A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869027#post869027][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 22:09[/b][/url]

Ő maga sem tudja, mire számított. Nem erre. Még utoljára hátrapillant a bezárt ajtóra, ami mögött biztos benne, hogy ott strázsál a család épp kiválasztott tagja, hogy közbelépjen, ha kell. Nem hülye, tudja, hogy nem bíznak benne - valójában pedig ez olyasmi, ami miatt nem neheztel rájuk. A dühe  azonban napok óta egy személyre koncentrálódik, ő azonban, legjobb tudása szerint, nem tartózkodik az országban.
Szótlanul ül le az ágyra, nem egészen a lány mellé. Ismét szóra nyitná a száját, Adél azonban, talán, mert nem kíváncsi a mondandójára, beléfojtja a mondatát. Ellenkezés nélkül, azonban az arcán halványan végigfutó riadalommal veszi át a csomagot tőle.
Évekkel ezelőtt elképzelte már, milyen lesz majd, amikor először a kezében tartja a fiát. Talán megnyílik majd a föld alatta, talán olyasvalamit érez majd, amire nincs felkészülve. Ám most, ebben a csöndes, ismerős szobában, a délutáni napfényben, ahogy a tekintete megtalálja az álmos újszülöttét, az érzés inkább…
Békés. Természetes. Helyénvaló.
A szája széle megrezzen. Az álla megfeszül, hogy visszafojtson valamit ismeretlent.
   -  Lucien? Az lett a neve végül? - Pillant végül a lányra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869030#post869030][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 22:21[/b][/url]

   -  Hah… lehet benne valami…
Feljebb emeli a pólyát magával szemben, a szeme pedig összeszűkül, ahogy kutatja az ismeretlen, mégis távolról ismerős vonásokat. Sosem volt szeme hozzá, hogy felismerje a hasonlóságokat, legalább is semmiképp sem ennyire korán. A duzzadt arc, az álmos, érdektelen tekintet és az ökölbe szorult kezek azonban tagadhatatlanul ismerősek. Lucien olyan, akár egy összevert, részeg burgonya. Igazán bájos.
Adél szavai zavaró zümmögésként dünnyögnek a szobában. Az ölébe ereszti a pólyát, a mozdulat pedig természetes és gyakorlott.
   -  Mondd. Amit csak szeretnél - téríti vissza a figyelmét végül a lányra és néz felé ismét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869033#post869033][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 22:25[/b][/url]

   -  Mondd ki inkább egyenesen, hogy mire akarsz célozni ezzel.
Mióta belépett, a mozdulataiban, az arckifejezésében a aurában érezhető az elfojtott, reszket hűvösség. Nem igazán szembetűnő, vagy olyasmi, amire rátapinthatna az ember, inkább egyfajta ösztönös megérzés. Nem fenyegető, hanem fenyegetett.
A fejét visszafordítja a lányról a fia felé. Kiszabadítja az egyik kezét, az ujjai pedig megkeresik a gyermek álmában ökölbe szorított, ráncos öklét.
 - Esküt akarsz? Azt az esküt? Legyen. De csak akkor, ha te is leteszed. Mielőtt találnád összemarni az ő arcát is, ahogy azét a lányét Hévízen.
Lassan és kimérten beszél, végiggondolva a szavait. Az apró kéz ujjai az ő mutatóujja köré fonódnak.
 - Mert tudod, ha szörnyeteget keresel, annyira nem kell messzire menned.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869036#post869036][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 22:27[/b][/url]

- Hmm-mmmm…
Belülről rágcsálja az ajkát, a keze pedig, ami köré a gyermek ujjai fonódnak, kissé megremeg. Tanult azonban az intelmekből és abból, amit mint a nagyanyja, mint pedig a nagynénje a lelkére kötöttek. Nem vitatkozhat. Lesz ideje rá, szüksége is lesz rá, idővel pedig meg is fogja tenni. De nem itt és nem most. Hosszan pislog. Egy mély szusszanással pedig összeszorult torokkal visszanyeli azt, amire gondol és igazán kikívánkozna.
Adél esküt akar és felügyeletet. Az előbbi visszatérő momentum köztük, az utóbbi azonban új… emellett pedig amellett, hogy kőként nehezíti el a gyomrát, valahol mélyen enyhébb büntetés mint amire számított.
   -  Ahogy szeretnéd - egyez bele végül halkan. Átfogja a pólyát, majd azzal a kezében óvatosan feláll az ágy széléről. Csak egy lépéssel távolodik el, visszafordul a lány felé.
 - Külön akarsz költözni? Vissza anyádékhoz? Vagy ide?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869038#post869038][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 23:08[/b][/url]

Persze, hogy nem tudja. Miért is hitte, hogy Adéltól értelmes választ fog kapni egy egyszerű, szinte eldöntendő kérdésre? Ma azonban nem veti a szemére ezt. Nem álltatja magát ugyanis azzal kapcsolatban, hogy ha kicsivel, ha minimálisan megértőbb lett volna vele az elmúlt lassan négy évben, derüljön ki a múltjáról bármi, Adél valószínűleg a szobában szerette volna tudni őt, míg a fia megszületik. A könyvtárszobában ácsorogva ma, hallgatva az emeletről leszűrődő lépteket, volt ideje gondolkodni ezen és el kellett ismernie, hogy valójában senki mást nem tehet felelőssé, csak saját magát.
Majd az önostorozó, bűntudattal teli gondolat, ahogy jött, úgy is foszlik szét.
   -  Az enyém is, oda viszem, ahová akarom - válaszol félvállról. Hátat fordít, a lágyan lefüggönyözött ablak felé. A fia semmiről sem tudva, semmivel sem törődve alszik a karjaiban, az ő fejében pedig tényleg megfordul, hogy ha nagyon szeretné, akár tényleg itt hagyhatná a lányt. Végül is, ki akadályozná meg? A család. És persze az aurorok. Na de azokon kívül kicsoda? Hamarosan letelik a büntetése, a karperec lekerül a csuklójáról, ő pedig szabad ember lesz ismét. Visszavihetné Lucient Kanadába, a Crean-tó mellé, ahol a nagyapjával éltek. Akár Mexikóba. Végül is, miért ne?
   - Tudod, csak vicces ez az egész. - Folytatja háttal állva. - Jön Nate és játssza a szentet. Ő és Esther. A két golden child. De én tudom, milyenek valójában. Szerinted nem látom a szemükben ugyanazt, amit az anyáméban, vagy a nagyapáméban, vagy bármelyik nyomorultében ebben a családban? Bolondok vagyunk egytől egyig. És Lucien is ugyanolyan bolond lesz. Ennek a kurva vérvonalnak velünk kellene kihalnia inkább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869040#post869040][b]William Martin Krise - 2023.11.02. 23:57[/b][/url]

A szavainak valójában semmi éle sincs. Üres és céltalan vagdalkozás, csak reménykedve benne, hogy valamelyik talán célba talál. Érzelmileg képtelen feldolgozni azt a szürreális szituációt, amibe belekeveredett. Egyrészt megszületett a fia, ami valahol mélyen őszinte megkönnyebbüléssel és örömmel tölti el. Ezt az érzést azonban ködbe borítja minden más, amit érez: bűntudat, düh, természetellenes vágyakozás. Ahhoz hozzászokott, hogy Adéllal marják egymást, ő pedig úgy érzi, talán nem is tudna élni nélküle. Azonban eddig könnyű volt egymásnak támadniuk, neki pedig gondolkodás nélkül a lány fejéhez vágni, amit érez. Elvégre mégsem volt a gyereke anyja. Ma azonban visszafordíthatatlanul biztosság vált, hogy akármit csinálnak, akármit éreznek és akármi történik, nem fognak megszabadulni egymástól.
Nem mintha szeretne. De az opció annyira megnyugtató volt eddig.
Hátat fordítva ringatja az újszülöttet, amíg a lány beszél. Nem érdekli, hiszen eleve nem várt választ. Csak ki akarta mondani, ami a lelkét nyomja, kiokádni kettejük közé, hogy aztán foglalkozzon vele, aki szeretne. Így Adél dühös vergődése is lepereg róla.
   -  Ám legyen. De ne mondd azt, hogy nem figyelmeztetett semmi.
Nem Adél az egyetlen, akit fojtogatja a légkör. Végül további akadékoskodás nélkül megfordul és visszalép az ágy mellé. Tőle szokatlan óvatossággal adja vissza a pólyát a lánynak, ami épp, hogy megrezzen ettől.
Tudja, hogy nincs tovább maradásra. Nem néz a lányra, nem szól hozzá, helyette megfordul és magára hagyja a szobában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869105#post869105][b]William Martin Krise - 2023.11.03. 22:54[/b][/url]

A bőr bársonnyal fedett kanapé párnái közé dőlve lassan, elgondolkodva drzsöli a csuklóját, ahol a láthatatlanná vált aranyfonál a bőrébe fúródott. Semmit sem érez és tudja, hogy nem is kellene, mégis... a gyomra akkor szorult össze, amikor átlépte a könyvtár küszöbét, azóta pedig képtelen lehiggadni.
A nyöszörgő hangok idegenek a szoba csöndjében. Adéllal átellenben ül a drága faragványokkal díszített kanapén, a teája, amit a házimanó akkor tett elé, amikor a nagynénje elhagyta a könyvtárat, egyelőre érintetlen.
Örülne, ha valaki megmondaná, mit kezdjen magával és hogy viselkedjen most. Korábban, hasonlóan bizonytalan helyzetben mindig állt mellette valaki, hogy elsimítsa a hibáit: az anyja, Madlen, Belphengard, vagy egyenesen Júlia vagy Adél. Most azonban egy szemében hátráltak ki mögüle. Bármit megadna érte, hogy a nagyapja most kidugja a fejét az egyik megrakott, elegáns könyvespolc mögül, vállon keregesse és azt mondja: csak dőlj hátra, gondolj másra, én pedig megoldok mindent.
A lány felé pillant, onnan pedig tovább a gyermekre, akit nem lát az anyag redői közt. Röviden megrázza a fejét.
   -  Gondolkodtál rajta, mikor jöttök haza? Most, hogy megkaptad, amit akarsz nincs akadálya, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869110#post869110][b]William Martin Krise - 2023.11.04. 00:18[/b][/url]

Végül leereszti a kezei közt szorongatott csuklóját és ezzel felemelkedik annyira, hogy a kanapé legszéléről valamelyest közelebb üljön. Megadja a lánynak a távolságot, hiszen semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy Adél most megmakacsolja magát és visszameneküljük a lakrészébe, ahonnan továbbra is a Madlen által rászórt mágia tartja mesterségesen távol.
Adél tehát hazajön. Nagyszerű, nagyszerű. A gyomra még mindig kémnyelmetlenül fáj, de ezzel a szorítás cseppet engedni kezd. Tegnap éjjel, amíg a hálószoba plafonját nézte, végigjátszotta agyban a történteket és az előtte áll lehetőségeit... és rá kellett jönnie, hogy a szituáció közel sem annyira viharos, mint azt elsőre hitte. Igen, a felesége bizalmatlan vele most, de ezen kívül mi változott? Semmi sem. Nathaniel és Esther továbbra is rühelli őt, az azonban aligha újdonság; a birtokon ferde szemmel méregetik igaz, de lényegében nem veszített el előjogokat. Adél eleve kikötötte már hónapokkal korábban, hogy ragaszkodik az eskühöz, most pedig, hogy megkapta, valószínűleg ismét lehiggad majd és minden visszatér a régi medrébe.
Érinthetetlen - mindig az volt. Újra és újra rá kell jönnie erre.
   -  Madlen szerintem a föld fölött jár a boldogságtól, hogy itt vagy a dédunokával, szóval annyira ne vidd túlzásba a hálálkodást - válaszol szórakozott félmosollyal. - Hogyne. Mondd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869113#post869113][b]William Martin Krise - 2023.11.04. 00:59[/b][/url]

   -  Nem értem, mit akarsz mondani ezzel - ráncolja össze a homlokát. De, valójában felfogja a szavakat és azoknak az értelmét... azonban elzárkózik attól, hogy elfogadja őket. Ezáltl nem válik irritálttá, nem emeli fel a hangját és a keze sem szorul ökölbe, amikor a kanapé támlájára könyököl a lánnyal szemben.
   -  Megcsináltam, amit szerettél volna, nem? Tegnap pedig azt mondtad, hogy együtt fogjuk nevelni és nem változik semmi. Ebbe pedig ez nem fér bele. Szóval a válaszom: nem. Ha térre van szükséged, akkor azt meg fogod kapni, de nem tilthatsz ki a fiam életéből és a saját házamból.
Tényszerűen válaszol, és bár a szavai éle támadó is lehetne, most mégsem az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869116#post869116][b]William Martin Krise - 2023.11.04. 01:42[/b][/url]

Az alacsony asztalkán gőzölgő teája után nyúl és az ölébe veszi a csészét. A mozdulat annyira könnyű és semleges, mégis szüksége van erre, hogy megzabolázva tartsa a hullámzó érzelmeit. A nagyanyja otthonában könnyebbnek érzi higgadtnak maradni, mert sosem tudhatja, mikor hallgatják és figyelik. Emellett pedig tisztában van vele, mi történt legutóbb, amikor itt veszítette el az önuralmát.
   -  Igen, én ezt megértem - ad neki igazat először. Nem, nem érti és nem ért vele egyet, de megteszi ezt a gesztust a lánynak,  már volt annyira kedves, hogy megszülte a fiát. - És ezért mondom, hogy annyi helyet és időt kapsz, amennyit szeretnél, és Lucien és te megkaphatjátok az egész emeletet. De szükséged lesz rám, és ezt te is tudod. Ha nem akarsz a közelemben lenni, az rendben van. Nem értem miért, de legyen. A gyerek azonban nem csak a tiéd, a ház pedig mindenekelőtt az enyém. Én nem akarok vitatkozni ezen. Őszintén Adél, mi változott múlt hét és most között? Semmi. Igen, talán történtek dolgok - és itt az ezüstkanállal, amivel eddig a teáját kavargatta, legyint is egy aprót, mintha csak jelezné, mennyire ostoba apróságtól van szó -, de nem tegnapelőtt. És továbbra sem vagy tisztában mindennel. Feleslegesen variálsz. Nem akarsz inkább csak hazamenni és onnan folytatni mindent, ahol abbamaradt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869226#post869226][b]William Martin Krise - 2023.11.06. 21:47[/b][/url]

Az arckifejezése, a mozdulatai, a hangja egyaránt higgadtak maradnak most, azonban nehezen titkolhatná, hogy távol áll a törésponttól. Sosem akarta, hogy Adél tudomást szerezzen a történtekről, mi több, ha tisztában lett volna az emlékek tartalmával, nagy valószínűséggel ő maga sem akarta volna látni őket. Nem azért, mert visszataszítóak lennének számára - hanem azért, mert jövőbeli problémáktól terhesek. Emlékek nélkül nem lett volna esély rá, hogy elszólja vagy bármi más módon lebuktatja magát, és ez gyönyörű az emléktörlésben.
Így tehát adott a kérdés, Nathaniel miért nem részesült ugyanebben, és hogy válhatott ilyen füstölgő puskacsővé az életében. Ezt a döntést azonban majd máskor, Madlen társaságában szeretné megérteni.
Az ezüstkanál megáll a kezében. A neutrális pillantás, ami Adélét viszonozta, elsötétül - ám, csak egy halvány pillanatra. Most nem hagyja, hogy a kérdés a szoba csöndjében lebegjen köztük, fojtottan ingerült hangon, de szinte nyomban válaszol:
   -  Most úgy fogok tenni, mint ha ezt nem hallottam volna meg. Te pedig a fogaiddal együtt hagyhatod el ezt a szobát. Megegyeztünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869236#post869236][b]William Martin Krise - 2023.11.07. 17:51[/b][/url]

A válasz azelőtt bukik ki belőle, hogy az információ eljutna az agyáig, akár egy gerincvelőbe ültetett, ősi reflex. Azonnal felfogja, hogy erre az egyenes kérdésre nem adhat választ, függetlenül attól, hogy ha őszintén felelne, egyszerűen nemet mondott volna. Azonban a kérdés az abszurditása mellett súlyos vádat hordoz magában, erre pedig önvédelemből nem reagálhat sem így, sem úgy.
Adél tovább feszíti a húrt. Ő ismét lesütött szemmel, lassan, kimérten kezdi kevergetni az elhűlő teáját, hogy kordában tartsa az indulatait. A rövid, elbocsátó válaszai nem véletlenek: semmit sem szeretne jobban, mint, hogy a lány végre ejtse a témát. A magyarázkodása, úgy érzi, csak szél lenne a felesége vádaskodásainak vitorlájában. Másrészt pedig, nemigen tudna bármit mondani, amivel jelenleg kiáshatná magát ebből a tetves gödörből, amibe újfent a testvérei lökték.
   -  Fine, legyen, rendben van, tiéd a ház - a konok hallgatását hirtelen, türelmetlen felcsattanással szakítja meg -. Holnap kiköltözök és mehettek oda. Legyen, nem érdekel.
Bármit, csak Médit ne - tenné hozzá, ehhez azonban már nincs mersze. Nem ismeri igazán a lányt, abban azonban biztos, hogy Adél jelenlegi, labilis érzelmi állapotán nem segítene a barátnők duruzsolása. Ha valaha vissza akarja állítani a status quo-t, nem hagyhatja, hogy a felesége fejét telebeszéljék olyan gondolatokkal, amik talán arra sarkallnák, hogy tényleg elhagyja őt.
   -  Akartál még valamit, vagy mehetek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873203#post873203][b]William Martin Krise - 2024.02.04. 02:59[/b][/url]

A nagycsaládi ünnepléstől mindkét oldal előzékenyen felmentette, ő pedig megkönnyebbüléssel fogadta a tényt. A Machay oldalon tett látogatást könnyen túlélte volna, hiszen a fiuk születése óta úgy tűnik, valamelyest visszatért Magdan és különösképp Ilya kegyeibe. A saját családjában azonban...
Tudta, hogy Esther nem  tervez a birtokra látogatni idén. Nathaniel azonban meg fog jelenni holnap, hogy eleget tegyen a nevével járó elvárásoknak. Más esetben nem csak vele, de az összes feledhető rokonával találkoznia kellene huszonötödikén, a Krise család tradicionális karácsonyán -- ő pedig mérhetetlenül hálás Luciennek azért, hogy a fiatal kora okán idén ezt kihagyhatták. Madlen annyit kért csak, hogy a Szentestét az ő és james társaságában töltsék, utána pedig maradjanak éjszakára.
Először hezitált, ám végül jobbnak látta belemenni az alkuba. Megszokott helyzetben hallani se akart volna arról, hogy a három tagúvá bővült családján kívül mással legyen, ám az életük manapság minden, csak nem megszokott. Mivel pedig nem hiszi, hogy Adélban egyáltalán felmerült, hogy a társaságában ünnepeljen, ezt látta a legkönnyebb és legbiztosabb megoldásnak arra, hogy a fiával lehessen. A felesége ugyanis elutasíthatja őt. Madlent már kevésbé.
   -  Üüühmmmm, nem akarok felvágni, de faluban kisebb rajongótáborom van már emiatt.
A ágy és a kandalló közti tágas szőnyegen lépdel és akkor hagyja abba a halk dúdolgatást, amikor megszólal. A legelső pillanattól kezdve hiányzik belőle az idegenkedés, ám mióta ismét otthon lakik és ténylegese hosszú időt tölthet a fiával, egész összeszokott párossá váltak. A barna kockás takarón át tartja Lucien hátát, csak érzi, hogy ásítozik a karjai közt, majd azt, hogy az apró fej ismét a vállára bukik.
   -  Én is különben. Arra gondoltam, hogy... - megáll az ággyal szemben, tanakodva néz végig a párnákon, majd az ablak mellett álló, bársonnyal és díszpárnákkal borított heverőn. - A tiéd lehet az ágy, ha megkapom azt a két nagy párnát ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873206#post873206][b]William Martin Krise - 2024.02.04. 12:17[/b][/url]

   - Mind az összes - válaszol könnyed nevetéssel. - Igaz, Lucien? Az összes nő, nem csak az öregek. Nem értem, mi ütött beléjük különben, mert ha akarnak egy ők is egy ilyet, igazán csinálhatnának maguknak.
Amíg a fiához beszél, röviden lejjebb pillant, majd tovább folytatja a lépkedést előre-hátra a szőnyegen. A háta mögött ásítozó kandallóban lobogó, de egyre gyengébb tűz árnyékba borítja az ar arcát, a hangsúlyán azonban érződik, hogy higgadt és kiegyensúlyozott hangulatban van. Mint általában, ha magánál tudhatja a fiát.
   -  Ha nem zavar - egyez bele hozzű nem illő tapintatossággal. Nevetséges engedélyt kérnie, hiszen Adél a felesége, mindent összevetve pedig keresztülmentek pár dolgon hozzá ahhoz, hogy ne a közös ágynál húzza meg az udvariasság határát. Azonban tudja, hogy a Krise birtoknak szeme és füle van. Ezek a szemek és fülek pedig jobb, ha azzal a hírrel járulnak a nagyanyja vasszigorja elé, hogy példásan viselkedik a feleségével.
A tarkója alatt fogja a gyereket, megfordul, majd leül az ágy szélére, nem messze Adéltól.
   -  Mit gondolsz különben, hogy állunk náluk? - Hogy a lány értse, hogy a családjára gondol, a fejével az ajtó felé bök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873232#post873232][b]William Martin Krise - 2024.02.04. 18:30[/b][/url]

   -  Naaah, lelombozó ez a negativitás és a gyógyítói szakmába vetett hited.
Rövid nevetéssel válaszol, majd miután Adél végigsimított az alvó gyermek arcán, a hátát és a tarkóját támasztva leereszti őt a takarón az ölébe. Lucien nem mozdul meg, sosem szokott, ha pedig a helyében lenne, ő is csak elnyúlna és hagyná most, hogy dédelgessék. Madlen Cadington-Krise jelenléte nem kellemetlen. De rémesen fárasztó.
   - Madlen nem rossz ember. És gondolom, nem volt rossz szülő sem - válaszol valamelyest ellentmondva magának gondolatban. - De sértő, mennyire alábecsült téged is és engem is. Gondolom hallottad, hogy szóba került, hogy átveszi valaki a gyerek nevelését, amint megszületett, ha már mi nem vagyunk, hogy is fogalmaztak... - míg a takaró széleit átveti az alvó gyerek testén, hogy egész formás mexikói burritóba csomagolja, összeráncolt homlokkal hunyorít fel a kandalló felé. - Alkalmasak. Most nyilván mindenki örül neki, hogy erre nem volt szükség.
Még a vállát is megvonja, mintha nem számítana. Igen, részese volt pár beszélgetésnek a birtokon, amik Lucien jövője köré összpontosultak. Madlen és Alexa a lehető legtapintatosabban, de felajánlották a segítségüket -- abban a formában, hogy míg az életük rendeződni kezd, átveszik az újszülöttről való gondoskodás terheit. Akkor mérhetetlenül felingerelte magát a puszta feltételezésen is, utólag azonban be kell látnia, hogy volt logika a javaslatukban.
   - A nagyapám? James? - Meglepetten fordítja a fejét a lány felé. - Amióta megszülettem, nem csinál, mást, csak megfigyel. Esther a kedvenc, ő van körülugrálva, Esther kedves, Esther szép, Estherrel napokra bezárkózik az olvasószobába - a hangja valamelyest zaklatottabbá válik, de ez épp, hogy pillanatnyi változás -, a többiek nagyon nem érdeklik. Ne vedd magadra, de ha nem írta volna fel magának valahova ebéd előtt, szerintem nem tudná a nevedet sem. Megkockáztatom, az enyémet sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873276#post873276][b]William Martin Krise - 2024.02.04. 23:45[/b][/url]

Megrántja a vállát, ő aztán nem céloz semmire. A nagyapja jóval nehezebb problémákon dolgozott annak idején, mint az idősek terméketlensége, így a szemében a kor kvézi elhanyagolható. Mindemellett ő sem kíván kilencvenévesek testére gondolni Szenteste éjjelén, szóval szívesen ejti a meg sem kezdett témát.
Adél makacs, de annyira aranyos ellenkezésére cseppet oldalra billenti a fejét, az arca egészen ellágyul, és úgy dönt, nem vitatkozik vele.  Az, hogy Lucien az övék olyan részigazság, amit karácsony este semmiképp sem fog felhánytorgatni -- a fiuk ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján mindenek előtt Adélé, ő pedig legfeljebb asszisztálhat az életében.
   -  Hmmmhmmmm...
Válaszra nyitná a száját, Adél ekkor azonban átöleli őt. Hónapok óta először, ő pedig majd' elfelejtette már, mennyire igényli a közelségét. Míg Lucien mélyen alszik az ölében a takarókba bugyolálva, ő kiszabadítja alóla az egyik kezét, hogy azt ügyetlenül szintén a lány köré fonja. Egy pillanatra összeszorítja a szemét, mély levegőt vesz -- és bár Adél azt nem láthatja, az arca fájdalmas grimaszba húzódik. Sírni szeretne. Néha szokott is.
   -  Vagy - húzódik el a lánytól végül ő, ekkor azonban az arcán már nincs nyoma a megingásának. Szinte vidám, de legalább is könnyed. - Mi lenne, ha mindezek helyett inkább... leszarnánk ezt az egészet? Persze, lehet kedvenc, de ha most a kedvencük, akkor ugyanazon kell keresztülmennie majd, mint nekünk. Könnyebb lenne neki, ha gyűlölnék, mert akkor nem érdekelné senkit, mit csinál. Őszintén, ha nekem nem lett volna a börtön és nem tartoznék nekik, én sem lennék itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873284#post873284][b]William Martin Krise - 2024.02.05. 15:38[/b][/url]

Semmi újat nem mond a szavaival. Ő messze nőtt fel a bortoktól, így sosem feszítette a presztízs vagy a családja elismerése. Szeretetre, arra vágyott. Büszkeségre sosem. Ha nem került volna börtönbe, ha nem állt volna lehányt cipőben és véres pulóverben a budapesti aurorparancsnokságon azon az augusztus estén és zavart kétségbeesésében nem Madlen nevét diktálta volna be értesítendő személyként, talán a mai napig nem tartozna a családjának semmivel. Más kérdés, hogy a közbenjárásuk nélkül bizonyára a napfényt sem látta volna többet.
   -  Még így is megkaphatod Nathanielt ha gondolod, az anyád odáig és vissza lenne az ötlettől.
Más helyzetben és más lelkiállapotban elképzelhetetlen lenne, hogy ilyesmi elhagyja a száját - akár abszurd feltételezés szintén is, hiszen nyilvánvalóan most sem gondolja komolyan a szavait. Ám a karácsonyi vacsora, a szoba félhomálya, a kandallóban égő tűz és Adél cirógatása elnehezítették annyira, hogy anélkül mondja ki az öccse nevét, hogy a lelkében felfortyanna az agresszió. Míg beszél felemeli Lucient magával szemben az ölébe fektetett takaróról: kimondhatatlan mértékben szórakoztatja, ahogy az így, alvás közben is összeszorítja az ökleit és felhúzza a lábait, mintha csak verekedni készülne. Ezen nevet röviden magában, és csak aztán fordítja a tekintetét ismét a lányra.
   -  A vélaságodnak semmihez semmi köze, erről csak a tagadhatatlan sárm és az akcentus tehet. Illetve a borzalmas ízlésed.
Nem hangzik sértésnek a szájából, nem is szánja annak, habár...
Lucient visszaereszti a plédre, visszatakargatja, majd feláll vele együtt az ágy széléről.
   -  Szerintem felejtsd el azokat, amiket a vélákról olvastál, mert a fele sem igaz. Ha elhiszed, hogy függeni tudsz bárkitől a származásod miatt, akkor elfelejted, hogy igenis van szabad akaratod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873299#post873299][b]William Martin Krise - 2024.02.06. 09:56[/b][/url]

Ellép az ágytól, átsétál annak az ablak felé eső oldalára, majd Lucient óvatosan leereszti abba a klasszikusan faragott rácsos ágyba, amit a birtok személyzete készített be hozzájuk. Ugyanez a bútordarab állt az ágy mellett akkor, amikor a fiuk megszületett, és ahogy Madlen nem késlekedett rámutatni, ez volt az, amiben Martin volt csecsemő. A család világéletében rajongott ezekért a színpadias apróságokért.
Valamelyest betakarja az alvó gyereket, aki álmában még mindig rendületlenül szorongatja a pléd gyűrődését. Felegyenesedik és oldalvást a lány felé fordul, a kezét azonban továbbra is Lucien hasára ejtve tartja: apró és praktikus trükk amit előszeretettel alkalmaz, hogy ne ébredjen fel ilyenkor és fogalma sincs már, hol tanulta. Arra határozottan emlékszik, hogy az anyja évtizedekkel korábban életre bűvölt egyujjas kesztyűkkel a hátukon altatta az ikreket, ő pedig hétévesen nem egyszer rámutatott, hogy ez mennyire kibírhatatlanul vicces látvány.
   - Miért mondod ezt? - kérdi felvont szemöldökkel. - Letettük az asztalra, amit akartak és eddig tartott a kényszer. Nem tudom, anyádék hogy viselkednek veled négyszemközt vagy azóta, hogy engem nem szívesen látnak Hévízen, de az remélem feltűnt, hogy legalább itt az egekig lettél magasztalva. Mi lenne ha - végül elemeli a tenyerét, hogy lazán karba fonja a kezeit maga előtt - végre élveznénk az előjogokat? Hiszen erre ment ki minden, nem? Arról már letettem, hogy a te apád betartja azt, amit az eljegyzés előtt megígért, de az én nagyanyám eddig tartotta a szavát. Szóval, inkább élvezd a fizetségét, mert megdolgoztál érte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873328#post873328][b]William Martin Krise - 2024.02.06. 22:51[/b][/url]

   -  Hm? - Követi a lány tekintetét, először azt hiszi, talán összekente magát valamivel, így értetlenül emeli fel a karját. A tintakék ing ujja alól épp, hogy kilátszik a fém karkötő, amit olyan rég hord már, hogy nem is regisztálja a jelenlétét. - Ja...
Visszaejti a karját maga mellé. Még egyszer hátrapillant a rácsos ágyban fekvő fiára, majd visszasétál az ágy mellé és először leül a szélére, majd hátradől a felpolcolt, számtalan párnára. Már fekszik, amikor lerúgja a cipőit, amiket esze ágában sincs összeszedni a padlóról.
   -  Ha minden a terv szerint alakul, május tizedikén. Valószínűleg pár nappal hamarabb leveszik ezt a szart, de a pálcámat csak akkor kapom vissza.
Alig várja a napot. Az anyja pálcája... nem rossz. De semmiképp sem jó. Elég gyakorlással mára szinte bármire képes vele, mint a sajátjával, a használata mégis kényelmetlen, kissé ahhoz hasonlít, mintha két számmal kisebb cipőt hordana.
   -  Naná. De erről beszéltünk már, nem? - Az ujjait összekulcsolja a hasán, a fejét pedig hátrabiccenti, hogy a plafon felé nézve kiroppanthassa a nyakát. - Nathaniel kavart valamit a házzal akkor, de nem hiszem, hogy tényleg kellett neki. Ha ennek vége, megbeszélem a nagyanyámmal, hogy a miénk legyen. Vagy... talán a nagyapám kabinja is megvan még Saskatchewan- ban. Nem hiszem, hogy neked tetszene, de megvan a maga bája.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873348#post873348][b]William Martin Krise - 2024.02.07. 14:21[/b][/url]

Csak azt.  Megráncolja a homlokát, a párnák közt a lány felé fordítja a fejét, az arcán pedig látszik a pillanat, amikor végül felfogja, mire céloz ezzel. Válaszolni azonban nem válaszol, helyette behunyja a szemét és bólint, mintha egyszerre egyezne bele és parancsolná hallgatásra a lányt. A birtokon mindig figyel valaki.
Rég nem rezzen össze a váratlan érintésre. Nem nyitja ki a szemét, csak szusszan egyet jelezve, hogy figyel, egy ideig azonban szótlanul élvezi a cirógatást. Mindig megnyugtatja, ha Adél a hajával babrál, most pedig, hogy cseppet sem ideges, egész elálmosodik tőle. Meg kellene kérnie Adélt, hogy maradjanak örökre a birtokon, ahol a bogolyfalvi gondjai Júliával és Estherrel együtt több ezer kilométerre vannak, őt pedig minden nézeteltérés és kényelmetlenség ellenére a keblére öleli és lényegében a törvény szemében érintethetetlenné teszi a családja védelme.
nathaniel kis közjátéka kényelmetlen vicc számára, de nem érzi komoly fenyegetésnek. Persze, a csótány magához vette a kulcsokat, de kizártnak tartja, hogy ténylegesen beköltözött volna, vagy bármi hasznosra használná a vidéki, éve óta üresen álló házat. Így majdnem biztosra veszi, hogy Madlen örömmel átadja neki a használati jogot majd, különösen így, hogy a fia születésével már az ő jólétével s érvelhet. Hát mennyivel jobb és komfortosabb lenne, ha a kis Lucien Angliában nőne fel, közel a családjához, nem igaz?
   -  Saskatchewan? - A feje alá nyúl, kihúzza a kemény díszpárnát alóla, majd eldobja az ágy vége irányába. Így, eleget téve a lány kérésének felé, bár ennél nem megy közelebb. Egy másik, jóval puhább hernyóselyem párnát gyűr az arca alá, végül pedig kinyitja a szemét és megkeresi Adél álmos tekintetét. - Kanadában van, fenn Északon. A nagyapám a Crean-tó partján lakott. Faház, két szinttel, benn a fák között, egy fél világra mindentől és mindenkitől. Nagyon apró, az ablakok mellett mindenhol befúj a szél - elnyom egy ásítást, a szeme könnybe lábad tőle, amit a csuklójával dörzsöl le -. Te utálnád - vigyorodik el -, de aztán adnál neki egy esélyt sosem akarnál eljönni. Ha egyszer a környékbeli kilónia elfogad, olyan lesz, mint a második családod. Kivéve teliholdkor.  Ott születtem egyébként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873368#post873368][b]William Martin Krise - 2024.02.07. 21:42[/b][/url]

   -  Ehhez semmi köze annak, mikor házasodtak - válaszol álmosan. - Akkoriban úgy volt, hogy a nagyapám fogad örökbe. Hogy az ő fia leszek inkább. Vagy örökbead valakinek. Nem tudom a részleteket mondjuk, csak azt, hogy volt valami feszülés a dologból.
Kissé megvonja azt a vállát, amin épp nem fekszik. Elvitathatatlan, hogy többet tud a saját születésének körülményeiről, mint az átlagember, vagy, mint amennyit szeretett volna. Belphengard hozzá hasonlóan nem bírta az italt, ha pedig ivott, gyakran dühöngött vagy kesergett a régmúlt eseményein. Gyerekként rémesen összezavarta, hogy a család egyik és másik fele merőben ellentétesen emlékezett ugyanarra az eseményre: Madlen szerint például a fentiekből semmi sem igaz.
   -  Hol máshol laknának? Mindenhonnan ki vannak tiltva szerencsétlenek.
Szinte rosszallón vonja össze a szemöldökét a számára annyira abszurd kérdésre. A válasza erősen eltúlzott féligazság, ezt pedig ő is tudja, hiszen manapság már nem bélyegzik meg a likantrópokat úgy, mint korábban. A kollektív emlékezet azonban lassan fakul, így a megkülönböztetéstől tartva máig sokan választják a kolóniák biztonságát, különösen az őslakosok között.
   -  De ez csak havonta pár napra probléma, de akkor is távol tartják a medvéket. A maradék időben maximum az zavaró, amikor a kölykök fel-alá motoroznak a földúton, vagy lövöldöznek az erdőben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873373#post873373][b]William Martin Krise - 2024.02.07. 23:08[/b][/url]

Adél leheveredik vele szemben, ő pedig a szabad kezét lágyan ráfekteti a lány csípőjére. A mozdulatnak nincs szexuális alaphangja, sosem volt - és anélkül, hogy rámutatnának, talán észre sem venné. Nem ő az, aki a távolságot tartja kettejük közül, és neki nyilván nem lehet oka neheztelni a feleségére.
   - Kolónia válogatja- felel álmos beszédhangon, nem unottan, de karácsony estéhez mérten megfelelően lustán. - Vannak, akik nem élnek zártabban, mint egy gated community, és csak a praktikum miatt laknak egymáshoz közel. A másik póluson azok vannak, akik kivonják magukat a társadalomból és egyáltalán nem kíváncsiak az emberekre. Messze északra és a mexikói sivatagba nyilván jellemzően eleve az költözik, akik nem kíváncsiak másokra, szóval... de különben tényleg a vezetőktől és a vérmérsékletüktől függ. A legtöbbet elképzelheted úgy, mint egy helyes kis vidéki falut, muskátlikkal az ablakban. A szélsőségesek... általában velük van probléma. Nem kell gondolom külön kiemelnem, hogy a nagyapám az utóbbiakkal volt szorosabb kapcsolatban. Több kétségbeesés.
Kevesebb kapcsolat a hatóságokkal. Egész fiatal volt, amikor először feltűnt neki, hogy minél elszigeteltebb egy kilónia, annál több vele egykorú vagy fiatalabb gyerek rohangál a házak között. Évekbe telt, mire megértette, miért - és azt is, hogy ők mi keresnek ott.
   -  Nem, Adél, pácot öntöttünk egy fürdőkádba és belefeküdtünk a kertben - neveti el magát az abszurd kérdésen -. Naná, hogy le volt védve. De egy vérfarkas nem szörnyeteg, még csak nem is mágus. Ha kulcsra zárod az ajtódat, az már elég, nincs szükség bűbájokra. Ne legyél idióta és ne mászkálj teliholdkor a kertben, ha ezt be tudod tartani, nem marnak be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873377#post873377][b]William Martin Krise - 2024.02.08. 01:45[/b][/url]

   -  Nem tanulmányozta őket, hanem a gyógyítójuk volt.
A hangjában most először... sértettség cseng? A lány szemeit nézi, de nem őt látja, hanem az évek alatt arctalanná fakult, de az emlékeiben mégis élénken élő alakokat. Nőket, férfiakat, gyerekeket; olyanokat, akiket kivetett a társadalom és senkihez sem fordulhattak. Rengeteg szenvedést látott, ám ugyanannyi örömöt is.
Felfoghatatlanul boldog volt Mexikóban. Kanadában is, de...
   -  Kutatott, nyilván, de ha vele töltöttél volna egy napot, akkor többet láttad volna köhögéscsillapítót meg lázlohasztót főzni. A kolónia senki mást nem fogadott be, csak őt. Segített nekik, ha szükség volt rá... és ők cserébe felajánlották a testüket. Vagy az életüket. Vagy ami kellett.
Már réges rég nem kertel a lány előtt, hiszen hangzott már el köztük hasonló beszélgetés. Adél tudja, hogy az életük nem gyakori, de létező velejárója volt az emberölés, még ha akkor sem ők, sem a likantrópok nem nevezték annak. Kellemetlen, de elkerülhetetlen része volt az együttműködésnek.
   -  Nem tudom, neked milyen volt vélák közelében élned?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873386#post873386][b]William Martin Krise - 2024.02.08. 14:24[/b][/url]

   - Igen. Aztán meghalt.
A nagyapja haláláról jóval könnyebb beszélnie,mint a szüleiéről. Hiába nézte és asszisztálta végig a jelenetet, hiába éget az agyába a kép arról, ahogy Belphengard koponyacsontja lényegében elolvad a kezében, felnőtt volt már. Martint csak akkor látta már holtan, amikor öltönybe öltöztetve, békés csukott szemmel feküdt a nyitott koporsóban, az anyját pedig sosem. Mégsem tudna ilyen könnyen, félvállról beszélni a halálukról, miközben élvezi, hogy Adél a haját simogatja.
Mégis valamelyest örül, hogy másfelé terelődik a téma.
   -  Egyszer találkoznék velük különben. A nagyapám dolgozott félvélákkal és vélákkal, de tőlük azért megpróbált távoltartani. Tudod, nehogy véletlenül, nem is tudom, megbabonázzon egy. De hahaha, az történne meg, nem igaz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873406#post873406][b]William Martin Krise - 2024.02.08. 17:52[/b][/url]

Csak a kíváncsiság hajtja, hiszen találkozott már vélával - furcsa is lett volna, ha nem, hiszen jelenleg egy negyedvéla mellett fekszik és nem egyszer volt szerencséje annak nagyanyjához is. A megbűvölés szintén nem újdonság számára, Adél mellett azt is számtalanszor átélte már. Azonban mindig izgatták a vélatelepek mindennapjai, és pont az, amitől Belphengard elszigetelte őt. Az első test, amit segítséggel felnyithatott, szintén félvélától származott, ám akkoriban túlságosan izgatott volt hozzá, hogy ezzel foglalkozzon.
A keze végül lecsúszik a lány derekáról kettejük közé.
   -  Na mesélj, miért? Csak nem félsz, hogy fejest ugranék az első vélába, akit meglátok? Nem kell aggódnod, nincs nekem ahhoz erőm.