A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=676742#post676742][b]Tóth Lola - 2017.04.23. 13:38[/b][/url]

Tulajdonképpen szeretek itt dolgozni. Mármint, az estéket eltekintve egészen nyugis, kiviszem amit rendelnek, beszedem a pénzt, és ilyenek. Viszont most nem nappal van, és nem nyugis. Alig láthatóan körbepislogok, valami segítség-féléért nyüszögve. Megmosom a kezem, beletörlöm a kötényembe, elvégre ezért van, majd lecsapolom a már sokadik sört ugyan annak a vendégnek, aki láthatóan már nem szomjas. És még arra sem képes, hogy érte jöjjön. Már nem mintha célba érne, de legalább az első pár lépés után eldőlne, és meg lennék tőle szabadulva, de nem, ő ott ül, és még a vak is észrevenné, hogy nagyon elégedett magával. Sóhajtok egy aprót, erőt veszek magamon, és ismét megindulok az ominózus asztal felé. Leteszem a korsóját, elveszem a pénzt, és felőlem be is fejeztem, de úgy tűnik, ő nem így gondolja. Megfogja a csuklóm, és ugyan nem erősen, de húzni kezdi maga felé, amit én meg nem akarok, de hát őt meg az nem érdekli, hogy én mit akarok. Bár próbálom visszahúzni a kacsóm magamhoz, csak azt érem el, hogy erősebben kezd rángatni, mire megtántorodom, de hála istennek nem esek bele az ölébe. Röhögni kezd, én meg elfintorodom, már csak a belőle áradó alkoholszagtól is, arról pedig ne is beszéljük, hogy hogyan néz ki az a pár szál foga, amit valószínűleg a lottón nyert. Ha nem lenne olyan piszkosul szabad a másik keze, akkor valószínűleg lekevernék neki egy pofont, vagy minimum felborítanám a lábammal, de a szomorú igazság az, hogy szabad a másik keze, és nincs szükségem még egy lefogott végtagra. Sok szerencsét Lola, mentsd meg magad, ahogy tudod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=676821#post676821][b]Tóth Lola - 2017.04.23. 18:32[/b][/url]

Szinte érzem, hogy nekem most végem, mert bárhogy is nézzük, ha erőre megy a dolog, negyvenkilenc kerek kilóval ugyancsak semmit nem érek el. Itt a vég. Aztán jön még egy kéz, ami most nem engem fog meg, hanem a másikat, mire csak pislogok. Nem, nem merek felnézni, tekintve, hogy ki tudja mi vár rám odafent? Semmi jó, ha a megérzésemre hallgatok. Aztán a hangra már csak kilesek, és amint szabaddá válok, hátrálok is két lépést. Megdörzsölöm a megszorított csuklóm, felpillantva eresztek meg egy zavart mosolyt a megmentőmnek. Ja, érted, még én szégyellem magam, amiért ilyen részeg disznók nem bírnak magukkal.
- Köszönöm - az orrom alatt motyogom el a hősnek, aztán, hozzám képest hosszú léptekkel iszkolok vissza a pulthoz, hogy ismét lemoshassam a kezem. Rajtam csak ne hagyja a nyomát semmiféle mocskos állat. Fúj. Elkészítem a vajsörét, és ismét megtörölve kacsóim teszem fel neki a pultra.
- A ház ajándéka - megrázom fejem, még mielőtt itt elkezdene kutakodni a pénzéért. Ennyi még belefér, és amúgy is, kis túlzással az életem mentette meg, szóval bőven belefér.
- Lola vagyok - tulajdonképp sehol nem tiltja, hogy ismerkedjünk a vendégekkel, és amúgy is, csak tudja már, hogy kit szabadított itt fel. Reflexből a balom indítom el felé, majd gyorsan korrigálom magam, tekintve, hogy a legtöbb ember jobbkezes, ezért alap, hogy a jobbjukkal fognak kezet. Nekik.
- És még egyszer köszönöm - egy újabb, kisebb mosoly kíséretében fejezem ki a hálám, ismét. - Nem értem, hogy ha ennyire kiütik magukat, miért nem mennek egyszerűen haza? - összeszorítva ajkaim nézek el a szóban forgó úriember irányába, majd lemondóan megcsóválom fejem. Soha nem fogom én ezt megérteni, soha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=678040#post678040][b]Tóth Lola - 2017.04.28. 17:17[/b][/url]

- Ugyan, ez a minimum - elmosolyodva rázom meg fejem. Ennyi még tökéletesen belefér, sem Niko, sem pedig én nem fogunk beleroppanni egyetlen egy vajsörbe. A kézcsókra meglepetten emelem meg szemöldököm, egy kicsi, zavart mosoly jelenik meg arcomon. Nem, hogy őszinte legyek, nem szoktam hozzá az ilyesfajta bánásmódhoz, de nem mondom, hogy ellenemre lenne. Alexander. Ha jobban belegondolok, eddig nem ismertem valami sok Alexandert, pedig nem egy olyan ritka név.
- Talán ha ismerné a határait, lenne hova hazamennie - egy egészen aprót vonok vállaimon. Nem mintha elítélném az ide járókat, egyszerűen csak nem szeretem, mikor az ember nem ismeri a saját határait. Ha érzed, hogy nem bírsz el több alkoholt, akkor egyszerűen csak nem veszel több sört, és ennyi. Megmarad a jókedved, a pénzed, de még a büszkeséged is. Mert már nem azért, de egy szédelgő, magáról alig tudó tagnak ugyancsak kevés büszkesége lehet. - De nem az én dolgom - nos, a szóban forgó férfi sem családtagom, sem hozzátartozóm, de még csak azt sem mondhatom el róla, hogy ismerem. Lehet, hogy többször jár ide, sőt. valószínűleg, viszont nem vagyok köteles minden vendég arcát megjegyezni, és nem is hiszem, hogy képes lennék rá.
- Fiatal is vagyok - nagykorú vagyok ugyan, de ettől függetlenül igen, még fiatal. - Eddig még nem volt problémám velük - ismét megrázom fejem, mintegy megerősítéseként az elhangzottaknak. Valóban, a nagy átlag moderálni szokta magát, és nem is szoktam maradni késői műszakban. Diákmunkás vagyok, ez pedig azzal jár, hogy délutántól kora estig kell itt lennem, és nem is minden nap. Valamikor tanulnom is kell, nem?
- És te? Hol bujkáltál eddig? - mint mondtam, nem jegyzem meg az itt megforduló arcokat. Még az iskolában is vannak számomra teljesen ismeretlenek, akikkel összefutok a folyosón, vagy éppen a járőrözéseim közepette. Szóval lehet, hogy ide járt, vagy itt lakott, csak nem találkoztunk, vagy nem tett bennem olyan benyomást, hogy megjegyezzem. Ugyanakkor az is valószínű, hogy most van itt először, most költözött ide, vagy éppen csak átutazóban tekinti meg a falut. Bármi lehetséges.