Tímea

A lány a napokban érkezett az iskolába, hosszú út állt mögötte és az időeltolódás is igencsak megviselte. Egyelőre még nem osztották be külön szobába, így a közös hálóban osztozott több Rellonos diákkal. Sose volt egy jól alvó típus és minden zaj irritálta elalvásnál, így nem igazán tudta magát kipihenni. Csendre vágyott és nyugalomra, de tudta, hogy hozzá kell szokni új környezetéhez, ha jobban akarja érezni magát és könnyebben szeretné áthidalni a nehézségeket. Nemrég érkezett ide, de már most hiányzott a családja, igazából még nem töltött el huzamosabb időt nélkülük és ez az új helyzet nagyon furcsa, szokatlan volt neki, de megszöksz, vagy megszoksz alapon kénytelen volt alkalmazkodni az új szituációhoz. Testvéreivel mindig is jóban volt, a szülei pedig minden helyzetben mellette álltak és támogatták, mondhatni nyugodt családi körülmények között nőtt fel, idilli családi körben. Sok bőröndöt hozott magával az iskolába, rengeteg ruhája volt otthon és a személyes tárgyaitól sem szeretett volna megválni, igaz néhány dolgot így is hátra kellett hagynia, de a fontosabb cuccait mind elhozta. Kicsit izgult az új élethelyzet miatt, ez nagy változás volt az életében, hogy el kellett jönnie otthonról és kiszakadni a megszokott környezetéből, de úgy gondolta, hogy megállja majd a helyét a mágustanodában és sok veszítenivalója úgysincs. Az egyedüli ellensége a magány, hiszen még nem ismert senkit sem az új helyen, néhány arcot megpróbált ugyan memorizálni, akikkel többször összefutott, de mélyebb kapcsolatra nem tett még szert senkivel sem - ami ilyen rövid idő alatt érthető, hiszen még csak néhány napja érkezett meg az intézménybe. Magától nem erőltette az ismerkedést, de persze nem volt ellenére az új kapcsolatok kialakítása. Úgy volt vele, hogy aki normális, rendes hozzá ahhoz ő se tuskó, aki meg bunkó, az amúgy is menthetetlen. A lány már nagyjából berendezkedett a saját területén, de nem pakolt ki mindent, hiszen úgy gondolta, hogy az értékesebb dolgait majd akkor veszi elő a bőröndjeiből, ha saját hálója lesz - az azért mégiscsak biztonságosabb. Nem igazán bízott senkiben sem, hiszen mindig is arra nevelték, hogy tartózkodjon az idegenektől és csak akkor legyen bizalmasabb valakivel, ha már van róla valami fogalma, hogy egyáltalán milyen lehet az illető. Persze, ezt nem lehet rögtön kapásból kikövetkeztetni, de azért mégiscsak ki lehet sakkozni, ha megvannak már a rá utaló jelek, hogy milyen is valójában az illető. A pofára esés kockázata mindig fennáll, de aki nem mer, az nem nyer ugye...
Mivel Rachel nemrég érkezett meg, úgy gondolta, hogy ideje felfedezni a kastélyt és amúgy is szeretett volna sétálni egy kicsit, így elindult felfedező útjára. A lány farmert és egy világoszöld hosszú ujjú felsőt viselt, haját lófarokba fogta, úgy indult neki útjának. Egy kis bolyongás után a bajárati csarnoknál kötött ki, ahol "megpihent" kicsit, hiszen már eleget mászkált és itt még úgysem tartózkodott huzamosabb ideig.

Tímea

Rachel mélyen elmerült gondolataiban, élvezte a csendet és a nyugalmat, amelyben már napok óta nem volt része, így végre valahára elmerülhetett saját kis világában, ám nem sokáig tartott az öröme. Hirtelen megingott kicsit, próbálta lereagálni a történéseket, hiszen nagyon gyorsan történt az egész és nem számított semmi ilyesmire - persze ki az aki erre számít? Ha mindenki felkészülhetne mindenre, sosem történnének apróbb balesetek. Szerencsére a lány elkerülte az esést, csak megingott kicsit, ám annál nagyobb volt a meglepődése, hiszen a váratlan fordulatok mindig meglepik az embert. Az incidens után kellett neki pár másodperc, mire felfogta, hogy mi történt, kicsit mérges volt, de aztán gyorsan magához tért és lereagálta a helyzetet:
- Ez aztán a szívélyes fogadtatás! Mindig ilyen tempóban furikázol fel-alá? - kérdezte szúrós tekintettel a lánytól, aki kis híján fellökte, de amilyen gyorsan jött a haragja, olyan gyorsan el is szállt, mivel látszott a lányon, hogy kétségbe van esve és nagy valószínűséggel nem direkt ment neki.
- Legközelebb légy óvatosabb, egyébként nem láttam errefelé semmiféle állatot. Mikor tűnt el a macskád? - kérdezte a lánytól, akiről igazából semmit sem tudott, most látta életében először. Ahogy végigmérte diáktársát látta, hogy nem abba a házba jár, ahová őt beosztották, viszont ez egyáltalán nem zavarta, hiszen a kis incidensen kívül semmit sem ártott neki, bár az is igaz, hogy egyelőre semmit sem tudott róla.
- Egyébként Rachel vagyok, téged hogy hívnak? - nyújtotta a lány felé a kezét, mert azért az udvariasság még nem veszett ki belőle, egyébként is kíváncsi volt diáktársára, hiszen napok óta alig volt lehetősége kommunikálni másokkal.
Fogalma sem volt róla, hogy a másik hanyadik évfolyamos, de az rögtön feltűnt neki, hogy nem tűnt egy emberevő szörnyetegnek, persze úgy állt hozzá az egész helyzethez, ahogy a mondás is tartja: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten." - ehhez tartotta magát mindig, persze volt, mikor olyan hangulatba került, hogy ajánlatosabb volt messziről elkerülnie mindenkinek, de egyébként az emberséges viselkedésre törekedett. Mindenkinek vannak rossz napjai, amikor semmi sem dobja fel és úgy reagál a jó indulatú közeledésre is, hogy abban semmi köszönet sincs. Rachel-nek szerencsére ma nem ilyen napja volt, inkább semleges hangulat lett úrrá rajta, egyáltalán nem volt kötekedős kedvében.

Tímea

- Örvendek. - motyogta Rachel és megpróbált mosolyt erőltetni arcára, habár tudta, hogy ezzel nem járt sikerrel, ugyanis általában nem tudta palástolni érzéseit, viszont ebben a szituációban ez egyáltalán nem zavarta. Nem volt semmi gondja a lánnyal, azt látta rajta, hogy nem egy szószátyár típus, de nem igazán érdekelte, neki se volt mindig hangulata hosszú csevegésekben részt venni, így nem is erőltette, sőt nem is igényelte ezt a társalgási formát. Látta, hogy a lány kétségbe van kissé esve az eltűnt macskája miatt, azért ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Ha gondolod körbenézhetek, hátha megtalálom Szofit...ja bocs, Szaffit, úgyis ráérek most, egyelőre semmilyen egyéb dolgom nincs, ami annyira állatira fontos lenne. Sokat ne várj azért, nem fogom végigpásztázni az egész kastélyt, amúgy sem ismerem még itt ki magam, hiszen nemrég érkeztem meg, talán jobb lenne, ha együtt keresnénk, mert ha eltévedek itt, akkor már nemcsak a macskádat nyilvánítják eltűntnek. ~Persze kit érdekel, ha eltűnök, úgyse ismerek itt senkit, lehet fel se tűnne senkinek, hogy eltévedtem.~
Rachel nem az a típus volt, aki rögtön mások segítségére sietett, de mivel nem volt jobb dolga, így jelen esetben kivételt tett a lánnyal, úgy volt vele, hogy legalább történik valami és addig is elüti valahogy az időt. Nem volt ínyére, hogy egyedül nézzen szét, igazából nem is attól félt, hogy eltéved, hiszen bárki útba igazíthatja, hanem társaságra vágyott. Egyedül is jól elvolt, de az ember társas lény és így, hogy napok óta nem igazán tudott senkivel sem beszélni pozitívan érintette, hogy van kihez szólnia, még akkor is, ha a lány nem olyan beszédes típus.
~ Kár, hogy nincs itt a bátyám, akkor legalább eseménydúsabban telnének a napjaim, nem ölne meg az unalom...~
Rachel jól kijött a testvéreivel, a bátyjával pedig a kisebb viták ellenére mindig is egy hullámhosszon voltak, igazi belevaló srác volt. A húgával is jól kijöttek, de vele többször akadt nézeteltérése és éretlenebb gondolkodású volt, de ugye ez a korának betudva nem meglepő dolog.

Tímea

Rachel észrevette, hogy a nem szószátyár lány hirtelen jó kedvre derült, ezek szerint neki sem volt ellenére egy kis társalgás. Nem tudta, hogy melyik házba jár, nem ismerte a származását, de igazából mindez nem is érdekelte, mert nem akart senkit sem közel engedni magához, elvolt a maga kis világában, ami nem függ össze azzal, hogy ettől függetlenül beszédesebb kedvében volt a kelleténél. Végül is neki is jó kedve volt ahhoz képest, amilyen egyhangúan telt el ez a pár nap az iskola falai között, szóval ráfért már egy kis pozitív élmény.
- Nincs mit, végül is nincs jobb dolgom egyelőre és látom rajtad, hogy nagyon aggódsz az állatodért, úgyhogy miért ne szállnék be a keresésbe? - vonta meg a vállát Rachel, majd megindult a teremben, hátha meglátja a macskát valahol a közelben.
- Az is lehet, hogy itt rejtőzködik valahol, sok helyre el tud bújni, az a sanda gyanúm, hogy vígan húzza valahol a lóbőrt, amíg te halálra izgulnod magad miatta. - mondta nyugodt hangon a lány, persze nem megnyugtatásként ejtette ki ezeket a szavakat a száján, hanem mert valóban úgy gondolta, hogy meglesz a macska és nem kell emiatt túlságosan izgulnia Tímeának. Rachel nem tudta átérezni az aggodalmat, mivel neki csak egy kisebb kígyója volt, ami egy terráriumban lakott, ráadásul a nap nagy részét átaludta, szóval sose szökött még meg onnan.
A lány nem volt túl fitt, keveset aludt az éjjel, mert diáktársai nem akarták kialudni magukat éjszaka és egész éjjel ment a cseverészés és nevetgélés, remélte, hogy ennek hamarosan vége szakad és nemsokára nyugodtan alhat majd egy másik, elszeparált szobában. Otthon nem volt ilyen gondja, mindenkinek külön szobája volt és mivel gazdag családból származott, ezért elég nagy házban laktak, így senki sem zavarta a másikat és mindenkinek megvolt a maga saját kis privát szférája. Büszke volt aranyvérű származására, a mugli dolgok hidegen hagyták, viszont két szenvedélye volt - az íjászat és a póker "varázsló változata". Szabadidejében megtanult íjászkodni, a pókerjáték imádatát pedig az apjától és a bátyjától örökölte, persze ezekben nem vett részt, csak passzív néző volt, de azt tervezte, hogy ezekkel a tevékenységekkel is foglalkozni fog, ha egyszer "felnő". Az apja és a bátyja plusz a baráti körük gyakran összeültek kártyázni, ezt a játékot  mindegyikük szerette. Az anyja mindig is tisztelettudó volt és éles eszű nőszemélyként ismerte mindenki, arra pedig mindig ügyelt, hogy megmaradjon családja jó hírneve, hiszen számos aranyvérű családdal ápoltak szoros kapcsolatot, de nem is volt takargatni valójuk, hiszen származásukhoz méltó életet éltek és mindig is feddhetetlen családi múltjuk volt.
- Látod valahol a macskát? - kérdezte érdeklődést mutatva Rachel, miközben végigpásztázta tekintetével a termet.

Tímea

Úgy látszik, hogy nem akar megoldódni a helyzet, ugyanis "Kacor Királylány" nem akar előjönni rejtekhelyéről, akárhogy is szólongatja a lány, még a macskaeledel sem hozza lázba. ~Jó, hogy nincs négylábú szőrgombócom, így nem kell aggódnom, hogy mi lenne, ha elcsatangolna és sosem térne vissza. A kígyómmal nincs ilyen gondom, elvan a terráriumában és szinte az egész napot átalussza.~ A lány elmerengett rajta, hogy neki nem hiányozna tulajdonképpen semmilyen állat, mert a legtöbbel csak a gond van, bár némelyikük engedelmes és elragadó, de sokat kell velük foglalkozni, szóval egyelőre nem érezte a késztetést erre. Az egyik barátnője távoli ismerősének, ahol életében egyszer járt, színes, egzotikus halai vannak, azokkal semmi gond nincs, csak időnként meg kell etetni őket és nagyon mutatósak, valamint fontos a részleges vízcsere hetente, de nem igénylenek folyamatos törődést. Rachel kedvelte az állatokat, de nem vállalt volna be olyat, ami nagy felelősséget igényel, a kígyójával pedig elvolt, néha kiszedte a terráriumból, de nem töltött sok időt "szabadlábon", mert rövid idő elteltével visszakérezkedett a kuckójába, hogy folytassa hobbiját, az alvást.
A lány kicsit elpilledt, de megpróbált figyelni Tímeára, mert látta rajta, hogy szeretné már megtalálni elveszett kis kedvencét, ami érthető volt. Rachel elgondolkodott, hogy mivel lehetne rálelni az állatra, majd eszébe jutott, hogy a macskák imádnak játszani, ilyenkor vadász üzemmódba kapcsolnak, tehát így előcsalogathatná, bárhol is van. Szétnézett a teremben, majd hirtelen meglátott egy papírlapot a földön heverni, felvette és papírgurigát formált belőle, majd eldobta és a padlón gurította maga előtt folyamatosan, közben figyelte, hogy honnan csap le rá a macska - feltéve, ha előjön, bár ebben szinte biztos volt.

Tímea

Rachel terve bejött, Tímea legnagyobb örömére a macska előbújt rejtekhelyéről, így a lány megnyugodhatott végre. ~Szép állat, nagyon barátságosnak tűnik, de örülök, hogy nekem nincs, sok vele a gond és nem lennék alkalmas erre a feladatra, meghagyom inkább másnak ezt az "örömöt".~ A lány azokat az állatokat részesítette előnyben tartás szempontjából, amelyek kevés törődést igényeltek, egyébként a növényekkel sem tudott bánni, ugyanis az ajándékba kapott virágok általában a halál sorsára jutottak, mivel hajlamos volt elfelejteni, hogy állandó locsolást igényelnek és legtöbbjük kiszáradásban pusztult el. Az anyja szerette a virágokat, az ő esetében ritkán fordult elő, hogy akár csak egy növény is elkorhadt volna, szeretett velük foglalkozni és szívvel-lélekkel gondozta őket.
- Örülök, hogy meglett Szaffi, sejtettem, hogy itt bújt el valahol. - mondta a lánynak teljes meggyőződéssel, bár teljesen nem volt biztos a dolgában, csak reménykedett benne, hogy a macska ebben a helyiségben tartózkodott. Már egyébként sem volt más ötlete arra az esetre, hogy előcsalogassa rejtekhelyéről az állatot, úgyhogy nagy kő esett le a szívéről, hogy végre előkerült és nem kellett tovább keresni.
- Szívesen, egyelőre nem hajtom be rajtad a tartozást, de ha később olyan helyzet adódik, akkor szólni fogok és nem felejtem el, hogy az adósom vagy. - válaszolt Tímeának nyugodt hangon, közben az állatot nézte, aki az ételre áhítozott. A kígyója szerencsére nem volt nagy étkű, ritkán kellett etetni, fele annyi gond volt vele, mint más állattal.
- Ha nem haragszol, most elvonulok aludni, ugyanis eléggé fáradt vagyok, napok óta nem pihentem ki magam, remélhetőleg most sikerülni fog. Örvendtem és máskor tartsd szemmel a macskádat. - felelte búcsúzóul Rachel, majd gyors léptekkel elhagyta a termet és komor arccal sietve elillant a hálókörlet felé.

Köszönöm a játékot!

 

Gellért

Rach épp Lilla szobájának ajtaján kopogtatott, hátha "otthon" találja a lányt, de sajnos nem járt sikerrel, mert nem válaszolt senki sem a belépési szándékára.
~ A fenébe, hol lehet Lilla? Viszonylag rég beszéltünk, jó lett volna csevegni egy kicsit, most mihez kezdjek? Nincs kedvem itthon ülni, dög unalmas az egész. ~ -ezek a gondolatok cikáztak végig a Rellonos agyán, úgyhogy sikertelen hadművelete után visszatért szobájába, majd arra gondolt, hogy mászkál kicsit a kastély falai között, mert nagyon unta az egyedüllétet és egy kis környezetváltozás jót tett volna neki amúgy is, így nekikezdett útjának.
Rachel fekete nadrágot, világoszöld felsőt, fekete csizmát viselt, haját hátrafogta, így indult neki a sétának, mely egyenesen a bejártani csarnokhoz vezetett. Nem is értette, hogy miért pont itt kötött ki, de megszállta egy régi emlék ezzel kapcsolatban, ugyanis itt segített Timinek megtalálni az elveszett macskáját.
~ Kedves lány volt, szerencsére előkerült a kis kedvence is, igaz, már rég nem találkoztunk, de ez a hely előhozza az emlékeket az emberből. ~
A lány szerette az állatokat, főleg a macskákat, de egyelőre nem tudta volna elképzelni, hogy saját állata legyen, amelyet gondozni kell, mert még magát is nehezen látta el, hát még egy másik élőlényt! Talán egyedül a halak jöhettek volna szóba nála, azok ugyanis kevesebb gondozást igényelnek, csak heti egyszer vízcserét és táplálékot, az pedig könnyen és egyszerűen megoldható. A Rellonosnak egy siklója volt jelenleg, melynek egy nagyobb terrárium volt az otthona, igaz, nagy törődést nem igényelt, néha kivette "járkálni" és ellátta élelemmel, de ezen felül semmi dolga nem volt vele. Ha nagyon nem volt társasága, akkor néha beszélt hozzá, de amúgy nem volt semmilyen más kötelezettsége feléje, ami nagyon megnyugtató volt számára, hiszen ezer más dolga volt.
Ezekkel a gondolatokkal tűnődve állt a lány a bejárati csarnokban, nyugodtan el tudott mélázni, hiszen rajta kívül jelenleg senki sem tartózkodott a helyiségben, mondhatni csend és hullaszag uralkodott a teremben, melyet a lány egyáltalán nem bánt.

Gellért

A lány mélyen elrévedt gondolataiban, melyekből egy ismeretlen rántotta ki egy gyors kérdéssel, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy merre menjen. Rach kicsit hátrébb hőkölt a csodálkozástól, mert nem gondolta, hogy rajta kívül még más is lesz ebben a helyiségben, mivel annyira elhagyatott és kihalt volt még az imént, másrészt, ha lenne is itt valaki, kicsi lett volna rá az esély, hogy megszólítsa, mégpedig most éppen ezt történt vele.
- Szia! Hát attól függ, hogy hová szeretnél menni! -nézett végig a másikon, aki körülbelül vele egykorú lehetett, és mivel nagyon tanácstalan volt, gyanította, hogy egy újonccal van dolga. Nem mintha ő maga nem lett volna az, hiszen nem is olyan régen érkezett meg a kastély falai közé, de néhány helyszínt bejárt már, így tisztában volt azzal, hogy ezek a szobák pontosan hol találhatók. Visszaemlékezett arra az időszakra, amikor megérkezett az iskolába, abban az időintervallumban még ő sem tudott semmit, általában ő is másoktól kért útbaigazítást, aztán a mentoraihoz fordult kérdés esetén, akik mindvégig nagyon segítőkészek és kedvesek voltak vele, ez pedig igazán jól esett neki, mivel akkoriban még senkit sem ismert és úgy érezte, hogy legalább nem egyedül kell megküzdenie a kezdeti nehézségekkel.
~ Vajon hová akar menni? Melyik házhoz tartozik? ~ -morfondírozott magában a Rellonos, majd a fiúra nézett és egyenesen rákérdezett:
- Melyik házba osztottak be?
Rachel úgy gondolta, hogy nem árt ezt tudni, mert mindegyik ház máshol található, aztán még a végén rossz helyre irányítja és ő lesz a bűnös, ezt pedig nagyon nem akarta. Úgy volt az egész dologgal, hogy azért mégiscsak bemutatkozik, ha már megszólították és beszédbe fog elegyedni a másikkal:
- Egyébként Rachel vagyok! -nyújtotta karját a másik felé, hiszen a kézfogás hozzátartozik a bemutatkozáshoz, az illendőségre pedig nagyon is adott, mert mindig is elvárták tőle a szülei, hogy mindig a megfelelő viselkedés dukál különböző társalgási helyzetekben. A Rellonos úgy látta, hogy nem néz ki a másik sem emberevőnek, sem barátságtalannak, de azért még óvatos volt vele szemben, mert még egyáltalán nem ismerte, de egyelőre azt gondolta, hogy még új itt és segítségre szorul.

Gellért

- Ó, szóval Navinés vagy, akkor a Déli Szárny felé kell venned az irányt, ott egy eldugott folyosón található egy portré, Madleine, ő fogja kérni a jelszót is, utána belépést nyerhetsz a házba. Sajnos a jelszót nem tudom, mert az titkos, mindenki csak a saját területét ismeri, de szerintem lesznek ott háztársak, akik elárulják neked a jelszót a belépéshez. -válaszolta neki Rachel, közben arra gondolt, hogy még nem is járt soha abban a házban, de azzal szerencsére tisztában volt, hogy merre helyezkedik el az épületben.
- Én is új vagyok itt, mondhatni, nemrég érkeztem ide, elsős diák vagyok, Rellonos. -magyarázta neki Rach, és ilyenkor mindig belegondolt abba, hogy nagyon hiányzik neki az otthona, de szerencsére elvan itt is, mert megismerkedett pár emberrel, akikkel egész jó barátság alakult ki és így nem volt teljesen magára utalva. Otthon is nagy népszerűségnek örvendett, mindig voltak körülötte barátok, akikre lehetett számítani és itt is jól érezte magát újdonsült ismerősei társaságában. Csak akkor unatkozott, ha épp senki sem ért rá, de ezt érthető is volt, mivel sok szorgalmijuk volt és egyébként is mindenkinek megvolt a maga gondja, elfoglaltsága, így a lány se várta el másoktól, hogy mindig csak vele foglalkozzanak, még ha az empátiakészség szempontjából nem is állt a helyzet magaslatán.
- Biztos sikerül idővel beilleszkedned, a házad sok jóindulatú, segítőkész emberből áll, úgyhogy nem fogod magad egyedül érezni. -tette hozzá Rachel, miközben még az előző gondolatai hatása alatt volt, igaz, hogy az ő háza nem erről híres, de akikkel idáig találkozott, azok mind rendesek voltak vele a mentoroktól kezdve egészen a diákokig bezárólag, de persze ettől függetlenül akadtak olyanok, akik más értékeket képviseltek, de egyelőre azokkal nem hozta össze a sors. Egyedül egy rejtélyes diák volt pimasz vele, aki még a tiltott repülés alatt ráküldött egy cirkeszt, amiből nagyobb baja is származhatott volna, de még most is égett benne a vágy, hogyha megtalálja az elkövetőt, akkor jól megleckézteti majd, de úgy, hogy azt is megbánja, hogy a világra jött.
Rach ennek hatására kissé elkomorodott, kezét ökölbe szorította, gondolatban már megtépte az idegent, de aztán visszazökkent a valósába és megpróbált úgy csinálni, mintha meg sem történt volna ez a negatív elmélázás.
Nem igazán volt ínyére az, hogy a karácsonyi szünetben nem tudott hazamenni, de tudta, hogy most muszáj kitartania, nemsokára úgyis év vége és hamarosan újra találkozhat a családjával. Igazából szívesen jött az iskolába, de nem gondolta, hogy ekkora hiányérzete lesz, már ami a szeretteit illeti, viszont most szembesült ezzel az érzéssel, de tudta, hogy felül kell kerekednie önmagán és a kitartás a nyitja mindennek.
- Honnan jöttél? -tette fel a kérdést a Rellonos, mert kíváncsi volt rá, hogy melyik országból való a fiú, ugyanis már sok diákkal elegyedett szóba, akik a világ különböző pontjairól gyűltek itt össze.

Gellért

A lány látta, hogy Gellért fellelkesült, miután meghallotta, hogy nem ő az egyedüli újonc itt, ez még az újdonság varázsa, vajon ugyanilyen lelkes marad az iskolával szemben, ha eltöltött már itt egy kis időt és sikerült beilleszkednie?
~ Biztosan könnyű dolga lesz barátokra lelnie, pont abba a házba került, ahol tárt karokkal várják az embert, bár én sose válnék meg a házamtól, hiszen pont attól olyan erős és rejtélyes, hogy tele van színes, abnormális és érdekes egyéniségekkel, ott aztán mindenki megtalálhatja a saját körét, ha úgy akarja és pont attól érdekes az egész, hogy nem tudja mire számítson az ember egy Rellonossal kapcsolatban. ~
- Akkor ezek szerint már tanulmányoztad az itteni dolgokat, de ne vedd túl komolyan ezeket az információkat, mert semmi sincs kőbe vésve, magyarán semmi sem az, aminek látszik. -mondta sejtelmesen a lány, miután már a korlátnál álltak, ő egyáltalán nem fáradt el, de odébbállt az új jövevénnyel, mert nem akarta körbeharsogni az egész termet, amúgy is hülyén nézett volna ki, ha ordibálva cseverésznek egymással a távolság miatt.
- Először a Gólyalakba fogsz kerülni, de ha összehaverkodsz pár háztársaddal, akkor kérvényezheted, hogy velük szeretnél lakni és akkor külön szobád lesz. Erősen ajánlom, nekem megváltás volt ez, mivel a közös helyiségben nem tudtam nyugodtan aludni, mivel eléggé zajosak a diákok és nincsenek igazából tekintettel a másikra, úgyhogy azóta vagyok kipihentebb, mióta átkerültem az új helyemre. Amúgy is jó buli együtt lakni azokkal, akiket amúgy is kedvelsz! -világosította fel a srácot a Rellonos, ám a legutóbbi kijelentése csak féligazságot tükrözött, mivel egyedül csak Lillát ismerte, akivel jó barátságban volt, a másik lányt nem is nagyon látta még, sokszor gondolkodott rajta, hogy egyáltalán létezik -e, de néhány holmiját látva el is vetette ezt a felvetést, lehet, hogy magának való, vagy épp az ellenkezője, sose bír egy helyben megmaradni és azért nem futottak még össze eddig.
- Szeretek egyedül lenni, ha olyanom van, de egyébként társasági ember vagyok, megszoktam, hogy otthon is körbe vagyok véve barátokkal, nekem ez a természetes. -reagált Rach a fiú kijelentésére, majd belegondolt, hogy mennyire hiányoznak most a barátai és a családja, és hogy milyen messze vannak tőle. Emiatt kicsit elszomorodott, de nem mutatta ki, inkább gyorsan témát váltott és a következő kérdésre adott választ:
- Eredetileg Amerika az otthonom, apám odavalósi, anyu pedig koreai, mi már ott születtünk a testvéreimmel. Aztán később apám kapott egy jó munkalehetőséget Magyarországon, azóta itt tengetjük a mindennapjainkat, nem mondom, hogy nem mennék vissza, ott jobb volt, de már megszoktam a helyzetet.
~ Ez van, amire nincs ráhatása az embernek, azon kár idegeskednie, attól nem lesz jobb, csak felesleges negatív dolgokra fordítja az energiáit, miközben saját magát emészti fel.~
- Na és van már valami elképzelésed a jövőddel kapcsolatban? -tett fel egy újabb kérdést Rachel, úgy gondolta, hogy biztos nincs, mert miért is lenne, de vannak olyan egyéniségek, akik már akkor tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni a későbbiekben, mióta szinte a világra jöttek...nos, a lány nem tartozott közéjük, egyelőre elképzelése sem volt a jövőjére nézve, remélte, hogy majd alakul valahogy a dolog és később talán okosabb lesz ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.

Gellért

- Jó neked, hogy bármilyen körülmény között el tudsz aludni, nekem mindig gondot okozott zajos környezetben elszenderedni.
~ Persze, hiszen a szüleim mindig tiszteletben tartották, hogy az éjszaka alvásra való és ne zavarjuk egymást, a szobáink is milyen jól el voltak szeparálva egymástól és milyen nyugodt volt minden! Hiányzik a szobám! ~
A lány megtudta, hogy Gellért otthon is nagy népszerűségnek örvendett a sok barát hallatán, hát igen, ki az aki szívesen hagyná ott őket, amikor olyan jól elvoltak és mindig lehetett számítani rájuk?
- Persze, ez nem kívánságműsor, most itt kell lenni, ez van.
Rach szívesen gondolt szülőhazájára, nagyon hiányzott neki, de megígérte magának, hogy egyszer visszatér oda, remélhetőleg nem jön közbe semmi sem.
- Nagyon szerettem ott lakni, más az egésznek az atmoszférája, egy gyönyörű kertvárosban laktunk Fairview-ban, idilli környezetben, hatalmas, családi házban. A környékünkön nagyon kedvesek voltak az emberek, minden család ismerte egymást, összetartott a közösség. Nekem azért volt jobb ott, mint itt, mert ott születtem és szerettem ott élni, igaz itt is elvagyok, vannak új barátaim is, de ha lenne rá lehetőségem inkább visszamennék. Koreában nem jártam még, anyám már Amerikában élt, amikor megismerkedett apámmal, szóval az kimaradt. Oda is elmennék egyszer kíváncsiságból már csak a származásom miatt is, de mindig is Amerika lesz az igazi otthonom. -válaszolta Rachel, mert valóban szülőföldjéhez húzta a szíve és Koreához a származásán kívül semmilyen kapcsolat nem fűzte, úgyhogy az semleges volt számára.
- Igen, angol, magyar és koreai nyelveken beszélek, de a jövőben szeretném majd elsajátítani a franciát is, abból egyelőre csak pár szót ismerek. -válaszolta a Rellonos, majd egyből az egyik ismerősére gondolt, aki kente-vágta azt a nyelvet, csak se ideje, se energiája nem volt megtanítani neki, ugyanis nagyon lekötötték a teendői.
- Elég sok helyen vannak rokonaitok, milyenek azok a helyek? Angliáról azt hallottam, hogy ott elég búskomor az időjárás, valóban így van? - kérdezte Rach, majd karját összefűzve ő is nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, így folytatta a csevegést.
A mi szeretnél lenni, ha "nagy" leszel kérdéssel megfogta Gellért, mert halvány fogalma sem volt erről, de a válasz alapján a fiúnak sem volt egyelőre elképzelése a jövőjével kapcsolatban.
- Egyelőre még gondolkodom ezen, nem tudom, hogy mi lenne a jó. Szeretek sprotolni, íjászkodni, érdekel a fotográfia és a varázspóker is, de még nem biztos, hogy ezek közül bármelyik is szerepelni fog a jövőképemben...aztán ki tudja? -a Rellonos minden hobbiját felsorolta, ezekkel szívesen foglalkozott, végül is nem bánta volna, ha lehetősége adódik majd a későbbiekben is akár komolyabban űzni valamelyiket.
- Mi a hobbid? -kérdezett vissza röviden, mert a hosszabb hangvételű beszélgetés során érdekelte, hogy Gellért mivel szokta elütni a szabadidejét, már ha volt neki.

Hoshi Neko Silver

A lány, aki épp erre járt


Rach egyedül kóválygott a kastély falai között, nem szeretett volna sokáig csatangolni, mert egy órahosszát sétálgatott már egy kis feszültséglevezetés gyanánt, ugyanis a vizsgaidőszak eléggé megviselte. Sokat tanult, hogy áthidalja az összes megmérettetést lehetőleg jó jegyek kíséretében, nehogy szülei megszólják, de tudattágításba befektetett energiának nagy ára volt, mert totálisan kiszipolyozta az agyát a sok magolás, készülés. Már ezer éve nem érezte ennyire fáradtnak magát a lány, de mindenképp szeretett volna évfolyamot lépni, és tisztában volt vele, hogy a családjának is meg kell felelnie, és igencsak össze kell szednie magát, ha nem akar nagy letolást kapni otthonról.
A Rellonos nem igazán figyelt a külvilágra és a körülötte zajló eseményekre, teljesen belefeledkezett az őt érintő dolgok átgondolásába, azt pedig csak remélte, hogy nem téved el közben a kastélyban, hiszen olyan területeket is megjárt már, ahol előtte még sosem tartózkodott. A nagy elmélázásból hirtelen visszatérve a bejárati csarnoknál találta magát, nem is értette, hogyan került ide, hiszen nem is erre akart jönni, bár igazából teljesen mindegy volt, hogy merre vezet az útja, mert kizárólag a saját gondolataival volt elfoglalva.
A helyiségben megpillantott egy különös alakot, aki nagy lazán iszogatott valamit, úgy tűnt, mintha várna valakire, bár nem tűnt valami magabiztosnak, azt se zárta ki a lány, hogy esetleg eltévedt, vagy életében még sosem járt erre. Eléggé elegánsan festett a fiú, Rachel pedig odasétált hozzá, mert kíváncsi volt, ki lehet az illető, megenni pedig csak nem fogja, bár meg tudná védeni magát, hiszen mégis csak egy Rellonos.
- Helló! Eltévedtél, vagy vársz valakire? -szólította meg érdeklődően az idegent, amikor odaért hozzá, majd keresztbe tett karokkal megállt előtte és várta a választ, ha egyáltalán kap, mert lehet, hogy a másik szó nélkül elsétál mellette, ki tudja? Az emberek érdekesek és sokszor kiszámíthatatlanok.

Hoshi Neko Silver

A titokzatos idegen

A lány nagyon meglepődött ezen a hagyományos és udvarias üdvözlési formán, kicsit meg is illetődött, amikor a fiú elkapta kezét, hogy csókot hintsen rá és gáláns lovagként viselkedhessen, bár meglepődése főként abból fakadt, hogy nem igen találkozott még az iskolában ehhez hasonló magatartáshoz, általában a fiatalok csak intenek egymásnak, ritka a fizikai érintkezés köztük, bár az érzelmesebb fajtáknál gyakrabban előfordul egy-egy oldalra puszi vagy ölelés üdvözlésként.
- Örvendek! -válaszolta a fiúnak egy mosoly kíséretében, majd bemutatkozott ő is:
- Rachel Octavia Amber vagyok, elsős, Rellonos, bár már nem sokáig mert nagy valószínűséggel szintet évfolyamot lépek, mivel a vizsgák nagy része sikerült, igaz sokat tanultam rá, de megérte. Ezek szerint ide jártál te is? -érdeklődött a Rellonos, hiszen az illető tisztán és érthetően kifejtette, hogy jól ismeri az iskolát, mivel itt tanult. A lány tudta, hogy ez egy idióta kérdés volt részéről, hiszen ha egyszer már elmondta a srác, hogy ide járt, akkor miért kérdezi meg még egyszer....ez olyan, mintha a húgától megkérdezné, hogy tanul -e, amikor éppen azt csinálja...miért kérdez rá az ember arra, amivel amúgy is tisztában van?
- Köszi, az italt, ez az egyik kedvencem.
A zöldike örült a finom, forró italnak, jó ízűen kortyolgatta, majd hozzátette:
- Jó neked, hogy már nem kell pálca a varázsláshoz, még hosszú út áll előttem, mire odáig eljutok, de remélhetőleg belejövök majd ebbe is.
A lány szeme kikerekedett és csodálkozva nézett, hogy hol lehet a macska, mert semmit sem látott, hiába nézett körül gyorsan a srác körül...olvasott róla, hogy vannak olyan típusú emberek, akik kitalálnak maguknak egy képzeletbeli barátot, ami lehet személy, vagy állat is, lehet, hogy ő is pont ebben a szindrómában szenved...nem mert rákérdezni, hogy hol van a cicus, csak vigyorgott, mint a vadalma, bár tudatában volt annak, hogy első reakciója kapcsán a fiú már kikövetkeztethette, hogy kicsit furcsállja a helyzetet.
- Nekem egy siklóm van, de egyébként imádom a macskákat! -tette gyorsan hozzá, mert nem akarta, hogy a titokzatos idegen azt higgye, hogy dilinyósnak gondolja, mert szó sem volt erről, csak nem tudta hova rakni ezt az egészet, és ki tudja mit élt már át a srác élete során, hogy egy képzeletbeli barátra szorul...hacsak nincs arra más magyarázat, hogy a cicusnak hűlt helye van. Lehet, hogy mire kimondta a nevét gyorsan elillant valamerre, mert a macskák gyorsak, aztán még nem kapcsolt a fiú, hogy nincs már mellette.

Hoshi Neko Silver

Az érdekes beszélgetőpartner

A lány megtudta, hogy a fiú még itt lesz egy ideig, nagyon kíváncsi volt rá, hogy miért jött vissza az intézménybe ilyen sok idő elteltével, úgyhogy köntörfalazás nélkül kerek-perec rákérdezett:
- Mi szél hozott ide? Valami célja csak van annak, hogy újra itt vagy.
Hallgatta, ahogyan a srác mesél néhány régi emlékéről, például arról, hogy nagy népszerűségnek örvendett az iskola falai között, és kiderült róla az is, hogy odavoltak érte a lányok meg vissza. Ezen nem csodálkozott a lányka, hiszen teljesen rendben volt a kinézete és érdekes személyiség volt, nem az a szokványos valaki, amit nagy pozitívumként könyvelt el magában.
- Ezek szerint főleg szép emlékeid vannak erről a helyről és az emberekről, hát szerintem elég közvetlen vagy, így gyerekjáték lesz barátokat, ismerősöket szerezni. Ismersz esetleg valakit innen a régi időkből? -a lányt érdekelte, hogy tartózkodik -e olyan személy az intézményben, akit a fiú ismerhet, nem mintha bármi hasznát vette volna ennek az információnak, egyszerűen csak kíváncsi volt.
- Nem tudtam, hogy hasonít ez a két varázslat, hiszen teljesen más a nevük és a jelentésük is, miért kérdezed? -Rach látta, hogy a fiú elég komor lett hirtelen, úgyhogy sejtette, hogy valami balul sült el akkoriban és ennek persze ő is részese volt, de nem ismerte a részleteket, azt gondolta, hogyha beszélgetőpartnere úgy gondolja, akkor beavatja ebbe a témába, ha nem akkor pedig semmit sem veszít, tiszteletben tartja a döntését.
A srác hirtelen lehajolt és belemarkolt a levegőbe, majd feléje nyújtotta a "semmit", ezt Rachel nem tudta mire vélni, de amikor meghallott egy halk csilingelést szabad kezével megérintette a dolgot és levegő helyett selymes, szőrös állatkához ért a kacsója.
- Ó, ez tényleg egy macska! -sikított fel, hiszen teljesen másra számított és hatalmas kő esett le a szívéről, hogy újdonsült ismerőse nem egy eszelős őrült volt.
- Hogyhogy átlátszó? És miért Ego a neve? -simogatta tovább lelkesen, majd hirtelen lerakta maga mellé a forró csokit a földre és megkérdezte a sráctól, hogy ölbe veheti -e.
- Nem is tudtam, hogy szereted a kígyókat, mondjuk ez hülye feltételezés volt, hiszen most találkoztunk először. Persze, nagyon szívesen megmutatom, amikor ráérsz! Időnként szoktam sétáltatni is, azaz a nyakamba veszem, vagy kézben szállítom a kastély falai között, hogy ő is "világot láthasson". -a zöldike örült, hogy a fiú ilyen lelkes lett a kígyó hallatán, hiszen nem sokan voltak oda érte, legalább valaki tudja értékelni a természet lényét, amely ugyan nem volt veszélyes, de sokan undorodtak tőle, viszont a lány csupán a szépséget és nemességet látta benne.

Hoshi Neko Silver


- Te jó ég! Hát mit vagy kit keresgélsz ennyire? -tette fel kérdését csodálkozva Rach, hiszen el sem tudta képzelni, hogy mi a srác célja az intézményben. Valamit nagyon titkolhat ha már rébuszokban beszél, de úgy gondolta, hogy nem firtatja tovább a dolgot, mert valószínűleg nem fogja az orrára kötni valódi szándékát.
A lány elcsodálkozott azon, hogy a srác ennyire idősnek gondolja magát, hiszen nem nézett ki vénembernek, de azzal is tisztában volt, hogy sokan nem tudnak szembenézni igazi korukkal és a valóságnál öregebbnek látják magukat még akkor is, amikor a kívülállók a koruknál fiatalabbnak nézik őket, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy fiatalabbnak néznek ki mint amennyi a valódi életkoruk. Rach nem tudta behatárolni, hogy a srác most túloz -e vagy csak nem tudja elfogadni az igazi életévét.
A Rellonos érettebb volt lelkileg, mint társai, szülei mindig nagy felelősségre nevelték, nagy volt rajta a nyomás, már csak a húga miatt is, de nem bánta, hogy nem olyan komolytalan mint az korosztályában lévő társai, igazából ez sok helyzetben előnyére is vált.
- Egyébként a bátyám is nagy népszerűségnek örvend a lányok körében. -tette hozzá vigyorogva, amikor a macskát simogatta az ölében, alatta meleg pléd volt már a fiúnak köszönhetően, így nem a hideg kőre kellett leülnie. Ami tény az tény, a srác valóban figyelmes volt, legalább volt még olyan ember a földön, akiből nem veszett még ki az udvariasság és ezt nagyon díjazta.
A cicus mocorgott egy kicsit az ölében, majd kényelmesen elhelyezkedett és mozdulatlan maradt, amiből Rachel arra következtetett, hogy elszundikált.
- Mi jót szoktál csinálni szabadidődben? -érdeklődött Rach, hiszen ha már összefutottak, úgy volt vele, hogy nem árt közelebbről megismerni a srácot.
A fiú kissé a bátyjára emlékeztette, hiszen ő is vagány volt és jóképű, gondolatban már el is képzelte, hogy milyen jó barátok lennének, de aztán visszazökkent a valóságba, nem akart sokáig elgondolkodni, hiszen úgy nevelték, hogy mindig figyeljen oda a másikra.
A srác hiányos öltözékes sztoriján a zöldike nagyokat kuncogott, mivel nagyon mókás volt ez a történet, amelyet beszélgetőpartnere elmesélt.
- Hát ez valóban vicces sztori!
A lány reagált a fiú kérdésére a kígyójával kapcsolatban:
- Nagini a neve, persze szólok, ha sétálgatok vele, de hogy talállak meg? Dobjalak meg egy bagollyal? -érdeklődött Rach, miközben Ego az ölében szundikált nyugodtan és békésen, ami egy igazi vérbeli macska szokása.

Hoshi Neko Silver

Mr. Rejtély

A fiú elegánsan hallgatott a nemrég feltett kérdésére...valahogy ezen nem csodálkozott a lány, hiszen idáig sem mesélt bővebben a témáról, tehát volt takargatni valója, de nem erőszakoskodott, tudta, hogy az emberek nem szeretnek belemenni olyan dolgokba, amik már az intim szférájukban helyezkednek el, hiszen legmélyebb titkaikba nem engednek semmilyen belátást nyerni.
- Ó, Mr. Ego megszólalt! -harsant fel Rach, mikor meghallotta a srác válaszát. Az nem kétség, hogy a fiú nem szenved önbizalomhiányban, sőt, nagyon is erős jellem, azta!!!
- Nos, abban hasonlítasz a bátyámra, hogy nagy egója van, valamint sorban állnak nála a lányok, szóval egy rossz szava sem lehet. Abban igazad van, hogy kevés a szépség, ha nincs mögötte tartalom. -válaszolta neki Rach, majd szomorúan belegondolt, hogy mennyi lányt megszívatott már Nathan, aki senkit sem vett komolyan, szinte mindenkit a játékszerének tekintett. Persze ezt a negatív tulajdonságát már nem hasonlította a sráchoz, hiszen nem volt vele tisztában, hogy hogyan kezelte a nőket, van aki megbecsüli őket és az igazit keresi, van aki pedig csak játszadozik velük. A bátyja még nem érett meg komoly kapcsolatra, de nem adta fel a reményt, hogy később benő majd a feje lágya.
- Művészet...én a fotográfiát szeretem, abból is a fekete-fehér képeket, melyek minden körítés nélkül visszaadják puritán módon a valóságot, valamint a jól elkapott pillanatokat, hiszen úgy készül az igazi értékkel rendelkező kép. Diane Arbus az egyik kedvenc fotográfusom. -folytatta a lány, de elharapta mondanivalóját, hiszen ez általában senkit sem érdekel, max. az igazi művészeket, úgyhogy inkább elhallgatott és nem folytatta lelkesítő beszédét a fotográfiával kapcsolatban.
A festés és a szobrászat messze állt tőle, mert nem volt valami jó kézügyessége, de ennek ellenére megpróbálkozott a rajzolás csiszolásával, több-kevesebb sikerrel. A zenéhez a zongorázás kötötte, hiszen azon a hangszeren játszott, de énekelni már nem tudott, mert egyszerűen nem volt jó hangja. Az olvasás és a tánc már közelebb állt hozzá, hiszen szívesen művelte mindkettőt szabad perceiben.
- Miért a Rellon? Nos, ide osztottak be! Egyébként is szeretem ezt a házat aranyvérűként és szeretnék majd egy sárkányos tetoválást is később, egy nonfiguratívat. -válaszolta Rachel komoly és elszánt tekintettel, majd folytatta mondandóját:
- Nem jár ide semmilyen rokonom egyébként. -felelte, mert nem tudta elképzelni, hogy miért kéne ahhoz rokon, hogy bekerüljön a Rellon házba...mindeközben a cicus még mindig békésen durmolt az ölében.

Hoshi Neko Silver

- Nem, nem ide jár...külföldi iskolában tanul jelenleg. Igazából sajnálom, mert nekem is jó lett volna, ha van egy ismerős arc, avagy biztos támasz az iskolán belül, de úgy néz ki egyedül kell megbirkóznom a rám váró feladatokkal és nehézségekkel. -válaszolta Rachel komor arccal, mivel nagyon hiányzott neki a családja és sajnálta, hogy a bátyja messze van tőle, mert nagyon jól kijöttek, főleg csínytevés terén, de be kellett érnie azzal, hogy a szünetekben látják egymást...már amikor sikerül...mert a karácsony nagyon nem úgy sült el, ahogyan szeretette volna, de hála barátnőjének átvészelte azt az időszakot is.
Rach látta, hogy a fiú egy igazi forró csoki fan, bár nem bánta, mivel ő is szerette ezt az italt, egyrészt finom volt, másrészt a hidegben nagyon jól esett neki.
- Hát igen, a bátyám hasonló hozzád, de nagy nőcsábász is egyben, nem tudom, hogy mikor fogja megtalálni az igazit, de idáig nem sikerült neki, mert akkor lehorgonyozott volna mellette. Talán túl nagyok az elvárásai, pedig tökéletes ember nem létezik és mindkét félnek idővel össze kell csiszolódnia, ha pedig nem bírják elviselni egymás hibáit, vagy nem keresnek megoldást egy problémára, hanem rögtön szakítanak, akkor az a kapcsolat annyit is ért. -magyarázta Rachel, nem mintha ebben valami nagy tapasztalata lett volna, csak megvolt mindenről a véleménye, amelyet nem félt másokkal megosztani.
- Ó, túl tökéletes vagy? Azta, hát elég nagy önbizalmad van!
~ Fogadjunk, hogy idáig nem került még padlóra és ő jött ki győztesen mindenből, minden esetre elég nagy mellénye van, hát nem is tudom, hogy ez igazából előny, vagy hátrány...nehéz kérdés. Mondjuk én sem szenvedek ebben csorbát, de ő még rajtam is túltesz. ~
- Hogy hívnak egyébként? -érdeklődött a lány, hiszen már jó ideje beszélgettek, de még mindig nem tudta a nevét, viszont az ölében alvó macskáét már kente-vágta, Ego.
A lány figyelmesen hallgatta a fiú beszédét a Rellonról, a kedvenc tartózkodási helye a szobáján kívül a klubhelyiség volt, de elraktározta agyában amit a srác mondott, hogy érdemes a tornyot is meglátogatni.
- Wow, milyen tetkóid vannak? Elég persze, ha megmondod, nem is vártam el, hogy megmutasd őket! -pironkodott a lány, majd belegondolt, hogy remélhetőleg hamarosan neki is meglesz a hőn áhított tetoválása.
Az ikerpár hallatán egy kis irigység fogta el, mert legalább ők egy iskolába jártak és meg tudták beszélni a gondjaikat, nem úgy mint ő, aki egyedül érkezett ide egy szál magában, de azért annak örült, hogy legalább pár barátot szerzett magának.

Hoshi Neko Silver

Mr. Who

- Igen, tudom, ilyenkor mutatkozik meg, hogy ki az aki valóban melletted áll és ki az aki cserbenhagy. Csak jóval egyszerűbb lett volna, ha már van itt egy ismerős arc, vagy nem egyedül jövök ide, de el kell fogadnom ezt a helyzetet, mást nem tehetek. Tudod, megszoksz, vagy megszöksz? De hova mehetnék? -folytatta elmélkedését a lány, a partneres kérdést nem firtatta, hiszen elmondta véleményét ezzel kapcsolatban és meghallgatta azt is, amit a srác javasolt, valójában nem mondott hülyeséget, látszott rajta, hogy megtapasztalt már egyet, s mást az életben.
- Nagyon érdekelne, hogy mi volt az, amit csak te voltál képes megcsinálni? -érdeklődött izgatottan Rach, hiszen el sem tudta képzelni, hogy miről beszélt a fiú, de biztosan tud mesélni arról, hogy mit művelt anno...legalábbis egy sztorit a sok közül.A csoportnál egyértelműen a srác rajongótáborára asszociált, bár nem értette, hogy mivel tudta őket meggyőzni arról, hogy bármiféle ellenszolgáltatás nélkül cselekedjenek a fiú kénye kedve szerint.
- Nos, akkor legalább a becenevedet áruld el, hiszen mindenkit szólítanak valahogy...avagy mindnekit a nevén neveznek. Én Rachel vagyok, vagy Rach, ahogy tetszik. -mondta a fiúnak, hiszen ő már bemutatkozott neki, úgyhogy remélte, hogy legalább a nickname-jét elárulja.
Kicsit furcsállta a viselkedését, mely egyáltalán nem volt megszokott, de mindig is kedvelte az érdekes embereket és sajnos nem volt túl sok olyan személy, akiről elmondhatta azt, hogy valóban nem mindennapi, úgyhogy igazán értékelte ezeket az embereket, köztük most a fiút is, hiszen nem látta előre, hogy mit fog lépni az illető és egyébként is kedvelte a kiszámíthatatlanságot, mert kiragadta az unalmas hétköznapokból.
A fiú megmutatta neki a tetkóját, ezek szerint azért nem zárkózott el attól a dologtól, hogy mégis felfedi legalább az egyik testékszerét, amelyet a lány alaposan megszemlélt:
- Wow, nagyon klassz! -felelte lelkesen a lány, amikor szemügyre vette az említett tetoválást, majd belegondolt, hogy aki már varratott magára tetkót, az utána általában még többet szeretett volna csináltatni, gyakran pedig már csak a helyhiány gátolta meg az illetőt ebben. Szó ami szó, a tetoválást valóban igazi művészetnek vélte, azaz valódi önkifejezésnek, ezért is szeretett volna magára varratni egy sárkányt, mely számára a szabadságot, a hatalmat, a védelmet szimbolizálta, mely magában a megtestesült ősi erőben összpontosult. Persze még sok más jelentése is volt számára, de nem szerette volna magának taglalni, hiszen tisztában volt vele, saját magának pedig minek is magyarázná meg ezt a dolgot, amikor amúgy is tisztában van vele.
- A jobb lábamra a vádlim környékére szeretném tetetni, nonfiguratívra gondoltam, mégpedig feketére, nem színesre.

Hoshi Neko Silver

A fiú, aki már nem anonym

Amikor a srác kifejezte, hogy valami komolyat szeretne közölni vele és olyan arcot is vágott hozzá, a lány abbahagyta a cicus simogatását és teljes figyelmét a fiúnak szentelte. Ahogy hallgatta szinte folyamatosan bólogatott, hiszen bölcs tanácsokkal látta el, a sárkányos lelkesítő beszéd pedig igencsak felspilázta, szomorú tekintete elszánttá vált és még egy kis mosolyt is megejtett beszélgetőpartnere felé.
~ Milyen igaza van, erős jellem vagyok, ezt tudom magamról, de vannak időszakok, amikor mély depresszióba zuhanok, de nem szabad feladnom! Furcsa, olyan, mintha részben a lelkembe látna, ez elég bizarr! ~
- Teljes mértékben egyetértek veled, erősnek kell maradnom minden helyzetben, csak tudod akkor elég nehéz, amikor úgy érzed, hogy minden összejött és legszívesebben kiszaladnál a világból. Kevés embernek nyílok meg igazán, mert volt pár negatív élményem a bizalomvisszaélés kapcsán. -válaszolta a Rellonos, hiszen úgy érezte, hogy sok veszítenivalója nincs, ha közli ezt a tényt a sráccal, ettől ugyanis még nem válik sebezhetővé.
Az Oroszlánkirály 2-őt nem látta, úgyhogy nemlegesen csóválta a fejét, amikor a fiú megemlítette neki, igazából azt sem tudta, hogy miről van szó, ugyanis nem volt televízió a házukban, erről pedig lemaradt.
Amikor Neko a karjához ért, majdnem felpattant helyéről, kissé megborzongott és a földet bámulta, ahová elsüllyedne, ugyanis nem szokott hozzá a fizikai kontaktusokhoz, max testvéreit ölelgette plusz azokat, akiket már nagyon közel érzett magához, ha egy idegen hozzáért, akkor mindig totál zavarba jött, bár ez nem igazán volt jellemző.
Nem tudta, hogy a srác észrevette -e a reakcióját, tekintete most a földről az átlátszó macskára váltott át, majd elkezdte megint nyunyurgatni.
Örült neki, hogy a fiú megtörte végül a csendet és bemutatkozott, a mester megnevezésen nagyot kacagott, majd gyorsan abbahagyta a vihorászást, mert nem akarta megbántani azt, akit valóban érdekelt, hogy mit gondol és mi van vele, legalábbis látszólag. Igazából nem izgatta, hogy Neko-t valóban érdekli, hogy mi a hasfájása, de a szavaiból kivette, hogy valószínűleg tényleg figyel rá a srác, mert különben nem mondott volna neki ilyen releváns információkat.
Kíváncsivá tette, hogy hogyan fogja szólítani majd újdonsült ismerőse, de nem kérdezősködött, mert mint mondta, ehhez idő kell, hogy kitaláljon neki egy olyan becenevet, ami ráillik.
- Nem szeretnék nagy tetoválást, csak amolyan közepes méretűt, a végén a nonfiguratív sárkány átkulcsolja a bokámat, úgy képzeltem el az egészet. -jelentette ki határozottan, majd folytatta mondandóját:
- Igen, hallottam róluk, azok is tetszenek egyébként.
Rachel meglepődött, hogy Neko hirtelenjében felhúzta az ingjét, így meglátta izmos hasát, amiből arra következtetett, hogy a srác valószínűleg szeret sportolni és nem az a kajafaló típus. A következő pillanatban meglátta a gyönyörű pillangót is, tátott szájjal bámulta, hogy milyen jól kidolgozott a tetkója és milyen kecses a mozgása.
- Ejha! Wonderful! Az azért előny, ha el tudod később tüntetni, bár szerintem nem lesz erre szükség, mert megunhatatlan! -jelentette ki elismerően, miközben a tetoválást bámulta, hát igazán szépen kidolgozott munka volt, akárki csinálta neki az tény.

Hoshi Neko Silver

Neko, a bölcs  

- Otthon van sok barátnőm, nekik megnyílhatok, hiszen sosem csalatkoztam bennük és az érzés kölcsönös, ismerjük már egymást jó ideje. A suliban csak pár barátom van, de azok is nagyon megbízhatóak és nem éltek vissza a bizalmammal, szóval őket kincsként tartom számon. Akit nem ismerek, azzal óvatos vagyok, párkapcsolatom pedig még nem volt, szóval az nem téma. Volt viszont régen egy jó barátnőm, akivel általánosba együtt jártunk és remekül kijöttünk, majd később elköltözött egy várossal arrébb a családjával, így sem lakott tőlem messze, aztán megszakadt a kapcsolat. Tulajdonképpen meguntam, hogy után szinte én kerestem csak mindig és azóta nem is hallottam felőle. Furcsa, hogy az embereket csak az tartja össze, ha egy helyen laknak, vagy egy intézménybe járnak, utána pedig lusták ahhoz, hogy tovább ápolják a kapcsolatot, ha másmerre viszi őket az élet...olyankor elfelejtik, hogy valaki mindig ott volt nekik, aki segített és meghallgatta őket. Na mindegy, ez van, what the fu...k megint sokat beszéltem. -fejezte be mondandóját Rachel, mert nem gondolta, hogy így kibukik belőle minden és szégyellte is magát, hogy a fiúra zúdította ezt a rossz emléket, de hát egyszerűen nem volt mit tenni, már kijött belőle a panaszáradat.
- Bocs, sokat dumáltam, majd visszafogom magam. -jelentette ki szomorkás arccal, talán könnyebb volt neki az önsajnálatba temetkezni, de ez oltári nagy bukás volt számára, hogy akiről azt hitte milyen jó barátok, pont az távolodott el tőle indokolatlanul.
- Alapjában véve nyitott típus vagyok és pont olyan vagyok alapjáratban, mint a csalódás előtt, de azért óvatosabban viszonyulok elsőre az emberekhez, talán ez lesz a vesztem, de én már csak ilyen vagyok. -válaszolta Rach, majd magához húzta a cicust és arcát a pofijának nyomta:
- Jaj de édes kis szőrmók!
Ezután visszahelyezte az ölébe, szerencsére nyugodt volt az állatka, valószínűleg jól érezte magát a lányka ölében, hiszen sok figyelmet kapott tőle.
A lány élvezettel hallgatta a fiú dalát, egész jó hangja volt, valóban érvényre juttatta az igazi mondanivalót, ami kevés dalról volt elmondható, mert manapság sok megírt szöveg vagy sablonos vagy semmitmondó volt.
- Igen, úgy érzem, hogy nem értem még az utam végére, de egyszer biztosan el fogok, viszont van még rá időm és tudom, hogy sok mindent meg kell még tapasztalnom az életben. -fejtette ki véleményét, amelyet komolyan is gondolt, hiszen még fiatal, előtte áll az egész élet jó esetben...
Kicsit irigyelte Neko-t, hogy ekkora önbizalommal rendelkezik, bár ő is elégedett volt magával, azért annyira nem volt erős és egészséges lelkületű az élet különböző területein mint a srác. Legalábbis ő ezt mutatta magáról a világnak, aztán ki tudja, hogy mi az igazság?

Hoshi Neko Silver

I think this is the beginning of a beautiful friendship


A zöldikét jobb kedvre derítette, hogy a srácnak meg sem kottyant hirtelen bőbeszédűsége, annak pedig kifejezetten örült, hogy jónak gondolta, bónuszként pedig egy finom forró csokit is kapott tőle, amit vígan elvett és kortyolgatott, mert az előző már kihűlt mialatt kibeszélte magából a gondjait.
- Köszönöm a csokit. Kedves tőled, hogy jónak gondolsz, szerintem nincs kifejezetten jó és rossz ember, ez a két tulajdonság mindenkiben megvan és végül azzá válik az egyén, amelyik átveszi benne a domináns szerepet. -válaszolta Rach, miközben az italát kortyolgatta, miközben Neko elmesélte neki, hogy van itt lakik a faluban és bármikor benézhet hozzá, ha úgy tartja kedve.
- De jó! Köszönöm, élni fogok a lehetőséggel!-felelte vidáman, majd tovább babusgatta a cicust, miközben tekintetét a fiúra emelte. A macskának puha szőre volt, kellemes volt hozzáérni, bár a lány alapból kedvelte a négylábúak ezen fajtáját, szóval öröm volt nyunyurgatni.
- Hm, arrogáns magabiztosság? -nézett szúrósan a fiúra, majd átváltott őrült, pajkos tekintetűre és szabad kezével játékosan megpaskolta beszélgetőpartnere vállát, közben nagyokat kuncogott. Ego biztosan nem tudta mire vélni a dolgot, de neki amúgy is csak az volt a dolga, hogy kényelmesen elhelyezkedjen Rachel ölében és simogattassa magát nagy bőszen.
- Igen, tudom, hogy lenne mit csiszolni rajta. Tudod mit, Mester? Elfogadom az ajánlatot, kíváncsi vagyok mit fogsz kihozni belőlem! -mondta nagy elszántsággal Neko-nak jókedvűen. A Rellonos örült, hogy a fiú szeretne még találkozni vele, mert úgy érezte, hogy neki nyugodtan megnyílhat és talán még egy erős bizalmon alapuló barátság is kialakulhat köztük, aminek még jobban örült volna, mert kevés igaz barátja volt az intézményben és környékén.
A téma ezután a családra terelődött, a családi helyzetre pedig együttérzően bólogatott:
- Ó, a családi Helyzet mindenek előtt! Nálunk a szüleim nagyon ügyelnek erre, tudod aranyvérűség, jó hírnév, helyes viselkedés, kapcsolatok folyamatos ápolása, bájolgás, válassz olyan szakmát, ami nem hoz majd szégyent a családra, mindig légy tökéletes! A húgommal nehéz nekik, igazi tűzről pattant rosszaság, de nem adják fel, a bátyámat úgy ismerik, mint példaértékű aranyvérűt, de a hátuk mögött sokszor nagyon nem az. Én pedig követem a példáját, szóval nem tudok mindig úgy viselkedni, ahogyan azt elvárnák tőlem, de persze erről nem tudnak, így nem fáj nekik. Veled mi a helyzet? -érdeklődött Rach, közben arra gondolt, hogy a költözés sem volt egyszerű számára és még azt is elvárnák tőle, hogy folyton a kénye-kedvük szerint viselkedjen, na ez már neki is túl sok volt.

Hoshi Neko Silver

Neko Mester

- Azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma. -válaszolta mosolyogva a lány, amikor Neko tájékoztatta a kemény tanulási módszereiről. Tisztában volt vele, hogy csak úgy lehet fejlődni és bármit is elérni, ha azt komolyan veszik és mindig valamiféle áldozatot kell hozni, hogy ne azzá váljunk, akik tegnap voltunk, tehát ez az előre haladás sikerének a kulcsa.
- Rendben, már nagyon várom, hogy elkezdjük az első leckét! Tulajdonképpen magát a jellememet szeretném fejleszteni és kicsit finomítani is egyben. Mindegy, hogy milyen a házad, nem az számít, tőlem akár egy szanatóriumban is tanulhatunk, a lecke a lényeg. -válaszolta Rach, de azért elgondolkodott, hogy vajon milyen stílusa lehet a fiúnak, a ruháiból ítélve az eleganciára és a kifinomultságra tippelt, úgy vélte, hogy otthona is ezt tükrözi, szemei előtt egy se túl modernen, se túl régiesen berendezett házikó lebegett, mely elsősorban az ott lakó kényelmét szolgálta és igazi otthonos hangulatot árasztott magából.
~ Na majd meglátjuk, hogy milyen az otthonod! ~ -mosolygott magában a lány, közben a fiúra nézett és arra gondolt, hogy hátha megtalálta azt a személyt, aki ki tudja hozni belőle a legjobbat. Minden ember hatással volt rá, akikkel találkozott, de igazán csak a legközelebbi barátai voltak képesek a pozitív vagy a negatív oldalára átbillenteni, de külön leckéket személyiségének fejlődésére még nem kapott soha senkitől, kivéve a szüleit és a bátyját, de az már más történet.
A Rellonos már majdnem megitta forró csokiját, amikor újból a családi téma került terítékre.
- Érdekes lehetett a szitu a tesóddal...nekem is jót akarnak a szüleim, ezt jól tudom, csak nem igazán hagyják, hogy a saját utamat járjam a sok elvárás miatt. -felelte Rach, majd sóhajtott egy nagyot és folytatta mondandóját:
- Nem tudnék folyton megfelelni ezeknek a követelményeknek, fárasztó az egész egyrészt, másrészt unalmas mindig mintagyereknek lenni a családban és a lázadó énem is a személyiségem része, ha ezt megtagadnám magamtól, az már nem is én lennék.
Rachel visszagondolt, hogy mennyi mindent tanult a szüleitől, amiért hálás volt nekik, szerető családi körben nőtt fel, csak az a sok irreális elvárás le lenne és hagyhatnák, hogy saját maga is érvényesülhessen az életben.

Hoshi Neko Silver

Tanítómnak


- Rendben, úgy lesz, mire odamegyek tudni fogom, hogy mely tulajdonságaimat szeretném erősíteni és melyeket szeretném elhagyni. -felelte határozottan a lány, miközben észlelete, hogy a cicus elhagyja kényelmes alvóhelyét, azaz továbbáll és immár gazdája körül legyeskedik. Sajnálta, hogy már elment a macsek, bár elég sokat dögönyözte, még szívesen folytatta volna ezt a kellemes tevékenységet, bár egyszer minden véget ér.
- Biztos nagyon cuki a tesód, az tuti, hogy erős jellem lesz, ha már most így viselkedik.
Rach szülei jelenleg a legkisebb lányukkal voltak főként elfoglalva, hiszen sok odafigyelést igényelt és még keményen nevelni kellett a jellemét, de nem adták fel, kemény fából faragták az egész családot. Arra még mindig nem kapott választ, hogy időnként hová tünedezik el a bátyja, de nem is akarta magát ezzel idegesíteni, hiszen innen úgysem tudott volna semmit sem tenni az ügy érdekében, és az sem biztos, hogy megnyílt volna neki a bátyja és elmesélte volna neki a dolgot, pedig azért elég sokmindent megbeszéltek egymással.
- Ó, a tippek valóban nagyon jól fognak jönni! -felelte a fiúnak, kíváncsi volt, hogy vajon milyen ötletei vannak arra az esetre, hogy hogyan kell megfelelni egy makulátlan családnak úgy, hogy közben ne adja fel az egyéniségét az ember.
Túl sokat nem mesélt a családjáról a srácnak, de egyelőre nem is hozta fel ezt, mert úgy volt vele, hogy majd úgyis megvitatják ezt a témát mélyebben Neko házában.
- Sajnálom, hogy nem jött el végül, akire vártál. Annak viszont örülök, hogy megismertelek és élni fogok a lehetőséggel. -válaszolta röviden Rach, majd miután a fiú felsegítette helyéről és magához vette Ego-t is, elköszöntek egymástól és ki-ki ment a maga útjára.

Köszönöm a játékot!

Gellért

- Az esős időt én se szeretem, olyan lehangoló, szerintem nem is bírnám ki pont emiatt Angliában túl sokáig. A franciákról azt hallottam, hogy elég érdekesen viszonyulnak a külföldiekhez, mondhatni nem túl barátságosan és háklisak arra, ha más idegen nyelven kell megszólalniuk. -felelte a fiúnak, majd mikor az ázsiai országokra terelődött a szó, belegondolt, hogy tulajdonképpen Japánba szívesen elnézne, majd fel is veti egyszer az ötletet, hátha lesz kedve hozzá Lillának, és megbeszélik majd a szüleikkel is a dolgot.
- Én azt tanulom meg könnyebben, ami valamilyen szinten érdekel, de a tömény, száraz tárgyakat nem szívlelem. -tette hozzá Rachel, amikor Gellért kijelentette, hogy nem szeret tanulni. Neki muszáj volt gőzerővel tanulni, mert jó jegyeket szeretett volna szerezni, ami tulajdonképpen sikerült is neki, mivel a vizsgákat szép eredménnyel zárta le. A szülei büszkék lehettek rá, mivel jól teljesített és remélte, hogy nem fog nagy ellenállásba ütközni, ha majd később eljön a pályaválasztás ideje. Egyelőre még ő sem tudta, hogy mit is akar pontosan csinálni, azt viszont le sem tagadhatta volna, hogy a szíve a fotográfia felé húzta, imádott fényképezni és nagyon érdekelte az a témakör, úgyhogy szívesen elhelyezkedett volna a későbbiekben abban a szakmában, bár gyanította, hogy ez a tisztavérű családjának nem igazán tetszene, de egyelőre nem akart ezen az egészen agyalni, ráér akkor aggódni rajta, hogyha eljön az ideje.
- Igen, Déli szárny. Sok sikert a továbbiakban, örülök, hogy megismertelek! Szia! -zárta le a beszélgetést, majd elbúcsúzott a fiútól, és elindult a szobája felé, úgy döntött, hogy a nap további részét naplóírással tölti.

Köszönöm a játékot!

Kriszti

Rach megbeszélt az egyik újdonsült előkészítős lánykával egy találkozót a bejárati csarnoknál, mert nagyon szimpatizált a házukkal, ez pedig totális büszkeséggel töltötte el a Rellonost, hiszen valószínűleg egy új diákkal fog gyarapodni a sárkány-népség. Amikor odaért a megbeszélt helyre rögtön meg is látta, mert a kisdiák bőszen integetett neki, így el sem téveszthette volna, hogy kivel is van dolga.
- Szió! Örülök, hogy megismerhetlek, nem mutatkozom be még egyszer ha nem bánod, hiszen ezt már bagolyban megtettem. -felelte őszinte mosollyal az arcán, majd végigmérte a leányzót és első blikkre megjegyezte magában, hogy talpraesett emberről van szó, elsőre szimpatikus volt neki és látta azt is, hogy nagyon lelkes volt.
- Remek, hogy a házunkhoz szeretnél csatlakozni, nem fogod megbánni. A Rellonosok többsége nem bunkó, nagyon is emberiek, mindegyik tagnak megvan a maga sajátos jelleme, de erre magadtól is rá fogsz jönni. A ház szuper, szeretünk bulizni, sokat ugratjuk egymást, ha kell összetartunk és mi vagyunk a legmenőbbek! -válaszolta nagy átéléssel Rachel, mert tapasztalatai alapján ez a ház volt a leglazább az összes többi közül és számos aranyvérű diák járt ide, amit még jobban díjazott.
- Sok tisztavérű jár ide, a Rellonosok igazi hangulatemberek, szóval egy részük temperamentumos, a másik részük pedig remekül álcázza az igazi érzéseit. Tudod, minden ember más, ez nálunk is így működik. Van egy gyönyörű klubhelyiségünk, az a kedvenc részem, ha megismersz pár új diákot, akkor lehet saját szobád is, nem muszáj majd a gólyalakban laknod. Ezen kívül lehetőséged van a kviddicsben részt venni, lehetsz blogger, vezetőségi segítő, később mentor, esetleg DÖK tag, szóval a lehetőségek tárháza végtelen! -mondta Rach, miközben a lányra nézett és remélte, hogy ismertette vele a legfontosabb dolgokat, de szívesen állt rendelkezésre újabb kérdések esetén.
- Van még kérdésed? - fordult Krisztihez, majd közelebb lépett hozzá és biztatóan tekintett rá, mindig szívesen fogadta az új diákokat, remélte, hogy a lány is aktív tagja lesz majd hőn szeretett házának.

Kriszti

- Ohh, kvibliség...ne is taglald, kérlek! -vágta rá határozottan, ugyanis nem bírta elviselni a varázstalanságot. El tudta képzelni, hogy milyen kellemetlenséget okozott ez Kriszti családjában.
- Örülök, ha jelentkezel majd a kviddicsbe. -felelte neki határozottan, mivel mindig szükség volt új tagokra.
- Nos, a házvezető nagyon rendes és empatikus, igazán segítőkész jellem, szóval baj, probléma esetén nyugodtan fordulhatsz hozzá. A házvezető helyettes is kedves, hozzá is fordulhatsz bizalommal. -nyugtatta meg a lányt, mert nem volt oka semmitől sem tartania, ugyanis mindkét személy maximálisan helyt állt a maga posztjában és mindig segítettek a diákokon.
- Sajnos nem tudok ilyen programokról, de ha lesz valamikor ilyen, akkor mindenképp értesíteni foglak. -felelte Krisztinek, egyébként jó ötletnek tartotta azt, hogy más is bepillantást nyerhessen egy fergeteges Rellonos rendezvénybe, szóval számára semmi akadálya nem volt annak, hogy erről az ötletről a házvezetőséget is értesítse.
- Oh, de aranyos! - mondta árva tekintettel és ravasz mosollyal a lányra tekintve a fiúk izéssége hallatán.
- Hát itt a legtöbb fiú már kiforrott egyéniség, vagy a vagányságukkal akarnak kitűnni, vagy a nemtörődömségükkel. Akad azért 1-2 példány, aki még mindig óvodás módon viselkedik. -tette hozzá vigyorogva, hiszen itt is megfordultak olyanok, akik a lányok felesleges szekálásával akarnak kitűnni a tömegből.
- Hová valósi vagy egyébként? -érdeklődtem Krisztitől, hiszen egész jól beszélte az angol nyelvet, de érződött rajta, hogy nem ez az anyanyelve.

Kriszti

- A házvezetőnk számmisztikát tanít, a házvezető-helyettes pedig életvitelt. Sajnos az utóbbit nem lehet első osztálytól tanulni, úgyhogy még várnom kell arra, hogy felvehessem ezt a tárgyat. -válaszolta Rach a lánynak, szívesen felvette volna már elsőévesen az életvitelt, de még várnia kellett ezzel a dologgal, de ha minden jól megy, akkor jövőre már tanulhatja a tárgyat.
- Igen, jól mondod, talán nem nálunk tanyázik a legtöbb ütődött fiú. -felelte Rachel teljes meggyőződéssel, Kriszti igazat mondott, mivel 1-2 alany még mindig nem olyan vészes mint 5-10.
- Értem...én Amerikában születtem, szerettem ott lakni, de apám kapott egy jobb állásajánlatot itt Magyarországon, ezért ide kellett költöznünk. -húzta a száját, nem tetszett neki a dolog, de muszáj volt megbékélnie vele, mert egyszerűen nem volt más lehetősége.
- Gondolom még korai arról beszélni, hogy később milyen szakirányon mész majd tovább. -mondta Krisztinának, mivel még elég kicsi volt ahhoz, hogy tudja, mit akar és egyébként is volt még ideje ezen gondolkodni. Egyébként is kevés ember tudta eleinte, hogy mit szeretne csinálni a későbbiekben, bár nem zárta ki azt az eshetőséget, hogy a lány pont ezek közé a személyek közé tartozna.
Igazából még ő maga sem tudta, hogy mihez fog kezdeni magával a későbbiekben, de azt tudta, hogy a szíve a fotográfiához húzza. A családja nem biztos, hogy örült volna a választásának, de nem igazán érdekelte a dolog, mivel azt gondolta, hogy ha már egyszer szakirányt választ, akkor azt élvezze is és érdekelje valamennyire, amit épp tanulni fog.
- Legalább minden szünetben találkozhatsz az apukáddal. -tette hozzá a Rellonos, mivel neki nem volt erre mindig lehetősége, igazából karácsony óta most először találkozhatott a családjával, ami szomorúsággal töltötte el.

Kriszti

- Akkor ebben egyetértünk, de egyelőre neked is várnod kell még mire felveheted az életvitel tantárgyat. Én már elsősként tanultam volna, de sajnos nem lehetett, viszont még egy év és szabad a pálya. -felelte Rach pozitív hozzáállással, mivel mást úgysem tudott tenni, csak kivárni.
- Persze, még bőven van időd, én például még mindig nem tudom, hogy mivel szeretnék majd foglalatoskodni, de valószínűleg a fotográfiát fogom választani. -mondta a Rellonos kissé eltűnődve, tisztában volt vele, hogy ez nem egy tipikus sárkányos szakág, de úgy gondolta, hogy azt fogja tanulni, ami érdekli és ebben a szülei sem állhatnak az útjába, legalábbis merte remélni.
- Jó kérdést tettél fel, kinek mi a jó? -mosolyodott el Rach, hiszen minden embert általában más érdekel, de azért felsorolta, hogy szerinte melyek azok a tárgyak, amiket érdemes felvenni:
- Én ezeket a tárgyakat vettem fel: Bájitaltan, LLG, Gyógynövénytan, Mugliismeret, Önismeret, Illemtan, Jóslástan, Művészetek. Szerintem az illemtan is nagyon érdekes tantárgy, esetleg érdemes lenne felvenned, de ahogy gondolod. -javasolta Rach a lánynak, ugyanis ő nemrég vette fel ezt a tantárgyat a jóslástannal együtt, amit ugyanolyan izgalmasnak tartott.
- Van egyébként valamilyen házi kedvenced is? -érdeklődött a zöldike, mert kíváncsi volt rá, hogy Kriszti mennyire állatbarát és hogy milyen kedvencet tart, neki csupán egy siklója volt, ugyanis az nem igényelt túl nagy odafigyelést, általában átaludta a napot, néha elvitte a nyakában sétálni az iskola falai között és időnként megetette rágcsálóval. Nagini nagyon jól érezte magát a lány társaságában, bár ritkán mozgolódott, mert sok pihenésre volt szüksége és egyébként is lusta volt, úgyhogy nem sok vizet zavart.

Kriszti

- Igen, valóban szép szakma, nekem egyébként mindkét fajta tetszik, de az állókép jobban, mert amelyik nem mozog, ott a szemlélőnek több fantázia jut, hiszen neki kell kitalálnia, hogy vajon mire gondolhatnak a képen lévő alanyok és hogy egyáltalán miről is szól a kép. Tudod, egy mű sok mindenről szólhat, mindenki más nézőpontból szemléli, szóval szóval minden személynek mást és mást jelenthet. Egy kis darabot az emberből is hozzáad, hiszen mindenki magából indul ki és az egész az egyén saját gondolkodásmódjáról szól, azt vetíti ki a kép felé. A legfontosabb egy fotóban a jól elkapott pillanat. -magyarázta bőszen Rachel, szeretett erről a témáról beszélni, hiszen mindig is érdekelte a fotográfia és szívesen osztotta meg az elképzeléseit erről másokkal.
- Jó kapcsolatod lehet az apukáddal, azok alapján, amit meséltél, mármint hogy közelebb költözött hozzád...én is jól kijövök a szüleimmel, csak hát ők jelenleg távol vannak, de bagolyban folyamatosan értekezünk. -reagált Kriszti kijelentésére.
- Szerintem kezdj egy olyan állattal, amely nem igényel olyan sok törődést, például egy hüllővel vagy pókkal, ha nem félsz tőlük. Ha látni fogja apukád, hogy el tudod látni megfelelőképp, akkor később szerintem meg fogja engedni neked, hogy más állatot is tarthass, amely nagyobb felelősséggel és odafigyeléssel jár. Kezdheted azzal, hogy be szeretnéd neki bizonyítani, hogy igenis felelősségteljes ember vagy és engedje meg, hogy ezt megmutathasd neki. -tanácsolta Rach a lánynak, elvégre ő is így kezdte az otthoni állattartást, bár a szülei nem voltak ellenére semmilyen kedvencnek, de ő azért választotta ezt az állatfajtát, mármint a siklót, mert neki csak olyan lény volt való, amely kevésbé köti le a mindennapjait, ez pedig pont megfelelő választás volt a számára. Remélte, hogy tudott segíteni Krisztinek, mindenesetre úgy gondolta, hogy amit mondott, az be kell, hogy váljon a lány apjánál.

Kriszti

- Igen, fényképeztem már elég sok témában, van egy albumom is, amelyben a képeket őrzöm. -válaszolta a lánynak, majd arra gondolt, hogy nemsokára beszerez egy másik albumot, hogy legyen mibe elhelyezni a fotóit, amelyek jobban sikerültek, ha betelne az előző.
- A kereskedésben biztosan találsz megfelelő lényt magadnak, ott nagy a választék. -válaszolta a lánynak, mert ötlete sem volt jelenleg, hogy melyik állattal járna jól Kriszti, de ha szétnéz az üzletben, akkor biztosan megtalálja a hozzá való kedvencet.
- Én mindig kedveltem a hüllőket, a siklót pedig szintén egy kereskedésből választottam ki magamnak, szerencsére semmi gond nincs vele és rendesen el tudom látni. -jelentette ki Rach, majd arra gondolt, hogy milyen gyorsan megy az idő, mert már két éve nála lakik a kedvence, azaz a terráriumában, egyelőre nem nőtt sokat, valószínűleg ez lesz a normál és végleges mérete. Ritkán evett, csak időnként kellett rágcsálóval megetetni, egyébként nem igényelt különösebb törődést, mert a nap nagy részét átaludta. A Rellonos néha elvitte "világot látni" egy kicsit, az volt neki a kikapcsolódás, már ha egyáltalán élvezte a dolgot, bár nem adta jelét annak, hogy a séta ellenére lenne.
- Sok időt kell ahhoz még eltöltened itt, hogy rájöjj, milyenek is az emberek, azt tanácsolom, hogy az ismerkedések elején légy óvatos, ne bízz meg senkiben vakon, de szerintem ezt magadtól is tudod. -javasolta Rachel a lánynak témát váltva, mert úgy volt vele, hogy jobb ha tudja, mire számíthat és nem mindenki olyan, amilyennek mutatja magát, bár talpraesettnek tűnt, azért a jóhiszeműség megvolt benne.