Gellért

Rach épp Lilla szobájának ajtaján kopogtatott, hátha "otthon" találja a lányt, de sajnos nem járt sikerrel, mert nem válaszolt senki sem a belépési szándékára.
~ A fenébe, hol lehet Lilla? Viszonylag rég beszéltünk, jó lett volna csevegni egy kicsit, most mihez kezdjek? Nincs kedvem itthon ülni, dög unalmas az egész. ~ -ezek a gondolatok cikáztak végig a Rellonos agyán, úgyhogy sikertelen hadművelete után visszatért szobájába, majd arra gondolt, hogy mászkál kicsit a kastély falai között, mert nagyon unta az egyedüllétet és egy kis környezetváltozás jót tett volna neki amúgy is, így nekikezdett útjának.
Rachel fekete nadrágot, világoszöld felsőt, fekete csizmát viselt, haját hátrafogta, így indult neki a sétának, mely egyenesen a bejártani csarnokhoz vezetett. Nem is értette, hogy miért pont itt kötött ki, de megszállta egy régi emlék ezzel kapcsolatban, ugyanis itt segített Timinek megtalálni az elveszett macskáját.
~ Kedves lány volt, szerencsére előkerült a kis kedvence is, igaz, már rég nem találkoztunk, de ez a hely előhozza az emlékeket az emberből. ~
A lány szerette az állatokat, főleg a macskákat, de egyelőre nem tudta volna elképzelni, hogy saját állata legyen, amelyet gondozni kell, mert még magát is nehezen látta el, hát még egy másik élőlényt! Talán egyedül a halak jöhettek volna szóba nála, azok ugyanis kevesebb gondozást igényelnek, csak heti egyszer vízcserét és táplálékot, az pedig könnyen és egyszerűen megoldható. A Rellonosnak egy siklója volt jelenleg, melynek egy nagyobb terrárium volt az otthona, igaz, nagy törődést nem igényelt, néha kivette "járkálni" és ellátta élelemmel, de ezen felül semmi dolga nem volt vele. Ha nagyon nem volt társasága, akkor néha beszélt hozzá, de amúgy nem volt semmilyen más kötelezettsége feléje, ami nagyon megnyugtató volt számára, hiszen ezer más dolga volt.
Ezekkel a gondolatokkal tűnődve állt a lány a bejárati csarnokban, nyugodtan el tudott mélázni, hiszen rajta kívül jelenleg senki sem tartózkodott a helyiségben, mondhatni csend és hullaszag uralkodott a teremben, melyet a lány egyáltalán nem bánt.

Gellért

Rach épp Lilla szobájának ajtaján kopogtatott, hátha "otthon" találja a lányt, de sajnos nem járt sikerrel, mert nem válaszolt senki sem a belépési szándékára.
~ A fenébe, hol lehet Lilla? Viszonylag rég beszéltünk, jó lett volna csevegni egy kicsit, most mihez kezdjek? Nincs kedvem itthon ülni, dög unalmas az egész. ~ -ezek a gondolatok cikáztak végig a Rellonos agyán, úgyhogy sikertelen hadművelete után visszatért szobájába, majd arra gondolt, hogy mászkál kicsit a kastély falai között, mert nagyon unta az egyedüllétet és egy kis környezetváltozás jót tett volna neki amúgy is, így nekikezdett útjának.
Rachel fekete nadrágot, világoszöld felsőt, fekete csizmát viselt, haját hátrafogta, így indult neki a sétának, mely egyenesen a bejártani csarnokhoz vezetett. Nem is értette, hogy miért pont itt kötött ki, de megszállta egy régi emlék ezzel kapcsolatban, ugyanis itt segített Timinek megtalálni az elveszett macskáját.
~ Kedves lány volt, szerencsére előkerült a kis kedvence is, igaz, már rég nem találkoztunk, de ez a hely előhozza az emlékeket az emberből. ~
A lány szerette az állatokat, főleg a macskákat, de egyelőre nem tudta volna elképzelni, hogy saját állata legyen, amelyet gondozni kell, mert még magát is nehezen látta el, hát még egy másik élőlényt! Talán egyedül a halak jöhettek volna szóba nála, azok ugyanis kevesebb gondozást igényelnek, csak heti egyszer vízcserét és táplálékot, az pedig könnyen és egyszerűen megoldható. A Rellonosnak egy siklója volt jelenleg, melynek egy nagyobb terrárium volt az otthona, igaz, nagy törődést nem igényelt, néha kivette "járkálni" és ellátta élelemmel, de ezen felül semmi dolga nem volt vele. Ha nagyon nem volt társasága, akkor néha beszélt hozzá, de amúgy nem volt semmilyen más kötelezettsége feléje, ami nagyon megnyugtató volt számára, hiszen ezer más dolga volt.
Ezekkel a gondolatokkal tűnődve állt a lány a bejárati csarnokban, nyugodtan el tudott mélázni, hiszen rajta kívül jelenleg senki sem tartózkodott a helyiségben, mondhatni csend és hullaszag uralkodott a teremben, melyet a lány egyáltalán nem bánt.

Rachel

~ Még mindig nem tudom, merre menjek ~tűnődöm magamban. Tényleg nem. Először járok ezen a helyen, honnan is tudnám? A levélben az állt, hogy itt. De hol van az itt? Jó, valószínű, hogy jó helyen vagyok, sőt ez egyértelmű. De ezután merre menjek?
Tele vagyok kérdésekkel, miután beléptem az iskola kapuján. Lehetőleg, magába a kastélyba szeretnék bejutni, de nem tudom, hogy. Talán azon a nagy ajtónál kéne próbálkoznom, de nem vagyok biztos magamban. Ez az egyetlen épp-kézláb ötletem, úgyhogy szép lassan elindulok a bejárat felé, hátha csak úgy kinyílik magától. Végül is ez mágia. Azért jöttem ide, hogy mágiát tanuljak, akkor csak kinyílik az az ajtó magától.
Mikor már közelebb értem, rájöttem igazam volt. A hatalmas kapu csak úgy kinyílt előttem, mintha távirányítóval mozgatnák. De persze tudtam, hogy ez nincs így.
Amikor átléptem a küszöböt lélegzetelállítóan szép helyiséget találtam magam előtt. Nos, én arra számítottam, hogy egy picit középkoribb, lehangolóbb helyre jövök. De ez nekem így első ránézésre jónak néz ki. Tetszik a dizájnja, ami nálam fontos. Mindig is szerettem, ha valami jól nézett ki a szobámban, vagy akár egy idegen helyen.
Nos, az első lépésem meg is van. Picit beljebb sétáltam és észrevettem, nem egyedül vagyok. Hál' Istennek, végre van kitől megkérdeznem, merre tovább. Távolról már kivehettem, hogy lány az illető és megközelítettem. A kérdezősdivel sosem volt gondom, mindig is szerettem ismerkedni, új barátokat szerezni. Remélem ez most sem lesz másképp és könnyen szerzek barátokat, nem pedig magamban fogok lógni a folyosókon, már ha eljutok odáig.
- Helló! -köszönök mosolygósan a lánynak- Tudsz egy kicsit segíteni? Most vagyok itt először és nem pontosan tudom, merre menjek. -Remélem, hogy van ideje a lánynak és nem terhelem azzal, hogy segítséget kérek.

Gellért

A lány mélyen elrévedt gondolataiban, melyekből egy ismeretlen rántotta ki egy gyors kérdéssel, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy merre menjen. Rach kicsit hátrébb hőkölt a csodálkozástól, mert nem gondolta, hogy rajta kívül még más is lesz ebben a helyiségben, mivel annyira elhagyatott és kihalt volt még az imént, másrészt, ha lenne is itt valaki, kicsi lett volna rá az esély, hogy megszólítsa, mégpedig most éppen ezt történt vele.
- Szia! Hát attól függ, hogy hová szeretnél menni! -nézett végig a másikon, aki körülbelül vele egykorú lehetett, és mivel nagyon tanácstalan volt, gyanította, hogy egy újonccal van dolga. Nem mintha ő maga nem lett volna az, hiszen nem is olyan régen érkezett meg a kastély falai közé, de néhány helyszínt bejárt már, így tisztában volt azzal, hogy ezek a szobák pontosan hol találhatók. Visszaemlékezett arra az időszakra, amikor megérkezett az iskolába, abban az időintervallumban még ő sem tudott semmit, általában ő is másoktól kért útbaigazítást, aztán a mentoraihoz fordult kérdés esetén, akik mindvégig nagyon segítőkészek és kedvesek voltak vele, ez pedig igazán jól esett neki, mivel akkoriban még senkit sem ismert és úgy érezte, hogy legalább nem egyedül kell megküzdenie a kezdeti nehézségekkel.
~ Vajon hová akar menni? Melyik házhoz tartozik? ~ -morfondírozott magában a Rellonos, majd a fiúra nézett és egyenesen rákérdezett:
- Melyik házba osztottak be?
Rachel úgy gondolta, hogy nem árt ezt tudni, mert mindegyik ház máshol található, aztán még a végén rossz helyre irányítja és ő lesz a bűnös, ezt pedig nagyon nem akarta. Úgy volt az egész dologgal, hogy azért mégiscsak bemutatkozik, ha már megszólították és beszédbe fog elegyedni a másikkal:
- Egyébként Rachel vagyok! -nyújtotta karját a másik felé, hiszen a kézfogás hozzátartozik a bemutatkozáshoz, az illendőségre pedig nagyon is adott, mert mindig is elvárták tőle a szülei, hogy mindig a megfelelő viselkedés dukál különböző társalgási helyzetekben. A Rellonos úgy látta, hogy nem néz ki a másik sem emberevőnek, sem barátságtalannak, de azért még óvatos volt vele szemben, mert még egyáltalán nem ismerte, de egyelőre azt gondolta, hogy még új itt és segítségre szorul.

Rachel

Míg vártam a lány válaszára elgondolkodtam, hogy mennyi mindent hagytam most hátra, azért, hogy most itt legyek. Otthon maradtak a szüleim, az öcsém, és a barátok. És most itt vagyok. Arra várok, hogy útbaigazítsanak és elfoglaljam helyemet az iskolában.
Mikor megkaptam a választ, picit elképedtem. Na ez jó kérdés. Én se tudom, hogy hova szeretnék eljutni, csak azt tudom, hogy valahova nagyon. Elképesztően tanácstalannak éreztem magam és talán még egy kicsit ciki helyzetben is voltam.
~ Mit gondoltam? Megkérdezem, hogy hogy tudok eljutni valahova, de azt nem tudom, hogy hova?!
Szerencsémre a lány már egyből előhozakodott egy kisegítő kérdéssel, amivel talán most egy picit talpra is tudok állni. Maga a ház neve nem ugrott be hirtelen, de azt tudtam, hogy a levél, ami ide invitál itt lapul a vállamon lévő táskában. És abban pontosan le van írva, hogy melyik házba kerültem.
- Uh. Várj egy picit, nem tudom pontosan, de mindjárt megmondom -és azzal levettem a vállamról a táskát, és előkerestem magát, a papírost- Azt mondja, hogy... ööh... -picit kényelmetlennek éreztem a helyzetet- Navine! -húztam ki magam, mikor megtaláltam a választ a kérdésre.
Na, ezzel meg is volnánk, de ezzel ismét jött egy helyzet, ami megint csak az én figyelmetlenségemből adódott. Elfelejtettem bemutatkozni.
- Gellért -mondtam, majd kezet ráztam vele- Szőke Gellért.
Miközben vártam a válaszra, felmerült bennem egy kérdés, amit jó ha megkérdezek, csak úgy, ismerkedés képen.
- Egyébként te régóta vagy itt? -kinézetről nem nézett ki túl idősnek, amolyan velem egykorúnak- Vagy te is csak elsőéves vagy? -érdekel a válasza, ha ez annyira nem is fontos.

Gellért

- Ó, szóval Navinés vagy, akkor a Déli Szárny felé kell venned az irányt, ott egy eldugott folyosón található egy portré, Madleine, ő fogja kérni a jelszót is, utána belépést nyerhetsz a házba. Sajnos a jelszót nem tudom, mert az titkos, mindenki csak a saját területét ismeri, de szerintem lesznek ott háztársak, akik elárulják neked a jelszót a belépéshez. -válaszolta neki Rachel, közben arra gondolt, hogy még nem is járt soha abban a házban, de azzal szerencsére tisztában volt, hogy merre helyezkedik el az épületben.
- Én is új vagyok itt, mondhatni, nemrég érkeztem ide, elsős diák vagyok, Rellonos. -magyarázta neki Rach, és ilyenkor mindig belegondolt abba, hogy nagyon hiányzik neki az otthona, de szerencsére elvan itt is, mert megismerkedett pár emberrel, akikkel egész jó barátság alakult ki és így nem volt teljesen magára utalva. Otthon is nagy népszerűségnek örvendett, mindig voltak körülötte barátok, akikre lehetett számítani és itt is jól érezte magát újdonsült ismerősei társaságában. Csak akkor unatkozott, ha épp senki sem ért rá, de ezt érthető is volt, mivel sok szorgalmijuk volt és egyébként is mindenkinek megvolt a maga gondja, elfoglaltsága, így a lány se várta el másoktól, hogy mindig csak vele foglalkozzanak, még ha az empátiakészség szempontjából nem is állt a helyzet magaslatán.
- Biztos sikerül idővel beilleszkedned, a házad sok jóindulatú, segítőkész emberből áll, úgyhogy nem fogod magad egyedül érezni. -tette hozzá Rachel, miközben még az előző gondolatai hatása alatt volt, igaz, hogy az ő háza nem erről híres, de akikkel idáig találkozott, azok mind rendesek voltak vele a mentoroktól kezdve egészen a diákokig bezárólag, de persze ettől függetlenül akadtak olyanok, akik más értékeket képviseltek, de egyelőre azokkal nem hozta össze a sors. Egyedül egy rejtélyes diák volt pimasz vele, aki még a tiltott repülés alatt ráküldött egy cirkeszt, amiből nagyobb baja is származhatott volna, de még most is égett benne a vágy, hogyha megtalálja az elkövetőt, akkor jól megleckézteti majd, de úgy, hogy azt is megbánja, hogy a világra jött.
Rach ennek hatására kissé elkomorodott, kezét ökölbe szorította, gondolatban már megtépte az idegent, de aztán visszazökkent a valósába és megpróbált úgy csinálni, mintha meg sem történt volna ez a negatív elmélázás.
Nem igazán volt ínyére az, hogy a karácsonyi szünetben nem tudott hazamenni, de tudta, hogy most muszáj kitartania, nemsokára úgyis év vége és hamarosan újra találkozhat a családjával. Igazából szívesen jött az iskolába, de nem gondolta, hogy ekkora hiányérzete lesz, már ami a szeretteit illeti, viszont most szembesült ezzel az érzéssel, de tudta, hogy felül kell kerekednie önmagán és a kitartás a nyitja mindennek.
- Honnan jöttél? -tette fel a kérdést a Rellonos, mert kíváncsi volt rá, hogy melyik országból való a fiú, ugyanis már sok diákkal elegyedett szóba, akik a világ különböző pontjairól gyűltek itt össze.

Rachel

Örültem, hogy Rachel tud segíteni, így könnyebb a dolog, ez egyértelmű. Annak viszont már kevésbé, hogy nem tudom merre van a "Déli Szárny". Homlokomat ráncolva elgondolkodtam, hogy pontosan most merre is van dél és akkor valószínű, hogy arra lesz a helyiség is amiről a lány beszélt. Mindenesetre nem kérdeztem erre rá, nem akartam nagyon tájékozatlannak tűnni.
Viszont amikor Rachel megemlítette a portrét, elcsodálkoztam. Még, hogy egy portrénak nevet adnak, ráadásul még ő kéri a jelszót, na, ilyet biztos, hogy nem láttam. Biztos, hogy ez is mágia, akár csak az ajtó.
- Rendben, köszi. -mosolyodtam el.
Még nem indultam, hogy felfedezzem az eldugott folyosót, hisz még vártam a lány válaszára, s minden bizonnyal nem csak ennyi lesz a szóváltásunk, ő is ismerkedőnek tűnik.
- Akkor nem csak én vagyok, az egyetlen újonc. -vigyorodtam el- Rellon? Azt hiszem már hallottam róla. Az összes házról olvastam valamit. -mielőtt elindultam picit komolyabban utánanéztem, hogy hova fogok jönni.
Egy mosollyal fogadtam, hogy igazam lett, és tényleg elkezdtünk egy leheletnyivel komolyabban beszélgetni. A lány kimondottan kedves, és segítőkésznek tűnt. Erről tanúskodik a megjegyzése is.
- Persze, ezt én is remélem. Szeretek társaságban lenni és nem csak egy szobában ülni, egész nap. -picit fel is bátorított, amit Rachel mondott a háztársaimról. De viszont nem nagyon bírtam tovább állni, picit fáradt is voltam az út után, ezért néhány lépést arrébb ballagtam, letettem táskáimat a lábam mellé, s neki dőltem a korlátnak.
Aztán a lány már egy kicsit személyesebb kérdést tett fel, ami arról árulkodik, hogy neki is érdeke az ismerkedés.
~ Ha ilyen gyorsan megy minden, akkor elég hamar nagy baráti körre tehetek szert ~elmélkedtem magamban.
- Innen, Magyarországról. A fővárosból. -válaszoltam őszintén- És te? -már csak azért is érdekelt, mert lerítt róla, hogy nem teljesen magyar származású, de nekem ezzel semmi gondom sincs.

Gellért

A lány látta, hogy Gellért fellelkesült, miután meghallotta, hogy nem ő az egyedüli újonc itt, ez még az újdonság varázsa, vajon ugyanilyen lelkes marad az iskolával szemben, ha eltöltött már itt egy kis időt és sikerült beilleszkednie?
~ Biztosan könnyű dolga lesz barátokra lelnie, pont abba a házba került, ahol tárt karokkal várják az embert, bár én sose válnék meg a házamtól, hiszen pont attól olyan erős és rejtélyes, hogy tele van színes, abnormális és érdekes egyéniségekkel, ott aztán mindenki megtalálhatja a saját körét, ha úgy akarja és pont attól érdekes az egész, hogy nem tudja mire számítson az ember egy Rellonossal kapcsolatban. ~
- Akkor ezek szerint már tanulmányoztad az itteni dolgokat, de ne vedd túl komolyan ezeket az információkat, mert semmi sincs kőbe vésve, magyarán semmi sem az, aminek látszik. -mondta sejtelmesen a lány, miután már a korlátnál álltak, ő egyáltalán nem fáradt el, de odébbállt az új jövevénnyel, mert nem akarta körbeharsogni az egész termet, amúgy is hülyén nézett volna ki, ha ordibálva cseverésznek egymással a távolság miatt.
- Először a Gólyalakba fogsz kerülni, de ha összehaverkodsz pár háztársaddal, akkor kérvényezheted, hogy velük szeretnél lakni és akkor külön szobád lesz. Erősen ajánlom, nekem megváltás volt ez, mivel a közös helyiségben nem tudtam nyugodtan aludni, mivel eléggé zajosak a diákok és nincsenek igazából tekintettel a másikra, úgyhogy azóta vagyok kipihentebb, mióta átkerültem az új helyemre. Amúgy is jó buli együtt lakni azokkal, akiket amúgy is kedvelsz! -világosította fel a srácot a Rellonos, ám a legutóbbi kijelentése csak féligazságot tükrözött, mivel egyedül csak Lillát ismerte, akivel jó barátságban volt, a másik lányt nem is nagyon látta még, sokszor gondolkodott rajta, hogy egyáltalán létezik -e, de néhány holmiját látva el is vetette ezt a felvetést, lehet, hogy magának való, vagy épp az ellenkezője, sose bír egy helyben megmaradni és azért nem futottak még össze eddig.
- Szeretek egyedül lenni, ha olyanom van, de egyébként társasági ember vagyok, megszoktam, hogy otthon is körbe vagyok véve barátokkal, nekem ez a természetes. -reagált Rach a fiú kijelentésére, majd belegondolt, hogy mennyire hiányoznak most a barátai és a családja, és hogy milyen messze vannak tőle. Emiatt kicsit elszomorodott, de nem mutatta ki, inkább gyorsan témát váltott és a következő kérdésre adott választ:
- Eredetileg Amerika az otthonom, apám odavalósi, anyu pedig koreai, mi már ott születtünk a testvéreimmel. Aztán később apám kapott egy jó munkalehetőséget Magyarországon, azóta itt tengetjük a mindennapjainkat, nem mondom, hogy nem mennék vissza, ott jobb volt, de már megszoktam a helyzetet.
~ Ez van, amire nincs ráhatása az embernek, azon kár idegeskednie, attól nem lesz jobb, csak felesleges negatív dolgokra fordítja az energiáit, miközben saját magát emészti fel.~
- Na és van már valami elképzelésed a jövőddel kapcsolatban? -tett fel egy újabb kérdést Rachel, úgy gondolta, hogy biztos nincs, mert miért is lenne, de vannak olyan egyéniségek, akik már akkor tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni a későbbiekben, mióta szinte a világra jöttek...nos, a lány nem tartozott közéjük, egyelőre elképzelése sem volt a jövőjére nézve, remélte, hogy majd alakul valahogy a dolog és később talán okosabb lesz ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.

Rachel

- Annyira nem, csak szerettem volna tudni, hogy pontosan hova jövök. Tudod, az az ember vagyok, aki mindig, hónapokkal előtte már készülődik egy utazásra, összeír mindent, amit vinni akar. -mikor ezt elmondtam, muszáj volt a következő kijelentésre is reagálnom- Persze, ez érthető. Minden ember más, hacsak egy kicsit is.
Örülök, hogy Rachel jobban "körbevezet" így elméletben, legalább tudom, hogy mire számítsak, mi lesz úgy, avagy mi lesz másképp, mint eddig.
- Aha, értem. Remélem több barátot is sikerül majd találnom, házon belül és kívül. Nekem ezzel aligha lesznek gondjaim. Én bárhol el tudok aludni ha kellően fáradt vagyok. -mondom viccelődve.
~ Azért jó, hogy a lány is mond dolgokat magáról, végül is így teljes egy ismerkedős-beszélgetés.
Jól jött most, hogy találkoztam vele, hisz ezeket a dolgokat, legrosszabb esetben csak később, saját bőrömön tapasztalhattam volna meg.
- Persze, talán ezzel mindenki így van. Otthon nekem is sok barátom volt, aztán pedig, mint már tudjuk, idejöttem.
Kíváncsian hallgattam Rachel beszámolóját hazájával kapcsolatban. Mindig is szerettem beszélgetni más nemzetiségű emberekkel, talán ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon szerettem az idegen nyelveket. Mindig is érdekelt más nemzetek kultúrája.
- Amerika? Az szuper. Gondolom akkor beszéled az angolt, meg a koreait is. Én szerintem nagyon jó, ha egy ember több nyelven beszél. Visszatérve Amerikára, oda én mindig is szerettem volna eljutni, de eddig nem sikerült. Angliában, Franciaországban, meg Ausztráliában vannak rokonjaink, oda szoktam utazgatni nyaranta. -mondom Rachelnek- És milyen Amerika? Mitől jobb, mint itt? -kérdeztem a legnagyobb kíváncsisággal.
Később fura kérdést kaptam. Ilyet csak a nagyszüleim szoktak tőlem kérdezni, amikor találkozunk.
- Nos, tulajdonképpen még nem tudom. Kiskoromban kviddicsezni akartam, de még odáig sem jutottam el, hogy valamikor is hosszabb távon repüljek egy seprűn. Szóval fogalmam sincs. -mondom- És neked van valami elképzelésed?
Én még mindig le voltam ragadva az Amerika-Korea témánál, s nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá az ázsiai országra is.
- Egyébként te akkor már voltál Koreában? Vagy csak Amerikában és Magyarországon laktatok?

Gellért

- Jó neked, hogy bármilyen körülmény között el tudsz aludni, nekem mindig gondot okozott zajos környezetben elszenderedni.
~ Persze, hiszen a szüleim mindig tiszteletben tartották, hogy az éjszaka alvásra való és ne zavarjuk egymást, a szobáink is milyen jól el voltak szeparálva egymástól és milyen nyugodt volt minden! Hiányzik a szobám! ~
A lány megtudta, hogy Gellért otthon is nagy népszerűségnek örvendett a sok barát hallatán, hát igen, ki az aki szívesen hagyná ott őket, amikor olyan jól elvoltak és mindig lehetett számítani rájuk?
- Persze, ez nem kívánságműsor, most itt kell lenni, ez van.
Rach szívesen gondolt szülőhazájára, nagyon hiányzott neki, de megígérte magának, hogy egyszer visszatér oda, remélhetőleg nem jön közbe semmi sem.
- Nagyon szerettem ott lakni, más az egésznek az atmoszférája, egy gyönyörű kertvárosban laktunk Fairview-ban, idilli környezetben, hatalmas, családi házban. A környékünkön nagyon kedvesek voltak az emberek, minden család ismerte egymást, összetartott a közösség. Nekem azért volt jobb ott, mint itt, mert ott születtem és szerettem ott élni, igaz itt is elvagyok, vannak új barátaim is, de ha lenne rá lehetőségem inkább visszamennék. Koreában nem jártam még, anyám már Amerikában élt, amikor megismerkedett apámmal, szóval az kimaradt. Oda is elmennék egyszer kíváncsiságból már csak a származásom miatt is, de mindig is Amerika lesz az igazi otthonom. -válaszolta Rachel, mert valóban szülőföldjéhez húzta a szíve és Koreához a származásán kívül semmilyen kapcsolat nem fűzte, úgyhogy az semleges volt számára.
- Igen, angol, magyar és koreai nyelveken beszélek, de a jövőben szeretném majd elsajátítani a franciát is, abból egyelőre csak pár szót ismerek. -válaszolta a Rellonos, majd egyből az egyik ismerősére gondolt, aki kente-vágta azt a nyelvet, csak se ideje, se energiája nem volt megtanítani neki, ugyanis nagyon lekötötték a teendői.
- Elég sok helyen vannak rokonaitok, milyenek azok a helyek? Angliáról azt hallottam, hogy ott elég búskomor az időjárás, valóban így van? - kérdezte Rach, majd karját összefűzve ő is nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, így folytatta a csevegést.
A mi szeretnél lenni, ha "nagy" leszel kérdéssel megfogta Gellért, mert halvány fogalma sem volt erről, de a válasz alapján a fiúnak sem volt egyelőre elképzelése a jövőjével kapcsolatban.
- Egyelőre még gondolkodom ezen, nem tudom, hogy mi lenne a jó. Szeretek sprotolni, íjászkodni, érdekel a fotográfia és a varázspóker is, de még nem biztos, hogy ezek közül bármelyik is szerepelni fog a jövőképemben...aztán ki tudja? -a Rellonos minden hobbiját felsorolta, ezekkel szívesen foglalkozott, végül is nem bánta volna, ha lehetősége adódik majd a későbbiekben is akár komolyabban űzni valamelyiket.
- Mi a hobbid? -kérdezett vissza röviden, mert a hosszabb hangvételű beszélgetés során érdekelte, hogy Gellért mivel szokta elütni a szabadidejét, már ha volt neki.

Rachel

- Eleinte nekem is gondot okozott, de aztán, már beleszokik az ember -mondom.
Figyelmesen hallgattam végig Rachel beszámolóját Amerikáról, és nagyon érdekesnek találtam. Mindig is szerettem az amerikai filmeket, amik ilyen kertvárosokban játszottak, régebben én is egy olyan helyen akartam lakni. Az is vonzott mindig, hogy családi házunk legyen, sok szomszéddal, vasárnaponként közös hús sütögetések, és még sok minden. De persze mindennek megvan az előnye és a hátránya.
- Egyszer majd én is el akarok jutni, valamilyen Ázsiai országba -jegyzem meg.
~ Na, most rajtam a sor, nekem kell mesélni ~mosolyodok el.
- Igen, elég nagy családunk van. Angliában él bátyám a feleségével, ott tényleg nagyon rossz az időjárás. Nem is szeretek nagyon ott lenni. Nem szeretem az esőt. Mindig csak a napon szerettem lenni, már ha egy kicsit is be volt borulva az ég, teljesen megváltozott a kedvem. Ausztráliában kereszt szüleim élnek, ott viszont, nagyon gyakran süt a nap -ezen el is mosolyodok. Kiskoromban mindig szerettem ott lenni.- Franciaországot sem szeretem nagyon. Ám nem az időjárás miatt. Ott egyszerűen mások az emberek, nem ugyanolyanok. Nem természetesek, és a hangulatuk is állandóan változik. Tehát így összességében Ausztráliában szeretek lenni a legjobban. De én úgy vagyok vele, hogy azért mégis csak Magyarországon az igazi -szülőhazámhoz húz a szívem ez egyértelmű. Itt éltem mindennapjaimat, máshol viszont csak néhány hétig voltam.
Ezután szívesen hallgattam Rachelt. Örültem, hogy sok mindenben hasonlítunk, bár engem még nem nagyon mozgattak meg a különböző varázsdolgok a kviddicsen kívül, de sportolni és íjászkodni ugyanúgy szeretek.
- Hát, az attól függ. Ha jó idő van akkor mindenképpen kint vagyok, és sportolok valamit, vagy a barátokkal csinálunk ezt-azt. Mondjuk én is szeretem az íjászatot. De ha rossz az idő, akkor szeretek bent lenni a szobában, és ott eltölteni valamivel az időt. Ilyenkor általában olvasgatok. Mindig valami izgalmas regényt vagy hasonlót, mert tanulni, szinte egyáltalán nem szeretek -válaszolom vigyorogva.
Na de már érzem, hogy nagyon elhúztuk az időt, és már kezd a nap is lemenni. Minél hamarabb meg kéne találnom a helyemet.
- Na jól, van. Itt az idő, mennem kell. Akkor még egyszer: Déli Szárny, igaz? -mosolygok.

Gellért

- Az esős időt én se szeretem, olyan lehangoló, szerintem nem is bírnám ki pont emiatt Angliában túl sokáig. A franciákról azt hallottam, hogy elég érdekesen viszonyulnak a külföldiekhez, mondhatni nem túl barátságosan és háklisak arra, ha más idegen nyelven kell megszólalniuk. -felelte a fiúnak, majd mikor az ázsiai országokra terelődött a szó, belegondolt, hogy tulajdonképpen Japánba szívesen elnézne, majd fel is veti egyszer az ötletet, hátha lesz kedve hozzá Lillának, és megbeszélik majd a szüleikkel is a dolgot.
- Én azt tanulom meg könnyebben, ami valamilyen szinten érdekel, de a tömény, száraz tárgyakat nem szívlelem. -tette hozzá Rachel, amikor Gellért kijelentette, hogy nem szeret tanulni. Neki muszáj volt gőzerővel tanulni, mert jó jegyeket szeretett volna szerezni, ami tulajdonképpen sikerült is neki, mivel a vizsgákat szép eredménnyel zárta le. A szülei büszkék lehettek rá, mivel jól teljesített és remélte, hogy nem fog nagy ellenállásba ütközni, ha majd később eljön a pályaválasztás ideje. Egyelőre még ő sem tudta, hogy mit is akar pontosan csinálni, azt viszont le sem tagadhatta volna, hogy a szíve a fotográfia felé húzta, imádott fényképezni és nagyon érdekelte az a témakör, úgyhogy szívesen elhelyezkedett volna a későbbiekben abban a szakmában, bár gyanította, hogy ez a tisztavérű családjának nem igazán tetszene, de egyelőre nem akart ezen az egészen agyalni, ráér akkor aggódni rajta, hogyha eljön az ideje.
- Igen, Déli szárny. Sok sikert a továbbiakban, örülök, hogy megismertelek! Szia! -zárta le a beszélgetést, majd elbúcsúzott a fiútól, és elindult a szobája felé, úgy döntött, hogy a nap további részét naplóírással tölti.

Köszönöm a játékot!