A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=866998#post866998][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.12. 21:00[/b][/url]

- A bátyád Karl, vagy Engelbert? - jó sok név, de azt hiszem kellően sikerült memorizálni őket. Sose izzadt még a tenyerem, de most is próbálom alig észrevehetően a taláromba törölni, mert most mit szépítsek... izgulok. Apámmal közölni, hogy az apám sem volt egy sétagalopp, de ez... Az elmúlt napokat mással sem töltöttem, mint könyveket bújtam - igen. én. -, feljegyzéseket nézegettem, meg neveket memorizáltam. Komolyan, ha a vizsgáimra csak feleennyit készültem volna, nem kegyelemből engedtek volna át.
- Apukádról jut eszembe - vigyorodok el, felnézve az én apukámra, majd a talárom zsebébe nyúlok, hogy elővegyem a szerkentyűt.
- Rajtam kifogott, de hátha neki sikerül szétszedni - harapok az ajkamba, mert egyelőre nem tudom, örülne-e neki, vagy sértésnek venné. Mikor apu mesélte, hogy viszonyul ő a zárakhoz, nem tudtam nem mosolyogni. Biztos egy irtó kedves ember, kicsit őszülő hajjal, legalább is a fejemben így van, képeket meg nem láttam. Persze apuból kiindulva, mindenkit már szépen elképzeltem, és bár nem láttam még őket, de szeretem. Végül is ők is a családom már.
Mondjuk ahogy közeledünk a kastélyhoz, úgy kicsit átjár a pánik, mert tényleg nem hazudtak a feljegyzések, én is el tudom képzelni, hogy szellem járta, mint Bagolykő, de ha tényleg nem mozognak a lépcsők, boldogan hunyok szemet a nyomasztó érzés felett.  
Mégis valahol tetszik az, amit látok, még ha nem is tipikus Disney hercegnős kastély. Csak furcsa. Voltam én már kastélyban, belépőt kellett fizetni és a többi, de ide úgy menni, hogy az apámnak ez az otthona... ezt meg lehet szokni valaha? Szerintem így is bőven sértem a privát szféráját, mert noha mellette tipegek, jó szorosan mellette, csak hogy egy pillanatra se veszítsem el.
- Üdv - köszönök a manónak, mosolyogva, csillogó szemekkel, és talán túl lelkesen. Alig bírom magamba fojtani, hogy ne kezdjek el lelkendezni, és visítva közölni, mennyire édes, és azok a fülek.... Megfogadtam, ma a lehető legjobb arcom mutatom, csak nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Elhozhattuk volna Álmost, mellette annyira könnyű visszavenni.
Azért azon halkan kuncogok, hogy apámat úrfinak nevezi, nagyon furcsa ezt hallani.
- Ezt hogy csinálta? Nem is mondott semmit - manót csak a kastélyban láttam, és varázsolni még egyáltalán nem, szóval teljes döbbenet uralkodik el rajtam, ahogy a csomagok is eltűnnek. Persze halkan kérdezem, nem akarom aput kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy ennyire nem tudok szinte semmit.
Az ebédlőbe érve, megtorpanok egy kicsit. Nyelek egy nagyot az alakot látva, aki zombi módjára görnyed a széken, és még egyet, mikor az apám... "köszön" neki. Nos, nem... határozottan nem így képzeltem el Franz Ferdinandot.
- Jó estét - szedem azért össze magam, de ahelyett, hogy leülnék, a férfihez sétálok, újra előbányászva a szerkentyűt.
- Ezt Önnek hoztam - nyújtom felé, és ha kapok érdemi reakciót, egyből magyarázni, és mutatni kezdem neki, mi ez, és hogy működik. Közben persze mosolygok, hisz ő a nagyapám. Szeretem.
- Nem... de sokkal jobb. Ott kint a virágok is olyan szépek. Annyira szívesen lőnék egy szelfit velük - nézek apusra csillogó szemekkel, de még mindig nagyapa mellett állok. Hirtelen fel sem fogom, mi hagyja el a szám, ezek ösztönös dolgok, nem lehet egyik napról a másikra levetkőzni őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867046#post867046][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.14. 19:55[/b][/url]

- Neked is van második neved? - jön a magától értetődő kérdés, mert a sok minden között ez elfelejtődött. Jó, most már megy a tegeződés, de nagyon sokszor még mindig előbb jut eszembe az, hogy dr. Löwenherz, mint az, hogy apu, de ez apróság, ami idővel úgyis változni fog, csak nagyon sokat kell hajtogatnom. Legalább is én így gondolom.
- Csak nehogy felhúzza magát rajta, mint én... azért tényleg bonyi ám, kipróbálod? - nyújtom neki, de számítok a nemleges válaszra, elvégre a kapu nyílik, mi meg tényleg bemegyünk rajta. Apu olyan természetesen rója a métereket, hogy rendesen rosszul érzem magam, amiért én mellette egy turistának hatok. De hát először látom ezt a helyet, és még így sem akarom elhinni, hogy itt lakik, pedig határozottan a nagy ajtó felé megyünk.
- Ahj, olyan cuki, szia - guggolok egy fél pillanatra, hogy kezet nyújtsak a manónak, de arcomról nem tudom levakarni az elragadottságot, bármennyire is szeretném.
Viszont meglepődök, mikor csak úgy eltünteti a csomagjainkat, és ezt sem bírom szó nélkül hagyni.
- Öreg vagy - biccentek, de azért mosolygok - én csak a kastélyban láttam. Kettőt. Az egyikük sírt, mert Kakasitól jöttek ki - komorulok el, mert nem mondhatom, jó érzés volt látni, hogy sír. Nem tudom, miért kell őket bántani. Hálásnak kellene lenni azért, hogy szolgálnak minket, mert amúgy... csinálhatnának mást is.... gondolom.
Még a lépcsőzés sem zavar, hisz itt legalább nem mozognak. Franc gondolta volna,  hogy elengedem a liftért való fohászkodásom. Oké, ehhez azért az is hozzátartozik, hogy olyan a combom, mintha rendesen betartanám a lábnapokat. Egy ponton meg is állok, és szökkennek párat vigyorogva a lépcsőfokon.
- Tényleg nem megy sehová - nézek csillogó szemekkel apámra, el sem tudja képzelni, mennyire boldoggá tud tenni engem ez az aprócska tény.
De hamar menni kell tovább, viszont nem aggódom. Talán lesz még időm barangolni ebben a nagy épületben. Megyek apus mögött az étkezőbe, és egyből nagyapihoz lépkedek, csak hogy odaadjam neki, amit hoztam.
Ahogy felnéz rám, kedvesen mosolygok még akkor is, ha a morgásból nem értek semmit, és egyszerűen csak örülök annak, hogy elveszi a szerkentyűt.
Az első ijedtséget leküzdve, nem tartom annyira vészesnek a helyzetet, egészen addig, míg meg nem hallom a női hangot.
A pillanat tört része alatt egyenesedem fel és talán kicsit riadt tekintettel nézek a... nagyanyámra.
- Igen, jó estét. Én is örülök, hogy láthatom. Szia - Amadeának könnyebb lelkesen köszönni, őt már Bogolyfalván megismertem, és igazán megkedveltem.
Gyorsan helyet foglalok apám mellett, kicsit pánikolva tekintve rá. Remélem, nem miattam nincs jól Karl Engelbert.
- Sajnálom, apu mesélte, hogy különösen érdeklik a lakatok... tőlem kapta - nézek a nagyanyámra bocsánat kérőn, és próbálom leküzdeni az újabb döbbenetet, mert az asztalon egyszerűen csak odakerül az étel. Megint csak nagyot nyelek, és kicsit bénázva, de remegő kézzel azért sikerül vizet töltenem magamnak.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867214#post867214][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.18. 12:04[/b][/url]

- A Thorsten jobb - vonom le a konklúziót nagy hamar, de azért a másikat is próbálom megjegyezni.
- Nekem csak a Zsanna van....  jó, meg a Zsáklin - forgatom meg a szemem mosolyogva, mert azt már ecseteltem, hogy Kárási nagyapi módszeresen úgy hív. Már teljesen megszoktam, és még csak ki se akadok rajta. Már anya se.
Nagyon nincs időm feldolgozni a történéseket, mert ahogy előkerül a manó, már megyünk is be, engem pedig átjár a pánik. Nem tudom, hogy fogadnak. Azt se tudom, mit szóltak ahhoz, hogy apusnak a semmiből lett egy lánya, én csak azt tudom, el kellett jönnöm ide. Ebbe a kísértetkastélyba.
- Komolyan? Senki? Pedig vannak az Urbexesek, azokat az ilyen szellem járta helyek éltetik - ecsetelem, hisz sok olyan csatornát követek, sőt... ha van alkalmam, egy-két helyre én is belógok, ha úgy adódik. Most mint mondjak, az élőktől valahogy jobban tartok. Meg amúgy sem vagyok az a nagyon félős. A full sötét, és a vihar tud nagyon padlóra vágni, de nem futok ki a világból, ha pókot, szellemet, vagy mumust látok. Egyszer nagyiék padlására beköltözött egy, tényleg nem féltem.
Sokkal inkább beszélgettem volna még, de apus csak nem állt meg, hiába próbáltam én odázni, késleltetni kicsit, csak hogy valahonnan erőt gyűjtsek még.
De sikerül, mert ahogy az ebédlőbe érünk, szó nélkül rohamozom meg a nagyapát, és adom oda az ajándékot, ami láthatóan telitalálat. Én tök szívesen beszélnék még neki azon a csilingelő hangomon, de jön a nő. És lehet, hogy csak beképzelem, de még Amadea feltűnése se változtat a tényen, hogy pár fokkal hűvösebb lett itt. Na, nem mintha hasonlított volna ez a hely egy meleg családi fészekhez, vagy bármi.
Csendben eszek, leküzdöm a kérdéseim, vagy a kényszert, hogy megtörjem, mert egyszerűen nálunk ez nem így telik. Már vagy tíz perce is ülhetünk, otthon ilyenkorra anyus már az első átkot szórta Borcsa nénire, nagyi meg már rég üvöltött, hogy nem bírnak ki tíz percet egy fedél alatt. Ez a csend nekem furcsa, és nyomasztó is.
És mégis visszasírom, mikor a nagyi megszólal.
- Öhm... - tanácstalanul, és pánikolva nézek apámra, mert nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet. Viszont ő megnyugtat, így vontatottan, de biccentek, és szép lassan fel is állok.
- Persze, szívesen - mernék amúgy mást mondani. Annyira ostoba nem vagyok, még én is kiéreztem a nő hangjában, ezt a választ várja. Beharapom az ajkam.
- Nagyon szépek a virágok ott kint - próbálkozok valami beszélgetésfélét felvenni, miközben elindulok a nagyival. Csak éljem túl.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=867748#post867748][b]Kárási-Tóth Zsanna - 2023.09.30. 19:41[/b][/url]

- Nem mered - szűkítem össze a szemeim, és próbálok valami nagyon fenyegető élt megütni, de mosolygok, így a hitelességnek annyi. Már annyira nem is furcsa ám vele lógni, meg nem is olyan merev, mint amilyennek először tűnt.
- És igaz? De mondjuk lehet tényleg jobb, nem? Ha nem is apud, de anyudnak tuti nem hiányzik a sok turista, akik összetapiznak mindent - én ehhez mondjuk abszolút nem értek, csak azt tudom, én se tenném közszemlére a helyet ahol élek, legyen bármekkora is.
- De figyi? Miért nem rejtették el, mint a sulit is például? Akkor nem pletykálnának - gondolom én, hogy ezzel több évtizedes problémát oldottam meg hirtelen.
A kellemes pillanatoknak hamar vége, sose ettem még gyomorgörccsel vacsorát, és tudom, hogy nagyon meg fogom bánni, amiért csak pár falatot sikerült legyűrnöm, de... nem volt jó. Én nem ehhez szoktam. Ehhez a síri csendhez. Gondolom, nincsenek is sűrűn együtt, akkor miért nem beszélgetnek, ha igen? Nem értem őket. Pedig elvileg szeretik egymást. Felnőttek...
Nagyi elhív, bennem meg megáll az ütő hirtelen, de persze ahogy tudom, összeszedem magam. Figyelmesen hallgatom, kényszerítve magam, hogy most aztán mindent megjegyezzek, mert tényleg nem szeretném apust beégetni.
- Nem tudom, mennyire fogja vigasztalni, de anyuék részéről sincs több - osztom meg vele mosolyogva, még csak fel sem fogva, mennyire el vagyok így kényeztetve, hogy nem kell mással osztoznom a figyelmen.
- És fel is venném örömmel, de... Dr. Löwenherznek nem kellene ebbe beleegyeznie? - annyira a nagyira koncentrálok, hogy arra már nem megy, hogy apámat apámnak nevezzem. Még a tarkóm is megvakarom kínomban, mert hát.. nem rajtam múlik.
- Higgye el, én lennék a legboldogabb, ha csak annyi hátrányom lenne, hogy házasságon kívüli vagyok, de... én javarészt muglik között éltem, mert anyus dacolt... még csak a varázslás se megy úgy, ahogy kellene, mert nem szoktunk még össze a pálcámmal, és persze, hogy makacs az is. Meg fogalmam sincs, mit kellene csinálnom, hogyan kellene viselkednem, hogy az jó legyen - sokáig viszont nem bírtam türtőztetni magam, a kezeim is munkába lendültek, gesztikulálok is velük rendesen, és még a nyelvemre se vagyok képes csomót kötni.
- Én csak tartok attól, hogy csalódást okozok - motyogom a végén halkan, mert nem annyira jó érzés ezt beismerni.
- A kastély nagyon tetszik, és már láttam egy manót odakint, nagyon aranyos - a rossz kedvem is hamar elpárolog, ahogy az lenni szokott, újra szikrázóan mosolygok a nagyanyámra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869172#post869172][b]Löwenherz Zsanna - 2023.11.04. 21:46[/b][/url]

- Eridonos vagyok, nem félek – húzom ki magam, büszke mosollyal az arcomon. Persze arra figyelek, hogy ne toljam túl a szemtelenséget, de bírom, hogy apussal lehet ökörködni is. Még most sem nézném ki belőle, hogy gróf, pedig épp a kastélya bejáratához sétálunk. Annyiraaa durva.
- Akkor szoktak is ilyen bulikat, vagy izé… bálokat tartani? Fuuu nagyon adnék egy olyat. Sose voltam, mert anyu szerint az még nem nekem való – mert nekem csak a munka… a buli részén sose maradhattam olyan sokáig, hogy élvezni tudjam. Mindig begörcsölt már a szám a kényszeredett mosolygástól.
Ami itt persze nem fenyeget, és rosszul is érzem magam, amiért így telik a vacsora, de hamar eldöntöm, hogy azért nem most kezdek reformálásba. Azt viszont tudom, hogy ezzel az állapottal bizony kezdeni fogok valamit.
Azért szép lassan fel is engedek nagyi mellett, és az óvatosságom is hamar csodálatba vált át. Sose találkoztam még hozzá hasonló nővel, de valami eszméletlen. Meddig tanulhatta, hogy ennyire helyén tudja kezelni a dolgokat?
- Nem lesz gond a némettel, ígérem. Törökül is saját magamtól tanultam meg – mosolyodok el, inkább nem boncolgatva, mi volt rá a motivációm. Azt viszont tudom, hogy a nyelvvel nem lesz gondom, az valahogy tényleg könnyen megy. Már ami a tanulását illeti. Abban viszont egyetértek, hogy másféle tanárra szükségem van.
- Őt meg kezelésbe veszem – jelentem ki határozottan, még egy cinkos mosolyt is megejtve, mintha szövetkeznék a nagyival. Pedig ez csak apróság, de én értem az ő érveit, és segítek, amiben csak tudok, ha már ő is nekem.
- Sajnálom, hogy Karllal nem találkozhattam. Igazából… apu mesélt a családról, és arról, hogy ők… milyenek. Teljesen megértem az álláspontját, de mégis csak a nagybátyám, előttem nem kell rejtegetni – beszélek óvatosan, mert erre tudok gondolni, viszont tényleg felesleges. Nagyapától is csak az első percekben illetődtem meg, de tudom kezelni, azt hiszem.
- Mindenképp fogok – biccentek, és igyekszem is memorizálni a manók nevét, de a következő kérdése kizökkent azért, és muszáj elmosolyodnom.
- Nálam szerelem van, de tényleg. Nagyon szeretem, mert jó fej, laza, de közben meg nem hullik szét. Mármint teljesen jól kezelte a helyzetet, pedig ember legyen a talpán, aki tud egy ilyen…. balesetet normálisan kezelni. Igen, szeretnék. Sajnos egyre inkább kezdek rájönni arra, hogy apám mellett jobb helyem lesz. Anyukám… nos, egyre inkább kezdek rájönni, hogy neki nem való gyerek, és nem is vagyunk mostanában túl jóban. Tudja, ő azt akarja, hogy modellkedjek. Nem kell tanulnom, csak éljek túl, hisz szép vagyok… ennyi bőven elég, csak hát… én azt hiszem több vagyok ennél, és többre is vágyom – halkan beszélek, de őszintén. Talán majd a nagyi megért, és ő is helyesnek látja, ha inkább apám felé orientálódok, mert… talán most még nem is késő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869994#post869994][b]Löwenherz Zsanna - 2023.12.19. 20:46[/b][/url]

Nagyival beszélgetni csak eleinte volt furcsa és ijesztő, mostanra azért sikerült leszűrnöm, hogy voltaképp ugyanúgy gondolkodunk. Mármint sok újdonságot nem mondott azzal, hogy az apámmal együtt a helyzetem is változni fog, én meg tartom magam elég leleményesnek ahhoz, hogy tudom, valahogy át fogom hidalni azt a szakadékot is.
Azt viszont nem bírom megállni, hogy ne említsem, nagyon szívesen látnám Karlt is. Nem mondom, hogy nem értem meg, miért nincs jelen, nagyi ezt még elég szofisztikáltan is rendezi, de én nem szeretném, hogy a családtagjaim rejtegetni kelljen előlem. Nagyapa is csak elsőre volt ijesztő, mostanra inkább talán szánom. Vagy nem tudom.
- Ez kicsit olyan tündér keresztanyás volt, mint a mugli mesékben. Sokat néztem, mindig hercegnő akartam le... ú de szép váza, és de szép függöny, ó te jó ég, az a növény él? - ahogy kinyílik az ajtó, ki is leszek. Mint akit elvágtak, teljesen másra irányul a figyelmem, és csak kapkodom a fejem. Még sose aludtam kastélyban, itt minden annyira nagy... és tágas, és szép... egyszerűen nehéz felfogni a látottakat, és nem úgy viselkedni, ahogyan...tulajdonképp viselkedek.
Még apu is felbukkan, de addigra már érzem, hogy kimerülök, vagy éppen le. Egyszerűen túl sok minden történt, és túl sok inger ért, szóval altatóra sincs szükségem.
Másnap kimegyünk a kertbe, kicsit szomorú is vagyok, hogy aztán haza. Azért tudnék még itt maradni, hisz még csak fel sem fedeztem, de majd legközelebb... talán Lencsuval.
- Apu, elhozzuk ide Lencsut is? - fel is teszem a kérdést, mielőtt még meglátnánk a két alakot. Azért izgulok, hisz velük most találkozok először. A bemutatás során, vidám mosollyal az arcomon intek feléjük.
- Jó napot, gyönyörűek ezek a virágok - osztozom a nő megállapításán, aztán kicsit nézem még Karlt, de hamar elszánom magam, és óvatosan megyek közelebb. Ha pedig nem történik semmi, meg is ölelem, ha hagyja.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem - és ezt még őszintén is mondom. Valahol őt is sajnálom természetesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870014#post870014][b]Löwenherz Zsanna - 2023.12.20. 16:33[/b][/url]

- Fiú? Nem. Nem. Úristen. Nagyon nem - nagyon gyorsan hárítok, még a csíráját is kitépve a gondolatnak. Tudom, tudom... esedékes, de nem, még nagyon nem.
- Lányt sem... úgy nem - nem bírom megállni, még a kezeim is felteszem, aztán elgondolkodok kicsit, még a homlokom is ráncolom.
- Csak Lencsut, meg Lacát - abban pedig biztos vagyok, hogy Laca ellen sem lenne kifogás. Nálunk is aludt már. Lent a nappaliban. A barátom, ahogy Lencsu, és apám ezt tudja.
- És jók leszünk - teszem le a nagy esküt az esélytelenek nyugalmával, mert ha hárman vagyunk, ott valahogy mindig káosz kerekedik. Pedig igyekszünk. Jó, talán nem kellene egyszerre idecsődíteni mindenkit.
Tovább viszont nem tudom firtatni, mert meglátjuk Karlt meg a nőt. Sajnos elvesztem valahol a nevekben. Talán Madlen? Nem, Mercedes...jó, megvan. Jó leszek. Apu testvérét látva viszont felcsap az örömöm, és bár voltak intő jelek, elfelejtődtek. Indulnék, hogy megöleljem, csak a két kelleténél hevesebb reakció megtorpanásra késztet. És be is ugrik, hogy nekem sem kellene letámadni. Szegény ember. Olyan furcsa, mint nagyapi, de nagyapi kedves végül is. Most már ki se akadt, ha visszazártam neki a lakatját, csak kinyitotta újra. És nagyon sokáig el is szórakoztunk így, nem is untam. Mintha valami kis gyerekkel játszottam volna, csak öreg ember illata volt.
Ijedten pislogok apura, meg is bánva, hogy én is hirtelen akartam cselekedni. A bűntudat hamar ki tud ám ülni az arcomra, hisz nem akarok rosszat, csak nem mindig tudom magam kezelni. Főleg, ha örülök.
Azért elérzékenyülök, mikor látom, Karl, hogy öleli apust. Nagyon furcsa ezt látni, mert anyuéknál sose volt ilyen. Ők csak kiabáltak, meg lökdösődtek egymással. Egyszer Borcsa néni még kopasszá is átkozta, az azért vicces volt.
Óvatosan intek, kicsit visszább is veszek az elánból, de mosolygok, és mikor látom, hogy lehet, már tényleg óvatosan megölelem a férfit.
- És szia - köszönök a nőnek is, akinek tényleg nem lehet egyszerű az élete.
- Sajnálom, hogy csak most találkozunk, mikor már lassan megyünk haza - kicsit sajnálom azt is, hogy el kell mennünk, de suli lesz, és érzem azért, hogy ez így elsőre is több volt, mint amit felbírok magamtól dolgozni. Kell egy kis idő, míg megemésztem.