A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.

A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.

Menet közben törli el az arcára kenődött tintát- a vonaton meg sem érezte a rá szegeződő, furcsálló tekintetek sorát, pedig nem egy, nem két ember bámulta meg szokatlan külseje miatt. Kezéből éppen eltűnik a hátizsákjába a rajztömbje, csálén ki is áll a cipzár mögül bizarr zászlóként törtfehérségével. Ujjai között egyszerű, mártogatós tollat pörget, míg a másik, nem tollas kezében egy üveg kék tintával egyensúlyozik egy ideig, majd nadrágzsebébe süllyeszti. A bal szeme alatt még mindig ott húzódik a kék, elmaszatolt csík.
Külsejében nem ez az egyetlen furcsa elem; ha ezen múlna, nem feltétlen figyeltek volna fel rá, hisz el lehetne könyvelni odaadó grafikusnak, kiforratlan művésznek, egyszóval bárminek, ami marginálisan érinti a kéztehetség és írószerszám összeforrását egy papírlapon. Amik sokkal meglepőbbek, azok a bekötözött kezei csuklótól könyökig, a kigombolt ingén túl felvillanó, szintén bekötözött mellkasa, mely fáslik benyúlnak egész az öve alá is. Szörnyen sovány fiú, csont és bőr fakó tekintettel, álmodozó arccal, néhány szeplővel az orrán, sápadt bőrrel és egyenes tartással. Szakadt, hanyag, de nem mocskos benyomást keltő külsővel baktatott fel néhány perce az impozáns kastély lépcsősorán. A haja össze-vissza áll, kifejezetten hosszú, és szeret a szélrózsa irányába meredezni. A bejárati csarnok hűvös csöndjében laza testtartással ácsorog, mint aki csak buszra vár; nem siet sehová, nem kergetik a tatárok, megbeszélése sem lesz. Pörgeti az ujjai közé szorult tollat, füle mögött megvillan egy gyújtatlan cigarettaszál, mellette görgős útibőrönd árválkodik a kisebbik fajtából. Odahaza Áron tértágító bűbájjal látta el a praktikusság szellemében.
Mikor legközelebb az arcához emeli szabaddá vált kezét, hogy megvakarja az állát, az is tintássá válik, így már a szája mellett, és a bal szeme alatt díszelegnek kék indiánszerű nyomok harsogva hirdetve, hogy a kezében levő tollat kevéssel azelőtt használhatta- gondatlanul. Szóval új iskola. Xaviér kicsit később fog érkezni, de semmi gond… Kétéves általános művészeti képzés- minden porcikája bizsereg, hogy újból vásznat érinthessenek az ujjbegyei.
Csendben, morfondírozva pörgeti végig az elmúlt néhány nap eseményeit fejben, s ezalatt van egy kis ideje befogadni a bejárati csarnok látványvilágát. Az ő ízlésének túl ódon, de lenyűgözőnek abszolút lenyűgöző. Eléggé megkapó ahhoz, hogy teljesen elfeledkezzen egy apró részletről: a felvételijében prefektusi segítséget kért tekintettel a full ismeretlen helyre, és hogy le kell adnia még néhány regisztrációs és kiegészítő papírt az igazgatóságon. Ehhez pedig nem árt egy idegenvezető, ha már a mágusiskolája ilyen luxuscikkeket dobál a beiratkozó diákjai után. Kíváncsi lenne rá, hányan veszik igénybe a prefektusi istápolást, és tesznek úgy, mint a turisták szoktak a Loir menti kastélyok látogatásakor? Egyszóval, ha minden igaz, nemsokára szembesülnie kellene az első emberrel új iskolájából, de nagy valószínűséggel hacsak nem a mennyezetből szakad alá ez a valaki, kénytelen lesz magára vonni valahogy Aimé figyelmét, legalább hanggal, mert a fiút magában szippantotta a kifejezéstelen-álmatag arccal történő bámészkodás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=599999#post599999][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.06.06. 02:40[/b][/url]

Menet közben törli el az arcára kenődött tintát- a vonaton meg sem érezte a rá szegeződő, furcsálló tekintetek sorát, pedig nem egy, nem két ember bámulta meg szokatlan külseje miatt. Kezéből éppen eltűnik a hátizsákjába a rajztömbje, csálén ki is áll a cipzár mögül bizarr zászlóként törtfehérségével. Ujjai között egyszerű, mártogatós tollat pörget, míg a másik, nem tollas kezében egy üveg kék tintával egyensúlyozik egy ideig, majd nadrágzsebébe süllyeszti. A bal szeme alatt még mindig ott húzódik a kék, elmaszatolt csík.
Külsejében nem ez az egyetlen furcsa elem; ha ezen múlna, nem feltétlen figyeltek volna fel rá, hisz el lehetne könyvelni odaadó grafikusnak, kiforratlan művésznek, egyszóval bárminek, ami marginálisan érinti a kéztehetség és írószerszám összeforrását egy papírlapon. Amik sokkal meglepőbbek, azok a bekötözött kezei csuklótól könyökig, a kigombolt ingén túl felvillanó, szintén bekötözött mellkasa, mely fáslik benyúlnak egész az öve alá is. Szörnyen sovány fiú, csont és bőr fakó tekintettel, álmodozó arccal, néhány szeplővel az orrán, sápadt bőrrel és egyenes tartással. Szakadt, hanyag, de nem mocskos benyomást keltő külsővel baktatott fel néhány perce az impozáns kastély lépcsősorán. A haja össze-vissza áll, kifejezetten hosszú, és szeret a szélrózsa irányába meredezni. A bejárati csarnok hűvös csöndjében laza testtartással ácsorog, mint aki csak buszra vár; nem siet sehová, nem kergetik a tatárok, megbeszélése sem lesz. Pörgeti az ujjai közé szorult tollat, füle mögött megvillan egy gyújtatlan cigarettaszál, mellette görgős útibőrönd árválkodik a kisebbik fajtából. Odahaza Áron tértágító bűbájjal látta el a praktikusság szellemében.
Mikor legközelebb az arcához emeli szabaddá vált kezét, hogy megvakarja az állát, az is tintássá válik, így már a szája mellett, és a bal szeme alatt díszelegnek kék indiánszerű nyomok harsogva hirdetve, hogy a kezében levő tollat kevéssel azelőtt használhatta- gondatlanul. Szóval új iskola. Xaviér kicsit később fog érkezni, de semmi gond… Kétéves általános művészeti képzés- minden porcikája bizsereg, hogy újból vásznat érinthessenek az ujjbegyei.
Csendben, morfondírozva pörgeti végig az elmúlt néhány nap eseményeit fejben, s ezalatt van egy kis ideje befogadni a bejárati csarnok látványvilágát. Az ő ízlésének túl ódon, de lenyűgözőnek abszolút lenyűgöző. Eléggé megkapó ahhoz, hogy teljesen elfeledkezzen egy apró részletről: a felvételijében prefektusi segítséget kért tekintettel a full ismeretlen helyre, és hogy le kell adnia még néhány regisztrációs és kiegészítő papírt az igazgatóságon. Ehhez pedig nem árt egy idegenvezető, ha már a mágusiskolája ilyen luxuscikkeket dobál a beiratkozó diákjai után. Kíváncsi lenne rá, hányan veszik igénybe a prefektusi istápolást, és tesznek úgy, mint a turisták szoktak a Loir menti kastélyok látogatásakor? Egyszóval, ha minden igaz, nemsokára szembesülnie kellene az első emberrel új iskolájából, de nagy valószínűséggel hacsak nem a mennyezetből szakad alá ez a valaki, kénytelen lesz magára vonni valahogy Aimé figyelmét, legalább hanggal, mert a fiút magában szippantotta a kifejezéstelen-álmatag arccal történő bámészkodás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600001#post600001][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 02:50[/b][/url]

Már előre szóltak neki, hogy újabb diák fog érkezni a kastélyba, azon belül is a rellon házba.  Az ő dolga fogadni a bejárati csarnokban, és elkísérni a rellon hálókörleteihez. Elvileg a fontosabb információkat a fiú már megkapta levélben, így teljes körű eligazítást a szabályokról és egyebekről nem kell tartania. Ez.. mindössze egy megelőzés, hogy az első ittléte alkalmával ne azzal kezdje a dolgot, hogy eltéved a tagadhatatlanul grandiózus beltérben.
Mint általában, most is ápolt és jól rendezett az öltözéke, de nem annyira hivatalos, hogy az ebben az iskolai környezetben oda nem illőnek hasson. A lábán feszülő farmernadrág egyszerre divatos és praktikus viselet, a fekete, lezserül nyitva hagyott zakó alatt precízen vasalt inget visel. Az alagsorból felvezető lépcsőkön sétál felfelé, aztán végiglépdel a folyosón. Csak egy nevet kapott: Aimé Flamme-Lenoir. Hát, érdekes név, de nem csodálkozik, hogy őt választották pont a fogadás végett, elvégre francia a fiú – emlékszik is a nevére a Beauxbatons-ból. Meg a testvérére is, (sőt, inkább a testvér végett tudja felidézni Aimét is) de Xaviér sokkal több problémát okozott neki akkor, mint a csendes, kevésbé feltűnő és gyakran félrevonuló idősebb. Volt jó pár olyan, a Diák Bizottság által szervezett esemény, amelyet az a kölyök tett tönkre. Az iskolavezetéstől persze csak annyit tudott meg, amennyit meg kellett, hogy a büntetéseket mérsékelhessék, vagy legalábbis figyelembe vehessék a szankciók meghozásánál a körülményeket. Nade a másik fiú. Aimé. Hiába ismeri a nevet, arcot ilyen távlatból, annyira kevés interakcióval, mint ami köztük volt (semmi), nehéz felidéznie.
Könnyedén kiszúrja az új diákot, aki a gondolataiba merülve bámészkodik. Kizárt, hogy észrevegye, mi? Elgondolkodva dörzsöli meg az állát, míg néhány méterről figyeli a másikat és végigméri. Ám nem húzza sokáig az időt ő sem, közelebb lép Aimé-hez, ezzel a látóterébe tolakodva.
- Üdv, Ethan Saint-Venant, te pedig Aimé vagy, ha nem tévedek. Én foglak lekísérni a rellon körletébe.
S ha már bemutatkozás, akkor kezet is nyújt a fiúnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600002#post600002][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.06.06. 02:58[/b][/url]

Akármennyi ideig elbámulná a mennyezetet; a formák, a domborodások, a fehérségben rejlő lehetőségek sokkal jobban izgatják, mint az új környezetből kinyerhető előnyök és hátrányok, kihívások és feladatok. Akad mindegyikből bőven: bele kell szoknia egy új ritmusba, ismeretlen emberekkel kényszerül kapcsolatot teremteni. Meglehetősen multikulti iskolába kerültek át Xavier-vel, és nem tagadja, ennek nagyon örül. Ha csak magyarokkal lennének körbevéve, meggondolná, hogy távozik a küszöb átlépése után pár perccel. Merengésébe a hang és a kép kapcsolata szól bele durván berántva őt a valóság jeges zuhanya alá.
- Oui… Bonjour… - Kissé tétován pislog fel a nálánál magasabb fiatalemberre, és nagyon meg kell erőltesse magát, hogy az arcára fókuszáljon. De ez sem elég: sajnos ahelyett, hogy egy általános kép alakulna ki benne, mondjuk „közepes orr, kissé vastag száj, férfias borosta, íves szemöldök”, ami többé-kevésbé még illene is a helyzethez, teljesen másra asszociál az agya. Minél tovább nézi Ethant, annál erőteljesebben lüktet a szemei előtt a színtiszta, igazi tenger kékje, amilyent csak a tévében látott eddig, a nevelőszülőknél egy-egy program kapcsán. Ugyanolyan beszippantó jelenség, mint a fullasztóan mély víztömeg. Nem tudná értelmesen megmagyarázni, miért ezzel a színnel társítja a férfit- talán kérdezzék meg a szinesztéziáját, s tán még ő is csak dadogva, zavarosan írná le az indokot.
Késve bár, de elfogadja a kéznyújtást, teljes testével így Ethan felé fordul, kirakatba helyezi a kis harci arcfestését, éés összefogja Ethan makulátlan kezét is. Remek bemutatkozás.
- Aimé vagyok, örülök. – Noha már elhangzott a neve, a legkedvesebb nevelőanyja szelíd tanítása még mindig a fülében cseng, miszerint az illem egyik alapköve a rendes bemutatkozás. Hát… még tanulja. A hangja kissé rekedtes, de alapvetően hajaz a magas színezetre, illik a vékony, csontos alkatához, kölyökképéhez. Érződik, hogy nem túl sokat beszél, és akkor sem üvöltözik, vagy emeli fel a hangját. A kissé letapadt hangszálak krákogósabban funkcionálnak.
- Elvileg jött volna velem az öcsém is, Xavier Flamme-Lenoir, de ügyintézések miatt tolnia kell holnapig a dolgot. – Második számú megjegyzés Aimé-vel kapcsolatban: magára Xavierre maradéktalanul figyel, és most szükségét érezte elmagyarázni, miért nincs vele a másik fele. Olyan apróságokra, mint hogy ki melyik ház tagja, szinte soha. Látszik rajta egyébként, hogy dunsztja sincs róla, ki ez a fiatal férfi, de mintha hírből sem ismerné. Totális első találkozás szindróma annak ellenére, hogy pár évig Ethan a diákelnöke volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600003#post600003][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 03:01[/b][/url]

Nem önteltségből, de arra számít, hogy a fiú majd csak megismeri. Eddig minden nagyjából vele egykorú, az iskolájából átjött diák megismerte, ki épp csak egy-két látásból, ki pedig már akkor is beszélő viszonyban volt vele. Mégis, ilyen nyilvánvaló és egyértelmű tudatlansággal még senki sem fordult hozzá a Beauxbatons-nal a háta mögött. Ez egyrészt meglepi, másrészt viszont tagadhatatlan, hogy a lelkének önérzetes részét talán még félig-meddig sérti is a dolog. Ám ezt nem hagyja kiülni sem az arcára, sem a tekintetébe, de még csak a testtartásába sem. Most nem számít. Már nem Franciaországban vannak, hanem Magyarországon – teljesen más viszonyok uralkodnak most, mint korábban. Az elsődleges feladata pedig most nem kérdőre vonni Aimé-t a tájékozatlansága miatt, hanem eligazítani őt az új környezetben.
Így, hogy a fiú szembefordul vele, mérheti csak fel igazán a másikat. Először a festéknyomok szúrnak szemet neki, aztán szép lassan felfedezi mögötte az arc tényleges vonalait. Nem időzik a pillantása a természetesnél tovább rajta, a kezét pedig visszahúzza a kézfogásból. Hogy aztán konstatálja, hogy azt is összefogta a festék. A művészek már csak ilyenek. Mosolyogja meg magában a dolgot, miközben egy nonverbális varázslattal megtisztítja a kezét diszkréten. Leginkább azért, mert nem akarja majd a kilincseket és a berendezési tárgyakat összefogni.
- Igen, ismerem az öcsédet, illetve hallottam már róla. Háztársak lesztek, de ezt már nyilván tudod.
Szeme sarkából ismét végignéz a másikon. Nem is hasonlít a testvérére, illetve nem igazán. Így első látásra, ami a külcsínt illeti.
- Az egyik prefektusod leszek az év következő részében – és tovább is, ha szerencséje lesz és minden úgy alakul, ahogyan ő azt tervezi – .. így ha bármikor kérdésed van az iskola működésével vagy egyebekkel kapcsolatban,  szívesen segítek. Gyere, most lemegyünk.
Meglepő módon Aimé táskája nem hatalmas, bár elképzelhető, hogy tértágított a hátán lifegő táska. Mindenesetre nem ajánlja fel, hogy segít vinni. Egy lánynak megtenné, de a fiúk általában magukra veszik az ilyen ajánlatokat, azt gondolván, hogy a másik nem nézi ki belőlük, hogy akár ezt a kis cipekedést sem bírnák.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600004#post600004][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.06.06. 03:07[/b][/url]

Egyáltalán még csak megközelítőleg sem ismeri fel az előtte álló volt diákelnököt. Aimé elkeserítően kevés emlékkel rendelkezik a nemrég otthagyott Beauxbatons-ról, és azok számottevő része a műteremhez vagy a zeneteremhez kapcsolódik, esetleg a nevelőapjához, aki az iskola művészetis tanára volt a közelmúltig, egész pontosan amíg Áron úgy nem gondolta, hogy ideje szedni a sátorfáját és hazaköltözni Magyarországra. Valószínűleg a vezetőség is fellélegzett, hogy a spanglis, jó kedélyű férfi úgy döntött, visszaköltözik a szülőhazájába, és nem kell várniuk, hogy a francia kormány lecsapjon rájuk.
Amikor választások zajlottak az iskolában, és random a kezébe adtak egy szavazópapírt, meg betuszkolták egy fülkébe őt is és Xaviert is, mindig teljesen véletlenszerűen ikszeltek, így történt, hogy nem Ethanre szavaztak, de olyan is, hogy pont rá. Próba-szerencse alapon sosem nézték, kit választanak meg. Nem érdekes, nem tud behatolni egyik sem a világaikba- sem az övébe, sem Xavierébe, így aztán semmi értelme nem volt megjegyeznie a hozzájuk kötődő részleteket. Bár, ha elkezdenék mesélni neki, hogy Ethan ezt és ezt tette, és ő ez és ez volt, bizonyára nagy erőlködés árán bemesélné magának, hogy ismerős a név (nem tudná biztosra mondani, de hát ha ennyire állítanák), de arcot semmiképp se tudna társítani hozzá. Szóval a nagy felismerések ideje elmarad, mint a sicc, Aimé bemutatja rögvest, hogy az aranyhal memória kifejezés honnan is ered. A vicc az, hogy noha Ethan arcán semmi sem tükröződik, ha látszana is némi neheztelés, ez a felhőkön járó kis nyuszi nem venné észre. Jelenleg ugyanis ábrándos tekintettel méricskéli a prefektus arcát gyönyörködvén a villódzó mélykék szín kavalkádban. Mint holmi lomha szalagok, úgy tekergik körbe a színnyalábok a férfi arcát, nyakát, felsőtestét, egész lényét, és vésik be Aimé fejébe ily módon az alakját, hogy máskor is felismerhesse. Bár, ez még semmire sem garancia. Xavier említésére felderül az arca: megajándékozza Ethant a legbabább, legédesebb mosolyával, még ha ez bántóan ledegradálja a férfiasságát, akkor is. Joggal fel lehet tenni ezen a ponton a kérdést: ez mit keres a kolerikusak népes csoportjába beosztva? És meddig fog túlélni egy olyan zűrzavaros házban, mint a Rellon?
- Ez remek! Csodás, igen… nagyon… - Az újabb elrévedt tekintet, a váll feletti elnézés, a mosoly lassan történő leolvadása szelíd ajakgörbületbe. Ismételt váltás, ha már a kérdések és válaszok nevű szekcióhoz érkeztek (közben megigazítja a hátizsákját a vállán, és a pálcájával a levegőbe emeli a másik csomagot). Mielőtt még elindulna Ethan után, roppant komoly fejjel fordul vele szembe (a folyamat mocorgásnak és fitringeskedésnek hála változott beszéd közben a testtartása), de még a hangja is érthetőbbé, tisztábbá válik egyetlen kérdéssor erejéig.
- Merre találom a műtermet? Ugye… Ugye van műtermetek? Igaz? – A hangjában gyanakvás és puhatolózás húzódik meg; a művész lelke kiszaladna a világból, ha most beközlik, hogy nincs műterem. Sőt, lehet, még el is szipogná magát. Neki _tényleg_ a festészet a mozgatórugója. Ennek megfelelő hely nélkül úgy érzi magát, mint a hal a Szaharában: meghalva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600005#post600005][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 03:11[/b][/url]

A fiú láthatóan megnyugszik a tudattól, hogy az öccse itt lesz, rendben lesz, épségben lesz, és egyébként is elérhető. Egyébiránt viszont nem kerüli el a figyelmét az a szakadatlan érdeklődés, amellyel Aimé az arcát fürkészi. Első pillanatban megáll ugyan gondolatban, körbejárja a kérdést, hogy pusztán valami elvarázsolt bambaságról van szó, vagy a fiú komolyabb célzattal mustrálja így. Aztán hamar felhagy ezzel, ezen nem most van itt az ideje töprengeni, ennyiből pedig aligha juthatna egyértelmű válaszra. Akármelyik eshetőség is áll fenn, legfeljebb fél órán belül úgy is kiderül.
Léptei elindulnának a rellonos körletbe vezető folyosórész felé, a lépcsőkhöz, de az érkező kérdésre hátranéz.
- Természetesen van, nem kell aggódnod emiatt, az iskola ilyen szempontból is megfelelően felszerelt. Miután lepakoltunk az ideiglenes szobádban, ha szeretnéd, megmutatom.
Ez végül is nem nagy szívesség, és a prefektusi kötelességeihez is hozzátartozik, hogy eligazítsa a frissen érkező diákokat, akik még nem mozognak otthonosan az új környezetben. Nem mellesleg sosem jön rosszul, ha megismeri a friss háztársakat, nem pedig ismeretlen diákokkal van körbevéve.
- A művészeti órákat is ott tartják, de azon kívül szabadon használhatóak a bent tárolt ecsetek, festékek és vásznak, ha beszélsz az érte felelős oktatóval.
Ebben mondjuk nem teljesen biztos, de számára ez tűnik logikusnak, nagyon nem is tudja elképzelni, hogyan máshogyan működhetne a dolog – értékes felszereléseket nem hagyna nyitott ajtónál azért, de teljesen lezárni sincs értelme a műtermet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600006#post600006][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.06.06. 03:20[/b][/url]

Eldöntötte. Valamikor, valahol még vászonra fogja vinni ezt a karakteres, már-már uralkodó kéket. Nem létezik, hogy egy ilyen embert még senki nem festett meg. Szemernyit sem érdeklik az Ethannel kapcsolatos adatok, mi a neve (valószínűleg már elfelejtette a bemutatkozást, sajnáljuk), honnan jön, hová tart. Nem, ezek az eszme, a mag szempontjából teljesen lényegtelen, földi információk. Az igazi esszenciát az a pillanat törtrészére megvillantott tökéletes karizma hordozza, amit az imént meglátott Ethan domináns kékségében. Teljesen lenyűgözte.
Révülete viszont nem tart sokáig, helyét hamar a Xavier iránt érzett megnyugvás veszi át. Néha azért vet még egy-két lopott pillantást Ethan arcára, a tökéletes, görög szobrászok precizitásával megalkotott művészi arányosságra. A benne élő festő kitartóan kaparja húsbörtönének falait, hogy engedjen a kérésének, skiccelje le, alkossa meg a homályos árnyékát papíron. No persze nyilván nem kell túl sokat beleképzelni az egészbe kívülről szemlélve ezt a jelenséget: egyszerűen arról van szó, hogy az alkotói hév felbuzgott benne, megihletődött, de még nem tart ott, hogy meg is tudja alkotni a fejében feltorlódott ábrákat. Kell egy szoba, egy műterem, néhány ív a vázlatokhoz. Mindezen formalitások kordában tartják a benne dühöngő alkotási vágyat.
- Mh, mindenképp meg fogom keresni. – Hangja gyorsan visszafajul motyogássá egyenesen arányosan a gondolataiba való visszasüllyedéssel. Mikor már az alagsori lépcsők tetejét lépik át, eszébe jut végre-valahára az első hasznos, és szociális mozzanat, amit sikerült belenevelni: első találkozáskor illik társalogni, különben megfagy a hangulat. Sosem értett a „hangulat”hoz, ami a beszédet illeti, de a vásznon… de ez nem a festészet világa.
- Mióta vagy itt egyébként? Honnan jössz? – Csak, hogy ismét felemlegesse a kezdeti tudatlansága által okozott lökést, újból bemutatja, hogy halvány segédfogalma sincs Ethanről, mint előző élete szerves részéről. Az egyetlen alkalom, mikor találkozhattak volna, már sosem jött el: Ethan már leköszönt DB elnöki tisztségéről, mikor Aiméék befejezték a Beuxbatons-béli képzésüket, és elballagtak a nagy ünnepéllyel egybekötve, ahol alkalmuk lett volna mindenkit végigszemlélni, esetleg két szót beszélni is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600007#post600007][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 03:25[/b][/url]

Nem zavarja különösebben a csend sem. Készséggel eltársalog udvariasságból, nem jelent számára gondot üres, de beszélgetésre alkalmas témák feldobása, de ezt jobbára az összejöveteleken szokta használni, nem pedig az iskola falain belül. Főleg a rellonosokkal szemben, akik némelyikéről már megtanulta, hogy igénylik a társas magányt, azaz (ebben az esetben azt) hogy hiába tartózkodnak egy légtérben, ne szóljanak hozzájuk, ne próbálják bevonni őket szükségtelen társas interakciókba. Mellesleg, Ethan maga kifejezetten kedveli a csendet és a nyugalmat.. is.
- A második évet töltöm az itteni mestertanonci képzésen, amúgy pedig hozzád hasonlóan a Beauxbatons-ból.
Az nem lehet meglepő Aimének sem, hogy a férfi tudja, honnan érkezik, egyrészt francia neve árulkodó, másrészt, amikor kimennek egy új diák elé, a legalapvetőbb információkat megkérdezhetik – azokat, amelyek még publikusak. Azt már elkönyvelte magában, hogy a fiúnak halvány segédfogalma sincs a kilétét illetően. Ami őszintén, milyen már? Aranyvérű és hajdanán befolyásos iskolai vezető énjét kissé mégiscsak zavarja ez a tény. Hazudott, amikor azt mondta magának, hogy kicsit. Kifejezetten zavarja. Magához képest is mindent megtesz, hogy ez kívülről ne látszódjon rajta, ez a fajta hiúság már olyan tulajdonság, amit nem különösebben szeret magában. Teljesen céltalan, semmi hasznára sincs. Vannak olyan negatív tulajdonságok és hibák, amelyekből az ember motivációt meríthet, törekedhet a jellemfejlődésre, netán hasznot is húzhat belőlük, főleg hasznot húzhat belőlük, a jellemfejlődés, ha őszinte akar lenni magához, akkor nem igazán izgatja. Viszont kétségtelenül jól csengő frázis, szóval élő szóban inkább ezt hangoztatja előszeretettel. De ez sajnos nem tartozik ezek közé.
- Óvatosan.. – egy mágikusan elmozduló lépcsőfokra készül lelépni éppen Aimé, amikor Ethan még idejében észreveszi az eseményeket, és a derekára fogva visszahúzza. Aztán el is engedi, nem húzva a szükségesnél tovább a mozdulatot, egy pillanattal sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600008#post600008][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.06.06. 03:32[/b][/url]

Szintúgy csendpárti ember, de ha új helyen, új arccal/arcokkal kerül egy légtérbe, óhatatlanul úrrá lesz rajta a kényszer, hogy megpróbáljon valamiféle kapcsolatépítési próbálkozást tenni. Nem tud a másikról semmit, most látja először (esetünkben nem helytálló kijelentés); ilyenkor elfogja a késztetés, hogy irányt váltson, vagy erőltesse a beszédet. Ha le akar jutni még ma a hálókörletébe, az utóbbiba kell fejest ugrania, úgy hogy megteszi az első, bizonytalan lépéseket a kommunikáció mocsaras talaján. Rögtön az első, ártatlan kérdéssorozatával lényegre törő információhoz jut: ugyanabból az iskolából jöttek. Egy másodpercre felmerül benne, hogy talán most lépett taposóaknára, de hogy a zavara ne legyen olyan feltűnő (átkozott szociális helyzetek), gyorsan ismét felzárkózik Ethan mellett.
- Ahh... Hát... ha ez megvigasztal, a saját DB elnökömet se ismerném fel. Nem igazán szocializálódtam... őőő... soha... Szóval, ha találkoztunk is, ne haragudj, de nem emlékszem. De most már pótoltuk a hiányt. - ~Akár akartuk, akár nem.~ Először átsuhan a fején, hogy talán futólag ismerték egymást, váltottak pár szót, ő meg… hát elfelejtette. De aztán ott van az a tény, hogy vele nagyon kevés ember érintkezett komolyan és maradandóan. Hihetetlenül szűk volt a baráti köre, és maradt. Ez a férfi egészen biztosan nem tartozott az ismerősei közé, arra emlékezne. Főleg egy kisugárzással rendelkező emberre.
Merengése közepette nem figyel oda, és majdnem belelép a trükkös lépcsőbe, de Ethan még időben visszahúzza. A pillanat törtrészéig tart: megdermed, egyáltalán nincs hozzászokva ilyen közelséghez, még ha segítő szándékú is. Örül neki, hogy nem bukott orra a saját lábában, de a figyelmetlensége azt eredményezi, hogy a sporttáskája előttük puffan egy jó nagyot az egyik lépcsőfokon. Valamit motyog arról, hogy „Az ég szerelmére”, majd megint a levegőbe emeli a csomagot, és kifújja a bent rekedt levegőt. Ez közel volt… mindenféle értelemben.
- Sok ilyen lépcső van errefelé? A falak is… eltűnnek, mászkálnak? – Nem, egyáltalán nem emlékszik ilyenekre a Beauxbatons-ból… Az is igaz, hogy a barátai vagy Xavier mindig vele voltak, hogy elhúzzák az útból, ha trükkös lépcső vagy szórakozó kedvű fal állta útjukat.
- Milyen emberek járnak ebbe a házba…  Étienne. – Azért megvolt a pár másodperc szünet! És már sikeresen félremondta Ethan nevét. Éton, Étyien… Annyira összefolynak. Igen, sajna képtelen egy nevet helyesen megjegyezni, ha semmiféle szál nem fűzi hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600009#post600009][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 03:36[/b][/url]

Az egyik szemöldöke a homloka közepére ugrik, amikor Aimé oda jut mondandójában, hogy a saját DB elnökét sem ismerné fel. Igen, azt látja. Még szerencse, hogy a fiú most éppen inkább az út irányára (vagy ki tudja mire) figyel, nem pedig az ő arcát fürkészi. Ebből a szögből nehéz is lenne, azért engedi meg magának ezt a gesztust egyáltalán. Tessék, az érzékelhető, hogy mintha egy törtmásodpercre megakasztaná a másikat az információ, mely szerint ugyanoda jártak, de lássuk be, a Beauxbatons diákserege sokkal nagyobb nemhogy a Bagolykőnél, de még a Roxfortnál is, nagyjából annyian járnak oda, mint a Durmstrangba – több nemzet több növendéke. Nem olyan hatalmas csoda, hogy személyesen még nem találkoztak, legalább innen is tudja, hogy Aimé olyan borzalmasan renitens diák nem lehet.
- Nem. Néha előfordul, ez egy régi kastély, átszőve a védelmi varázslatokkal vegyes régi, diákok csínyei nyomán az épület köveibe ivódott mágiával. Ilyen apróságokra számíthatsz később is. Viszont falak az legfeljebb az egyik emeleti labirintusban mozognak, azt a területet nem ajánlom egyelőre, amíg a rendes szinteken sem igazodsz el. Ethan.
A mondandója végére végtelenül türelmesen és rezignáltan teszi hozzá az apró korrekciót a nevét illetően, mintha igazán nem is vett volna róla tudomást, csak automatikusan mondaná a helyes változatot.
- Itt a Beauxbatons-tól eltérően, és a Roxforthoz hasonlóan jellemek alapján osztják be az embereket, ettől függetlenül viszont meglehetősen színes közösség a relloné. Nagyon átfogó, általános képet nem is igen tudnék adni, sajnálom.
Közben leérnek a lépcsősor aljára, aztán elindulnak a bár alagsori, de jól kivilágított folyosón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600010#post600010][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.06.06. 03:45[/b][/url]

Rászán egy teljes másodpercet helyzete végiggondolására, végül arra jut, hogy egyáltalán nem „nagy ügy”, hogy nem ismerte fel egykori iskolatársát. A francia iskola valóban hatalmas, több száz diák tanul ott évről évre. Képtelenségnek érezte volna mindannyiuk arcát és nevét megjegyezni, így az elejétől következetesen kerülte inkább őket. Ettől még zavarba jönne, ha ráébresztenék, hogy Ethan a volt diákbizottsági elnök, akit ismernie kellene. De legalább FELismerni.
- Ah… Bocsánat, nem volt szándékos… Nem állok jól a nevekkel… – Már hátrafordult. Már megint Ethan arcát nézi állhatatosan, kitartóan.
- Kék… - Olyan elképesztően pofátlanul, mereven, és nyilvánvalóan a világtól elszakadva nézi a prefektust, mintha Szűz Máriát látná megtestesülni, és közben nem tudatosul benne, hogy kimondta hangosan, amit gondol. Illetve de, a végén valamely érzéke megsúghatta neki, hogy tett egy oda nem illő dolgot (beszélt), mert a „transz” megszakad, behunyja a szemét, majd ismét gyorsan kinyitja. Ezt a műveletet többször is megismétli, hogy kitisztuljon előtte a kép.
- Úgy értem… - Oldalra billenti a fejét, tűnődően felnéz Ethanre. - Csak szakmai ártalom, és a betegségem oka, de… kék vagy. Nem szó szerint, ne értsd félre. Aaa szinesztéziás emberek általában két különböző dolgot társítanak. Például látják a dallamok színét, vagy érzik a betűk ízét… Én… Az emberekhez társítok színeket a benyomásaim alapján és… a tied a legtisztább és legelképesztőbben kék szín, amit valaha láttam. – Újabb néhány másodpercet engedélyez az agya egy kis elsüllyedésre a szinesztézia világában, hogy végül teljesen visszatérhessen a jelenbe, és azzal foglalkozzon, ami fontos. Például lejutni a körletükbe.
- Elképesztő… - Ismétli halkabban, szinte suttogás fokán megformálva a szót. Nem, nem veszhet el az alkotás ömlesztő tégelyében, mert akkor napestig itt bolyong majd az alagsorban. Nagy nehezen, de visszarángatja magát a jelenbe, de annyira nehéz ellenállnia a festés kísértésének most, hogy egy hangosabb szusszantással kell kieresztenie a gőzt.
- Akkor majd megismerkedünk egymással. Túlságosan másabb csak nem lehet a Beauxbatons-nál, ha ez is nemzetközi iskola… - Hangja nem sokat változik, egy apró, keményebb él mégis beleköltözik út közben- alapvetően nincs kibékülve a változásokkal, mert eddig szinte sosem hoztak jót. Elég volt az állami gondozásban és az iskolájában folyamatos készültségi állapotot hirdetnie. Mindenesetre úgysem marad egyéb választása, mint hogy kövesse Ethant és szokja az új helyzetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600012#post600012][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 04:03[/b][/url]

Ismét megfordul, sőt, kissé be is farol elé, így Ethan is kénytelen megáll menet közben, némileg értetlen pillantással meredve az előtte állóra. Annyival, de annyival gyakorlatiasabb lélek ő, mint a művészek, hogy azzal köteteket lehetne megtölteni. Aimé egyetlen szerencséje, hogy Ethan hőn szeretett és imádott kisöccse is hozzá hasonlóan a fantáziavilágában gyakran elmerülő művész. Ez nem jelenti mondjuk azt, hogy nem szeretne végigmenni probléma nélkül egy folyosón.
És akkor ne értse félre, amikor ilyen szégyentelen közvetlenséggel bámulják.
- Hogy mi? – kérdez vissza reflexből az elhangzó „kékre”, annyira váratlanul éri, és aztán akármennyire is igyekszik kontextusba illeszteni, és megérteni, hogy Aimé miért mondja ezt, kísérlete teljes sikertelenségbe fullad. Kérdésével visszazökkentheti a fiút, mert az megrázza magát, s hosszú pislogással igyekszik visszatérni a valódi világba. Vagy legalábbis abba, amelyben Ethan is van. Szerencsére nem is hagyja magyarázat nélkül a fiút, és bár a mestertanonc még életében nem hallott erről a betegségről, biccentve tudomásul veszi azt. Érdekes.
Egyébiránt pedig nem tudja nem bóknak venni azt az enyhén lenyűgözött tónust a másik hangjában, amellyel közölte, hogy .. mit is? Hogy az ő „kékje” a legelképesztőbb. Nos, legyen akármilyen furcsa is ez a szinesztézia dolog, de olyan rossz nem lehet, ha az elképesztő jelzőt köszönheti neki. A hiúsága koponyájának hátsó részében elégedetten dorombol, csak úgy, mint a bőrén mászkáló állat tudna, ha lenne hangja. Attól még furcsa, ez tény, eléggé elvont, neki pedig nem igazán asztala az elvont dolgok, csak Réminek hála nem kezeli ezt teljesen idegen jelenségként.
- Sokat jelent, hogy nem olyan népes iskola. Jobban kordában tartható minden. Ettől függetlenül, ha segítségre vagy útmutatásra van szükséged a kezdeti időszakban, nyugodtan keress meg, azért vagyok, hogy segítsek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600013#post600013][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.06.06. 04:09[/b][/url]

A művész az az állatfaj, akiről nem tudod eldönteni, hogy túl lusta életben maradni, vagy soha nem állt sorba a túlélési képességét átvenni a recepción? Aimé sorba állt, de nem szívesen tartózkodik ebben a létsíkban: túl szennyezett, unalmas, földhöz ragadt, kényelmetlen, és még sorolhatná az indokait. Az ő világa színes, nincs benne túl sok szabály, de az mind betartható, a határok pedig eltörlődtek a fantázia tágulásával egyenesen arányosan. Amikor ráereszti ezt a töménytelen mennyiségű, kezeletlen fantáziát másokra, a mostani helyzet alakul ki: a mentálisan megerőszakolt áldozata nem tudja mire vélni a tetteit vagy a szavait.
Minimális érzék azért szorult belé, és különösebb einsteini tehetség sem kell, hogy felmérje, a normális emberek nem igazán tudnak mihez kezdeni a váratlan megjegyzéseivel. Sóhajt egy aprót, fél kezét zsebre vágja, a szabadot, s mikor újból ránéz homogénebb pillantással Ethanre, már meg sem próbál újabb festői metaforákhoz nyúlni. Kell még neki ez a kékség, hogy vászonra vihesse. Ha ideje korán elidegeníti, nem lesz mihez nyúlnia, ha újból utoléri az ihlet. Az arcán megjelenő bágyadt mosoly sokkal inkább arra szolgál, hogy túllendítse a konfúz állapoton mindkettejüket. Még önmagát is meglepi, milyen erősen próbálkozik új helyén a beilleszkedéssel már most.
- A fura dolgokat írd csak a számlámra. Festő vagyok főállásban, úgy hogy… sokszor fogsz még ilyen bizarr dolgokat hallani tőlem. – Igazából a bensőjét nem foglalkoztatja úgy ténylegesen, milyen hatással van másokra egész addig, míg ki nem alakul egy kapcsolat. Mármint a lelkivilága elég ignoráns ahhoz, hogy sokkal jobban zavarják a formalitások és a külsőségek (a kapott visszajelzések egész pontosan), már amikor tudatosan figyel rájuk (az esetek 10%-ában), mint a szavai hatása mások lelkivilágára.
- Köszönöm. Így nem is döcögős elhelyezkedni… Régóta csinálod? A prefektusságot. Elég nagy … lehet a rutinod. Legalábbis kívülről úgy tűnik.- Vagy csak jól bírja a problémás eseteket, mint ő, és csak látszólag olyan tapasztalt. Beszéd közben valószínűleg el fogják érni a Rellon bejáratát is lassan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=72&post=600015#post600015][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 04:14[/b][/url]

Egyelőre nem igazán tudja, hogy mit gondoljon a fiúról – elég keveset látott belőle, így szilárd véleménye aligha alakulhatott ki róla ennyi idő alatt, legfeljebb egyfajta benyomás. De még az is ingadozik inkább, hol arrafelé, hogy ez a srác túl szétszórt az ízlésének, hol arrafelé, hogy végső soron ez egész érdekessé teszi. A mosolyt mosollyal viszonozza, hogyan is lehetne ez másképpen? Ezért az egyik legjobb eszköze az emberi mimikának a mosoly, ha ügyesen használják. Igaz, valahol talán az sem egészséges, ha ő így gondol egy egyszerű mozdulatra és érzelemkifejezésre, ilyen.. funkcionálisan.
- Így már értem. Ne aggódj, az öcsém szintén művész, sokszor ő is hasonlóan viselkedik, szóval nem új. Csak nézd el, ha nem értek mindent.
Őszinte, legalább ebben. Réminek sokszor vannak hasonlóan, külső szemlélődő számára teljesen összefüggéstelen és inkoherens megnyilvánulásai, amikkel kapcsolatban, még ha nem is érti mindig, de nincsenek ellenérzései egyáltalán. Így valamivel könnyebb idomulni Aimé elkalandozó közbeszúrásaihoz is.
- Itt nem olyan régóta, de van benne gyakorlatom a Beauxbatons-ból. Viszont figyelni másokra ideális esetben amúgy sem hatalmas kihívás.
És az ember most még el is hiszi neki, hogy valóban így gondolja, nem pedig csak kötelességtudatból ilyen udvarias és gáláns. Holott egyelőre nincs más oka ilyennek lenni, mint a tény, hogy prefektus. Hiába a rellonról elhíresült dolgok, hogy ilyen mogorvák és ellenségesek, meg olyan veszélyesek, Ethan jobb szereti a kulturált viselkedést közvetíteni a külvilág számára. A hetvenkedés és agresszió még senkinek sem állt jól, véleménye szerint.
- De örülök, hogy ezt mondod. Remélem, így bizalommal fordulsz majd hozzám a problémás ügyekkel.
A klubhelyiség bejáratánál bemondja a jelszót, előtte figyelmeztetve Aimét, hogy jegyezze meg, mert egy ideig ezzel fog majd tudni bejutni a rellon területeire.
- Csak utánad.