A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

Tulajdonképpen szeretek itt dolgozni. Mármint, az estéket eltekintve egészen nyugis, kiviszem amit rendelnek, beszedem a pénzt, és ilyenek. Viszont most nem nappal van, és nem nyugis. Alig láthatóan körbepislogok, valami segítség-féléért nyüszögve. Megmosom a kezem, beletörlöm a kötényembe, elvégre ezért van, majd lecsapolom a már sokadik sört ugyan annak a vendégnek, aki láthatóan már nem szomjas. És még arra sem képes, hogy érte jöjjön. Már nem mintha célba érne, de legalább az első pár lépés után eldőlne, és meg lennék tőle szabadulva, de nem, ő ott ül, és még a vak is észrevenné, hogy nagyon elégedett magával. Sóhajtok egy aprót, erőt veszek magamon, és ismét megindulok az ominózus asztal felé. Leteszem a korsóját, elveszem a pénzt, és felőlem be is fejeztem, de úgy tűnik, ő nem így gondolja. Megfogja a csuklóm, és ugyan nem erősen, de húzni kezdi maga felé, amit én meg nem akarok, de hát őt meg az nem érdekli, hogy én mit akarok. Bár próbálom visszahúzni a kacsóm magamhoz, csak azt érem el, hogy erősebben kezd rángatni, mire megtántorodom, de hála istennek nem esek bele az ölébe. Röhögni kezd, én meg elfintorodom, már csak a belőle áradó alkoholszagtól is, arról pedig ne is beszéljük, hogy hogyan néz ki az a pár szál foga, amit valószínűleg a lottón nyert. Ha nem lenne olyan piszkosul szabad a másik keze, akkor valószínűleg lekevernék neki egy pofont, vagy minimum felborítanám a lábammal, de a szomorú igazság az, hogy szabad a másik keze, és nincs szükségem még egy lefogott végtagra. Sok szerencsét Lola, mentsd meg magad, ahogy tudod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=676742#post676742][b]Tóth Lola - 2017.04.23. 13:38[/b][/url]

Tulajdonképpen szeretek itt dolgozni. Mármint, az estéket eltekintve egészen nyugis, kiviszem amit rendelnek, beszedem a pénzt, és ilyenek. Viszont most nem nappal van, és nem nyugis. Alig láthatóan körbepislogok, valami segítség-féléért nyüszögve. Megmosom a kezem, beletörlöm a kötényembe, elvégre ezért van, majd lecsapolom a már sokadik sört ugyan annak a vendégnek, aki láthatóan már nem szomjas. És még arra sem képes, hogy érte jöjjön. Már nem mintha célba érne, de legalább az első pár lépés után eldőlne, és meg lennék tőle szabadulva, de nem, ő ott ül, és még a vak is észrevenné, hogy nagyon elégedett magával. Sóhajtok egy aprót, erőt veszek magamon, és ismét megindulok az ominózus asztal felé. Leteszem a korsóját, elveszem a pénzt, és felőlem be is fejeztem, de úgy tűnik, ő nem így gondolja. Megfogja a csuklóm, és ugyan nem erősen, de húzni kezdi maga felé, amit én meg nem akarok, de hát őt meg az nem érdekli, hogy én mit akarok. Bár próbálom visszahúzni a kacsóm magamhoz, csak azt érem el, hogy erősebben kezd rángatni, mire megtántorodom, de hála istennek nem esek bele az ölébe. Röhögni kezd, én meg elfintorodom, már csak a belőle áradó alkoholszagtól is, arról pedig ne is beszéljük, hogy hogyan néz ki az a pár szál foga, amit valószínűleg a lottón nyert. Ha nem lenne olyan piszkosul szabad a másik keze, akkor valószínűleg lekevernék neki egy pofont, vagy minimum felborítanám a lábammal, de a szomorú igazság az, hogy szabad a másik keze, és nincs szükségem még egy lefogott végtagra. Sok szerencsét Lola, mentsd meg magad, ahogy tudod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=676814#post676814][b]Palásthy H. Alexander - 2017.04.23. 17:49[/b][/url]

A szabadság érzése mindennél jobb. Ahogy beleszippant a levegőbe, kidülleszti férfias mellkasát, érzi a tudás és a Tanulmányi Osztály vonzását... Mennyei. Ennél jobbat nem is kívánhatna magának. Csak egy a bökkenő: azért vadőrködik, hogy ne kelljen tandíjat fizetnie. Na ez itt a nagy baj. Ki akarna vadőr lenni? Hát ő biztosan nem, de a kényszer nagy úr.
Ettől függetlenül, megünnepelendő új állását és jövendőbeli úriasságát úgy dönt, ellátogat Bogolyfalva helyi gladiátorképző és kedélykarbantartó központjába - alias a Csárdába. A pub még korai, a pipik nincsenek felkészülve Alexanderre, legalábbis ő ezt így látja. Tudjátok, most hallotok róla először és le kell szögeznem, hogy nem rossz srác. Sokat gondol magára, hiszen láthatóan elég jókötésű, van agya is, nem az izomzatába implantálta, szóval minden klappolna vele kapcsolatban. Csak szereti saját magát. Nevezhetnénk egészséges önbizalomnak, de több ez annál: mondhatni túlzott elégedettség a tökéletességével. Ha volna is hibája, ami persze nincs, az a szerénysége volna, egyem a lelkét.
Na de ne térjünk el a tárgytól, feltűnésmentesen toppan be a csárdába - Szexi farmer, bőrdzseki, alatta póló, semmi extra -, s már kérné is az első vajsörét, amit olyannyira megérdemel, csakhogy a kis leányzó, aki kiszolgálhatná éppen satuban van. No most mérlegelhet. Balhézzon már rögtön az első nap és igyon egy jót, vagy ne tegye, de szomjan marad. Tulajdonképpen ott van még a pub és átmehetne, csak hát... Igazi dzsentlemanus. Nincs mit tenni, ha egy hölgy bajba van jutva (csak szépen magyarul - a szerk.), akkor segíteni illendő.
Egyenest a legkevésbé sem szomjas, úriembernek egyáltalán nem nevezhető alakhoz lép és megfogja azt a kezét, amivel a lány kezét szorítja. Aztán a szorítás egyre erősebb, egészen addig, míg a pasas arca eltorzul és elereszti az ifjú hölgyet. - Bocs haver, de mások is rajonganak a kiszolgálásért. Ha még egyszer hozzáérsz, eltöröm a csuklód - halálos nyugalommal beszél és, bár a férfi felpattanna, hogy bemosson neki, ekkor ujjai még szorosabban marnak rá a gusztustalan csuklóra. Meggondolja magát. Jó döntés.
- No kisasszony, egy vajsört kérnék, legyen szíves - s már mutat is a pult felé, tessen csak menni. Eközben előhalássza szivarját, hogy rágyújtson. Az se érdekli, ha nem lehet. Ma jó napja van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=676821#post676821][b]Tóth Lola - 2017.04.23. 18:32[/b][/url]

Szinte érzem, hogy nekem most végem, mert bárhogy is nézzük, ha erőre megy a dolog, negyvenkilenc kerek kilóval ugyancsak semmit nem érek el. Itt a vég. Aztán jön még egy kéz, ami most nem engem fog meg, hanem a másikat, mire csak pislogok. Nem, nem merek felnézni, tekintve, hogy ki tudja mi vár rám odafent? Semmi jó, ha a megérzésemre hallgatok. Aztán a hangra már csak kilesek, és amint szabaddá válok, hátrálok is két lépést. Megdörzsölöm a megszorított csuklóm, felpillantva eresztek meg egy zavart mosolyt a megmentőmnek. Ja, érted, még én szégyellem magam, amiért ilyen részeg disznók nem bírnak magukkal.
- Köszönöm - az orrom alatt motyogom el a hősnek, aztán, hozzám képest hosszú léptekkel iszkolok vissza a pulthoz, hogy ismét lemoshassam a kezem. Rajtam csak ne hagyja a nyomát semmiféle mocskos állat. Fúj. Elkészítem a vajsörét, és ismét megtörölve kacsóim teszem fel neki a pultra.
- A ház ajándéka - megrázom fejem, még mielőtt itt elkezdene kutakodni a pénzéért. Ennyi még belefér, és amúgy is, kis túlzással az életem mentette meg, szóval bőven belefér.
- Lola vagyok - tulajdonképp sehol nem tiltja, hogy ismerkedjünk a vendégekkel, és amúgy is, csak tudja már, hogy kit szabadított itt fel. Reflexből a balom indítom el felé, majd gyorsan korrigálom magam, tekintve, hogy a legtöbb ember jobbkezes, ezért alap, hogy a jobbjukkal fognak kezet. Nekik.
- És még egyszer köszönöm - egy újabb, kisebb mosoly kíséretében fejezem ki a hálám, ismét. - Nem értem, hogy ha ennyire kiütik magukat, miért nem mennek egyszerűen haza? - összeszorítva ajkaim nézek el a szóban forgó úriember irányába, majd lemondóan megcsóválom fejem. Soha nem fogom én ezt megérteni, soha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=676824#post676824][b]Palásthy H. Alexander - 2017.04.23. 18:51[/b][/url]

Nem igazán az ő műfaja a macsóskodás - egyébként de, de pszt -, most mégis megteszi. A hazáért, a nőért, no meg egy szépen csapolt korsó vajsörért. A köszönetre nem is nagyon reagál, csak biccent. Tulajdonképpen az döbbenti meg, hogy rengeteg itt a vendég, mindenki látta a jelenetet, mégis ültek a helyükön és nézték. Hová tűnt a mai fiatalokból a lovagiasság? Félreértés ne essék, a maga harmincnégy évével nem számít öregnek, no de kérem, ha egy hölgyet inzultálnak, azért csak illik a segítségére sietni. Legalábbis jobb helyeken, ahol tanulnak illemet a suhancok, ott ez bevett szokás. De mint tudjuk, manapság inkább ők azok, akik igazi parasztként viselkednek a lányokkal, arról nem beszélve, hogy a gyengébb nem ezt hagyja is. Kifordul Alexender bele, ha erre gondol. Sok rosszat el lehet róla mondani, de az biztos, hogy egy nő a kezei között csak virágozni tud, mert vigyáz rá és gondoskodik róla. Merthogy ez a természetes. Gyökerek.
- Ez igazán kedves kegyedtől - már magához is húzza a vajsört, ám mielőtt bemutatkozhatna, a kishölgy megelőzi. Hát persze rögtön szebbnél szebb bókok jutnak hősünk eszébe, amikkel elhalmozhatná a kisasszonyt, végül azonban úgy dönt, nem fogja megcsillogtatni klisészótárát. Korai. - Alexander vagyok - a kezet elfogadja, noha nem megrázza, hanem finoman a szájához emeli, mintha kézcsókot adna. Nem modorosságból, hanem teljesen illedelmesen. Nem leheli össze, nem nyáladzik rá, csak maga felé húzza. Merthogy sokan nem tudják, de mikor kézcsókról beszélünk, az nem szó szerint csók. Ő pedig egészen úriemberesen intézi az ügyet. Mi tagadás, ebben is mennyein tökéletes. Kell nekünk, mint egy falat kenyér.
- Talán nincs hova hazamenniük - mert ez is elképzelhető. Sok ilyen kiöltözött, jó modorúnak képzelt pasast látott már az utcán járkálni éjnek évadján, vagy épp az édes otthon küszöbe előtt könyörögni a feleségének, hogy ugyan eressze már be éjszakára. A asszony meg hülye lett volna, végre egy éjszaka az iszákos férj nélkül, nemde? - Fiatalnak látszol, hogyhogy itt dolgozol? Nem túl biztonságos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=678040#post678040][b]Tóth Lola - 2017.04.28. 17:17[/b][/url]

- Ugyan, ez a minimum - elmosolyodva rázom meg fejem. Ennyi még tökéletesen belefér, sem Niko, sem pedig én nem fogunk beleroppanni egyetlen egy vajsörbe. A kézcsókra meglepetten emelem meg szemöldököm, egy kicsi, zavart mosoly jelenik meg arcomon. Nem, hogy őszinte legyek, nem szoktam hozzá az ilyesfajta bánásmódhoz, de nem mondom, hogy ellenemre lenne. Alexander. Ha jobban belegondolok, eddig nem ismertem valami sok Alexandert, pedig nem egy olyan ritka név.
- Talán ha ismerné a határait, lenne hova hazamennie - egy egészen aprót vonok vállaimon. Nem mintha elítélném az ide járókat, egyszerűen csak nem szeretem, mikor az ember nem ismeri a saját határait. Ha érzed, hogy nem bírsz el több alkoholt, akkor egyszerűen csak nem veszel több sört, és ennyi. Megmarad a jókedved, a pénzed, de még a büszkeséged is. Mert már nem azért, de egy szédelgő, magáról alig tudó tagnak ugyancsak kevés büszkesége lehet. - De nem az én dolgom - nos, a szóban forgó férfi sem családtagom, sem hozzátartozóm, de még csak azt sem mondhatom el róla, hogy ismerem. Lehet, hogy többször jár ide, sőt. valószínűleg, viszont nem vagyok köteles minden vendég arcát megjegyezni, és nem is hiszem, hogy képes lennék rá.
- Fiatal is vagyok - nagykorú vagyok ugyan, de ettől függetlenül igen, még fiatal. - Eddig még nem volt problémám velük - ismét megrázom fejem, mintegy megerősítéseként az elhangzottaknak. Valóban, a nagy átlag moderálni szokta magát, és nem is szoktam maradni késői műszakban. Diákmunkás vagyok, ez pedig azzal jár, hogy délutántól kora estig kell itt lennem, és nem is minden nap. Valamikor tanulnom is kell, nem?
- És te? Hol bujkáltál eddig? - mint mondtam, nem jegyzem meg az itt megforduló arcokat. Még az iskolában is vannak számomra teljesen ismeretlenek, akikkel összefutok a folyosón, vagy éppen a járőrözéseim közepette. Szóval lehet, hogy ide járt, vagy itt lakott, csak nem találkoztunk, vagy nem tett bennem olyan benyomást, hogy megjegyezzem. Ugyanakkor az is valószínű, hogy most van itt először, most költözött ide, vagy éppen csak átutazóban tekinti meg a falut. Bármi lehetséges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=680853#post680853][b]Palásthy H. Alexander - 2017.05.14. 12:46[/b][/url]

Minimum? És mégis hol? Mások meg sem köszönnék Alexander lovagiasságát, pedig... Pedig. Veszélyesek ám az ilyen részeg állatok, mert azon túl, hogy fogalmuk sincs róla, mekkora gyökérré változnak, ha isznak, az erejüket nem veszítik el, szemben a kontrolljukkal. Úgyhogy jah, illenék megköszönnie minden hölgynek, ha valaki a segítségükre siet. De ez is olyan dolog, ami úgy tűnik, csak Alexander szerint elvárás - kezdve azzal, hogy függetlenül a nő minősítésétől, foglalkozásától és korától, tisztelettel kell bánni velük. Ennyi.
- Ne ítélj ilyen könnyen. Most azt hiszed, veled soha nem fordulna elő ilyesmi, de meglepne, hogy egyes élethelyzetek mit váltanak ki az emberekből - belekortyol sörébe és fürkészőn nézi a lányt. Attól eltekintve, hogy ő maga elítéli az aljasodás ennyire mocskos formáját, ő sem veti meg alkalmasint az alkoholt, akár igen nagy mennyiségben sem. De egyrészt addig iszik, míg van kontroll, másrészt ha el szeretné veszíteni, azt a négy fal között teszi a megfelelő társaságban. - Mindenesetre valóban nem a mi dolgunk - vállat von és egy gyors mosolyt küld a lánynak, mielőtt még rátérne annak igen kérdőjeles életkorára. Mit keres itt ilyenkor egy ennyire fiatal lány? Melyik nem normális osztotta be esti műszakba?
- Ez is valami. Remélem a jövőben sem lesz, bár, ha jobban meggondolom, személyi testőr munkát is szívesen vállalok - az elképzelésre széles görbe terül szét arcán és az oly jellegzetes kis szarkalábak is megjelennek a szeme környékén. Ez mellesleg iszonyú jól áll neki, amit tud is magáról. - Majd ott fogok ülni a sarokban - ezzel a csárda egyik csücskébe mutat - és mindenkire nagyon csúnyán nézek - ez már csak azért is lehetetlen, mert elképesztően szép szemei vannak. De lehet, hogy kicsit túlhype-olom, azért ilyen egoista ez a szerencsétlen... No mindegy, hagyjuk is.
- Nem nevezném bujkálásnak, inkább csak máshol volt dolgom eddig - úgy tesz, mintha szó szerint venné a kérdést, de persze nem. Mellesleg azt ugye Lola se gondolta komolyan, hogy egy ilyen férfi nem tesz rá mély benyomást... És most kivételesen, de tényleg kivételesen, nem a fizikai értelemben vett benyomásra célzok, ha értitek mire gondolok. Nagykorúság ide vagy oda, Alexander az apja lehetne, na... - Rezervátumokban dolgoztam, pár napja jöttem. Én vagyok az új vadőr - ez persze mellékes információ, mert ő az új szívtipró. Már hallom is, ahogy törnek össze sorban a női szívek miatta... Hjaj... Szerkesztői sóhajt hallottak.