Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

A szőkeség végigsepert az iskola folyosóján és miután két alsóbb évest megfenyegetve kiderítette, hogy az ő életmentője a Nagyteremben tartózkodik feljebb kapcsolt egy kicsit, nehogy lekéssen róla. Ez persze nyilvánvalóan lehetetlen volt, tekintetbe véve Hunter étkezési szokásait, minden esetre most szüksége volt rá.
Minden értelemben.
Arról, hogyan lehetett volna az elmúlt pár hét még ennél is katasztrofálisabb Szofinak igencsak kevés fogalma volt. Mintha az egész világ összeesküdött volna ellene, most pedig úgy érezte bőven eljött az ideje, hogy egy kicsit más is így érezze... hát ne hogy már totál egyedül szenvedjen!
Valószínűsítette, hogy az ő hőse, Bailey memóriája egy aranyhaléval vetekedhetett, miután a szilvesztert követően még csak véletlenül sem kereste. Szofi még csak véletlenül sem tudta volna megmondani, hogyan keveredtek ők egy társaságba azon az éjjelen, de ő lényegesen kevesebb vakfolttal rendelkezett, mint Hunter, mert néhány pillanattól eltekintve mindenre vissza tudott emlékezni. Többek között sikeresen megismerte Hunter bátyját is, ahogy egyre többen és többen verődtek össze Budapesten.  
Kivágta a Nagyterem ajtaját, ezzel általános felbolydulást keltve az ott étkezők között. Egy rakat kíváncsi fej fordult felé egyszerre és követték le minden egyes mozdulatát, miközben a Levita asztalához igyekezett, cseppet kétségbeesett ábrázattal és határozottan teljesen összezavarodva.
Hunter előtt fékezett és két tenyere hangosan csattant az asztallapon, ahogy felé perdült és áthajolt felette, hogy közvetlenül a férfi szemébe mondhassa a tényeket.
- Hunter, van egy kis gond! Terhes vagyok. -Tudattad a lány a tényeket maximális hangerőn, nehogy véletlenül valaki ne csípje el a mondat legfontosabb részét a hátsó sorokban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=655571#post655571][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.01.16. 17:22[/b][/url]

A szőkeség végigsepert az iskola folyosóján és miután két alsóbb évest megfenyegetve kiderítette, hogy az ő életmentője a Nagyteremben tartózkodik feljebb kapcsolt egy kicsit, nehogy lekéssen róla. Ez persze nyilvánvalóan lehetetlen volt, tekintetbe véve Hunter étkezési szokásait, minden esetre most szüksége volt rá.
Minden értelemben.
Arról, hogyan lehetett volna az elmúlt pár hét még ennél is katasztrofálisabb Szofinak igencsak kevés fogalma volt. Mintha az egész világ összeesküdött volna ellene, most pedig úgy érezte bőven eljött az ideje, hogy egy kicsit más is így érezze... hát ne hogy már totál egyedül szenvedjen!
Valószínűsítette, hogy az ő hőse, Bailey memóriája egy aranyhaléval vetekedhetett, miután a szilvesztert követően még csak véletlenül sem kereste. Szofi még csak véletlenül sem tudta volna megmondani, hogyan keveredtek ők egy társaságba azon az éjjelen, de ő lényegesen kevesebb vakfolttal rendelkezett, mint Hunter, mert néhány pillanattól eltekintve mindenre vissza tudott emlékezni. Többek között sikeresen megismerte Hunter bátyját is, ahogy egyre többen és többen verődtek össze Budapesten.  
Kivágta a Nagyterem ajtaját, ezzel általános felbolydulást keltve az ott étkezők között. Egy rakat kíváncsi fej fordult felé egyszerre és követték le minden egyes mozdulatát, miközben a Levita asztalához igyekezett, cseppet kétségbeesett ábrázattal és határozottan teljesen összezavarodva.
Hunter előtt fékezett és két tenyere hangosan csattant az asztallapon, ahogy felé perdült és áthajolt felette, hogy közvetlenül a férfi szemébe mondhassa a tényeket.
- Hunter, van egy kis gond! Terhes vagyok. -Tudattad a lány a tényeket maximális hangerőn, nehogy véletlenül valaki ne csípje el a mondat legfontosabb részét a hátsó sorokban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=655604#post655604][b]Hunter Bailey - 2017.01.16. 18:55[/b][/url]

RapunzelMegjelenés

A Levita - vacsoraidőben mindig - tömött asztalának kellős közepén üldögél, előtte egy tányérnyi füstölt sajtos-sonkás rizottó gőzölög, s ő, mint aki éppen most érte el a nirvana bensőséges, meghitt állapotát, halál nyugodtan görnyed kedvenc autós magazinja fölé.
Az élet csodálatos! - sóhajtja alig hallhatón, vágyakozó tekintettel pillantva fel az orra előtt illatozó ételre, hogy egy perccel később csillogó ezüstvillájával már el is rontsa a rizottó hibátlan összképét.
Hmmm... - az asztal szélébe kapaszkodva dől hátra, s nyög fel a szájában szétterjedő ízharmóniára, amire még szemeit is kénytelen lehunyni. Frenetikus. Míg egészen lassan, a pillanatot annak minden varázsával együtt megélve rág, észrevétlen a feje is oldalra billen.
Aztán...
...az asztal túloldaláról felhangzó fülsiketítő csapásra összerezzen, kék szemei azonnal kipattannak, szája mozdulatlanná dermed. Tág pupillákkal mered a szemben támaszkodó Miss Chenkovára. Mintha mérges volna. Mintha.
- Oké - feleli azután, mikor enyhe megilletődéséből ismét magához tér. Folytatja a szájában lévő falat elfogyasztását, villájával ismét a tányérja felé közelít, s még tekintete is visszakalandozik a címlapon bemutatott tűzpiros Ferrarihoz. Csakhogy Szofi nem tágít, ez pedig, a női csend és mozdulatlanság arra engedi következtetni, hogy még nem végeztek, és/vagy kéne még valamit mondania. Bölcset, figyelmeset. Hogy az évfolyamtársnő érezze a törődést meg a kitüntetett figyelmet.
Hunter - félelemtől? - kissé összeszűkült tekintettel alulról pillant fel Miss Chenkovára, és bár éppolyan nyugodt, mint ezidáig volt, kezd gyanút fogni. Ejj-ejj. A lány következő, esetleges kérését megelőzőleg szólal meg újra. - Sunshine, nem leszek keresztapa. Emlékszel? Tanúnak sem voltam a legjobb... inkább ne kísértsük a sorsot.
Gyorsan múló, pillanatnyi szomorúság suhan át a mestertanonc borostás arcán, ajkait lebiggyeszti, majd, miután gondolatban kipipálja a figyelmesség-törődés rubrikát, villájával újabb falat után nézve fordul vissza magazinjához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=655638#post655638][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.01.16. 21:30[/b][/url]

Ahhoz képest, amilyen idegállapotban leledzett a rellonos szőkeség, Hunter reakciója láttán nem tudta eldönteni, hogy ráborítsa az asztalt, vagy inkább hisztérikus röhögésben törjön ki. Mind a két opció igencsak csábítónak tűnt, bár Bailey arcán megcsodálni az étlapot valamivel vonzóbb volt.
Tény, hogy mindaz, ami az esküvő napján történt még elkönyvelhető lett volna egy véletlennek, vagy esetleg egy hibának, talán még azt is lehetett volna mondani, hogy Szofit mentette, de miután másodszorra is megtörtén, már nem volt mivel takarózni.
Szofi mérlegelte, hogy vajon mekkora az esélye annak, hogy Hunter félrenyel, ha valamivel egyenesebben fejezi ki magát és neki kell majd a Heimlich-féle műfogást alkalmaznia rajta. Őszintén remélte, hogy ez nem következik be, mert esélytelen volt, hogy ő emberi életet mentsen. Aztán meg ott volt az az aprócska probléma is, hogy éppen egy teljes terem nézte őket és még a végén valaki szándékossággal gyanúsította volna.
Mert Bailey nélkül kevesebb lenne a világ.
Felsóhajtott és megforgatta a szemeit.
- Hunter, te megjátszod, vagy tényleg ennyire sötét vagy? -Érdeklődött némileg gúnyosan a lány, miközben lekönyökölt az asztalra.
A szöszi szerette volna hinni, hogy az első válasz a helyes, de nagyon úgy tetszett, hogy a levitás inkább az utóbbi tábort erősíti. Ez persze megkérdőjelezte Szofi szellemi épségét is, elvégre egymás után kétszer követte el ugyanazt a hibát ezzel a díjnyertes férfiegyeddel.
Hogyan mondod meg valakinek, aki egyáltalán nem emlékszik az akkor éjjel történtekre, hogy tulajdonképpen ő a gyermeke apja és, bár mindkét alkalommal nyomos okuk volt azt tenni amit, nincs az az isten, hogy a lány teljesen egyedül csinálja ezt végig!
- Mondd, mire emlékszel a szilveszter éjjelből?
Ez tűnt a leghelyénvalóbb kérdésnek, minél messzebbről nekifutni. A lány finoman arrébb lökdösött egy alsóbb éves leányzót, aki azzal volt elfoglalva, hogy a férfire csorgatta a nyálát és lecsüccsent a helyére.
Hosszú menet lesz...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=655802#post655802][b]Hunter Bailey - 2017.01.17. 18:58[/b][/url]

RapunzelMegjelenés

A fiatal nő furcsán szemrehányó, hidegrázósan hangsúlyos kérdésére Hunter szemei megállapodnak a címlapon szereplő autó nívós emblémáján, majd csak nagyon lassan, kellő óvatossággal vezeti őket a szőke ideges vonásaira. Abban a pillanatban, ahogy tekintetük találkozik, agyát mintha villámcsapás érné; lelki szemei előtt olyasfajta emlékképek játszódnak le gyors egymásutánban, amik a valóságban meg sem történtek. Nem történhettek meg, hiszen csak álmodott! Egyik kép követi a másikat, látja bátyja széles vigyorát a pesti éjszaka fényeiben, hallja saját jóízű nevetését, ahogy magához húz egy szőke loknis lányt. Azután, a semmiből az esküvő napja is bevillan, a kezei között meglendülő abroncsos menyasszonyi ruha és a nyakát szorító kendő kilazulásának képe, Szofi apró sóhajainak hangja, az asztalról lebillenő váza.
Kék tekintete a Rellonos mestertanonc hasára ugrik, de akárhogy is számolja a heteket-hónapokat, és játssza újra meg újra le a jelenetet, az esküvő napja nem lehetett. Semmiképpen sem. Akkor viszont...
- Chenkova - dörmögi, s hagyja, hogy egyébként nyugodt hangjából kihallható legyen a testébe furakodó kínos feszültség. Az őket mereven bámuló szempárokat észre sem veszi, ujjai között megremeg a csillogó ezüstvilla. - Ez nem jó játék, jobb lesz, ha még most szépen abbahagyod.
Halántékán lüktetni kezd egy megduzzadt ér, elnyílt ajkait szorosan összezárja. Arcán megfeszülnek az izmok. Hangjában arra nem jellemző fenyegető szín lappang.
A szilveszter éjjel?
Szemei ide-oda ugrálnak, hol az asztalon sorakozó ínycsiklandozó ételekre, hol a szemben elhelyezkedő Szofira néz, de ha úgy is tűnik, hogy lát és figyel, jelenleg semmi nem jut el a tudatáig.
Csak az óév utolsó éjszakájára gondol, minden erejével azon dolgozik, hogy képes legyen visszaemlékezni. Az erőlködés közben homloka ráncba szalad, orrát felhúzza, szemeit résnyire szűkíti. A szőke loknik újra meg újra előbukkannak, egyszerre még a lányt körbelengő illatot is érezni véli.
- Te voltál - nyögi ki elhaló hangon, arca azonnal elsápad, jobbjából kiesik a villa, ami hangosan csörömpölve ér a rizottós tálhoz. Halántékán végiggördül egy hideg verejtékcsepp, mellkasa felforrósodik, arcát megreszkető kezeibe temeti. Az nem lehet...
Aztán mélyről jövő sóhajjal leereszti idegességtől izzadó kezeit, és Szofi szemeit kutatva előrébb dől, hogy hangját - ha egyáltalán ez lehetséges - csak ő hallja. Most igazán nem hiányoznak a pletykaéhes tinédzserek.
- Mióta késik? - suttogja fehérre vált arccal, s olyan komoly tekintettel, hogy aki ismeri, és most látja, talán rá sem ismer. Szavait gyorsan továbbfűzve előtűnik korholó, kissé vádaskodó énje is - érdekes, még ő maga sem tudta, hogy ez létezik. Hunyorogva, hitetlenül rázza meg a fejét. - Nem számoltad el magad? Mindig béna voltál számmisztikából!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=655816#post655816][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.01.17. 19:29[/b][/url]

A lány válaszra nyitotta volna a száját, de tisztában volt vele, hogy a levitás tudja, egyetlen pillanatig sem állt szándékában ilyesmivel viccelődni. A bal mutatóujján helyet foglaló gyűrűjét forgatta és közben valahová Hunter háta mögé pillogott.
Sejtette. Már napok óta sejtette, de szerette volna azt hinni, hogy csak valamiféle porszem került a gépezetbe és nemsokára minden a helyére kattan. Mint amikor az ember felébred és hirtelen hevesen dobog a szíve, úgy érzi, valami rémesen rossz dolog történik, utána pedig realizálódik benne, hogy mindez csak álom volt.
Csakhogy ő nemigen tudott már felébredni.
Szilveszter éjjel.
Hibás döntések sorozata. Mintha egy lejtőn indult volna meg lefelé, amikor arra a nyavalyás lánykérésre igent mert mondani, hirtelen az események drámai fordulatot vettek. Mikor egy gyöngysort elszakítasz, éles koppanással hullottak alá a padlóra.
A lány emlékezete sem volt éppen hibátlan, de az érzések, a hangok, az illatok, minden ijesztően valóságosan élt az agyában.
- Ki más lehetett volna?
Igyekezett egy kicsit kevésbé végzetesre venni a figurát, valószínűleg teljesen feleslegesen, hiszen a helyzetük éppen eléggé végzetesnek tetszett. Könnyebb volt úgy tenni, mintha az események visszafordíthatóak lettek volna.
Szofi vett egy mély levegőt és egy röpke pillanatra lehunyta a szemeit. Hogyan fogja ezt megmagyarázni az édesapjának és az anyjának? Hogyan lehetne ő anya és egyáltalán...
Kinyitotta a szemeit és kínjában nevetni szeretett volna.
...hogyan fogja visszahozni az életbe Huntert, ha most itt szívrohamot kap?
A kérdés egyébként némiképpen sértette. Oké, talán nem a számmisztika az erőssége, de mégiscsak nőből van. Ezt pedig éppen Bailey nem kérdőjelezheti meg.
- Most úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna, Bailey -fonta össze a karjait a mellkasa előtt. - Elég ideje késik ahhoz, hogy tudjam mi a helyzet.
Egészen közel hajolt a férfihez az asztal felett és közben igyekezett visszafogni a hangerejét. Már így is sikerült egy teremnyi ember figyelmét magára vonni -ehhez már hozzá volt szokva, csak még ez a baba dolog volt némiképpen új.
Hunterre villantak a tekintetei és talán valamivel nagyobbak és biztosan sokkal riadtabbak voltak a szokásosnál. Választ akart kapni egyetlen kérdésre, amire egyedül képtelen lett volna biztos megoldással szolgálni.
- Most mihez fogunk kezdeni?