A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=839793#post839793][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.12.05. 14:15[/b][/url]

Azóta a kellemetlen születésnapi incidens óta egyszer-kétszer volt szerencsém találkozni Balázs atyával. A kórusa tagja ugyan nem vagyok, azért futottam már össze velük, amikor első alkalommal ki kellett szabadítanom a pormacskák és pókhálók fogságából a művház régi Girikowsky zongoráját. Megérte. A számomra legkedvesebb Paterlini darab egészen szépen szólt rajta ősszel. Pár hete is ott jártam, amikor az adományozásról értesültem.
Hamarabb elköszöntem dr. Laines-től, így a szobámban marad időm véglegesíteni a termetes dobozom idei tartalmát mielőtt elindulnék Bagolyfalvára. Út közben a furcsán méregető tekintetekre fittyet sem hányok, épp mint a doboz súlyának tényére. Az oldalt a meleg kabátban panaszkodva ácsorgók nem tartanak velem, arra forgatok szememen. Bakancsom tompa hangja alatt még nem ropog a hó, és nem csúszik a jég, a rendkívül hideg levegő hatására rózsaszínesedik arcom fehér bőre.
A Boglyas tér szélén már elmosolyodom a több tucatnyi ember láttán. Mégis van, akit érdekel! Az emberiségbe vetett hitem még menthető, de akkor sem megyek közelebb, hanem egy padra csúsztatva a papírdobozt nyitom fel és igazítok a szétrázódott holmikon. Egy könyvet csúsztatok le a lisztről és a cukorról, amikor kérdő tekintetem a nevemet megformáló hang irányába vezetem. Lassan egyenesedem fel.
- Szia Margaréta - természetesen tudom ki ő. Egy évvel felettem jár, tanársegéd, iskola első és párszor már egymásnak ütköztünk, vagy segítettünk a másik elszóródó jegyzeteit összeszedni a folyosó padlójáról. Azt hiszem így találkoztunk először, de amilyen sokszor változik a külleme nem vagyok biztos benne, hogy az ő volt. Most bólogatva nyitom szélesebbre a doboz tetejét. Az alján ruhák, azokon némi élelmiszer, írószer, és a libresszióból mentett könyvek csoportosulnak. - Igyekeztem. Most várok, hogy kevesebben legyenek és odaférjek - mosolyodom el. - Abban bízom, hogy karácsonyig még lehet bevinni Balázs atyának további adományokat - söprök félre egy tincset arcomból, amivel a hűvös szellő játszik tovább.
- Persze - Közelebb lépek, közben a csoportosulás felé fordulok és diszkréten mutatok a kijelölt személyre. - A hölgy a szép kabátban, a polgármester feleségétől és az atyától picit arrébb. Szerintem hozzájuk kell vinni idén is - teszem hozzá, mint jól informált Edictumos. Brightmore is megmondta. Hm. A tanár úr biztos nem rajong a karácsonyi ünnepekért.
- Látom te is jól megpakoltad a táskádat - bökdösöm meg ujjammal a kikerekedő, puha részt, ahol gondolom ruhát rejt a vászon. Majd észreveszem magam. Összedörzsölöm tenyeremet, amit fülemhez emelek és kis kagylót formázok belőlük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=839975#post839975][b]Kőszegi Róza Amélia - 2021.12.08. 12:27[/b][/url]

Az adakozás fontos. Nem ringatom magam tévképzetekbe, tudom, hogy sokan csak a saját önérzetük javára vetemednek ilyesmire, de addig amíg megteszik az indíttatás nem fontos. Jusson el azokhoz, akiknek szükségük van rá és a helyzetük lassan, de biztosan váljon jobbá. Szerintem az nagyobb segítség nekik is, ha nem egyszerre rengeteg adomány kerül a kezeik közé, hanem folyamatosan kapnak valamennyit. Praktikusabb és hatékonyabb.
- Igazán nincs mit. Majd közelebb megyünk és megnézzük idén hogyan működik - mert innen semmi rálátásunk arra mi van a tömegen túl, hiába nyújtogatom a nyakamat és Margaréta sem magasabb termet nálam, sőt. Felcsillan a szemem a szavaira. - Szuper. Én közzé tennék egy cikket az Edictumban, hogy felhozzam rá a figyelmet. Meglátjuk, hogy a következő számban mennyire lesz ilyesmiről szó és beszélek a szerkesztőkkel és az atyával - elmélkedem hangosan, mielőtt a navinés lányra vissza pillantok. - Mondjuk több emberre is lesz szükségük akkor, mint önkéntesek - ujjam köröz a tömeg irányába. - Így sincsenek kevesen az adakozók, hála Merlinnek, de ha nagyobb visszhangot kap... - mosolygok szélesen, mert őszintén jó látni, hogy ennyi embert képes megmozgatni ez a kezdeményezés. Annak is örülök, hogy éppen Margarétával futottunk össze. Kíváncsian lesek bele a táskája tartalmába, amikor az a padra kerül.
- Ennek is nagyon fog örülni több rászoruló is - sőt, ha valóban lehet ilyet máskor is, akkor bepótolhatja. Margarétából ki is nézem, hogy nem csak mondja. - Nem is olyan kevés dolgot hoztál - pillantok rá a táskáról, bár tekintetem automatikusan megakad a kezében tartott köteten. - Szereted József Attilát? - nem bírom ki, muszáj rákérdeznem. Ki tudja, lehet éppen azért adja tovább, mert éppen az ellenkezője áll fent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=841622#post841622][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.01.03. 11:29[/b][/url]

Sokan állnak még ott, az időt ilyenkor a legjobb azoknak a fürkészésével eltölteni, amiket az ember felajánlani készül, és beszélgetéssel. Szemöldököm kicsit megemelkedik, amikor Margaréta azt mondja nincsen sok barátja. Nehezen hiszek neki. Egy szép, felsőbb éves lány, aki mellé még okos és kedves is. Ha ez valóban így van és nincsenek barátai a világ megérett a pusztulásra. A gondolattal azonos időben a metaforája is elhangzik: Kende. Ez Reiner lesz.
- Biztosan megtenné, ha nem felejti el - felém is remekül továbbította a baglyot. Amiért már nem haragszom. Ha az nincs lehet nem Móriccal és vele töltöm a születésnapomat.
- Ez… - nagyszerű. Vágnék szavába, amikor folytatja és ujjaimon számolhatnám mennyi mindent jobb ha kerül. Senki nem lehet ennyire ügyetlen. - Dehogynem - teszem karba kezeimet. Ebbe szívesen beleállok. - Biztosan máshogy is segíthetsz, adminisztrációval, és akkor sem magad sem mást sem semmit nem kell összetörnöd - mosolyodom el, éppen csak megérintem a vállát, majd engedem vissza magam mellé.
- A kastélytól idáig? Nekem is csak azért ment, mert folyamatosan meg-megálltam - ha nem lennék ennyire büszke, szóltam volna Móricnak. Lefogadom mennyire örült volna neki. - Ebben is kérhetnéd Kende segítségét. Használja az izmait, ha annyira büszke rájuk - szemforgatva lépek aztán közelebb és veszem észre a kötetet.
Nem csak szereti: nagyon szereti József Attilát. Egyre szélesebb mosollyal bólintok és az apukája említésére lágyul el kissé akaratom ellenére. - Ez nagyon kedves dolog - jegyzem meg halkan, majd aprót köszörülök a torkomon és nyitom ki véletlenszerűen a kötetet. Olyan bolond vagy. Margaréta felé fordítom egy pillanatra, közben bólintok a kérdésre. - Még mennyire! Az egyik kedvencem - nem könnyen megszerezhető pozíció. - A Külvárosi éj és a Medvetánc körüli időszakai a legszebbek - lapozok még bele, majd összecsukva simítok a tetejére és nyújtom vissza. - Bárki is kapja, ajánlom neki, hogy nagyon örüljön - halkan nevetve húzom magamon össze a szövetkabátot, búzavirágkék tekintetem pedig egyenesen elkapja Balázs atya intését.
- Mehetünk - biccentek, rákarolok a dobozomra, és margarétára sandítva indulok el az atya felé. Azt az első találkozást sem felejtem el soha, amikor pedofilnak néztem szerencsétlent.
- Üdvözletem - járatom köztük pillantásomat, a dobozt nyújtom közelebb. - Egyelőre ennyi fért a kezem ügyébe - elmosolyodva kapom el aztán a pillantását. - Volna egy kérdésem: van rá lehetőség, hogy év közben is adományozzunk? - billen félre a fejem, fürkészem, végül pedig a polgármester feleségére sandítok. Csinos a kabátja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843612#post843612][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.02.17. 22:26[/b][/url]

Félreértés ne essék, egy percig sem gondoltam, hogy elfelejtette az egészet, ám bár tudtam, hogy aggasztja, nem hívogathattam ilyesmi miatt karácsonykor, amikor meghitten időt tölthetett a családjával. Azért van egy határ, ha mérlegelünk.
- Nem tudtam, hogy Csermelymenedékre mennél vissza - honnan tudtam volna? - Szóval szívesen beavatnálak, de ezt te tudhatod. Én mondtam, hogy visszatalálok - vonok vállat, majd sóhajtok egyet. Ez nevetséges. - Azért teszed, Móric, mert ilyen vagy - ez így elég tág, de akinek kell az érti.
Mozdulatlan hallgatom végig, ahogy összegzi az egészet, a maga Móricos módján. Ugyan. Nem sírok. Nem is fogok sírni. Pláne nem a bál miatt… Szemeim kerekednek el.
- Zalán? - a hangsúlyom már talán egy válasz, de mellé hevesen rázom meg a fejemet. - Ó, jaj, dehogy. Nem bántott - sőt, inkább én szoktam ellátni a baját a párbajteremben. A légynek se merne ártani. - Ha valaha ilyesmi történne, valószínűleg azonnal szólnék. Vagyis azonnal, miután megpróbálom egyedül megoldani - teszem hozzá, ahogy még néhányat lépünk, hezitálok, végül mégis elkapom a karját, hogy így felé forduljak.
- Figyelj - elengedem, elpillantok a kastély felé, majd vissza Móric arcára. - Szünet van, Móric - a mozdulatot elnyújtva pislogok egyet. Köszönjük, Amélia. Nem egyértelmű az infó cseppet sem. - Ha emlékszel, mielőtt elutaztam Franciaországba, arról volt szó, hogy bepótoljuk. Amíg el nem ballagsz - érzem, hogy kezdek zavarba jönni, hogy a nyakamon végig szalad a pír. De itt már késő lenne abbahagyni. - Miattam nem tudtunk a szünetben elmenni a koncertre, most nem szeretném, ha újra ez lenne és nem találkoznánk, mert ezen nem lépünk túl, aztán végzel - sorolom szinte levegővétel nélkül. - És most kivételesen én hozakodok elő valamivel... - ujjaim közé szorítom a papírt, mielőtt meggondolom magam egy gyorsabb mozdulattal kiemelem a zsebemből. A pizzázóban eszembe jutott, hogy csak hozzávágom és kezdjen vele amit akar, vagy át se adom, végül csak felé nyújtom.
- Mielőtt még elkezdenél tanulni a VAV-ra - jelentőségteljesen nézek rá és húzom visszább a borítékot. - És neki állnál az idei művészetis projektnek - teszem hozzá, mert ezek nem kevés előnyt élveznek minden mással szemben. - Bármikor beválthatod - nyújtom végül tényleg oda, miközben úgy hajt a szívverésem, hogy akár el is repülhetnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843621#post843621][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.02.17. 23:02[/b][/url]

Sehova se tart ez a beszélgetés, hiába pereg az idő és haladunk egyre csak előrébb a kastélyba vezető úton. A tömör válaszaitól megőrülök, és ha néha nem villantaná meg a normális oldalát, van olyan bunkó mióta beléptem a pizzériába, hogy itt hagyjam. De tegyem meg azért, mert éppen a művész lelke nagy túlzásokkal védi magát? Elment az esze, én pedig most elnézem neki, hogy ne tartsunk ott, mint két éve. Nem füllik a fogam újabb hónapokig tartó csendhez kettőnk között. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem tudom végül milyen döntést hozott. Megesz ugyan a kíváncsiság, ám ahelyett, hogy rákérdeznék, folyamatosan a borítékon jár az eszem:  van értelme átadnom? Azt fogja hinni, hogy csak kompenzálok a bál miatt? Vagy megérti, hogy miért lépek? Megkímélem az olvasót, a többi tinédzser lány kérdéstől. Amíg aztán a kavargás megakad.
- Móric! - rászólok, mert baromságokat beszél. Ismét. Okosabb annál, hogy erőszakkal kezdje a megoldást, de ezek után kétszer is meggondolom, hogy szóljak-e neki. Minek gondolkodok egyáltalán ilyesmin? Nem fog történni semmi baj. Elnyílnak ajkaim, hogy mindezt el is mondjam neki, rá kapom a tekintetem, de végül csendben maradok. Főleg ahogy forogni kezd a rossz irányba, amit csak értetlen elfogadok. - Te tudod a legjobban, hogy ki tudom magam érvelni a büntetés alól - mosolyodom el, ahogy halkabban szólalok meg mint korábban. - Különben is, ne haragudj már meg, de nekem igenis számítana, ha miattam megbüntetnek. Az meg pláne, ha bajod esne, tehát lehet, hogy ilyesmiről inkább ne is beszéljünk? - a végét dünnyögöm már, és hamar latolgatok újra, mígnem nem teszem tovább.
Unja? Lehet, hogy tényleg nem emlékszik, és nem tudom, hogy ez miért esik ennyire rosszul. Hazugság. Pontosan tudom miért. De egy idő után már csak arra vágyom, hogy átvegye azt a fránya borítékot, túl essünk rajta és a hálókörletben legyek a puha pokrócom alatt. Aztán megszólal. Leesik az állam, és csak nézek rá, hogy bármit mondott nekem ma este, eddig ez a legrosszabb! Majd szorosan követi a legjobb, én meg nézem az arcát. Kezem mozdul kezére, hogy még ne nyissa ki a borítékot, mert… - Először is… persze, hogy emlékszem. Nem csodálom, hogy kint tartották őket, mert nagyon jók lettek a munkáid. Gratulálok - bólintok, majd: - Másodszor teljesen elment az eszed, Mórocz Aser Móric? Mégis, hogy érted, hogy felesleges tanulni a VAV-ra? Ez… - hápogok, amíg elengedem, hogy széttárjam a karjaimat, majd teljesen rezignáltan intsek a kastély felé mindkét kezemmel. - Legfőképpen ezért töltöttél itt öt évet. Mi a terv? - kérdezem, de őszinte kíváncsisággal. - Beszambázol és majd lesz, ami lesz? Helyetted sem fogok aludni előtte való éjszaka, ez nagyszerű… ennyire hátradőlni csak azért, mert remek mágus vagy… nem is értem, attól még ez a VAV - talán egy csöppet fennakadtam a dolgon, dehát, könyörgöm, ő sem gondolhatta, hogy elmegyek e mellett. Ami biztos, hogy addig többszörösen is átnézheti a két darab jegyet a szabadulószobához. Nemrégiben nyílt. Tölgyhegyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844012#post844012][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.03.02. 20:51[/b][/url]

Szemöldököm rezzen, fejem kicsit fordul az irányába, ahogy felnézek az arcára és lényemet szinte áthatja az arrogancia, ami süt Móricból. A keserű szájíz, az értetlenség, a szomorúság ellenére kunkorodik mosolyra ajkam széle, mielőtt legyintgetve elpillantana rólam. Ha így csináljuk, csináljuk így. - Nem? És mondd csak, miért nem? - felsőtestem minimálisan fordul felé, a mozdulattól libben a táskám oldalamon, így kapok a pántja után, de nem pillantok el Móric arcáról. Magamhoz képest bizonyosan játékosabb pillantással fürkészem, mert pontosan tudom a választ. Ezért is olyan fontos nekem. Bármiért is hülye most, igenis át fogom neki adni a jegyeket. És ezért sem húzom tovább a pillanatot, hanem szólalok meg újra. Mert azt tartom, hogy nem szeretném ha megsérülne, vagy megbüntetnék, akkor sem ha itt rángatja nekem a vállát. Ne essen semmi baja. Pont.
Hacsak nem én vágom mindjárt kupán! Felesleges tanulnia a VAVra. Mondja nekem, egyetlen szemrebbenés nélkül, én pedig úgy érzem huzatot kapott a fejem. Annyira azért nem, hogy tisztába legyek vele csak cukkol és nem vár valódi választ a kérdésre, amire először elnyílnak ajkaim. A következő pillanatban már csípőre tett kézzel nézek fel a szemeibe, kihúzva magam, semennyire sem korrigálva a nevetséges különbséget a magasságunk közt. - Azt mondtam, nem? - tűzöm oda, épp mielőtt belekezd. Figyelek rá, Merlinre, de még mennyire. Megemelkedik mind a kettő szemöldököm íve. - Hm - magam előtt fonom össze karomat. - Tudod ezen az indokláson múlott, hogy megcsapkodlak vagy sem - billen a fejem, a kastély felé pillantok, majd vissza rá. - Én biztosan nem így csinálnám, de igazából… hozzád pontosan ez illik - veszek egy mély levegőt. Nem hiszem el, hogy egyetértek azzal, amit mondott. De ez csakis azért van, mert kizártnak tartom, hogy megbukjon. Persze ez nem jelenti, hogy nem leszek éber egész előtte való éjszaka, mert az eredmény sem mindegy.
Vajon látja, hogy mi a cím? Jaj. Ahogy jelenleg állunk… de csak nem menne el Kendével. Vagy mással. Igaz?
- Igen? - dermedek meg kicsit. Megváltozik a pillantása - más lesz, mint eddig bármikor az este folyamán. Egy barátom sem járt még Tölgyhegyen. Behajlítom az egyik lábamat. - Amikor szeretnél, még nem foglaltam konkrétan időpontot, de ismerem a tulajt. Nekem a péntekek a legjobbak és a jövő heti szombat kivételével a többi - gondolom végig, majd a hűvös levegő feszíteni kezdi a tüdőmet. - Utána megmutathatnám a kávézót és a könyvesboltot. A volt sulim, vagy ahol a zongorát oktatom művészeti sulit. Vagy esetleg dartsozhatunk a kocsmában, amiről meséltem egyszer - megköszörülöm a torkomat. - Öhm, finom náluk a habzóbor, házilag készítik - Ki hívja el a másikat azért egy másik városba, hogy nyilakat dobáljon egy táblának? Egy kocsmában? Béna. - Tölgyhegy nem túl nagy, szóval… - persze, a magyarázkodással sokat segítek magamon. Hogyne. - A szabadulószoba ott a legérdekesebb. Tudod, a művészet szóba szokott jönni, de az illúzió sosem, ez pedig kicsit hajaz rá. Mármint a muglik szemével valahol illúziók ezek a szobák - billegetem a fejemet, majd elpillantok róla és a táska pántján igazítva indulok tovább. - És akkor én most el is hallgatok - bólintok. Tényleg eljön. Én meg talán most érzem mennyire rossz érzés lehetett neki, amikor visszautasítottam a meghívását. Fenébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=844859#post844859][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.03.23. 22:11[/b][/url]

Apró mosolyom közben játszik ajkam szélén az ív, amikor fújtatva válaszol. Szeretek visszaemlékezni arra az estére, pedig tény, hogy még mindig kicsit bűntudatom van, hogy takarodó után tilosban jártam, azonban jó okkal tettem.
Megforgatom a szemeimet arra, hogyha megcsapkodom, akkor sem fog készülni a VAV-ra. Na nem mondja… Merlinre. Annyira lehetetlen tud lenni, hogy az elképesztő. Na jó, azért arra felnevetek, hogy előre szóljak, mert akkor felkészül a maga módján. - Természetesen nem a VAV-ra, hanem a csapásra… - Ugyan már, hiszen mindketten tudjuk, hogy amúgy sem fáj neki. Elég ránk nézni.
Elmondom, néhol hadarom, amit szeretnék, miközben rá pillantgatok, és látom, ahogy a jegyet fürkészi, de nem hagyom abba. Már nem. Bepótolni a találkozást, ahogyan azt még hónapokkal ezelőtt beszéltük, jó ötletnek tűnt. Mert elballag. Azt nem tudom utána milyen tervei vannak, de nem fogok elfelejteni rákérdezni. Ahogy tovább itt ácsorgok több beszédre gondolni sem merek, de nem enged meglépnem. Persze, hogy nem.
A maradék méltóságomat megtartva nézzek fel rá és nyílnak el ajkaim. Érdekli. Arcomon hatalmas mosoly terül el és egyszerre leszek tényleg izgatottabb. - Nem baj, ne is törődj vele, majd szívesen megmutatom - életveszélyes lesz és biztos hogy a végén, valakinek, valamilyét be kell kötni, de ha eljön, én tényleg megmutatok neki, amit csak tudok és egy kicsit is érdekelheti. Istenem, tényleg eljön hozzám. Majd az ütő áll meg bennem.
Randit? Hogy micsodát? De én… Pusztán ködösen hallom beszélni, mintha a víz alól ütné meg a fülemet az elmosódott hang. Most… ennyi idő után, még képes úgy forgatni, hogy randira hivassa magát velem? Amikor szemtelenül elmosolyodik visszahoz, hogy felületesen megértsem, amit éppen beszél. Szemeire kapom tekintetem, mert kimondja újra. Randi. És, hogy azért tegyem oda magam? Hova? Az állomásra? - Tegyem oda magam? - őszinte kíváncsisággal kérdezek vissza, mellé ráncolom szemöldökömet. Zavartan nevetek, mert nem értem, de valamiben nagyon is biztos vagyok. Csípőre tett kezekkel, aprót ingatok a fejemen.
- Figyelj, Móric, én ezt nem randinak szántam. Mondtam volna, ha az - fürkészem az arcát. Szeretné, ha az lenne? - Ha szeretnél velem randevúzni, hívj el, csak ne forgasd ki a szavaimat, kérlek - óvatosan söpröm félre az arcomba hulló tincsemet, miközben a mellkasomban heves iramot diktál a szívverésem, de nem pillantok el róla. Tudom, hogy nem könnyű ide vagy oda elhívni a másikat, de hát, eddig meg sem fordult a fejemben, hogy őt érdekelhetem így. Már régen tisztázta felém, hogy barátok vagyunk. Ajkamba harapva bólintok végül és zsebeimbe süllyesztem megremegő ujjaimat. Ott rejtve vannak.
- Ha tényleg eljössz Tölgyhegyre, akkor megmutatom majd azt az édességboltot, amihez nem lehetsz elég nagy. Ha belépsz, minden csillag úgy áll, hogy ismét gyerek legyél - mesélem, ahogy lassan tovább indulok a kastély felé. Sálamat igazítva nézek rá oldalasan, somolygós arccal. - Mondjuk te éppen megkönnyíted a csillagok dolgát - mosolyodom el, majd lépkedek tovább.
Lekéste miattam a vonatot.