A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

A nyugtató tea egyelőre az ágy melletti éjjeliszekrényen gőzölög, miközben hátra pillantok az ágyban fekvő Rosiera, majd vissza a gyógyítóhoz. Idegesen kezdem rágni a körmöm, miközben beszél, bólogatok mellé, elmondom, hogy a dolgom végeztem, aztán vissza is sétálok a lányhoz. Szürreális képet kelt, ahogy szinte eltűnik a takaró alatt, mintha ott már nem is lenne test, fakó, élettelen, egykor vörös haja még most is elüt a steril fehérségtől.
Utálom az ilyen helyeket. Leülök mellette az ágyon, szembe fordulva vele, lehúzva cipőim húzom fel lábaim. Nem fogok egy ideig innen lelécelni, ameddig azt nem látom, hogy valamivel jobban van, biztosan nem. Nem illik ide. Nem szabadna itt lennie. Hamarabb észrevehettem volna.
- Rosie - megköszörülöm a torkom, de még így sem beszélek hangosan. Sőt, ami azt illeti, elég halkan beszélek. Nem mintha titok lenne. Mindenki tudja. Mégsem akarom úgy kezelni, mintha olyan lenne, mert nekem nem olyan.
- Emlékszel Shayleenre? A nővéremre. Ő is a Roxfortba járt, és most ő is itt mestertanonc - nem hiszem, hogy eszébe jutna, de azért egy próbát megér. Ha mást nem, legalább tudni fogja, hogy kiről beszélek. - Ő is ezt csinálta mint te most - nem nézek rá, legalábbis a szemébe nem. Helyette inkább az ölembe veszem a kezét, és az ujjaival játszom. Vagy a csontjaival. Opcionális. - Kórházba került, Rosie. Shay kórházba került, és lenyomtak egy csövet a torkán, hogy etethessék - csak azért mondom ezt el, mert már nem tudja titkolni. Mert én tudom, és bár nem fogom világgá kürtölni, szólni fogok róla a bátyjának, és ha kell, akkor beviszem egy kórházba, ahol majd vele is ugyan ezt fogják csinálni. Lehet, hogy startból oda kellett volna mennem vele. - Majdnem meghalt - felpillantok rá, hogy figyel-e rám, majd vissza a kezére. - A szépséged nem... Abban mutatkozik meg, ha kórosan sovány vagy - megingatom fejem, miközben összeszorítom ajkaim, és elhúzom szám.
- Figyelj, Rosie. Fontos vagy, jó? És ha elfogynál... Az rossz lenne, érted?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=695844#post695844][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.08.11. 20:54[/b][/url]

A nyugtató tea egyelőre az ágy melletti éjjeliszekrényen gőzölög, miközben hátra pillantok az ágyban fekvő Rosiera, majd vissza a gyógyítóhoz. Idegesen kezdem rágni a körmöm, miközben beszél, bólogatok mellé, elmondom, hogy a dolgom végeztem, aztán vissza is sétálok a lányhoz. Szürreális képet kelt, ahogy szinte eltűnik a takaró alatt, mintha ott már nem is lenne test, fakó, élettelen, egykor vörös haja még most is elüt a steril fehérségtől.
Utálom az ilyen helyeket. Leülök mellette az ágyon, szembe fordulva vele, lehúzva cipőim húzom fel lábaim. Nem fogok egy ideig innen lelécelni, ameddig azt nem látom, hogy valamivel jobban van, biztosan nem. Nem illik ide. Nem szabadna itt lennie. Hamarabb észrevehettem volna.
- Rosie - megköszörülöm a torkom, de még így sem beszélek hangosan. Sőt, ami azt illeti, elég halkan beszélek. Nem mintha titok lenne. Mindenki tudja. Mégsem akarom úgy kezelni, mintha olyan lenne, mert nekem nem olyan.
- Emlékszel Shayleenre? A nővéremre. Ő is a Roxfortba járt, és most ő is itt mestertanonc - nem hiszem, hogy eszébe jutna, de azért egy próbát megér. Ha mást nem, legalább tudni fogja, hogy kiről beszélek. - Ő is ezt csinálta mint te most - nem nézek rá, legalábbis a szemébe nem. Helyette inkább az ölembe veszem a kezét, és az ujjaival játszom. Vagy a csontjaival. Opcionális. - Kórházba került, Rosie. Shay kórházba került, és lenyomtak egy csövet a torkán, hogy etethessék - csak azért mondom ezt el, mert már nem tudja titkolni. Mert én tudom, és bár nem fogom világgá kürtölni, szólni fogok róla a bátyjának, és ha kell, akkor beviszem egy kórházba, ahol majd vele is ugyan ezt fogják csinálni. Lehet, hogy startból oda kellett volna mennem vele. - Majdnem meghalt - felpillantok rá, hogy figyel-e rám, majd vissza a kezére. - A szépséged nem... Abban mutatkozik meg, ha kórosan sovány vagy - megingatom fejem, miközben összeszorítom ajkaim, és elhúzom szám.
- Figyelj, Rosie. Fontos vagy, jó? És ha elfogynál... Az rossz lenne, érted?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=696600#post696600][b]Rosie N. Fisher - 2017.08.17. 11:20[/b][/url]

Oldalára fordulva kuporodik össze a takaró alatt. Sérült térdét ugyan kénytelen nyújtva tartani, hiszen a kötés nem is engedné, hogy behajlítsa, de azért úgy mozdul, hogy azon az oldalán nyugodva másik lábát egészen a mellkasáig tudja húzni. Zavarja az itt terjengő fertőtlenítőszag. Nem erős, de mégis érzi. Meg ez a fehér, steril környezet sem éppen kellemes. Bágyadtan pislog maga elé még mindig a bájital és a bűbáj együttes, ám fokozatosan gyengülő hatásaként. Az újabb nyugtató főzet meg ott gőzölög az ágya melletti kisszekrényen, csak éppen nem áll szándékában meginni.
- Hhm...? - Nem szólal meg, csak ennyit reagál a nevére. Kérdő hangsúllyal hümmög megemelve a szemöldökét egy futó pillanatra. Nem éppen jólneveltségre valló reakció, de ebben a pillanatban mindössze ennyire futja. Ha nem lenne kába, feltehetőleg haragudna, hogy mit keres a gyengélkedőn, és miért kell Adriannek hős lovagot játszani, amikor semmi baja - mert láthatóan semmi baja, az a pólya a lábán nincs is ott - és így tovább. Shayleen említésére felpillant azért a fiú arcára, majd ismét a bögrét kezdi bámulni. Meg nem issza. Az ötórai teákra emlékezteti, amik remek kis elfoglaltságnak tudnak számítani, amíg van kivel és van miről beszélni, de neki már lassan egy barátja sem marad, akivel leülhetne teázni. A tánc van, azzal meg ilyet nem lehet. Végighallgatja a rellonos mondandóját, majd alig észrevehetően megrázza a fejét.
- Én nem vagyok beteg... - feleli végül némi gondolkodást követően. Meg kórosan sovány sem. Anya biztos azt mondaná, hogy van még honnan leadnom, ha elég jó akarok lenni. Val meg... - nem fejezi be a mondatot. Hátraigazítja a haját inkább, pontosabban azt a képzeletbeli hajtincset, amelyik éppen nem lóg az arcába. - Nem fogyok el, de emlékszel? Elkaptam a cikeszt az első meccsemen. Amikor Cole ellen... és ha könnyű vagyok, azt is könnyebb lesz. Jobb leszek fogónak is, meg a balett is jobban megy, és akkor szép is vagyok - válaszolja halvány, ábrándos mosollyal az arcán, hiszen ez az ő fejében még mindig egy elérendő cél, amiért éppen nagyon dolgozik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=696603#post696603][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.08.17. 12:39[/b][/url]

- Nem vagy beteg... Hát persze - lassan bólintok, miközben valami mosolyféle ül ki az arcomra. Nem mintha olyan boldog lennék, vagy olyan vicces lenne a helyzet. Ez inkább ilyen önirónia, hogy persze, hogy nem beteg, nem is értem mire gondoltam. Vagy mit vártam egyáltalán.
- Rosie, Cole is sok cikeszt kapott már el, és nem azért, mert vékony, vagy mert minél könnyebb akar lenni - megingatom a fejem, miközben az arcát kezdem vizslatni. Annyira tehetetlennek érzem magam, pedig annyira segíteni akarok rajta, és annyira rossz ez az érzés. Utálom ezt az egészet. Olyan mintha a mumusom folyamatosan visszatérne az életembe, csak így, a semmiből, különböző emberek alakjában. Bár ha ez így lenne, és Rosie valójában nem itt feküdne alig negyven kilóval, hanem egy sokkal egészségesebb testben a saját ágyában, akkor örömmel vetném magam a mumusom elé, esküszöm. Sírhatnékom van ettől az egész felállástól, pedig én aztán igazán ritkán érzek ilyet. Nem lehet rábeszélni, és totál mindegy lenne, ha a tükör elé állítanám, mert akkor sem látná magát, csak a képet, amit mások kreáltak a fejében. Erősen harapok rá alsó ajkamra, miközben lehajtva fejem szusszanok fel ismét. Shayleen is csak akkor állt le, amikor fájt neki. Valódi fizikai, égető fájdalom kell, ami nem az éhség, hanem annak a csillapítása. Csak érteném, miért kell ezt csinálniuk magukkal. Akkor próbáljuk meg másik oldalról megközelíteni az egész problémát.
- Figyelj csak - tovább játszadozom a kezével, ide oda mozgatom a hideg ujjait a sajátjaim közt. - Nehezebben megy a balett, igaz? - felpillantva teszem fel a kérdést, óvatosan, nem akarom, hogy támadásnak vegye az egészet. Bár egy ilyen kötélen akármikor leeshetek, akármilyen mondattól, szóval ja. - Mi lenne, ha kialakítanánk neked egy étrendet, hm? Hogy jobb legyél. És szép is maradhass - mondjuk jogosan tevődik fel a kérdés, hogy milyen étrendről beszélek egyáltalán, amikor nem is eszik. De azért egy próbát megér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=699893#post699893][b]Rosie N. Fisher - 2017.09.06. 21:30[/b][/url]

- Ismerted te Coltont korábban? Anya azzal piszkálta, hogy ha többet eszik, egyszer elgurul. Szerintem még most is számol, különben nem kapna el egy cikeszt sem - válaszolja maga elé bámulva. Kissé mintha megmozdítaná a fejét, de nehéz eldönteni, hogy megrázta, vagy csak összerezzent valami apró kis inger hatására. Fáradtan szusszan aztán, majd lehunyja a szemét. Nemhogy kedve, de energiája sincs lassan ehhez a beszélgetéshez. Úgy érzi, menten el fog aludni a puha takaró alatt még akkor is, ha ebben a teremben folyton érződik a gyógyszerek és fertőtlenítők enyhén kellemetlen szaga. Szája elé emeli a kezét, amíg ásít, lehunyva addig is a szemét, majd egyre hosszabb ideig marad csukva a szemhéja pislogás közben is.
- Uhm... az azért van, mert nem gyakorlok eleget még mindig. Többet kellene, de ehelyett olyan tölteléktárgyaim vannak, mint a zene elmélete... - dünnyögi válaszul arcát félig a párnába fúrva, így már csak fél szemmel pislog fel, amikor épp nem pihenteti azt is.
- Majd... most ehhez túl fáradt vagyok, de a gyógyító amúgy is azt mondja általában, hogy csak nem iszok elég folyadékot. Holnap biztos megint kapok egy maréknyi vitamint meg néhány utasítást... és... - motyog még egy ideig lehunyt szemmel, aztán ez is abbamarad. Nem is nyitja már ki a szemét, a légzése pedig lassan egyenletessé válik. Alszik. Ettől ugyan nem lesz jobb, de pillanatnyilag tényleg ráfér a pihenés is. Mocorog kicsit aztán még inkább befészkelve magát kényelmesen a takaró alá, hogy majd az igazak álmát aludhassa egészen reggelig.