Tímea

A lány a napokban érkezett az iskolába, hosszú út állt mögötte és az időeltolódás is igencsak megviselte. Egyelőre még nem osztották be külön szobába, így a közös hálóban osztozott több Rellonos diákkal. Sose volt egy jól alvó típus és minden zaj irritálta elalvásnál, így nem igazán tudta magát kipihenni. Csendre vágyott és nyugalomra, de tudta, hogy hozzá kell szokni új környezetéhez, ha jobban akarja érezni magát és könnyebben szeretné áthidalni a nehézségeket. Nemrég érkezett ide, de már most hiányzott a családja, igazából még nem töltött el huzamosabb időt nélkülük és ez az új helyzet nagyon furcsa, szokatlan volt neki, de megszöksz, vagy megszoksz alapon kénytelen volt alkalmazkodni az új szituációhoz. Testvéreivel mindig is jóban volt, a szülei pedig minden helyzetben mellette álltak és támogatták, mondhatni nyugodt családi körülmények között nőtt fel, idilli családi körben. Sok bőröndöt hozott magával az iskolába, rengeteg ruhája volt otthon és a személyes tárgyaitól sem szeretett volna megválni, igaz néhány dolgot így is hátra kellett hagynia, de a fontosabb cuccait mind elhozta. Kicsit izgult az új élethelyzet miatt, ez nagy változás volt az életében, hogy el kellett jönnie otthonról és kiszakadni a megszokott környezetéből, de úgy gondolta, hogy megállja majd a helyét a mágustanodában és sok veszítenivalója úgysincs. Az egyedüli ellensége a magány, hiszen még nem ismert senkit sem az új helyen, néhány arcot megpróbált ugyan memorizálni, akikkel többször összefutott, de mélyebb kapcsolatra nem tett még szert senkivel sem - ami ilyen rövid idő alatt érthető, hiszen még csak néhány napja érkezett meg az intézménybe. Magától nem erőltette az ismerkedést, de persze nem volt ellenére az új kapcsolatok kialakítása. Úgy volt vele, hogy aki normális, rendes hozzá ahhoz ő se tuskó, aki meg bunkó, az amúgy is menthetetlen. A lány már nagyjából berendezkedett a saját területén, de nem pakolt ki mindent, hiszen úgy gondolta, hogy az értékesebb dolgait majd akkor veszi elő a bőröndjeiből, ha saját hálója lesz - az azért mégiscsak biztonságosabb. Nem igazán bízott senkiben sem, hiszen mindig is arra nevelték, hogy tartózkodjon az idegenektől és csak akkor legyen bizalmasabb valakivel, ha már van róla valami fogalma, hogy egyáltalán milyen lehet az illető. Persze, ezt nem lehet rögtön kapásból kikövetkeztetni, de azért mégiscsak ki lehet sakkozni, ha megvannak már a rá utaló jelek, hogy milyen is valójában az illető. A pofára esés kockázata mindig fennáll, de aki nem mer, az nem nyer ugye...
Mivel Rachel nemrég érkezett meg, úgy gondolta, hogy ideje felfedezni a kastélyt és amúgy is szeretett volna sétálni egy kicsit, így elindult felfedező útjára. A lány farmert és egy világoszöld hosszú ujjú felsőt viselt, haját lófarokba fogta, úgy indult neki útjának. Egy kis bolyongás után a bajárati csarnoknál kötött ki, ahol "megpihent" kicsit, hiszen már eleget mászkált és itt még úgysem tartózkodott huzamosabb ideig.

Tímea

A lány a napokban érkezett az iskolába, hosszú út állt mögötte és az időeltolódás is igencsak megviselte. Egyelőre még nem osztották be külön szobába, így a közös hálóban osztozott több Rellonos diákkal. Sose volt egy jól alvó típus és minden zaj irritálta elalvásnál, így nem igazán tudta magát kipihenni. Csendre vágyott és nyugalomra, de tudta, hogy hozzá kell szokni új környezetéhez, ha jobban akarja érezni magát és könnyebben szeretné áthidalni a nehézségeket. Nemrég érkezett ide, de már most hiányzott a családja, igazából még nem töltött el huzamosabb időt nélkülük és ez az új helyzet nagyon furcsa, szokatlan volt neki, de megszöksz, vagy megszoksz alapon kénytelen volt alkalmazkodni az új szituációhoz. Testvéreivel mindig is jóban volt, a szülei pedig minden helyzetben mellette álltak és támogatták, mondhatni nyugodt családi körülmények között nőtt fel, idilli családi körben. Sok bőröndöt hozott magával az iskolába, rengeteg ruhája volt otthon és a személyes tárgyaitól sem szeretett volna megválni, igaz néhány dolgot így is hátra kellett hagynia, de a fontosabb cuccait mind elhozta. Kicsit izgult az új élethelyzet miatt, ez nagy változás volt az életében, hogy el kellett jönnie otthonról és kiszakadni a megszokott környezetéből, de úgy gondolta, hogy megállja majd a helyét a mágustanodában és sok veszítenivalója úgysincs. Az egyedüli ellensége a magány, hiszen még nem ismert senkit sem az új helyen, néhány arcot megpróbált ugyan memorizálni, akikkel többször összefutott, de mélyebb kapcsolatra nem tett még szert senkivel sem - ami ilyen rövid idő alatt érthető, hiszen még csak néhány napja érkezett meg az intézménybe. Magától nem erőltette az ismerkedést, de persze nem volt ellenére az új kapcsolatok kialakítása. Úgy volt vele, hogy aki normális, rendes hozzá ahhoz ő se tuskó, aki meg bunkó, az amúgy is menthetetlen. A lány már nagyjából berendezkedett a saját területén, de nem pakolt ki mindent, hiszen úgy gondolta, hogy az értékesebb dolgait majd akkor veszi elő a bőröndjeiből, ha saját hálója lesz - az azért mégiscsak biztonságosabb. Nem igazán bízott senkiben sem, hiszen mindig is arra nevelték, hogy tartózkodjon az idegenektől és csak akkor legyen bizalmasabb valakivel, ha már van róla valami fogalma, hogy egyáltalán milyen lehet az illető. Persze, ezt nem lehet rögtön kapásból kikövetkeztetni, de azért mégiscsak ki lehet sakkozni, ha megvannak már a rá utaló jelek, hogy milyen is valójában az illető. A pofára esés kockázata mindig fennáll, de aki nem mer, az nem nyer ugye...
Mivel Rachel nemrég érkezett meg, úgy gondolta, hogy ideje felfedezni a kastélyt és amúgy is szeretett volna sétálni egy kicsit, így elindult felfedező útjára. A lány farmert és egy világoszöld hosszú ujjú felsőt viselt, haját lófarokba fogta, úgy indult neki útjának. Egy kis bolyongás után a bajárati csarnoknál kötött ki, ahol "megpihent" kicsit, hiszen már eleget mászkált és itt még úgysem tartózkodott huzamosabb ideig.

-Szaffi,gyere-Már vagy egy órája keresem a cicám de még mindig nem találom. Pedig már mindenhol megnéztem. Elég ügyes,de kétlem,hogy egy ekkora épületben eltudna boldugulni. Azt pedig sosem bocsátanám meg magamnak ha valami baja esne. A lépcsőn lefelé rohanva sikeresen átugrom az utolsó három lépcsőfokot. A bejárati csarnok az egyetlen hely ahol még nem jártam. Talán éppen itt lesz. A nagy keresésben észre sem veszem az itt tartozkodó lányt és kishilyán fellököm-Bocsánat- mondom lihegve.- Nem láttál véletlenül egy sziámit?-fordulók vissza. Próba szerencse. Első évfolyamosnak tűnik tehát feltehetőleg nem rég érkezett. Hát talán nem túl jó ötlet leszólítani de jelenleg nem tudok mást tenni.

Tímea

Rachel mélyen elmerült gondolataiban, élvezte a csendet és a nyugalmat, amelyben már napok óta nem volt része, így végre valahára elmerülhetett saját kis világában, ám nem sokáig tartott az öröme. Hirtelen megingott kicsit, próbálta lereagálni a történéseket, hiszen nagyon gyorsan történt az egész és nem számított semmi ilyesmire - persze ki az aki erre számít? Ha mindenki felkészülhetne mindenre, sosem történnének apróbb balesetek. Szerencsére a lány elkerülte az esést, csak megingott kicsit, ám annál nagyobb volt a meglepődése, hiszen a váratlan fordulatok mindig meglepik az embert. Az incidens után kellett neki pár másodperc, mire felfogta, hogy mi történt, kicsit mérges volt, de aztán gyorsan magához tért és lereagálta a helyzetet:
- Ez aztán a szívélyes fogadtatás! Mindig ilyen tempóban furikázol fel-alá? - kérdezte szúrós tekintettel a lánytól, aki kis híján fellökte, de amilyen gyorsan jött a haragja, olyan gyorsan el is szállt, mivel látszott a lányon, hogy kétségbe van esve és nagy valószínűséggel nem direkt ment neki.
- Legközelebb légy óvatosabb, egyébként nem láttam errefelé semmiféle állatot. Mikor tűnt el a macskád? - kérdezte a lánytól, akiről igazából semmit sem tudott, most látta életében először. Ahogy végigmérte diáktársát látta, hogy nem abba a házba jár, ahová őt beosztották, viszont ez egyáltalán nem zavarta, hiszen a kis incidensen kívül semmit sem ártott neki, bár az is igaz, hogy egyelőre semmit sem tudott róla.
- Egyébként Rachel vagyok, téged hogy hívnak? - nyújtotta a lány felé a kezét, mert azért az udvariasság még nem veszett ki belőle, egyébként is kíváncsi volt diáktársára, hiszen napok óta alig volt lehetősége kommunikálni másokkal.
Fogalma sem volt róla, hogy a másik hanyadik évfolyamos, de az rögtön feltűnt neki, hogy nem tűnt egy emberevő szörnyetegnek, persze úgy állt hozzá az egész helyzethez, ahogy a mondás is tartja: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten." - ehhez tartotta magát mindig, persze volt, mikor olyan hangulatba került, hogy ajánlatosabb volt messziről elkerülnie mindenkinek, de egyébként az emberséges viselkedésre törekedett. Mindenkinek vannak rossz napjai, amikor semmi sem dobja fel és úgy reagál a jó indulatú közeledésre is, hogy abban semmi köszönet sincs. Rachel-nek szerencsére ma nem ilyen napja volt, inkább semleges hangulat lett úrrá rajta, egyáltalán nem volt kötekedős kedvében.

-Timea vagyok-mutattkozom be a lánynak.-Ma reggel tűnt el-magyarázom. Jó tudni a nevét ha mér egyszer nekimentem. Szerencsére nem úgy néz ki mint aki nagyon haragszik. Talán egy kicsit fékeznem kéne magam,elvégre nem mindenki ilyen elnéző.Habár abba a házba amibe én járok elég sok kedves emberrel találkoztam. Tényleg,ha már itt tartunk vajon hova jár? Pillanatnyilag ötletem sincs,habár biztos nem Naives. Az előbbi kérdésére pedig inkább nem válaszolok. Gondolatimba merülve ácsorgok és és a szememmel pásztázom körbe a helyiséget.

Tímea

- Örvendek. - motyogta Rachel és megpróbált mosolyt erőltetni arcára, habár tudta, hogy ezzel nem járt sikerrel, ugyanis általában nem tudta palástolni érzéseit, viszont ebben a szituációban ez egyáltalán nem zavarta. Nem volt semmi gondja a lánnyal, azt látta rajta, hogy nem egy szószátyár típus, de nem igazán érdekelte, neki se volt mindig hangulata hosszú csevegésekben részt venni, így nem is erőltette, sőt nem is igényelte ezt a társalgási formát. Látta, hogy a lány kétségbe van kissé esve az eltűnt macskája miatt, azért ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Ha gondolod körbenézhetek, hátha megtalálom Szofit...ja bocs, Szaffit, úgyis ráérek most, egyelőre semmilyen egyéb dolgom nincs, ami annyira állatira fontos lenne. Sokat ne várj azért, nem fogom végigpásztázni az egész kastélyt, amúgy sem ismerem még itt ki magam, hiszen nemrég érkeztem meg, talán jobb lenne, ha együtt keresnénk, mert ha eltévedek itt, akkor már nemcsak a macskádat nyilvánítják eltűntnek. ~Persze kit érdekel, ha eltűnök, úgyse ismerek itt senkit, lehet fel se tűnne senkinek, hogy eltévedtem.~
Rachel nem az a típus volt, aki rögtön mások segítségére sietett, de mivel nem volt jobb dolga, így jelen esetben kivételt tett a lánnyal, úgy volt vele, hogy legalább történik valami és addig is elüti valahogy az időt. Nem volt ínyére, hogy egyedül nézzen szét, igazából nem is attól félt, hogy eltéved, hiszen bárki útba igazíthatja, hanem társaságra vágyott. Egyedül is jól elvolt, de az ember társas lény és így, hogy napok óta nem igazán tudott senkivel sem beszélni pozitívan érintette, hogy van kihez szólnia, még akkor is, ha a lány nem olyan beszédes típus.
~ Kár, hogy nincs itt a bátyám, akkor legalább eseménydúsabban telnének a napjaim, nem ölne meg az unalom...~
Rachel jól kijött a testvéreivel, a bátyjával pedig a kisebb viták ellenére mindig is egy hullámhosszon voltak, igazi belevaló srác volt. A húgával is jól kijöttek, de vele többször akadt nézeteltérése és éretlenebb gondolkodású volt, de ugye ez a korának betudva nem meglepő dolog.

-Jó ötlet. Nem tudom miért,de valahogy autómatikusan is felvidulok. Kedves lánynak tűnik,de lehet.hogy csak éppen jókedvében találtam. Előfurdul,hogy az embernek egyszerűen csak olyan kedve van. Már csak az egy kérdés van még pedig az,hogy merre kéne keresni. Merthát én végigjártam a fél kastélyt,de azóta akárhol lehet. -Rendes tőled,hogy segítesz-mondom önkéntelenül. Végiggondolva ez a szituáció eléggé abszurd. Persze mivel mugli szülők neveltek számomra minden elég furcsa itt a Bagolykőben. Az elmúlt hetek nagy része azzal telt el,hogy igyekeztem nagyából mindent megérteni. Tulajdonképpen ezért is jó,hogy magammal hozhattam. A másik ok már ennél összetettebb. Nehéz lesz túljárni az eszén. Nem olyan régóta van nálunk de azt már ezerszer bebizonyitotta mennyire okos tud lenni.

Tímea

Rachel észrevette, hogy a nem szószátyár lány hirtelen jó kedvre derült, ezek szerint neki sem volt ellenére egy kis társalgás. Nem tudta, hogy melyik házba jár, nem ismerte a származását, de igazából mindez nem is érdekelte, mert nem akart senkit sem közel engedni magához, elvolt a maga kis világában, ami nem függ össze azzal, hogy ettől függetlenül beszédesebb kedvében volt a kelleténél. Végül is neki is jó kedve volt ahhoz képest, amilyen egyhangúan telt el ez a pár nap az iskola falai között, szóval ráfért már egy kis pozitív élmény.
- Nincs mit, végül is nincs jobb dolgom egyelőre és látom rajtad, hogy nagyon aggódsz az állatodért, úgyhogy miért ne szállnék be a keresésbe? - vonta meg a vállát Rachel, majd megindult a teremben, hátha meglátja a macskát valahol a közelben.
- Az is lehet, hogy itt rejtőzködik valahol, sok helyre el tud bújni, az a sanda gyanúm, hogy vígan húzza valahol a lóbőrt, amíg te halálra izgulnod magad miatta. - mondta nyugodt hangon a lány, persze nem megnyugtatásként ejtette ki ezeket a szavakat a száján, hanem mert valóban úgy gondolta, hogy meglesz a macska és nem kell emiatt túlságosan izgulnia Tímeának. Rachel nem tudta átérezni az aggodalmat, mivel neki csak egy kisebb kígyója volt, ami egy terráriumban lakott, ráadásul a nap nagy részét átaludta, szóval sose szökött még meg onnan.
A lány nem volt túl fitt, keveset aludt az éjjel, mert diáktársai nem akarták kialudni magukat éjszaka és egész éjjel ment a cseverészés és nevetgélés, remélte, hogy ennek hamarosan vége szakad és nemsokára nyugodtan alhat majd egy másik, elszeparált szobában. Otthon nem volt ilyen gondja, mindenkinek külön szobája volt és mivel gazdag családból származott, ezért elég nagy házban laktak, így senki sem zavarta a másikat és mindenkinek megvolt a maga saját kis privát szférája. Büszke volt aranyvérű származására, a mugli dolgok hidegen hagyták, viszont két szenvedélye volt - az íjászat és a póker "varázsló változata". Szabadidejében megtanult íjászkodni, a pókerjáték imádatát pedig az apjától és a bátyjától örökölte, persze ezekben nem vett részt, csak passzív néző volt, de azt tervezte, hogy ezekkel a tevékenységekkel is foglalkozni fog, ha egyszer "felnő". Az apja és a bátyja plusz a baráti körük gyakran összeültek kártyázni, ezt a játékot  mindegyikük szerette. Az anyja mindig is tisztelettudó volt és éles eszű nőszemélyként ismerte mindenki, arra pedig mindig ügyelt, hogy megmaradjon családja jó hírneve, hiszen számos aranyvérű családdal ápoltak szoros kapcsolatot, de nem is volt takargatni valójuk, hiszen származásukhoz méltó életet éltek és mindig is feddhetetlen családi múltjuk volt.
- Látod valahol a macskát? - kérdezte érdeklődést mutatva Rachel, miközben végigpásztázta tekintetével a termet.

A lány szavaira önkéntelenül is elnevetem magam. -Igazad lehet.-ismerem be. Merhogy azért mégis csak egy macskáról beszélünk. Lassan elkezdem körbejárni a helyíséget miközben minden egyes résbe bekukkantok. Itt kell lennie valahol. A kérdés csak az,hogy hol. Szomurúan megrázom a fejem. Még alig vagyok itt pár hete,de máris elhagyom. Jellemző. Nagy nehezen előhalászok a zsebemből egy marék macskaeledelt és szólongatni kezdem.-Szaffi,Szaffi gyere-Semmi. Megismétlem még egy párszor. Még mindig semmi. Hát ez nem valami biztató.

Tímea

Úgy látszik, hogy nem akar megoldódni a helyzet, ugyanis "Kacor Királylány" nem akar előjönni rejtekhelyéről, akárhogy is szólongatja a lány, még a macskaeledel sem hozza lázba. ~Jó, hogy nincs négylábú szőrgombócom, így nem kell aggódnom, hogy mi lenne, ha elcsatangolna és sosem térne vissza. A kígyómmal nincs ilyen gondom, elvan a terráriumában és szinte az egész napot átalussza.~ A lány elmerengett rajta, hogy neki nem hiányozna tulajdonképpen semmilyen állat, mert a legtöbbel csak a gond van, bár némelyikük engedelmes és elragadó, de sokat kell velük foglalkozni, szóval egyelőre nem érezte a késztetést erre. Az egyik barátnője távoli ismerősének, ahol életében egyszer járt, színes, egzotikus halai vannak, azokkal semmi gond nincs, csak időnként meg kell etetni őket és nagyon mutatósak, valamint fontos a részleges vízcsere hetente, de nem igénylenek folyamatos törődést. Rachel kedvelte az állatokat, de nem vállalt volna be olyat, ami nagy felelősséget igényel, a kígyójával pedig elvolt, néha kiszedte a terráriumból, de nem töltött sok időt "szabadlábon", mert rövid idő elteltével visszakérezkedett a kuckójába, hogy folytassa hobbiját, az alvást.
A lány kicsit elpilledt, de megpróbált figyelni Tímeára, mert látta rajta, hogy szeretné már megtalálni elveszett kis kedvencét, ami érthető volt. Rachel elgondolkodott, hogy mivel lehetne rálelni az állatra, majd eszébe jutott, hogy a macskák imádnak játszani, ilyenkor vadász üzemmódba kapcsolnak, tehát így előcsalogathatná, bárhol is van. Szétnézett a teremben, majd hirtelen meglátott egy papírlapot a földön heverni, felvette és papírgurigát formált belőle, majd eldobta és a padlón gurította maga előtt folyamatosan, közben figyelte, hogy honnan csap le rá a macska - feltéve, ha előjön, bár ebben szinte biztos volt.

Érdeklődve figyelem a papírgombocot. Remélhetőleg ez beválik. A sarokbeli félhomályból lassan egy macska alakaja rajzolodik ki. Először a fülei majd az egész pofája látszik. Szinte azonnal lecsap a gombocra,én pedig hírtelen szólni sem tudok az örömtől. Egy ugrással már ott is termek Szaffi mellet. Nevetve simitom végig a hátát. Végre megvan. Mintha csak megérezte volna,hogy ott vagyok abbahaggya a játékot és hangos,vékony hangon nyávog.-Nahát köszönöm-fordulok a lányhoz-az adósod vagyok. A cica kiváncsian megszaglássza a zsebeimet és várakozva néz rám. Az étel kell neki. Mi más?

Tímea

Rachel terve bejött, Tímea legnagyobb örömére a macska előbújt rejtekhelyéről, így a lány megnyugodhatott végre. ~Szép állat, nagyon barátságosnak tűnik, de örülök, hogy nekem nincs, sok vele a gond és nem lennék alkalmas erre a feladatra, meghagyom inkább másnak ezt az "örömöt".~ A lány azokat az állatokat részesítette előnyben tartás szempontjából, amelyek kevés törődést igényeltek, egyébként a növényekkel sem tudott bánni, ugyanis az ajándékba kapott virágok általában a halál sorsára jutottak, mivel hajlamos volt elfelejteni, hogy állandó locsolást igényelnek és legtöbbjük kiszáradásban pusztult el. Az anyja szerette a virágokat, az ő esetében ritkán fordult elő, hogy akár csak egy növény is elkorhadt volna, szeretett velük foglalkozni és szívvel-lélekkel gondozta őket.
- Örülök, hogy meglett Szaffi, sejtettem, hogy itt bújt el valahol. - mondta a lánynak teljes meggyőződéssel, bár teljesen nem volt biztos a dolgában, csak reménykedett benne, hogy a macska ebben a helyiségben tartózkodott. Már egyébként sem volt más ötlete arra az esetre, hogy előcsalogassa rejtekhelyéről az állatot, úgyhogy nagy kő esett le a szívéről, hogy végre előkerült és nem kellett tovább keresni.
- Szívesen, egyelőre nem hajtom be rajtad a tartozást, de ha később olyan helyzet adódik, akkor szólni fogok és nem felejtem el, hogy az adósom vagy. - válaszolt Tímeának nyugodt hangon, közben az állatot nézte, aki az ételre áhítozott. A kígyója szerencsére nem volt nagy étkű, ritkán kellett etetni, fele annyi gond volt vele, mint más állattal.
- Ha nem haragszol, most elvonulok aludni, ugyanis eléggé fáradt vagyok, napok óta nem pihentem ki magam, remélhetőleg most sikerülni fog. Örvendtem és máskor tartsd szemmel a macskádat. - felelte búcsúzóul Rachel, majd gyors léptekkel elhagyta a termet és komor arccal sietve elillant a hálókörlet felé.

Köszönöm a játékot!