37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 23. 13:36 | Link
Egy kis kószálás

 Megint idekeveredtem. A Játszótéren kötöttem ki ismét, most is mint akkor macska alakomban vagyok. Tappancsaim alatt érzem a langymeleg kora nyári föld melegét, a nyíló virágok émelyítő illatát és a szívem összeszorul apró, fekete bundával borított mellkasomban. Itt találkoztam először vele, azzal az emberrel, akit úgy szerettem és akinek annyi fájdalmat okoztam és, aki összetörte a lelkemet. Azt hittem belehalok a szenvedésbe, de nem így lett, az idő telt és mi egymás mellett tudtunk lenni anélkül, hogy egy szót is váltottunk volna. Már nem kín ránéznem, már nem bánt, hogy máshol talált boldogságot és remélem ezzel ő is így van. Elmúlt.
 Ahogy sétálok a játékok között úgy döntök megpihenek szeretett hintámon. Felugrom hát rá és összegömbölyödve fejemet mellső lábaimra hajtva nézelődöm. Figyelem a falevelek vetette árnyékok táncát és a múlt szép emlékeit idézem magam elé, amikor még minden más volt, én is és az életem is. Talán, ha a sors jó lesz hozzám kapok még egy esélyt, hogy valakinek az életében részem legyen és neki is az enyémben. Egy lehetőséget arra, hogy bebizonyítsam mennyit fejlődtem a sok tragédia és csapás által mely ért az utóbbi évek során.
 A gyermekeim fentről a nap meleg mosolyával biztatnak, érzem, ezért is próbálok emberekkel ismerkedni, újra nevetni és nem sírni nap nap után. De néha nagyon nehéz, ilyenkor változom át macskává és járok egyet, mert az mindig segít. Olyankor megnyugszom, elvonulok vagy kihasználom bájos küllememet, az emberinek megmaradó szemeimet és hagyom had szeretgessenek meg a gyerekek vagy épp a felnőttek, akik sosem tudják meg, hogy egy elveszett lelkű nőt tartanak a karjukban és vigasztalják meg a puszta kedvességükkel.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 23. 13:51 | Link
Arti néni

Újabb szabad hétvége. Az idő csak úgy suhant, és én egyre inkább úgy éreztem, elvesztem. A nagyok közé nehezen illettem csak be, még a vak is látta rajtam, hogy emberkerülő lettem. Nem bíztam bennük, pedig jót akartak. Még a prefektusomban is csak alig, pedig kedves volt hozzám, lehetett volna durva is, de nem volt. Értékelnem kéne, de mégis csak álarcként tekintek rá.
A játszótéren voltam ezen a napon is, de megint csak nem mertem játszani. Úgy vágytam rá, hogy önfeledt és őszinte lehessek, de mégis melyik lány hintázna az én helyemben? Az egyikben egy cica pihent, koromfekete bundával.
- Szegénykém. Nem lehet könnyű neked ebben a melegben. Tessék! – gondoltam rá, hogy adok neki inni, ezért fogtam magam, és a táskámat levettem a hátamról, majd kiszedtem belőle egy flakon vizet. – Kérsz te is? Te is egyedül vagy? Akárcsak én…
Nem is értettem, miért nyíltam meg így ennek a kisállatnak, hisz embereknek se nagyon szoktam. Nagyon kevesen voltak, akiknek valamennyit elárultam a múltamból, és az esetleges jövőmből.
- Tudod, cica, annyira irigylem őket. Nekem még nevelőm sincs, nemhogy anyukám – biccentettem óvatosan az önfeledten szórakozó gyerekek felé. – Ők olyan buták, nem tudják értékelni, amijük van, csak akkor döbbennek rá, amikor már nincs…
Végül mégis rávettem magam, hogy legalább a szomszédos hintára leüljek. Nem akartam ölbe venni a cicát, mi van, ha még nem akarja?
Apa szokás szerint dolgozott, így lehet, jobban jártam volna, ha visszamentem volna a kastélyba, és nem otthon tölteném a szabad hétvégét, legalább a kastélyban kószálnak néhányan, és lenne némi háttérzaj. Dühített a csönd. A némaság.
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 23. 15:20 | Link
Egy kislány

 Nézelődöm, szemem a játszadozó gyermekeket figyeli, de gondolatban álmodozom, három kicsiről, őket látom magam előtt, ahogy futkároznak, nevetnek, sikongatnak és bár macska alakban vagyok könnyek kezdik égetni a szemeimet, melyektől pislognom kell. Ám mielőtt még teljesen elszomorodnék és elmenekülnék egy kislány lép elém, elvonva gondolataimat a vágyálmaimról, melyek sajnos soha sem válhatnak valósággá.
 Nagyon kedves és megitat, vizet ad nekem, amit én készséggel és örömmel lefetyelek ki tenyeréből, majd megszaglászom a kezeit. Nehogy lelepleződjek előtte inkább nem nagyon nézek rá, ki tudja, a gyerekek olyan dolgokat is felfedeznek, melyet a felnőttek észre sem vesznek, érzékük van hozzá, hogy az álarcok, álcák mögé lássanak. A lányka beszélni kezd hozzám ez alatt, én pedig csak fülelek milyen reményvesztett-bölcs és felnőttes az a néhány mondat, ami elhagyja a száját
 Nem vesz ölbe, ahogy kortársai tennék, nem kezd simogatni, dögönyözni, csak leül mellém a másik hintára. Nos, talán anyai ösztön, talán csak a magányos emberek közös megértése, de leugrom saját hintámról és felugrom az ölébe, majd fejemet a kezéhez dörgölöm, jelezve, hogy ha kedve tartja nyugodtan simogathat, mert ez meg fogja nyugtatni. Ezt tudományos kísérletek igazolják. Egy macska közelsége jót tesz az embernek, a bánatot elűzi és jobb társaság mint a sajnálkozók, vagy azok akik kéretlenül vigasztalni próbálnak, pedig neked csak csendre volna szükséged.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 23. 15:47 | Link
Arti néni

Halvány mosolyra húzódtak ajkaim, amikor a cica ivott a tenyeremből. Így legalább nem hal szomjan, nem is értem, hogy lehet a gazdája ilyen felelőtlen.
- Így, most már nem vagyunk idegenek – megszaglászta a kezem, ami kissé csiklandozott, de nem bántam. Legalább nem félt tőlem. Más gyerekek már rég agyonnyúzták volna szegényt, mit sem törődve azzal, hogy a fekete bundája miatt így is szenved eleget egy jószág. – Csak jobb így, hogy ihattál, igaz-e, cicuska?
A másik hintáról pillantottam rá, nem löktem meg, csak békésen ücsörögtem, egész addig, amíg el nem hangzott korábbi mondataim után fel nem kucorodott az ölembe, kérés nélkül. Ejha, ilyen szelíd cicával még nem volt dolgom.
- Ó… - csak ennyi csúszottk i számon, úgy látszott, ő is legalább annyira magányos lehetett, mint én voltam. – Hát ennyire nincs senkid?
Akkor ő még rosszabb sorsú volt, mint én, ha valóban ez a helyzet állt fent. A kis maccs bundája nagyon puha, valamelyest meg is nyugodtam, miközben simogattam. Az, hogy bizalmat szavazott nekem, nagyon sokat jelentett, általában a legtöbb szabadon kószáló állatnak idő kell, mire megbízik valakiben.
- Tudod, az én anyukám itt hagyott minket, úgyhogy mindig egyedül vagyok, ha itthon kell lennem a faluban. Apa sokat dolgozik. Lenne kedved esetleg velem jönni majd a kastélyba? Úgy egyikünk sem lenne egyedül – vetettem fel az ötletet. ez a cicus mintha többet felfogott volna szavaimból, de hát világéletemben több kötelék fűzött az állatokhoz, mint az emberekhez. Valahogy mindig attól tartottam, hogy mikor támadnak hátba. Ráadásképp egy közelgő eljegyzésre is számíthattam, amit nagyon nem akartam. Én még gyerek akartam maradni, játszani, szórakozni, egyszóval olyan, mint bárki más az én koromban.
Legfőképp egy anyára vágytam. Még ha nem is ő hozott világra, de hiányzott, hogy valakit anyunak szólíthassak.
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 23. 16:57 | Link
A magányos kislány

 Együtt hintázunk, aprót lökött magán, így inkább csak ringatózunk a lánykával. Nagyon barátságos, de olyan szomorúság árad belőle, mely még erősebbé teszi bennem a segítés vágyát, ezért dorombolni kezdek és közben figyelmesen hallgatom miket mesél. Egyedül van, igazi kulcsos gyermek, akinek az Apja munkamániás, az Anyja ki tudja merre jár. Egek, hát miért érdemelte ezt az a kislány. a szülei nem érdemlik meg hogy ő van nekik. Felbuzdul bennem az ádáz énem, de lecsitítom, hisz nem tudhatom mi állt mindennek a hátterében.
 Kérdésére, hogy ennyire nincs-e senkim legszívesebben azt mondanám ennyire nincs, hiszen a családom messze van, rég elváltam, a gyermekeim és a legkedvesebb testvérem éppoly rég meghaltak. Nincs senkim. Ahogy neki sem, az élők nem vigyáznak rá és tán nem is tudják mekkora kincset hagynak veszni. Ő pedig csak egy szerető Anyára vágyik, mondja és ujjai bundámat simogatják. A két magányos lélek, milyen fura helyzet is ez...  
 Közben a lányka azt kéri menjek vele a Kastélyba, ránézek és pislogok egyet, talán nem veszi észre emberi szemeim, kerek szembogaram és fahéj szín íriszem nem macskára jellemzőségét, ha mégis, nos az lesz a megfelelő pillanat a deanimálásra. Ám kivárok kicsit még mielőtt elhamarkodottan cselekednék és ezzel bizalmát elveszteném. Hisz biztosan nem egy felnőtt nőnek szerette volna elmondani titkait, hanem egy macskának aki csak szeretetet ad neki és nincs kérdése, sem szava, amivel még bánatosabbá tehetné.
 
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 23. 17:23 | Link
Arti néni

Szinte már-már álomszerűnek hatott az, hogy én ott a hintában ültem, egy fekete, szelíd cicával ölemben, és ringatóztunk a játékon. Aprókat löktem rajta, hogy ő ne ijedhessen meg, de látszólag nem félt semmitől.
- Igazából, még sose láttam olyan cicát, mint te. Te biztosan valami mágikus cica lehetsz. Ilyen szép fahéjszín szemeket… - most vettem csak észre, hogy valóban, túlságosan emberi jellemmel rendelkezett ez a kis négylábú ahhoz, hogy teljes mértékig egy valódi, rendes cicának tekintsem. Az a gondoskodás, ami felőle áradt, egyszerűen nem egy rendes, közönséges háziállat velejárója. Így még az anyamacskák sincsenek saját kölykeikkel, én pedig csak egy idegen kislány voltam a számára egész addig, amíg meg nem itattam. Ráadásul elfogadta a tenyeremből az éltető vizet.
- Ki vagy te? Honnan jöttél? – bár a kérdést költőinek szántam, azért nem bírtam megállni, hogy ne közvetlenül azokba a megtört, fahéjszemekbe nézzek.
Fogtam magam, és letettem, szép óvatosan, majd ismét fölvettem a táskámat a hátamra, miután elraktam a vizes üveget. - Bár tudnál valahogy beszélni... akkor én is könnyebben segíthetnék rajtad.
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 23. 17:50 | Link
A távozni készülő lányka

 Ráérzett, már nem úgy beszél hozzám, mint egy kóbor macsekhoz, aki elfogadta a vizet a tenyeréből és kicsit kedveskedett neki. Nem, ott motoszkál benne a felismerés, hogy más vagyok mint hitte. Le is tesz az öléből és menni készül. Hátára veszi a táskáját amibe az előbb eltette az üveg vizet. Mi tévő legyek? Csak nézek rá és bánom, hogy nem játszottam jobban az állatot, hogy szavai előhozták belőlem a nőt, az anyát az embert. Nem szeretném, ha így válnánk el. Talán ő sem, mert még mielőtt hátat fordított azt kívánja bár tudnék beszélni és segíthetne rajtam. Itt az idő, a megfelelő pillanat, minden eddigit felteszek hát erre most.

- Tudok beszélni, csak nem abban az alakban, amiben az előbb voltam.
 
 Szólalok meg immár emberi testet öltve. Csak remélni tudom, hogy visszafordul és nem rohan el ijedten vagy csalódottan. Az nekem is nagy csalódás volna. Nem akartam neki rosszat azzal amit tettem, csak fel szerettem volna vidítani, ha már volt olyan bátor és gondoskodó, hogy inni adott és figyelt rám. Csípőmig érő, sötét hajam kiengedve lebben meg a kellemesen hűs fuvallatra, mely az imént támadt. Fekete, ujjatlan, a-vonalú, térdig érő, lenvászon ruhát viselek. Arcom fiatalos vonásai kedvességet sugároznak, világos bőröm és természetes vörös ajkam mesehősnőre emlékeztető lehet számára. Vicces, mert erről írt az Edictum is, én lettem Hófehérke küllemi mása, mert a lelkemet persze valójában senki sem látja, de ez persze főleg az én hibám volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 23. 17:57 | Link
Arti néni

Na, ilyen csodát se láthat mindennap az ember lánya, és még jó, hogy rá is éreztem. Hát persze. Egy animágus. Ezért volt hát olyan emberinek tűnő, macskaalakban. Végül is mindkettőben gyönyörű. Úgy éreztem magam, mintha valami mesébe csöppentem volna, és most előttem állna az a bizonyos királylány, aki végre kiszabadulhatott, megmutathatta, milyen ő valójában.
Valóban olyan volt, mint valami elfeledett mesehős-hercegnő, bár inkább királynő, ha belegondoltam, hány éves is lehetett.
- Hűha! – csak tátogtam vagy jó öt percig, bár az inkább öt órának tűnt, egyszóval, mintha megnyúlt volna az idő. Nem. Egyáltalán nem akartam elfutni előle, hisz cicaként kedves volt hozzám, most miért lenne ez másként?
Ez az átváltozás viszont valami hihetetlen élmény, hogy láthattam, hogy megélhettem ilyet, mert hát… nem mindennap akad az ember lánya egy animágusba.
Csak tátogtam, némán, mint egy hal. Hiába nő fel egy részünk eleve a varázslat világában, azért minket, gyermekeket is lenyűgöznek az ilyen bámulatos dolgok, hát hogy a viharba ne, ha egyszer… menő.
Azt hiszem, ez volt az első pillanat, amikor a mosolyom igazán őszinte volt, és nem csak egy külvilág felé mutatott maszk.
- Ez… ez… hogy csinálta? – bukott ki belőlem azonnal a kíváncsiság első jele. Alig jutottam szóhoz, és pozitív értelemben, az animágia nem a legkönnyebben tanulható képességek közé tartozott, és még a legtehetségesebbeknek is rengeteg időbe telt, mire megtanulták. És elég veszélyes is, elég elhibázni egyetlen mozzanatot, és akár visszafordíthatatlan, szörnyű következményei is lehetnek.
- Ideje bemutatkoznom. Szentgáli Krisztina, Rellon.
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 23. 20:28 | Link
Krisztina

 A lányka arcára leírhatatlan meglepettség futott, amint megfordult és meglátta átváltozásom után előtte álló emberi valómat. Nem is tudott megszólalni, percekig csak álltunk és néztük egymást, én meg sem moccantam, nehogy megrémisszem, vagy megtörjem ezt a különös varázst, melyet előidéztem. Végül ő törte meg a köztünk beállt csendet egy spontán megjegyzéssel. Elmosolyodom rajta, hiszen ez igazából összegezte azt az érzésfolyamot, amit a mimikája már jó ideje láttatott. Ezek után ő is elmosolyodott, tehát célt értem a bánat felhője eltűnni látszott homlokáról és a pici barázdák is a szeme sarkához költöztek át. A kíváncsi kérdés sem váratott soká magára, ahogy reméltem, feléledt benne a tudni vágyás és én szívesen mondtam el, hogyan is csináltam.

-  Animágiával, tudod, ez az amikor egy ember sok tanulás után egy állat alakját ölti magára. Általában olyan állatét, amilyenre a természete hasonlít és mindig van egy jellegzetessége, amit nem tud állativá tenni. Én macskává vagyok képes átváltozni és a szemeim azok, amik emberiek maradnak.

 Magyarázom a lánykának és közben visszaülök a hintára amin talált. Itt aprót lökök magamon és remélem csatlakozik hozzám és folytatjuk a beszélgetést. Nem is kell soká várnom és be is mutatkozik nekem. Olyan felnőttesen beszél. A magányos gyerekekre jellemző , hogy a nagyok tulajdonságait veszik fel és koravénné válnak, ami nem jó. Persze később hasznukra is válhat, de egy gyerek az legyen gyerek.

- Artemisia Rubya vagyok, tanárnő. Nagyon örülök, hogy találkoztunk és köszönöm, hogy megitattál, nagyon kedves vagy.  

 Mosolygok rá és minden előzménytől függetlenül korához méltón beszélek hozzá. Természetesen most nem veszem magamra a komoly, rideg professa álarcát, mert ha már eddig macskaként sem tettem és szaladtam el, amikor megérkezett, hát miért rontanék el mindent ebben az alakomban. Az, hogy megnyílt nekem és őszintén beszélt hozzám megpendített egy olyan húrt bennem, amit mostanában kezdtem kitörölni a lelkemből.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 23. 20:54 | Link
Arti néni

Megmaradt a kedvessége. Követtem a példáját, amikor leült ismét hintázni. Először játszottam a válás óta nyíltan, úgy, hogy nem szégyelltem, és társaságom akadt Cicanéni képében.
- Az animágia elképesztő, egészen más hallani róla, mint élőben látni egy átváltozást – bólintottam egyetértve. Fejem teljesen felé fordítottam, miközben aprókat löktem a hintán. A nagyokkal sokkal jobban kijöttem, ha lehetett ezt így nevezni, mint azokkal, akik velem egyidősek voltak. Tanárnő… mit is tanít… mintha rémlett volna valami. – Ön a gemmológia tanár?
Fel is tetetm a kérdést, mert hát azért az ember lányának csak illi kismerni tanárait, báár őrá speciel nem emlékeztem, hogy tanítana engem, de vannak páran nálunk, akik tanulják a tárgyat, szoktam hallani néha ezt-azt.
Aranyos tőle az is, hogy megköszönte a vizet, pedig hát szívesen adtam, sok szemétségre képes voltam én is, például… például arra, hogy eltökéltem ebben a pillanatban: márpedig ő lesz a tökéletes apának, aki kirángatja végre a munkamániájából, és kicsit megragasztja szegény összetört szívét.
Az más kérdés, hogy apa mit fog szólni ehhez… de hát a Blackburn-sikertelenség után muszáj lesz tovább próbálkozni, legalább az esküvőre ne egyedül kelljen mennem! Nem tehetem azt Nette-tel, hogy csalódást okozok. Iigen,egy bagoly hozta meg a meghívót, mielőtt még lejöttem volna a kastélyból.
- Igazán nincs mit. Gondolom, egy rellonostól nem egészen erre számítanak. Pedig mi is emberek vagyunk, nem többek – elmosolyodtam ismételten. - Ugye, amit hallott tőlem, az köztünk marad?
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 23. 21:39 | Link
Kriszti

 Együtt hintázunk mi ketten, a két magányos lélek, pár gyerek ránk pillant, de nem tartanak minket olyan különösnek, így érdeklődésük irántunk hamar lelanyhul és mennek is vissza játszani. Magyunk vagyunk tehát megint, s így nyugodtan beszélgethetünk tovább. Nagyon örülök, hogy sikerült az animágiával elbűvölnöm, pedig azt hittem pont emiatt fog fejvesztve elmenekülni.
 Arra emlékeztet ez a helyzet, amikor még kamasz koromban, mikor megtanultam alakot váltani átmentem a szomszédba a gyerekekhez játszani. Az egyikük, mikor ráérzett, hogy nem igazi macska vagyok ijedtében eldobott. Repülés közben változtam vissza, mert megrémültem -akkoriban még nem tudtam minden körülmények közt megtartani az alakom- és a térdeimet csúnyán bezúztam, alig tudtam hazabicegni. Juan jött elém és jól leszidott, hogy minek rémisztgetem a gyerekeket. Közben Krisztina beszél hozzám, szavaira térek vissza gondolatban is a jelenbe.

- Igen az vagyok. Szereted a köveket?

 Kérdezem, mert rögtön eszembe jut mivel tudnék kicsit segíteni rajta azon kívül, hogy beszélgetek vele, vagy csak egyszerűen meghallgatom, mert néha az sokkal többet tud javítani a helyzeten. Míg én a megfelelő követ választom kifelé ő már beszél is tovább, így figyelmem inkább neki szentelem, hiszen ráérek odaadni neki, ha alkalmam adódik rá a legközelebbi találkozáskor.

- Egy Rellonostól éppúgy, mint egy Eridonostól, tudod most az ő házvezető helyettesük vagyok, de még régebben a Levitásoké voltam. A jóság nem házfüggő, örülök, hogy nem hiszed azt, hogy csak mert Rellonos vagy már el kell felejtened jónak lenni. Ha tudni akarod, bizony sok évvel ez előtt én is a Rellonnak megfelelő ház diákja voltam Spanyolországban, és az unokahúgom Ivy is Rellonos volt, belőle gyógyító lett.

 Mesélem neki és remélem, hogy ezzel is bizonyítom mindazt, amit az előbb tudattam vele. Igen, ennyi előítélettel szemben néha tehetetlen az ember, és inkább alkalmazkodik hozzájuk, mintsem érezze a kirekesztettséget azért, mert nem felel meg az - ez esetben negatív- elvárásoknak. Ez a gondolatmenet jár elmémben amikor rákérdez egy fontos dologra.

- A titkod nálam titok marad. Ha nem szeretnél beszélni róla többet ne tedd, de tudd én szívesen meghallgatlak, mert megértelek. Én is elvesztettem akiket szerettem. Szóval, hogy feleljek a régebben feltett kérdésedre: Igen, ennyire nincs senkim és én is egyedül vagyok, akárcsak te, de ez is maradjon köztünk, jó?

 Nézek a kislányra itt mellettem a hintán. Azt hiszem, ha csak egy kicsit is de tudtunk enyhíteni egymás magányán az már jó és, ha nem is akar látni többet, vagy beszélni velem akkor is jót tett neki, hogy összehozott bennünket a sors. Ki tudja mit tartogat még neki és nekem.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 23. 22:24 | Link
Arti néni

A tanár néni győzött. Nem sokan mondhatták el magukról, hogy láthatták a valódi természetem, s örültem is, hogy lassacskán elkezdtek hazafelé szállingózni a gyerekek a hozzátartozóikkal, mert így tényleg magunkra maradtunk. Jó társaságban repül az idő.
A néni rákérdezett, szeretem-e a köveket. Elgondolkodtam hirtelen, kellett egy kis idő, mert… még sosem foglalkoztam a kövekkel. Sok mindennel mással sem, annyira lefoglalt, hogy talpra álljak magamtól, hogy átvegyem a háztartást otthon, ha már ketten maradtunk apuval.
- Ezen még nem gondolkodtam. Főzéshez és mosáshoz, takarításhoz, ilyesmihez nem kellenek. Sose volt még lehetőségem ezzel foglalkozni, de… ha mesélne róluk, azt örömmel venném – őszinte érdeklődéssel fordultam felé, s így, hogy lett is beszédtémánk a szomorú dolgokon kívül, már több esélyt láttam arra, hogy jóra fordulnak majd a dolgok. Ez óriási! Rubya tanárnő története igencsak meglepett. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen sok iskolai házban megfordult már, bár tény és való, rellonosnak sokkal inkább el tudtam volna képzelni. Az eridonosak hangosak, és mindenbe beleütik az orrukat eddigi meglátásaim szerint. A levitások meg okosak. A harmadik ház a csendeseké, bár… senkivel se találkoztam még onnan.
A néni is legalább annyira egyedül volt, mint én, vagy apu. Senkije sincs. Talán itt az ideje, hogy félretegyem a vérségi előítéletet, és csak arra koncentráljak, hogy éljem az álmom, és ne az álomban éljek.
A pajzsom megtört, s mikor az utolsó gyerekek is elmentek anyukájukkal, vagy tudja a fene, kijükkel, akkor hullott le teljesen az álarcom. Akkor engedtem el azokat a könnyeket, amiket visszatartottam.
- Kérem, tudom, hogy talán nagyot kérek… de… nem élne velünk? – remegő hangon kértem, hisz nem veszíthet semmit. Én anyára vágytam. Ezt már ő is tudta. Feltettem mindent erre a lapra. Csak sikerülnie kell! Ez a nem élne velünk azt jelentette, hogy nem akarja-e, hogy anyunak szólítsam. Hiszen úgy sincs senkije, mi is egyedül voltunk, és… szükségem volt egy anyára. Míg más lányok extra divatos rucikra, meg pipereszerekre és hasonlókra vágytak, addig én egy olyan személyre, akit anyának hívhattam.
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 23. 23:44 | Link
Krisztina

 Látom elgondolkodtatta a kérdésem a kövekről, bár eddig nem volt alkalma találkozni velük. Igen, sokak életéből kimaradnak, pedig néhol bizony jól jönne egy két kő vagy azokat ismerő személy, de ez most más téma. Nem is tudom hol kezdhetném, hiszen nem órán vagyunk, de ekkor eszembe jut az én kis ritmusszabályzómat vezérlő , ez lesz a remek példa, ami még jobban felkeltheti az érdeklődését.

- Nézd, ez a kő olyan erővel rendelkezik, hogy segít a szívemnek a dobogásban és nélküle nagyon beteg lennék. Ilyen klassz dolgokra képesek ezek a szép kövek, meg például segíthetsz velük másokon, begyógyíthatsz sebeket, vagy erőt adhatsz a legyengülteknek. Sőt segíthet, hogy jobban megértsd az állatokat.
 
 Magyarázom a lánykának, mert azt hiszem, hogy aki egy állatnak ennyire meg mer nyílni, az velük szeretne barátkozni és ebben nem árt, ha valami, ami a hasznára lehet. Ahogy beszélek csillog a szemem, nagyon szeretem a köveket, sok örömet okoztak már eddig is nekem. Ekkor hirtelen valami történik, talán az elnéptelenedő környezet csendje miatt úgy érzi már nem számít, de lehet, hogy másért, Kriszti elsírja magát és olyan mondatok hagyják el a száját, amik megdöbbentenek. Egy pillanatra kihagy a szívem a dobogásban és a lélegzetem is elakad. Leszállok a hintámról és elé térdelek, kezembe veszem az arcát.

- Oh, Szívem! Bár ilyen egyszerű lenne...Veletek élni...Kicsim, neked ott van az Apukád, aki nagyon szeret, csak neki is idő kell, hogy újra magára találjon. Légy vele türelmes...Ha beállítanánk azzal, hogy az új Anyukád vagyok, szerinted mit mondana? És ha ő hozna valakit a tudtod nélkül, egy idegent?  

 Simogatom most már a fejét és próbálom egyszerre megnyugtatni és meggyőzni arról, hogy ez a kérés, bár egybecseng a vágyammal, hogy Anyja legyek valakinek és a szívem szakad belé, hogy egyáltalán eszembe jutott, hogy akár igent is mondhatnék... Nem, nem tehetek ilyet egy számomra ismeretlen emberrel, az Apjával, akiről semmit sem tudok. Egek ez kész káosz...
 
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 25. 22:11 | Link
Arty néni

Ahogyan a tanárnő magyarázott, felkeltette az érdeklődésem. Hihetetlen, hogy az a kis semminek tűnő „kavics”, ahogy nevezni szokták érdektelen emberek, ennyi mindenre képes. Persze, ehhez nyilván hit és akarat is kellhet, hisz anélkül hiába próbálna bárki is segíteni nekünk, ha mi magunk nem hiszünk abban, hogy lehet jobb is, illetve ha nem akarjuk.
- Hogyan segít ez abban, hogy állatokat megérthessek? – fejem oldalra billentve, kérdőn pillantottam rá, közben löktem egy aprót a hintán, hogy játsszak is. Eh… ezt még gyakorolni kell neked, Krisztina…

A mécses eltörése után nyugtatni próbált, és valóban igaza volt, de nem akartam már tovább egyedül lenni. Nem akartam a szabad hétvégének egy üres, kietlen lakásba visszaérni, vagy arra, hogy apám rég elaludt. Persze, tudom, sokat jelentett neki, hogy otthon is tudtam tölteni néhány napot, de nem igazán esett jól, hogy alig volt ideje rám, és az üresség, amitől kongott az építmény, egyszerűen viszolyogtam tőle.
- Nek… Nekem az is elég, ha… ha csak néha eljön látogatóba a néni – szipogtam, mikor nagyjából sikerült megnyugodnom. Kedves hangja volt, nyugtató, biztos szerették a diákjai.
Apu is biztosan kedvelné, ráadásul az ízlésének is megfelelt. Talán meg lehetne győzni a nagyapát, hogy ne erőltesse ennyire ezt az aranyvér-dolgot, inkább a tulajdonságokra menjen rá. Így máris leszűkül a választéklista, nem kell tűt keresni a szénakazalban.
- Nem akarok sokat egyedül lenni a nyáron. – A kastélyban tudtam, hogy ott megkereshetném, na, de mi lesz a vizsgák után? Jön a nyári szünet, és megint el leszek hanyagolva. Ráadásul hivatalos voltam egy esküvőre is… furán néznének rám, ha beállítanék szülők nélkül, bár… kénytelen leszek, ha apunak nem adnak akkor sem szabadnapot.
Vagy direkt csinálja, hogy nem vesz ki szabadságot magának, de ha utóbbi a helyzet, akkor nem érdekel, mennyire maga alatt van, hát vissza rángatom a felszínre. Ez nem egészséges, amit művelt magával. Az a… az a nőszemély nem érdemelt ennyit tőle. Nem ő volt a rossz.
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 29. 19:30 | Link
Krisztina

 Pár szóban elmagyaráztam neki, hogy a megfelelő kövek, amolyan fordítóként vagy erősítőként használhatók az állatokkal való kommunikációhoz. Segítenek a szavainkat érzéseinket közvetíteni számukra. A kislány láthatóan kedvet kapott, hogy többet tudjon meg a dologról. Ennek örülök, fura, hogy a diákjaim nem lelkesednek ennyire, persze a természetem és az, hogy megkövetelem a pontosságot sokat nyomhat a latba. Minden esetre meginvitáltam egy órámra, arra amit a Jóslástan Kollégámmal tartok.
 Ezután sajnos kibújik a szög a zsákból, s az a fájdalmas vallomás, melyet nemrég macska alakomban hallhattam most még erősebb elánnal tör felszínre belőle, könnyekkel kísérve. Megértem őt, de amit kér -hogy éljek velük- azt nem tehetem meg, ezért máshogy igyekszem megvigasztalni, hiszen ő nem buta csak egy kislány, így az ő nyelvén érvekkel támogatom meg nemleges válaszomat.
 De a szívem mást mond, főleg mert átérzem mit érez, akit nem vár soha senki otthon, akihez csak a csend szól, annak magányos az élete, még ha emberek sokasága veszi is körül általában. Ekkor jut eszembe egy jónak tűnő ötlet, mert, hogy őszinte legyek kíváncsi lettem ki az az ember, aki ennyire elhanyagolja azt a csodát ami gyermeke képében neki megadatott.

- Figyelj Kicsi lány, most hazakísérlek, bemutatkozom az Apukádnak, és megkérem, hogy engedje meg, hogy néha elgyere hozzám. Tudod én a Kastélyban lakom, a Keleti szárny Második emeletén, így ha kedved van, és Apud is beleegyezett bármikor be tudsz jönni és találkozhatsz nem csak velem, hanem a cicámmal Selvával is. Mit szólsz hozzá?

 Míg várom mit felel elpillantok a lemenő nap által vont bíbor aljú felhőkre a város felett és azon gondolkozom, vajon, miért kapnak egyesek meg mindent míg mások semmit? Miért kell egyeseknek az életükért és boldogságukért annyit küzdeni, míg másoknak minden az ölükbe hull. Egek! Ítélkezem, még mielőtt megismerném azt a férfit...de amikor eszembe jut a három kicsi sírhalom itt a közeli temetőben elszorul a szívem. Ki tudom valaha heverni azt a fájdalmat? Ádám ki tudta, kapott rá egy második esélyt és most boldog apja a kisfiának. Örülök neki, mert megérdemli, de én...
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 29. 21:39 | Link
Arty néni

Nem tudom, hogy érte el, de felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, fene se gondolta volna, hogy pár egyszerűnek, jelentéktelennek tűnő kavics ennyi mindenre képes, például arra is, hogy segítsenek az állatok megértésében.
- Úgy szeretnék egy saját állatot, de sosem tudom elcsípni apát, hogy együtt válasszuk ki. Haladás, hogy már rábólintott az orvos javaslatára – meséltem a tanárnőnek.
A néni aztán egy ötlettel rukkolt elő, hogy mi lenne a megoldás, ha már velünk nem élhet, mert azért abba mégiscsak apámnak volt a legtöbb beleszólása, ebben sajnos egyet kellett értenem vele. De nem arról akartam híres lenni, hogy egyből feladjam, így közösen kiötöltük a megoldást, hogy ne az üres lakás fogadjon hazaérve.
- Rendben, bár még dolgozik. Hazaérve meg olyan lesz, mint egy rossz zombi, vagy egy szenteltvízzel kínzott vámpír – beleegyeztem az ötletébe, hogy hazakísérjen. Így az odaút sem lesz unalmas, ennyit enyhített a magányomon a nő. Sőt, még az órájára is meghívott. – Hiszen én tanulom Huszty tanár úr tárgyát!
Az már más kérdés, hogy mekkora sikerrel, ugyanis a jóslástan nem egy egyszerű tárgy, és sokan beleesnek félreértésekbe. Köztük sajnos én is ott voltam, amíg a kétes dolgok helyre nem kerültek a buksimban.
Kiszálltam a hintából, és felvettem a hátamra a zöld táskámat, majd megvártam a tanárnőt. – Jöjjön, mutatom az utat.
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. május 30. 20:29 | Link
Krisztina

 Hallgatom őt és figyelem, elindulunk és követem, hiszen mutatja az utat az otthonuk felé. Előtte ecsetelte mire is számíthatok. Nem vagyok elragadtatva a gondolattól, hogy egy ilyen felelőtlen, munkamániás férfiemberrel kell hamarosan találkoznom és megértetnem vele, hogy a lányának néha nálam -egy idegen nőnél- jobb helye van mint odakinn az utcán vagy épp a Kastély esetleg az üres lakásuk falai között.
 Csendben sétálok mellette, nem tudok mit mondani, készülök lélekben és próbálom visszafogni déli temperamentumomat, hogy le ne szidjam a talpáról, amiért ekkora...na mindegy, szóval csak haladunk előre a cél felé. Végül megérkezünk és várunk míg az Apja be nem fut. Nem tudom mennyi idő telik el mire ez megtörténik, de addig beszélgetünk, főleg az állatokról és a kövekről és az iskoláról. Direkt kerülöm az érzékeny témákat, nem akarom általuk még sebezhetőbbé tenni.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 30. 21:10 | Link
Arty néni és mesélő


Az egész utat végigbeszélgettük, bár ez inkább csak félig volt annak mondható. Az esetek többségében tőmondatokkal válaszoltam, valamiért rossz előérzetem volt, minél közelebb értünk a Mátra utcához, az új negyedbe. A másodikon laktam, a bal oldali lakás volt a miénk, és gyakorlatilag nekem köszönhető, hogy még élni lehetett benne, pedig egyébként egész klassz kis modern lakás.
Csakhogy a nyitott ajtó előtt bizony nem apám várt, hanem egy idegen alak. Egyből a tanárnő háta mögé kezdtem közeledni, nagyon nem tetszett az alak, aki szigorúan nézett, legalábbis számomra annak tűnt a tekintete. Mintha valami rosszat tettem volna.
És apa? Te jó ég, ugye nem történt baj?
Pedig nagyon úgy festett, hogy igen. Miután összeszedtem a bátorságom, átvágtam a világoszöld falú, aprócska előszobán, még a cipőm is elfelejtettem levetni a rémülettől, pedig máskor akkurátusan ügyeltem rá, hogy még csak kicsit se vétsek a rend ellen.  A nappaliban ott ült apám, szokott, beesett arccal, és még inkább elkapott a pánik.
- Apa, mi történt? Jól vagy? Megsérültél? Mondd el, mi folyik itt! – Kétségbeesetten faggattam, s leültem mellé a kényelmes bőrfotelbe. Remélni mertem, hogy nem a minisztérium kapta rajta apát, hogy gyakorlatilag én gondoskodtam róla és nem fordítva, mert h még engem is elvesznek tőle, akkor szegény végleg össze fog roppanni.
- Ettél rendesen? – folytattam a faggatózást, csakhogy megtörjem a beállt, fenyegető csendet. Közben beinvitáltam a tanárnőt, mert nem illő vendéget kinn hagyni egyedül.
- Tanárnő, jöjjön csak beljebb – amikor vissza kiballagtam hozzá, már egyáltalán nem voltam olyan békés és összeszedett, mint amit a külvilág felé szoktam mutatni.
Ki az az ismeretlen alak?
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. május 30. 22:27 | Link
Artemisia és Krisztina


Bár a lakás ajtaja előtt álló minisztériumi alkalmazott tekintete szigorúnak tűnhet alapvetően nem azért van itt, hogy kellemetlenséget okozzon. Elvégre ő is csak egy láncszem a gépezetben, amely most azt rendelte el, hogy értesítse a családot a kormány döntéséről. Az édesapával nemrég beszélt, és várhatóan a férfi nem is viselte jól a hírt, mostanra azonban elcsendesedett - ha meg nem is nyugodott. Úgy rohannak el mellette, hogy bemutatkozni sincs ideje, csak a heves mozdulatok keltette légmozgásban libben meg a talárja.
Kováts Andor, örvendek - pótolja be mindössze gondolatban az udvariassági gesztust, majd tekintete megakad a kislány kíséretén. Érdekes, nem értesítették róla, hogy a családfőn és lányán kívül élne itt más is. Ha a nő is követi a lányt a lakásba, ő maga is visszatér oda, gondosan zárva maga mögött az ajtót. Talán könnyebb lesz, ha az édesapja közli a gyermekkel a hírt.

Szentgáli Róbert a lelke mélyén talán mindig is tudta, hogy így fog végződni, ha nem szedi össze magát. Csak épp erősebb volt a kényszer a menekülésre az ilyesfajta gondolatok elől, mint szembenézni velük. Könnyebb volt kora hajnalban felkelni, és még akkor elindulni munkába, amikor Krisztina aludt. Könnyebb volt éjjel tizenegykor azt mondani egy munkára, hogy "ez nem várhat", és bennmaradni, megkerülve a hazajövetel kínlódó-keserves rituáléját. Belépni abba a lakásba, amelyet még akkor vett, amikor fényesnek látta a saját és családja jövőjét is, és amely mára annak bizonyítéka lett inkább, hogy egyetlen lányáról sem képes megfelelően gondoskodni.
És tessék. Most is itt van ez a szegény kislány, akit annyira szeret, mégsem tud vele igazán mit kezdeni. Lélekben felkészült ő annak idején a gyereknevelésre, de nem arra, hogy ezt teljesen egyedül, a felesége nélkül tegye meg. A minisztérium pedig máris itt kopogtat az ajtaján, mint egy hatalmas vörös riasztó jelzés, hogy nincs már mit rendbe hozni. A türelmi időszak lejárt.
Ő pedig csúfosan elbukott, mint szülő.
- Nem kicsim, nem sérültem meg. Le kell ülnünk beszélgetni. - A szájpadlását száraznak érzi, hangja rekedt a negyed órával korábbi kitörése miatt. A minisztériumi küldött előnyére legyen mondva, türelmesen végigvárta, amíg abba nem hagyta az ordítozást arról, mit képzel magáról, hogy megítéli a szülői munkáját, mégis milyen alapon jön ide, hogy számon kérje?! Azóta csend ül a lakáson, csak az önmarcangolás képzelt csámcsogása töri meg a némaságot, aminek valamiért olyan hangja van, mint a volt nejének.
Ahogy a társaság minden tagja a látóterén belülre kerül, a pillantása megállapodik néhány másodpercre Artemisián, majd végül Krisztinán.
- Ő ki? - Pillanatnyilag igazán eszébe sem jut az udvariassággal pepecselni, máskor kérdés nélkül megtenné, de nem ebben a rémálomba illő helyzetben.
Utoljára módosította:Mesélő, 2016. május 30. 22:30
Hozzászólásai ebben a témában
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Szentgáli Krisztina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 31. 22:24 | Link
Arti néni és Mesélő

Féltem. Rettenetesen féltem, és itt most nem volt menekvés. Nagyot nyeltem, azért valahol megkönnyebbültem, hogy nem sérült meg munka közben, és jól van.
- Máris nyugodtabb vagyok… egy fokkal. Mi a baj, apu? – faggattam még mindig, miután egy jóféle szeretetteljes ölelésben részesítettem, amit természetes, hogy megérdemelt. Szétdolgozta magát, és elég szépen is keresett, de néha kedvem lett volna az arcába ordítani, hogy szedd már össze magad, félek, hogy elveszítelek, ha így folytatod.
- Ő Artemisia Rubya tanárnő, gemmológiát tanít az iskolában, és az Eridon házvezető-helyettese. Összefutottunk a faluban, és… jól elbeszélgettünk, és hazakísért. Ne haragudj, de… képzeld, először… először hintáztam. Én. Ma. A játszótéren – próbáltam jobb kedvre deríteni, mert láttam rajta, hogy valami nem stimmelt. Aztán jött a kérdés, vagyis kérés. Beszélnünk kell. És az a férfi. Az az idegen férfi a lakásunkban… nem hagyott nyugodni a gondolat.
- Magyarázatot várok – sandítottam gyanakodva a férfire, pillantásommal értésére akartam tudni, hogy nem ajánlok mellébeszélést. – Mit keres itt? Mit művelt Vele? Ki maga?
Sajnáltam, hogy tudatlanul ilyen rémálomba illő helyzetnek tettem ki a tanárnőt, akinek szintén megvolt a maga keresztje, de azt senki se tudta volna előre megjósolni közülünk, hogy ilyen látvány fog fogadni, ha beérünk a lakásba.
Egyszerűen letaglózott, de nagy erőfeszítések árán meg tudtam emberelni magam, és igyekeztem úri hölgyhöz méltóan viselkedni. Ne hozzak szégyent a nevünkre ugyebár…
- Elnézést kérek korábbi modoromért, de értesíthettek volna az érkezéséről engem is, nem szeretem, ha ajtóstól rontanak a házba. Szentgáli Krisztina – felálltam a bőrfotelből, és elegánsan, kecsesen sétáltam oda, ahogy táncon tanultam. Megnyugtatott valamennyire a könnyed mozdulatsor. Mikor odaértem, kezemet nyújtottam, pótolván az elmaradt udvariassági köröket. Ő csak a dolgát teszi. Ő csak azt teszi, amit parancsoltak. Ő erről nem tehet.
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. május 31. 23:15 | Link
Artemisia és Krisztina


- Hmh. Értem. Üdvözlöm, kisasszony. - Csak sikerült összeszednie a maradék lélekjelenlétét és udvariasságát még ennek a marcona férfinak is. Szebb napjain igazán tiszteletet parancsoló a termete és kiállása is, még most is látszik rajta ez a tény, ám most, leengedett vállaival és gondterhelt arckifejezésével inkább egy nagyon-nagyon fáradt ember benyomását kelti. Krisztina lelkes meséjére egy vérszegény, ámde szeretetteljes mosoly ül ki az arcára.
- Örülök, hogy sikerült ma is jó élményeket szerezned.
Megsimítja Krisztina fejét, majd Artemisia felé fordulva egy pillanatra tanácstalanul elmereng. Elküldeni illetlenség lenne, másrészt amiről beszélgetni készülnek, ez nem idegen füleknek való. Nem szívesen intézné ezt az eszmecserét egy teljesen ismeretlen szemei előtt. Még ahhoz is túl szétszórtnak érzi pillanatnyilag magát, hogy szilárd döntést hozzon ebben az ügyben, s így jobb híján egy mozdulattal hellyel kínálja a hölgyet az egyik fotel felé intve.
- Foglaljon csak helyet. Sajnálom, hogy nem tudok frissítő itallal szolgálni pillanatnyilag.

Andor a nagy családi egymásra találás alatt nem lépett beljebb a szobába, ott marad a nappali ajtajának küszöbén, onnan várakozik végtelenül türelmes varjúként. Ilyenkor mindig érdemes időt hagyni a családnak, ez az évek tapasztalata, nem kíván most sem türelmetlenül eljárni. Ebben a munkában semmi jó nem sül ki abból, ha valaki rögtön belecsap a közepébe.
A kislány erélyes fellépésére először féligmeddig meglepetten reagál, de ne legyen Kováts Andor a neve, ha ennyi kizökkentené! Ahány gyerek, annyiféle reakció, annyi szélsőséges válasz a minisztérium döntésére. Bezzeg, akik odafenn hozzák a döntést, azoknak könnyű, nem az ő mellkasukat verik fiatal kislányok és kisfiúk, hogy adják vissza nekik anyut/aput - hanem az övét!
De mindegy is, az én hibám, hogy boxzsáknak mentem.
Megvárja, amíg a lány lecsillapodik valamennyire, addig nem is válaszol az egymásután, sorjában feltett számtalan kérdésre; amelyek közül a "mit művelt vele?" igazán sértő feltételezés tudna lenni, ha éppenséggel sértődékeny lenne. Negyvenes éveinek derekára már nem véletlenül vegyültek gondosan hátrafésült mogyoróbarna hajába ősz tincsek, szeme sarkában elsőre nem feltűnő, de alaposabb szemlélődés után észrevehető szarkalábak ülnek; ez nem ez könnyű munka. Találkozott már ennél sértőbb attitűddel pályafutása alatt.
- A nevem Kováts Andor, a minisztérium megbízásából vagyok itt. Édesapáddal korábban megbeszéltük, hogy az ittlétem apropóját ő szeretné elmondani neked.
Óvatosan kerüli ki, hogy bármivel reagálnia kelljen arra, hogy miért nem értesítették őt. Holott ez meglehetősen egyszerű és egyértelmű. Krisztina így vagy úgy, de még csak egy fiatalkorú gyermek, nincs döntési és rendelkezési joga. A minisztériumnak az égegyadta világon semmiféle elszámolni valója nincs vele, bármiféle értesítési kötelezettség a családfő felé irányul.
Elfogadja a felé nyújtott kezet, fogása kellemes, nem kelti durva ember benyomását, pont olybá tűnik kisugárzás alapján, mint aki maga is egy családról gondoskodik.
Hozzászólásai ebben a témában
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2016. június 2. 19:37 | Link
Krisztina, az Apja és, aki ezt megbolygatja
 
 Csendben figyelem a történéseket, hiszen nincs kompetenciám megszólalni. A házban egy idegen is van a lány Apján kívül, aki láthatóan valamilyen felügyeleti szerv embere. Baljós sejtelmeim támadnak ezzel kapcsolatban, ám ezeket nem hozom senki tudtára. Főleg miután Krisztina erős érzelmi hullámvetésen megy keresztül. Szememmel közben keresem Apja tekintetét, aki láthatóan össze van törve. Mintha magamat látnám a temetés utáni időkből, ahogy csüggedt madárként ül a kanapén elszomorít. Ekkor mesél rólam neki Krisztina. Némi érdeklődést látok felcsillanni világoskék szemében, ami csak hamar elillan, teret adva a kötelező udvariasság és a zavarodottság kettősségének. Végül hellyel kínál és szabadkozik.

- Jó estét! Köszönöm. Ez legyen a legkisebb gondja Uram.   

 Eddig nem vett igazán tudomást egyikünk sem a kinn az ajtóban ácsorgó férfiról, de most én inkább rá fókuszálok. Az hiszem valami olyasmi lesz itt ami tragikus kimenetellel fenyegeti ezt a csonka családot. A kicsi lány előérzete helyes volt, sajnos. Azért jöhetett az alak, hogy gondozásba vegye. Ezt, ha módomban áll meg fogom akadályozni. Idő kell nekik és nem az, hogy elválasszák őket egymástól. Ha szükséges magam próbálok hatni rájuk, de egyelőre kivárom mi történik.
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér