A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Löwenshöhle, Ausztria

- Nem tudom, mit mesélhetnék még. Amadeával már találkoztál Bogolyfalván, a bátyám kissé mogorvának tűnhet, de nagy gyerek, apám szívesen beszél a zárakról, elég neki bólogatni és örül, anyám meg irányít mindent. Ó, igen, Mercedest felejtettem el, ő elvan a kis kedvenceivel - magyarázza még sorra véve a kastély összes lakóját, amennyiben a manókat és szellemeket az ember nem számolja. Közben egyenként ki is nyújtja az ujjait, majd ha már a végére ért a felsorolásnak, leengedi a karját és zsebre dugja a kezét. Az alkalomra díszes sötétkék talárt visel, és Zsannának is ezt javasolta, mert ha valamire, hát erre a családja meglehetősen kényes. Szeretik a régi szokásokat és hagyományokat őrizgetni körmük szakadtáig, azért is jutottak a kihalás szélére. Igaz, ez is egyik oka annak, hogy a hírt, miszerint van egy lánya, akiről az elmúlt 16 évben fogalma sem volt, meglehetősen örömmel fogadták. Azt nem annyira, hogy aranyvérű, de az anyja közölte, hogy ezt is el tudják simítani, ha úgy adódik, csupán a megfelelő embert kell megtalálni hozzá, és máris egy generációval tovább marad a kastély ura a család, mielőtt megörökölne mindent valaki, aki elég meggyőzően tudja eladni, hogy elszármazott távoli rokonuk. A kastély kapuja magától nyílik ki kissé nyikorogva, ha már úgyis bejelentette, hogy mikor is érkeznek pontosan, aztán egy manó bukkan fel az udvaron.
- Nahát, Safran, öreg cimbora. Hogy megy sorod? Ő itt Zsanna, a lányom - mutatja be a manónak máris. Kissé még mindig szoknia kell ezt, talán ezért is mondja ki, ahányszor csak alkalma nyílik rá, mert attól talán minden alkalommal kicsit természetesebben fog jönni az egész. Majd kiderül. A manó szeme felcsillan közben, és egészen vígan osztja meg, hogy jól van, ő felel most a vendégek bevezetéséért, és örül, hogy ismét itt az úrfi. Mintha még mindig tizenhat éves nyegle kamasz lenne. Erre ő is elvigyorodik, majd követi a kis lényt, aki már csentintéssel eltüntet előre minden csomagot, csak aztán indul útnak. Hatalmas fülei mintha önálló életet élnének, ahogy libegnek minden egyes lépésénél, miközben bejutnak az előtérbe, majd megmásszák a lépcsőket, amelyek, mint ahogy mesélte, nem mozognak semerre maguktól. A vacsora hamarosan tálalva lesz, derül ki a manótól, aki aztán a nagy ebédlőbe vezeti őket, amelyben a vendégek számához mérten túlságosan is hosszú asztal található. Groteszk módon a szülei tényleg a két végén vacsoráztak már gyerekkorában is, ez pedig azóta sem változott. Franz már ott görnyed az asztal egyik végén, maga elé bámul görnyedten ülve és az evőeszközt vizslatja. A többiek még nem érkeztek meg.
- Apám - szólítja meg köszönés helyett, de az öreg fel sem néz, nagyon leköti a foglalatoskodása. Safran pedig távozik máris. - Ilyennek képzelted a kastélyt? - fordul inkább Zsannához, és kihúzza neki az egyik széket, amelyhez teríték is tartozik, majd ő is leül a közelében található helyre. Hamarosan a többiek is meg fognak érkezni, ebben biztos. Az anyja már-már kínosan pontos, az óra szerint pedig két perce van még ehhez a kőbe vésett hét óráig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=866994#post866994][b]Thorsten Löwenherz - 2023.09.12. 20:08[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Nem tudom, mit mesélhetnék még. Amadeával már találkoztál Bogolyfalván, a bátyám kissé mogorvának tűnhet, de nagy gyerek, apám szívesen beszél a zárakról, elég neki bólogatni és örül, anyám meg irányít mindent. Ó, igen, Mercedest felejtettem el, ő elvan a kis kedvenceivel - magyarázza még sorra véve a kastély összes lakóját, amennyiben a manókat és szellemeket az ember nem számolja. Közben egyenként ki is nyújtja az ujjait, majd ha már a végére ért a felsorolásnak, leengedi a karját és zsebre dugja a kezét. Az alkalomra díszes sötétkék talárt visel, és Zsannának is ezt javasolta, mert ha valamire, hát erre a családja meglehetősen kényes. Szeretik a régi szokásokat és hagyományokat őrizgetni körmük szakadtáig, azért is jutottak a kihalás szélére. Igaz, ez is egyik oka annak, hogy a hírt, miszerint van egy lánya, akiről az elmúlt 16 évben fogalma sem volt, meglehetősen örömmel fogadták. Azt nem annyira, hogy aranyvérű, de az anyja közölte, hogy ezt is el tudják simítani, ha úgy adódik, csupán a megfelelő embert kell megtalálni hozzá, és máris egy generációval tovább marad a kastély ura a család, mielőtt megörökölne mindent valaki, aki elég meggyőzően tudja eladni, hogy elszármazott távoli rokonuk. A kastély kapuja magától nyílik ki kissé nyikorogva, ha már úgyis bejelentette, hogy mikor is érkeznek pontosan, aztán egy manó bukkan fel az udvaron.
- Nahát, Safran, öreg cimbora. Hogy megy sorod? Ő itt Zsanna, a lányom - mutatja be a manónak máris. Kissé még mindig szoknia kell ezt, talán ezért is mondja ki, ahányszor csak alkalma nyílik rá, mert attól talán minden alkalommal kicsit természetesebben fog jönni az egész. Majd kiderül. A manó szeme felcsillan közben, és egészen vígan osztja meg, hogy jól van, ő felel most a vendégek bevezetéséért, és örül, hogy ismét itt az úrfi. Mintha még mindig tizenhat éves nyegle kamasz lenne. Erre ő is elvigyorodik, majd követi a kis lényt, aki már csentintéssel eltüntet előre minden csomagot, csak aztán indul útnak. Hatalmas fülei mintha önálló életet élnének, ahogy libegnek minden egyes lépésénél, miközben bejutnak az előtérbe, majd megmásszák a lépcsőket, amelyek, mint ahogy mesélte, nem mozognak semerre maguktól. A vacsora hamarosan tálalva lesz, derül ki a manótól, aki aztán a nagy ebédlőbe vezeti őket, amelyben a vendégek számához mérten túlságosan is hosszú asztal található. Groteszk módon a szülei tényleg a két végén vacsoráztak már gyerekkorában is, ez pedig azóta sem változott. Franz már ott görnyed az asztal egyik végén, maga elé bámul görnyedten ülve és az evőeszközt vizslatja. A többiek még nem érkeztek meg.
- Apám - szólítja meg köszönés helyett, de az öreg fel sem néz, nagyon leköti a foglalatoskodása. Safran pedig távozik máris. - Ilyennek képzelted a kastélyt? - fordul inkább Zsannához, és kihúzza neki az egyik széket, amelyhez teríték is tartozik, majd ő is leül a közelében található helyre. Hamarosan a többiek is meg fognak érkezni, ebben biztos. Az anyja már-már kínosan pontos, az óra szerint pedig két perce van még ehhez a kőbe vésett hét óráig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=866998#post866998][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.12. 21:00[/b][/url]

- A bátyád Karl, vagy Engelbert? - jó sok név, de azt hiszem kellően sikerült memorizálni őket. Sose izzadt még a tenyerem, de most is próbálom alig észrevehetően a taláromba törölni, mert most mit szépítsek... izgulok. Apámmal közölni, hogy az apám sem volt egy sétagalopp, de ez... Az elmúlt napokat mással sem töltöttem, mint könyveket bújtam - igen. én. -, feljegyzéseket nézegettem, meg neveket memorizáltam. Komolyan, ha a vizsgáimra csak feleennyit készültem volna, nem kegyelemből engedtek volna át.
- Apukádról jut eszembe - vigyorodok el, felnézve az én apukámra, majd a talárom zsebébe nyúlok, hogy elővegyem a szerkentyűt.
- Rajtam kifogott, de hátha neki sikerül szétszedni - harapok az ajkamba, mert egyelőre nem tudom, örülne-e neki, vagy sértésnek venné. Mikor apu mesélte, hogy viszonyul ő a zárakhoz, nem tudtam nem mosolyogni. Biztos egy irtó kedves ember, kicsit őszülő hajjal, legalább is a fejemben így van, képeket meg nem láttam. Persze apuból kiindulva, mindenkit már szépen elképzeltem, és bár nem láttam még őket, de szeretem. Végül is ők is a családom már.
Mondjuk ahogy közeledünk a kastélyhoz, úgy kicsit átjár a pánik, mert tényleg nem hazudtak a feljegyzések, én is el tudom képzelni, hogy szellem járta, mint Bagolykő, de ha tényleg nem mozognak a lépcsők, boldogan hunyok szemet a nyomasztó érzés felett.  
Mégis valahol tetszik az, amit látok, még ha nem is tipikus Disney hercegnős kastély. Csak furcsa. Voltam én már kastélyban, belépőt kellett fizetni és a többi, de ide úgy menni, hogy az apámnak ez az otthona... ezt meg lehet szokni valaha? Szerintem így is bőven sértem a privát szféráját, mert noha mellette tipegek, jó szorosan mellette, csak hogy egy pillanatra se veszítsem el.
- Üdv - köszönök a manónak, mosolyogva, csillogó szemekkel, és talán túl lelkesen. Alig bírom magamba fojtani, hogy ne kezdjek el lelkendezni, és visítva közölni, mennyire édes, és azok a fülek.... Megfogadtam, ma a lehető legjobb arcom mutatom, csak nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Elhozhattuk volna Álmost, mellette annyira könnyű visszavenni.
Azért azon halkan kuncogok, hogy apámat úrfinak nevezi, nagyon furcsa ezt hallani.
- Ezt hogy csinálta? Nem is mondott semmit - manót csak a kastélyban láttam, és varázsolni még egyáltalán nem, szóval teljes döbbenet uralkodik el rajtam, ahogy a csomagok is eltűnnek. Persze halkan kérdezem, nem akarom aput kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy ennyire nem tudok szinte semmit.
Az ebédlőbe érve, megtorpanok egy kicsit. Nyelek egy nagyot az alakot látva, aki zombi módjára görnyed a széken, és még egyet, mikor az apám... "köszön" neki. Nos, nem... határozottan nem így képzeltem el Franz Ferdinandot.
- Jó estét - szedem azért össze magam, de ahelyett, hogy leülnék, a férfihez sétálok, újra előbányászva a szerkentyűt.
- Ezt Önnek hoztam - nyújtom felé, és ha kapok érdemi reakciót, egyből magyarázni, és mutatni kezdem neki, mi ez, és hogy működik. Közben persze mosolygok, hisz ő a nagyapám. Szeretem.
- Nem... de sokkal jobb. Ott kint a virágok is olyan szépek. Annyira szívesen lőnék egy szelfit velük - nézek apusra csillogó szemekkel, de még mindig nagyapa mellett állok. Hirtelen fel sem fogom, mi hagyja el a szám, ezek ösztönös dolgok, nem lehet egyik napról a másikra levetkőzni őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867032#post867032][b]Thorsten Löwenherz - 2023.09.13. 22:53[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Karl Engelbert, de gyakrabban szólítjuk Engelbertnek, azt jobban szereti valamiért - válaszolja kissé szórakozottan mosolyodva el. Neki ez teljességgel természetes, hogy mindenkinek legalább két neve van, bár ha az ember utánanéz, akad olyan családtag is, akinek több is jutott ennél párral. Szerencsére erről már néhány generációval ezelőtt leszoktak többé-kevésbé. A kis szerkentyűre aztán hosszabb pillantást vet, nem igazán érti, hol is kezdődik és hol végződik pontosan, de már csak ezért is érzi úgy, hogy az apjának viszont tetszeni fog.
- Biztos örülni fog neki - jelenti ki, de mivel kinyílik előttük a kapu és megjelenik Safran, a gondolatai hamar más irányba terelődnek. A manót már gyerekkora óta ismeri, szinte állandó tartozéka a kastélynak néhány társával együtt, és igazán barátságos példány. Mindig is kedvelte.
- Merlin hozta, kisasszonyka - köszönti a manó Zsannát is, még a fejét is lehajtja közben, szinte már szertartásosan. Nyomot hagyott azért az egykori Löwenherz körülményesség, még ha ma nem is olyan fontos már itt senkinek sem mindez, nem ragaszkodnak annyira nagyon már a külsőségekhez, mert belátták, hogy milyen értelmetlen. Igaz, senki nem siette el, ezért is tart ott a család, ahol, nem csak Thor véleménye szerint.
- A manók varázsereje kicsit más, mint a miénk, azt hiszem, ez a magyarázat. De az igazat megvallva, nem biztos, hogy eléggé figyeltem azon az órán, ahol erről volt szó, és már amúgy is húsz éve volt legalább. Az biztos, hogy a hoppanálásgátló bűbájok ellenére is szabadon tudnak hoppanálni például az egész kastélyban - válaszolja Zsanna kérdésére, közben ráérősen sétálva, a manó által meghatározott útvonalat követve be az épületbe, aztán fel a lépcsőn a már ismert ebédlőig, benne a szinte már nevetségesen hosszú asztalig, amelyhez látványosan kicsi már a család. Az apja továbbra se pillant fel arról, ami leköti a figyelmét, csak hümmög valamit az ajándékra. Nehéz eldönteni, hogy magának, vagy nekik-e. Azért megböködi először az ujjával a kis szerkezetet, majd tenyerébe véve nézegeti tovább. Úgy tűnik, ma rossz napja van, olyankor nem igazán beszédes, de végül mégiscsak megnézi alaposabban Zsannát, majd biccent.
- Ő Zsanna - közli végül vele Thor, ha már felnézett, és kissé értetlen pillantására is adna választ, ám ekkor nyílik az ajtó és bevonul az anyja is oldalán Amadeával. Magas, vékony, még inkább szőke, mint ősz, ötvennél nem igazán tűnik öregebbnek. Kék talárja némileg ódivatúnak tűnik a sok csipkével, de hozzá valahogy mégis illik.
- Jó estét - köszön biccentve a lány felé. - Ó, kedvesem, bizonyára te vagy Zsanna. Örvendek. Johanna Gabriella von Pfalz-Zweibrücken, Amadeát már ismered. Engelbert ma a szobájában vacsorázik Mercedesszel, mert zaklatott volt egész délután - közli tömören inkább Thorral az utóbbi tényt, semmint Zsannával. Amadea barátságosan mosolyog rá a köszönést követően, majd leül a neki szánt helyre. - Franz, kérhetem, hogy tegye el, bármit is talált? Ez itt az unokája - szól rá aztán az asszony a férjére is, aki engedelmesen rejti talárja alá máris a kapott szerkezetet. Safran pedig már intézi is a vacsorát egy biccentésére. Ez pedig egyelőre kínosan csendes eseménynek ígérkezik, de erről már ejtettek pár szót korábban, hogy ezért is maradnak hétvégére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867046#post867046][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.14. 19:55[/b][/url]

- Neked is van második neved? - jön a magától értetődő kérdés, mert a sok minden között ez elfelejtődött. Jó, most már megy a tegeződés, de nagyon sokszor még mindig előbb jut eszembe az, hogy dr. Löwenherz, mint az, hogy apu, de ez apróság, ami idővel úgyis változni fog, csak nagyon sokat kell hajtogatnom. Legalább is én így gondolom.
- Csak nehogy felhúzza magát rajta, mint én... azért tényleg bonyi ám, kipróbálod? - nyújtom neki, de számítok a nemleges válaszra, elvégre a kapu nyílik, mi meg tényleg bemegyünk rajta. Apu olyan természetesen rója a métereket, hogy rendesen rosszul érzem magam, amiért én mellette egy turistának hatok. De hát először látom ezt a helyet, és még így sem akarom elhinni, hogy itt lakik, pedig határozottan a nagy ajtó felé megyünk.
- Ahj, olyan cuki, szia - guggolok egy fél pillanatra, hogy kezet nyújtsak a manónak, de arcomról nem tudom levakarni az elragadottságot, bármennyire is szeretném.
Viszont meglepődök, mikor csak úgy eltünteti a csomagjainkat, és ezt sem bírom szó nélkül hagyni.
- Öreg vagy - biccentek, de azért mosolygok - én csak a kastélyban láttam. Kettőt. Az egyikük sírt, mert Kakasitól jöttek ki - komorulok el, mert nem mondhatom, jó érzés volt látni, hogy sír. Nem tudom, miért kell őket bántani. Hálásnak kellene lenni azért, hogy szolgálnak minket, mert amúgy... csinálhatnának mást is.... gondolom.
Még a lépcsőzés sem zavar, hisz itt legalább nem mozognak. Franc gondolta volna,  hogy elengedem a liftért való fohászkodásom. Oké, ehhez azért az is hozzátartozik, hogy olyan a combom, mintha rendesen betartanám a lábnapokat. Egy ponton meg is állok, és szökkennek párat vigyorogva a lépcsőfokon.
- Tényleg nem megy sehová - nézek csillogó szemekkel apámra, el sem tudja képzelni, mennyire boldoggá tud tenni engem ez az aprócska tény.
De hamar menni kell tovább, viszont nem aggódom. Talán lesz még időm barangolni ebben a nagy épületben. Megyek apus mögött az étkezőbe, és egyből nagyapihoz lépkedek, csak hogy odaadjam neki, amit hoztam.
Ahogy felnéz rám, kedvesen mosolygok még akkor is, ha a morgásból nem értek semmit, és egyszerűen csak örülök annak, hogy elveszi a szerkentyűt.
Az első ijedtséget leküzdve, nem tartom annyira vészesnek a helyzetet, egészen addig, míg meg nem hallom a női hangot.
A pillanat tört része alatt egyenesedem fel és talán kicsit riadt tekintettel nézek a... nagyanyámra.
- Igen, jó estét. Én is örülök, hogy láthatom. Szia - Amadeának könnyebb lelkesen köszönni, őt már Bogolyfalván megismertem, és igazán megkedveltem.
Gyorsan helyet foglalok apám mellett, kicsit pánikolva tekintve rá. Remélem, nem miattam nincs jól Karl Engelbert.
- Sajnálom, apu mesélte, hogy különösen érdeklik a lakatok... tőlem kapta - nézek a nagyanyámra bocsánat kérőn, és próbálom leküzdeni az újabb döbbenetet, mert az asztalon egyszerűen csak odakerül az étel. Megint csak nagyot nyelek, és kicsit bénázva, de remegő kézzel azért sikerül vizet töltenem magamnak.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867212#post867212][b]Thorsten Löwenherz - 2023.09.18. 11:40[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Van, Arne - válaszolja, közben pedig már azt kutatja gondolatban, hogy ezt tényleg nem osztotta volna meg? Igaz, ki többnyire sehová sem írja, mert nem érzi úgy, hogy tudnia kellene bárkinek is, hány keresztneve van, illetve hány titulusa, rangja micsodája. A Thortstent használja, azzal be is szokta érni mindenki többnyire.
- Á, nem szokta ezeken - feleli megrázva a fejét. Ismeri már az apját, ezek a szerkentyűk nyugtatják meg. Nagyon le tudja kötni bármi, amit szétszedhet. Az már egy másik probléma, hogy összerakni eddig még egészen keveset sikerült abból a rengeteg zárból és lakatból, amit szétszedett, de gyermeki örömmel szokta élvezni még azt is. Az szokott csak problémát jelenteni, ha közben megzavarják és abba kell hagynia, amire éppen figyelt. Olyankor morcos lesz és a szokottnál csendesebb, de ezt majd Zsanna is kitapasztalhatja. Ő elmesélte, hogy az öreg szeret a záraival babrálni és hihetetlenül le tudják őt kötni. Engelberttel több a nehézség általában, de ez főleg Mercedesre szakadó gond, meg a manóké, akik szükség esetén segítenek neki. Zsanna figyelmét jelenleg pedig már le is köti Safran, a házimanó, aki bevezeti őket. A manó kezet fog vele, majd ha eltüntette a csomagokat, már megy is előre mutatni az utat. Ő meg válaszol a lánya kérdésére a manókat illetően. A megállapításra, hogy öreg lenne, csak a szemét forgatva mosolyodik el. Még messze nem az, de erről kár lenne vitát nyitni.
- Ezt a kastélyt a muglik is látják, nincs elrejtve. Bejöhetnének, ha akarnának, de nem jönnek, mert vagy arról terjed pletyka a környéken, hogy a várúr bolond, vagy az itt élő szellemekről. Tényleg van pár, de azért egyik se gonosz kísértet - magyarázza. Igaz ugyan az is, hogy nem szívesen engednének be ide hívatlan vendégeket, de az ősei sosem akartak elrejteni a várat a muglik elől, inkább elriasztották őket mendemondákkal, ami még ma is beválni látszik. Az étkezőben Zsanna átadja a kis ajándékát Franznak, aki ma inkább ilyen hallgatag kedvében van, érthetetlenül dünnyög kicsit, de abból látni, hogy tetszik neki a kapott kis szerkezet, hogy máris érdeklődéssel piszkálja. Nemsokára pedig a ház úrnője is megérkezik, aki sok éve teljesen határozottan vette át minden irányítását néhai anyósa kezéből, és azóta is egészen hatékonyan intéz mindent, hiába hitték, hogy kis irányítható lányka csupán, aki majd lesi férje minden szavát. Mint a mellékelt jelenet is mutatja, inkább a férje hallgat rá.
- Majd vacsora után foglalkozhat vele - szólal meg az anyja, aztán egy mosollyal biccent a férje felé. - Köszönöm, Franz - közli vele, majd Safrannak int, hogy érkezhet is az ennivaló. Ezt főként némán fogyasztják el, leginkább az evőeszközök és a tányék koccanása hallatszik, mielőtt mindez véget érne, a nagyanyja pedig Zsannára nézne jelentőségteljesen. - Zsanna, kedvesem, sétálnál velem kicsit? Megmutatom, hol van a szobád - közli, és hangsúlyából érezni, hogy a kérésre nem érdemes nemmel válaszolni. Thor biztató pillantást vet rá, menjen csak, beszélgessen vele. - Majd megyek én is nemsokára, menj csak bátran - mondja is, vállára téve a kezét pár másodpercre, közben anyjára meg komoly pillantást vetve. Már megbeszélték, hogy nem téma, hogy nem aranyvérű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867214#post867214][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.18. 12:04[/b][/url]

- A Thorsten jobb - vonom le a konklúziót nagy hamar, de azért a másikat is próbálom megjegyezni.
- Nekem csak a Zsanna van....  jó, meg a Zsáklin - forgatom meg a szemem mosolyogva, mert azt már ecseteltem, hogy Kárási nagyapi módszeresen úgy hív. Már teljesen megszoktam, és még csak ki se akadok rajta. Már anya se.
Nagyon nincs időm feldolgozni a történéseket, mert ahogy előkerül a manó, már megyünk is be, engem pedig átjár a pánik. Nem tudom, hogy fogadnak. Azt se tudom, mit szóltak ahhoz, hogy apusnak a semmiből lett egy lánya, én csak azt tudom, el kellett jönnöm ide. Ebbe a kísértetkastélyba.
- Komolyan? Senki? Pedig vannak az Urbexesek, azokat az ilyen szellem járta helyek éltetik - ecsetelem, hisz sok olyan csatornát követek, sőt... ha van alkalmam, egy-két helyre én is belógok, ha úgy adódik. Most mint mondjak, az élőktől valahogy jobban tartok. Meg amúgy sem vagyok az a nagyon félős. A full sötét, és a vihar tud nagyon padlóra vágni, de nem futok ki a világból, ha pókot, szellemet, vagy mumust látok. Egyszer nagyiék padlására beköltözött egy, tényleg nem féltem.
Sokkal inkább beszélgettem volna még, de apus csak nem állt meg, hiába próbáltam én odázni, késleltetni kicsit, csak hogy valahonnan erőt gyűjtsek még.
De sikerül, mert ahogy az ebédlőbe érünk, szó nélkül rohamozom meg a nagyapát, és adom oda az ajándékot, ami láthatóan telitalálat. Én tök szívesen beszélnék még neki azon a csilingelő hangomon, de jön a nő. És lehet, hogy csak beképzelem, de még Amadea feltűnése se változtat a tényen, hogy pár fokkal hűvösebb lett itt. Na, nem mintha hasonlított volna ez a hely egy meleg családi fészekhez, vagy bármi.
Csendben eszek, leküzdöm a kérdéseim, vagy a kényszert, hogy megtörjem, mert egyszerűen nálunk ez nem így telik. Már vagy tíz perce is ülhetünk, otthon ilyenkorra anyus már az első átkot szórta Borcsa nénire, nagyi meg már rég üvöltött, hogy nem bírnak ki tíz percet egy fedél alatt. Ez a csend nekem furcsa, és nyomasztó is.
És mégis visszasírom, mikor a nagyi megszólal.
- Öhm... - tanácstalanul, és pánikolva nézek apámra, mert nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet. Viszont ő megnyugtat, így vontatottan, de biccentek, és szép lassan fel is állok.
- Persze, szívesen - mernék amúgy mást mondani. Annyira ostoba nem vagyok, még én is kiéreztem a nő hangjában, ezt a választ várja. Beharapom az ajkam.
- Nagyon szépek a virágok ott kint - próbálkozok valami beszélgetésfélét felvenni, miközben elindulok a nagyival. Csak éljem túl.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867325#post867325][b]Thorsten Löwenherz - 2023.09.21. 01:08[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Addig mondod, én is elkezdem használni - válaszolja pimasz mosoly kíséretében, még mielőtt belépnének a kapun. Odabent aztán Zsanna figyelmét már le is köti a manó, majd pedig a megemlített szellemek.
- Most éppen az a pletyka terjed, hogy az apámat jobb nem zargatni - feleli a feltett kérdésre kissé megvonva a vállát. Ez nem is áll messze a valóságtól, bár ténylegesen inkább az anyja lábujjára nem érdemes rálépni, ha nem akar az ember bajt magának. Az étkezőbe érve aztán sikerül találkozni a család jelentős részével, majd egy csendben elköltött vacsorát követően Johanna felajánlja, hogy megmutatja Zsanna szobáját, addig is kettesben beszélgethetnek kicsit. Fel is kel az asztaltól, majd behajlított karját nyújtja Zsanna felé, karoljon csak bele. Közel olyan magas, mint Zsanna, talán egy-két centivel lehet csak alacsonyabb. Még mindig szép nő, közelről szinte már törékenynek tűnhet, de mégis tekintélyt parancsoló a tartása, a kiállása, az aurája. Aligha mer neki bárki nemet mondani.
- Valóban - helyesel egy udvarias mosollyal, közben az említett virágok felé pillantva, de érezni rajta, hogy nem fog erről hosszas beszélgetésbe bocsátkozni. Ezzel az egy szóval a maga részéről le is zárta a témát igazából.
- Nem foglak megenni, kedvesem, nem kell félni. Az egyetlen unokám vagy, és úgy tűnik, ez így is marad - szólal meg aztán pár pillanatnyi csendet követően, amíg csak cipője kopogását hallani a padlón.
- Nem tudom, mennyit tudsz a Löwenherz családról, de a lényegre is térnék. Szeretném, ha felvennéd a nevet, ami megillet. Az már biztos, hogy Thorsten lánya vagy, még ha sajnálatos módon házasságon kívül is születtél - foglalja össze tömören, amit mondani szeretne. Ezúttal sem igazán hagy nagyon lehetőséget bármiféle választásra, bár ha Zsanna belekarolt, akkor egész kedvesen simítja most a kezét az övére.
- Mielőtt megijednél, nem ragaszkodom elavult szokásokhoz. Hogy tetszik a kastély? A szobád a nyugati szárnyban lesz, nem messze apád lakrészétől és két manót rendeltem oda, Eiche és Buche mindenben a segíségedre lesznek - közli még, egyelőre nem sok lehetőséget hagyva szegény lánynak a beszédre, de most végre elhallgat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867748#post867748][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.30. 19:41[/b][/url]

- Nem mered - szűkítem össze a szemeim, és próbálok valami nagyon fenyegető élt megütni, de mosolygok, így a hitelességnek annyi. Már annyira nem is furcsa ám vele lógni, meg nem is olyan merev, mint amilyennek először tűnt.
- És igaz? De mondjuk lehet tényleg jobb, nem? Ha nem is apud, de anyudnak tuti nem hiányzik a sok turista, akik összetapiznak mindent - én ehhez mondjuk abszolút nem értek, csak azt tudom, én se tenném közszemlére a helyet ahol élek, legyen bármekkora is.
- De figyi? Miért nem rejtették el, mint a sulit is például? Akkor nem pletykálnának - gondolom én, hogy ezzel több évtizedes problémát oldottam meg hirtelen.
A kellemes pillanatoknak hamar vége, sose ettem még gyomorgörccsel vacsorát, és tudom, hogy nagyon meg fogom bánni, amiért csak pár falatot sikerült legyűrnöm, de... nem volt jó. Én nem ehhez szoktam. Ehhez a síri csendhez. Gondolom, nincsenek is sűrűn együtt, akkor miért nem beszélgetnek, ha igen? Nem értem őket. Pedig elvileg szeretik egymást. Felnőttek...
Nagyi elhív, bennem meg megáll az ütő hirtelen, de persze ahogy tudom, összeszedem magam. Figyelmesen hallgatom, kényszerítve magam, hogy most aztán mindent megjegyezzek, mert tényleg nem szeretném apust beégetni.
- Nem tudom, mennyire fogja vigasztalni, de anyuék részéről sincs több - osztom meg vele mosolyogva, még csak fel sem fogva, mennyire el vagyok így kényeztetve, hogy nem kell mással osztoznom a figyelmen.
- És fel is venném örömmel, de... Dr. Löwenherznek nem kellene ebbe beleegyeznie? - annyira a nagyira koncentrálok, hogy arra már nem megy, hogy apámat apámnak nevezzem. Még a tarkóm is megvakarom kínomban, mert hát.. nem rajtam múlik.
- Higgye el, én lennék a legboldogabb, ha csak annyi hátrányom lenne, hogy házasságon kívüli vagyok, de... én javarészt muglik között éltem, mert anyus dacolt... még csak a varázslás se megy úgy, ahogy kellene, mert nem szoktunk még össze a pálcámmal, és persze, hogy makacs az is. Meg fogalmam sincs, mit kellene csinálnom, hogyan kellene viselkednem, hogy az jó legyen - sokáig viszont nem bírtam türtőztetni magam, a kezeim is munkába lendültek, gesztikulálok is velük rendesen, és még a nyelvemre se vagyok képes csomót kötni.
- Én csak tartok attól, hogy csalódást okozok - motyogom a végén halkan, mert nem annyira jó érzés ezt beismerni.
- A kastély nagyon tetszik, és már láttam egy manót odakint, nagyon aranyos - a rossz kedvem is hamar elpárolog, ahogy az lenni szokott, újra szikrázóan mosolygok a nagyanyámra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=868185#post868185][b]Thorsten Löwenherz - 2023.10.08. 18:00[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Nem-e? Piszkálod az alvó oroszlánt? - kérdez vissza szemöldökét megemelve. Szája sarka máris mosolyra kunkorodik azért közben. A következő kérdésre aztán már megvonja a vállát, mintha nem tudná eldönteni. Szerinte az apja teljességgel veszélytelen, legfeljebb a saját kis világában veszik el. A bátyjával kicsit már jobban érdemes meggondolni, akarja-e az ember bosszantani, mert nem igazán van a saját ereje tudatában.
- Nem veszélyes, de amíg bárki hisz a pletykáknak, legalább békén hagyják őket - válaszolja. - Mert a családunk nem határolódott el a külvilágtól teljesen. Általában hóbortos arisztokratáknak gondolják őket a legtöbben a környéken. Bizonyára jobb ötlet lett volna egyébként elrejteni a kastélyt, de a Löwenherzek számottevő része ennél jobban élvezte a figyelmet, azt hiszem - folytatja a válasszal a másik kérdésre is. Ez a legtöbb, amivel szolgálni tud, azt már nem is említi, hogy ez a család egyébként is az utolsókat rúgja, most már igazán meg se éri az egész procedúra, arról pedig az anyja gondoskodni szokott, hogy véletlenül se lepleződjenek le. Néha úgy érzi, annak a nőnek semmi nem okoz problémát, még az időjárás is hozzá alkalmazkodik és nem fordítva.
A vacsora már némileg feszült csendben telik, míg Johanna meg nem szólal, hogy aztán elrabolja Zsannát kettesben beszélgetni. Merev tartása, tekintélyt parancsoló aurája bizonyára ijesztő a lánynak, aki most találja szembe magát vele először, még ha a maga módján próbál is ezen tompítani. Hangja legalább kedves, halványan mosolyog is végig. Megpaskolja Zsanna kezét, amikor a lány közli vele, hogy másik oldalon is ő az egyetlen unoka. Tudomásul vette.
- Nem lesz kifogása, kedvesem - jelenti ki már tényként, közben futó pillantást vetve a gyermekre, aki még egyelőre úgy utal az apjára, mintha csak a család gyógyítója lenne. Reméli, ez is változik majd, beszélni fog erről a fiával is.
- Találnunk kell neked egy megfelelő magántanárt - válaszolja, figyelmesen végighallgatva Zsanna mondandóját a hátteréről. - Németül is illene megtanulnod, Thorsten azt mondta, fordítóeszközt használsz, akár ő a magyarhoz. Neki is illene magyarul tanulni, ha már oda költözött - jegyzi meg, miközben arca megrándul kissé. Nem igazán érti, mit is keres a fia éppen Bogolyfalván, amikor Ausztriában is élhetné az életét és gyógyíthatna, ha már ragaszkodott ehhez a szakmához a családalapítás helyett, mindezt azonban megtartja magának.
- Ó, kedvesem... - szólal meg, sóhajtva egyet, amolyan "ha te tudnád" módon, de nem fejti ki, mire is gondol. Nem tudja, mit mesélt Thorsten a testvéreiről, de jobbnak látja inkább nem most hozni szóba a legidősebb fiát. Tudja, hogy nem szép egy anyától, de ha valaki csalódást okozott neki, az mégiscsak Karl. Thorstent sem teljesen érti időnként, Amadea pedig túlságosan is a kedvence, hogy most még a kvibli iránt tanúsított végtelen szerelmét is elnézze egyelőre.
- Néha kissé hűvös tud lenni, főleg éjszaka, de szólj a manóknak, ha így lenne - oszt meg még szerinte fontos információt. - És Thorstent milyennek találod? Jól kijöttök? Azt mondta, majd hozzá költözöl, igaz ez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869172#post869172][b]Löwenherz Zsanna - 2023.11.04. 21:46[/b][/url]

- Eridonos vagyok, nem félek – húzom ki magam, büszke mosollyal az arcomon. Persze arra figyelek, hogy ne toljam túl a szemtelenséget, de bírom, hogy apussal lehet ökörködni is. Még most sem nézném ki belőle, hogy gróf, pedig épp a kastélya bejáratához sétálunk. Annyiraaa durva.
- Akkor szoktak is ilyen bulikat, vagy izé… bálokat tartani? Fuuu nagyon adnék egy olyat. Sose voltam, mert anyu szerint az még nem nekem való – mert nekem csak a munka… a buli részén sose maradhattam olyan sokáig, hogy élvezni tudjam. Mindig begörcsölt már a szám a kényszeredett mosolygástól.
Ami itt persze nem fenyeget, és rosszul is érzem magam, amiért így telik a vacsora, de hamar eldöntöm, hogy azért nem most kezdek reformálásba. Azt viszont tudom, hogy ezzel az állapottal bizony kezdeni fogok valamit.
Azért szép lassan fel is engedek nagyi mellett, és az óvatosságom is hamar csodálatba vált át. Sose találkoztam még hozzá hasonló nővel, de valami eszméletlen. Meddig tanulhatta, hogy ennyire helyén tudja kezelni a dolgokat?
- Nem lesz gond a némettel, ígérem. Törökül is saját magamtól tanultam meg – mosolyodok el, inkább nem boncolgatva, mi volt rá a motivációm. Azt viszont tudom, hogy a nyelvvel nem lesz gondom, az valahogy tényleg könnyen megy. Már ami a tanulását illeti. Abban viszont egyetértek, hogy másféle tanárra szükségem van.
- Őt meg kezelésbe veszem – jelentem ki határozottan, még egy cinkos mosolyt is megejtve, mintha szövetkeznék a nagyival. Pedig ez csak apróság, de én értem az ő érveit, és segítek, amiben csak tudok, ha már ő is nekem.
- Sajnálom, hogy Karllal nem találkozhattam. Igazából… apu mesélt a családról, és arról, hogy ők… milyenek. Teljesen megértem az álláspontját, de mégis csak a nagybátyám, előttem nem kell rejtegetni – beszélek óvatosan, mert erre tudok gondolni, viszont tényleg felesleges. Nagyapától is csak az első percekben illetődtem meg, de tudom kezelni, azt hiszem.
- Mindenképp fogok – biccentek, és igyekszem is memorizálni a manók nevét, de a következő kérdése kizökkent azért, és muszáj elmosolyodnom.
- Nálam szerelem van, de tényleg. Nagyon szeretem, mert jó fej, laza, de közben meg nem hullik szét. Mármint teljesen jól kezelte a helyzetet, pedig ember legyen a talpán, aki tud egy ilyen…. balesetet normálisan kezelni. Igen, szeretnék. Sajnos egyre inkább kezdek rájönni arra, hogy apám mellett jobb helyem lesz. Anyukám… nos, egyre inkább kezdek rájönni, hogy neki nem való gyerek, és nem is vagyunk mostanában túl jóban. Tudja, ő azt akarja, hogy modellkedjek. Nem kell tanulnom, csak éljek túl, hisz szép vagyok… ennyi bőven elég, csak hát… én azt hiszem több vagyok ennél, és többre is vágyom – halkan beszélek, de őszintén. Talán majd a nagyi megért, és ő is helyesnek látja, ha inkább apám felé orientálódok, mert… talán most még nem is késő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869341#post869341][b]Thorsten Löwenherz - 2023.11.10. 23:36[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Nagyon helyes - érkezik a méltató válasz végül az elengedhetetlen nyelvtanulás kapcsán, ha már kettesben sétálnak a nagymamával a torony felé, ahol Zsanna számára nem csak egy szobát, de egész lakosztályt készítettek elő a manók. Nem apróztak el semmit az emlékezetes fogadtatás és élménydús tartózkodás érdekében.
- Majd megismered őt is - közli visszafogottan a legidősebb fiát illetően a nagyi, hiszen nem kerülhetik egymást egy életen át, ebben is biztos, végül pedig érdeklődő arckifejezéssel, ajkain egyre elégedettebbnek tűnő mosollyal hallgatja a lány fejtegetését, amíg a lépcsőkön menetelnek felfele, hogy elérjenek a megfelelő ajtóig. Bólint néha a maga komoly és kimért eleganciájával, végül már a résnyire nyitott ajtó előtt ácsorogva, amelyet Zsanna mondandója végén ki is tár, betessékelve őt.
- Nos, kedvesem, csak egy szavadba kerül és bármi lehetsz, ami csak szeretnél - közli még végszóként, mielőtt elköszönne, jó éjszakát kívánva, hogy aztán legfeljebb fél órával később már egy másik ajtón kopogjon be az apja is megérdeklődni, hogy tetszik végülis a hely és a család eddig megismert tagjai, megígérve, hogy a hétvége folyamán Karlt és Mercedest is bemutatja majd. Az ígéretből pedig másfél nappal később lesz valóság a virágokkal teli kertben, ahová Mercedesnek végre sikerült lecsábítani a levegőre a kissé nehezen és lassan közlekedő Karlt. A Zsannával közel megegyező magasságú, vékony, szeplős nő, aki távolról még mindig inkább lánynak tűnik, szinte eltörpül a görnyedten is egész megtermettnek tűnő férfi mellett, aki érdektelenül pislog maga elé, néha egy-egy kavicsot rúgva odébb az ösvényen. Zsanna és Thor felbukkanása sem úgy tűnik, mintha érdekelné. Az elmúlt napokban egyébként sem volt valami jó hangulatban, így Thor tapasztalatai szerint ez már ígéretes. Biccent sógornője és bátyja felé.
- Engelbert... Mercedes, bemutatnám a lányomat, Zsannát - mondja aztán minden további felvezetést mellőzve, azt remélve, hogy a bátyja érdektelensége mit sem változik. Mercedes kissé fáradtan mosolyog, nem túl hangosan osztva meg, hogy örvend a találkozásnak, majd azt is megállapítja, hogy szép az idő és a virágok. Karl egyelőre csupán előre-hátra dülöngél éppen csak észrevehetően, szótlanul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869994#post869994][b]Löwenherz Zsanna - 2023.12.19. 20:46[/b][/url]

Nagyival beszélgetni csak eleinte volt furcsa és ijesztő, mostanra azért sikerült leszűrnöm, hogy voltaképp ugyanúgy gondolkodunk. Mármint sok újdonságot nem mondott azzal, hogy az apámmal együtt a helyzetem is változni fog, én meg tartom magam elég leleményesnek ahhoz, hogy tudom, valahogy át fogom hidalni azt a szakadékot is.
Azt viszont nem bírom megállni, hogy ne említsem, nagyon szívesen látnám Karlt is. Nem mondom, hogy nem értem meg, miért nincs jelen, nagyi ezt még elég szofisztikáltan is rendezi, de én nem szeretném, hogy a családtagjaim rejtegetni kelljen előlem. Nagyapa is csak elsőre volt ijesztő, mostanra inkább talán szánom. Vagy nem tudom.
- Ez kicsit olyan tündér keresztanyás volt, mint a mugli mesékben. Sokat néztem, mindig hercegnő akartam le... ú de szép váza, és de szép függöny, ó te jó ég, az a növény él? - ahogy kinyílik az ajtó, ki is leszek. Mint akit elvágtak, teljesen másra irányul a figyelmem, és csak kapkodom a fejem. Még sose aludtam kastélyban, itt minden annyira nagy... és tágas, és szép... egyszerűen nehéz felfogni a látottakat, és nem úgy viselkedni, ahogyan...tulajdonképp viselkedek.
Még apu is felbukkan, de addigra már érzem, hogy kimerülök, vagy éppen le. Egyszerűen túl sok minden történt, és túl sok inger ért, szóval altatóra sincs szükségem.
Másnap kimegyünk a kertbe, kicsit szomorú is vagyok, hogy aztán haza. Azért tudnék még itt maradni, hisz még csak fel sem fedeztem, de majd legközelebb... talán Lencsuval.
- Apu, elhozzuk ide Lencsut is? - fel is teszem a kérdést, mielőtt még meglátnánk a két alakot. Azért izgulok, hisz velük most találkozok először. A bemutatás során, vidám mosollyal az arcomon intek feléjük.
- Jó napot, gyönyörűek ezek a virágok - osztozom a nő megállapításán, aztán kicsit nézem még Karlt, de hamar elszánom magam, és óvatosan megyek közelebb. Ha pedig nem történik semmi, meg is ölelem, ha hagyja.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem - és ezt még őszintén is mondom. Valahol őt is sajnálom természetesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870012#post870012][b]Thorsten Löwenherz - 2023.12.20. 15:26[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Az a lakrész már a tied, szóval ha nem randalíroztok a folyosón, vagy ilyesmi, szerintem bárkit elhozhatsz. Beszélek azért a nagyival, de kétlem, hogy lenne kifogása. Nagyon ad az illemre mondjuk, szóval talán nem fiúkkal kellene kezdeni, ha eszedbe jutott volna már, és aligha repesne egy nagyszabású házibuli gondolatától, viszont egy szofisztikált születésnapi ünneplés még beleférhet például - válaszolja megosztva a gondolatait is hirtelen a témával kapcsolatban, még mielőtt felbukkanna az ösvényen a bátyja is a felesége társaságában. A férfi eléggé érdektelenül pislog maga elé, Thor pedig már érti Mercedes kissé fáradt, beletörődő mosolyából, hogy ma is egy olyan napja van Engelbertnek, amikor ugyan nem hozta ki még semmi a sodrából, de nem is kifejezetten kommunikatív. Mindketten kissé aggódva figyelik azért, hogy vajon hogyan reagál Zsannára, mint ismeretlen emberre. Néha inkább csak visszavonul a maga kis biztonságos zugába, máskor azonban előfordul az is, hogy közlékeny önmagához mérten és már majdhogynem barátságos, érdeklődő. Most nem tudni, merre billen a mérleg. Zsanna pedig elindul felé, még ha csak óvatosan is, mintha valami riadt kutyával ismerkedne. Látja, ahogy Mercedes szinte már riadtan karol a férjébe, bár aligha tudná megállítani. Közelebb lép ő is lassan.
- Engelbert - szólítja meg óvatosan, vállára téve a kezét, mire a bátyja úgy pillant rá, mint aki most ébredt fel egy álomból, csodálkozik kicsit, aztán olyan szorosan öleli meg nagy erővel, hogy szinte alig kap levegőt. Szájából kissé furán hangzik a neve, ahogy elnyeli a felét. Thor megveregeti egy hosszú perc után a hátát eldünnyögve neki, hogy jól van, minden rendben, olyanok így, mintha ő lenne az idősebb, és nem fordítva. Végül csak elengedi. Látni Mercedesen is, hogy megkönnyebbült. Nem erőszakos alapvetően, de gyakran nincs teljes tudatában a saját fizikai erejének, és előfordul, hogy vagy túl lelkes, vagy pedig ijedtében kezd hadonászni, ha úgy alakul.
- Ő itt Zsanna, a lányom. Szeretne megismerni - magyarázza neki, jobb kezét még mindig a vállán nyugtatva, baljával Zsanna felé mutatva. A férfi szeme felcsillan.
- Mint Dea - állapítja meg végül, és most már talán az az ölelés is jöhet, hogy hasonlóságot vélt felfedezni Zsanna és Amadea között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870014#post870014][b]Löwenherz Zsanna - 2023.12.20. 16:33[/b][/url]

- Fiú? Nem. Nem. Úristen. Nagyon nem - nagyon gyorsan hárítok, még a csíráját is kitépve a gondolatnak. Tudom, tudom... esedékes, de nem, még nagyon nem.
- Lányt sem... úgy nem - nem bírom megállni, még a kezeim is felteszem, aztán elgondolkodok kicsit, még a homlokom is ráncolom.
- Csak Lencsut, meg Lacát - abban pedig biztos vagyok, hogy Laca ellen sem lenne kifogás. Nálunk is aludt már. Lent a nappaliban. A barátom, ahogy Lencsu, és apám ezt tudja.
- És jók leszünk - teszem le a nagy esküt az esélytelenek nyugalmával, mert ha hárman vagyunk, ott valahogy mindig káosz kerekedik. Pedig igyekszünk. Jó, talán nem kellene egyszerre idecsődíteni mindenkit.
Tovább viszont nem tudom firtatni, mert meglátjuk Karlt meg a nőt. Sajnos elvesztem valahol a nevekben. Talán Madlen? Nem, Mercedes...jó, megvan. Jó leszek. Apu testvérét látva viszont felcsap az örömöm, és bár voltak intő jelek, elfelejtődtek. Indulnék, hogy megöleljem, csak a két kelleténél hevesebb reakció megtorpanásra késztet. És be is ugrik, hogy nekem sem kellene letámadni. Szegény ember. Olyan furcsa, mint nagyapi, de nagyapi kedves végül is. Most már ki se akadt, ha visszazártam neki a lakatját, csak kinyitotta újra. És nagyon sokáig el is szórakoztunk így, nem is untam. Mintha valami kis gyerekkel játszottam volna, csak öreg ember illata volt.
Ijedten pislogok apura, meg is bánva, hogy én is hirtelen akartam cselekedni. A bűntudat hamar ki tud ám ülni az arcomra, hisz nem akarok rosszat, csak nem mindig tudom magam kezelni. Főleg, ha örülök.
Azért elérzékenyülök, mikor látom, Karl, hogy öleli apust. Nagyon furcsa ezt látni, mert anyuéknál sose volt ilyen. Ők csak kiabáltak, meg lökdösődtek egymással. Egyszer Borcsa néni még kopasszá is átkozta, az azért vicces volt.
Óvatosan intek, kicsit visszább is veszek az elánból, de mosolygok, és mikor látom, hogy lehet, már tényleg óvatosan megölelem a férfit.
- És szia - köszönök a nőnek is, akinek tényleg nem lehet egyszerű az élete.
- Sajnálom, hogy csak most találkozunk, mikor már lassan megyünk haza - kicsit sajnálom azt is, hogy el kell mennünk, de suli lesz, és érzem azért, hogy ez így elsőre is több volt, mint amit felbírok magamtól dolgozni. Kell egy kis idő, míg megemésztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870097#post870097][b]Thorsten Löwenherz - 2023.12.23. 19:26[/b][/url]

Löwenshöhle, Ausztria

- Most soroltál fel egy lányt meg egy fiút - állapítja meg sanda pillantást vetve a szeme sarkából Zsannára, elvégre hallott már az említett két emberről egyébként is, pontosan tudja, hogy nem plüssmackókról van szó, hanem egy rellonos lányról és egy eridonos fiúról. Kíváncsi, mikor bővül majd a lista tovább levitással vagy éppen navinéssel is esetleg.
- Az jó, mert ha nem, akkor a nagyi intézkedni fog, azt pedig senki nem szeretné - közli megvonva a vállát. Az anyja meglehetősen komolyan tud venni dolgokat, nem érdemes vele összeakaszkodni véletlenül sem, de ha Zsanna ezt esetleg nem hinné el, rájön majd úgyis magától. Nem is fejtegeti ezt tovább azonban, már csak azért sem, mert felbukkan a bátyja a felesége oldalán, ő pedig pillanatokon belül Zsannát igyekszik megelőzni, mielőtt még bármi baj történne. Nem hibáztatja, hiszen nem ismeri még a bátyját, és talán nem volt elég elmesélni, hogy meglehetősen könnyen kizökkentik dolgok a mindennapi rutinjából, amivel érdemes vigyázni. Szerencsére Engelbert jól fogadja őt, mégiscsak ismeri jó pár évtizede, hiszen együtt nőttek fel, és hamar felfedezni véli a hasonlóságot Zsanna és Amadea között is, így úgy véli, nincs már miért aggódni különösebben.
Biccent a lánya felé, hogy most már jöhet az az ölelés is, aminek az imént nekiindult, és ha hajlandó rá, kap is egy meglehetősen szorosat, hogy csak jusson közben levegőhöz. Mercedes is láthatóan megkönnyebbül, aztán hamarosan elválnak útjaik, hadd folytassa mindenki a maga sétáját. Igyekszik még gyorsan összefoglalni újra Zsannának, hogy a bátyját eléggé meg tudja zavarni minden újdonság, és erről még beszélgethetnek, ugyanis meglepően sok összetevője van a dolognak. Hamarosan viszont úgyis indulniuk kell haza, majd legközelebb folytathatják az ismerkedést a családtagokkal, mert még biztosan jönnek. Ő mégiscsak hazalátogat legalább két hetente egyszer, és Zsanna is csatlakozhat.