Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund INAKTÍV
offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 613
|
Írta: 2020. szeptember 29. 18:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=817997#post817997][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.29. 18:59[/b][/url] Nagypapa utódja
Nem világosban Mindig nagy erőfeszítésembe kerül, hogy rávegyem magam erre. Viszont amikor sikerül, a virágbolt legnagyobb csokrát csináltatom meg, nagyi kedvenceivel, hogy kicseréljem az előzőt. Most is tudom, nem én voltam ma az első látogatója. A torkom ugyanúgy elszorul, ahogy a sírkövet nézem, talán pár könnycsepp is kicsordul, amit gyorsan el is tűntetek. Valahol még mindig nem tudom ezt felfogni, megérteni. Valahol még mindig várom, hogy felbukkanjon, vagy a kúriában - én már csak így hívom, mióta nekem (is) kell takarítanom - megérezzem a jellegzetes süti illatot, vagy a csodakaja illatát, amitől nyál szökött a számba, és aminek titkát magával vitte a sírba. Rendezgetek, hisz erős volt a szél, és ha már ki sikerült jönnöm, nem esik nehezemre némivel több időt eltölteni itt. Sok mindent mondanék, mégse tudom rávenni magam, hogy megszólaljak, még ha attól könnyebb lenne is. - Így ni - összerezzenek, mikor egy ráncos kezet látok, és le is sápadok egy pillanat alatt, de aztán kifújom a levegőt, mikor konstatálom, csak az utca végén lakó néni segít nekem. - A nagyanyád kivételes ember volt - halkan beszél, de semmi olyat nem mond, amit eddig ne tudtam volna magamtól, mégis... most megint elgondolkodok azon, hogy mégis hogy csinálta, hogy ennyien szeretik. - Köszönöm, még nem igazán sikerült belejönnöm - utalok itt a díszek rendezgetésére, de hálás mosolyt küldök a néni felé. - Óóó kedvesem, szívből kívánom, hogy sose kelljen rutint szerezned - még a felkarom is megsimogatja, amit majdnem elrántok, de sikerül időben észbe kapnom. Aztán magamra hagy, itt... egyedül. Nézem a nagyi fotólyát.. mosolyog, pedig elvileg már akkor sem volt jól, mikor ez a kép készült. És máig nem tudom, hogy tudta ezt elrejteni előlünk... hogy nem láttunk semmit.
|
- Szeretlek! - Hol? -Mi? -Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund INAKTÍV
offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 613
|
Írta: 2020. szeptember 29. 19:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=818003#post818003][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.29. 19:32[/b][/url] Nagypapa utódja
Nem világosbanMég most sem vagyok az a csacsogós típus, így bár butának tűnök, örülök, hogy a néni hamar elmegy. Félreértés ne essék, én elbeszélgetek emberekkel... most már, csak nem itt. Azt sem értem túlzottan, hogy a sok nyugdíjas miért itt tárgyalja ki az aktuális pletykákat. Szerintem az, hogy csak itt találkoznak egy mondvacsinált indok, hisz lehet más helyet találni is erre a célra. Az itteni öregek meg iszonyat fittek, már akiket eddig láttam. A hetven éves bácsi is úgy pattan fel a biciklire, mintha tizenéves lenne. Még meggyújtom a gyertyákat - nem, nem varázsolok -, és megyek. Lenne ez a tervem, mikor újabb lábak torpannak meg a sír mellett. Csak a sziluettet látom, hisz le vagyok hajolva, meg amúgy is.. az ember érzi már ha nincs egyedül, szóval halkan sóhajtok egyet. - Csak nyugodtan... ilyen ez, ha az embert sokan szeretik - halvány mosolyom, mintha az arcomra fagyott volna, és igazából csak az tudná megmondani, mennyire őszinte, aki jó emberismerő, vagy épp engem ismer. Mert ezt már begyakoroltam, mert a halála utána hetekig mást se kellett csinálnom. Mosolyogni, és megköszönni a részvétet, vigasztalni (!) azt, aki elsírta magát, és épp húszévesen ne törjek össze, ugye? Már mindegy. Túléltem, és csak a sok virágot látom, az ilyen alkalmak ritkák, mikor belebotlok itt valakibe, hisz úgy hittem, megtaláltam a megfelelő időpontot. - A nagymamám - csak azért osztom meg a férfivel, amint felegyenesedek és a szemébe nézek, hogy elkerüljem az esetleges félreértéseket. De így legalább ő is láthatja rajtam, nem hazudok, hisz a vonásaim a nagyié... legalább is apu szerint. Apu meg sose hazudik.
|
- Szeretlek! - Hol? -Mi? -Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund INAKTÍV
offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 613
|
Írta: 2020. szeptember 29. 20:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=818021#post818021][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.29. 20:17[/b][/url] Nagypapa utódja
Nem világosban - Igen. Mindig elgondolkodok azon, mit csinált, hogy ennyien szeretik - ez a mosoly most legalább őszinte, még úgy is, hogy nekem ez lerágott csont. De a férfi liliomot hozott, így biztos nem egy rajongója... annál többnek kell lennie. És az állításom beigazolódik, mikor megosztja velem, miért is van itt. Pedig nem kérem soha senkitől, attól, hogy családtag vagyok, nem érzem, hogy bárkit is kérdőre kellene vonnom, vagy kifaggatnom, miért jön ide. Idejön, és ez azért a család többi tagjának is jól esik, ez a sír mindig is rendezett. Viszont egy pár percig úgy meredek a férfire, mintha szellemet látnék, aztán lassan bólintok egy aprót. - Szóval igaz. Nagyapa régebben mesélt arról, hogy mentorál, de mi nem akartuk elhinni, hogy vannak emberek, akik önszántukból töltenek vele időt - harapom az ajkam, kicsit bűnbánó is a tekintetem, de mentségemre legyen mondva, akkor ő biztos tudja, milyen. - Vele nem igazán jöttem ki, mielőtt lelépett az öcsémet még meg is buktatta... a nagyi szeretett minket helyette is - így tőlem hiába is várja bárki, hogy ódákat zengjek a nagy Felagundról. - Vagy Lizi... bár úgy csak kevesen hívnak... Elisabeth a középső nevem, apa ragaszkodott hozzá - nyújtok kezet, miközben aprót vonok vállamon. Jó, nem mindenkinek ajánlom fel a lehetőséget, de valahogy nyitni kell, nem? - Viszont fel van adva a lecke, nagyapa helyébe lépni nem egyszerű... kívánja felvenni az ő stílusát? - döntöm oldalra a fejem, vigyorogva, miközben a gyufás dobozt szorongatom. - Nappal ez a hely egy turistalátványosság... egyszer jöttem erre, és iszonyatosan felhúztam magam...- mert fotózkodni, selfizni szerintem pofátlanság, de hát... - Lenyúltam nagyapa egyik bájitalos könyvét, ami nem lett kiadva, ha gondolja nagyon szívesen Önnek adom, bizonyára többre értékeli, és hasznára lesz... én csak bosszantani akartam vele - mint akkoriban mindennel, csak hogy figyeljen rám.
|
- Szeretlek! - Hol? -Mi? -Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund INAKTÍV
offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 613
|
Írta: 2020. november 3. 11:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820707#post820707][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.11.03. 11:46[/b][/url] Mr. SelwynAznap először korán reggel jöttem ki. Előkészültem, elrendeztem mindent, helyet csináltam, mert megkértek. Mert a család többi tagja velem ellentétben még elfoglalt volt. Órákat töltöttem kint, észre sem véve, hogy rendesen átagytam, az csak akkor tudatosult bennem, mikor hazaérve, Sebi egy gőzőlgő forrócsokit nyomott a kezembe. Megkérhettem volna, hogy tartson velem. Nem tettem. Máig ragaszkodok ahhoz, hogy meglegyen nagyival a közös időnk, még ha most is képtelen voltam egyetlen szót is kimondani. Csak néztem a vidáman mosolygó nőt a képen, talán órákig. Aztán este a családdal. Megvallom, hatalmas nyugalom lett úrrá rajtam, mikor apám a karját nyújtotta, amit habozás nélkül fogadtam el. Ha mellettem van, mindig azt érzem, történhet bármi. Akkor láttam először az új gondnokot. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, szerettem volna neki megköszönni azt, amit ezért a helyért tesz, de apám kimért biccentése megállított ebben. Azokat a vonásokat rajta ritkán látom, így még a sírhoz haladva, visszatekintettem a férfire. Fogalmam sincs, ki lehetett ő, amiért apa ellenszenve ilyen hirtelen megmutatkozott. Nem mertem rákérdezni, nem tartottam illőnek. Egyedül Sebi tekintetét kerestem, s mikor kérdő tekintetemre, egy vállvonás volt a felelet, elengedtem. Már nem félek a sötéttől. A temető sokkal szebb ilyenkor este, és nyugodtabb. Általában ezért választom a nap ezen szakát arra, hogy kilátogassak. Pedig nem érzem jól magam, mintha lázas is lennék, de nem tudnak úgy az ágyhoz szegezni, hogy egy napot is kihagyjak. És kíváncsi is vagyok, voltaképp nem érzem jól magam amiatt, hogy hátsószándékkal jövök ide. Nagyanyám sírja mellől tökéletesen látom, hogy a gondnok rezidenciájában még világos van, s sűrűn pillantok arra, mikor a földet egyengetem, vagy épp a virágokat és a mécseseket rendezgetem. Hamar kezd úrrá lenni rajtam a csalódottság, hogy talán ma mégse futok össze azzal a különös férfivel, aki képes volt apám arcára olyan ridegséget varázsolni. Azt a kis hangot figyelmen kívül hagyom, aki szüntelen suttogja, pont ezért nem kellene utat engednem a kíváncsiságomnak.
|
- Szeretlek! - Hol? -Mi? -Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund INAKTÍV
offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 613
|
Írta: 2020. november 8. 20:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820949#post820949][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.11.08. 20:45[/b][/url] Mr. Selwyn- Istenem, a nagyanyja... - összeszorítom a szemem anélkül, hogy felállnék. Krokodilkönnyek, műsírás... sose fogynak el. Mindig lesz egy újabb és újabb, akiben semmi tekintet sincs, még most ezen a napon sem. Mintha a földből nőnének ki, és csak arra várnának, hogy felbukkanjak, aztán újabb és újabb tört döfjenek belém. Hogy utána meg is forgassák. Az utolsó mécsest is elrendezem oda, ahová szerintem kell, és rá se nézve a nőre, aki szipog, lépek egyet hátra, hogy megnézzem magamnak a nagy egészet. Aztán ott hagyom... egyetlen szó nélkül, pedig ez nem szokásom. Egyszerűen csak ma ne... Egyik kezem a kabátom zsebében, a másikban a szemét, amit készülök kidobni, mikor meglátom a sziluettet, amiről már majdnem el is feledkeztem. Lassan veszem ki a zacskóból, egyenként dobálva ki őket, csak hogy időt nyerjek magamnak, csak hogy rendezni tudjam a vinásaim, mert tudom, azzal semmit nem érek, ha ugyanolyan ellenséges leszek, mint az apám. Még egy mély levegő, és már oda is megyek a férfihez. - Jó estét. Én csak... szerétném bocsánatát kérni az apám viselkedése miatt - ránézek, ha hagyja akár a szemébe is, és nem toporgok, még csak zavarban sem vagyok. - Tudja, sovány mentség, de ez egy nehéz nap... ha bármivel kárpótolni tudom... - szinte öntudatlanul húzom feljebb a kabátom cipzárját, mintha némán üzennék. Pedig nem, csak most kezdem igazán érezni, mennyire lehűlt a levegő. - Szeretném, ha nem írná le a családom, naponta kijárok ide, és az elődjével nagyon jó kapcsolatom volt - igen, a bácsi sokat segített nekem. Nehéz volt rutinná tenni az idejárkálásokat, a csokrok beszerzését, és tudni a napokat, mikor kell cserélni, úgy, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt előtte.
|
- Szeretlek! - Hol? -Mi? -Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund INAKTÍV
offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 613
|
Írta: 2020. november 16. 21:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=821419#post821419][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.11.16. 21:12[/b][/url] Mr. SelwynPedig én többször is átrágtam magam azon, megpróbéljak-e beszédbe elegyedni vele. Valahol azt gondoltam, ő is olyan zsémbes ember, akinek lehet mondani bármit, vagy tehetek bármit is csak morogni fog. Le kellene állnom már az előítéletekkel, de akkor nem érnének kellemes csalódások, mint ahogy most. - Engem azért bánt - és hogy ez önzőség? Hogy csak a saját lelkiismeretemen akarok könnyíteni, és igazából a kiváltó ok nem is érdekel? Jó nem, irdatlan kíváncsi vagyok, de valahogy leplezni kell, nem? - Köszönöm - óvatosan mosolyodok el, de annál inkább értetlenül, mert így végképp nem értem ezt az egészet. Apa nem egy vaskalapos ember, mint a nagyapa, és ez a férfi meg így elsőre biztos nem érdemelte meg, hogy úgy viselkedjen vele. - A pálcám épp javítás alatt van... átoktörést tanulok - sóhajtok fel talán kicsit gondterhelten. Úgy terveztem, hogy én majd szépen kihúzom magam, sőt akár még mellkason is veregetem, azt szajkózva, ezt nézzétek, na? Aztán valahogy nem. Mostanában egyre inkább érzem, hogy túl vastag fába vágtam a fejszém, és mivel a szüleim ezt ellenezték, túlzott segítségre se számíthatok, nem mintha odáig alacsonyodnék, hogy bárkitől is segítséget kérjek. Viszont... nehéz nekem, piszkosul. Aztán ez még csak az első évem. - Nem, pedig kérdeztem... de igazából én nem akarom Önt kellemetlen helyzetbe hozni a kíváncsiságommal. Ha az a miért...kínos, igazán megtarthatja - bíztatom? Megesik, de nem tudom, hogy ezzel most őt akarom nyugtatni, vagy magamat óvni egy esetleges információtól, ami újra megrenget.
|
- Szeretlek! - Hol? -Mi? -Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund INAKTÍV
offline RPG hsz: 133 Összes hsz: 613
|
Írta: 2021. január 23. 19:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=825161#post825161][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2021.01.23. 19:44[/b][/url] Mr. Selwyn- Igen - és bár a mosolyom mögül kiérződik, folytatnám még, a mosoly hamar eltűnik, és csupán sóhajom jelzi, nem fűzök többet hozzá. Pedig mondhatnám, megvolt a motivációm, mondhatnám azt is, a példa máig a szemeim előtt lebeg, de úgy érzem erre sose leszek képes. Sose leszek képes róla beszélni. Ez egy ilyen dolog, s tudom azt is, ez a legjobb megoldás. Nem beszélni róla. - Kőrispálca, főnixtollal... azért pár évemet megkeserített, mire valaki rávilágított arra, hogy nem kedveli a felesleges durvaságot meg arroganciát - már pedig nekem jutott bőven mindkettőből, amire azért nem vagyok büszke. Pedig akkor szentül hittem, hogy majd most, kihúzva magam, fogok dicsekedni azzal, hány ember napját keserítettem meg. Nem így van, nem dicsekszem, és nem tudok erre erényként gondolni, esküszöm, még fel is pofoznám az akkori énem. A bajkeverések helyett, lehettem volna akár a nagyival is. Talán percek telnek el, mire cinikusan elnevetem magam. - Ne haragudjon, csak... valószínűleg édesapám is elfeljtett dolgokat, hisz neki kellene a legjobban tudni, név alapján nem ítélünk el senkit. A szülei elkövettek egy hibát. Bár nem is nevezném feltétlenül hibának, nem tudom, abban a puskaporos időben volt-e egyáltalán "jó" oldal, de nem is lényeg. Viszont egy gyereket megbélyegezni a szülők miatt, igazán gerinctelen húzás - dühös vagyok, leginkább apámra, de minden porcikámmal azon igyekszem, hogy ne látszódjon, még ha hirtelen a nyelvem meg is eredt. - Abban viszont biztos lehet, hogy az én családomtól hasonlót többet nem tapasztal - még ha ehhez régi, elfeledettnek hitt sebeket is fogok feltépni. De hogy akarjak én változni, amikor az apám meg képmutatóvá lesz egy nyamvadt jelvény miatt?
|
- Szeretlek! - Hol? -Mi? -Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
|
|
|