz közé az ember; nem elég rellonos ahhoz, hogy végig rellonosként viselkedjen, de nem elég navines, hogy sutba dobja a sikeréhségét. Különös, hogy hasonló helyzetben jött elő Kristófban a rellonosság, mint Yaristában, csak hát egy navines esetében senki se számít ilyesmire. A változások néha meglepő dolgokat váltanak ki az emberekből.
- Ha eldöntöttem valamit, megcsinálom. Valaki erre nem képes. - Teszi még hozzá hidegen, egyszerűen, a talajtorna területének szélén állva. Már nem Kristófot, hanem a pályát nézi, és az utolsó mondatát követően újból nekikezd egy gyakorlatnak. Ez se kevésbé rossz, mint az előző, tulajdonképpen alig vett hozzá 3-4 nehezebb elemet, a többit Kristóf az imént látta, csak más kombinációban. Persze az, hogy többet hallgat az eszére, nem jelenti azt, hogy nála soha nem kavarnak be az érzések; csak nála sokkal inkább dominál a düh, mint a szeretet. Anna szilárdan hiszi, hogy sokkal kevesebb "jó ember" lenne a világon, ha ösztönösen többen rendelkeznének a céljuk eléréséhez szükséges tulajdonságokkal.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 20:08 Ugrás a poszthoz


Még hogy... jót tesz...? Mi? Az, hogy áruló lettem? Hogy elárultam azokat, akikkel négy éve élek együtt egy házban? Vagy hogy rellonosok közt vagyok? Anna vajon hogy értette?... Legszívesebben behunytam volna a szemem (így szoktam rendezni magamban az efféle kérdéseket, segít koncentrálni), de nem tettem. Valószínűleg ismét gyengének lettem volna titulálva, azt meg nem akartam. Tehát elemeltem Annáról a tekintetem, és - jobb híján - a padlóra szegeztem. Azt hiszem, Anna szerint mindkettő jót tesz nekem, mert egyik következik a másikból. Na, most kérdéses, hogy ami Anna szerint a ,,jó", az valóban jó-e, nem padig fatális baklövés, esetleg szörnyűség. Úgy vettem észre eddig, hogy Anna szemében a mások fájdalma nem negatívum, vagy akár az érzések nem pozitívak, tehát azért mérlegelendő, hogy jó-e, amit csinálok. Hiszen nekem nem az volt a célom, hogy bárkinek is rosszat okozzak. Csupán úgy láttam jónak, ha eligazolok a csapattól. De... nem határozhatja meg az életem a mások jólétére való figyelem. Nem határozhatja meg az, hogy úgy menjek keresztül a réten, hogy közben egy fűszálhoz se érjek hozzá; egyrészt lehetelten, másrészt nekem nem feltétlen előnyös, ha a két perc helyett tizenkét óra alatt kelek át a réten. Egyszerűen nem szabad hagynom, hogy bekebelezzen a társadalom. De Anna szerint ez a helyes? Az, hogy van bennem némi önállóságra való törekvés? Vagy az, hogy bántom közben az embereket? Mert hogy nem mindegy. Azt mondta, hogy jót tesz nekem. Biztosan nem úgy gondolta, hogy jót tesz nekem az, hogy másokat bántok. Ha mégis, Anna vak.
Mikor megszólalt, ismét rá néztem. Valahogy most ezerszer normálisabb volt velem, mint amikor leátkozta a vállamat, csak úgy, szórakozásból. Természetesen Anna nem került volna ilyen helyzetbe. Őt nem merik egzecírozni.
Álljunk csak meg!? Akkor engem miért?! Miért mernek engem provokálni és idegelni, folyamatosan kitaszítani? Nem vagyok az eltaposható fajta! Engem nem lehet megtörni, és kész. Ha ezt csináltam, ezt csináltam, talán nekik is bele kéne nyugodni. Nem olyan eget rengető dolog történt; átigazoltam egy másik kviddicscsapathoz, és véletlen pont én lettem a CSK! Ezért ne engem csesztessenek, inkább hagyjanak békén. Akkor csesztessenek, amikor legyőztük a csapatot, mert akkor még okuk is lesz rá. Attól még, hogy navinés létem ellenére egyedül bekerültem egy másik csapathoz, még nincs joguk kitaszítani! Inedra meg az ő csapatukba ment át a Levitáéból! Na. Tessék. Őt persze senki sem hibáztatja vagy okolja, mert Inedra megteheti. Márpedig ha egy levitás lány megteheti, egy navinés fiú, aki mondjuk idősebb is, miért ne tehetné?! Nagykorú vagyok, azt csinálok amit akarok. Ha nem tetszik, forduljanak el... vagy fel.
De az sem igaz, hogy a csapat használhatatlan. A csapat nem használhatatlan, csak nem volt ott tekintélyem. Talán itt, ha most sikerül annyira megerősödnöm, mint amennyire Anna szükségesnek tartja, akkor itt lehet tekintélyem, talán lehet olyan, vagy hasonló szerepem, mint neki volt. A legyőzhetetlen csapat kapitánya. Szinte a kép is beúszott a tudatomba... Szóval a Navine csapata nem használhatatlan. Csak nem annyira... erős. Különben is, pár csapattagom jelenlétét már nem bírtam ép idegekkel. Jobb lesz nekem a Sárkánylovasoknál. Nemde?
- Ajánlom, hogy ez ne célzás legyen. - szóltam hozzá az akaratosság témájú mondatához. - Ha az, akkor nagyot hibáztál. Természetesen végigviszem a csapatot, és idén is itt lesz a kupa, noha az összetétel kissé megváltozott. Csak azt mondom, hogy a többiek - mármint a navinések - ezt nem jó szemmel nézik, és fogják nézni. De... végül is... miért érdekel ez engem? - vontam össze a szemöldököm. - Előbb-utóbb megnyugszanak. Meg hát, ez nem halálos bűn.
Anna egy összezavaró jelenség.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Pongrácz Norina Vanessa
INAKTÍV


Szeszi
RPG hsz: 4
Összes hsz: 13
Írta: 2012. október 6. 20:27 Ugrás a poszthoz

Amira Loveguard
~ 2012. október 4. - 22:00 körül


Ahogy kint sétáltam a sötétségben, mélyen a tüdőmbe szívva az éjszakai levegőt, hogy eljusson minden porcikámba a szabadság érzete. A szabadságé, amiből az utóbbi időben nem sok jutott nekem. Halkan lépkedve követtem a kis albínó sündisznócskám, és eddig össze vissza csapongó gondolataim lenyugodtak. Pedig bár ne tették volna, bár csak az adrenalint hiányolnám, nem pedig azt a személyt, aki otthon elkísért az ilyen késői sétáimra. Sosem tudtam, hogy ilyen mély jelentősége van a kis életemben, de ez a pár hónap tökéletesen jó volt arra, hogy rájöjjek, kik is azok, akik igazán hiányoznak. Viszont most, ideje az ő hiányukat is legyűrni, s új kapcsolatokat keresni, merthogy egy ideig nem tervezem a hazamenetelt. Bele kell nőnöm ebbe a világba, meg kell ismerjem, meg kell szokjam, mert hiába küzdöttem eddig ellene, boszorkány vagyok.
Egy fehér alak vet véget melankolikus gondolataimnak, ami alig 20 méternyire tűnt fel tőlem balra. Eddig nem vettem észre, hogy lenne itt még valaki rajtam kívül, sőt, valószínű, hogy csak valamilyen állat lehetett, de a kíváncsiság erőt vesz rajtam, így inkább felkapom Ebit, és pár elindulok a vélt hely felé, de a következő pillanatban majdnem szívrohamot kaptam.
A hirtelen pálcavilág, és az előttem alig karnyújtásnyira álló valaki, túl hirtelen tűnt fel ahhoz, hogy természetesnek vegyem. A szívem hirtelen megduplázta a ritmusát, és megtorpantam. Kicsit hunyorítanom kellett a hirtelen világ miatt, de amikor beazonosítottam a lányt, és konstatáltam, hogy a gúnyos hangnemén kívül sok veszéllyel nem fenyeget, ismét visszatért testem a rendes kerékvágásba.
-Jó estét! Őszintén szólva fél kettőkor, de ha az időérzékem nem csal, most 10 óra körül lehet az idő.-
Felelem könnyed mosollyal, és hangom is egyenletes, csak a "Jó" sikerült kicsit furcsára, mert fél kettő óra nemhogy az időt nem néztem meg, de nem is beszéltem semmit, és a hangszálaim kicsit ellustultak. Közben lepörgött az agyamban az összes lehetséges variáció, hogy miért is van itt rajtam kívül valaki, és két lehetséges megoldást találtam. Vagy egy lány, aki szintén tilosban jár, vagy pedig egy prefektus, és járőrözik. Az utóbbi kicsit necces, mert akár komoly ára is lehet, de a lényeg, hogy nem életveszélyes.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 6. 23:19 Ugrás a poszthoz

Elizabeth

Sohasem voltam olyan, mint mások. Ez tény, de ennyire kívülállónak sem éreztem magamat még, mint az elmúlt pár hétben. A saját életemet néztem kívülről. Nem én irányítottam, csak benne voltam és hagytam, hogy a dolgok megtörténjenek, mintha ez így normális lenne. Egyáltalán nem volt azt, tudtam, de mégis hogyan törhetnék ki ebből az átkozott üvegburából?  Olyan voltam, akár egy porcelán baba. Az egnem körülvevő emberek igyekeztek megóvni attól, ami rám várhat. Miért? Én is meg tudtam volna tenni! Nem hülye vagyok, csak veszélyben élek. Ez még nem ok arra, hogy papírba csomagoljanak és bezárjanak egy dobozba.
Azzal nyugtattam magamat, hogy amíg én jól vagyok, addig Jess és David is jól van. Talán butaság volt, hiszen Jessie-t nem lenne valami nagy művészet elkapni; annak ellenére, hogy nagyon okos néha nagyon meggondolatlan is tud lenni, márpedig Nokedli nem fogja tudni megvédeni, ha bajba keveredik. Mert még nincsen közvetlen veszélyben, arról már értesültem volna. A megfigyelő képességem maximumra volt kapcsolva és minden kis furcsaságról igyekeztem tudomást szerezni. Ez volt az oka, hogy gyakran keveredtem a harsogó portrékhoz –megjegyzem, itt hallottam azt a szóbeszédet, hogy a barátnőm és az exem együtt vannak– és erre a folyosóra is azért jöttem. Bár nem tudatosan, de amikor szépen lassan összeraktam a képet róla, hol is vagyok, már nem tűnt olyan rossz ötletnek megállni egy kicsit.
Sejtettem, hogy a lány valami ilyesmit fog felelni. A csillagok állására is foghatnánk, de valójában semmi köze sem volt a véletlen egybeesésekhez. Egyszerűen tudtam és kész.
-Ez nem azon múlt, mennyire vagyok szerencsés. –jegyezem meg halvány, kiszámíthatatlan mosoly kíséretében.
A tócsát már akkor felfedeztem a padlón, amikor az eridonos leányzó megcsusszant rajta, de megvártam, míg magában összerakja a képet. Nem akartam minden választ megadni neki, az túlságosan… egyszerű lenne. Így érdekesebb lesz a végkifejlet. Nem akarom én bántani a lányt, sem szóval, sem máshogyan, egyszerűen csak túlságosan kíváncsi vagyok. Ritka alkalom, de előfordul.
-Elcsúsztál egy tócsában és az a két festmény hamarosan megöli egymást. –intek a szóban forgó alakok felé. –Ebből arra következtetek, hogy ez a Fejetlenség Folyosója. És igen, Rellon. –biccentek aprót.
Fogalmam sincs, a lány mit olvasott le az arcomról és mire jutott a válaszaimmal kapcsolatban, mindenesetre visszatérek a képek tanulmányozásához, akik nem éppen kedvesen szidják egymást valami miatt, amiről nekem halvány fogalmam sincsen. Mindenesetre őket eléggé felbosszantotta.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 7. 01:17 Ugrás a poszthoz

Kristóf

Az igazság az, hogy már éppen itt volt az ideje kilépni ebből az egész őrületből, ami engem körül vett. Vissza akartam kapni a régi életemet, csak egy egyszerű lány akartam lenni, akinek az a legnagyobb problémája, hogy áll a haja –ezzel sohasem volt gondom–, mit vesz fel –ezzel még annyira sem– és kikkel barátkozik –ezzel már több. Valamiért sohasem sikerült megtalálnom a közegemet; azokat az embereket, akik hasonlóak, mint én. Azt hittem, Yar ilyen, de őt is sikerült elveszítem, csak, mint annyi embert már előtte. Beléjük akartam látni valamit, ami nem volt ott. Jess teljesen más téma, ahogyan Lanie is. Bennük megbízom.
De egy normális pasit már igazán kifoghatnék!
Olyan, mintha két táborra szakadtak volna a hímnemű egyedek. Az egyik felük teljesen nem normális, a másik pedig még csak a létezésemet sem hajlandó észrevenni. Eddig azt hittem, ennyire nem vagyok gázos, de megeshet, hogy tévedek; sőt több, mint valószínű, hogy én képzelek sokat magamról… ez nem is lenne annyira meglepő; tekintetbe véve a jellememet. Az énképem cseppet megváltozott, mióta betettem a lábamat ebbe az iskolába. Otthon én voltam a tökéletes, mindenki úgy táncolt, ahogyan fütyültem és soha senkinek eszébe sem jutott volna kérdőre vonni semmiért. Ellenben itt rájöttem, hogy ez az egész egy hatalmas álomvilág volt. Semmi köze a valósághoz. Nem tündérmesékben élek, ez a rideg valóság.
Az utóbbi idő egyetlen pozitívuma a beszélgetésem Krisivel. Őszintén, ettől valahogy hétköznapinak érzem magam és közben egy kicsit különlegesnek is. Talán rossz ötlet volt igent mondanom, mivel eléggé szeszélyes vagyok, de már megtettem és egyébként is, szeretnék egy kicsit önmagam lenni. Se több, se kevesebb. Csak egy normális lány; már ha engem bármilyen tekintetben normálisnak lehet nevezni.
A rétet kissé bizarr helyszínnek tartottam az éjszaka közepén, de ő az alkotó, én csak a kellék vagyok, tehát nem akadtam fenn ezen az apróságon. Bár megfordult a fejemben a felakasztás gondolata, miután eszembe jutott, hogy milyen szépen egymásnak estek annak idején Daviddel –mire nem jók a portrék? Gyorsan összekaptam magam, a hajamat kibontva hagytam és a kastélyon keresztül suhogva egészen hamar megérkeztem a kapuhoz. Halkan kilöktem és egy fához sétáltam, majd a fűbe csüccsenve vártam a csapatkapitányom érkezését, miközben a Jessie-től kapott lánccal babráltam.

Ruha
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. október 7. 01:42
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 7. 10:06 Ugrás a poszthoz


Könnyed hangulatom, ami az előző éjszaka közepi találkozásnál ragadt rám, azóta kísért. Mindent higgadtabban oldatott meg velem, és sokkal kellemesebb volt, mint mindenen túlstresszelni magamat. Valószínűleg azért lehettem ennyire nyugodt, mert az idegrendszerem felmondta a szolgálatot. Azt hiszem teljes mértékben besokallt... az ember nem hinné, hogy idegösszeroppanást kapni igen kellemes. A felesleges érzelmeket mostanában mellőztem, és nagyon jó volt.
Ismét hűvösebb estét köszönthettünk. Alex, a baglyom az ablakpárkányon ülve figyelte, ahogy összekészítem a lapokat, a ceruzákat. Néha huhogott egyet-egyet; ilyenkor bagolycsemegét adtam neki, és elhallgatott. A Hold már magasan járt az égen, fényével beborította a szobát, megcsillant a madár tollán, és a ceruzákon. Sietnem kellett. Gondoltam, hogy Katherinenek nincs kedve várni éjfélkor a réten még a késésem miatt is. Az is csoda hogy egyáltalán beleegyezett... mondjuk ha nem tette volna, akkor sem lett volna semmi. Maximum kimaradt volna életművemből egy rajz, vagy inkább festmény. Mostanában festeni van kedvem. Lehetséges, hogy ez azért is van, mert mestertanoncként kívánom folytatni a tanulmányaim, elsődlegesen festő szakon, másodlagosan kviddicsen.
A Kastélyra csend hullott, csak a lépteim vertek némi zajt a folyosókon, ahogy távgátam rajtuk. Ha most egy prefektus meglátott volna, biztosan elcsodálkozott volna - mit akar a Földesy fiú egy hatalmas mappával a kezében az éjszaka közepén a folyosón?...
Ahogy kiléptem a természetbe, ismét megcsapott a hideg, friss levegő. Ezek az esti séták jótékony hatással vannak rám. Felnéztem a Holdra; csakúgy, mint múltkor, most is fényesen ragyogott, és a csillagok ismét kirajzolódtak, mint megannyi reflektor. Reflektor... ha ezt Kathnek mondanám, nagyon tágra nyílna a szeme... meg is pillantottam a lányt, aki egy fa tövében ül. Fehér pólója, blúza szinte kirikít a fák sötétjéből; ez a fehérség kissé visszaverődik arcán; ezt is látom, ahogy közelebb érek.
- Szia. - üdvözöltem őt egy halovány mosollyal. - Régóta vársz?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Nicholas Brown
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 7. 13:23 Ugrás a poszthoz

Loise

Az elmúlt pár napban bőven volt időm gitározni, ugyanis semmilyen tervezett programmal nem kellett számolnom. Szinte minden délután 2-3 órát gyakoroltam, ami mostanra hatásosnak bizonyult. Egy hónap alatt sikerült annyit fejlesztenem a gitártudásomon, mint az elmúlt fél évben összesen. A legelején rohamtempóval haladtam, szinte egyik napról a másikra tanultam meg az alapokat. Aztán jött egy időszak, amikor csak tökéletesítettem mindent, de úgy tűnik most újra a fejlődés szakaszban vagyok. Ennek persze nagyon örülök, mert ugye az ember haláláig tanul.
Mára is egy kis gitározást találtam ki, csak az eddigiektől eltérően közönséggel együtt. Sokkal jobb úgy zenélni, ha nem egyedül ülsz a szobádban, hanem van társaságod. Nehéz elmagyarázni, mert ez egy olyan érzés, amit csak az ismerhet, akinek volt már része benne. Legegyszerűbben úgy lehetne elmagyarázni, hogy béke van. Mindenki összedolgozik és nem számít, hogy milyen hangod van, csak a részvétel a fontos. Ha pedig részt veszel, akkor kapsz valami olyat, ami jó érzéssel tölt el és ad egy kis plusz energiát. Ezért imádom a zenét!
Hamarosan meg is találom a legelső áldozatot, aki a nem túl mindennapi bemutatkozásom után is szóba áll velem és ez mindenképp egy jó kezdet. Ismerősnek tűnik a lány és a neve is, de egyenlőre nem tudok rájönni, hogy honnan. Persze lehet, hogy csak képzelődök, ugyanis szokásom az ilyen, de idővel úgyis kiderül.
- Nagyon örülök Loise! Én Nicholas, de hívhatsz Nick-nek vagy Niko-nak is. Ahogy tetszik. -Egy kacsintással zárom a mondatot, majd leülök Loise mellé.
- Amúgy, nagyon szép neved van! Még soha nem hallottam, de bejön. -mondom egy mosoly kíséretében. Szerintem ez csak a beceneve, de lehet, hogy nincs igazam, ugyanis tényleg most hallom ezt először.
-Hú, ez egy jó kérdés! Azt hiszem 5-6 éve. Te játszol valamilyen hangszeren? -
Nagyon örülnék, ha egy zenésszel futottam volna össze, mert akkor közösen is játszhatnánk. Jó, erről persze még nagyon korai beszélni, mert lehet, hogy utálni fogjuk egymást. Mondjuk az első benyomásom pozitív, de bármi megtörténhet.
~Mekkora pesszimista vagyok...~
- Persze! De lehet, hogy nem lesz olyan jó... -Már amikor megkérdezte, tudtam, hogy mit fogok játszani. Ezt a dalt körülbelül egy hete tanultam meg, de nagyon szeretem játszani és énekelni is.
- Azért ha ismered, akkor segíthetsz! -vigyorgok Loise-ra. Az ölembe veszem a gitárt és elkezdek játszani. Eddig azt mondták, hogy jó hangom van, de szerintem bőven van mit javítani rajta. Azt viszont állíthatom, hogy imádok énekelni.

A Dal
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 7. 13:42 Ugrás a poszthoz

Kristóf

Csak bámultam a Holdat. Minden tökéletesen békés, nyugodt és tiszta volt körülöttem, pont úgy, mint előző este, amikor arra vetemedtem, hogy előbújjak a csigaházamból. Csak egy kicsit. Megnyugtató volt tudni, hogy hétköznapi vagyok, vagy valami ahhoz egészen hasonló. Azt hiszem, nem sok embernek kell rettegnie attól, ami a következő napon rá várhat, de én ahhoz az igencsak kevéshez tartozom, akiknek minden nap áldás. Mégis itt ülök kint a csillagok fényénél. Nem menekülök. Felesleges lenne. Itt nem érhet baj. Egyszerűen csak tudom.
Emlékek ezrei jutottak hírtelen eszembe. Mikor gyermekként az udvarra tévedtem a sötétben mindig féltem egy kicsit valamitől, amit sohasem láttam, de tudtam, hogy ott van és bántani fog. A képzelő erőm határtalan volt és ezt a jó tulajdonságomat a mai napig megőriztem. A fantázia birodalma az egyetlen olyan hely, ahová menekülhet az ember, ha körülötte minden a darabjaira hullik. Velem ez megtörtént. Sokszor.
Rengetegszer szétestem és kapartam össze újra meg újra a maradványaimat, kitartóan, mintha erős lennék. Úgy tettem, mint akit nem lehet megbántani, aki mindenki felett áll, de legbelül éppen olyan törékeny voltam, mint bárki más. Csak egy egyszerű, tizennyolc éves lány, akit kicsivel többször tett próbára az élet, mint az feltétlenül szükséges lett volna.
Hallottam, hogy nyílik a kapu, de nem moccantam egészen addig, amíg Kristóf meg nem szólalt mellettem. Halvány mosollyal az ajkaimon pillantottam fel rá –ami ritka kincs. Úgy látszik kihozta belőlem a legjobbat. Mintha csak az ő nyugalma átragadt volna rám is.
-Szia! –futtattam végig rajta a tekintetemet. –Azt hiszem, olyan öt perce.
Valójában pontosan tudtam, hogy öt perce, mivel megtéveszthetetlen belső órával rendelkeztem, de ez most mellékes volt. Fel sem tűnt, mióta ücsörögtem ott magamban, de így legalább szabad utat engedhettem a gondolataimnak.
-Miket hoztál? –emelkedtem fel egy kicsit, hogy megleshessem a kezében tartott papírokat.
Szerettem volna látni a prefektusok arcát, amikor rajta kapnak minket, hogy az éjszaka kellős közepén a réten ülünk és Krisi portrét készít; rólam. Azt hiszem, az arcuk megérne egy misét.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 7. 17:18 Ugrás a poszthoz

~ Nicholas ~


*Ez már nagyon hiányzott nekem. Végre valaki, aki mosollyal az arcán jön oda hozzám, ráadásul még egy gitár is van nála. Nagyon szimpatikus a srác, és már most úgy érzem, hogy kellemes lesz az elkövetkezendő egy-két órám. Kár, hogy nem Chuckkal futottam össze itt, de hát ahhoz vagy szerencse kell, vagy egy előre megbeszélt időpont és hely, mert különben sikeresen elkerüljük egymást.*
- Maradok a Nicknél*Jegyzem meg csak úgy, tisztázásképpen. Nekem a Niko olyan lányosnak tűnik, sőt egyik ismerősömet is így hívtuk és ő bizony lány volt. Ezt persze nem kötöm a fiú orrára, aki fogja magát és letelepszik mellém.*
- Ez csak becenév, a Héloise-ből jön, de köszönöm*A mosoly folyamatosan az arcomon van, elvégre miért is szomorkodnék, ha már társaságot kaptam?!*
- Szintén gitározom, azon kívül zongorázom és az éneklést is ide sorolnám*Azt inkább nem mesélem el, hogy mióta pengetek, mert lehet elbátortalanodna. Az ének pedig a hangszálak játéka, ami szerintem szintén tekinthető hangszernek. Lehet, hogy másoknak ez furcsa, de én ezt így gondolom.*
- Ugyan már, ha szívvel-lélekkel csinálod, akkor nem lehet baj*Ó, dehogyis nem lehet. Hány olyan lányt és fiút láttam már, akik mindenképpen énekelni szeretettek volna és olyan bot fülük és borzalmas hangjuk volt, hogy inkább egy barlang mélyén énekelhettek volna, jól elbújva mások elől, hogy ne sértsék azok hallószerveit.*
- Okés*Még bólintok is mellé, megerősítve ezzel azt, hogy ha ismerem a dalt, akkor mindenképpen fogok segíteni az éneklésben.*
~Vajon mit fog játszani?~*Amikor Nick elkezdi a dalt pengetni máris felcsillan a szemem. Ismerem, sőt nagyon is szeretem, csak eddig gitárral még sohasem játszottam el, hanem csak zongorával. Figyelem is rendesen a srác kezét, s próbálom nagyjából memorizálni az akkordokat, hogy majd el tudjam én is pengetni később, a szobámban. Magamtól is ki tudnám silabizálni, de így még könnyebb lesz. Amikor bejön az éneklős rész, lágy, kellemes, tiszta hangon csatlakozok a fiúhoz az énekben. Természetesen halkabban dalolok, hiszen nem szeretném elnyomni az ő hangját. Azt hiszem egész jó duettet nyomunk le így ketten.*
- Ez jól esett a lelkecskémnek, köszönöm*Azóta nem játszottam ezt a dalt még zongorán sem, amióta a nagymamám meghalt. Vele tanultam meg elzongorázni és énekelni ezt a számot és valahogy nem mertem azóta elővenni, de azt hiszem ezután már menni fog. Arcomon még mindig a kedves mosoly van, de tekintetemben megcsillan a szomorúság. Még mindig fáj, hogy itt hagyott minket.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 7. 19:10 Ugrás a poszthoz

Leonie


A lehető legnagyobb óvatossággal teszem le tarantuláim terráriumát az éjjeliszekrényem mellé. Napok óta csak a pálcámat használva pöckölgetem be nekik a rovarokat. A nőstény megint lepetézett és nem tudtam a mérgét lefejni, ergo ha benyúlok azt támadásnak véli, megmar és itt fogok a szoba közepén fetrengve a nyálamba belefulladva meghalni. Így belegondolva nem túl szép halálnem. Bár teljesen mindegy, hogy élek-e vagy halok. Ez csak az én álláspontom. Apám a lelkemre kötötte, hogy Laurára, az ő egyetlen kincsére, anyám utolsó hagyatékára, a húgomra úgy vigyázzak mint a szemem fényére, sőt még annál is jobban. Tehát engem nyugodtan eltalálhat egy gyilkos átok, eljön a temetésemre és slussz. Nem fogja magát megerőltetni, viszont ha Laurának baja esik, rajtam veri el a port, mert én vagyok az idősebb és nekem kell rá vigyázni. Ezt a sok fegyelmezés és verés alatt volt időm bőven megtanulni. A testvérem az első. Persze én ezt nem érzem így, ahogy semmi mást nem érzek, de legyen meg apámnak az öröme és fogja be azt a nagy száját. Aprót fintorogva kapcsolom be az éjjeli szekrényen álló melegítő lámpát, majd a terrárium fölé szerelem. Most, hogy beállt az ősz és egyre hidegebb van, nem kéne, hogy reggelre megfagyjanak a pókjaim. Fölkelek, igazgatok még egy kicsit a lámpán, majd ránézek az órámra. Fél hat. Lemaradtam a reggeliről, az ebédről. Reggel történetesen elaludtam, az ebédidőm meg azzal telt el, hogy Laurát hajkurásszam, vagy esetleg másoljam az órai anyagot, talán a leckét. Egyszer ébren kéne maradnom az órákon és lyukas órán meg kéne írnom a leckét, vagy már este ivászat helyett. Néha úgy érzem, hogy ide csak nyaralni jöttem. Persze az ember a nyaralást máshogy képzeli el. Általánosan mindenki úgy képzeli el a nyaralását, illetve inkább az emberek nagyja, hogy egy tenger parton heverészik egy napágyon, kókuszdióból issza a kókusztejet, vagy esetleg valamilyen szeszes italt fogyaszt és égő vörösre pörköli a bőrét a napon. Én hogy képzelem el a nyaralásomat? Sehogy. Éppen elég, hogy el tudom képzelni más milyet akar, akkor pedig meg már nekem is megvan egyfajta elképzelés, nem kell magamat túlhajtani. Többször mondták már, hogy lusta vagyok, nem tagadom le. Értelmetlen lenne. Elsétálok szobám ajtajáig és menet közben megigazítom kockás ingemet, ami testvéremnek az egyik nagy kedvence. Véleménye szerint parasztos, szerintem meg simán kényelmes. Nem vakarózom benne, mint az összes többiben. Több helyen elszakadt farmeromból kikandikál már a térdem, és talán tornacipőm az egyetlen olyan dolog, ami még normális. Nem szakadt, nem parasztos, sima és fekete. Nincs rajta semmi kivetni való. A kilincset lenyomva nyitom ki az ajtót, majd kilépek rajta és csak behúzva magam mögött az ajtót indulok el a házamból kifelé vezető portré felé. Kezemet  a zsebeimbe gyömöszölve kerülgetem a többi rellonost, akik valami csínytevésen törik a fejüket, főleg az elsősök, akik másik házbéli társaikkal szeretnének kibabrálni. Amikor én voltam elsős, már ezzel kilógtam a  sorból, hogy csak álltam és néztem, hogy a többiek hogyan kínoznak másokat. Sosem vettem részt semmiben, Laurával ellentétben, aki élvezettel tett másoknak ott keresztbe ahol lehetett, utána nekem büszkélkedett el vele. Akkor még úgy tettem, mintha lelkesednék az egészért, mosolyogtam, próbáltam normális lenni, de ma már akkor mosolygok, amikor nagyon muszáj. Még akkor is ritkán. Kilépek a portré mögül és kisétálok a folyosóra, majd a lépcsők felé veszem az irányt. Itt már valamivel nagyobb, sőt sokkal nagyobb az élet, mint a házon belül. Beszélgetésektől hangos  az egész iskola. Minden beszélgetés eggyé olvad és csak egy hatalmas kavalkád lesz belőle. Elcsíp az ember egy-egy szót, melyből megpróbálja kitalálni, hogy mi lehet a beszélgetés tárgya, aztán továbbadja másnak. Így indul el a pletyka. Szlalomozva haladok magabiztosan a konyha felé, bár elég lenne, hogyha beülnék vacsorázni a többiekhez, hiszen nemsokára nekik is itt a vacsora idő, utána meg a takarodó, vagy másoknak a kilógás időszaka. Én szerintem az utóbbit választom, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy ma este sem fogok tudni aludni. Ez a második nap. Ilyenkor még csak fel sem merül bennem, hogy akár egy percre is lehunyja a szemeimet. Bár alattuk éktelen fekete karikák vannak és ezt még a legerősebb fedésű alapozó sem tudná eltüntetni, nem tudom álomba ringatni magam. Se zene nem segít, se könyv, sem az, hogy számolom az ugráló bárányokat, vagy hogy elszámolok százig. Éjszakáim nagyja olvasással telik el, vagy forgolódással, amit szobatársaim a nyikorgó rugók miatt nem igazán tolerálnak és már párszor kaptam is érte, hogy ahelyett, hogy aludnék, nyikorogtatom direkt nekik a rugókat, vagy égetem a lámpát. Ezért választom inkább a faluban való csavargást éjjelente és a konyhában való éjszakázást. Nem zavarok senkit és még enni is adnak kérés nélkül. Lábaimban már benne van az útvonal, hogy mikor merre kanyarodjak, mennyit menjek egyik kanyartól a másikig. Óvatosan körülnézve a haladok a folyosókon, elsietve a portrék előtt, nehogy valamelyik lármázni kezdjen. Az első alkalommal ez történt. Elindítottam ezzel egy kisebb lavinát, amikor elsősként beszöktem a manók közé a konyhára. Mára meg már megszokták a jelenlétemet, néha látom a szemem sarkából, hogy csóválják a fejüket, amikor erre járok, de nem szólnak egy szót sem, hanem a maguk dolgával törődnek. Ezért is jutok el hiba nélkül a konyháig. Még egyszer utoljára körbenézek, majd a kilincset lenyomva lépek be az ajtón és csukom be magam után. Jó formán az összes itt dolgozó manó nevét megtanultam az évek folyamán, meg tudom különböztetni egyiket a másiktól, és már kedvencem is akad. Tira. Ennivaló kis manó lány, akinek vékonyka hangja nagyon bántja az ember fülét az első időkben, de lassan hozzá lehet szokni. Viszont amikor másnapos vagyok, mindenre felkészülve hozok magammal egy füldugót, hogy ne robbanjon le a fejem a helyéről a cincogó hang hallatán. Automatikusan sétálok már az egyik sarokban álló asztalhoz, amit már nevezhetek a saját helyemnek. Tekintetemmel Tirát keresem a manók között, de nem látom sehol. Biztos valamit halaszthatatlanul fontos dolga akadt és most robotol. Leülök a helyemre és a falnak dőlve kezdek a mai vacsorámon gondolkozni, miközben cigarettás dobozomat elővadászom nadrágom zsebéből öngyújtóval együtt. Elmosolyodva húzom végig ujjamat az öngyújtóba gravírozott sason, mely az egyik önkényuralmi jelképet fogja a lábaival. Kihúzok a dobozból egy szál cigarettát, majd felnyitom az öngyújtóm tetejét és a kis magányos sárga lánghoz tartva cigarettám végét megnyújtom azt. Bezárul az öngyújtó a végén s a dobozzal együtt újra a zsebemben kötnek ki. Máris otthonosabban érzem magam a konyhában.
Utoljára módosította:Staubach Balázs, 2012. október 7. 20:36
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 7. 20:29 Ugrás a poszthoz

Norina

A falu, és a cigi. Ez a két dolog volt ami már hiányzott a feketeségnek, és éppen ezt a hiányt akarta enyhíteni, amikor elindult az iskola kapuja felé, hogy az erdőn keresztül lerövidítse az utat.
Zacharyvel volt utoljára a faluban, mindkétszer. Amikor visszajött otthonról, de akkor nem töltöttek sok időt ott, és amikor egyik nap elutazott a barátjához a szünidőben. Na az az este mindig megfog maradni a fejében, már csak a fényképalbum miatt is, amit ott kapott tőle. Na meg a tüdőgyulladást is ott szedte össze, amit szerencsére az anyukája szépen kiiktatott.
Nagyon nem szereti, amikor megzavarják valamiben, főleg nem este, főleg nem akkor, ha valaki tök ismeretlen kerül a képbe. Kivéve persze, ha ebből még jól is jön ki, hisz ilyenkor előveheti a prefijelvényt.
A lány, akivel ezen az estén összefutott, tényleg megijedt tőle. Persze nem sokan vannak, akik nem ijednek meg egy hirtelen felbukkanó idegentől a sötétben. Egyből kérdőre vonta, hogy mégis hogy képzeli, hogy takarodó után kint mászkál. Hiszen ezt csak ő teheti meg... Vagyis ő mindig is megtette, eléggé ügyesen ki is játszotta az akkori prefektusokat.
-Hm, nagyon örülök, hogy ennyire tisztában vagy vele, hogy mennyi idő lehet. És azzal mennyire vagy tisztában, hogy már takarodó volt? -felvont szemöldökkel pár lépést közeledett a lány felé, és szemügyre vette. Nem leplezte, hogy tetőtől talpig végigmérte, és bár nem hangosan, de megállapította, hogy fele annyira sem csinos, mint ő maga. Belegondolni sem szeret, hogy egyszer volt ő is olyan kis semmitmondó szürke egér, mint ez a vöröske, akivel szemben állt. Elfintorodott, de félretette ezt a felreppenő gondolatot, és inkább komolyabb irányba terelte a témát.
-Évfolyam, ház, és elsősorban név -sorolta fel azokat a pontokat, amiket tudnia kell. Még ha akarná sem tudná felidézni a csaj kilétét.
Amíg az információkat hallgatta, már azon kezdett gondolkodni, hogy milyen kellemes kis büntetést adjon neki. Bár erre még egyelőre nem kerül sor, szóval ráér még a büntetés kiosztásával. -Gyerünk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 7. 20:57 Ugrás a poszthoz

Bubim

Egy kicsit észrevehető az utóbbi egy-két napban, hogy Amira viselkedése kissé zavaros. Nem véletlenül van kiakadva. Próbálja titkolni, hogy valami nincs rendben, de nem tudja igazán. Egyszerre ideges és szomorú, semmire nem tud odafigyelni, mert csak egy dolog jár az agyában. Kivételesen nem egy személy, hanem valami olyan dolog, amivel múlt hónapban nem foglalkozott, és az egész akaratán kívül volt.
Vasárnap mindenképpen leakart menni a faluba, hogy kiszellőztesse a fejét, és józanul tudjon gondolkodni. Az nem lehet, hogy ez pont vele, pont most történjen...
Ezen a hűvös, kicsit sem nyárias napon korán felkelt. A barátnői még aludtak, könnyen kitudott osonni. Még a készülődéssel sem foglalatoskodott túl sokat. Szempillaspirálon és egy kis szájfényen kívül mást nem kent a pofijára, a haját is kócosan hagyta. Csak fogat mosott, és felöltözött. Cicanadrágban, vastag kötött pulcsiban, és bokacsizmában hagyta el a körletét olyan halkan, mint még soha. Szinte lábujjhegyen járt, hogy ne tűnjön fel senkinek a jelenléte, még köszönni sem volt kedve senkinek.
Lassan baktatott át a kastélyon, majd a hosszabbik úton elindult a falu felé. Talpa alatt ropogtak a lehullott falevelek. Olyan volt a természet, mint az ő hangulata. Szomorkás, keserű, és a szél olyan idegesen süvített a fák között, mint amilyen Mira belül volt.
Leo csendben sétált a gazdija mellett, viszont Ecset a szobában maradt. Aludt tovább a kisasszony, nem tartott a feketeséggel és az oroszlánjával.
Nem siettek sehova, lassan mentek, és végül a kis tónál kötöttek ki. Nem egyszer sétáltak körbe, aztán a lány hirtelen egy pad felé vette az irányt, és lehuppant. Kezeit az ölébe helyezte, és csak bámult a víztükörre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Pongrácz Norina Vanessa
INAKTÍV


Szeszi
RPG hsz: 4
Összes hsz: 13
Írta: 2012. október 7. 21:01 Ugrás a poszthoz

Most sem kellett csalódnom a kis elméletemben, mert nemsokára beigazolódott, hogy tényleg egy ébenfekete hajú prefivel állok szemben. De volt benne valami, ami miatt mégsem sikerült tökéletesen elhinnem, hogy Ő egy feddhetetlen jellem. Talán pont emiatt nem is izgultam, a büntetésemet illetően. Sosem csináltam magamnak lelkiismereti problémát egy-egy kisebb stikli miatt. Nem először sétálgatok éjszaka a kastély parkjában, így furcsa, hogy pont most kaptak el először. Kora ősszel, amikor másról sem szólt a nap mint tanulásról, sokat jártam ki pálcafénynél levelet írni Dave-nek és a Húgomnak, s mégsem buktam le, de egyszer mindent ki kell próbálni!
-Köszönöm!-
Húzódik ismét mosolyra a szám a gúnyos bók hallatán. Furcsa egy szokás ez, hogy a gunyoros és ideges emberekre tudok majdnem a legszebben mosolyogni. Valakit ez őrületbe kerget, valaki pedig komplett idiótának néz, így fogalmam sincs mit fog szólni a lány, de szeretem feszegetni a húrt mindenkinél.
-Igen, azzal is tökéletesen tisztában vagyok, megnyugodhatsz, nem kell sokat magyarázni.-
A lenéző tekintet, amivel végigmért, nem túlzottan tudta befolyásolni a rejtett egoizmusom, de azért mégsem esett jól. Tudom, alig múltam 15, és sosem voltam az egyből kicsattanó személyiségemről híres, de nem kell azért ránézésre ítélni. S mégis micsoda álszentség ez az érzés, hiszen én is pont ugyan ilyen vagyok. Ugyan úgy végigmértem a lányt, és az agyamban ugyan úgy elkönyveltem a szimpatikus, unszimpatikus és közömbös kategóriák közül az egyikbe, csak ezeket szinte tudat alatt, reflexből.
-Pongrácz Norina Vanessza, Navine, 2. évfolyam!-
Mondtam még mindig tartva a kedves hangsúlyt, s közben Ebit ismét letettem a földre.
-Oké, szívesen megyek, csak mondd merre? Mert a büntetés, szerintem ráér, és a falu izgalmasabb!-
Hirtelen jött ötlet, néha beválik. Ugyan nem tudom, szemtelenségért lehet-e büntetni, de ha már lúd, legyen kövér, ha pedig mégiscsak benne lenne a csajszi a "mindketten megyünk dolgunkra, és később majd számolunk kamatostul" dologba, lesz egy jó esténk.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. október 7. 21:16 Ugrás a poszthoz

Balázs

A mai nap a tökéletes semmittevésé. Délben épphogy felkelt, egy órán át mosta a haját, majd még egy órán át ápolgatta, fésülgette, fonogatta. Természetesen mindebből semmi nem látszik, csak egy nagy vörös madárfészek hölgyünk fejecskéjén. Pedig tényleg nagy erőfeszítésébe került, mire hajkoronája úgy lett gubancos, ahogy ő akarta. A következő óra azzal ment el, hogy összeválogatta mai ruházatát. Végül megfésülgette Trillian nyuszi bundáját, írt a hazaiaknak, bátyjának küldött egy marék nyúlszőrt, mivel az allergiás rá, majd elérkezett arra a pontra, hogy ideje lenne megejteni a nap első étkezését így az este eljöttével. Hát csoda, hogy csont és bőr ez a lány? Édesanyja is minden levelébe beleírja, hogy biztos sokat fogyott, és egyen rendesen. Ezek a szülők azt hiszik, nélkülük megáll a világ. Ömm.. ebben azért van igazság, mert Leonie anyuci nélkül tényleg igen sok mindent elfelejt. Enni, inni, rendet rakni, vigyázni magára… de azért még él. Itt a lényeg! Még sok-sok embert kikergethet a világból, és így is fog ez történni. Talán már ma este. Vajon Balázs felkészült erre?
Még Leonie sem. Egyelőre azzal van elfoglalva, hogy leosonjon a konyhába, amiről csak hallott, de nem járt arra. Fogalma sincs róla, hogy ez most tiltott dolog vagy sem. De hát miért tiltanák meg, hogy az ember lánya szétnézzen egy kicsit, illetve beszerezzen némi nassolnivalót? Vörös törpénknek is ez a szándéka. Vagyis… ha jobban megfigyeljük, már van a kezében egy tányér, és séta közben arról falatozik. Nutellás kenyeret. Ha figyelembe vesszük az arányokat, akkor kenyeres nutellát. Azon kívül, hogy fülig csokis, valószínűleg még a kislábujja is olyan. Így mikor háborítatlanul eléri a az ajtót, könyökkel nyitja ki azt.
Hazaért! Nem az, hogy nem látott már manót életében, de ennyit egy helyen! Egyszerűen csodálatos. Egyrészt végre nem ő a legkisebb, másrészt olyan kis aranyosak ezek a lények! Persze Leonie mindent imád, ami él és mozog, meg azt is, ami nem.
Mire lábbal berakja maga mögött az ajtót, már ott is terem előtte egy manó, hogy segíthet-e neki valamiben.
-Jajj, nagyon kedves vagy! – Ámuldozik hatalmas vigyorral a fogadtatáson – Én csak… egyelőre… nem tudom – Nevetve beljebb tipeg, majd ujjait egyenként cuppogja körbe, hogy azért mégse legyen már tiszta ragacs, ha egy mód van rá. Pár lépés után feltűnik neki, hogy itt bizony nincs egyedül. Mármint a manókon kívül. Hoppá! Először megijed, mert hátha mégiscsak tilosban jár, aztán hamar rájön, hogy ha valaki, akkor most valószínűleg a másik fél szeg szabályt. Hacsak nem szimplán füstölög a feje.
-Szia! – Köszön rá vidáman, miközben tányérral a kezében odaugrándozik hozzá, és mindenféle bevezető nélkül letelepedik elé a padlóra törökülésben.
-Tudtad, hogy ez káros az egészségre? – Kérdezi nagy szemet meresztve a cigire. – És büdös is leszel tőle. Meg sárga fogaid lesznek. És úgy amúgy is szörnyen nézel ki. – Utal itt a hatalmas karikákra újdonsült ismerőse szemei alatt. De milyen kis kedves, nem? Igazából nem rosszindulatból mondta, csak hát, ami a szívén, az a száján is.
-Kérsz nutellás kenyeret? – Balázs felé nyújtja készségesen a tányért, amin egy félig megrágott vacsora található. De azért ő szívesen osztozik ám rajta.
-Miért ücsörögsz itt egyedül? – Kérdezi rendíthetetlen mosollyal. Örök jókedvét most sem felejtette otthon. – Vacsorára vársz? Mit eszel? Iszol velem kakaót? Az mindig jól esik lefekvés előtt. – Újabb szófo… szóáradattal örvendeztet meg egy tökéletesen ismeretlen embert.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2012. október 7. 21:38 Ugrás a poszthoz

Amira

 Néha igencsak fura dolgok történnek, nem a világban, hanem velem. Fura, és megmagyarázhatatlan. Ködös, kérdésekkel teli emlékek, amik.. nekem igencsak ismeretlenek, és idegenek. Egy ideje kattog rajta az agyam, ha épp ott kötök ki, hogy ezeket elemezgessem, de szerencsére, eddig nagyon jól sikerült lefoglalni a gondolataimat mással, nem sokszor törtek rám a képek, így, nem is idegeskedtem halálra magam. Lehet, hogy kicsivel komolyabban kellene vennem a dolgot, de nem ment, és nem is akarom. Egy ideje odabent nem működnek jól a dolgok, katyvasz és káosz uralkodik, amin változtatni nem akarok. Marad ez a felállás, az óvatosság, és a gondolatmenetek kuszasága, egyszer biztos elmúlik mind, és arra ébredek, hogy minden olyan, mint régen.
Ennek örömére egy nagy bögre kávé, és egy hasonlóan nagy adag reggeli mellett kiagyaltam, hogy ma séta nap van, hogy amíg még nem havazik, és nem táncolnak odakint a pingvinek a jegesmedvékkel, ki kell merészkedni. A rövidnadrág persze már tabu, ahogy a trikó is, előkerült a szekrényből a kopott, térdénél szakadt farmer, egy egyszerű zöld póló, és egy szürke pulóver. Ezeket húztam magamra evés után, pakoltam a zsebembe a pálcám, és némi cukrot, ha nagyon unnám a babérokat, és megindultam kifelé. A tömeg még nem jelentkezett, nyilván még csak most törlik ki a csipát a szemükből, amivel semmi gond, hisz én sem szeretek korán felkelve kukorékolni. Egy kisebb ásítással léptem ki a bejárati ajtón, tekintettem körbe az őszies tájon, és megindultam egyenest a birtok vége felé, a faluba vezető út felé. Nem volt konkrét tervem, csak pár, kósza ötletféleségem, amik, úgy-ahogy, de megfelelő volt ahhoz, hogy elmenjenek valaminek. Lassan elértem a Tisztásig, ami pont nem volt tervben, de pont megfelelt az amúgy nem válogatós fejemnek. Újabb ásítással léptem a tisztás gyepére,elmélázva tekintettem körbe, amikor ismerős hajkorona villant meg az egyik, tőlem nem messzire eső padon. Szusszanva egy aprót, mindenféle elfutással, bujdosással mentes gondolattal indultam meg felé, miután kellően hezitáltam, és csendben, minden szó nélkül leültem mellé, mintha csak engem várt volna.
- Most egész kellemes az idő - nyögtem be pár pillanat múlva az amúgy teljesen ide nem illő kezdésemet, megtörve a csendet, jelezve, hogy nem vitte el a cica a nyelvem, és hajlandó vagyok vele szóba elegyedni. Mert hát, mi okom is lehetne a nemre? Arra sosincs.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2012. október 7. 21:51 Ugrás a poszthoz

Bubi

Nem férnek ezek a dolgok a lány fejébe. Mindig azt hitte, hogy oké amit csinál, semmi baj nem lehet belőle. Aztán egyszer csak egy váratlan pillanatban valami közbeszól. És a vicc az egészben, hogy még csak nem is önszántából követte el. Senki nem tehet róla. Csak az a hülye fiola, amire nem volt ráírva, hogy te hülye, ne idd meg, mert durva szerelmi bájital. Úgy kell neked Amira, kell neked mindig hülyeséget csinálni.
Csak ült ott egymagában, teljesen elfeledkezett mindenről. Képzeletében olyan képek jelentek meg, amire egyébként sosem gondolt. Csak egy-két napig tapasztalta, amikor Benji a nyakába varrta a gyerekét. Na jó, igazából ő vállalta be, hogy segít a srácnak. Életében nem nyúlt még korábban kisbabához, arra sem volt túlságosan felkészülve. Daniel járt a fejében, és hogy szereti nagyon, de azért nem szeretne magának is egy olyat. Még csak tizenhat éves...
Furcsa módon nem vette észre, hogy valaki leült mellé. Bámult egy pontot, és valószínűleg ha valaki más l le mellé, észre sem veszi. De az ő hangja észhez térítette. Lefagyott. Felkapta a fejét, és zavartan pillantott felé. Mint egy őrülté, úgy járt a szeme a srác, és a környezet között. Száját szólásra nyitotta, de egy hang sem jött ki a torkán. Könnybe lábadtak a szemei, a másik irányba kezdett pillantgatni.
Száját összeszorította, majd megmakacsolta magát, és halkan kifújta a levegőt, amit egészen idáig visszatartott. Nem nézett rá, csak válaszolt.
-Igen -hangja bizalmatlan volt, olyan, mintha félne. Nem volt önmaga, sehol nem látszott benne a magabiztosság, ami mindig jellemző rá. Egyszerűen nem tudott többet hozzáfűzni. Csak csendben ült, és behunyta a szemét. Érezte, ahogy pár könnycsepp végiggördül az arcán. Haragudott magára, és félt.
-Hogy vagy? -kérdezte megtörve a csendet, még mindig az ellenkező irányba bámulva.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 7. 22:08 Ugrás a poszthoz

Katherine

 Hogyan tudnám jellemezni az életemet? Hmm, hadd gondolkodjak. Sok mindent tudnék rá mondani, de azt hogy unalmas, semmiképpen sem. Már az külön izgalom, hogy boszorkány vagyok, nem igaz? De igen. Persze félvér vagyok, de így is tudtam kiskoromban, hogy varázsló vagyok, még ha a mugli dolgokhoz is voltam hozzászokva. Persze, az arány ugyanakkora, hiszen mindkét társadalomról ugyanannyit tudok. Ez nem meglepő, legalábbis szerintem nem, hiszen félvér vagyok, mint ahogy azt az előbb elmondtam. Apa anyukája, amikor még élt, sok mindent mesélt nekem a muglikról és a szokásaikról, míg az apukája a varázslókról alakított ki nekem egy képet. Mindkettejüket nagyon szerettem, azonban már semelyikük sem él. Anyu részéről, mindketten varázslók voltak a nagyszüleim és mindketten szerettek, addig a napig, amíg nagyapa meg nem halt. Akkor nagyiban eltört valami és teljesen megőrült. Majd miután az egy szem lánya, az élete, a kincse meghalt, még jobban megutált. Kedves, nem igaz? Hát persze, hiszen mindig is engem vádolt. Egészen a halála előtti hétig. Akkor valahogy képes volt arra, hogy vége leírja, hogy szeret. Igen ám, de utána egy héttel később meghalt, ugyanis a betegség győzedelmeskedett rajta. Én meg itt maradtam, egyedül. Igazándiból, már rég egy árvaházban kellene lennem, de mégsem vagyok ott. Eddig rejtély, hogy miért, de egyszer úgyis megkapom a választ. Ha nem most, akkor hamarosan. Valahogy mindig közbeszólt a Sors, az én „öreg barátom”, szóval most sem lesz ez másképp. Igaz, már majdnem egy éve, hogy meghalt a nagyi, szóval eddig még – ismétlem, még – megúsztam. Aztán ki tudja, lehet, hogy holnap kapok egy levelet, hogy azonnali hatállyal hagyjam el a Kastélyt. De akkor sem tenném meg, de nem ám! Hiszen a kastély az én otthonom.
Igazándiból, csak most jöttem rá, hogy talán mégsem kellett volna úgy sietnem és akkor észrevettem volna, az előttem elterülő nagy és széles tócsát. Mégis az ellenkezőjét tettem és megint nem néztem az orrom elé. Elizabeth, te sosem tanulsz a hibáidból? Nagyon úgy néz ki, hogy nem. Most már mindegy, már megtörtént, aminek meg kellett történnie. Bár nem lett belőle semmi baj, csak a hátsó felemet érte egy kisebb fajta ütés, az önbizalmamat nem. Amúgy sem vagyok az a fajta ember, aki ezek után el kezd sírni, vagy összehúzza magát vagy aggódik, hogy csorba esett a „hírnevén”. Hiszen, ez minden emberrel megeshet, bár nagyobb a valószínűsége, hogy pont velem.
- Az lehet, de akkor is jól tippeltél! – elmosolyodtam és az egyik festményre szegeztem tekintetem. Érdekes, hogy itt mennyivel halkabbak a portrék, bár némelyik így is képes összeveszni a másikkal. Pont ennek a részesei lehettünk a lánnyal.
- Az sosem baj, legalább két bosszantó alakkal kevesebb – megvontam vállamat. Nem tudom, miért mondtam ezt, de volt benne némi igazság. Néha nagyon tudtak idegesíteni,  ráadásul, az egyik igen goromba volt, még régebben. Persze, megkapta a magáét, de akkor is, semmi alapja nem volt annak, hogy belém kössön, mégis megtette.
- Szóval a Fejetlenség Folyosója? Találó név – újból elmosolyodtam. – Egyébként, Elizabeth vagyok!
Nem éreztem késztető szükséget arra, hogy bemutatkozzak a lánynak, mégis megtettem. Hiszen tudjátok, az illem úgy kívánja. Azért reménykedem benne, hogy nem egy bájcsevegés vagy egy monoton, száraz beszélgetés lesz ebből az egészből. Nincs kedvem hozzá, nagyon nincs.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 8. 12:43 Ugrás a poszthoz

Széles Veronika;

Átmentem a vizsgán! Na persze, nem erőltettem meg magam olyan nagyon, de hát végül is mestertanoncként mit veszíthettem volna? Elsős vagy másodikos, a lényegen úgy sem változtat semmi. Másodikos lettem, de fura: ha jobban belegondolunk, akkor duplán vagyok az, tehát negyedikesként simán bemutatkozhatok. Haha.
Inni kéne egy kávét. Meg akkor már egy sütemény? A könyvet is el kéne már olvasni. Ilyen és hasonló gondolatok cikáznak a fejemben, úgyhogy nem állítom meg őket, inkább eléjük megyek. A gondolataim azért vannak, hogy megmutassák a jó irányt, ezek után miért ne engedelmeskednék nekik? Tényleg innom kell egy kis koffeint. Magamra veszek egy farmert, pólót, rá egy pulóvert, sapka ami alól csak pár szem göndör hajfürt kunkorodik ki és amiben olyan vagyok, mint egy frissen mosott elsős gimnazista aki éppen az első napját tölti az iskolában. A kakukktojás? Egyértelműen a szakáll. Nem is tudom, hogy miért növesztem: talán így akarok nagyfiúnak tűnni, vagy talán azért mert ennyire elhanyagoltam magam az utóbbi időben, hogy egyszer csak már az arcomon volt és integetett felém. Ki tudja, soha senki sem tudja, csak én. Én meg nem árulom el, helyette a farmerzsebembe dobom a pénztárcám, a kezembe meg felveszem a könyvet, amit már illene elolvasnom. Aldous Huxley: Szép új világ. Nem tűnik olyan rossznak, csak ide-oda repkedtem a vizsgák között és amit olvastam belőle egy-egy lopott percben, az is összekuszálódott a fejemben a festészet, a reformkor, és az önismereti jegyzettel együtt. Szétszedegethettem volna őket, hiszen már lenne rá mód, de hát eléggé hosszadalmas lenne, meg amúgy is. Úgyhogy inkább újra kezdem olvasni, és ehhez melyik hely is lenne a legalkalmasabb, mint a Czukorvarázs Cukrászda a faluban? Na ugye, hogy ez egy tökéletes helyszín! Ha a régi reneszánsz korban éltem volna (mert ugye hol máshol?!), akkor ugyanilyen cukrászda helyiség lenne a törzshelyem. Mindenkinek a kávézók azok, nekem a cukrászdák. Vannak különféle sütemények, még nagyobb választékban kávék, halvány barna falak ami mellesleg a kedvencem, egyedi képek és ábrák a falakon, a modern kereszteződése a régivel (még ha nem is eléggé feltűnő, akkor is ott van). Imádom.

Így lépek be az emlegetett helyre. Alig vannak még, de hát hétfő, háromnegyed egy van, így igen csak megengedett a kevés "nézősereg". Köszönök, mert megtanítottak rá kiskoromban, hogy ha bemegyek valahová, akkor hangosan és érthetően kell köszönni: ezt még nem vedlettem le, jó gyerek vagyok. Beülök a sarokba, az ablak menti asztalhoz. A könyvem az asztalra. Már tudom is, hogy mit fogok rendelni, így a pulóver levétele után el is kezdem szépen olvasni Aldoust. Most már jöhet is a kiszolgáló!
Utoljára módosította:Inedra Pote, 2012. november 12. 12:47
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2012. október 8. 12:56 Ugrás a poszthoz

A végzősséggel járó legjobb dolog, hogy kevesebb órája van, csak azok, melyekből vizsgát is kíván tenni, így hirtelen rengeteg szabadideje lett. Az egyik nagy előnye ennek, hogy van szabadideje, a másik, hogy ezt munkára fordíthatja, így, amikor éppen nincs sok órája korábban is bejöhet dolgozni, ez pedig azt eredményezi, hogy az unikornisos perselye, hamar meg fog hízni, hiszen sokkal több pénzt eszik majd meg, és sokkal gömbölydedebbé válik majd ez által. Most, amikor nincs sok vevő, vagy aki van, az is már fogyasztja a rendelését a pult alatt rejtegetett illúziómágiáról szóló könyvét forgatja, és igyekszik minden lényeges dolgot megjegyezni. Egy kicsit le van maradva, így pótolnia kell, ha még a félév előtt szeretne eredményeket elérni a témában.
- Szép napot!
Köszön ő is a belépőnek, gyorsan behelyezi a könyvjelzőt, majd a könyvet becsukva, kis jegyzetfüzetét és tollát magához véve indul el a sarokban helyet foglaló, nagyon göndör hajú srác felé, aki - éppen emiatt - kicsit hasonlít is az unokatesójára, Adorjánra. Odaérve kihúzza magát, és mosolyogva végignéz a betérőn.
- Ajánlhatom a napi ajánlatot, vagy esetleg határozott elképzeléseid vannak, hogy mit szeretnél ma fogyasztani?
Érdeklődik a fiútól, akit igyekszik belőni korban. Biztos, hogy felette van, de nem biztos, hogy mestertanonc. Nem jár ő annyit a kastélyba, hogy mindenkit ismerjen, néha még a navinéseket is nehezen ismeri fel, nemhogy egyéb házba járókat. Viszont a faluban már lehet, hogy látta, kis gondolkodási idő azért még kell neki, mondjuk amíg elkészíti a rendelést. Most először van egyedül az egész cukrászdában. Mindenki beteg, most aztán igazán övé a felelősség. Ez pedig nagyon érdekessé teszi az egészet.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2012. október 8. 13:33 Ugrás a poszthoz

Nem ülök sokáig egyedül, hiszen éppen hogy a kezembe veszem a könyvet, hogy akkor most elkezdek olvasni, felbukkan egy leányzó, hogy felvegye a rendelést. Ezt szeretem a cukrászdákban! Itt mindenki gyors, körültekintő, míg a kávézókban minden olyan lassan folyik, hogy az ember néha már beleőrül. Talán tudat alatt megvan írva egy szabály, hogy a kávézókban társasággal jó és érdemes menni, a cukrászdába pedig egy könyvvel. Tényleg így van. Pesten például alig ültem be kimondottan ilyen helyre, Szegeden viszont imádtam, itt meg ismét a törzshelyemmé vált. A Képző sok mindenben különbözik a Bagolykőtől: rengeteg mindenben másabb, és persze ez akár logikusnak is lehetne mondani, de egyáltalán nem az. Nem az emberek különböznek egymástól, hiszen ők túlságosan is egyformák is, hiába tagadnák: minden ember ódzkodik attól, hogy hasonló embert találjon, mint ő maga, pedig az utcán sétáló személyek közül minden második ugyanolyan. Beismerni nehezebb, mint észrevenni. Ha valamit észreveszünk, attól még nem is biztos, hogy beengedjük a tudatunkba és el is fogadjuk. Mint például most azt, hogy mit is rendeljek: észrevettem már, amit szeretnék inni, de nem vagyok benne biztos, hogy az elég jó lesz-e.
- Döntésképtelen lettem. Mi a napi ajánlat? - kérdezem meg, majd hirtelen eszembe jut, hogy a sapka még a fejemen van, így egy gyors mozdulattal lekapom a fejemről, és a mellettem levő ablakpárkányra vagy patkára dobom, vagy mi is a szokványos magyar neve. Nem vagyok jóba az ilyen egyszerű szavakkal, haha. Mogyorós macchiato, vagy erdei gyümölcsös banánnal a tetején frappuchino, vagy egy sima mezei cappuchino? Érzem, hogy melyiket kellene, csak nehéz beismerni, hogy tényleg azt szeretném-e egyáltalán. Lehet, hogy csak egy képzelet, amit gondolok, egy rossz mágikus képzelet, és amikor kikapom a rendelést, akkor rájövök, hogy tulajdonképpen nem is azt akartam. Smucig vagyok én ehhez, hogy csak úgy szórjam a pénzt; meg milliárdos sem vagyok. Ez csak egy kávé, na de két kávé amiből az egyiket nem ittam meg, de azért ki kell fizetnem?! Inkább agyalok előtte, mintsem így járjak!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 8. 16:42 Ugrás a poszthoz

Leonie


Fejemet az ajtó felé fordítom, miután hallom halk nyikordulását. Tanár jött ellenőrizni, vagy esetleg egy diák szánta magát ugyanarra a sorsa mint én? Csöndben tovább szívva cigarettámat állapítom meg, hogy egy kislány sétál be az ajtón, kezében egy tányérral, arcának eredeti színe pedig nagyon elüt a szája körül találhatótól. Kissé hunyorítva veszem szemügyre az újonnan érkezett személyt, majd a hunyorgást abbahagyva figyelem az egyre közelebb érkezőt. Köszönésére csak egy bólintással válaszolok, majd belehamuzok a manók által elém pakolt teás csésze tányérkájába, mivel nem tudtak hamutállal szolgálni. Ez is valami, legalább nem a földet hamuzom tele szegényeknek. Lábamat már készülök levenni a padról, hogy a kisasszony helyet tudjon foglalni mellettem, de szándékomtól el is térek, amint meglátom, hogy kényelmesen elhelyezi magát a földön. Mindenkinek vannak furcsa szokásai. Lábamat ismét kinyújtom, és már emelem a számhoz újra, reflex szerűen a cigarettát, amikor az újonnan érkezett egy halom kérdéssel és információval kezd el bombázni. A kezem félúton megáll és felvont szemöldökkel nézek át az asztalon, hogy lássak is a lányból valamit. Állításaival nem mondott túl sok újat, pláne nem azzal kapcsolatban, hogy szörnyen nézek ki. Már többen megállapították és szóltak is, hogy valamit tegyek karikáim ellen, mert félnek rám nézni, este meg egyenesen szívrohamot kapnának tőlem a sötétben. Az ő bajuk.
-Tudok róla. A vacsorám pedig ott jön, és nem köszönöm nem kérek. Te meg tudtad, hogy a túlzottan sok csokoládé elhízáshoz vezet? Ha már te tájékoztattál a cigarettázás veszélyeiről, gondoltam én is megteszem. - intek cigarettámmal az egyik manó felé, aki két jól megrakott tányérral siet asztalom felé. Felesleges volt a lánynak mondanom, hogy a nutella elhízáshoz vezethet, mivel rajta úgysem látszódna meg. Összesen lehet az egész lány 40 kiló körüli, ha nem kevesebb. Akár pálcika baba cérnametélt hajjal. Az első szellő elfújja, az első betegség, még a legkisebb nátha is ledöntheti a lábáról, ami nem is igazán nehéz vagy megerőltető feladat. Cigarettámat ajkaim közé illesztve veszem el a kis lógó fülű manótól a tányérjaimat, majd pakolom le őket magam elé. Az egyiken egy nagy adag sült krumpli található, ropogósra sütve, a másikon pedig két akkora szelet halfilé, hogy a krumplik már nem is fértek oda mellé. Nem lenne ellenemre, hogyha minden nap ezt kapnék vacsorára. Teás tálkámat odébb tolom egy picivel, majd újra belehamuzok és elnyomom benne a csikket. Nem ül meg a konyhában a füst, hiszen épp elég nagy ahhoz, hogy eloszoljon benne, és még a manók az ablakot is folyton nyitva tartják, úgyhogy nem okoz problémát a beltéren való dohányzás. Tekintetem az újdonsült vacsora társamra téved, akinek arcán még mindig ott virít a mogyorókrém újféle arcápoló gyanánt, a kezeit is beleértve. Mint egy kicsit túl nagyra nőtt 6 vagy 7 éves, aki még nem tud normálisan enni. Zsebemből előkotorva egy használatlan, kissé meggyűrt pappírzsebkendőt tolok oda felé az asztal szélére, hogy mégse a ruhájába törölje a kezét. Pár manó is felsorakozott már konyharuhával a kezében, azzal a céllal, hogy megszabadítsák a kislányt az arcára tapadt mogyorókrémtől. Mókás menet lesz, főleg hogyha a hölgyemény nekiáll az egész ellen görcsösen ellenkezni és hadonászni fog a tányérral, a kenyér meg a plafonon köt ki. Egész kis kabaré alakulhat ki belőle. Magamban mosolyogva kezdek neki a halfilé apró darabokra való szétszedésének és elfogyasztásának, miközben tekintetem néha a manók hármasára és a hölgyemény nutellától áztatott arcára téved. Csodálom, hogy jól fésült haja még lett nutellás. A nagyjából majdnem teljes csöndet csak a manók sürgés forgása, tányérok csörömpölése töri meg, de már majdhogynem nem veszem ezeket észre. pár év alatt hozzászoktam és már olyan általánosságnak hat az egész, mint amikor valamelyik szobatársam hangosan szidkozódik vagy pakol a szobában, miközben én vagy megpróbálok elaludni, vagy esetleg olvasok, nagy ritkásan tanulok. Főleg Benjaminra jön rá rendszerint a dobálózhatnék, amikor olvasok, vagy próbálnék aludni. Vagy még lehetséges opciónak tekinthető nála a Balázs nem akarunk inni egyet és közben beszélgetni? című időszak, amikor valakinek nagyon a tetőfokára hág és utána megbánja. Rendszerint nekem önti ki a lelkét, mert tudja, hogy túl sok kommentárt nem fűzök az eseményekhez, tanácsokat meg pláne nem adok. Nem tudom mennyire ismeri az igazi oldalamat, aki nem színészkedik, nem játssza meg, hogy vannak érzelmei, hanem egyszerűen csak van, vegetál és elvan magában csöndesen. Gondolom nem túl sokat tud erről az egészről, vagy épp eleget Laura révén. De ezek szerint nem nagyon foglalkozik vele. Mindegy is, nem azért jöttem most le, hogy másokkal foglalkozzam, hanem azért, hogy a hasamat megtömjem. Két szem krumplit tuszkolok be a számmal és kifejezéstelen arccal meredek immáron az asztal falapjára és készülök fel a lányból kitörő újabb információ vagy kérdés áradatra, mert valószínű, hogy ennyi beszélgetéssel nem érte be.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Bagolykő Mágustanoda Fórum - összes RPG hozzászólása (38858 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 1295 1296 » Fel