Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

- pásztorpite pizza (sok borsó, répa, darálthús, paradicsomszósz, cheddar)
- félszemű kukorica pizza - jogvédett (sok-sok kukorica, mozzarella, fokhagymaszósz, és miközben eszed, popcornná pattan a szádban)
- lángnyelv pizza (sonka, mozzarella, paradicsomszósz, de ezekből körülbelül semmit se érzékelsz a borzalmasan csípős habanero miatt. Lángolva tálalják, de nem éget a tűz)
- meglepetés pizza (teljesen normálisan néz ki, sonka-sajt-gomba-kukorica, de van rajta valami meglepő íz, amit nem mondanak meg előre - frissen nyírt fű, sárga hó, mentolos csokoládé, kutyakaja, hánytató cukorka stb.)
- vajsör pizza (a nevéhez hűen pont úgy néz ki, mint egy vajsör, csak lapos és egy pizzalapon fekszik. A többi pizzától eltérően ennek a lapja is édes, amit egy zselatinos fűszeres karamelles sörréteg borít, s az egész tetején ott rezeg az édeskés, fodros hab)

A libresszó karácsony előtti forgalma után a két ünnep között sem lett sokkal nyugalmasabb. Az éppen ráérők, szüneten lévő fiatalok betértek a kávézóba és szinte mindenkit csalogatni kezdett a vele keveredő könyvillat a helyiség másik végébe. Maradtam, segítettem anyának, most is ahogy mindig, rendben hagytam a dolgokat magam mögött mielőtt visszatértem volna Bagolyfalvára. Kicsit több időm akadt, mert dr. Laines a húgával elutazott, és a legminimálisabb feladataim maradtak - amiket jóformán én adtam magamnak, karácsonyra, szeretettel. És ha már ajándék…
 A vonatállomásról a kastély felé haladva vettem észre a magas alakot, szőke göndör tincsekkel, akit már bárhol felismernék. A pizzériába tartott. Mivel Móriccal mostanában elkerültük egymást az ünnepi forgatag miatt, a hiányt megelégelve pakoltam le a hálókörletben. Lekötöttem magam, hogy ne a csúcsidőbe zavarjam meg, addig a karácsonyra Hunortól kapott könyvemet olvastam. Mégis csak az járt a fejemben, hogy ismét eltelt volna egy szünet anélkül, hogy találkozunk. Ezt nem megengedve veszek fel egy pulcsit, ajkaimra vörös rúzst kenek, aztán törlöm is le, hogy csak egy leheletnyi sminkkel húzzam fel a szövetkabátomat.
Az étterem ablakán nézek be először, szemeimmel keresem a barátomat. Hajamat kiküszködöm a sál alól, próbálok nem kócosan festeni mielőtt belépek és lassan behúzni magam mögött az ajtót, kizárva a téli hideget, ami kicsípte arcomat. Megpróbálom elkapni a pillantását, majd intek, ami közben a táska bénázva esik le a vállamról és kapok a pánt után sikeresen. Remek indulás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=842665#post842665][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.01.23. 22:25[/b][/url]

A libresszó karácsony előtti forgalma után a két ünnep között sem lett sokkal nyugalmasabb. Az éppen ráérők, szüneten lévő fiatalok betértek a kávézóba és szinte mindenkit csalogatni kezdett a vele keveredő könyvillat a helyiség másik végébe. Maradtam, segítettem anyának, most is ahogy mindig, rendben hagytam a dolgokat magam mögött mielőtt visszatértem volna Bagolyfalvára. Kicsit több időm akadt, mert dr. Laines a húgával elutazott, és a legminimálisabb feladataim maradtak - amiket jóformán én adtam magamnak, karácsonyra, szeretettel. És ha már ajándék…
 A vonatállomásról a kastély felé haladva vettem észre a magas alakot, szőke göndör tincsekkel, akit már bárhol felismernék. A pizzériába tartott. Mivel Móriccal mostanában elkerültük egymást az ünnepi forgatag miatt, a hiányt megelégelve pakoltam le a hálókörletben. Lekötöttem magam, hogy ne a csúcsidőbe zavarjam meg, addig a karácsonyra Hunortól kapott könyvemet olvastam. Mégis csak az járt a fejemben, hogy ismét eltelt volna egy szünet anélkül, hogy találkozunk. Ezt nem megengedve veszek fel egy pulcsit, ajkaimra vörös rúzst kenek, aztán törlöm is le, hogy csak egy leheletnyi sminkkel húzzam fel a szövetkabátomat.
Az étterem ablakán nézek be először, szemeimmel keresem a barátomat. Hajamat kiküszködöm a sál alól, próbálok nem kócosan festeni mielőtt belépek és lassan behúzni magam mögött az ajtót, kizárva a téli hideget, ami kicsípte arcomat. Megpróbálom elkapni a pillantását, majd intek, ami közben a táska bénázva esik le a vállamról és kapok a pánt után sikeresen. Remek indulás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=842684#post842684][b]Mórocz A. Móric - 2022.01.24. 20:31[/b][/url]

Az egész nap egy hatalmas szívás volt. Minden porcikám sajog, és állva képes lennék elaludni, ha kapnék harminc másodpercet rá. Napközben nem kaptam, mert valahogy az emberek - meglepő -, de a két ünnep között még jobban szeretik a pizzát. Ma nem volt szabad asztalunk egyetlen pillanatra sem, a vendégek váltották egymást, én meg lehúztam több, mint tizenkét órát. Oké, ezt így nem szabadna egyébként, de kikönyörögtem Barnabástól, hogy legyen már szíves, mert kell a pénz bebaszni szilveszterkor a Balára. Megszánt, szóval ma és még holnap is nyomom neki teljes műszakban, még a zárást is magamra vállaltam.
Így nem csoda, hogy kissé fújtatva jövök ki hátulról, amikor hallom, hogy csukódik az ajtó. Ha valaki éjszakai nasinak szeretne pizzát, akkor megszívta, mert a szakács már elment. Kezemet a konyharuhába törölve lépek ki az ajtón és találom szemben magam Kiscsibével. Megszeppenve mérem végig, sután intek neki vissza, majd lépek az utolsó párocskához, akik nagyon nem akaródznak elmenni. Mosolyogva fogadom a bókokat az ételről, majd a kérnek-e még valamit kérdésre, a nemleges válasz után csapom ki nekik a számlát. Igazán elhúzhatnának már a picsába. Hatalmas vigyorral és hévvel köszönöm meg a borravalót, majd nézek utánuk, hogy amint eltűnnek a látóteremből rogyjak le egy székre. Fejemet hátravetem a támlára, kissé lejjebb csúszok.
- Haldoklom - biccentem előre fejemet, majd akadok meg megint Kiscsibén. - Mi a pálya? A szakács már elment, nem tudok adni pizzát - vonom meg vállaimat, majd állok fel. A konyharuhát dobom a vállamra, ahogy elindulok hátrafelé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=842688#post842688][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.01.24. 21:21[/b][/url]

Nem is tudom mióta dolgozik a Félszemű Kukorica pincéreként, de olyan ritkán járok erre, hogy nem is láttam korábban munka közben. Most is csak a végét csípem el, ahogyan azt terveztem. Ajkam széle rezzen mosolyra, amikor int. Szemmel láthatóan elfáradt, de remekül palástolja, amikor az asztalhoz lép a vendégekhez. Halvány mosollyal zizeg rajta tekintetem kicsit, majd fordulok oldalasan. Háttérzajként érzékelem a csevelyt, a táskával ügyeskedve bújok ki a szövetkabátból és hajtom azt karomra, a sállal együtt. Arrébb lépek, elengedem a kifelé haladó társaságot, majd billentem fejemet Móric irányába.
- Szia - köszönök neki, míg ő beigazolja: tényleg borzalmasan elfáradt.
Válaszra nyitom ajkaimat, azonban nem szakítom félbe így szemöldökömet ráncolva pillogok immáron csak utána. - Még szerencse, hogy miattad jöttem - egész pontosan hozzá, de mindegy. Közelebb sétálok, egy asztalra teszem le a holmimat mielőtt alkaromat a pultra támasztom és összekulcsolt ujjakkal nehezedek kicsit rá, ahogy előrébb dőlök. - Láttalak korábban átszelni a teret, amikor visszaérkeztem. Gondoltam eléd jövök - mondom, amíg kezem a szalvétatartóért nyúl és ujjaim közt kezdem el forgatni a fémtárgyat. - Hogy telt a karácsony, Móric? Anyukád biztosan finomakat főzött - elég csak elképzelni, ahogy még türelmetlenül csen magának a még meleg süteményből. Talán még Móricnak is, ha éppen jobb napja van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=842693#post842693][b]Mórocz A. Móric - 2022.01.24. 21:43[/b][/url]

Komolyan hihetetlennek tartom, hogy az emberek nem tudják mit jelent a “zárunk” kifejezés. Lehet beszélek Bánkival, írjuk már ki az ajtóra a fogalmát, mert az rendben van, hogy ők elcseverésznek itt a jövőjükről, de az én jövőm a Balatonon lenne pár napon belül, megszámlálhatatlan feles társaságában - csakhogy nem adják meg rá a lehetőséget, mert nem zárhatok. És még csak nem is tudják mennyi dolgom van még a zárás után. A visító gondolataim - bocs, ha a közelben van legilimentor - lehet telepatikusan célba értek, mert végre felkelnek és eltakarodnak. Azzal a lendülettel vetem is le magam a székre, ami nem bizonyul jó ötletnek, mert elalszok, szóval kelek is fel, magam mögött hagyva Kiscsibét, akinek mondata elszáll az éterben. Immár a pult mögül emelkedik meg szemöldököm kérdőn.
- Aha. Hát ez kedves tőled. Kösz - lépek a kasszához, hogy elkezdjem számolni a pénzt, aztán megállok a mozdulatsorban. Hát hülye vagyok? Pálcámat előkapva suhintok, és mormolom el a bűbájt, oldja meg ő, majd pillantok előre. Elém jönni? Mintha valami tinilány lennék, akit kísérgetni kell A-ból B-be. Nem mondom, hogy bassza a férfias önérzetemet, de azért bassza a férfias önérzetemet. Ráadásul… vissza kell kísérnem a kastélyhoz, majd utána mehetek csak az állomásra. Remek. Két ujjal dörzsölöm meg szemeimet.
- Fasza volt. Nagyon sokat ettem. Többször is leégettem a nyelvemet, mint indokolt lett volna - libbenek be hátra, hogy elmormolva még egy bűbájt kezdjek el rendet csapni hátul. Az ajtón hátrálok ki, majd fordulok meg tengelyem körül. - És neked? Azt hittem a szünetet is Hollósival fogod tölteni, vagy… - vigyorodom el szélesen. - Miatta jöttél vissza előbb? Romi - könyökölök fel a pultra szemtelenül csillanó kékekkel, ugyanilyen mosollyal. Gondolom egyértelmű: rohadtul nem felejtettem el, hogy egy Hollósi miatt lettem lekoptatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=842718#post842718][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.01.25. 18:37[/b][/url]

Miután semmi reakciót nem kapok és felém sem pillant, jobb szeretném ezt annak betudni, hogy tényleg kimerítő műszakon van túl. Lepakolok inkább, jelezvén, hogy maradok, amíg elkészül, majd helyezkedem el vele szemben. Tekintetem esik oda, amerre matat, majd arcára. Semmi piszkálódás? Vagy zseniális humorral fűszerezett megjegyzés? Kösz? Sőt… kedves tőlem? Ahogy megdörzsöli a szemeit döntöm el, hogy segítek neki, mielőtt még a végén nem lát a kimerültségtől.
Amíg válaszol összeszedem azt a néhány még asztalon hagyott poharat, ami a közelembe esik és fogok rá erősebben, amikor halkan nevetek a végén. A pulthoz visszalépve teszem le őket egy helyre, és helyezkedem vissza, hogy megkérdezzem segítsek e valamit. Fogalmam sincs nála mi a menet, de ő hamarabb kérdez. - Hiá… - kezdenék azonnal a válaszba, de megakadok, úgy is maradnak ajkaim. Értetlen ráncolom a szemöldököm, aztán még inkább úgy nézek rá, mint aki megzakkant. Egy árva szót sem értek. A csillanás a szemében, a mosolya… mellkasom ismerősen szorul össze, amíg pillanatokig csak nézek rá. Végül hajamat simítom vállam mögé, ahogy két kezemmel a pult szélébe kapaszkodva tartom a pillantását. - Tökfej vagy - közlöm egyszerűen. - Miért mondasz ilyeneket? - kérdő pillantásommal billen oldalra a fejem, majd sandítok tincseire, ahogy összeáll a kép. Megbántottam. Tudtam jól a reakciójából már akkor, de azt nem, hogy ennyire. Érzem a késztetést, hogy aprót hátrébb lépjek, így csak egyik lábam mozdul, végül maradok ott, ahol vagyok. Nem akartam, hogy így alakuljon. - Ha már felhoztad Zalánt, amúgy is akartam veled erről az egészről beszélni, arról is miért mondtam nemet, de talán nem most kellene, mivel mindjárt állva elalszol - tűröm fel a pulóverem ujját. - Mondd, mit szoktál ilyenkor? Pár suvickolj az asztalokra? - veszem elő a pálcámat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=842721#post842721][b]Mórocz A. Móric - 2022.01.25. 18:49[/b][/url]

Megszeppenve nézem a pultra letett poharakat, amik még az asztalon vártak. Pálcámat ismét előkapva lebegtetem őket hátra, hogy a többi mosatlan edény közé csapódjanak. Aprót biccentek, néma kösznek szánom, mert ha most leállok beszélgetni, akkor soha nem fogok végezni. Bár elnézve őt, aki simán levetkőzött, hogy poharakat szedjen össze, lehet tényleg nem fogok innen elmenni soha. Miért is maradt? Nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy derítsem ki, szóval a jól megszokott ami a szívemen a számon dolgot követve vigyorgok rá. Szemöldököm rebben meg a válaszon. Ennyi? És ilyen nyugodtan? Miért is nincs rám kiakadva?
- Mert elég elképzelhető lenne - pillantok a plafon felé, mint aki elgondolkodik. - Bár nem gondoltam volna, hogy a fiatalabbakra gerjedsz - szemtelenül csillannak meg kékjeim, ahogy fejem oldalra billen, követve az ő mozdulatát, arcom még jobban felnyomódik, végül nevetek fel.
- Aha, beszélni róla - ingatom meg fejemet lassan felegyenesedve. - Nem szeretném hallani mennyire fasza volt a bál kettesben, vagy ami utána jött - emelgetem meg szemöldökömet. - Hagyd az asztalokat, majd megcsinálom nyitáskor a maradékot. A nagy része kész úgyis - libbenek hátra szó nélkül. Pár perc múlva kerülöm meg a pultot, kabátomat csak magamra húztam, sálam libeg a nyakamba, ahogy Amélia kabátjáért nyúlok és tartom neki, hogy belebújhasson.
- Visszakísérlek - ez tényként van közölve, szóval nemigen van esélye tiltakozni ellene. Felőlem ő mehet három méterrel előttem is, de akkor is vissza fogom kísérni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=843116#post843116][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.02.03. 20:02[/b][/url]

Elvétve akaratlan is hallottam a folyosókon, majd tanteremről, tanteremre járva, hogy kik tervezik elhívni. Népszerű, felfogtam, de mi… szóval úgy éreztem okkal várok. És valóban, mert elhívott. Tényleg elhívott, és én hitetlen álltam előtte addigra Zalán partnereként. Képtelen voltam annál többet mondani, hogy másnak már elígérkeztem. Velem is előfordul, hogy a szavak adieu-t intenek, és cseppet sem kedvelem, amikor ez megtörténik. Számított volna, ha többet tudok mondani? Itt állva már oly mindegy.
Számára elképzelhető. Hallgatom azt is, ahogy befejezi és kikerekedő szemekkel meredek rá nevetése közben. Én speciel cseppet sem szórakozom, ahogy zavartan elkapom a tekintetem, pechemre a kabátomra. Egy pillanatig időzök el, majd bal szemöldököm rezzen és kapom felé vissza fejemet. - Tessék? - a kérdés élesen hagyja el ajkaimat. Szusszanva, választ nem várva szólalok meg újra, ha már felhozta a levitás fiút.
- Igen - bólintok egyet. Beszélni. Tekintetemmel követem, ahogy kihúzza magát. - Kettesben és egy pár tucat diákkal. - helyesbítek automatikusan. Utána? Volt utána valami buli? - Utána pedig Marinával voltam - teszem még hozzá. De nem megyek bele jobban, mert fogalmam sincs mennyit tud Móric Ádámról.
Mire tudatosul mire utalgatott, ő már eltűnik a fal mögött én meg nem mozdulok. Kezd felmenni a pumpa. Kiengedem a levegőt, ami felsőtestembe ragadva szúrt. Nem célozgatna ezekre komolyan, amikor ismer. Vagy pont ezért…
Észre sem veszem először, hogy visszaér, csak amikor a ruhákkal matat. Komoly arccal fürkészem onnan ahol állok, odalépek, lassú mozdulatokkal belebújok a kabátba, amíg átgondolom az utóbbi pár percet. Határozottan rántok a textilen. Gerjedni? Kettesben? Ami utána jött? Megfordulok, és rácsapok a vállára.
- Jaj, Móric! Akkora idióta tudsz lenni, ha valami nem tetszik! Pontosan tudod, hogy nem kezdenék ki egy tizenöt éves, másodikos fiúval, akit ráadásul korrepetálok! És ez még viccnek is rossz - nagyon sok szempontból. A táskáért nyúlok ki oldalra. - Sajnálom, hogy nemet mondtam, de ha arra hajtasz, hogy megsérts, amiért megsértettelek, akkor az irány remek - tárom szét karomat. Mert bunkó. És akkor még azt mondja, hogy neki elég elképzelhető lenne. Tényleg azért, mert másnak hamarabb elígérkeztem? Megpördülök és elindulok kifele, hogy ott is hagyjam. Nagyjában addig jutok, hogy kitárom az ajtót, majd értetlen visszapördülök vele szembe. Nem mehetek, hát magát sem érti! Féltékeny lenne? Természetesen, mint barát - ahogy arra már akadt precedens. Barátok vagyunk és ez itt a lényeg. Magam előtt szorosan összefont karokkal állok, az ajtó persze vissza, azzal nekem csapódik. Nagyot sóhajtok, aztán a kilincsben kapaszkodom meg. - Hogyha elkísérsz, beszélünk. Ezt az egészet nem fogom ennyiben hagyni - jóval visszafogottabban mondom, de még nem az igazi. Azért előre figyelmeztetem, hogy nincs olyan szerencséje, hogy némán kullogjak majd - már nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=843124#post843124][b]Mórocz A. Móric - 2022.02.03. 22:21[/b][/url]

Itt nem azzal van a probléma, hogy mással ment. A bajom az, hogy elméletileg jobban ismer, mint bárki más - a dudi ide nem számolandó -, mégis képes volt elígérkezni. Mindketten tudjuk, hogy az utolsó pillanatban is képes lettem volna elhívni, de ő inkább még azelőtt elvette tőlem az esélyt, mielőtt megpróbálhattam volna. Van elképzelésed arról, hogy kamaszfiúként mekkora bátorság kell ahhoz, hogy elhívj valakit magaddal egy bálba? Jó, nekem sem, mert általában a lányok kapnak el minket, de van elképzelésem róla. Bár ezek után mindegy a bátorság, ha soha nem fog megtörténni többet. Figyelmen kívül hagyom a kérdést, csak szemeimet forgatom meg kicsit válaszként.
- Óóó, többen csináltátok? Szép! Erről maradtunk le? Bakkerka, meg kell írnom majd a dudinak - tettetek meglepettséget. - Hát ki gondolta volna? - röhögök fel hangosan, míg hátrafelé sétálok. Bár egyik szavam sem komoly, nyilvánvalóan nem - soha nem gondolnék ilyet Améliáról -, de jól esik kicsit látni, ahogy idegesebb lesz. Kivéve, amikor megáll bennem az ütő. Marina? - Mi volt Rinnel? - kapkodom kékjeimet ide-oda arcán. - Amélia, mi volt Rinnel? - leszek hangosabb, és türelmetlenebb, de a válaszra talán hiába várok, ezért viharzok el inkább a kabátomért. Beszélnem kell Rinnel. Nem. Beszélnem kellene Rinnel, de nem fogom megtenni.
Visszaérve türelmesen tartom neki a kabátot, aprót dobok a textilen, hogy a vállára simuljon, majd fogom meg a sálat, hogy a nyakára dobhassam, de ő megfordul és csapkod. - Ijj, baszki - kapok felkaromhoz. Ez csak a dráma, nyugi, nem is fájt, csapkodjon csak. Elkezdi kiadni magából, én meg hallgatom és hallgatom a sáljával a kezemben, míg meg nem fordul és ott nem hagy. Váó, ezt egész olcsón megúsztam. Kérdés nélkül megyek utána, mert egy: nálam van a sálja, kettő: megígértem, hogy visszakísérem, és ne sétálgasson egyedül a sötétben. De megáll az ajtóban, én lábujjhegyre állva torpanok meg mögötte, az ajtóba kapaszkodva, így legalább nem csapódik neki, kissé kikerekedett kékekkel. Csoda, hogy nem ütközik nekem baszki! Megszeppenve nézek le rá, aprót lépek hátrébb.
- Elkísérlek. Nem mész egyedül - jelentem ki megint határozottan, ahogy a nyakába rakom a sálat. Az ajtót ismét kitárom, majd Amélia után lépek ki rajta. Pálcámat előkapom, bezárom a helyet, majd indulok el. Csendben. Ez fontos. Nekem egyáltalán nincs kedvem erről beszélni, és nem is ezért kísérem el. Ugye.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=843419#post843419][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.02.13. 22:24[/b][/url]

A szemforgatást követő szavak mindegyike csak jobban összezavar. Először. Aztán pusztán olaj a tűzre. Mert nem érdekel, ha nem gondolja komolyan. Ismét be kell lássam mennyire sértődékeny vagyok és nem könnyű elengednem a fülem mellett, amiket mond és nem is kell megtennem. Komoly és mérges ábrázatom torzul el meglepődésemben, szempilláim rebbennek mikor ismét, nagyobb elánnal rákérdez arra mégis mi történt a bálon Marinaval. Talán ő is szemtanúja volt, hogy veszekedett Ádámmal? Aggódik érte. Tincsemet simítom fülem mögé, ahogy zavartan elnyílnak ajkaim, hogy válaszoljak, de közben mégsem szeretném kiadni a másik problémáit. Mégis, mit kellene mondanom? Nem sokáig gondolkodnom, gyorsan futnak át elmémen a szavak, de mire egyet is kiragadnék, Móric elsétál hátra.
Mielőtt azt hinné ellágyulok, ez nem következik be. Olyannyira nem, hogy még az sem zökkent ki, amikor hajszál híján neki ütközöm. A sálamat igazítom már a nyakamban. - Tudok magamra vigyázni - hátrálok, megfordulok és lépek ki a hideg levegőre, ahogy jobban összehúzom magamon az anyagot. Ezerszer megtettem már ezt az utat, mégsem mozdulok, hanem várok. Jobbommal piszkálva, a befagyott pocsolyát repesztem meg, majd akaratlan töröm is be a tetejét.
Volt egy elképzelésem arról mit mondok neki. Hogy hogyan hozzam helyre. Hogy nem beszélhet így rólam. Ami kitart addig, amíg a hideg levegőn belém nem fagy a drámázhatnék. Mielőtt Móric elindul, már teszek egy két lépést, hogy előre haladva, magam elé nézve gondoljam át újra. Aztán újra, meg újra. De nem jön semmi, a gondolataim cserben hagynak, a fejem üresen kong, amit szimplán nem értek. Az út felénél járunk, tudom, mert éppen csak rálátok a kastélyra. - Nagyon haragszol rám? - szólalok meg, ebben a csendben akár kiabálásnak is mondhatnám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=843555#post843555][b]Mórocz A. Móric - 2022.02.16. 22:12[/b][/url]

A sál eltűnik a kezeim közül, mire észbe kapnék, már a nyakában igazgatja. Pislogok kicsit magára a tényre, amíg az agyam képes feldolgozni ezt a nagyon nehéz információ halmazt, majd pillantok arcára. Védekezőn emelem fel mindkét kezem, hátrébb lépek még egyet, ahogy kijelenti, tud magára vigyázni. Persze, én ezzel tisztában vagyok, csak pontosan annyira érdekel, mint amennyire el tudod képzelni. Bezony. Semmennyire. Ha már eljött idáig, a minimum, hogy visszakísérem, még ha több vér is van a pucájában, mint a legtöbb gyökérnek az évfolyamomon. Ha sérti is a hatalmas büszkeségét - legalább ebben hasonlítunk -, akkor mögötte sétálva kísérem el. Nekem aztán rohadt mindegy.
Szóval nézek utána, ahogy kilép a pizzériából, majd lépek utána. Pálcámat előkapva zárom be az üzletet, majd fordulok felé, ő meg azonnal el is indul. Táskámon rántok egyet, miközben halkan nevetek fel a viselkedésén. Fasza, hogy megint odalyukadtunk ki, hogy mindketten meg vagyunk sértődve a másikra. Fel kellene nőni. A gondolatra harapok alsó ajkamba, ahogy kullogok Amélia mögött. Róma látképe beúszik lelki szemeim elé, és szívem dobban hatalmasat. Fel kéne nőni, mégsem tudja senki, hogy a VAV után elmegyek egy évre. Hogy a dudi születésnapján már nem leszek itt. A következő évet nem együtt kezdjük mesteren. Az egyetemmel is csúszok… ha egyáltalán hazajövök valaha.
Fejemet kapom fel a kérdésre, ami ki is szakít a gondolatokból. Halványan mosolyodom el, egy hangos “eh” hang mellett vonom meg vállaimat.
- Nemtom - felelem végül. - Szíved joga volt azzal menni arra a szarra, akivel akarsz - ismét megvonom vállaimat. Most erre mi a tökömet mondjak? Nem mondhatom ki hangosan, hogy valószínűleg az utolsó esély volt arra, hogy elmenjünk együtt egy ilyen eseményre. Ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=843565#post843565][b]Kőszegi Róza Amélia - 2022.02.16. 23:31[/b][/url]

A percek csigalassúsággal telnek. Onnantól, hogy a nevetését grimaszolva elengedem a fülem mellett, még csendben is. A többiek, akik már visszajöttek - vagy el sem utaztak a szünetre - már biztosan a klubhelyiség melegében beszélgetnek, sőt benne van a pakliban, hogy már alváshoz készülődnek. Én meg mit csinálok? Itt baktatok Móric mellett a végtelennek tűnő csendkirályban. Vajon a legtöbb tizenhét éves lány tudna ezzel mit kezdeni? Mert én hirtelen képtelen vagyok eltalálni mivel törjem meg a csendet. Szóval csak egyszerűen megteszem, mielőtt megőrülök tőle.
Az első reakció után csak a távolba meresztem a szemem. A fenébe, hogy ilyen bőbeszédű! Alany, állítmány, tárgy, nem olyan nehéz ez. Sőt, egy igen vagy nem is bőven megtenné. Megtenné, mi? Mintha bolha csípne meg, hirtelen fordulok Móric felé és torpanok meg, mellém ér, én pedig észbe kapva tartom vele újra a lépést. Elég ebből a szerencsétlenkedésből. - Igen. Az én döntésem volt - az ajkaim közt kifújt levegő gomolyog el mellettem. Zalán kedves srác, aki épp annyira tart dolgoktól, amennyire kíváncsi rájuk. Nem bánom, hogy vele mentem, mert túlságosan a másodikos énemre emlékeztet és tudom, hogy ezzel szereztem neki egy jó emléket. Ráadásul jól telt, és azt kaptam tőle, amit vártam: nem csak a korrepetáltam, de a barátom is lett.
- Veled szerettem volna menni - pedig már megtanulhattam volna, hogy az  iskolai bulik egyike sem nekem való. Csak a fejem fáj tőlük. Szabad kezem igazít a sálamon, a másik lassan csúszik a zsebembe. Az ott lapuló boríték azonnal a két ujjam közé simul. - Végül máshogy alakult - felnézek rá, majd újra magam elé.
- Ma éppen nem emiatt jöttem hozzád, mármint nem egészen emiatt - hátra söprök egy tincset. Egyáltalán miért nem maradok csak egyszerűen csendben? Azok után, amiket a fejemhez vágott inkább mérgesnek és sértettnek kellene lennem, mintsem szomorúnak. Komolyan, én leszek a legboldogabb, ha végre véget ér a kamaszkor és racionális, érett felnőtt leszek.