Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

d ö b b e n e t ! ,mily meglepő, megint tilosban, éjjel || így

Lábfeje jár a ritmusra, ami a fülében lévő apró kis hangszóróból áramlik hallójárataiba. Pálcája apró fénye világítja meg a pontot, ahova letette a valagát, egy kis beugró, nincs sem szem előtt, de rejtve sem. Ölében egy vázlatfüzet, azon pihennek a beadandónak szánt lapok. Másol, illetve inkább rajzol, mert LLG-re végre lett ihlete, illetve most pont olyan a tananyag, ami tetszik neki. A rajzai sem ocsmányak, tud ő, ha akar és a vázlatfüzetben is pihennek olyasmik, amik erre utalnak, csakhogy, a türelemmel meg a koncentrációval még mindig bajok vannak. Ami érdekli persze... A jobbik kérdés még mindig az, hogy miért itt és most. Betévedt ő a körletébe először, de az elsős kis banda olyan hangos, hogy velük röhögött inkább és semmit se haladt. A tanulószobában mások valami bűbájt gyakoroltak és azért nem, így végül addig bambult rajtuk és szállt be végül, hogy mire feleszmélt, mindenki aludni indult. Így út közben megállt, megkereste a kis pontot, ahol szeret lenni, ha éppen nem akar senkit sem látni - mert ilyen is akad ám -, majd nekiállt. Eddig erre se tanár, se prefektus nem jött, ami csak jó, mert ebben a csendben, zenében és félhomályban nagyon jól halad. Halad ő a pszichológussal, a foglalkozásokkal is, de az a helyzet, hogy jobban szeret bohóc lenni, mint normális. Nem is kértek tőle ilyet, csak úgy látja, jobban örülnének neki. Ez van. Meg az, hogy néha fel-felnéz, mert a zenében és az azok közötti csendben is hall apró neszeket, amiktől néha kirázza a hideg. Vagy azt hiszi, hogy beszélnek hozzá, vagy lépkednek felé, eddig azonban mindig csak a csenddel találkozott és persze egy macskával, aki vélhetőleg kiszökött. Kétszer meg tudta simogatni, azóta jelét se látja, bizonyára vacsorázik. Így bújt vissza a rajzra, pontosabban a féregre, ami inkább kezd valami horror-verziót váltani, mintsem annak lenni, ami. De ameddig élvezi, addig csinálja. Csak akkor néz fel végül, amikor ismét hall valamit és bambán pislog arra a bármire, ami közelít felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=855932#post855932][b]Theodore B. Marchetti - 2022.11.06. 01:38[/b][/url]

d ö b b e n e t ! ,mily meglepő, megint tilosban, éjjel || így

Lábfeje jár a ritmusra, ami a fülében lévő apró kis hangszóróból áramlik hallójárataiba. Pálcája apró fénye világítja meg a pontot, ahova letette a valagát, egy kis beugró, nincs sem szem előtt, de rejtve sem. Ölében egy vázlatfüzet, azon pihennek a beadandónak szánt lapok. Másol, illetve inkább rajzol, mert LLG-re végre lett ihlete, illetve most pont olyan a tananyag, ami tetszik neki. A rajzai sem ocsmányak, tud ő, ha akar és a vázlatfüzetben is pihennek olyasmik, amik erre utalnak, csakhogy, a türelemmel meg a koncentrációval még mindig bajok vannak. Ami érdekli persze... A jobbik kérdés még mindig az, hogy miért itt és most. Betévedt ő a körletébe először, de az elsős kis banda olyan hangos, hogy velük röhögött inkább és semmit se haladt. A tanulószobában mások valami bűbájt gyakoroltak és azért nem, így végül addig bambult rajtuk és szállt be végül, hogy mire feleszmélt, mindenki aludni indult. Így út közben megállt, megkereste a kis pontot, ahol szeret lenni, ha éppen nem akar senkit sem látni - mert ilyen is akad ám -, majd nekiállt. Eddig erre se tanár, se prefektus nem jött, ami csak jó, mert ebben a csendben, zenében és félhomályban nagyon jól halad. Halad ő a pszichológussal, a foglalkozásokkal is, de az a helyzet, hogy jobban szeret bohóc lenni, mint normális. Nem is kértek tőle ilyet, csak úgy látja, jobban örülnének neki. Ez van. Meg az, hogy néha fel-felnéz, mert a zenében és az azok közötti csendben is hall apró neszeket, amiktől néha kirázza a hideg. Vagy azt hiszi, hogy beszélnek hozzá, vagy lépkednek felé, eddig azonban mindig csak a csenddel találkozott és persze egy macskával, aki vélhetőleg kiszökött. Kétszer meg tudta simogatni, azóta jelét se látja, bizonyára vacsorázik. Így bújt vissza a rajzra, pontosabban a féregre, ami inkább kezd valami horror-verziót váltani, mintsem annak lenni, ami. De ameddig élvezi, addig csinálja. Csak akkor néz fel végül, amikor ismét hall valamit és bambán pislog arra a bármire, ami közelít felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=856187#post856187][b]Agárdi Kornélia Auróra - 2022.11.09. 19:51[/b][/url]

X  Ahogy festek.   X  Zenebona   X sziacsellengő X járőrözési

Harmadik vagy talán már sokadik éjszakai járőrözése is lehetett ez, perszen a java eseménytelenül zajlott. Útközben belesett több terembe, onnan visszaküldte a rendet még nem ismerő elősöket és kilógó nagyobbakat. Nem igazán kímélete őket, noha tavaly inkább kerülte a büntetőfeladatok kiosztását. Ez idén megváltozott, ha így folytatja, még az is lehet, ő lesz a legutáltabb prefektus. Tényleg úgy szórta azokat, mint öregasszonyok a kenyérmorzsát az éhes galamboknak.
Egészen biztos volt, hogy hangulatát a fejében cikázó sötét gondolatai befolyásolták. Ki ne lenne ilyen a vele történtek után? Haragudott a világra. A szüleire, a rendszerre, az otthonra, de leginkább önmagára. Valahol borzasztóan mélyen próbálta megérteni, hogy ezzel a döntéssel a mágusvilágot és Kornéliát védték meg az olyan mugliktól, mint a szülei, de nem akarta elfogadni.
Betévedt újra a banya folyosójára, itt kapta élete első és eddigi utolsó büntetését. Árnyéka persze nem megfelelően mozgott, ez pedig egy igen finom megfogalmazása a természetellenesnek. A nyári események óta ez a fantom sokkal másabbá vált, zabolázatlanná és erőtől duzzadóvá. Elnevezte Aladárnak, hogy kevésbé féljen tőle és így hátha egyszerűbb lesz féken tartania. A sötét folyosón haladva komfortosan érezte magát, még bűbájra se volt szüksége, hogy lásson a félhomályban. Határozott léptekkel haladt előre, már visszafelé igyekezett az eridonba, aznapra letudta a járőrözést, mikor egy sekélyes alakot látott meg a távolban gubbasztani. Szemöldöke gyorsan megemelkedett, majd szaporázva lépéseit oda is ért.
- Szerencséd, hogy én kaptalak el és nem valaki más - halvány mosoly húzódott orra alatt barátja láttán, tekintete pedig lassan a rajzra terelődött. Megnyugodott, nem valami hisztigépet fogott ki.
-  Mit firkálsz? - lépett közelebb, hátha megmutatja neki barátja a művét.