A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Anyámmal az élen nyomta mindenki a közvetlen családból, hogy ez az esemény mennyire fontos. Rólunk szól, mi vagyunk a végzősök, oda kell tennünk magunkat, hogy jó emlékekkel emlékezzenek vissza ránk. Néztem, mint hal a darában, hogy a tökömet sem érdekli őszintén szólva, hogy emlékeznek rám, amikor király arc vagyok, és a dudi ott lesz mellettem mindig. Viszonylag. Amíg le nem lépek. Bele sem merek gondolni, hogy Rin hogy fogja fogadni a hírt… hangosan hümmentek egyet, majd bólintok egyet a válaszra. Egen, az ő döntése volt. Sasszeme van ennek a lánynak, én mondom! Csibeszem játszik vajon?
- De nem így történt. Ez van - valószínűleg, ha a birtokomba kerülne egy időnyerő, akkor sem változtatnék ezen. Egyszer elhívtam, nem jött be, többet biztosan nem próbálkoznék, főleg, ha felesleges volt elsőre is. Csak az energiámat veszi el. Megint bólintok, mikor egyetértünk, ha szerinte is máshogy alakult - látod? Sasszem. Mondom én, bakkerka már!
- Akkor beavatsz, miért sétálok a kastély felé a tudattal, hogy valószínűleg elkéstem az utolsó vonatot hazafelé? - vakarom meg államat könnyedén. Hangom egyáltalán nem ideges vagy mérges, a vesztesek nyugalmával sétálok Amélia mellett. Tudod mikor fogok nekiállni szaladgálni egy vonat miatt. Inkább alszok a kastélyban, de rohangáljon a tököm. Fejemet csóválom meg nevetve, majd állok meg az út közepén. A vonat nem vár… amúgy sem. Hoppon maradtam.
- Oké, figyuzz ide. Visszautasítottál, pedig velem szerettél volna jönni, de nem így lett. Elmentél Zalánnal, mert így döntöttél, ami bassza a csőröm, de ezt kell szeretni. Ha arcon pörgök sem fog ez változni, úgyhogy tényleg elmondhatnád miért sírod el magad mindjárt - mutatok arca felé, ha felém fordult. Ha nem, akkor az kellemetlen, de tudok azzal is azonosulni, hogy a hátának mutogatok. Majd döbbenek le. - Ugye nem bántott?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843603#post843603][b]Mórocz A. Móric - 2022.02.17. 21:32[/b][/url]

Anyámmal az élen nyomta mindenki a közvetlen családból, hogy ez az esemény mennyire fontos. Rólunk szól, mi vagyunk a végzősök, oda kell tennünk magunkat, hogy jó emlékekkel emlékezzenek vissza ránk. Néztem, mint hal a darában, hogy a tökömet sem érdekli őszintén szólva, hogy emlékeznek rám, amikor király arc vagyok, és a dudi ott lesz mellettem mindig. Viszonylag. Amíg le nem lépek. Bele sem merek gondolni, hogy Rin hogy fogja fogadni a hírt… hangosan hümmentek egyet, majd bólintok egyet a válaszra. Egen, az ő döntése volt. Sasszeme van ennek a lánynak, én mondom! Csibeszem játszik vajon?
- De nem így történt. Ez van - valószínűleg, ha a birtokomba kerülne egy időnyerő, akkor sem változtatnék ezen. Egyszer elhívtam, nem jött be, többet biztosan nem próbálkoznék, főleg, ha felesleges volt elsőre is. Csak az energiámat veszi el. Megint bólintok, mikor egyetértünk, ha szerinte is máshogy alakult - látod? Sasszem. Mondom én, bakkerka már!
- Akkor beavatsz, miért sétálok a kastély felé a tudattal, hogy valószínűleg elkéstem az utolsó vonatot hazafelé? - vakarom meg államat könnyedén. Hangom egyáltalán nem ideges vagy mérges, a vesztesek nyugalmával sétálok Amélia mellett. Tudod mikor fogok nekiállni szaladgálni egy vonat miatt. Inkább alszok a kastélyban, de rohangáljon a tököm. Fejemet csóválom meg nevetve, majd állok meg az út közepén. A vonat nem vár… amúgy sem. Hoppon maradtam.
- Oké, figyuzz ide. Visszautasítottál, pedig velem szerettél volna jönni, de nem így lett. Elmentél Zalánnal, mert így döntöttél, ami bassza a csőröm, de ezt kell szeretni. Ha arcon pörgök sem fog ez változni, úgyhogy tényleg elmondhatnád miért sírod el magad mindjárt - mutatok arca felé, ha felém fordult. Ha nem, akkor az kellemetlen, de tudok azzal is azonosulni, hogy a hátának mutogatok. Majd döbbenek le. - Ugye nem bántott?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843612#post843612][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.02.17. 22:26[/b][/url]

Félreértés ne essék, egy percig sem gondoltam, hogy elfelejtette az egészet, ám bár tudtam, hogy aggasztja, nem hívogathattam ilyesmi miatt karácsonykor, amikor meghitten időt tölthetett a családjával. Azért van egy határ, ha mérlegelünk.
- Nem tudtam, hogy Csermelymenedékre mennél vissza - honnan tudtam volna? - Szóval szívesen beavatnálak, de ezt te tudhatod. Én mondtam, hogy visszatalálok - vonok vállat, majd sóhajtok egyet. Ez nevetséges. - Azért teszed, Móric, mert ilyen vagy - ez így elég tág, de akinek kell az érti.
Mozdulatlan hallgatom végig, ahogy összegzi az egészet, a maga Móricos módján. Ugyan. Nem sírok. Nem is fogok sírni. Pláne nem a bál miatt… Szemeim kerekednek el.
- Zalán? - a hangsúlyom már talán egy válasz, de mellé hevesen rázom meg a fejemet. - Ó, jaj, dehogy. Nem bántott - sőt, inkább én szoktam ellátni a baját a párbajteremben. A légynek se merne ártani. - Ha valaha ilyesmi történne, valószínűleg azonnal szólnék. Vagyis azonnal, miután megpróbálom egyedül megoldani - teszem hozzá, ahogy még néhányat lépünk, hezitálok, végül mégis elkapom a karját, hogy így felé forduljak.
- Figyelj - elengedem, elpillantok a kastély felé, majd vissza Móric arcára. - Szünet van, Móric - a mozdulatot elnyújtva pislogok egyet. Köszönjük, Amélia. Nem egyértelmű az infó cseppet sem. - Ha emlékszel, mielőtt elutaztam Franciaországba, arról volt szó, hogy bepótoljuk. Amíg el nem ballagsz - érzem, hogy kezdek zavarba jönni, hogy a nyakamon végig szalad a pír. De itt már késő lenne abbahagyni. - Miattam nem tudtunk a szünetben elmenni a koncertre, most nem szeretném, ha újra ez lenne és nem találkoznánk, mert ezen nem lépünk túl, aztán végzel - sorolom szinte levegővétel nélkül. - És most kivételesen én hozakodok elő valamivel... - ujjaim közé szorítom a papírt, mielőtt meggondolom magam egy gyorsabb mozdulattal kiemelem a zsebemből. A pizzázóban eszembe jutott, hogy csak hozzávágom és kezdjen vele amit akar, vagy át se adom, végül csak felé nyújtom.
- Mielőtt még elkezdenél tanulni a VAV-ra - jelentőségteljesen nézek rá és húzom visszább a borítékot. - És neki állnál az idei művészetis projektnek - teszem hozzá, mert ezek nem kevés előnyt élveznek minden mással szemben. - Bármikor beválthatod - nyújtom végül tényleg oda, miközben úgy hajt a szívverésem, hogy akár el is repülhetnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843614#post843614][b]Mórocz A. Móric - 2022.02.17. 22:32[/b][/url]

Nem tudom miért érzem magam elárulva, amiért mással ment. Azt hittem képes rám várni tényleg az utolsó utáni pillanatig, de most, hogy nem így történt, nagyon sok mindent megváltoztat. Be kell látnom, hogy nem csak én létezem. Mármint másoknak nyilvánvalóan, de ezek szerint Amélia valóban kezd túllépni rajtam, én meg elveszem magamtól az esélyt is, hogy esetleg… nem baj. Soha nem akartam tévhitekben ringatni, esetleg elhitetni vele, hogy valóban lehetséges lenne, de akkor is elárulva érzem magam. Még ha tudom, hogy így a legjobb: elfelejt, túllép. Bizony. Így kell lennie.
- Ja, ilyen vagyok - bár mi a fasznak azt senki nem tudja. De akkor sem fogom egyedül visszaengedni. Még akkor sem, ha egyedül sétált el a sötétben idáig. Kizárt dolog. Mint az, hogy még egyetlen pillanatig csendben maradjak, de a reakciója máris ad egy választ. Reszketegen fújom ki a levegőt, szemeimet is lehunyom kicsit, de csak egy hosszabb pislogásnak hat az egész. Szerencséd van, Hollósi.
- Vagy csak simán szólj, hogy beverhessem az orrát, aztán leátkozzam a picsába - vonom meg vállamat. - Nekem már nem számít még egy büntetés, neked viszont… eléggé - sandítok rá, majd túrok tincseim közé, borzolom össze őket és fordulok oldalra. Ahol a semmi van. Remek ötlet volt ez. Megtorpanok, ahogy megfogja a kezemet és elém kerül. Értetlen sandítok le rá, figyelek, és nem csak azért, mert ezt kéri tőlem, hanem mert… jó, mert ezt kéri tőlem. Szemöldököm rebben meg, ahogy neki áll, majd jobb lábamra helyezve a testsúlyomat várom a folytatást. Ez így nagyon hosszú lesz, de valahogy már hozzászoktam a húsz perces bevezetőkhöz.
Arcáról zizzennek kékjeim a kezében tartott borítékra? Az egy boríték? Remélem nem lefizet, mert az elég kellemetlen lenne. Csak fürkészem a papírt, de nem mozdulok. Halkan nevetek fel a VAV-ra, kékjeim vidámabban csillannak, ahogy arcára pillantok, mint a ma este folyamán bármikor. Lassú mozdulattal nyúlok az ajándékért, vagy nevezzük bárminek, majd ejtem magam mellé kezemet, ahelyett, hogy kibontanám.
- Nem fogok tanulni a VAV-ra. Már felesleges - jelentem ki. - Emlékszel a születésnapodra és a kiállításra? A képeim még mindig a galériában vannak. Azt mondta a vezetőség, hogy eltekintenek az idei projekttől, amiért az előző ekkora sikert aratott - mosolyodom el halványan, majd emelem fel a borítékot és kezdem el kibontani. Remélem nem az a női nevű együttes koncertjegye van benne, amire én vittem volna, mert lemegyek hídba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843621#post843621][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.02.17. 23:02[/b][/url]

Sehova se tart ez a beszélgetés, hiába pereg az idő és haladunk egyre csak előrébb a kastélyba vezető úton. A tömör válaszaitól megőrülök, és ha néha nem villantaná meg a normális oldalát, van olyan bunkó mióta beléptem a pizzériába, hogy itt hagyjam. De tegyem meg azért, mert éppen a művész lelke nagy túlzásokkal védi magát? Elment az esze, én pedig most elnézem neki, hogy ne tartsunk ott, mint két éve. Nem füllik a fogam újabb hónapokig tartó csendhez kettőnk között. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem tudom végül milyen döntést hozott. Megesz ugyan a kíváncsiság, ám ahelyett, hogy rákérdeznék, folyamatosan a borítékon jár az eszem:  van értelme átadnom? Azt fogja hinni, hogy csak kompenzálok a bál miatt? Vagy megérti, hogy miért lépek? Megkímélem az olvasót, a többi tinédzser lány kérdéstől. Amíg aztán a kavargás megakad.
- Móric! - rászólok, mert baromságokat beszél. Ismét. Okosabb annál, hogy erőszakkal kezdje a megoldást, de ezek után kétszer is meggondolom, hogy szóljak-e neki. Minek gondolkodok egyáltalán ilyesmin? Nem fog történni semmi baj. Elnyílnak ajkaim, hogy mindezt el is mondjam neki, rá kapom a tekintetem, de végül csendben maradok. Főleg ahogy forogni kezd a rossz irányba, amit csak értetlen elfogadok. - Te tudod a legjobban, hogy ki tudom magam érvelni a büntetés alól - mosolyodom el, ahogy halkabban szólalok meg mint korábban. - Különben is, ne haragudj már meg, de nekem igenis számítana, ha miattam megbüntetnek. Az meg pláne, ha bajod esne, tehát lehet, hogy ilyesmiről inkább ne is beszéljünk? - a végét dünnyögöm már, és hamar latolgatok újra, mígnem nem teszem tovább.
Unja? Lehet, hogy tényleg nem emlékszik, és nem tudom, hogy ez miért esik ennyire rosszul. Hazugság. Pontosan tudom miért. De egy idő után már csak arra vágyom, hogy átvegye azt a fránya borítékot, túl essünk rajta és a hálókörletben legyek a puha pokrócom alatt. Aztán megszólal. Leesik az állam, és csak nézek rá, hogy bármit mondott nekem ma este, eddig ez a legrosszabb! Majd szorosan követi a legjobb, én meg nézem az arcát. Kezem mozdul kezére, hogy még ne nyissa ki a borítékot, mert… - Először is… persze, hogy emlékszem. Nem csodálom, hogy kint tartották őket, mert nagyon jók lettek a munkáid. Gratulálok - bólintok, majd: - Másodszor teljesen elment az eszed, Mórocz Aser Móric? Mégis, hogy érted, hogy felesleges tanulni a VAV-ra? Ez… - hápogok, amíg elengedem, hogy széttárjam a karjaimat, majd teljesen rezignáltan intsek a kastély felé mindkét kezemmel. - Legfőképpen ezért töltöttél itt öt évet. Mi a terv? - kérdezem, de őszinte kíváncsisággal. - Beszambázol és majd lesz, ami lesz? Helyetted sem fogok aludni előtte való éjszaka, ez nagyszerű… ennyire hátradőlni csak azért, mert remek mágus vagy… nem is értem, attól még ez a VAV - talán egy csöppet fennakadtam a dolgon, dehát, könyörgöm, ő sem gondolhatta, hogy elmegyek e mellett. Ami biztos, hogy addig többszörösen is átnézheti a két darab jegyet a szabadulószobához. Nemrégiben nyílt. Tölgyhegyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844009#post844009][b]Mórocz A. Móric - 2022.03.02. 20:05[/b][/url]

Értékelnem kellene, amiért a bálon történtek után is képes volt eljönni a pizzériába, hogy beszéljünk. Hogy megbeszéljük a dolgokat, amik történtek. Vágom, nem akar megint hónapokig tartó csendet, és őszintén szólva, én is kinőttem már ebből, de a büszkeségem sokkal nagyobb annál, minthogy el tudjam fogadni a tényt: egy Hollósi miatt. Belefáradtam abba, hogy megpróbáljak kiigazodni rajta. Az egyik pillanatban aggódik, mint most is - mert hallgatom a szavait, de még mennyire -, a következőben meg mással megy a bálba. A bálba, aminek rólam kellett volna szólnia. Más kérdés, hogy a kedvenc bárunkban rólunk szólt a dudival, mert úgy csináltuk, de… a bál szar volt. Örülök, hogy megszervezhettem.
- Kérlek - nézek rá félrebiccentett fejjel, aminek hatására esik egy tincs arcom elé, totálisan szkeptikus tekintettel. - Nem kellett magad kidumálnod. Meg sem akartalak büntetni - legyintgetek felé kicsit a levegőben. - Oké - dugom kezeimet zsebembe, ahogy vállat vonok. Nekem mindegy. Akar a halál erről beszélni, amikor haladhatnánk is, mielőtt a kibaszott útra fagyok, mint valami elrettentő szobor az alsóbb éveseknek: ezért ne menj ki takarodó után. Odafagy a valagad az útra, bakkerka!
Megkapom a bevezetőmet, elmondom az én álláspontomat, tehát bontanám az ajándékot, mikor megállít. Kérdőn kapom kékjeimet arcára, majd vár- nem várok. Már mondja is. Másik lábamra helyezem a testsúlyomat, kezemet engedem lejjebb, miközben hallgatom. Aprót biccentek a gratulációra, majd vigyorodom el a teljes nevemet meghallva. Remek, kaptam a nyakamba még egy Malvint. - Hát úgy, hogy felesleges - szúrom közbe, mert szerintem tök érthető voltam. Keze lendül, követem a mozdulatot, ahogy a kastély fele int, és tekintetem ott is marad, amikor beérkezik a következő kérdés. Mi a terv? Róma. Róma a kibaszott terv, ami, ha nem fog sikerülni a VAV, akkor is a terv marad. És akkor is menni fogok, mert nincs az az ember, aki visszatarthatna attól, hogy elmenjek abba a tetves városba. Eldöntöttem. És jól is fog jönni, hogy külön töltsünk pár hónapot Améliával. Talán  kell egy kis idő, hogy eldöntse mit is akar valójában, mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg nem tudja. És én ebben nem akarok részt venni.
- Szóval remek mágus vagyok? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, szemtelen vigyorom egyetlen pillanatra villan fel, amíg nem moderálom magam. - Arra volt az öt év, hogy megtanuljam azt, ami kell a VAV-ra. Ha megszakadok sem sikerülne már mindent benyalni. Ez van. Vagy sikerül, vagy nem - most mit izguljak rajta? - Vagy sikerült összeszednem az alapot, és akkor kurva jó vagyok, vagy nem. Akkor megbuktam - pillantok el róla lefelé, a borítékra, amit végre zavartalan nyithatok ki. Mutató és középső ujjam közé fogja a két jegyet húzom ki azt és olvasom el, ami rajta van.
- Ez zseni! - csillannak fel kékjeim. - Mikor menjünk? - hangomból hallatszik az izgatottság, aprókat toporogva lépek közelebb hozzá. Mint valami türelmetlen kölyök várom a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844012#post844012][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.03.02. 20:51[/b][/url]

Szemöldököm rezzen, fejem kicsit fordul az irányába, ahogy felnézek az arcára és lényemet szinte áthatja az arrogancia, ami süt Móricból. A keserű szájíz, az értetlenség, a szomorúság ellenére kunkorodik mosolyra ajkam széle, mielőtt legyintgetve elpillantana rólam. Ha így csináljuk, csináljuk így. - Nem? És mondd csak, miért nem? - felsőtestem minimálisan fordul felé, a mozdulattól libben a táskám oldalamon, így kapok a pántja után, de nem pillantok el Móric arcáról. Magamhoz képest bizonyosan játékosabb pillantással fürkészem, mert pontosan tudom a választ. Ezért is olyan fontos nekem. Bármiért is hülye most, igenis át fogom neki adni a jegyeket. És ezért sem húzom tovább a pillanatot, hanem szólalok meg újra. Mert azt tartom, hogy nem szeretném ha megsérülne, vagy megbüntetnék, akkor sem ha itt rángatja nekem a vállát. Ne essen semmi baja. Pont.
Hacsak nem én vágom mindjárt kupán! Felesleges tanulnia a VAVra. Mondja nekem, egyetlen szemrebbenés nélkül, én pedig úgy érzem huzatot kapott a fejem. Annyira azért nem, hogy tisztába legyek vele csak cukkol és nem vár valódi választ a kérdésre, amire először elnyílnak ajkaim. A következő pillanatban már csípőre tett kézzel nézek fel a szemeibe, kihúzva magam, semennyire sem korrigálva a nevetséges különbséget a magasságunk közt. - Azt mondtam, nem? - tűzöm oda, épp mielőtt belekezd. Figyelek rá, Merlinre, de még mennyire. Megemelkedik mind a kettő szemöldököm íve. - Hm - magam előtt fonom össze karomat. - Tudod ezen az indokláson múlott, hogy megcsapkodlak vagy sem - billen a fejem, a kastély felé pillantok, majd vissza rá. - Én biztosan nem így csinálnám, de igazából… hozzád pontosan ez illik - veszek egy mély levegőt. Nem hiszem el, hogy egyetértek azzal, amit mondott. De ez csakis azért van, mert kizártnak tartom, hogy megbukjon. Persze ez nem jelenti, hogy nem leszek éber egész előtte való éjszaka, mert az eredmény sem mindegy.
Vajon látja, hogy mi a cím? Jaj. Ahogy jelenleg állunk… de csak nem menne el Kendével. Vagy mással. Igaz?
- Igen? - dermedek meg kicsit. Megváltozik a pillantása - más lesz, mint eddig bármikor az este folyamán. Egy barátom sem járt még Tölgyhegyen. Behajlítom az egyik lábamat. - Amikor szeretnél, még nem foglaltam konkrétan időpontot, de ismerem a tulajt. Nekem a péntekek a legjobbak és a jövő heti szombat kivételével a többi - gondolom végig, majd a hűvös levegő feszíteni kezdi a tüdőmet. - Utána megmutathatnám a kávézót és a könyvesboltot. A volt sulim, vagy ahol a zongorát oktatom művészeti sulit. Vagy esetleg dartsozhatunk a kocsmában, amiről meséltem egyszer - megköszörülöm a torkomat. - Öhm, finom náluk a habzóbor, házilag készítik - Ki hívja el a másikat azért egy másik városba, hogy nyilakat dobáljon egy táblának? Egy kocsmában? Béna. - Tölgyhegy nem túl nagy, szóval… - persze, a magyarázkodással sokat segítek magamon. Hogyne. - A szabadulószoba ott a legérdekesebb. Tudod, a művészet szóba szokott jönni, de az illúzió sosem, ez pedig kicsit hajaz rá. Mármint a muglik szemével valahol illúziók ezek a szobák - billegetem a fejemet, majd elpillantok róla és a táska pántján igazítva indulok tovább. - És akkor én most el is hallgatok - bólintok. Tényleg eljön. Én meg talán most érzem mennyire rossz érzés lehetett neki, amikor visszautasítottam a meghívását. Fenébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844235#post844235][b]Mórocz A. Móric - 2022.03.09. 17:23[/b][/url]

Most tényleg visszakérdezett? Édes Merlinre, hogy megtette. Én meg tényleg emlékszem is az ominózus esetre, amiről beszél, de már-már durcásan túrok tincseim közé. Kicsit fújtatok is, csak azért, hogy érezze. Miért olyan fontos most ez hirtelen? Ennyit várni azért, hogy megkérdezze… ennek semmi értelme.
- Mert akkor megszívod - vonom meg vállaimat. Már bocs, de még mindig tartom, hogy neki sokkal szarabb, ha megbüntetik, mint nekem. Érted, a pedáns levitás büntetésben? Hogy néz az ki? Plusz, ember legyen a talpán, aki megmeri cselekedni, és nem fél a következményektől, ami csipogva csap le. Majdnem mint most, amikor simán beközlöm, hogy biztosan nem fogok tanulni a VAV-ra. Ember, vannak olyanok, akik megteszik helyettem, érted, most akkor mit erőltessem meg magam? Vagy így, vagy úgy, de úgyis átmegyek. Ha más nem, kis kenőpénz. Biztosan értékelnék.
Szemeimet forgatom meg a következő visszakérdezésre. Ja, tényleg azt mondta, és a mellkasom dagad is, bármennyire tudom magamról, hogy király vagyok. Ehhez nem kell megerősítés egyébként, mert tény. És ezt mindenki tudja. Aki meg nem, az eddig egy szekrényben lakott, és a szülei sem szeretik, úgyhogy… pech. Mármint neki. - Ha megcsapkodnál sem lenne másképpen, úgyhogy teljesen mindegy - egyetlen pillanatnyi szünet. - De ha nagyon csapkodnál, szólj előtte, hadd feszítsek be, akkor kevésbé fáj - nyammogok kicsit, de sokkal jobban lekötnek immár a kezemben tartott jegyek. Fogalmam sincs mi az a szabaduló szoba egyébként, de a nevéből kiindulva szabadulni kell valahonnan, amiben meg profi vagyok, szóval annyira nem lehet szar. Csillogó kékekkel, és sokkalta őszintébb mosollyal pislogok is rájuk, mint az elmúlt napokban bárkire és bármire. Fel is teszem a kérdést, hogy mikor menjünk, mikor… kávézó, könyvesbolt, de: volt suli. Mi? Lassan vezetem a lány arcára kékjeimet. Mégis miről beszél és honnan van ennyire képben? Szemöldököm szalad ráncba, visszapillantok a jegyekre, mikor kiszúrja a szememet. Tölgyhegy. Tesó… a csaj hazavisz, vágod? Az eltűnt mosolyom fokozatosan kerül vissza ajkaimra, egyre szélesebben, míg vigyorogva figyelem már Amélia arcát, amíg ott nem hagy. Meg a nagy faszt! Azonnal utána kapok, hogy keze helyett a táska pántját kapjam el és kényszerítsem megállásra, majd arra, hogy felém forduljon, mert ez nem így működik. Ő elmondja, én meg nem?
- Adnám, ha megmutatnál mindent - mosolyodom el, miközben elengedem a táskát. - Mégha fogalmam sincs mi az a darts - nézek rá értetlen egy pillanatig, ami elég hamar eltűnik arcomról. - Fasza randit szerveztél le, Kiscsibe. Gratulálok - emelem szemeim elé a jegyeket, majd azzal a lendülettel csúsztatom őket farzsebembe. - Én is zavarba jöttem volna ennyi program ötlettel, szóval teljesen megértelek, hogy itt akartál hagyni - szemtelen vigyorodom el. - Jövő hét utáni szombaton megyek. Az állomáson tala, és ha már randi, azért tedd oda magad pls - a következő semmiképpen sem jó, amikor Rómában van jelenésem. Érted? Rómában. Lakást nézek, ember!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844859#post844859][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.03.23. 22:11[/b][/url]

Apró mosolyom közben játszik ajkam szélén az ív, amikor fújtatva válaszol. Szeretek visszaemlékezni arra az estére, pedig tény, hogy még mindig kicsit bűntudatom van, hogy takarodó után tilosban jártam, azonban jó okkal tettem.
Megforgatom a szemeimet arra, hogyha megcsapkodom, akkor sem fog készülni a VAV-ra. Na nem mondja… Merlinre. Annyira lehetetlen tud lenni, hogy az elképesztő. Na jó, azért arra felnevetek, hogy előre szóljak, mert akkor felkészül a maga módján. - Természetesen nem a VAV-ra, hanem a csapásra… - Ugyan már, hiszen mindketten tudjuk, hogy amúgy sem fáj neki. Elég ránk nézni.
Elmondom, néhol hadarom, amit szeretnék, miközben rá pillantgatok, és látom, ahogy a jegyet fürkészi, de nem hagyom abba. Már nem. Bepótolni a találkozást, ahogyan azt még hónapokkal ezelőtt beszéltük, jó ötletnek tűnt. Mert elballag. Azt nem tudom utána milyen tervei vannak, de nem fogok elfelejteni rákérdezni. Ahogy tovább itt ácsorgok több beszédre gondolni sem merek, de nem enged meglépnem. Persze, hogy nem.
A maradék méltóságomat megtartva nézzek fel rá és nyílnak el ajkaim. Érdekli. Arcomon hatalmas mosoly terül el és egyszerre leszek tényleg izgatottabb. - Nem baj, ne is törődj vele, majd szívesen megmutatom - életveszélyes lesz és biztos hogy a végén, valakinek, valamilyét be kell kötni, de ha eljön, én tényleg megmutatok neki, amit csak tudok és egy kicsit is érdekelheti. Istenem, tényleg eljön hozzám. Majd az ütő áll meg bennem.
Randit? Hogy micsodát? De én… Pusztán ködösen hallom beszélni, mintha a víz alól ütné meg a fülemet az elmosódott hang. Most… ennyi idő után, még képes úgy forgatni, hogy randira hivassa magát velem? Amikor szemtelenül elmosolyodik visszahoz, hogy felületesen megértsem, amit éppen beszél. Szemeire kapom tekintetem, mert kimondja újra. Randi. És, hogy azért tegyem oda magam? Hova? Az állomásra? - Tegyem oda magam? - őszinte kíváncsisággal kérdezek vissza, mellé ráncolom szemöldökömet. Zavartan nevetek, mert nem értem, de valamiben nagyon is biztos vagyok. Csípőre tett kezekkel, aprót ingatok a fejemen.
- Figyelj, Móric, én ezt nem randinak szántam. Mondtam volna, ha az - fürkészem az arcát. Szeretné, ha az lenne? - Ha szeretnél velem randevúzni, hívj el, csak ne forgasd ki a szavaimat, kérlek - óvatosan söpröm félre az arcomba hulló tincsemet, miközben a mellkasomban heves iramot diktál a szívverésem, de nem pillantok el róla. Tudom, hogy nem könnyű ide vagy oda elhívni a másikat, de hát, eddig meg sem fordult a fejemben, hogy őt érdekelhetem így. Már régen tisztázta felém, hogy barátok vagyunk. Ajkamba harapva bólintok végül és zsebeimbe süllyesztem megremegő ujjaimat. Ott rejtve vannak.
- Ha tényleg eljössz Tölgyhegyre, akkor megmutatom majd azt az édességboltot, amihez nem lehetsz elég nagy. Ha belépsz, minden csillag úgy áll, hogy ismét gyerek legyél - mesélem, ahogy lassan tovább indulok a kastély felé. Sálamat igazítva nézek rá oldalasan, somolygós arccal. - Mondjuk te éppen megkönnyíted a csillagok dolgát - mosolyodom el, majd lépkedek tovább.
Lekéste miattam a vonatot.