37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. április 13. 21:51 | Link

A legkisebb Czettner lány
~ április 14. 05:47

A szokása, hogy minden hajnalban elsőként ébred fel - nemcsak szobájában, de talán az egész rellonon belül vagy akár a kastély nagy részében is - valószínűleg már soha nem változik meg. Az elmúlt egy év során megszokta, hogy míg ő már a fogát mossa, addig szobatársai hortyogva fordulnak még nem elzsibbadt oldalukra, hogy az utolsó perceket is kihasználva maradhassanak meleg ágyaikban. Noelnek nem esik nehezére a kora reggeli kelés, szereti hamar kezdeni napját, hiszen úgy érzi akkor több ideje van élni. Az alvás egyébként sem az ő műfaja, lassan alszik el, sokat forgolódik és elméjét legtöbbször rémálmok gyötrik. A Napfelkeltét ezen a reggelen sem hagyja ki, a kastély bejárata előtti lépcsősoron üldögél, és még egy-két ásítást, csak mint egy oroszlán formál meg. A Nap tündököl, ezernyi színben festi meg az iskola falait, a rellonos szeme előtt elterülő természetet, a megannyi növényt és tárgyat. A legszebb, különleges rózsaszín-narancssárga színeket féltéssel nézi, nap mint nap tart attól, hogy egyszer majd nem láthatja azokat többé, hogy valami történik a világgal és nem lesz új nap, ami elé leülhetne és csak úgy végignézhetné felkeltét.
Csak miután köddé válnak a kora reggeli színek indul vissza a kastélyba, hogy kitapasztalt útvonalán jusson el a konyhába. Ismerik már őt a manók és szívesen veszik jelenlétét, hiszen Noel hálás vendég, aki ha kap valamit, azt igyekszik kétszer visszaadni. A kastély teljesen kihalt, a legtöbb festmény is az igazak álmát alussza ekkortájt, ő pedig néhány neki nem tetszőt egyszerű pálcamozdulattal gyorsan, még álmában hallgattat el. Az, hogy nem kedveli a keretlakókat nem kifejezés arra, amit érez irántuk. Nem fél tőlük, nincs furcsa nevű fóbiája, csupán teljes szívéből gyűlöli az összeset. Székesfehérvári házuk falairól nem hiába lettek leszedve a megfestett alakok, melyektől a frász kerülgeti a fiatalt.
- Jó reggelt! - köszön a konyhába belépve annak a pár manónak, akik a nagyterembe készítik elő a fogásokat, majd az egyik pulthoz megy és úgy dönt, most ő készíti el reggelijét. Nem vágyik dupla csokis muffinra vagy töltött péksüteményekre, ideje is bőven akad, és kivételesen most még el sem várja a manóktól, hogy fejet hajtva szolgálják ki. Kenyeret vág magának, felvágottakat válogat és salátáért nyúl, hogy végül egy helyre gyűjtse a hozzávalókat és neki kezdjen a príma szendvicsnek. Még egy kört tesz a helyiségben, vajat és tojást keres, na meg némi tormát, hogy teljes legyen a kép.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. április 14. 00:59 | Link

A tolvajom;;


Én látom a rendet a káoszomban, kivéve ma reggel...Csak ezt sikerült felkapni.
Tizenhat év. Az nem semmi, és ezt már mind maga mögött tudhatja. Kész nő, még akkor is, ha érzelmi, meg némi tapasztalatbeli jártassága hiányzik, de ami késik, az nem múlik. Apropó tapasztalat. Abból bőven kijutott mostanság. Például megtanulta, hogy soha ne felejtse nyújtott kezében az ütőjét, mert az elsősök önként és dalolva rohannak bele, aztán még ő van elővéve, hogy verekszik. Nem tett semmit, igazán, csak rosszkor volt, rossz helyen, de azért vicces volt. Mindenesetre, Véda nénivel abban egyeztek meg, elnézi – ismét – ezt a kis malőrt, amennyiben pontban fél ötkor a szobájába megy és szépen egyesével sorba rak, saját kezűleg, minden eddig beérkezett szorgalmi lapot név, ház és évfolyam szerint is. Kisebb baja is nagyobb volt ennél, hiszen előző este még Mihaellel is sikerült összefutnia. Igaz, hogy már egészen…régi, igen, ez a jó szó, a kis közös ügyük, de Lucában nagyon is mély nyomot hagyott, szinte szikrákat hányt a tekintete még reggel is, morcos volt, mikor pedig végzett, morogva tette le a kész dolgokat, majd elköszönve, sapkáját a fejébe húzva elindult valami étel után. Gyomra iszonyatos jajveszékeléssel korgott már, pedig hajnal volt, de mint tudjuk, Lucus éhsége csillapíthatatlan, ráadásul helytől és időtől független. Semmi humora nem volt ezek után háza konyhájába menni, így a közös helyiség felé vette az irányt, valami normális társaságra vágyott, mert a pillanatnyi méreg-éhség-fáradtság kombó nem volt a kedvencei között, és holnap is vár rá egy kupac papír, de az már a navinések ügyeivel kapcsolatos, önkéntesen felszólította a néni, csinálja vele, addig is úgy hiszi – mellesleg rosszul – felügyelni tudja Lucát, hogy a jó úton maradjon. Reggelhez képest egész frissen, még egy kis mosolyt is kipréselve lépdelt a folyosókon, próbálva magát picit feldobni, de szemei előtt már az étel lebeg. Ekkor egészen nagyot kordul a gyomra, kezét rászorította, majd morgás után legszívesebben a sapkáját a fejébe húzva nyüszögött volna szerencsétlen létén, most annyira cseleskedhetnékje van, és úgy csinálna valamit, ami fel is dobja, mert ez így nagyon lehangoló.
Ma legalább ráért később jönni…
Ezzel a gondolattal nyitott be a konyhába, majdnem átesve az egyik manón, sűrű elnézés közepette verekedte el magát az asztalig, ahol a székre rogyott, majd lábával kalimpálva fújtatott egyet. A kedve nincs az egekben, de lényegesen jobb a tegnapinál, és a bájos Lucicás mosoly is az arcára költözött. Egérfüles sapkáján igazított egyet, miközben a sürgésen át megpillantott egy ismerős hátsót. Nem, Luca nem nézegeti mások fenekét, de a fiút felismerte így is, mondhatni kölcsönös segítségnyújtási kapcsolat van köztük.
- Bu!
Mosolyogva szökellt mögé, majd bökte oldalba őt. Ezután pattant fel az asztalra, így már nem érezte magát olyan alacsonynak, mindenkinél kisebb Luca, és ezt nagyon utálja. Hatalmas szemekkel meredt a tőle távolabb lévő kellékekre, majd Noelre, és azzal az ellenállhatatlan mosolyával bökte ki, mire is gondol.
- Tuuuudod, olyan rendes vagy, meg minden, én meg elég béna, deee esetleg én is kaphatok egy olyan szendvicset? HV nénim tuti arra játszik, hogy egyik reggel éhen halljak…
Mondja végig csilingelő hangján, a magából karamellaillatot árasztó lány, aminek egyetlen egy oka van, az egyik szobatársa valami parfümmel kísérletezve kiborított egy löttyöt a szekrényükbe, és most mindennek ilyen illata lett. Tuti, ha majd a kviddicsmeccsek elkezdődnek, még úgy is megérzik Lucát, hogy arra se kell nézni, karamellaillatcsík rulz.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. április 14. 10:38
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. április 14. 10:37 | Link

A legkisebb Czettner lány
~ április 14. kora reggel

Ha mást nem is tud elkészíteni, a tűzhelyet pedig bekapcsolni sem képes, a szendvicsekhez igazán jól ért. Kedvence a tojásos-tonhalas fajta, sokszor még kenyérre sincs szüksége ahhoz, hogy a hozzávalókat egyesével falja fel. Most viszont ideje és kedve is úgy hozza, hogy aprólékos munkával áll neki reggelijének, amit egy jól ismert női hang zavar csupán meg. Csirkemellsonkát pakol a ropogós, frissen megvajazott kenyérszeletre, mikor a navinés prefektus oldalba böki, hogy aztán mellételepedjen a pultra.
- Ne akard, hogy én is megbökjelek - sandít rá a mindig mosolygó Lucára, s közben az ételkreálmányával foglalatoskodik. Tojásért és ecetes vízben ázott salátáért nyúl, amit némi torma követ. Voilá, a reggeli előállt minden ízével és illatával együtt, hogy a rellonos éhes száj végre jól lakjon vele, és ne kelljen tovább korgó gyomrát hallgatnia. Tányérra teszi az ételt, mikor Luca csillogó szemekkel és 'valamit akarok' mosollyal mászik bele aurájába. Noel felhúzott szemöldökkel fordítja felé arcát, majd a lány kérdésére felsóhajt, megrázza kissé fejét, majd széles vigyorával szólal meg.
- Ejnye-bejnye, Lucám - színpadiasan állát is megvakarja, úgy néz bele a barna tekintetbe. - Nos, emlékezzünk csak meg a közelmúltról kérlek, volt az a késes ügy, Mihaeltől lopni pedig veszélyes játszma, ugye nem kell magyarázzam... most pedig készítsek neked szendvicset, he? Nem vagyok házimanó és arról se feledkezzünk meg, hogy soha nem csináltam még reggelit senkinek, főleg nem olyan lánynak, akitől nem várhatok semmit.
Kezeivel a pultnak támaszkodik, huncut vigyorából sejthető, hogy már ki is talált valamit, amivel meghálálhatná neki a navinés a mai reggelit. Kialakult szeretethiánya következő csillapítója lehet ez a vidám teremtés, akinek szívesen főz forró kakaót is akár a szendvics mellé, ám ez nem maradhat fizetség nélkül.
- A normális unalmas? - teszi fel inkább kijelentésnek hangzó kérdését, mikor a lány pólójára pillant. - Akkor legyünk izgalmasak. Csinálok kakaót, szereted?
Saját tányérját félretolja és megy egy újabb kört a nagy helyiségben, a dolgozó manók között lavírozva, hogy beszerezzen minden szükséges hozzávalót. Két bögrét is hoz, friss tejet és kakaóport kever össze bennük, hogy néha a lányra mosolyogva a manókhoz vigye azokat.
- Nem tudom bekapcsolni a kályhát - hajol le az egyikhez, úgy súgja annak hatalmas, öreg fülébe, hogy Luca nehogy meghallja konyhai szerény képességeit. A manó segítőkészen elveszi tőle a bögréket, ő pedig a lányra kacsintva siet vissza hozzá a pulthoz. Gyors mozdulatokkal kenyeret vajaz, felvágottat és tojást szeletel rá, majd jöhet a saláta és torma. Mikor elkészül megtörli kezeit egy konyharuhában, végül Luca fölé magasodva támaszkodik meg a pulton.
- Nos?
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. április 27. 15:21 | Link

A tolvajom;;


Én látom a rendet a káoszomban, kivéve ma reggel...Csak ezt sikerült felkapni.
A kellemetlen visszaszóláson csak fintorog egyet. Nem érti, mért kell a fiúknak mindig ilyen morcosnak lenniük. Nem elég nekik a fizikai és a köztudatban lévő fölényük? Nem hát. Muszáj nekik még ilyen esetekben is hangoztatni. Amúgy meg Lucica tudja jól, hogy ezek az apróságok igen is olyanok, amit nagyon is élvez Noel. Ugyan, kit szédítünk nem csak szadisták a rellonosok, de némelyik kellően mazochista is, ezen jó jellemzők pedig néhány diákban más házakból is elszórtan megtalálhatok.
- Jó, de csak annyira csinálhatod, mint én! Különben nem fair!
Grimaszolt egy kicsit, aztán nevetgélve figyelte, hogyan is készül a remekmű, amin dolgozik, néha pillantott félre a mankókra, vagy éppen a rellonosra. Nem, nem a figyelmet akarta magára vonni, kivételesen, inkább amolyan éhségéből fakadó kívánalmait szerette volna tudatni. Ejj, de kacifántos ez az egész. Ezzel a fiúval lehet nem kéne kezdenie, de mit ad Isten, valahogy többször keresztezi útjaikat a sors, mint az normális lenne. Biztosan oka van ennek.
- Lucád? Mióta tulajdonítasz ilyen mélyreható ragaszkodást bárki felé? – Érdeklődik, csalafinta mosollyal, miután végighallgatta a kis reakciót. – Valamit, valamiért, nyilván, volt az a portrés ügy, amiért a kést kaptam, Mihaellel való kis összetalálkozásom folyamán pedig halványlila gőze se volt, hogy kerül az hozzám, szóval a hallgatásom is egy pont. Szerintem addig teljesen kvittek vagyunk.
Egy pillanatra azért furán nézett Noelre, mert érezte, hogy benne már összeállt a kép, mit is kívánna fizetségül, ez meg nem tűnt egyelőre túl jónak így. Jobban szereti tudni a dolgokat előre, nem szereti annyira a meglepetéseket ezen helyzetekben. Arról nem beszélve, hogy pontosan el tudta képzelni, mik járhatnak a sárkányka fejében, és nagyon… Kellemetlennek érezte, hogy ilyenre gondol, hogy a másiknak ez jár a fejében, igyekezett ezt azonban nem mutatni. A kakaó hallatán meg felcsillanó szemmel hajolt közelebb.
- Sosem szoktam unatkozni… Meg mellettem sem az emberek. – Kacsintott rá a fiúra. Igen, kacérkodik, hohó, micsoda felfedezés. Azért na, ő sem a középkorba született. -  Te gondolatolvasó is vagy? Most ki akar, kit lefizetni?
Utal a kakaóra, aminek nagyon örül, a mosoly továbbra sem távozik az arcáról, és a boldog kisugárzás se változik. Valahogy élvezi az emberek idegesítésén kívül a felvidításukat is, kifejezetten, ha kérik azt, ha nem. A susmorgásra úgy tett, mintha észre sem venné, igen is kíváncsi volt, de ezt így kell most, gondolja ő. A készítésen csak tovább mosolyog, miközben lábait lengeti, amíg magára hagyta őt, csak akkor áll meg, mikor rátelepszik, jobb szót se tudna rá, a fiú.
- Nos? Na, nem úgy ismerem én a rellonosokat, mint akik kertelnek, ha akarnak valamit...
Hajol egészen közel a fiúhoz, majd a mondat végén, nevetve húzódik tisztes távolságba, kezeit karba fonva maga előtt.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2014. május 1. 13:35 | Link

Czettner kisasszony és Ombozi úrfi


Olyan rég nem lövöldöztem már, a kastélyra köszöntött tavasz mintha helyettem dolgozna. A diákok és még a tanárok szíve is rózsaszínbe öltözött, minden folyosó sarkán csókolózó párokat látni, ami örömmel tölti el kis szívem, mégis bánatos vagyok, hiszen nem én okoztam ideig-óráig tartó boldogságukat. Hetek óta szomorkás hangulatban jártam teremről teremre, még a szabadban is szerelemre éhező, csüggedő lelkeket kerestem, ám mindhiába. Elkeseredésemben már azon gondolkodtam, hogy ha nincs emberi lény, akit fenéken lőhetnék, hát akkor bizony a manókat veszem célba, és elárasztom a manólakot munka helyett romantikázó apróságokkal.
Kitúrtnak, leváltottnak, feleslegesnek érzem magam, amiről egyedül a gonosz tavasz, a miatta rügyező fák, a folyton virágzó növények tehetnek. Indokolatlanul sok szívet lobbantanak lángra, olyan fiatalok is nyitnak általa az érzelmek felé, akikre diáktársaik jégkirálynő és zord szívű jelzőket biggyesztenek. A konyha irányába repdesek éppen, hiszen a tervemhez szükséges lények egy része - hogy bosszút állok állásom elvesztése miatt -, egész nap a konyhában szorgoskodik, és azért dolgozik, hogy a diákság akárhányszor is vágyik valami finomra, ők előállítsák azt nekik. Unott arccal, hátsómat vakarászva repülöm át a küszöböt, amikor felcsillannak apró szemeim. Ha a szimatom nem csal, akkor bizony ide nem jutott el a tavasz, és elkél pár nyíl ahhoz, hogy ezek a fiatalok a kakaózáson még ezen a délelőtt túl jussanak. Sokáig figyelem jelenetüket, egészen eggyé válok szívük dalával, mely tökéletesen másképp szól. A lányka talán még soha nem érzett szerelmet, a fiúcskának még mindig törött a rugója. Nincs miért tovább várnom. Szárnyacskáimmal bőszen csapkodva közelebb siklok hozzájuk, és hosszú vigyorral készítem elő arany nyilaimat. A kislányt célzom, mert neki van nagyobb szüksége bátorságra és nyitottságra, így egy vékonyabb, kevésbé hosszútávú hatású nyíllal egyenesen a mellkasára irányítom fegyverem. A lelkét kell eltalálnom. A biztonság kedvéért kap egyet a jobb vállába is, mire kuncogni kezdek és a kakaót ígérgető fiúcska felé fordulok. Az ő szívének gyorssegélyre van szüksége, össze kell forrasztani azt, amit oly feleslegesen téptek darabokra. A jobb lapockájába lövöm első nyilamat, amit ugyanoda egy újabb, az utolsó követ. Elmosolyodom, innentől tudniuk kell a dolgukat, remélem élvezni fogják ezt a napot, ugyanis nyilaim hatása nem tart örökké. A vonzalom kialakult, a bátorság belőve, a színpad a tiétek.

Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 9. 12:47 | Link

A legkisebb Czettner lány

Kacér az apró navinés, pedig igazán lehetne annyi esze, hogy ezt pont vele ne tegye. Mostanság igencsak ki van élezve minden felé irányuló, félreérthető, csábítónak vélhető mozzanatra, gesztusra és bármilyen ilyen jellegű szóra. Nem felel a barnának, csak nézi őt egyre szélesebb vigyorával, s olykor még fejét is megrázza.
- Én a helyedben óvatosabban fogalmaznék - tanácsolja végül, de nem néz rá, helyette a kenyérszeletekre fókuszál, hiszen valahol nagyon mélyen, az agya egy hátsó szegletében pontosan jól tudja, hogy ennek a kicsi pónilánynak csupán a szája nagy, ha ő lépne, elhúzódna tőle vagy akár el is futna. Azt pedig végképp nem szeretné, ha társainak arról mesélne, hogy Ombozi Noel igazából egy szatír, aki tonhalas szendviccsel csalogatja be az ember lányait a konyhába. Felnevet az elképzelt jeleneten, majd visszapillant Lucára, aki olyan édesen mosolyog, hogy nem bírja megállni, és neki is füle tövéig szaladnak ajkai.
- Akkor megnyugtatnálak, mert hozzád köthető mély ragaszkodásomtól nem kell tartanod - biztosítja a harmadéves prefektust, de szemeiben mégis ott munkál valami furcsa izgalom, olyasmi, amit csak azok látnak egymás tekintetében, akik bár nem szerelmesek, mégis kifejezetten jól érzik magukat egymás társaságában. Szeretne közelebb kerülni a csöpp Czettnerhez, hogyne szeretne, de ha ránéz szíve a helyén marad, és bár az adrenalin úgy dolgozik, ahogyan kell, vére mégsem pezseg. A lány előzőleg megválaszolt kérdésére azonnal eszébe jut egy volt kapcsolata, aki úgy keltette életre benne a ragaszkodást, a hovatartozás örömét, hogy észre sem vette azt. Elmosolyodik, és jobbját a készülő szendvicsről egyenesen a pulton ücsörgő, nem túlzottan hasznos Luca combjára engedi.
- Szerintem a portrés ügyet te éppen annyira élvezted, mint én, Mihaelről pedig köztudott, hogy a fejemet vette volna, ha nem vagyok elég ügyes és szerencsés ember - fordítja némileg komolyra a szót, de szája szegletében ott bujkál a huncut mosoly, s a szándék, hogy megszerezze magának a mai nap főnyereményét, Lucát.
- Most pedig még kakaót is készítek neked, hm, had gondolkozzam - engedi el a navinés combját, és töprengve állát kezdi simogatni. - Nem, drágám, egyáltalán nem vagyunk kvittek.
Éppen, hogy már érzi a lány fölötti győzelem mézédes mámorát, amikor Luca csak úgy megszólal, és olyat mond, amivel egy pillanatra elhallgattatja a rellonost. A fiú még hátra is hőkölne meglepettségében, ám inkább nem teszi, helyette félredöntött fejjel figyeli a kacsintást, a boldog-huncut arckifejezést.
- Nocsak! Talán mégsem az a szende lány vagy, akinek gondollak? - kérdezi tőle arcára visszakúszó félmosollyal, aztán vigyorogva tűnik el a segítőkész manók csoportjában. Kérésére a konyha tündérei elkészítik a két bögre forró kakaót, és mire Noel visszaér társaságához, akkora ők már az egyik asztalra is teszik a gőzölgő italokat.
- És ha kezdek unatkozni? - kérdezi a lány fölé magasodva, egészen közel a csillogó barna szemekhez, mikor egyik pillanatról a másikra, egy valamiért ismerős érzés keríti hatalmába. Meg sem hallja, amit Luca neki mond, mert azonnal ellöki magát a pulttól és hátrafordul, hogy elkaphassa azt, aki előző hónapjait szenvedésre ítélte. Cupido. Körbepillant a konyhában, majd ismét találkozik tekintete a karba font kezekkel üldögélő lányéval. Kissé megnyílt ajkakkal nézi, közben közelebb lép hozzá, visszatámaszkodik a pultra úgy, hogy karjai között legyen az apró test, és megkönnyebbülve veszi észre a vállait, szívét, s lelkét nyomó láthatatlan súly könnyed eltűnését. Nevetni kezd, hangosan kacag, hiszen odaveszett a fájdalom. Aki hozta, el is tüntette azt, egyszer s mind felszabadította őt, s most már ismét önmaga lehet. Rávigyorog az őt leső lányra és addig közelít annak szájához, hogy ő már ne tudjon tovább hátrálni.
- Ne untass tovább! - suttogja bele a barna ajkaiba, és ha ő engedi a rellonosnak, akkor minden óvatosság nélkül csókolja meg. Jobb keze a pultról Luca lábára emelkedik, hogy onnan tovább csússzon karjára, végül ujjai arcához érjenek.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. július 19. 13:46 | Link

Csóktolvaj 2.0;;
~ Zárás-booooocsááánaaat <3 ~


Én látom a rendet a káoszomban, kivéve ma reggel...Csak ezt sikerült felkapni.
Hogy létezik, hogy még akkor is, mikor esze ágában sincs a rellonosok közelében találni magát, ott köt ki. Pedig tényleg nem tervezett semmit, mai öngyilkosságba sodorhatná. Már majdnem biztos benne így előre is, hogy egyikük előbb vagy utóbb a vesztét fogja okozni, de ez a jövő zenéje, vagy nem, de ma még nem érzi úgy, hogy kerülgetné a halál csókja… legalábbis a halálban biztos, hogy nem kerülgeti. Másban annyira nem.
Sosem volt az a leányzó, aki meghúzódott a háttérben, hallgatott és csak félve pillantott egy-egy emberre. Ahhoz ő túlságosan mellőzte a félelemérzetet, az eridonosokat megszégyenítően bátorságot, vagy vakmerőséget mutatott, ami néhol már erősen átcsapott marhaságba, és túltett olykor egy rellonos határozottságán és vezetői szellemén. Ó, a helyzet fokozódik! Félreértés ne essék, a csöpp mégprefektus navinésnek esze ágában sincs kihúzni a gyufát, de szereti az alvó oroszlán buksiját simogatni. Ez mit is jelent? Igen egyszerű, oda-oda szólogat rendszeresen, helytől, kortól és nemtől függetlenül bárkinek, és imádja látni a kellemes vagy éppen kellemetlen reakciókat. Noelnél azért picit eltér ettől a helyzet, találkoztak már, nem az első eset. Hallott róla dolgokat is, de azokat meg sosem tartotta mérvadónak.
A párbeszéd és a szavaik csak úgy csatáznak, miközben Luca cseppet sem fogja vissza pimaszságát, ez általában is jellemző rá, de ilyen helyzetben, mint a meccseken is, fokozottan veszélyes. Igazából már csak a pimasz mosolya és kacarászása mögé bújik, mikor szendvics kerül elő és még kakaós ajánlatot is kap. Kezd gyanúsan kedves lenni vele Noel, mindentől függetlenül, ámbár ez még közel sem jelent rosszat. Vagy hát szerinte nem… Néhol bujkál benne a naivság, hogy az embereket vezérli az önös érdeken kívül valami jó szándék féle is. Valószínűleg hamar rá fog döbbeni, hogy nagyon is téved ebben, de bátraké a szerencse alapon, picit sem nyugszik a popsiján addig. A „szende lány” kérdés pedig akaratlanul is nevetésre készteti.
- Sok jelzőt kaptam már, de a szende még sosem került elő… Nem is értem. – Próbál olyan arckifejezést vágni, hogy ezt alátámassza, de az ironikus hangja simán elárulja. Nem szeret zsákbamacskát árulni, sőt mi több, hazudni sem. Őszinte lány, valahogy nem az erőssége a tagadás sem mindig, bár van az a dac… Meg talán egyszer lesz az az ok is, amiért füllentene komolyabban. Közben a fölé magasodó rellonost kémleli, képzeli, mik forognak most a másik agyában… Kortyolgatja a kakaót szelíden, de a falatozást éppen félbeszakította.
…derült égből fájdalom? Ilyet se tapasztalt még, amolyan darázscsípésszerű apróságot kezd el érezni. Előbb a mellkasában, majd a vállában, de ahogy jön, úgy tűnik is el, marad a bambán és értetlenül, de mégis különösen csillogó barna tekintete, ami Noeléval találkozva szinte mosolyog. Sosem tapasztalt még hasonlót, vagyis de, másokon érzett, de ez mintha magából indulna. Ijesztő. Egyszerre tetszik neki és próbál érzése szerint ellenkezni ellene a tudata. Kevés sikerrel. Elővéve legédesebb mosolyát billenti kicsit félre fejét, és méri végig Noelt, nem leplezve ezt, miközben olyan apróságok tetszenek meg neki, amikről eddig mintha tudomást sem vett volna. Az utolsó kérdést szinte teljesen el is feledte, de nem is bánta, szinte késztetést érzett közelebb csúszni a terelőfiúhoz, de nem tette lecövekelt ott, ahol volt.
Meglepően hátrált volna picit, de csak egészen aprót, hogy kettejük közt még épp legyen egy lélegzetvételnyi hely, azonban a kijelentés alatt érkező csóknak áldozatául esett, de pár pillanaton belül valami automatikusan késztette arra, hogy jobbját Noel nyaka köré fonja és közelebb húzza magához, mintha nem akart volna elszakadni tőle. Szomjas volt a csókra? Határozottan olyan érzés volt, de egyszer ez a szusz is kifogy belőlük, így Luca tette meg az első lépést, minden szégyenlős belepirulás nélkül tolta el magától, finoman. Komolyan, lassan elkezdi gyűjteni a rosszfiúkat, a kviddicses sárkányokat, gyanús, mintha fétise lenne erre. Belül mozog benne azért valami gondolat, mintha nem lenne önmaga, de ez a pillanatnyi érzelmi részegség teljesen elnyomja benne, majd előrefelé lecsúszik a pultról, hogy két lábikójára álljon. Elkerülhetetlenül simul a fiúhoz, de tudja magáról, hogy itt ennek véget kell vessen. Nem úgy ismeri magát, hogy ennek jó vége lenne, és a hallomásból ítélve Ombozit se. Nem kíván új listát kezdeni „kit kell elkerülnöm” címszó alatt. Még ha furán vonzza is egy újabb puszi… Egészen közel hajol a füléhez, miután ad is neki egyet az arcára, majd folytatja.
- Finom volt – Közben rámosolyog és kacsint is egyet, még kioldalaz kettejük szoros kapcsolatából. – a reggeli.
Van egy olyan érzése, hogy ha nem volna benne a vele született gát és a képességével nem tudná magát minimálisan már most kontrollálni – ezer hála mestereinek – ennek itt közel sem lenne vége, és érzése szerint, semmi tiszta és jó nincs most a tudatában, ami kikapcsolt, zárlatos lett. A konyha ajtajából még visszatekint mosolygósan, hogy intsen egyet, aztán sziluettje homályba vész.
Van az, amikor a büntetőmunka utáni reggeli kellemes véget ér…

Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint