Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

Mini
- még a vizsgák alatt, március utolsó előtti szombatján-

- Fogd meg, na. Nem fogja letépni a karod. Még nem elég erős hozzá. - Utolsó mondatát vigyorogva teszi hozzá közben megcirógatva a gügyögő négyhónaposa orcáját. A fia napról napra erősebb és szebb, a büszke apai mosolyt le se tudja vakarni a képéről, vésővel sem. Gyerekre nyugodtan lehet használni a "szép" jelzőt. A szülők általános ismérve, hogy elfogultak a gyerekeikkel szemben ilyen vagy olyan módon, ez alól pedig ő sem kivétel. Látni véli az apró hasonlóságokat közte és a pici között a sötét hajtincsekben, a gödröcskés állban, és reménykedik benne, hogy Lafayette örökölte a zöld szemeit, úgy volna teljes a kép.
A szombat délelőttök újabban arra jók, hogy előkapja a babakocsit (!) és főállású édesapaként levigye a gyereket sétálni, azaz ő tolja a babakocsit, Lafayette pedig viháncol az ülésben, vagy babanyelven próbálja közölni, hogy éhes, elege van, de az is lehet, hogy az előbb azt a varjút nézte az ágon. Apa sajnos nem beszélni babanyelven.
Mára társaság is szegődött a férfias duó mellé; Mini egy igazi hős, hogy megközelítette őket már eleve a helyzet szokatlansága miatt is: Mihael, a notórius problémaforrás szabadlábon mászkál egy gyerekkel, ráadásul egy értelmes, humanoid, kedves, édes kisfiúval. Jó, technikailag éppen egy padon ülnek a játszótéren és Mini kezébe sózza át a kisfiát, mert mindjárt etetni kell, és inkább megspórolná a bőgőrohamot, ha lehet.
Lafayette jelen állapotában hatalmas szemekkel bandzsít Minire, de azon túl, hogy a lány ugyanolyan nő, mint az anyja, aligha fog fel többet belőle, ráadásul négy hónapos pelenkásként az anyja és az apja a kis világa közepe. Bőségesen nem érdekli behatóbban Mini személye, de első ránézésre úgy fest, nem fog sírógörcsben kitörni, ha a lány kezei közé jut. Persze Minin áll, átveszi-e a törpét vagy sem. Apu nem kockáztatja a gyerek leejtését, de elég határozottan nyomja Mini felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=574494#post574494][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.16. 22:11[/b][/url]

Mini
- még a vizsgák alatt, március utolsó előtti szombatján-

- Fogd meg, na. Nem fogja letépni a karod. Még nem elég erős hozzá. - Utolsó mondatát vigyorogva teszi hozzá közben megcirógatva a gügyögő négyhónaposa orcáját. A fia napról napra erősebb és szebb, a büszke apai mosolyt le se tudja vakarni a képéről, vésővel sem. Gyerekre nyugodtan lehet használni a "szép" jelzőt. A szülők általános ismérve, hogy elfogultak a gyerekeikkel szemben ilyen vagy olyan módon, ez alól pedig ő sem kivétel. Látni véli az apró hasonlóságokat közte és a pici között a sötét hajtincsekben, a gödröcskés állban, és reménykedik benne, hogy Lafayette örökölte a zöld szemeit, úgy volna teljes a kép.
A szombat délelőttök újabban arra jók, hogy előkapja a babakocsit (!) és főállású édesapaként levigye a gyereket sétálni, azaz ő tolja a babakocsit, Lafayette pedig viháncol az ülésben, vagy babanyelven próbálja közölni, hogy éhes, elege van, de az is lehet, hogy az előbb azt a varjút nézte az ágon. Apa sajnos nem beszélni babanyelven.
Mára társaság is szegődött a férfias duó mellé; Mini egy igazi hős, hogy megközelítette őket már eleve a helyzet szokatlansága miatt is: Mihael, a notórius problémaforrás szabadlábon mászkál egy gyerekkel, ráadásul egy értelmes, humanoid, kedves, édes kisfiúval. Jó, technikailag éppen egy padon ülnek a játszótéren és Mini kezébe sózza át a kisfiát, mert mindjárt etetni kell, és inkább megspórolná a bőgőrohamot, ha lehet.
Lafayette jelen állapotában hatalmas szemekkel bandzsít Minire, de azon túl, hogy a lány ugyanolyan nő, mint az anyja, aligha fog fel többet belőle, ráadásul négy hónapos pelenkásként az anyja és az apja a kis világa közepe. Bőségesen nem érdekli behatóbban Mini személye, de első ránézésre úgy fest, nem fog sírógörcsben kitörni, ha a lány kezei közé jut. Persze Minin áll, átveszi-e a törpét vagy sem. Apu nem kockáztatja a gyerek leejtését, de elég határozottan nyomja Mini felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=575225#post575225][b]Szelniczky Mínea - 2016.03.19. 23:08[/b][/url]

A babakocsit tologató Mihael látványa még mindig szokatlan, olyannyira, hogy adott esetben nemes egyszerűséggel tovább haladnék az apa-fia páros mellett az utcán, rémes. Egyszerűen képtelen vagyok összekötni az általam ismert férfit azzal a gügyögő kis izével. Egy hörcsögöt nem bíztam volna rá soha! Ehhez képest úgy fest, egyre inkább beletanul a váratlannak ugyan nem mondható, de úgy gondolom, mégis hirtelen jött szerepbe. A kisfiú minden alkalommal jobban hasonlít apjára, halvány mosollyal, csodálkozva lesek a kocsiban nyakig bebugyolált, kezeivel kapálózó pöttömre, aztán arra a túlzottan természetes mozdulatra, ahogy Mihael felemeli. Minden korábbi tétovaság odalett, és ez valamiért egy kicsit... nem is tudom, ijesztő.
Mármint, ő Misi. Főállású apaként.
Néhány pillanatnyi fáziskéséssel fogom fel, hogy a gyereket épp felém tartja. Szám elnyílik, azonnal tiltakozni akarok, végül dacosan összepréselem ajkaimat, tekintetemből azonban süt a bizonytalanság.
 - Még. Hallod ezt, Lafayette? Apád azt hiszi, berezelek tőled – nyúlok a babáért, a lehető legóvatosabban magamhoz vonva, fenekénél alátámasztva karommal. Megy ez. Egészen közelről nézek szembe a hatalmas, mindenre rácsodálkozó, csillogó szempárral, és bár a megállíthatatlannak tűnő nyáladzás nem kecsegtet sok jóval, akaratlanul is elmosolyodom. A hihetetlenül apró ujjacskákat kezdem elbűvölten piszkálni, ezzel felkínálva sajátjaimat játszani és ismerkedni – még mindig jobb, ha az egész kézfejem nyálas, minthogy a hajamat kezdené el rángatni, pedig...
 - Olyan nagyon pici – rendkívüli felfedezés, köszönjük szépen, mintha Mihael nem tudná elég jól... Közelebb araszolok a padhoz, lévén etetés következik, csak kényelmesebb a művelet ülve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=579271#post579271][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2016.03.28. 18:41[/b][/url]

Mini
- még a vizsgák alatt, március utolsó előtti szombatján-

Furcsa érzés volt elmondani Mininek és Beccának, hogy Lafayette megérkezett. Egyszerűen véglegesnek érezte, és érzi most is az életében beállt változásokat. A szétszórt életmód már nem működik egy gyerekkel a nyakán, sem az éjszakai kimaradozások, sem a féktelenség. Felfogta, hogy a baba figyelmet és törődést igényel, de el nem tudná mondani, milyen nehéz megemésztenie és alkalmazkodni hozzá. Sok minden hozzátartozik az új felálláshoz: meg kellett tanulnia helyesen fogni a kisfiát, a pelenkázást, etetést, büfiztetést, altatást (nem, nem dúdol altatókat a gyerek hallása érdekében), öltöztetést (most komolyan, eddig csak vetkőztetett, ráadásul Lafayette anyukáját), és mindehhez vegyük hozzá, hogy a felelősségérzetén is el kellett kezdjen dolgozni.
Mini közelsége megnyugtatja, egy pillanatra elfelejti, hogy ha hazamegy, valószínűleg megint az üres lakást fogja találni, mert a neje elhúzott valami rohadt megbízatásra, amitől már mindene kivan. Komolyan, az utóbbi idő egyre nyomorúságosabb közöttük. További gondolkodás helyett a lány felé nyújtja a picit, hogy elő tudja keresni a cumisüveget az etetéshez. Mini válaszára akarva-akaratlanul elneveti magát a fejét ingatva cumisüveg-vadászat közben.
- Lesz ő még nagy, és ha rám fog hasonlítani, sok szerencsét kívánok minden élőnek és mozgónak. De azért remélem, hogy valami jó is ragad majd rá. Neveljetek bele egy kis együttérzést például, oké? Az belőlem kimaradt, de neki még kellhet. - A Mini ölében mocorgó baba váratlanul kacagni, és hozzádörgöli nyálas kis pofiját teljesen véletlenül Mini tenyeréhez, ahelyett, hogy a lány ujjait fogdosná tovább. Nagyon tetszik neki a Rellon csapatkapitánya. Ki tudja, lehet, majd a jövőben Mínea tanítja kviddicsezni a jövendőbeli exRellonos csapattal együtt. Hehe.
- Az... - Végre megtalálja, amit keresett, és a hátizsákja bezárása után leül a páros melletti helyre a padon. Eltűnődő pillantását Minire és az ölében tartott kis mókuskára függeszti, de inkább Lafayette-et nézi, mint Minit. - Sokszor attól félek, hogy elejtem, és összetörik. Nem lesz többé. Pedig jelenleg ő az egyik legjobb dolog a mindennapjaimban az összes idegtépő hisztijével együtt. Akkorákat tud visítani, hogy már én is ordítanék tőle, ha nem fognám vissza magam. Nagyon... akaratos. - Büszkeség terül szét az arcán, láthatóan roppantul élvezi még a fia szeszélyes perceit is, nem csak az aranyos ögyörömbögyörömöket.
- Na gyere apához, nálam van, ami neked kell. Vagy megeteted te? - Kérdőn vigyorogva felvonja a fél szemöldökét, mintha provokálni akarná Minit. Megbirkózol a feladattal vagy sem? Mered vagy sem? Mert, ha Mini belemegy, ő aztán szívesen odaadja a tejjel teli cumisüveget, de ha mégsem vállalja, átveszi a babát, és a megfelelő pozicionálás után ő lát neki az etetéséhez.
- Azt pletykálják, kavarsz Iannel. - Újabb felvont szemöldök, de ezúttal enyhe fintor is társul mellé. Nem igazán... kedveli a kuzin legjobb barátját, pedig jobban belegondolva közte és Ian között lehet, hogy nem is feszülne különösebb ellentét, ha Ethan nem állna közöttük félúton.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=585067#post585067][b]Szelniczky Mínea - 2016.04.08. 23:14[/b][/url]

Ha a kisbabával komótos tempóban derbiző fiú különös látvány, nem is merek belegondolni, milyen lehet az egyéb, új jövevénnyel járó teendők végzése közben. Úgy alapvetően semmi problémám a gyerekekkel, főleg, míg nem szájal vissza, de a családalapítás veszélye sem fenyeget a közeljövőben, és kerülget is a rosszullét, ha valamilyen elvetemült indíttatásból erre terelődnek gondolataim.
Bár nyilván adódnak nehezebb pillanatok, a legfurcsább az egészben Mihael nyugalma, az a könnyedség, ahogy a csöppséggel bánik, a lázongás teljes hiánya. Még csak nem is beletörődést látni a jól ismert zöld szempárban, hanem színtiszta büszkeséget és szeretetet. Nem kéne, hogy ez meglepjen. De nem is kifejezetten megszokott. Azt hiszem, a legtöbben tizedét sem érték el hosszú évek ismeretsége alatt.
 - Valahogy téged is elviselünk – vonom fel szemöldököm és kihívóan elvigyorodom. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy a karomon ücsörgő baba egyszer olyan nagy mamlasz lesz, mint az apja. És így teljesüljön minden kívánságom – épp a tenyerem minden négyzetcentijét igyekszik jó alaposan bevonni nyállal. Az arcomon trónoló görbe hamar irányt változtat és fintorrá torzul, de legalább a hajam biztonságban van. Egyelőre.
 - Feltétlenül – le sem veszem a tekintetem a kezemben tartott apróságról, ki tudja, mi mindenre képes teljesen váratlanul; ajkaim a kicsiéhez hasonlóan ismét mosolyra húzódnak – hát lehet rá haragudni? A nyálazástól megkímélt kisujjammal bökök játékosan, finoman a méretben körülbelül egyező orrocskára. Elképzelni, hogy bár közvetlenül nem veszek részt a nevelésében, mégis van rá némi esély, hogy az elkövetkezendő két évben, míg Mihael el nem végzi az iskolát, és biztosan itt lesznek a közelben, tanulhat tőlem bármit is... Mondhatnám, hogy ezentúl fokozottan figyelek a kulturált beszédre, de maradjunk inkább annál, hogy szájon vágom Misit, és akkor így helytálló is a dolog. – Rejtély, kitől örökölhette.
Szűkszavúságom legfőbb oka a rendkívüli - és a szükségesnél határozottan több - figyelem, amit Lafayettenek szánok, Misi szavai mondjuk egy kicsit nyugtatóan hatnak ilyen tekintetben, hisz ha ő, a hozzám képest abszolút profi babázó tart attól, hogy egyszer csak kificánkol az öléből a kisfiú, mit mondjak én?!
 - Isten ments! Úgy értem, el nem venném tőled ezt a megtisztelő és biztosan nagyon élvezetes feladatot. Majd legközelebb. Talán – és azonnali intézkedéseket teszek a csemete mihamarabbi legbiztonságosabb módon történő apja ölébe juttatására. Nyilván nincs semmi nehézség a cumisüveg tartásában, de nem sok anyai bármi szorult belém, úgyhogy, ha már választhatok, hát majd máskor.
A váratlan témaváltásra felszökik a szemöldököm és kell egy pillanat, mire megemésztem a hallottakat. Tartom a tökéletes pókerarcot, míg vizsgálgatom és kiélvezem a fiú arckifejezését, végül aztán utat engedek az olyan nagyon arcomra kívánkozó mosolynak.
 - Nocsak – igazából az egész feltételezés valamiért feldob, jókedvűen nevetek fel. – Ha nem tudnám, hogy nem, még azt hinném, féltékeny vagy... – vigyorgok a fiúra, megkerülve ezzel a konkrét választ, minden bizonnyal további fintorgásra késztetve Misit. Egy kicsit élvezem, mhm.