Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

Sára lassan összeszedi magát, eddig a tanulmányok nem voltak olyan fontosak számára, most viszont lassan észbe kap. Pillanatokon belül itt lesznek a vizsgák és nem akarja, hogy azt se tudja majd, hova kapkodja a fejét. Ő pedig szeret előrelátó lenni, netalántán picikét még bölcs is, amikor úgy dönt, egy naptól a könyvtárban nem hal meg.
Eleinte azon gondolkodott csak, mennyire nem illik hozzá ez, meg, hogy mennyire unalmas. Hiszen ő Sára, aki általában nem tud csak úgy megülni a fenekén és  nem is akar. Amúgy is, a zárt falak között túl egyhangú, unalmas a világ, szeret kint lenni és a természetben ihletet gyűjteni. Ezek után jöttek a gondok: mi mást csinálhatna tanulás helyett. Rajzolhatna, festhetne. Szabadra engedhetné a fantáziáját, jobb agyféltekéjét, amit pedig imád csinálni és nagyon csábító, főleg, ha a könyvtárban kell ücsörögni. Akár fényképezhetne, sétálhatna, túrázhatna, lemehetne a faluba, Médit szórakoztathatná, vagy Noelt... esetleg Nellit. Végtelen listát tudna írni arról, mi mást csinálhatna és csinálna is szívesen jelenleg. Viszont ezek a gondolatok teljesen felborítják az erőviszonyokat. A tanulás nem önszorgalom és kedvtelés lesz, hanem kihívás. Innentől kezdve senkinek nem kérdés, Sári mit fog csinálni: már csak azért is seggelni fog és egész estig tanulni.
A könyvek között gubbasztva különben tökre meg lehetett figyelni a kisdiákok mindennapi életét. Hiszen az anyagra nem kihívás koncentrálni, azt nem mindig muszáj. Jó dolog elnézelődni, bámulni a szerencsétlen kis elsősöket, ahogy esetlenül keresik, amit olvasni akarnak, majd a könyvtárosnál kuncsorognak segítségét. Ugyan már, néha még kuncog is magában. Ő sosem volt ilyen szerencsétlen, valahogy nincs a génjeiben kódolva az esetlenség meg a bénaság. Hiába, az Ombozi génálommány lassan kincset ér, talán még meg is gazdagodhatnának belőle. Biztosan sokan irigykednek rájuk, legalábbis Sára abszolút ebben a hitben vannak. Hiszen most ők a Rellon üdvöskéi, a három muskétás. A két testvére annyira eltérő, mégis annyira szereti mindkettőt. És máris azon kapja magát, hogy ismét könyököl az asztalon, bájos arcocskáját kezein pihenteti és zöld tekintetével a plafont, a könyvespolcokat vizslatva ábrándozik. Lábfejeit összeakasztja az asztal alatt, majd előre-hátra ringatja őket, mert ő most nem fog semmit haladni a tanulással. Már akkor eldőlt, amikor leült és legszívesebben futott volna vissza a szobájába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=313189#post313189][b]Ombozi Sára - 2014.06.14. 21:08[/b][/url]

Sára lassan összeszedi magát, eddig a tanulmányok nem voltak olyan fontosak számára, most viszont lassan észbe kap. Pillanatokon belül itt lesznek a vizsgák és nem akarja, hogy azt se tudja majd, hova kapkodja a fejét. Ő pedig szeret előrelátó lenni, netalántán picikét még bölcs is, amikor úgy dönt, egy naptól a könyvtárban nem hal meg.
Eleinte azon gondolkodott csak, mennyire nem illik hozzá ez, meg, hogy mennyire unalmas. Hiszen ő Sára, aki általában nem tud csak úgy megülni a fenekén és  nem is akar. Amúgy is, a zárt falak között túl egyhangú, unalmas a világ, szeret kint lenni és a természetben ihletet gyűjteni. Ezek után jöttek a gondok: mi mást csinálhatna tanulás helyett. Rajzolhatna, festhetne. Szabadra engedhetné a fantáziáját, jobb agyféltekéjét, amit pedig imád csinálni és nagyon csábító, főleg, ha a könyvtárban kell ücsörögni. Akár fényképezhetne, sétálhatna, túrázhatna, lemehetne a faluba, Médit szórakoztathatná, vagy Noelt... esetleg Nellit. Végtelen listát tudna írni arról, mi mást csinálhatna és csinálna is szívesen jelenleg. Viszont ezek a gondolatok teljesen felborítják az erőviszonyokat. A tanulás nem önszorgalom és kedvtelés lesz, hanem kihívás. Innentől kezdve senkinek nem kérdés, Sári mit fog csinálni: már csak azért is seggelni fog és egész estig tanulni.
A könyvek között gubbasztva különben tökre meg lehetett figyelni a kisdiákok mindennapi életét. Hiszen az anyagra nem kihívás koncentrálni, azt nem mindig muszáj. Jó dolog elnézelődni, bámulni a szerencsétlen kis elsősöket, ahogy esetlenül keresik, amit olvasni akarnak, majd a könyvtárosnál kuncsorognak segítségét. Ugyan már, néha még kuncog is magában. Ő sosem volt ilyen szerencsétlen, valahogy nincs a génjeiben kódolva az esetlenség meg a bénaság. Hiába, az Ombozi génálommány lassan kincset ér, talán még meg is gazdagodhatnának belőle. Biztosan sokan irigykednek rájuk, legalábbis Sára abszolút ebben a hitben vannak. Hiszen most ők a Rellon üdvöskéi, a három muskétás. A két testvére annyira eltérő, mégis annyira szereti mindkettőt. És máris azon kapja magát, hogy ismét könyököl az asztalon, bájos arcocskáját kezein pihenteti és zöld tekintetével a plafont, a könyvespolcokat vizslatva ábrándozik. Lábfejeit összeakasztja az asztal alatt, majd előre-hátra ringatja őket, mert ő most nem fog semmit haladni a tanulással. Már akkor eldőlt, amikor leült és legszívesebben futott volna vissza a szobájába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=313201#post313201][b]Ombozi Noel - 2014.06.14. 21:43[/b][/url]

Sárika, a csudicsinibombacsaj <3 *-* - mindkét szemem rajtad, amúgy.

Túl a búcsún, az utolsó csókon, túl csalárdságon, hosszúra nyúlt küzdelmes próbálkozáson, hogy egy lány után fusson, túl egy éjszaka megesett esztelen-mámoros lánykérésen, túl egy atyai kínzáson és Mészáros tanárnő elcsábításán elérkezettnek látja a pihenőt. Nem a teste fáradt el, hanem a lelke. Kiszáradt benne valami, ami ezidáig éltette, borzolta a kedélyeket, folyton-folyvást előrébb vitte, már-már késztette egy újabb lány felfedezésére. Mindenesetre ennek vége. Az Edictumban mostanság minden hónapban szerepel a neve, és hiába szeretné bemesélni magának, hogy az mind csak buta pletyka, képtelen nem észrevenni, miféle feneketlen kútba esett, melyben nem talál mást, mint a női nemet. Napokkal ezelőtt, miután visszatért Székesfehérvárról, a kastély bejárati lépcsőin ücsörgött, és egy bögre kakaó felett ítéletet mondott az élete felett. Idén nincs több átgondolatlan, megjátszott udvarlás, nincs több csók vagy érintés, még véletlenül sem ismerkedik, és ha ő mégis célponttá válik, hát kérdés nélkül fut.
Amikor a sárkányház klubhelyiségének egyetlen kanapéjába süppedve megpillantja Sárát, és az még csak észre sem veszi őt, értetlenül felvonja szemöldökét. Jobbjával beletúr hajába, tompán megvakarja fejbőrének egy pontját, majd nehézkesen felül, és úgy dönt, megnézi merre tart a szöszke lány. Hallott ezt-azt, és nemcsak saját nevével találkozott a már említett újságban, így követve a jobb félni, mint megijedni igen bölcs mugli mondást, ő is kilép a klubhelyiségből, és igyekezvén észrevétlen maradni, sántikálva megindul Saci után. A lány, öccse legnagyobb megdöbbenésére viszont nem enged a falu csábító hívószavának, de még csak nem is enni siet a nagyterembe, vagy társaságot keresni akárhol máshol. A nyugati szárnyra fordulva a fiú arcán kezdenek mind jobban és jobban eltorzulni a vonások, zöldjei elkerekedve nézik, ahogy Sára benyit a könyvtárba. Miféle eltunyulás ez? Ugyanakkor, megszólal agya egy hátsó szegletében az öröm apró szóvivője is, hiszen nem elhanyagolható a tény, hogy nem fiúzni rohant a huncut ötödéves. Bár, magából kiindulva, a könyvtár dohos-poros kincsei sem nyújtanak elegendő biztonságot Cupido mocskos nyilai elől. Óvatosan benyit az ajtón, majd először csak feje, majd teste is kibontakozik a helyiségben. Sára már helyet foglalt, lóbálja a lábait, a jó tündér sem hinné el róla, hogy tanul. A rellonos széles vigyorral sántikál oda nővéréhez, és egy fájdalmas sóhaj kíséretében foglal helyet vele szemben. Tekintetéből és ajkairól azonban egy pillanatra sem szűnik meg a boldogság.
- Na szevasz - vigyorog a lány zöldjeit keresvén. - Kezdem én, aztán te jössz, oké? Gyors leszek. Szakítottunk Michelle-l, végleg, voltam otthon, elmondtam apának néhány dologról a véleményem. Tegnapelőtt jöttem vissza a kastélyba, és lemondtam az egész női nemről az idei évre. Nincs több részeg lánykérés, ismeretlenekkel való csókolózás, helyrejövök.
Szereti rázúdítani nővérére a történéseket, mert sokakkal ellentétben neki könnyű elmondania azt, ami odabent zajlik. Elszaladt vele a ló, elromlott benne valami, amit most helyre fog hozni, akkor is, ha fáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=313219#post313219][b]Ombozi Sára - 2014.06.14. 22:02[/b][/url]

Egészen nyugodtan ücsörög és kalandozik el a világba a könyv előtt, amit kiválasztott. Először fel sem tűnik neki Noel, hiszen ő éppen "tanul" és nem is annyira figyeli az embereket. Na persze, tanul, de legalább ha este visszamegy a szobájába, elmondhatja magáról, hogy egész nap keményen dolgozott, egy percet sem lustálkodott. Közelebb érezheti magát a céljaihoz, a sikeres vizsgákhoz.
Azonban ő és a csodás álmai közé egyetlen akadály áll - vagyis éppen ül le. Noel vágódik oda hozzá, szeretett öcsikéje és visszarántja a földre. Ő pedig alig kap levegőt, az asztalba kapaszkodik, hogy a fiú által csapott szél le ne döntse a székről.
- Szia! - Elkerekedett szemekkel néz rá, nem tudja, mit tett, hogy ennyire vigyorogni kell rá. Talán kicsit cikinek is találja, hogy az öcsikéje itt találja, tanulás közben... izé, azt színlelve. Aztán amikor nekikezd gondolkodás nélkül gyorsan ledarálni a történteket, azon gondolkodik, talán elaludt a könyvtárban és most csak álmodja ezt. Visszahúzza a kezeit, miközben tekintetét folyamatosan Noelre függeszti és lopva megcsípi az egyik kézfejét. Nagyon reális, földre visszarántó fájdalmat érez, de egyre kevésbé hisz a szemének, fülének.
- Húhha... - Fújja ki magát, amikor Noel még az utolsó szavait mondja, mert elfelejtette kiengedni a felesleges szén-dioxidot. Aztán erőt vesz magán, konkrétan egy taslit ad magának, hogy magához térjen, összeszedje magát. Nem lepődünk meg, nem sokkolódunk le, ébren vagyunk, Noel. Noel megjavul. Erre a gondolatra felugrik.
- Jézusom, lázas vagy? Mi van veled? Össze-vissza beszélsz! - A vicc mellett némi aggodalom is van benne, miközben Noel homlokára rakja egyik kezét. Meglepően normális a testhőmérséklete. Sára is összeszedi magát, idióta vigyort varázsol az arcára, ahogy visszaül a székébe. Kicsit furán érzi magát, igazából nem tudja, ő maga mit is mesélhetne most gyorsan. De ha már Noel is kiakasztotta, ő is ki fogja, nem érdekli. Az agya épp annyira összeszedett, hogy ennyit kinyökögjön:
- Berúgtam, összetetováltam Médeát, amúgy nagyon klassz lett. Aztán még jobban berúgtam és az ájult Médivel egy majdnem idegen hapsinál aludtam. - Darálja le egy levegővel és várja, hogy Noel elkezdje az ördögűzést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=313241#post313241][b]Ombozi Noel - 2014.06.14. 22:50[/b][/url]

Sárika <3

Nővére vajon tényleg tanult volna, azért lepődött meg annyira a mellé lerogyó öccsén? Nem túl hihető. Talán még kínosnak is érzi, hogy Noel rajtakapja a szorgalom tettetésén, de fátylat rá, néha még Omboziéknak is be kell térniük a könyvtárba egy-egy könyvért. A fiú vigyorog, hiszen nővére jelenléte általában azonnal feldobja napját, és szüksége is van már az ötödéves lány megnyugtató, szeretett hangjára, na meg szavaira, hogy bizonyos esetekben kellőképp visszarántsa őt a talajra. Legutóbbi találkozásukkor már minden a régi volt, közös időtöltésüket sem feszültség, sem indulat nem feszélyezte, ezzel pedig helyreállt a fiú lelki békéje.
- Hé, mondj már valamit - pislog a másikra, amikor az ahelyett, hogy véleményezné a hallottakat, megpofozza saját magát, majd felpattan, és öccse mellé ugorva, annak homlokára tapasztja tenyerét, csak hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiú egészségi állapotával minden rendben van. Noelnek láza ugyan nincs, de inge alatt több helyt zöldülő folt, emlékében átok árulkodik az otthonlét szépségéről. Elmosolyodik nővére aggodalmán, majd amikor visszahelyezkedik székére a lány, és belekezd a mesébe, először jobbnak látja, ha nem önti szavakba az elméjét hirtelen elöntő gondolatokat. Az, hogy egy idegen férfi ágyában kötött ki, megesik, főleg lent a faluban. Rendben van a dolog, egyébként sem mondhat rá semmit, nővére felnőtt nő, ráadásul az eszesebbik fajtából, aki nem menne el bárkivel. De, hogy összetetoválta Médit? Az a lány meg engedte neki? Dermedten nézi a vele szemben ülő szőkét, majd nyel egy nagyot, és elneveti magát.
- Hát ez durva! - vigyorog meglepően őszintén, időközben kényelmesen hátradől a székében. A támla recseg, ahogy a fiú súlyát megérzi. Az csak rázza a fejét, elégedetten vigyorog, tekintetét le sem veszi Sára vonásairól. - Na és, öhm, mit tetováltál Médire? Izé, Médeára? És publikus helyre, ha szabad kérdezni?
Kérdése közben lesüti szemét egy pillanatra, maga sem érti, miért érdekli, hogy Médea pontosan hol lett tintapacás, de hangja egyetlen csepp zavarodottságról sem tesz tanúbizonyságot. Kíváncsi a levitás mestertanoncra, de csak mert kellemes társasága volt egyszer a teaházban, és mert utána olyan jót sétáltak. Egészen vicces és értelmes jelenség a Weöres lány, meg kell hagyni.
- Egyébként alakul valami az idegennel, vagy az csak egyszeri alkalom volt? - érdeklődik tovább kedvesen, és bár odabent ébredezik a dühöngő őrült, feltett szándéka a türelem és nyugalom mintaképévé válni. Fejét ingatva mosolyog, nagyokat pislog az információkat hallva, és olykor halkan hümmög. Szereti a testvérét, és nincs mit tenni, belenőttek abba a korba, hogy szeretniük kell testvérük választottját is. Vagy megmérgezni, megátkozni, sírba tenni. De Noel - egyelőre - látatlanul nem óhajt senkit sem bántalmazni, főleg nem súlyosan. Így hát mosolyog és hümmög.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=313257#post313257][b]Ombozi Sára - 2014.06.14. 23:17[/b][/url]

Nem kell őt félteni, mond valamit, hamar megered a nyelve. Amikor Noel csak feszülten figyeli, ő már készíti magát a keresztre és a szenteltvíz esőre. A kemény szavakra, a dühre, de amikor Noel elneveti magát, belőle is kitör a nevetés. Nem is tudja, miért izgult ennyire, elvégre nem az apjának kellett gyónnia. Na jó, vele talán nem lett volna ilyen óvatlan, de sosem fogja magát olyan közel érezni, mint testvéréhez. Igazából valószínűleg soha, senkit nem fog ilyen közel érezni magához, mint Noelt és emiatt nagyon boldog, szerinte ez így van jól. Sára és Noel, összetartoznak.
- Úgy kezdődött az egész, hogy Médi kígyót fogott a réten, én meg nem értettem, mit akar egy kígyóval, aztán elengedtük a diákok között, hogy megnézzük, hogy reagálnak. Aztán mesélte, hogy nagyon szereti őket, de nem tarthat, én meg adtam neki egy kígyót, ami mindig vele van... a karján... ha jól emlékszem... - Általában nem szokott emlékezetkiesése lenni, nem az ő stílusa. Vagy csak még nem ivott eleget, hogy kiessenek neki részletek, nem tudja pontosan. De ahogy felengedett és rájött, hogy nem kínvallatáson van, hanem a testvérével cseveg, máris feloldódott kicsit, lazábban is ül, keresztbe rakja lábait, kezecskéit már az ölében pihenteti és nem készül újra pofozgatni magát. Médeáról amúgy is dupla annyit tudna csevegni, mint a lány róla, már csak azért, mert ő beszédesebb. Amikor pedig Noel az idegenről kérdez, és egy éjszakát emleget, pillog párat értetlenül, úgy néz rá. Majd leesik, a fiú mire gondol, ablaktörlőket megszégyenítő módon integet végül alkarjaival.
- Jaj, nem, semmi ilyesmi nem volt, tényleg nem. - Bár nem is tudja, konkrétan, miért nem. Ja és persze azt nem említi meg, hogy ez nem rajta múlott, mert ha Jamie kihasználta volna a helyzetet... de nem tette. Ő pedig nem is tudja, hova tegye ezt az egészet, talán nem elég jó csaj? Múltkor Nelli is megszólta, hogy eléggé elhízott, amióta idejött és tényleg, talán felszedett magára pár kilót. Vagy csak képzeli? Már nem tudja eldönteni, de sosem volt gondja az önbizalmával, csupán a hülye szeszélyei képesek megingatni ebben és önmaga ellenségévé válik egyhamar.
- Figyelj, Noel, tudom, hogy ezt nem szeretitek, de szerinted fogynom kéne kicsit? Nagyon őszintén, elfogultság nélkül, de most tényleg! - Kérleli a fiút, hogy minél inkább reálisat mondjon. Ki más tudna kíméletlenül őszinte lenni vele? Meg amúgy is, még ha távol áll tőle, hogy férfiként nézzen rá, legalább az ízlése férfias, így meg tudja mondani, Sára milyen alkat jelenleg. Hogy alaposabban megszemlélhesse, még fel is áll és körbefordul egyet a tengelye körül, majd visszacsücsül. Kicsit elgondolkodik, majd szélesen elmosolyodik.
- Amúgy nagyon örülök ezeknek az elhatározásoknak, boldoggá tesznek. Tervezed őket... hosszabb távon tartani? - Na igen, hallotta már a nagy elhatározást, hogy megszerzi Michelle-t, azt is, hogy kidobja, aztán végül egyik sem lett belőle igazán, már abszolút nem érti a testvére és a Saint-Vernant lány kapcsolatát, csak abban biztos, hogy Noelnek jobb lenne nélküle. De sajnos idáig nem tehetett semmi komolyat ellene. Most viszont kíváncsi, Noel mennyire gondolja komolyan ezt az őrültséget, amit az előbb eldarált. Mert az ő szájából igen, az, őrültség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=316405#post316405][b]Ombozi Noel - 2014.06.18. 18:34[/b][/url]

Sárika <3

A nevetésben tényleg lehet valami különleges, ami úgy hat az emberre, hogy az ellazul, s azonnal megered nyelve. Sára arcvonásai megkönnyebbülésről mesélnek, és a fiú szívét is ellágyítja a szőkeség felszabadult, édes kacagása. Nem szeret, és nem is tud rosszban lenni a lánnyal, és még ha haragszik is néhanapján rá, az is csak azért lehet, mert annyira félti őt, hogy ahelyett, hogy szabadon eresztené, és engedné, hogy mindenféle fiúval - vagy tanárai egyikével - randevúzzon, bezárná a sajátjával szemközti szobájába, és soha, de soha nem engedné onnan ki. Kiskoruk óta csak ő van a szőke mellett, mint férfi, és ezt az áldott állapotot nehéz odaítélni másnak, aki majd később feleséget, végül anyukát csinál az addig, csak mint testvér szerepet betöltő lányból. A fiú az öröm mellett szomorúságot és csalódottságot is érez, de nem fog előhozakodni velük, inkább mosolyog, nevetve rázza a fejét, ahogy nővére beszámolót tart neki kalandos emlékeiből. Olyan jókat nevetnek, hogy ha eddig nem is, lassan bizonyára feltűnést fognak kelteni az elszórtan tanulgató diákok között. Látszólag viszont őket ez egyáltalán nem érdekli, úgy tűnik elfeledkeztek minden másról, s csak egymásra figyelnek. Érdekes, hogy Noel nem túl beszédes, magát hátrébb helyezve teret enged Sárának, amivel a lány szó nélkül él is.
- Szóval egy kígyó, valahol a karján? - kérdezi meghökkenvén, szemöldökeit egy pillanatra összehúzva. Ajkai azonban vigyorra húzódnak, rendkívül tetszik neki, amit hall. Talán, mert nem gondolta volna Médeáról, hogy tényleg megmerne fogni egy kígyót, és bár említette a teázóban, hogy kedveli a fajt, és látszott is stílusán, a rellonos azt gondolta, csak a szája jár. Az asztallapra pillantva vigyorog, majd ránéz Sárira, tekintete életteli csillogással telik meg. - Ugye tudod, hogy rendkívül gonoszak vagytok? Nem kéne ráhozni a kisdiákokra a halálfélelmet...
Hangjában nem hogy nem bújik meg a huncutság, még csak egyetlen csepp korholás sincs benne. Egyenesen büszke a lányokra, akik könnyedén letagadhatnának pár évet valódi korukból. És ha megtennék, Noel talán máshogy érezne Médea iránt. Így viszont ezidáig nem folytatódott a teázóban folytatott kellemes beszélgetés, és a fiú összezavarodott elméje egyelőre nem is szeretne lépéseket tenni a mestertanonc irányába. Túl idős, fura és levitás. Olyasfajta kifogások, amelyeken még ő maga is nevet - amit Sára talán betud a jelen helyzet következményének -, és pontosan tudja, hogy az ő útjába nem állhatnak efféle gondolatok. Ha elakar érni valamit, azt el is fogja érni. A lehető legjobbkor döntötte tehát el, hogy egy ideig pihenteti a lányokat, és belefeledkezik a kviddicsbe, és más iskolai elfoglaltságokba.
- És az idegennek van neve is, vagy a bemutatkozásig nem jutottatok el a nagy semmittevésben? - húzza fel bal szemöldökét, hogy a lány tudtára adja, bizony nem ostoba, pontosan jól tudja, hogy egy olyan kifejezés mögött, mint a semmi, sok minden áll. Mosolya nem múlik, végignyúlik pelyhedző arcán, és mikor nővére felteszi a legfurcsább kérdést, amit életében őtőle hallott, felröhög. - Te vagy az egyik legcsinosabb lány, akit valaha láttam! Őrült az, aki szerint van rajtad felesleg... hacsak nem... Nelli ontja beléd a bölcsességeit. Hidd el, ha nem lennél a nővérem, rád mennék. Nem vicc, jó vagy elölről, meg jó vagy hátulról, a többiről nem is beszélve.
Tessék. Az első komoly megállapítása a legidősebb Ombozi gyermekről, amit nagyon remél, hogy a könyvtárban tartózkodók egyike sem hallott meg. Nem szeretné magukat rövidtávon kastélyon kívül találni egy-egy morbidnak ható megjegyzés miatt, így inkább nem folytatja, szavait csupán felmutatott hüvelykujjával erősíti meg. Sárát tartja az egyik legszebb fiatal nőnek a világon, a sorban szorosan mögötte Nellivel, akiről még nem derült ki számára, hogy küzd-e egészségügyi problémákkal, és azért olyan rettentő vékony-e, vagy egyik üknagyanyjukra ütött csupán, aki koporsójával együtt volt kerek negyven kiló.
- Ki az, akinek nem felelsz meg? Szívesen elbeszélgetek vele - fűzi még tovább előző gondolatait, ám hangja megkeményedik beszéd közben. A családjáért, mint minden normális ember, ő is képes lenne bármit megtenni, ez jelenthet kellemes beszélgetést, de tiltott pálcamozdulatot is. Körbepillant a helyiségben, majd visszanéz Sári zöld szemeibe, hogy jobbját elővegye az asztal alól, és tenyérrel felfelé rátegye. Egy hosszú pillanatra lehunyja sajátjait, és erősen koncentrálva megidézi magában az őt éltető elemet. A tűz elönti testének központját, végigfut erein, pillanatok alatt felgyújtja egész valóját. Noel a gyakorlatok miatt nap, mint nap átélt érzések közben nővérére nyitja tekintetét, és mosolyát már a tenyerét, mint fészket kitöltő lángok világítják meg. Ezzel szeretné Sári tudtára adni, hogy nemcsak beszélgetni tud azzal, akinek nem felel meg, és bár ő a fiatalabb testvér, már képes megvédeni az ötödévest. A lángok aztán kialusznak, mire a fiú félredönti fejét, és rákacsint a szemben ülő sárkánylányra. Nem lesz itt semmi baj.
- Nem csak, hogy tervezem, de be is tartom. Michelle igen nagy űrt hagyott bennem, és úgy érzem, hogy mostanában senkivel se tudnék olyan kapcsolatot kialakítani - feleli halkan, majd száját elhúzva feltesz egy a szívét régóta nyomó kérdést. - Miért nem voltam elég jó neki?
Annyira akarta azt a lányt, és olyan sokáig kitartott, tovább viszont nem látta értelmét. Odabent is kihunytak a fények, ereje sem maradt több, Michelle képe lassan odaveszett, ő meg egyedül maradt a kitölthetetlen űrrel. Zavarában tekintetét kapkodja, hol az asztalt, hol Sári arcát nézi, hirtelen már azt is megbánja, hogy ilyen butaságot kérdezett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=323977#post323977][b]Ombozi Sára - 2014.06.26. 21:13[/b][/url]

Nojel <3

- Igen, egy nagyon szép kígyó lett, szerintem király, én örülnék egy ilyen tetoválásnak. Csak nem is tudom, magamra nem vállalok, más kezében meg nem bízok... - Mondja, miközben elhalkul kissé a hangja, hiszen Noel nem igazán érti, mi ez a hajcihő a dolgok körül. Hiszen a fiú nem művész, illetve az, csak életművész, Sára pedig kézzelfoghatóbb dolgokat alkot. És neki igenis a saját művei a legszebbek, a saját művészete az igaz és ezért nem bízná magát más kezére. Mert azért egy tetoválást eltüntetni nem olyan egyszerű, meg hát minek is? Hiszen az egy életre szól, lapra, vászonra is lehet alkotni, de azon fog az idő. A tetováláson is, de az azért egy kicsit komolyabb kategória. Amikor Noel megállapítja, milyen rossz lányok, csak szélesen vigyorog, az igazi sáris vigyorát veszi elő, ami gyerekkora óta néha ott ül az ajkán.
- Nem vagyunk rosszak, nem bántott a kígyó, ha elég műveltek lettek volna, akkor ők sem visítottak volna úgy. - Állapította meg kissé csacsogva, és már maga is érzi, hogy kezd egy kicsit sok lenni, túlpörgette magát. Vesz egy nagy levegőt, kifújja és hátradől a székben. Bűnbánó, őszinte zöldekkel néz a fiúra, aki remélhetőleg nem menekült előle a Rellonig. Na nem mintha eddig sikerült volna Noelt kiakasztani, de ki tudja, egy napon csak sikerül. Nem akarja megvárni azt a napot.
Amikor azonban az öcsikéje szeretné tudni a delikvens nevét, féloldalas, keserédes mosoly csúszik az arcára. Egyik kezecskéjét az asztalra teszi, ujjacskájával köröz rajta. Szinte már lányos zavarban van, csak nem pirul el, az már abszolút idegen lenne tőle. Nem szeret a fiúkról beszélni Noelnek, tudja, hogy mennyire féltékeny rá és ez jól is van így. Tudja milyen érzés, hiszen Michelle-t már jó párszor megtépte volna, ha Noel nem szerette volna ennyire és nem fordította volna maga ellen. Na nem mintha olyan harcias típus lenne, de a Saint-Vernant lányra meglátása szerint már nagyon is ráfért volna egy kis leckéztetés.
- Jamie Wayne, tudod, övé a csárda. - Magyarázza, hátha úgy ismerősebb, biztos benne, hogy Noel járt már ott. Ismeri az életmódját, nem éppen egy tanulós fajta, aki sosem mozdul ki. Nem, Noel nagy kanállal éli az életet, habzsolja. Mondjuk amíg nem nyúl cigarettához vagy droghoz, Sárának semmi baja ezzel. Sajnos a fiú már elég nagy hozzá, hogy úgy gondolja, el tudja dönteni, mi lesz neki a jó, ő pedig csak figyelheti, amit tesz. Csak ott állhat mellette, és vigasztalhatja, ha szüksége van rá, vagy örülhet vele. Ez a testvérek dolga, nem? Elkísérni őt, figyelni a lépéseit, ahogy halad előre az életben, de közben jelentéktelennek tűnni.
Amikor hallgatja Noel megállapítását, nem bírja ki, nevetgél, annyira vicces ezt az ő szájából hallani, majdnem félre is nyel, de végül csak széles vigyorral néz a fiúra, sugárzik a boldogságtól. Nagyon jól estek neki a szavai.
- Ez nagyon őszinte volt, valóban. Amúgy nem kell foglalkoznod vele, ki gondolja másképp, én sem teszem. - Rántja meg kissé a vállát, ahogy Noelre néz, csillogó szemekkel. Mint egy kiscsikó, amikor a mamájára néz. De minek is tagadná, hogy rajong a fiúért? Ő az egyetlen hímnemű, aki nagyon is tudhatja, mennyire odáig van érte.
Amikor ismét Michelle-re terelődik a szó, Sára arca is elkomolyodik. A fiú kérdésére pedig lassan fújja ki a levegőt. Összevonja szemöldökeit, egy pár másodpercet vár a válasszal, amíg megnyugtatja magát.
- Most fejezd be ezt a hülyeséget. - Mondja, de nem bírja ki, nem bír egy helyben ülni, feláll, kezeit az asztallapra támasztja, úgy hajol közelebb Noelhez, hogy a szemébe nézhessen. - Nem te nem voltál elég jó neki. Ő nem volt elég jó hozzád, ezért lett vége. - Az előzőektől eltérően keményen és határozottan beszél, de aztán észreveszi magán, elkuncogja magát, kifújja a levegőt és visszacsüccsen, cinikus mosoly ül ki az arcára, amikor összefonja karjait mellkasán.
- Ha találnék egy férfit, aki fele annyi dolgot tenne meg értem, mint te érte... talán még hozzá is mennék. - Ez pedig hatalmas szó a mi kis komolytalan Sáránk szájából, ábrándosan pillant el Noel mellett, elgondolkodva.