37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Külföldi helyszínek
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 12:23 | Link
Zoé
előzmények
Svédország, Eljudnir alagútrendszer

Követem, ha már megyünk, akkor ez a legkevesebb. Egyébként sem hagynám magára. Akkor sem, ha nem lenne rám ilyen hatással. Legalábbis gondolom, hogy nem. Kicsit nehéz meghatározni, de hiszem, hogy szimplán azért, mert segítségre szoruló nő, vagyok itt, és nem azért, mert szerelmes vagyok belé. Mert ugyebár nem vagyok. Ez csak egy pillanatnyi illúzió.
- Beszélnem kell az iskolavezetőségével, és ők is itt vannak. De teljesen elérhetetlenek, úgyhogy szerintem hamarosan visszamegyek... - felelem, bár nem kérdezte, csak közölte, hogy nem tudta. Hát mindegy. A többin meg csak mosolygok.
- Igazad van, pánikban nehéz gondolkodni, bár attól még sosem féltem, hogy kaja leszek és családom sincs, akiket látni szeretnék... A hideg jobban zavarna. De jelenleg a társaságod tökéletesen elég, hogy erről is megfeledkezzek. S mielőtt ezt valami rossz dolognak véled, megjegyzem, hogy rám nézve kifejezetten hasznos, ugyanis utálom a hideget.
Persze miután kimondom az utolsó mondatot arra is rájövök, hogy ez nagyon rosszul hangzott. Gyorsan fel is kapom, hátha a sokk elfeledteti vele, hogy tulajdonképpen valami olyat mondtam, hogy kihasználom a félvélaságát. Rosszabb esetben pofon vág, és még meg is könnyítem a dolgát.
Lendületesen lépkedek vele, bár nem tudom pontosan hova. Aztán persze megállít.
- Oh persze. Ne haragudj - mondom gyorsan és le is teszem. Most kicsit zavarban vagyok. - Öhm... Tudod a visszaviszlek... azt hiszem szó szerint vettem.
Hogy ne kelljen ezzel a kellemetlen helyzettel foglalkozni, inkább nézelődök, s tádá! Ott a bejárat. Gondolom én. Mert hát nem jártam még ezen a helyen. Közelebb megyek a sötét lyukhoz, és úgy szólok vissza Zoénak.
- Ezt kerestük? - remélem, hogy igen. Vagyis nem tudom biztosan. Szerintem a falun keresztül visszamenni okosabb döntés lenne, de nem vagyok olyan állapotban, hogy ellent tudjak neki mondani.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2016. április 5. 12:24
Hozzászólásai ebben a témában
You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. április 18. 13:16 | Link
Igazából semmi közöm hozzá, hogy miért jött velünk, nem is fogom erről faggatni. Majd ha szeretne, magától, úgyis mesél. Ha meg nem, akkor mégis ki vagyok én, hogy faggatásokba kezdjek?
- Őőő, akkor én csaptam fel kályhába, vagy ez most átvitt értelemben akart az lenni, ami?
Még szerencse, hogy nem látható csinos kis pofikám, különben premier plánban láthatná, hogy tiszta vörös lettem. Nem is feltétlenül attól, hogy... Szóval... Mindegy is.
Haladunk arra, amerre lehet, hogy menni kell, de enyhén szólva, kicsit elbizonytalanít, hogy ő sem biztos benne. A kérdésből szűröm le mindezt, de azért én megpróbálok még magabiztosnak lenni. Tuti erre kell menni.
- Hát. Köszönöm a bejáratot. Tovább is jössz, vagy vissza kell menned?
Tudom, mennyire jó a tájékozódási képességem, tehát nagyjából semennyire, így nagyon maximum majd visszafordulok, és küldök még egy kis tollast, hogy eltévedtem. Vagy hagyok magam után babot. Vagy kenyeret. Vagy kis kavicsokat. Vagy megjelölöm majd bűbájjal az útvonalam.
- Szóval? Velem tartasz?
Kérdezem 1-2 másodperccel később, ami igazából nekem óráknak tűnik a megannyi életmentő gondolat miatt, ami a visszajutásomat segítené. Ezt kellett volna alkalmaznom délután is. Akkor nem tűntem volna ennyire bénának.
A két lábamon állva most már lehetek lazább, de nem megy, amíg vissza nem érek, tuti nem. A kezemet is hátrakulcsolom, és, mint egy öt éves kislány, várok az ítéletemre.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. május 29. 17:01 | Link
Zoé

Kuncogok a kérdésén. Nem tehetek róla. Egyszerűen édes. De azt hiszem, jól pofon vágna, ha még ezt is hozzáfűzném, így inkább megpróbálom egy szimpla mosolyba fojtani a kitörő hangokat és egy nagy levegő után, válaszolok a kérdésére.
- Mindkettő. Tudod, ha az ember összebújik valakivel, rögtön jobban érzi magát, de azt hiszem közrejátszik a személyes varázsod is - mondom még mindig mosolyogva, bízva benne, hogy ha eddig megkímélte az arcom ez után is megteszi. Mert hiába égetné az arcom a pofon nyoma, azért mégsem esne jól, még ebben a hidegben sem. Szerencsére csak arra kér, hogy tegyem le, én pedig kissé zavartan de eleget teszek a kérésének, hogy utána vele együtt keressem azt a bizonyos bejáratot.
A dolog egyáltalán nem bizonyul nehéznek, valahogy mégis fura a helyzet. A kérdését pedig nem igazán értem, de lassan bólintok.
- Biztos vagy benne, hogy ez a legjobb útvonal? Mármint, bent már tudod merre kell menni? - érdeklődöm, mert a tájékozódásom nem a legjobb. Megfigyelni jól meg tudok részleteket, így felismerem ha már voltam valahol, de az új helyek kifoghatnak rajtam és a sötét sem éppen segítő tényező, ha esetleg eltévedünk.
Nem mintha számítana a véleménye. Sosem hagynék magára egyetlen lányt sem este sötétben, őt meg pláne nem. Ahhoz túlságosan tetszik most. Vagy alapból is? Nem tudom. Fél vélák mellett nehezen tudok gondolkozni és bár én úgy érzem, minden egyes perccel könnyebb, nem tudom, hogy mennyire tiszták és igaziak ezek a gondolatok, érzések.
- Persze. Jövök! - mondom végül határozottan. Bólintok is mellé, hogy egyértelmű legyen, aztán be is lépek a fura barlangba, aztán ismét Zoéra nézek, hogyan tovább?
Hozzászólásai ebben a témában
You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. július 24. 15:40 | Link
Ó, hát izé. Kislányos zavaromban nem szólok semmit, mert se butaságot, se semmit nem akarok mondani.Mindennek megvan az ideje, így a csendnek is...
Lassan, immár két lábon, elérünk a bejárathoz amit nem találtam meg egyedül. Valahogy máris nem vagyok olyan biztos a dolgomban, de ez a leggyorsabb útvonal vissza, és így is már az agyára mehetek...
- Biztonságos? Valószínű, különben nem engedélyezték volna a közlekedést rajta, még ha csak illegálisan is. Ismerem-e az útvonalat? Nem. A legkevésbé sem.
Bár így belegondolva tök logikus is, hogy nem, mert akkor megtaláltam volna a bejáratot is. De elbizonytalanodtam. Ennek ellenére elindulok befele, hát mit veszthetek. Felfalni semmi sem fog, maximum reggel lesz, mire visszaérünk, és akkor mi van? Legalább visszaérek a kis zugomba, hiszen nekem most az az otthonom átmenetileg.
Ahogy belépek, kissé szorongó érzés fog el, mert máris vaksötét van. Ebben mondjuk közrejátszhat, hogy kint is csak a csillagok adtak valami fényt, a holddal karöltve, de itt még az sincs. A derengő fények is elég messziről jönnek, de mivel más merre nem tudom, lehetne-e haladni, elindulok arra, lassan, mint egy csiga. Hát jól van na. Félek ám.
Előveszem a pálcám azért a biztonság kedvéért, elmormogok egy gyors lumost, és lőn világosság. Így máris kényelmesebb, ha másért nem, hogy lássam, min kell átlépni, vagy hol kell vigyázni a talajon.
- Nem tudod, mikor megyünk haza innen?
Kezdek fecsegni, mintha semmi gondom nem lenne, de ez a legjobb elterelés, amit alkalmazni tudok. Így legalább nem figyelek annyira az előttünk álló "próbára", meg a felettünk lévő sötétkék, fodrozódó mennyezetre sem, egészen addig, amíg fel nem nézek jó sok idő múlva, szóval valahol az út felénél járhatunk már talán. Gyönyörűséges, és kénytelen vagyok megállni is. Egy ponton élesen világos, de ugyanúgy rezeg a kép. De érdekes, és túlságosan leköti a figyelmem, másra sem bírok koncentrálni, úgyhogy most psszt....
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 11:20 | Link
Felhúzom a szemöldököm. Semmiképp sem tetszik ez nekem. Mármint, illegálisan engedélyezett útvonal, amit nem is ismer. Csak nekem tűnik totális hülyeségnek a dolog? Azt sem értem pontosan, hogy miért követem. Mármint persze tudom miért: a benne csörgedező vélavér teszi, illetve, amilyen hatással az van rám. De ezt csak az agyam egy hátsó szegletében érzékelem és nem is igazán akarok róla tudomást venni.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Nem lenne jobb kint menni? - ott legalább vannak igazodási pontok és már jártam párszor. Esélyesebb, hogy nem tévedek el annyira. Na meg van némi fény. Igaz ezt a problémát hamar megoldja egy pálcamozdulattal. Én persze megint nem tudom, hol hagytam az enyémet.
- Te ilyen kalandvágyó típus vagy? - kérdezem végül, hogy ne csak csendben ácsorogjunk - menjünk, mert hát elindul, ha lassan is, de lépked. Azt gondolom fél egy kicsit és szívem szerint átölelném, hogy ne aggódjon, de tekintve hogyan reagált korábban, bizonytalan vagyok ezen ötlet sikeressége felől. Már-már éppen rászánnám magam, hogy legalább a kezét megfogom, érezze, hogy nincs egyedül, amikor kérdez.
- Ööö... tessék? - pislogok rá először értetlenül, aztán rájövök, hogy nem a barlangra gondol. - Fogalmam sincs. Én szerintem hamarosan visszamegyek. Akkor is ha ti maradtok. Úgy tűnik, amiért jöttem, azt úgysem tudom itt elintézni.
Vállat vonok, aztán inkább a környezetre próbálok figyelni, hogy merre is járunk. Sajnos azonban így a föld alatt, egyáltalán nem tudom eldönteni, jófelé megyünk-e. Az egyetlen esélyem, bízni benne, hogy Zoé megérzései jók.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2016. augusztus 28. 21:58
Hozzászólásai ebben a témában
You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. augusztus 28. 17:46 | Link
Sokszor megrágom a mondatait, mintha csak négy-öt pohár lenne előttem, amiből egyben méreg van, a többiben iható víz, és nekem választanom kellene, hogy mi legyen. Orosz rulett. Izgalmasan hangzik, és most még csak valami hasonló a helyzet, hiszen nem az életem múlik rajta. Bár, amilyen veszélyesnek mondják ezt a helyet, ki tudja, valójában mit is rejt még.
Hosszas gondolkodás után aztán egyben felelek, még mielőtt kibökném, nem tudja-e mikor megyünk haza.
- Szeretem a kalandokat, de... vissza is szeretnék jutni.
Fordulok meg oly hirtelen, hogy kis híján elvesztem az egyensúlyom, mert kezdem belátni, hogy ez rossz ötlet volt. Ismeretlen útvonal, annak ellenére, hogy fejben tudom, merre kell menni, gyakorlatban viszont halvány lila gőzöm sincs, merre is vagyunk, csak annyit, hogy a tó alatt valahol. De ennyi. Kész, kifújt, a tudományom nem ér tovább.
Csak bámulok magam elé, mint egy bűntudatban lévő kisiskolás, mikor megkérdem, hogy mikor ér véget a vakáció, de azt várom, hogy induljunk végre valamerre. Azonban csak nem, csak nem, így hát kibököm, amit akarok. Néma gyereknek különben sem értik a szavát.
- Visszakísérsz a kastélyba? Mehetünk, amerre tudod az utat. Én egyiket sem vágom.
Nézek két hatalmas szemecskével, olyan "megbántam" stílusban, de nem bírom sokáig, így elindulok visszafelé, még mindig világító pálcával, és csak remélni tudom, hogy maximum egy órán belül a falak közt lehetek...
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. augusztus 28. 18:17 | Link
Nőből van, félig-meddig véla is, nem is értem, hogy miért próbálom megérteni. De legalább arra rájöttem, hogy kalandvágyó természet. Csak azt nem értem, hogyha vissza akar menni, miért a bizonytalanabb lehetőséget választja. De hát ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem? Inkább csak bólintok, és bízom benne, hogy legalább ő nagyjából tudja merre kell menni. Aztán persze megfordul kicsit meg is inog, én reflexből nyúlok a karja után, de csak egy pillanatra fogom meg, aztán elengedem, ahogy megbizonyosodom róla, hogy nem esik el. Várok, hogy mi is lesz pontosan. De nem mozdul még jó darabig, én meg nem tudom merre, így ha akarnék se tudnék tovább menni. Vagyis tudnék, csakhát... Inkább mennék akkor már visszafele.
Végül aztán kibukik belőle egy kérdés, amire szerintem már válaszoltam korábban, vagy ha mást nem, az hogy itt vagyok vele, elég kéne, hogy legyen, de azért lassan bólintok is neki. Természetesen elkísérem.
Rövid gondolkodás után, nagyot sóhajtok.
- Menjünk vissza. Szerintem az a biztosabb - teszek javaslatot és ha beleegyezik, akkor meg is indulok arra, amerről jöttünk. Így, hogy világít a pálcájával nem lesz olyan nehéz a szabad ég alatt visszamenni. Idelent viszont rosszfelé is fordulhatunk és akkor kitudja hova lyukadunk ki. Talán ha nem vele lennék kipróbálnám a lehetőséget, így viszont nem merem. Féltem. Aztán, hogy ez az érzés mennyire valódi, az már megint más kérdés. Amint kijutunk a barlangból, a kezembe veszem az irányítást és a csillagos ég alatt csak egy-egy alkalommal megakadva, elgondolkozva a megfelelő útvonalon, kísérem vissza a kastélyba. Ahol aztán kénytelen vagyok elbúcsúzni tőle és visszaballagni a szállóra, hogy végre megmelegedjek.
Hozzászólásai ebben a témában
You only realize how much you know someone when they disappear.
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bagolykőtől távol→Külföldi helyszínek