Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

A tegnapi Edictum aktuális lapja ott hever az asztalomon kinyitva egy bizonyos cikknél. Már vagy százszor elolvastam, pedig a lap kétes hírneve miatt nem kellene mindent készpénznek vennem. De itt a hír igaz volt, több helyen is utánajártam, és Leila, aza a drága és fiatal lány tényleg öngyilkos lett. Tegnap a hír után csak ültem a szobámban - még annyit megtettem, hogy Reginánál lemondtam az aktuális találkozót -, és egészen sokáig azon gondolkoztam, hogy mit kellene csinálnom. Leilát már eltemették ide, sajnos lemaradtam a szertartásról, amit tényleg bánok. Hiába nem volt komoly kapcsolat köztünk, egy laza szál mindig összekötött minket és legutóbb, amikor láttam nem tűnt életuntnak. A magam módján teljesen letörtem, és le akarom róni a tiszteletemet iránta. Viszont egyedül nem szívesen mennék oda, az olyan suta dolog lenne, ezért írtam Julinak, hogy jöjjön el velem, mert tudom, hogy ismerte őt. Mivel pozitívan írt vissza, nehéz szívvel, de elmegyek vele.
- Ezt nem hiszem el - morranok fel hangosan, amikor az ingem begombolása közben leszakad az egyik. - Reparo - sújtok le rá a pálcámmal, és a gomb visszaugrik a földről, befűzi magát a cérnába és visszavarródik a helyére. Sóhajtva fejezem be az öltözést, a telómat a zsebembe vágom a pálcával együtt, majd elindulok a temetőbe, egyelőre egyedül, egy sötétebb kabátban. Már esteledik, de még a főtéren virágot áruló Mariskánál veszek egy szép vágott virágot találomra. Aztán elballagok a temető bejáratáig, ahol a találkozót megbeszéltük Julival, és amíg megérkezik, visszaemlékszem Leilára... fanyar mosollyal az arcomon várom életem édes értelmét amíg megérkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856689#post856689][b]Létai Roland - 2022.11.17. 11:36[/b][/url]

A tegnapi Edictum aktuális lapja ott hever az asztalomon kinyitva egy bizonyos cikknél. Már vagy százszor elolvastam, pedig a lap kétes hírneve miatt nem kellene mindent készpénznek vennem. De itt a hír igaz volt, több helyen is utánajártam, és Leila, aza a drága és fiatal lány tényleg öngyilkos lett. Tegnap a hír után csak ültem a szobámban - még annyit megtettem, hogy Reginánál lemondtam az aktuális találkozót -, és egészen sokáig azon gondolkoztam, hogy mit kellene csinálnom. Leilát már eltemették ide, sajnos lemaradtam a szertartásról, amit tényleg bánok. Hiába nem volt komoly kapcsolat köztünk, egy laza szál mindig összekötött minket és legutóbb, amikor láttam nem tűnt életuntnak. A magam módján teljesen letörtem, és le akarom róni a tiszteletemet iránta. Viszont egyedül nem szívesen mennék oda, az olyan suta dolog lenne, ezért írtam Julinak, hogy jöjjön el velem, mert tudom, hogy ismerte őt. Mivel pozitívan írt vissza, nehéz szívvel, de elmegyek vele.
- Ezt nem hiszem el - morranok fel hangosan, amikor az ingem begombolása közben leszakad az egyik. - Reparo - sújtok le rá a pálcámmal, és a gomb visszaugrik a földről, befűzi magát a cérnába és visszavarródik a helyére. Sóhajtva fejezem be az öltözést, a telómat a zsebembe vágom a pálcával együtt, majd elindulok a temetőbe, egyelőre egyedül, egy sötétebb kabátban. Már esteledik, de még a főtéren virágot áruló Mariskánál veszek egy szép vágott virágot találomra. Aztán elballagok a temető bejáratáig, ahol a találkozót megbeszéltük Julival, és amíg megérkezik, visszaemlékszem Leilára... fanyar mosollyal az arcomon várom életem édes értelmét amíg megérkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856869#post856869][b]Vattai Júlia - 2022.11.25. 22:42[/b][/url]

Manótappancs|
Az újság megjelenése után| OOTD| 2/6 |
______________________________________________________

Elsőre nem hittem el. Elvégre ennek az újságnak a fele kamu. Leila nem halhatott meg, különösen nem a saját keze által. Leila sohasem tenné ezt. Sohasem hagyna magamra. Csak röhögtem. Félretettem az újságot és tréfás megjegyzésekkel illettem. Micsoda clickbait, szegény Leila majd remekül fog szórakozni rajta. Viszont nem hagyott nyugodni. Vissza-visszatértek a riasztóan suttogó hangocskák fejemben, mi van, ha a hír igaz? De hiszen arról tudnék, nem igaz? Hát, nem volt igaz. Nem kellett túl sok utánajárás, hogy hitelt adjak annak a szarnak. Leila meghalt. Ezzel egyidőbe bennem is meghalt valami.
A fekete öltözet anyám óta állandó, irónikus, hogy a gyászba egy másik is belecsúszik. Lassan kullogok, leginkább a földet nézve. Hideg van de legalább kussol a falu. Ha jön is arra valaki, csak kikerül csendesen, nem kérdez és nem kötekszik. A temetőhöz automatikusan elvisznek lábaim, ott felemelem fejem és meglátom Létait. Megremeg ajkam, szemeim alatt vörös a bőr, ahogy odarohanok hozzá egy meleg ölelésre és az egyetlen amit akarok, hogy ne bőgjem el magam össze taknyolva a ruháját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856900#post856900][b]Létai Roland - 2022.11.28. 09:01[/b][/url]

Pár napja csak ő jár a fejemben. Amikor én láttam, vagy találkoztam vele, mindig vidám volt, mindig szexi és általában ki akart használni, de olyan értelemben, ami számomra is kellemes volt. Hogy egy ribanc volt-e? Természetesen, de ennek minden jó tulajdonságával. Én kedveltem őt, volt humora, volt megjelenése és még határozottsága is. Sosem kertelt, mindig kimondta, amit kellett. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy sosem beszélgettem vele igazán mélyre menően, semmit sem tudtam róla, amit mondjuk egy barátnak alapnak kellene lennie. Ilyen értelemben nem is voltunk barátok, inkább jó ismerősök, akik tudták, hogy mit várjanak el a másiktól, mit adhat neki a vele szembe kerülő. Se több, se kevesebb. Mégis kevesebbnek érzem a világot nélküle, viszont az öngyilkosság megrettentett. Nem tudom mi volt az ok, vagy okozat, mi az, hogy megölte a nagybátyját. A drog annyira nem lep meg, ebben a szakmában, amit ő művelt nem ritka esemény, habár nem tudtam róla. Mindenesetre túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dicstelenül távozzon. Sóhajtva pillantok fel, ahogy meghallom, hogy rohan felém valaki. Már majdnem védekezem, amikor felismerem őt, illata úgy fúrja magát az orromba, mint ahogy Juli saját magát a karjaim közé. Ösztönösen zárom össze a végtagjaimat, szorosan megtartom, de nem szorítom őt.
- Szia. Mehetünk? - észre sem veszem, és a kezem végig húzom az arcán finoman. Talán mindkettőnket bátorítom, de így vagy úgy, el kell indulnunk. Korábban már utánajártam, hogy hova kell mennünk, szóval sajnos, nem veszünk el a temetőben majd, nem találva őt és addig reménykedve, hogy mégsem történt meg. Felajánlom neki a karomat, hátha kapaszkodni akar valamibe, amíg odaérünk. Végül lassan így, vagy úgy, de elindulunk Leila sírja felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857101#post857101][b]Vattai Júlia - 2022.12.03. 19:47[/b][/url]

Manótappancs|
Az újság megjelenése után| OOTD| 2/6 |
______________________________________________________

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857320#post857320][b]Mesélő - 2022.12.11. 11:34[/b][/url]

Még mielőtt az Edictum cikke megjelent volna, Leila kurta gyászjelentése és temetésének időpontja előtt sokan elhaladtak. A temető tábláján elveszik a többi között, ahogy nyughelye is csupán egy a sok között. Azonban ezek külsőségek.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a kihelyezett mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857323#post857323][b]Létai Roland - 2022.12.11. 12:02[/b][/url]