37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 4. 02:33 | Link

Will
- Karácsonykor, a szűk családi ünneplés után | Anglia, Krise-birtok -


- Teljesen lemerültem. - Szavaihoz hűen szó szerint ráterül a hatalmas-kényelmes ágyukra már-már laposakat pislogva. Willre bízta Lucient nagyjából egész este, ennek pedig két oka is volt: az egyik, hogy a szűk Krise családi körben nem árt elhinteni, hogy van esély a békére és ugyan kitudódott az ocsmány családi titok, még akár idővel javulhatnak a dolgok. Ezzel pedig automatikusan következett a második ok: megmutatni a fontos családtagoknak, hogy Will rátermett apa, képes a fiáról gondoskodni. Mondjuk úgy, hogy egy nagyon pici része Madlen kedvére akart tenni, hogy továbbra is zavartalanul élvezhessék a nagymama protekcióját, ehhez pedig nem árt magától kedves és hasznos gesztusokkal előállnia. Persze az volt a hangsúlyosabb indoka a gyeplő meglazítása mellett, hogy a Krise-birtokon, noha Will még mindig élvezi a családi hátszelet, Lucien miatt elsősorban a gyerek és az ő védelmére kelnének, ha a férje bármivel próbálkozna. Azonban a két hónap alatt, mióta Lucient világra hozta, Will nem tett semmilyen félreérthető gesztust, amivel kiprovokálná a seregek haragját önmaga ellen, igaz, Adél nem is hagyja felügyelet nélkül Luciennel.
A csöpp baba álmos ásítást mutat be szokás szerint rendíthetetlenül fészkelődve az épp aktuális szülője karjában, tehát ezúttal Will ölelésében. Kicsit nyűgös, nyilvánvalóan fáradt és nem sok kell, hogy ismét elaludjon jó három-négy órára egy kiadós evés után. Willre bízta az ilyen apróságokat, mint a büfiztetés. Innen, a lepedőről felpislogva még mindig egészen elbűvölő látvány a nálánál magasabb férje és a karján olyan aprónak tetsző fia kettőse. Az új keletű háborúskodásuk ellenére van, akinek nehéz ellenállni látvány szintjén.
- Tényleg igaz, hogy jól áll a férfiak kezében a gyerek. - Annak ellenére, hogy általában hullafáradt és kevés energiája marad saját magára, mióta édesanya, ma kifejezetten üdítő változás, hogy két házimanó segíségével végre nem érzi magát felmosórongynak és kicsit pihentetheti a szemét a számára kedves kettősön.
Utoljára módosította:Adele Nadia Krise, 2024. február 4. 02:34
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 4. 02:59 | Link

Adél


A nagycsaládi ünnepléstől mindkét oldal előzékenyen felmentette, ő pedig megkönnyebbüléssel fogadta a tényt. A Machay oldalon tett látogatást könnyen túlélte volna, hiszen a fiuk születése óta úgy tűnik, valamelyest visszatért Magdan és különösképp Ilya kegyeibe. A saját családjában azonban...
Tudta, hogy Esther nem  tervez a birtokra látogatni idén. Nathaniel azonban meg fog jelenni holnap, hogy eleget tegyen a nevével járó elvárásoknak. Más esetben nem csak vele, de az összes feledhető rokonával találkoznia kellene huszonötödikén, a Krise család tradicionális karácsonyán -- ő pedig mérhetetlenül hálás Luciennek azért, hogy a fiatal kora okán idén ezt kihagyhatták. Madlen annyit kért csak, hogy a Szentestét az ő és james társaságában töltsék, utána pedig maradjanak éjszakára.
Először hezitált, ám végül jobbnak látta belemenni az alkuba. Megszokott helyzetben hallani se akart volna arról, hogy a három tagúvá bővült családján kívül mással legyen, ám az életük manapság minden, csak nem megszokott. Mivel pedig nem hiszi, hogy Adélban egyáltalán felmerült, hogy a társaságában ünnepeljen, ezt látta a legkönnyebb és legbiztosabb megoldásnak arra, hogy a fiával lehessen. A felesége ugyanis elutasíthatja őt. Madlent már kevésbé.
   -  Üüühmmmm, nem akarok felvágni, de faluban kisebb rajongótáborom van már emiatt.
A ágy és a kandalló közti tágas szőnyegen lépdel és akkor hagyja abba a halk dúdolgatást, amikor megszólal. A legelső pillanattól kezdve hiányzik belőle az idegenkedés, ám mióta ismét otthon lakik és ténylegese hosszú időt tölthet a fiával, egész összeszokott párossá váltak. A barna kockás takarón át tartja Lucien hátát, csak érzi, hogy ásítozik a karjai közt, majd azt, hogy az apró fej ismét a vállára bukik.
   -  Én is különben. Arra gondoltam, hogy... - megáll az ággyal szemben, tanakodva néz végig a párnákon, majd az ablak mellett álló, bársonnyal és díszpárnákkal borított heverőn. - A tiéd lehet az ágy, ha megkapom azt a két nagy párnát ott.
Utoljára módosította:William Martin Krise, 2024. február 4. 03:02
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 4. 03:15 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Nem gondolta volna, hogy ennyire gördülékenyen zajlik majd az este, és hogy teljesen őszinte legyen, nem is bánta, hogy Madlennel és James-szel költötték el az ünnepi vacsorát ahelyett, hogy enyhe kínosságba gubóztak volna odahaza, vagy ki tudja, hogy alakult volna a Szentestéjük, ha hárman vannak. Pontosabban ő tudja, mi az ő menetrendje: Lucien ébrenlétéhez igazodva etet és gondoskodik a gyerekükről, Willel pedig többnyire tojáshéjon járnak, mióta kibuktak a szennyes részletek.
Most azonban meglepően puha és könnyebb a légkör, talán főleg az érezhető, családi siker miatt, talán azért, mert kiszakadtak a megszokott környezetükből.
- Vagy úgy? Mesélj, hány öreglány zsongott körbe, hogy megdicsérjenek? - Azok a vén csoroszlyák a piacról és környékéről, meg a térről őt is mindig megnézik maguknak, mikor Luciennel elsétálnak előttük, de az eddigi susmorgás és rosszallás helyett láthatóan lelkesek és helyeslőek a pillantások. Mintha bármi közük lenne a fiatal pár életének alakulásához, de hát ez a vidék sajátossága: mindenki beleártja magát más dolgába és önkényesen formált jogot érez arra, hogy véleményt formáljon mások magánéletéről.
Elpillant az emlegetett párna felé, aztán a hátára gördül és felül, viszonylag könnyen, még ki is nyújtózkodik, hogy magához térjen a jóleső punnyadásból.
- Nem kell ott aludnod, elég nagy az ágy kettőnknek. Ha azt akartam volna, hogy külön legyünk, kértem volna még egy szobát. - Ezt szeretné tisztázni a miheztartás végett. Haragszik Willre? Igen. Megbotránkozott és elszörnyedt a tettén? Minden bizonnyal. Még mindig függőn akarja? Sajnos vagy nem sajnos, de igen.
- Persze, ha te akarsz külön pihenni...? - Szándékosan hagyja nyitva a mondandóját, hogy Will kezébe adja a döntést, de közben le sem veszi a szemét a halkan cuppogó babáról, akit lassan elnyom az álom az apja karjában, de a csöpp ökle még megragadja utolsó lendületével a takaró egyik ráncát.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 4. 12:17 | Link

Adél


   - Mind az összes - válaszol könnyed nevetéssel. - Igaz, Lucien? Az összes nő, nem csak az öregek. Nem értem, mi ütött beléjük különben, mert ha akarnak egy ők is egy ilyet, igazán csinálhatnának maguknak.
Amíg a fiához beszél, röviden lejjebb pillant, majd tovább folytatja a lépkedést előre-hátra a szőnyegen. A háta mögött ásítozó kandallóban lobogó, de egyre gyengébb tűz árnyékba borítja az ar arcát, a hangsúlyán azonban érződik, hogy higgadt és kiegyensúlyozott hangulatban van. Mint általában, ha magánál tudhatja a fiát.
   -  Ha nem zavar - egyez bele hozzű nem illő tapintatossággal. Nevetséges engedélyt kérnie, hiszen Adél a felesége, mindent összevetve pedig keresztülmentek pár dolgon hozzá ahhoz, hogy ne a közös ágynál húzza meg az udvariasság határát. Azonban tudja, hogy a Krise birtoknak szeme és füle van. Ezek a szemek és fülek pedig jobb, ha azzal a hírrel járulnak a nagyanyja vasszigorja elé, hogy példásan viselkedik a feleségével.
A tarkója alatt fogja a gyereket, megfordul, majd leül az ágy szélére, nem messze Adéltól.
   -  Mit gondolsz különben, hogy állunk náluk? - Hogy a lány értse, hogy a családjára gondol, a fejével az ajtó felé bök.


Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 4. 13:04 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


- A hetvenes nagymamák már nem szoktak szülni. - Ott játszik az arcán a félmosoly a felvont szemöldökével együtt, hogy "Na de kérlek". De egyébként teljesen elégedett az eredménnyel; elképesztő, mennyit tud javítani egy kisgyermek egy család reputációján a kisvárosban. Most már nem azért súgnak össze, hogy mekkora repedtsarkú mindkét házastárs, vagy hogy a férj nyíltan csalja a feleséget, és a feleség egy kiállhatatlan némber, hanem hogy milyen aranyos és tökéletes fiuk született. Helyes, maradjon is így.
Arra, hogy nem zavarja-e a közös ágy, megrázza a fejét, hogy nem, nyilván nem. Aligha hagyná elkapatni magát, mert nem igazán érez még rá komoly késztetést, hogy Willhez érjen, de az együtt alvás nem egy nagy dolog, és az emberi közelség jóleső. Most is az, kedvtelve nyúl ki, hogy megcirógassa az elbóbiskolt baba orcáját Will karjában, de nem veszi át. Nem nem, maradjon csak a férjénél, igya be az összes, közösen töltött perc emlékét, Lucien pehelysúlyú tömegének emlékét a karján, az összes kis pihe látványát a fején, a szürkés-lassan kékessé átforduló szemeit. Jegyezzen csak meg mindent a fiával kapcsolatban, és ragaszkodjon hozzá úgy, mint Will eddigi élete során az összes fontos emberhez.
- Jobban, mint gondoltam. - Fel sem tekint, csak hagyja, hogy a pillantása Lucien kis alakján maradjon. - A nagyanyád örül neki, hogy ennyire kiveszed a részed a gyereknevelésből, látni rajta. Az a tipikus, öntelt büszkeség, hogy minden a tervek szerint halad. De nem tudom felróni neki, én is hasonlóan örülnék, ha Lucien életében minden jól alakul... - Hihetetlen, mennyire a gyerek köré centralizálódnak a gondolatai sok területen. Aztán csak megtalálja Will pillantását is. - Tényleg jól kezeled, talán jobban, mint én. Ösztönösebben. - Elismeri Will rátermettségét, még ha a köztük húzódó feszültség meg is akadályozza benne, hogy ettől lelkesebb, közvetlenebb, intimebb legyen a férjével most.
- A nagyapád zárkózottabb. Szerintem még mindig megfigyel, vele különösképp légy óvatos. Madlen irányít, de a nagyapád a gyanakvóbb most. - Azt nem tudja, hogy James mindig ennyire tüzetesen rajta tartja a szemét mindenen, vagy kifejezetten Willel szemben ilyen elővigyázatos? Nem lepődne meg, ha utóbbi volna érvényben.
Utoljára módosította:Adele Nadia Krise, 2024. február 4. 13:04
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 4. 18:30 | Link

Adél


   -  Naaah, lelombozó ez a negativitás és a gyógyítói szakmába vetett hited.
Rövid nevetéssel válaszol, majd miután Adél végigsimított az alvó gyermek arcán, a hátát és a tarkóját támasztva leereszti őt a takarón az ölébe. Lucien nem mozdul meg, sosem szokott, ha pedig a helyében lenne, ő is csak elnyúlna és hagyná most, hogy dédelgessék. Madlen Cadington-Krise jelenléte nem kellemetlen. De rémesen fárasztó.
   - Madlen nem rossz ember. És gondolom, nem volt rossz szülő sem - válaszol valamelyest ellentmondva magának gondolatban. - De sértő, mennyire alábecsült téged is és engem is. Gondolom hallottad, hogy szóba került, hogy átveszi valaki a gyerek nevelését, amint megszületett, ha már mi nem vagyunk, hogy is fogalmaztak... - míg a takaró széleit átveti az alvó gyerek testén, hogy egész formás mexikói burritóba csomagolja, összeráncolt homlokkal hunyorít fel a kandalló felé. - Alkalmasak. Most nyilván mindenki örül neki, hogy erre nem volt szükség.
Még a vállát is megvonja, mintha nem számítana. Igen, részese volt pár beszélgetésnek a birtokon, amik Lucien jövője köré összpontosultak. Madlen és Alexa a lehető legtapintatosabban, de felajánlották a segítségüket -- abban a formában, hogy míg az életük rendeződni kezd, átveszik az újszülöttről való gondoskodás terheit. Akkor mérhetetlenül felingerelte magát a puszta feltételezésen is, utólag azonban be kell látnia, hogy volt logika a javaslatukban.
   - A nagyapám? James? - Meglepetten fordítja a fejét a lány felé. - Amióta megszülettem, nem csinál, mást, csak megfigyel. Esther a kedvenc, ő van körülugrálva, Esther kedves, Esther szép, Estherrel napokra bezárkózik az olvasószobába - a hangja valamelyest zaklatottabbá válik, de ez épp, hogy pillanatnyi változás -, a többiek nagyon nem érdeklik. Ne vedd magadra, de ha nem írta volna fel magának valahova ebéd előtt, szerintem nem tudná a nevedet sem. Megkockáztatom, az enyémet sem.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 4. 20:43 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


- Várj, ez az a rész, amikor lelkesednem kellene, hogy akár hetvenéves korunkban kihordhatnám a huszadik gyerekünket? Will... - Pont úgy néz rá, pont úgy, mint ami a "Please... sthap" üzenetet hordozza magában. Megbolondulna, ha öreg korában még szülnie kellene. Nem kételkedik ő a tudomány csodájában, de öreg nőket elképzelni terhesen egyszerűen gusztustalan számára. Nem úgy a saját teste; amikor Luciennel és Noahval volt terhes, előszeretettel nézegette a gömbölyödő, meztelen alakját a tükörben, ennek a férje többször is tanúja volt. Míg Szonjával életidegenként hatott a változás, a fiúkkal izgalmasnak élte meg amellett, hogy borzasztóan kiborította az alváshiány, a szervei átrendeződése és a gyerekek rugdosódása. A férje karjában alvó végeredmény viszont érzelmileg sok mindenért kárpótolta amellett, hogy merőben új kihívásokat gördített az útjába.
Mint például a családi érzékeny balansz kezelése...
- Soha nem is lett volna szükség rá. - Csendes, de érthető megjegyzés, ahogy az érintése Lucienről Will karjára mászik át; alig érezhető a ruhán keresztül, képletes kis cirógatás. - Nem mintha kiengednénk a kezünkből őt. A miénk. - Azt tudja, hogy a férje hajlamos fejet hajtani a matróna akarata és szava előtt, de ő, Adél valószínűleg nem hagyta volna, hogy alkalmasabb személyt találjanak. Ahhoz túl lobbanékony, és túlságosan félti Lucient még a széltől is, nem hogy egy hordányi idősebb, orrukat mindenbe beleütő nőtől. Ők a fia családja, ő és a férje, senki más, minden problémájuk ellenére ehhez szilárdan tartja magát most és mindenkor. Sajnos ő nem ismeri el olyan hamar a beavatkozás szükségességét, mint Will, és inkább érzelmi alapon közelíti meg a kérdést.
Esther említésére nem reagál láthatóan, de az agyában újból felötlik a neonként villódzó tény: pont Esther bántása miatt vannak ilyen érzékeny helyzetben most. Will átlépett bizonyos kimondatlan határokat, amiket nem kellett volna, ezzel repedéseket generált az ő bizalmában is. Ezt viszont nem fogja felhánytorgatni most, túl sokszor és túl hevesen tárgyalták már ki azóta az esetet.
- Szégyen lenne nem tudnia a tied. De nem érdekel, a lényeg az, hogy Lucient vésse az eszébe. Sőt, mindannyian fogadják csak be. Azt akarom, hogy rajongják körül, a tieid és az enyémek egyaránt. Egyelőre nincs erősebb védőbástya, mint két, kompetens család kapcsolati hálója összefonva körülötte. - Előrehajol, hogy közel két hónap és egy hét után magához ölelje Will és Lucien kettősét egyszerre. Könnyen lehet, hogy a karácsony szelleme még az ő ideggyenge lelkét is megérinti a színes-szagosságával.
- Minden gesztussal, minden szép szóval, minden apró kis mozzanattal azért járok a kedvükben, hogy neki mindene meglegyen. Már most be kell biztosítanunk a helyét mindkét részen; nem akarom, hogy később bárki is megkérdőjelezze a családi pozícióját. - Igen, Lucien nem lesz egy családi struktúra szélére kirekesztett, vagy épp elhanyagolt gyerek, mint ők voltak, hanem pont ellenkezőleg: mindent össze fog harácsolni neki, amire csak rá tudja tenni a kezét.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 4. 23:45 | Link

Adél


Megrántja a vállát, ő aztán nem céloz semmire. A nagyapja jóval nehezebb problémákon dolgozott annak idején, mint az idősek terméketlensége, így a szemében a kor kvézi elhanyagolható. Mindemellett ő sem kíván kilencvenévesek testére gondolni Szenteste éjjelén, szóval szívesen ejti a meg sem kezdett témát.
Adél makacs, de annyira aranyos ellenkezésére cseppet oldalra billenti a fejét, az arca egészen ellágyul, és úgy dönt, nem vitatkozik vele.  Az, hogy Lucien az övék olyan részigazság, amit karácsony este semmiképp sem fog felhánytorgatni -- a fiuk ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján mindenek előtt Adélé, ő pedig legfeljebb asszisztálhat az életében.
   -  Hmmmhmmmm...
Válaszra nyitná a száját, Adél ekkor azonban átöleli őt. Hónapok óta először, ő pedig majd' elfelejtette már, mennyire igényli a közelségét. Míg Lucien mélyen alszik az ölében a takarókba bugyolálva, ő kiszabadítja alóla az egyik kezét, hogy azt ügyetlenül szintén a lány köré fonja. Egy pillanatra összeszorítja a szemét, mély levegőt vesz -- és bár Adél azt nem láthatja, az arca fájdalmas grimaszba húzódik. Sírni szeretne. Néha szokott is.
   -  Vagy - húzódik el a lánytól végül ő, ekkor azonban az arcán már nincs nyoma a megingásának. Szinte vidám, de legalább is könnyed. - Mi lenne, ha mindezek helyett inkább... leszarnánk ezt az egészet? Persze, lehet kedvenc, de ha most a kedvencük, akkor ugyanazon kell keresztülmennie majd, mint nekünk. Könnyebb lenne neki, ha gyűlölnék, mert akkor nem érdekelné senkit, mit csinál. Őszintén, ha nekem nem lett volna a börtön és nem tartoznék nekik, én sem lennék itt.

Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 5. 00:10 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Már-már majdnem elfelejtette, hogy mosolyszünetben vannak, ráadásul elég komolyban, annyira adja magát most a testi közelség egy egyszerű ölelés formájában. Hagyja magukat belesimulni a pillanatba, de utána az ellen sincs kifogása, hogy Will elhúzódjék tőle. Mintha évek óta nem látta volna a mosolyát, majdnem meginog, hogy sutba dobja a szabályokat és újból mindent megengedjen, azonban az agyába újonnan beköltözött, éles kis hang emlékezteti, Willnek mennyi arca van és hangulatingadozása. Ez csak átmeneti állapot.
- Elhiszem... - Mármint, hogy Will nem lenne itt egyéb körülmények között. Visszazuttyan mellé a közvetlen-közelébe, de nem ereszti el teljesen. A fél keze továbbra is a férje haját simogatja szinte oda sem figyelve. Megszokta, hogy néha Will megengedi az ilyen apróságokat, ha jó kedve van, és nem hisztizik, hogy hagyja békén, ne nyúlkáljon hozzá.
- Te ki tudja, hol laknál épp, talán Uruguayban, vagy Bolíviában, akár Afrikát járnád... én hozzámentem volna egy másik aranyvérű család másod- harmadik gyerekéhez... Nem tudom. Most már nem tudnálak elengedni csak úgy. - Néhányszor már elmondta ezt, de mindig kételkedés fogadja az állításait. Mostanra nem hibáztatja ezért Willt különösebben, de ő is belenyugodott, hogy a férje nem épp szerelemmel tekint rá, sőt, valószínűleg inkább bajtárs, mint hogy bármiféle érzelmet táplálna iránta. Azok megmaradnak Júliának a soha véget nem érő kis családi drámájukban.
- Mit mond a fajismereted? A függésem irántad a vélaság miatt van, vagy azért, mert rólad van szó kifejezetten? - Nem igazán vár őszinte választ, mert ez akárhogy nézi, túl filozofikus téma, kevés köze van a tényleges genetikához, fajismerethez, biológiához, stb. Ettől még néha belegondol, hogy a Will iránt táplált egészségtelen szintű ragaszkodása (amivel a férje vagy tisztában van és tudatosította már, vagy nem és inkább viccnek veszi) a negyedvélaság velejárója, vagy azért alakult ki, mert William Krise-ról van szó és nem másról? Elvégre Jeremyhez messze nem ragaszkodott ennyire, hogy mindent is megbocsásson neki előbb vagy utóbb.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 5. 15:38 | Link

Adél


Semmi újat nem mond a szavaival. Ő messze nőtt fel a bortoktól, így sosem feszítette a presztízs vagy a családja elismerése. Szeretetre, arra vágyott. Büszkeségre sosem. Ha nem került volna börtönbe, ha nem állt volna lehányt cipőben és véres pulóverben a budapesti aurorparancsnokságon azon az augusztus estén és zavart kétségbeesésében nem Madlen nevét diktálta volna be értesítendő személyként, talán a mai napig nem tartozna a családjának semmivel. Más kérdés, hogy a közbenjárásuk nélkül bizonyára a napfényt sem látta volna többet.
   -  Még így is megkaphatod Nathanielt ha gondolod, az anyád odáig és vissza lenne az ötlettől.
Más helyzetben és más lelkiállapotban elképzelhetetlen lenne, hogy ilyesmi elhagyja a száját - akár abszurd feltételezés szintén is, hiszen nyilvánvalóan most sem gondolja komolyan a szavait. Ám a karácsonyi vacsora, a szoba félhomálya, a kandallóban égő tűz és Adél cirógatása elnehezítették annyira, hogy anélkül mondja ki az öccse nevét, hogy a lelkében felfortyanna az agresszió. Míg beszél felemeli Lucient magával szemben az ölébe fektetett takaróról: kimondhatatlan mértékben szórakoztatja, ahogy az így, alvás közben is összeszorítja az ökleit és felhúzza a lábait, mintha csak verekedni készülne. Ezen nevet röviden magában, és csak aztán fordítja a tekintetét ismét a lányra.
   -  A vélaságodnak semmihez semmi köze, erről csak a tagadhatatlan sárm és az akcentus tehet. Illetve a borzalmas ízlésed.
Nem hangzik sértésnek a szájából, nem is szánja annak, habár...
Lucient visszaereszti a plédre, visszatakargatja, majd feláll vele együtt az ágy széléről.
   -  Szerintem felejtsd el azokat, amiket a vélákról olvastál, mert a fele sem igaz. Ha elhiszed, hogy függeni tudsz bárkitől a származásod miatt, akkor elfelejted, hogy igenis van szabad akaratod.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 6. 06:46 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Nehéz lenne elmagyarázni Willnek, miért tartja olyan fontosnak, hogy megszerezze Lucien előjogait a családban, mert a férje távol nőtt fel az aranyvérű játszmázásoktól, és mai napig nem érti igazán, hogy ha nincsenek kedvelőid a családban, akkor nagyon nehéz dolgod lesz úgy szinte minden tekintetben. Neki csakis azért volt valamennyi szerencséje, mert az anyja babusgatta ugyan, csak nem szerette, de Magda mindig kedvét lelte a babaszépségű kislánya csinosítgatásában és kényeztetésében, sőt Galina is egészen helyénvalónak találta, hogy az unokája körberajongja. Mint olyan, inkább ő igyekezett belopni magát mások szívébe, mintsem fordítva.
Nathaniel említésére máskor litániákat tartana más és más perspektívákból, most azonban csak rosszallóan szusszant egyet, és inkább folytatja a férje hajának lágy cirógatását, de nem tesz egyéb megjegyzést a sógorára. Még mindig nagyon élénken él benne az utolsó találkozásuk és az utóíz keserű. A férje és a fia látványa viszont valamennyire oldják a hangulatát, főleg Lucien ficergése; a kopott takaró nem újdonság, rengetegszer látta már Willt ezzel takarózni, sőt nagy ritkán őt is betakarta, és ugyan érzi, hogy látta már valahol másutt is ezt a takarót, hirtelen nem tud visszaemlékezni, honnan olyan ismerős. Ha majd egyszer újból átfutja Will fotóit, rájöhet, mekkora jelentősége van a megfakult anyagnak.
- Az ízlésem, hogyne... - Igazából Will tényleg jóképű és vonzó lenne, ha a rossz tulajdonságai végre eltűnnének a képből, úgy hogy a bók helytálló szerinte, csak a körülmények rondítanak bele az összképbe. Ettől még a szája széle láthatóan megremeg és felfelé kunkorodik szemforgatás közben; nehezen állja meg, hogy ne villantsa fel ezt a mostanában hamar tovaszálló jókedvét.
Amint Will elkezd mozgolódni, elengedi őt és visszadől a párnára továbbra sem véve le a tekintetét a párosról. Lucien ismét rámarkol a takaró egyik ráncára, amint lehetősége adódik rá, de egyébiránt úgy alszik, mint a tej. Kis vekni kenyér, aki napról napra nagyobb.
- Igazából sosem volt szabad akaratom, de már mindegy. - Nincs a hangjában keserűség, inkább valamiféle politikusi nyugalom, mint aki tudja, hogy most már nem a világ vége, ha meg van kötve a keze. Pár évvel ez előtt, ismeretségük kezdetén még ágált a puszta feltételezés ellen is, hogy őt bármiféle családi szabályzat megkötné, mostanra azonban ért annyit a gondolkodása, hogy befogadja: ő maga kevés egyedül megváltani a világot, és az erős család erős hátteret jelent pénzzel, kapcsolatokkal és könnyebben megnyíló ajtókkal. Ennek legtöbbször az az ára, hogy sok területen tényleg nincs szabad akarata, vagy kénytelen önerőből megfizetni a döntéseiért, ő pedig nem akar szabadságharcos lenni és maga mögött hagyni az olyannyira szeretett luxuséletét.
- Mindent figyelembe véve elég csak kivárni. Most még ők írják a szabályokat, de nem élnek örökké; mindennek eljön a maga ideje. - Rég nem érezte magát ennyire nyugodtnak az élete ezen területét tekintve: az a biztos tudat, hogy egy nap a szülei meghalnak, és ha addig Dominikot kitúrja az örökségből, minden az ő kezébe kerül, szabályosan felemelő gondolat főleg így karácsony este.
- Tudom, tudom, téged ez amúgy sem érdekelne különösebben. Ezért vagy te, aki a gyors improvizáláshoz értesz, én meg a hosszútávú tervezést szeretem. - Kiegészítik egymást, csak...
... jobban belegondolva, Will nem is ivott? És úgy viselkedik ennyire normálisan? Egy másodpercre átsuhan az arcán a felismerésből származó meglepettség, de nem teszi szóvá. Nem akarja elrontani az ünneppel járó ideiglenes nyugalmat és a mostani jó hangulatot.
Utoljára módosította:Adele Nadia Krise, 2024. február 6. 07:38
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 6. 09:56 | Link

Adél


Ellép az ágytól, átsétál annak az ablak felé eső oldalára, majd Lucient óvatosan leereszti abba a klasszikusan faragott rácsos ágyba, amit a birtok személyzete készített be hozzájuk. Ugyanez a bútordarab állt az ágy mellett akkor, amikor a fiuk megszületett, és ahogy Madlen nem késlekedett rámutatni, ez volt az, amiben Martin volt csecsemő. A család világéletében rajongott ezekért a színpadias apróságokért.
Valamelyest betakarja az alvó gyereket, aki álmában még mindig rendületlenül szorongatja a pléd gyűrődését. Felegyenesedik és oldalvást a lány felé fordul, a kezét azonban továbbra is Lucien hasára ejtve tartja: apró és praktikus trükk amit előszeretettel alkalmaz, hogy ne ébredjen fel ilyenkor és fogalma sincs már, hol tanulta. Arra határozottan emlékszik, hogy az anyja évtizedekkel korábban életre bűvölt egyujjas kesztyűkkel a hátukon altatta az ikreket, ő pedig hétévesen nem egyszer rámutatott, hogy ez mennyire kibírhatatlanul vicces látvány.
   - Miért mondod ezt? - kérdi felvont szemöldökkel. - Letettük az asztalra, amit akartak és eddig tartott a kényszer. Nem tudom, anyádék hogy viselkednek veled négyszemközt vagy azóta, hogy engem nem szívesen látnak Hévízen, de az remélem feltűnt, hogy legalább itt az egekig lettél magasztalva. Mi lenne ha - végül elemeli a tenyerét, hogy lazán karba fonja a kezeit maga előtt - végre élveznénk az előjogokat? Hiszen erre ment ki minden, nem? Arról már letettem, hogy a te apád betartja azt, amit az eljegyzés előtt megígért, de az én nagyanyám eddig tartotta a szavát. Szóval, inkább élvezd a fizetségét, mert megdolgoztál érte.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 6. 18:12 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Nem fogja ismételten kifejteni, hogy Will nem szokott le, és egy irodai munkahelyen vállalhatatlan is lehetne, ha túl sokat fogyaszt, ezért sem veszi maga mellé az apja. Úgyis csak összevesznének ezen az apróságon. Ehelyett inkább belesüpped, ha lehet, még jobban a kényelmes párnahalomba. Igazán, olyan úri ellátást kapnak, hogy szabályosan rosszulesik innen hazamenni.
- Azt teszem a magam módján, ne félj. - De még mennyire. Jövő héten találkozik a pénzügyi tanácsadóval, át akarja vele beszélni, milyen befektetésekbe érdemes belekezdenie. Nem hagyhatja a pénzük kérdését Willre, mert abból csak veszteség lesz, nyereség semmi. - Mikor is jár le a... - Rámutat Will karkötőjére, legalábbis az aurorokat ugrasztó irányába. - ... az. - Igazából olyan punnyadt és békés a hangulata, hogy a szavak is nehezen jönnek a szájára.
- Utána elköltözhetnénk. Meguntam Bogolyfalvát, és téged sem fog már semmi oda kötni. - Persze nem szabad készpénznek venni, amit mond, holnap ugyanúgy résen lesz Willel szemben, ugyanúgy nem fogja beengedni a gyerekszobába, ugyanúgy ott lesznek a gátak, a felszín alatt húzódó feszültség. Mégis... furán működik az emberi agy; attól, hogy most egyfelől haragosak, semmi nem akadályozza meg, hogy terveket szövögessen a jövőre nézve. Kikaparnám a szemed, de nehogy azt hidd, hogy holnap nem ébredünk együtt. Valami ilyen kettősség lapul benne is.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 6. 22:51 | Link

Adél



   -  Hm? - Követi a lány tekintetét, először azt hiszi, talán összekente magát valamivel, így értetlenül emeli fel a karját. A tintakék ing ujja alól épp, hogy kilátszik a fém karkötő, amit olyan rég hord már, hogy nem is regisztálja a jelenlétét. - Ja...
Visszaejti a karját maga mellé. Még egyszer hátrapillant a rácsos ágyban fekvő fiára, majd visszasétál az ágy mellé és először leül a szélére, majd hátradől a felpolcolt, számtalan párnára. Már fekszik, amikor lerúgja a cipőit, amiket esze ágában sincs összeszedni a padlóról.
   -  Ha minden a terv szerint alakul, május tizedikén. Valószínűleg pár nappal hamarabb leveszik ezt a szart, de a pálcámat csak akkor kapom vissza.
Alig várja a napot. Az anyja pálcája... nem rossz. De semmiképp sem jó. Elég gyakorlással mára szinte bármire képes vele, mint a sajátjával, a használata mégis kényelmetlen, kissé ahhoz hasonlít, mintha két számmal kisebb cipőt hordana.
   -  Naná. De erről beszéltünk már, nem? - Az ujjait összekulcsolja a hasán, a fejét pedig hátrabiccenti, hogy a plafon felé nézve kiroppanthassa a nyakát. - Nathaniel kavart valamit a házzal akkor, de nem hiszem, hogy tényleg kellett neki. Ha ennek vége, megbeszélem a nagyanyámmal, hogy a miénk legyen. Vagy... talán a nagyapám kabinja is megvan még Saskatchewan- ban. Nem hiszem, hogy neked tetszene, de megvan a maga bája.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 7. 09:17 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Automatikusan helyezkedik és kinyúl, hogy megint simogatni kezdje a közelébe ért Will-fejet, mint akinek semmi jobb dolga nincs. Egyébként tényleg nincs, legfeljebb aludni két órát, míg Lucien felébreszti, hogy enni kérjen. Kisgyerekkel, ráadásul újszülöttel ilyen hektikus az alvási program.
- Bízom benne, hogy azután csak azt fogod használni. - Kissé elhúzza a száját, mert az illegális pálca gondolata is olyan nyomasztó, főleg, hogy a nyakát merné rátenni, Will nem képes teljes mértékben irányítani egy olyan varázseszközt, ami megválogatja a tulajdonosát, és a férje nem nyerhette el ezt a kegyet szerinte. Akkor törölte volna teljes magabiztossággal a memóriáját az egész pálcamizériáról.
Jobb azonban túllendülni ezeken a most még felesleges gondolatokon és visszakanyarodni az újból előrángatott költözés témához.
- Igen, de közbeszóltak bizonyos körülmények. - Nathaniel, hogy egész pontosan fogalmazzon. Madlen is megerősítette, a ház Nate használatában van, oda nem költözhetnek át. Őszintén, erősen kételkedik benne, hogy Will képes lesz kiudvarolni a nagyanyjától azt a házat már csak azért is, mert ha picit is racionálisan nézik, Madlen ezidáig a karját nyújtotta tálcán Will ostoba húzásaiért, ehhez képest Nathaniel kérése, hogy a szülei házába költözhessen, szabályos balzsam a nagymama lelkére. Hát a gyermek megbecsüli a felmenői emlékét, ragaszkodik a szülői fészekhez. Már hogyne adta volna oda a kulcsokat a kisunokájának? Persze az is lehet, hogy az az ominózus beszélgetés Nathaniel és Madlen közt teljesen más hangulatban és mederben folyt.
- Hol is van az a hely pontosan? - Mert egyből, név alapján segédfogalma sincs, ahogy arról sem, tételesen, hogy hol és miféle ingatlanokat birtokolt Belphengard, míg élt. - De egy kabin azért elég... kicsi egy háromfős családnak. Bízd rám a ház témát, ha eldöntjük, hol kötünk ki. Amúgy jöhetnél közelebb is, fáj a karom. - Teljesen kinyúlt, meg fura pózba vágta magát, csak hogy birizgálhassa Will fejét. Könnyebb lenne, ha közelebb mászna hozzá, úgysem harap. Most épp.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 7. 14:21 | Link

Adél



Csak azt.  Megráncolja a homlokát, a párnák közt a lány felé fordítja a fejét, az arcán pedig látszik a pillanat, amikor végül felfogja, mire céloz ezzel. Válaszolni azonban nem válaszol, helyette behunyja a szemét és bólint, mintha egyszerre egyezne bele és parancsolná hallgatásra a lányt. A birtokon mindig figyel valaki.
Rég nem rezzen össze a váratlan érintésre. Nem nyitja ki a szemét, csak szusszan egyet jelezve, hogy figyel, egy ideig azonban szótlanul élvezi a cirógatást. Mindig megnyugtatja, ha Adél a hajával babrál, most pedig, hogy cseppet sem ideges, egész elálmosodik tőle. Meg kellene kérnie Adélt, hogy maradjanak örökre a birtokon, ahol a bogolyfalvi gondjai Júliával és Estherrel együtt több ezer kilométerre vannak, őt pedig minden nézeteltérés és kényelmetlenség ellenére a keblére öleli és lényegében a törvény szemében érintethetetlenné teszi a családja védelme.
nathaniel kis közjátéka kényelmetlen vicc számára, de nem érzi komoly fenyegetésnek. Persze, a csótány magához vette a kulcsokat, de kizártnak tartja, hogy ténylegesen beköltözött volna, vagy bármi hasznosra használná a vidéki, éve óta üresen álló házat. Így majdnem biztosra veszi, hogy Madlen örömmel átadja neki a használati jogot majd, különösen így, hogy a fia születésével már az ő jólétével s érvelhet. Hát mennyivel jobb és komfortosabb lenne, ha a kis Lucien Angliában nőne fel, közel a családjához, nem igaz?
   -  Saskatchewan? - A feje alá nyúl, kihúzza a kemény díszpárnát alóla, majd eldobja az ágy vége irányába. Így, eleget téve a lány kérésének felé, bár ennél nem megy közelebb. Egy másik, jóval puhább hernyóselyem párnát gyűr az arca alá, végül pedig kinyitja a szemét és megkeresi Adél álmos tekintetét. - Kanadában van, fenn Északon. A nagyapám a Crean-tó partján lakott. Faház, két szinttel, benn a fák között, egy fél világra mindentől és mindenkitől. Nagyon apró, az ablakok mellett mindenhol befúj a szél - elnyom egy ásítást, a szeme könnybe lábad tőle, amit a csuklójával dörzsöl le -. Te utálnád - vigyorodik el -, de aztán adnál neki egy esélyt sosem akarnál eljönni. Ha egyszer a környékbeli kilónia elfogad, olyan lesz, mint a második családod. Kivéve teliholdkor.  Ott születtem egyébként.
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 7. 21:26 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


- Vagy úgy. - Szóval Kanada, a juharszirup, jávorszarvasok és a fogcsikorgató hideg (egyik) hazája. Nincs különösebb ellenérzése vagy lelkesedése iránta, egyelőre semleges tervezetként lebeg közöttük a lehetőség, mert Angliára voltak jobban ráfókuszálva, de B tervnek mindenképpen érdemes megtartani.
- Igazad van, tényleg borzalmasan hangzik elsőre. - Szavaival ellentétben félmosolyra húzódik a szája, mi több, ahogy Will hátradobja a díszpárnát, ő ásítva felkönyököl a fél kezére, ez által kicsit Will arca fölé kerül, de a cirógatást nem hagyja abba, csak most már sokkal kényelmesebb űznie az elfoglaltságát.
- Kanadában? - Látszik rajta a meglepettség. - Azt hittem, te is itt a birtokon szü- ... ah... - És a felismerés felsejlik az arcán. - A szüleid később házasodtak. - Egyes aranyvérűek és az ő rigorózusságuk. Így van értelme a más születési helynek; Will nem volt törvényes gyermek még, nem volt mit keressen a Krise-birtokon, ha helyes a logikája.
- Várjunk csak... úgy érted, vérfarkasok laknak a telek közelében? - Tegyük hozzá, Adél ebből a szempontból is teljesen aranyvérű, sosem volt dolga a kórság elszenvedőivel, a családja nem is hagyta volna. Nem csoda, ha némi bizalmatlansággal tekint rájuk még í]y, távolról is, a tudatlanok idegenkedésével.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 7. 21:42 | Link

Adél


   -  Ehhez semmi köze annak, mikor házasodtak - válaszol álmosan. - Akkoriban úgy volt, hogy a nagyapám fogad örökbe. Hogy az ő fia leszek inkább. Vagy örökbead valakinek. Nem tudom a részleteket mondjuk, csak azt, hogy volt valami feszülés a dologból.
Kissé megvonja azt a vállát, amin épp nem fekszik. Elvitathatatlan, hogy többet tud a saját születésének körülményeiről, mint az átlagember, vagy, mint amennyit szeretett volna. Belphengard hozzá hasonlóan nem bírta az italt, ha pedig ivott, gyakran dühöngött vagy kesergett a régmúlt eseményein. Gyerekként rémesen összezavarta, hogy a család egyik és másik fele merőben ellentétesen emlékezett ugyanarra az eseményre: Madlen szerint például a fentiekből semmi sem igaz.
   -  Hol máshol laknának? Mindenhonnan ki vannak tiltva szerencsétlenek.
Szinte rosszallón vonja össze a szemöldökét a számára annyira abszurd kérdésre. A válasza erősen eltúlzott féligazság, ezt pedig ő is tudja, hiszen manapság már nem bélyegzik meg a likantrópokat úgy, mint korábban. A kollektív emlékezet azonban lassan fakul, így a megkülönböztetéstől tartva máig sokan választják a kolóniák biztonságát, különösen az őslakosok között.
   -  De ez csak havonta pár napra probléma, de akkor is távol tartják a medvéket. A maradék időben maximum az zavaró, amikor a kölykök fel-alá motoroznak a földúton, vagy lövöldöznek az erdőben.

Utoljára módosította:William Martin Krise, 2024. február 7. 21:43
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 7. 22:03 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Nem kommentálja hangosan, de magában csendben megjegyzi: nem csodálkozik azon, hogy "feszülés volt". Túl tisztán él az emlékezetében az elkékülő csecsemő látványa, a rángó csecsemőtest, és Belphengard sietős-zaklatott alakja, ahogy realizálja a bajt, mégis inkább tűnt ideges-méltatlankodónak semmint igazán aggódó embernek a saját unokája állapota miatt.
Lejjebb ereszkedik a szemhéja, szinte bánatosan pillant le a keze alatt fekvő, most egészen nyugodt férfire. Nem állja meg, hogy ne hajoljon közelebb, és ne csókolja homlokon félretéve ma éjszaka minden ellenérzését. Gyenge, olyan pokolian gyenge néha az elhatározása, hogy büntesse ezt a dögöt, hogy már ő érdemelne büntetést, de nem tudja ignorálni a részrehajlását Will iránt az előzmények ismeretében. Ráér holnap újrakezdeni az ellenségeskedést és a távolságtartást, ha már hazafelé tartanak a kandallóban.
- Jó, akkor világosíts fel kicsit jobban a téma kapcsán. - És ezzel konkrétan most már hozzábújik a férjéhez, nem rátehénkedve, de a közvetlen közelében visszafeküdve a párnákra, szembe Will arcával.
- Tudjuk, mennyire elkényeztetett és búra alatt nevelt aranyvérű lány vagyok. Akkor ideje kulturálódnom, szóval mesélj, hogy képzeljem el ezeket a kolóniákat? Mint az amerikai indiánrezervátumokat? Saját oktatás, saját egészségügyi ellátás, saját belső felépítés? - Most érzi igazán, hogy ha hagyja Willt beszélni, akár juthatnak is valamerre. Akár. Minden azon múlik, hajlandó-e nyitni felé a férje.
- Persze értékelendő, hogy távol tartják a medvéket, de mezei mágusként azt hiszem, teliholdkor nem a medvék lennének a legnagyobb félnivalóim. Levédtétek legalább a házat ilyenkor? - Majd mindjárt megkapja, hogy ostoba kérdés, pedig szerinte teljesen jogos. Ki tudja, Will nagyapja mennyire volt hazárdírozó típus és "mindent a tudományért" alkat?
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 7. 23:08 | Link

Adél


Adél leheveredik vele szemben, ő pedig a szabad kezét lágyan ráfekteti a lány csípőjére. A mozdulatnak nincs szexuális alaphangja, sosem volt - és anélkül, hogy rámutatnának, talán észre sem venné. Nem ő az, aki a távolságot tartja kettejük közül, és neki nyilván nem lehet oka neheztelni a feleségére.
   - Kolónia válogatja- felel álmos beszédhangon, nem unottan, de karácsony estéhez mérten megfelelően lustán. - Vannak, akik nem élnek zártabban, mint egy gated community, és csak a praktikum miatt laknak egymáshoz közel. A másik póluson azok vannak, akik kivonják magukat a társadalomból és egyáltalán nem kíváncsiak az emberekre. Messze északra és a mexikói sivatagba nyilván jellemzően eleve az költözik, akik nem kíváncsiak másokra, szóval... de különben tényleg a vezetőktől és a vérmérsékletüktől függ. A legtöbbet elképzelheted úgy, mint egy helyes kis vidéki falut, muskátlikkal az ablakban. A szélsőségesek... általában velük van probléma. Nem kell gondolom külön kiemelnem, hogy a nagyapám az utóbbiakkal volt szorosabb kapcsolatban. Több kétségbeesés.
Kevesebb kapcsolat a hatóságokkal. Egész fiatal volt, amikor először feltűnt neki, hogy minél elszigeteltebb egy kilónia, annál több vele egykorú vagy fiatalabb gyerek rohangál a házak között. Évekbe telt, mire megértette, miért - és azt is, hogy ők mi keresnek ott.
   -  Nem, Adél, pácot öntöttünk egy fürdőkádba és belefeküdtünk a kertben - neveti el magát az abszurd kérdésen -. Naná, hogy le volt védve. De egy vérfarkas nem szörnyeteg, még csak nem is mágus. Ha kulcsra zárod az ajtódat, az már elég, nincs szükség bűbájokra. Ne legyél idióta és ne mászkálj teliholdkor a kertben, ha ezt be tudod tartani, nem marnak be.

Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 8. 00:22 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Ez nem az a pillanat, amikor szóvá akarna tenni bármiféle érintést, inkább hagyja magukat sodródni az árral és minden mást a reggeli Adélra bízni.
- Nem lep meg. Gondolom, ha egyszer bejutott közéjük, tanulmányozhatta őket zavartalanul. - És kivételesen elhagyja a szájhúzogatást és az ítélkező mimikát látván, Will mennyire készségesen elkezdett mesélni ebben a puha, álmosító nyugalomban. - Akik többé-kevésbé nyitottak, könnyebben megférnek a társadalom többi tagjával, és oda-vissza esély nyílik egymás megismerésére, már ha akarják. Nem lenne olyan nagy kihívás kutatásokat végezni közöttük, de az elszigetelteknél nem tudni, mire számítson az ember, az ismeretlen félelmet szül, és elutasítást, kölcsönös elszigeteltséget. - Ha nagyon bele akarná erőltetni ezt a gondolatmenetet, ugyanez igaz a vélaközösségekre is: nem igazán keverednek emberekkel még mindig, de egyesek elhagyják a közösségüket és a mágustársadalomban kezdenek új életet. Mint Galina, vagy Mihail.
Hát nyilván kigúnyolták, nem is számított egyébre. Drámai szemforgatáson túl egyébre nem méltatja a fürdőkád és pác esetét.
- Eszembe sem jutna, ne viccelj. Nem vonz a havi kiszőrösödés gondolata, elég a menstruációmat túlélnem. - Elég egy nőnek egy darab átok, köszöni szépen.
- Milyen volt a közelükben élned? - Gyorsan visszatereli a beszélgetés fonalát az eredeti vágányra. Még többet szeretné faggatni Willt, ugyanakkor próbálja óvatosan kezelni a dolgot, hogy a férje ne vegye erőszakos lerohanásnak az érdeklődését, és főleg ne faggatózásnak.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 8. 01:45 | Link

Adél


   -  Nem tanulmányozta őket, hanem a gyógyítójuk volt.
A hangjában most először... sértettség cseng? A lány szemeit nézi, de nem őt látja, hanem az évek alatt arctalanná fakult, de az emlékeiben mégis élénken élő alakokat. Nőket, férfiakat, gyerekeket; olyanokat, akiket kivetett a társadalom és senkihez sem fordulhattak. Rengeteg szenvedést látott, ám ugyanannyi örömöt is.
Felfoghatatlanul boldog volt Mexikóban. Kanadában is, de...
   -  Kutatott, nyilván, de ha vele töltöttél volna egy napot, akkor többet láttad volna köhögéscsillapítót meg lázlohasztót főzni. A kolónia senki mást nem fogadott be, csak őt. Segített nekik, ha szükség volt rá... és ők cserébe felajánlották a testüket. Vagy az életüket. Vagy ami kellett.
Már réges rég nem kertel a lány előtt, hiszen hangzott már el köztük hasonló beszélgetés. Adél tudja, hogy az életük nem gyakori, de létező velejárója volt az emberölés, még ha akkor sem ők, sem a likantrópok nem nevezték annak. Kellemetlen, de elkerülhetetlen része volt az együttműködésnek.
   -  Nem tudom, neked milyen volt vélák közelében élned?
Utoljára módosította:William Martin Krise, 2024. február 8. 11:07
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 8. 09:59 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Hoppá, rossz szavakkal fejezte ki magát. Érzkénység a "tanulmànyozás"ra? Pedig ez velejárója a gyógyításnak, hogy megfigyelik maga a kór sajátosságait is, ám ebbe nem megy bele, nehogy elmúljon ez a ritka alkalom. Helyette hátrasimítja Will homlokából az odalógó fürtöket, csak hogy utána azok ugyanolyan rakoncátlanul visszahulljanak a helyükre.
Többek között ez remek disztraktálás, hogy ne akarjon az agya teljes mértékig a "felajánlották a testüket vagy az életüket" résszel foglalkozni.
- És előrébb jutott a megoldásban? - Ügyes kislány, a hangod stabil maradt, az arcod sem fintorodott el, jól csináltad. Mert hogy reflexből még mindig nem bírja ésszel teljesen felérni az emberi kísérletezés szükségességét, főleg azután nem, hogy látta az ominózus iratokat. Hosszú időre megfeküdte a gyomrát a téma, de ettől erőteljesebb az elhatározása, hogy még többet tudjon meg a férjéről; annál.könnyebb rajta a megfelelő húrokat pengetni, és végre jobb irányba terelni mindent.
- Nekem... - Meglepi a kérdés, azt sem gondolta, hogy Will emlékszik erre az egysoros kis megjegyzésére, gondolatára, pedig megvan az két éve is, hogy szóba jött a múltja. - Semleges? Ha hasonlítanom kellene őket bármihez, ők valahol félúton vannak az általad leírtak skáláján. Zártak, de kimehetsz, és sosem leszel már igazán egy közülük. Nem utasítanak el, de érzed a különbséget, és nem igyekeznek befogadni... Megfigyelhetsz, de ennyi. - Ő is meglehetősen távolian beszél az egészről, kivonva magat az érzwlmi részből.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 8. 14:24 | Link

Adél


   - Igen. Aztán meghalt.
A nagyapja haláláról jóval könnyebb beszélnie,mint a szüleiéről. Hiába nézte és asszisztálta végig a jelenetet, hiába éget az agyába a kép arról, ahogy Belphengard koponyacsontja lényegében elolvad a kezében, felnőtt volt már. Martint csak akkor látta már holtan, amikor öltönybe öltöztetve, békés csukott szemmel feküdt a nyitott koporsóban, az anyját pedig sosem. Mégsem tudna ilyen könnyen, félvállról beszélni a halálukról, miközben élvezi, hogy Adél a haját simogatja.
Mégis valamelyest örül, hogy másfelé terelődik a téma.
   -  Egyszer találkoznék velük különben. A nagyapám dolgozott félvélákkal és vélákkal, de tőlük azért megpróbált távoltartani. Tudod, nehogy véletlenül, nem is tudom, megbabonázzon egy. De hahaha, az történne meg, nem igaz?
Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 8. 16:39 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Elég drasztikus vágás, de mi mást is várt Willtől? Nem a kifinomult előadásmód híve, hanem az egyenes (és kendőzetlen) beszédé. Ehhez képest sokszor kihúzni belőle egy ingerültségmentes választ olyan szimpla kérdésekre, miért nem bír leszokni, művészet.
- Ahhoz a nagyanyám kellene, és nem tudom, hogy Galina mikor óhajt ismét Oroszországba menni a közösséghez, ha egyáltalán akar még. - Szórakozottan birizgálja tovább Will arcát, aztán lejjebb csúszik a keze a vállára, kivételesen szintúgy semmi erotikus felhanggal.
- Ha csak a megbabonázásról van szó, azt könnyen elintézhetjük. Mert más véla közelébe nem engedlek a speciális karkötő nélkül. - Úgy felszökken a fél szemöldöke, mintha hirtelen rántották volna a homlokán felfelé. Ezzel még viccelni sem jó előtte, még hogy elcsavarják a férje fejét, ráadásul a telivér és félvér nehézsúlyú vélák. Nem, akkor inkább soha de soha nem engedi vélakolónia közelébe.
Hozzászólásai ebben a témában

William Martin Krise
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


cyanide glazed cinnabun
offline
RPG hsz: 1844
Összes hsz: 1895
Írta: 2024. február 8. 17:52 | Link

Adél


Csak a kíváncsiság hajtja, hiszen találkozott már vélával - furcsa is lett volna, ha nem, hiszen jelenleg egy negyedvéla mellett fekszik és nem egyszer volt szerencséje annak nagyanyjához is. A megbűvölés szintén nem újdonság számára, Adél mellett azt is számtalanszor átélte már. Azonban mindig izgatták a vélatelepek mindennapjai, és pont az, amitől Belphengard elszigetelte őt. Az első test, amit segítséggel felnyithatott, szintén félvélától származott, ám akkoriban túlságosan izgatott volt hozzá, hogy ezzel foglalkozzon.
A keze végül lecsúszik a lány derekáról kettejük közé.
   -  Na mesélj, miért? Csak nem félsz, hogy fejest ugranék az első vélába, akit meglátok? Nem kell aggódnod, nincs nekem ahhoz erőm.

Hozzászólásai ebben a témában


not now, kitten, daddy is...
well, daddy has been sentenced to death

Adele Nadia Krise
Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák


Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise
offline
RPG hsz: 1595
Összes hsz: 1616
Írta: 2024. február 8. 20:24 | Link

Will
- Anglia, Krise-birtok -


Egyszer lehet, hogy elviszi magával Willt, de inkább hajlana arra, hogy nem, főleg, ha abból indul ki, hogy a vélák nagyjából körbeadogatják a nemzésképes férfiakat egymás között, ő pedig nem az osztozkodó fajta.
- Amit én tudok művelni veled, az édes kis játék ahhoz képest, amit ők tesznek az átlagos emberrel. És még engem is eltolsz magadtól, ha nem akarod. Őket nem tudnád. Úgy szokta leírni a köznyelv, hogy teljesen megőrjítik az irántuk vonzalomra képeseket és szexuális agresszióba csap át az egész. Valószínűleg addig lennél hajtva, amíg a lelked is kiszáll belőled, és nem hinném, hogy a szexbe akarnál belehalni. - Már-már megrovó oldalpillantást vet a férjére, ám a keze ezzel ellentétben lágyan simít végig Will arcán. Tudja mostanra, hogy a férjét a kutatási lehetőség vezérelné, a tanulmányozható újdonság, nem az élvezet elsősorban. Saját magáról is tudja, hogy borzalmasan féltékeny lenne, ezért sem pártolja az ötletet.
Bevackolnak végül a selyemtakarók alá, meglepően jó hangulatban két hónap után először, és az éjszaka további része kifejezetten nyugodtan telik, Lucien is csak kétszer kelti fel az anyját enni. Ez a karácsonyuk tényleg jobb hangulatban telt, mint az előző néhány.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolKülföldi helyszínek