A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

Csodálatos, nemde bár? Hogy pont a saját prefektusom kap el egy takarodó utáni időpontban, a Rellon körlet felől visszamasírozás közben. De főleg az a büntetés, amit kiszabott rám: mostantól 2 hétig heti 3 alkalommal fogadnom kell egy érkező diákot a vasúton és kedvesnek lenni vele, elnavigálni az iskola területén bla bla bla.
Martin Romberg. Elsős mestertanonc a Rellonban, Svájcból, most lesz nem sokára 19. Nálam alacsonyabb, sovány, barna haj. Hát, úgy nagyjából ilyesféle információkban részesültem az eligazításon, hogy aztán gyorsan magamra kapjak egy szürke pólót és egy duplacipzáros tavaszi pulóver-kabátot. Wolgast a trónon székelve dekkolt és nézegette magát abban a tükörben, amit születésnapjára adtam neki, szinte azt se vette észre, amikor megléptem a szobából. Míneának összehoztam még egy hieroglifákkal tarkított levelet, miszerint ma este megint navigálásban kell részt vennem - de ügyes a barátnőm, meg tudja fejteni az én macskakaparásomat.
 A srác rendesnek tűnt, ahogy a csomagjaival leszállt a vonatról. Nem úgy nézett ki, mint egy pökhendi, beképzelt alak, full normális kisugárzása volt, így aztán a sablonos szöveget most kiszínesítettem, miután kezet ráztam vele és bemutatkoztam. Elég hamar kiderült, hogy a franciát mind a ketten jobban beszéljük, mint a magyar nyelvet, így aztán eme mások számára köpködős nyelvrendszert alkalmaztuk. Megkérdeztem, hogy miért pont ide vezetett az útja Herzbergből, ő visszakérdezett, hogy hogy kerültem ide a Beauxbatonsból. Oda-vissza ment ez a labdadobálás. Cigarettával kínáltam és felajánlottam neki, hogy ha már így péntek este felé jár az idő, igyunk már meg egy sört a csárdában. Remélem nem kérette magát és nem volt szükség a győzködésre, mert akkor az én kedvem is hamar elszáll, de előbb vagy utóbb bejutottunk és egy, már igencsak kiült fotel párosba tettük le magunkat. Két vajsört kértem a pincérlánytól, aki mily meglepő, szintén mestertanonc a Rellonban és hogy tudja fizetni az iskolát, mellette még besegít kiszolgálóként.
- Na és haver, mik a tervek? Mit fogsz itt csinálni? A lányok is nagyon szépek itt Magyarországon, nekem elhiheted. - iszok egy kicsit a sörből, aztán kényelmesen elhelyezkedem a bárpulton, miközben folytatom. - De komolyan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=487338#post487338][b]Húji Mentes Díjjas - 2015.04.02. 23:35[/b][/url]

Csodálatos, nemde bár? Hogy pont a saját prefektusom kap el egy takarodó utáni időpontban, a Rellon körlet felől visszamasírozás közben. De főleg az a büntetés, amit kiszabott rám: mostantól 2 hétig heti 3 alkalommal fogadnom kell egy érkező diákot a vasúton és kedvesnek lenni vele, elnavigálni az iskola területén bla bla bla.
Martin Romberg. Elsős mestertanonc a Rellonban, Svájcból, most lesz nem sokára 19. Nálam alacsonyabb, sovány, barna haj. Hát, úgy nagyjából ilyesféle információkban részesültem az eligazításon, hogy aztán gyorsan magamra kapjak egy szürke pólót és egy duplacipzáros tavaszi pulóver-kabátot. Wolgast a trónon székelve dekkolt és nézegette magát abban a tükörben, amit születésnapjára adtam neki, szinte azt se vette észre, amikor megléptem a szobából. Míneának összehoztam még egy hieroglifákkal tarkított levelet, miszerint ma este megint navigálásban kell részt vennem - de ügyes a barátnőm, meg tudja fejteni az én macskakaparásomat.
 A srác rendesnek tűnt, ahogy a csomagjaival leszállt a vonatról. Nem úgy nézett ki, mint egy pökhendi, beképzelt alak, full normális kisugárzása volt, így aztán a sablonos szöveget most kiszínesítettem, miután kezet ráztam vele és bemutatkoztam. Elég hamar kiderült, hogy a franciát mind a ketten jobban beszéljük, mint a magyar nyelvet, így aztán eme mások számára köpködős nyelvrendszert alkalmaztuk. Megkérdeztem, hogy miért pont ide vezetett az útja Herzbergből, ő visszakérdezett, hogy hogy kerültem ide a Beauxbatonsból. Oda-vissza ment ez a labdadobálás. Cigarettával kínáltam és felajánlottam neki, hogy ha már így péntek este felé jár az idő, igyunk már meg egy sört a csárdában. Remélem nem kérette magát és nem volt szükség a győzködésre, mert akkor az én kedvem is hamar elszáll, de előbb vagy utóbb bejutottunk és egy, már igencsak kiült fotel párosba tettük le magunkat. Két vajsört kértem a pincérlánytól, aki mily meglepő, szintén mestertanonc a Rellonban és hogy tudja fizetni az iskolát, mellette még besegít kiszolgálóként.
- Na és haver, mik a tervek? Mit fogsz itt csinálni? A lányok is nagyon szépek itt Magyarországon, nekem elhiheted. - iszok egy kicsit a sörből, aztán kényelmesen elhelyezkedem a bárpulton, miközben folytatom. - De komolyan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=488040#post488040][b]Martin Romberg - 2015.04.04. 13:34[/b][/url]

Örülnöm kellene, hogy felvettek ide. Hogy távol kerültem a családomtól, és hogy hosszú idő után először tiszta lappal indulhatok. Egy új és ismeretlen hely, felfedezni való dolgokkal. Csábítóan hangzik egy olyan fiúnak, aki pont az ilyeneket keresi. Helyette nagyjából semmilyen hangulatom nincs. Nem hoz lázba az új tanév indulása, ami a mestertanonci képzésem kezdetét is jelenti, szóval csak remélem, hogy ez idővel változni fog.
Az üres vonatfülkében való robogáshoz már hozzászoktam, amikor átvergődtem az Alpokon és először magyar földre léptem. Egyébként is sokszor vonatoztam már otthon. A mostani csak hab volt a tortán, a lepukkadt kelet-európai tájat hamar felváltotta az északi erdőség. Egy fejezet híján sikerült volna befejeznem a könyvet, ha nem álltunk volna meg. Ahogy elnéztem, rajtam kívül alig utaztak ezzel a járattal, úgyhogy kissé bajban kezdtem magam érezni az odajutást illetően, de bíztam önmagamban. Elvégre nem lehet olyan nehéz kiszúrni egy kastélyt...
Alig néhány másodperce ráncigáltam le bőröndömet a vonatról, de már megszólított valaki. Különös forma, először azt hittem, hogy valami kérdőívet akar velem kitölteni, úgyhogy inkább játszottam az idegen turistát, hogy lekoptassam. De aztán kiderült, hogy egyenesen az én fogadásomra küldték le ide a srácot, már ha hihetek a szavának. Annál is inkább, mert beszélt franciául, amiért jár neki a piros pont. Álmomban sem gondoltam volna, hogy szinte egyből mellőzhetem a magyar nyelv használatát. A bemutatkozás után egy kisebb beszélgetésbe elegyedtünk. Nagyrészt az iskoláról volt szó, ami azért jó, mert nem túl személyes. Így megmarad a távolságtartó hangnem, de legalább adunk egy esélyt a másiknak. Aztán előkerül a cigaretta... Itt gondolkodtam el először azon, hogy jó helyen járok-e. Ha ez a magyar vendéglátás részét képezi, akkor meglehetősen fura szokás, legalábbis eddig ritkán láttam olyat, hogy az alvilági negyeden kívül egyből cigivel kínálják az idegent. Az egész olyan kényelmetlen volt. Ráadásul az iskola helyett egy csárdába invitált, amit tényleg nem tudtam mire vélni. Mégis miért? Én csak egy idegen vagyok.
- Ez valami teszt? - néztem rá gyanakvó tekintettel, majd az állomáson tartózkodókat kezdtem el kémlelni, hátha rejtőzködött még ott valami beépített ember, aki az új diákokat teszi próbára.
Komolyan elgondolkodtam a dohányzást illetően, de végül udvariasan nemet mondtam. A csárdát azonban nem hagyhattam ki. Ez a... Bogolyfalva, vagy mi, egyszerűen lenyűgözően hatott rám. Szívesebben kalandoztam volna itt a bőröndöm nélkül, de egy vajsör megért ennyi áldozatot. Csak egy ugrásra volt a csárda, tényleg nem nagy ügy. Vonzóan koszos, sejtelmesen hangulatos. Amint kikaptuk a rendelést, a saját poharamat magamhoz tolva folytattuk a beszélgetést. Haver, aha, persze...
- Nem is tudom... Tanulok. Elvégre azért jöttem - dőltem hátra mosolyogva - Hallottam hírét, de még csak nem is gondoltam az itteni lányokra.
Van egy hírük innen-onnan, az egyszer biztos. De jobb, ha nem gondolok az úgynevezett gyengébbik nemre, mert még eszembe jut a múlt, felhúzom magam, vagy ilyesmi. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, ahogy felszedek valakit, de rögtön el is kezdett menni a kedvem az italozástól, úgyhogy erőt vettem magamon és inkább a körülöttünk gomolygó füstfelhőt kezdtem el tanulmányozni.
- És veled mi a helyzet? Te vagy az itteni szoknyavadász? Vagy mivel ütöd el az időt?
A legjobb védekezés a támadás, így ezt kihasználva tettem fel kérdéseim hasonló témakörökben.
- Finom - pillantottam elégedetten a vajsörömre, majd egy nagyobbat kortyolva tettem le az asztalra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=493026#post493026][b]Rui Mendes Dias - 2015.04.14. 00:30[/b][/url]

Szegény srácon látszott, hogy nem teljesen érti a helyzetet s már épp kezdtem azt hinni, hogy menten előrántja a pálcáját és megfenyeget: amennyiben nem kérem mástól az 5 percét a kérdőívemre, akkor valami szépséget rám küld. Na, csodás, ám még mielőtt bármi ilyesmi történhetett volna, felvázoltam neki a helyzetet, kézfogás és már indultunk is. Út közben könnyed témákról beszéltünk azon a furcsa nyelven.. mármint itt tartják furcsának, én imádom a franciát.
A cigi után következő invitálásra megállt, ám én csak 3 lépés után vettem ezt észre, s akkor fordultam meg, hogy mi történt. Gyanakvóan méregette a környezetét és vele együtt engem is, s szavakba is formálta az értetlenségét.
- Nem, dehogy. - mosolyodtam el még mindig ajánló pozícióban tartva a cigarettás tartómat - merthogy én olyan elegánsan tolom, hogy becsavarás után kis tárcába tartom őket. Bár elutasította, de mindezt normális hangnemben tette, amit manapság nem sokat látni, különösen itt, ebben az országban. Itt mindenki gyűlölködik mindenkivel, tipikusan olyan környék, ahol ha meghalt az én tehenem, akkor dögöljön meg a szomszédé is. Bezzeg nálunk otthon ha meghalt az én tehenem, akkor a szomszédnak adom a szalmát, mert lehet neki még szüksége is lesz rá a továbbiakban. Tovább masíroztunk a kocsma irányába, egy-egy nevezetesebb háztömbnél elmondtam a fontos tudnivalókat - itt lehet régi könyveket beszerezni, itt van valami virágüzlet, amott az írószeres, ám mivel a legfontosabb helyre mentünk, így amik ezen túl vannak, azokat sajnos nem tudtam bemutatni neki.
 Előszörre el se tudtam dönteni, hogy most tetszik-e neki a kialakult helyzet, vagy inkább feszeng. Eleinte határozottan ez az utóbb említett volt fölényben, ám amióta beültünk s a rendelésünket is kikaptuk, már normálisabb a hangulat közöttünk. A kocsmák áldása, hm..
- Igen, azt gondoltam, hogy nem birkatenyészetet akarsz itt ellenőrizni, vagy szappanoperát forgatni. - iszom egy kicsit, miközben társam egy kicsit elszáll innen. Fura egy teremtés, nincs igazam? Biztos van itt valami nő a képben.. Lehet, hogy házas? Jó ég, lehet, hogy már apuka! Gratulálni is kéne neki, nem, Rui?.. Jah, nem, majd előbb megkérdezem, hogy miért nem hordja a gyűrűjét.
- Áh, az asszony megölne. - bal lábam átvetem a másikon, illetve csak a bokámat teszem a térdemre - Háztársad, alattad jár egy évfolyammal, és elég feltűnő jelenség. - kicsit elbambulok a körülöttünk  terjengő füstfellegben, felidézem Mínea vonásait magam előtt, mire szélesen el kellett mosolyodnom. Na de amúgy tetszett ez a félig-meddig visszatámadás, jó volt, igen, határozottan. Rendes ez a tag.. Lehet nem most hívtam meg utoljára egy ilyen kis sörözgetésre.
- Jah.. ki mivel. Vannak sportkviddicseseink, újságíróink, színjátszósaink, nyelvészeink, akadémistáink, pszichológusunk.. - úgy belejöttem a felsorolásba, hogy bizony egy idő után már csak mondtam azt, ami a számra jött.. - .. néhány ork is garázdálkodik mifelénk, csillámf***lámák, amik uralkodnak a Navine felett. A Rellonban állítólag egy sárkányt is nevelnek. - na, befejeztem, mostanra vettem csak észre magam. A saját hobbimat.. hobbijaimat inkább nem osztom meg vele, mert szinte biztos, hogy őrültnek bélyegezne meg itt, helyben. - Aztán miért pont Magyarország? Mi jól beszélsz már franciául, hogyhogy nem ilyen nyelvterületű országba mentél? Vagy kifejezetten ide akartál? - már a második kör vajsörös rendelést adtam le az imént.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=493260#post493260][b]Martin Romberg - 2015.04.14. 21:19[/b][/url]

Iskola helyett egy ivófélében kötöttem ki. Nem erre a fajta érkezésre számítottam a vonaton. Szerintem neki se kellene vakmerősködnie, ha már egyszer utasítást kapott egy feljebbvalótól, hogy navigáljon az intézménybe, nem pedig azt, hogy cigarettával kínálva sétálni vigyen a faluban... Ugyanakkor szükségem volt idegenvezetésre az új helyen. Mestertanonc vagyok, akit nem érhet olyan nagy baj, mint őt. Akármi is ez, az első gikszernél rákenem az egészet, bármennyire is kedves volt velem. Nem akarok már az első nap szégyent hozni magamra.
Aztán az idő múlásával fokozatosan visszaszívtam magamban a korábban gondoltakat. Az információkban gazdag gyaloglás alatt tovább nőtt elégedettségem, hiszen közlékenyen megmutogatta szépen, hogy mit merre találok majd később, ha netán szükség lesz vásárolnom valamit. Egy darabig biztosan megleszek a legtöbb bolt meglátogatása nélkül. Utazásom előtt alaposan bevásároltam magamnak, a kinti árakkal jobban tisztában vagyok, nem bíztam az itteni rendszerben. Képzelem, hogy ezek a falusiak abból élnek, hogy a kiszolgáltatott diákságot az orruknál fogva vezetik.
Megérkezvén és helyet foglalván a vendéglátói egységben, sokkalta oldottabban kezdtem viselkedni. A csomagjaim kényelmes, egyúttal még biztonságos távolságra hevertek tőlem, de igazság szerint teljesen elfeledkeztem róluk azokban a pillanatokban. Csak arra tudtam gondolni, hogy igen, megcsináltam, egyedül elkeveredtem ide, távol az otthonomtól. És most kész vagyok tovább építeni a jövőmet, aminek nagyon jónak kell majd lennie. A csárda számomra egy olyan tranzitállomás, ami ívként vezet át megszokott környezetből az újba. Még gondtalanul ücsöröghetek itt anélkül, hogy bárki megismerne. Feladatok nélkül, de már a kötelezettség kapujában. Még nem késő visszafordulni, mégsem tehetem.
- A sör hozza ki belőled ezt a fajta humort, vagy amúgy is ilyen vagy? - most mégsem mondhattam, hogy se az állatokhoz, se a rendezéshez nem értek, mert az úgy nem lenne érdekes. Pillanatokon belül be is igazolódott, hogy a kimondott kérdéssel jártam jobban.
- Pont úgy beszélsz, mint egy papucs. - gúnyolódtam, ahogy az előttem ülő fiút mérlegeltem magamban. Van egy fajta stílusa, de tudja, hogy kivel nem szabad viccelődnie. Engem még nem ebbe a kategóriába sorol.
Ugyanakkor az sem hagy nyugodni, hogy feltűnő jelenségnek nevezi a barátnőjét - merthogy kötve hiszem, hogy ő élőben is leasszonyozná a csajt - mert mi van, ha ez afféle szarkasztikus figyelmeztetés, hogy még csak rá se nézzek? Annyira szánalmas, hogy egyből a nőkre terelődik a szó, pedig ez egy istenverte csárda, ahová szórakozni megyünk, nem pedig keseregni!
- Ne aggódj, nem Don Juan jött meg. - próbáltam meggyőzni afelől, hogy bízhat bennem. Legalábbis ebben... Már ha számít ez valamit.
Elbambulásából ítélve mégsem gondolhatta fenyegetésnek. Ez így kínos, na mindegy.
- Mind tisztában vagyok ezekkel. Az igazgatóság mindenről tájékoztatott. Én Rád voltam kíváncsi. - vigyorodtam el egy pillanatra, majd fapofával hörpintettem egy újabbat a pohárból. Értékelem a próbálkozását, de legalább a kérdésre válaszoljon, ne másról untasson, még ha színesen is teszi.
- Ezt bóknak veszem. De nem, egyszerűen csak világot látnék, és ezt a saját fejem után menve kívánnám tenni. A Bagolykőnek híre van, ha nem is a legjobbnak számít, de az a képzés, ami nekem kellett, legalább megtalálható itt. - löktem oda nemes egyszerűséggel a választ, ha már ilyen szépen érdeklődött utána - Jut eszembe, még Te beszélsz? A nődön kívül mi ok van arra, hogy itt... legyél? Minden épeszű ott tobzódna a többi csigaevővel, hogyhogy különcködsz? Talán jobb az itteni vajsör, azért is iszol ennyit?
Talán túlságosan élcelődőnek tűnök, de a hanglejtésemből egyáltalán nem ez volt kiolvasható. Utóbbi például egy mókásabb megjegyzés arra, hogy ez már a sokadik vajsör felé kezd elmenni, és ha a leitatás a célja, van egy rossz hírem: jól bírom a piát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=493310#post493310][b]Rui Mendes Dias - 2015.04.14. 22:20[/b][/url]

Általánosságban be kell mutatnom a falut, sajnos nem tehetek arról, hogy untatom vagy épp bevásárolt már korábban. Arról meg nem adhatok tájékoztatást, hogy hol, honnan tud olyan egyéb dolgokat, fontos kellékeket beszerezni, melyeket papíron egyik üzlet sem árusít, ám ahogy elnézem, nem is olyan típus. Hamar a kocsmához értünk, ahol a kényelmesnek épp nem nevezhető ülőalkalmatosságokra heveredve nyugodtabban tudtunk kicsit társalogni - ha már az én pénzemre megy. És meg is érkeztünk ahhoz a sarkalatos ponthoz, amikor eldől a következő évekre tekintve milyen lesz a kapcsolatunk várhatóan. Első ránézésre nyugodtan tűnik, nem egy kekeckedő és páváskodó tag, aki a keresztfába is belekötne, oh, de szóljam csak el magam. Testalkatát tekintve eléggé hajaz rám, bár világosabb haja és sötétebb szeme megalapozza a különbséget, amire még rájön az is, hogy vele ellentétben kevéssé vagyok csak csont és bőr. Naaa, és lassan kezd érdekessé válni a helyzet!
- Nem fogok elnézést kérni érte, ha erre gondolsz. - hasonló hangnemet ütök meg, mint ő. Se nem többet, se nem kevesebbet, igyekszem valóban arra törekedni, hogy hasonlítson a hangszín.
Erre lepapucsozik. Elvigyorodom szélesen, de meg kell simítanom a bal karomat. Bizonyára ostobán festhet, akár azt is hiheti, hogy letaperolom magam, mert bár a kezdés rendkívül jó volt, a tárgyalás szakasz eleje bukta volt. A kígyóm ugyanis mocorogni kezdett. Valószínűleg érzékeli a kiélesedett helyzetet, azt viszont egyenesen furcsállom, hogy idegesnek tűnik. Azt viszont valóban már csak remélni merem, miszerint nem ennek a fiúnak a képében érkezett Belzebub az iskolába. Bambulok egy kicsit, hátha teljesen elmebetegnek titulál, majd úgy döntök, hogy ezen utóbbi megszólalásait inkább hagyom elmenni.
- Nos, amit én csinálok.. erősen kétlem, hogy Neked tetszene, így gondoltam, hogy általánosítok inkább. - lazán vállat vonok. Tőlem jöhet az is, hogy leszűkítjük a társalgás témáját a nyers dolgokra, bírom azt is, egy darabig mindenképpen. - Oh, lássuk csak. Idén fogom letenni az AMB-t. Valami tölteléket fogok tanulni, mert amúgy zenész vagyok. Koncertek, meg minden. A húgom az alkoholista apámmal és a halálán lévő mamámmal lakik együtt, így az előadásokon befolyt összeg jó részét hazaküldöm nekik. 2 évig voltam legionárius, aztán egy mononukleózis fertőzés, ami után leszereltek és nem mehettem vissza. - kis szünet, egy korty ital. Nem hadarok vagy kapkodok, bármikor félbeszakíthat Martin, ha úgy találja, elege van már a locsogásomból. - Saját erőmből jutottam be ide és tanultam meg a nyelvet. Úgyhogy a nőmön kívül ilyen okaim vannak arra, hogy itt legyek. - ch.. még én beszélek. Aranyos. Sokadik vajsör = a második 0.2-es pohár. - Mehetünk, ha gondolod. - ellentéteset mondok és cselekszem, ugyanis felállok, hogy valami hanyag mozdulattal kibújjak a kapucnis pulóveremből. Ha másnak fogja fel, onnantól már nem az én gondom lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=493543#post493543][b]Martin Romberg - 2015.04.15. 20:40[/b][/url]

Úgysem fogom hagyni, hogy az egészet ő fizesse. Rendes velem, elmutogatja, hogy merre van az arra, ezen kívül egy kis batári italozásra is elhív, tényleg nem akarok az adósává válni. Biztos vagyok benne, hogy távozáskor megegyezünk majd, ez mindenkinek jó lesz, csak még egy darabig az anyagiakról egy szót sem kívánok szólni, nehogy túl korán magamra haragítsam. A hátam közepére kívánt vita lenne erre pazarolni az időt. Azt az értékes időt, amit a megismerésére kell most fordítanom, mielőtt "végleg" a kastélyba kell költözzek.
Tetszett, hogy a szintemen marad. Nem megy tovább, nem akarja ő húzni a rövidebbet. Egyikünk sem akar balhét. Semmi szükségem egy félreértésből adódó konfliktusra. Túlságosan méltatlan lenne hozzám, ha egy mocskos ivóban rúgnám össze a port ezzel a gyerekkel. Sajnos vagy nem sajnos, még nem tudom, hogy ki és mi fia ő pontosan. Lehet, hogy egy lúzer, de lehet a falkavezér is, a szövege alapján nehéz megmondani. Biztos önmagában, ami belső értékekre utalhat, ezeket még ki kell ismerjem, csak aztán ítélkezhetek. Szövetségek kellenek, nem ellenségek. Úgy éreztem, hogy azonnal tisztáznom kell a szituációt.
- Egyáltalán... Nem várom el tőled, ahogy jólesik.
Túl hamar tűnt el az előbb szóba került stílusa, máris hiányozni kezdett a poénkodása. Az elkomorodott tekintetét nem szerettem volna tovább bámulni. Nekem az a fiú kellett, aki a vonatról leszállva köszöntött. Kérem vissza, most. Így inkább jeleztem neki, hogy igyon - pontosabban igyunk - egy újabb kortyot, ezúttal a hosszú békére emelve poharainkat.
Mindjárt jobb lett a helyzet, a gyorsan kimondott szavakra is csak vigyorral reagált, majd végül hagyta őket szépen elmenni a füle mellett. Nem mutathattam ki, de a lelkem mélyén az elégedettség és a büszkeség érzetének egyvelege árasztott el. Kellemes nyugalom, ami arra ösztökélt, hogy még egy korttyal csorbítsam a kezemben ölelt pohár tartalmát.
A következő jelenet szép és megható lett volna, ha nem ugattam volna bele minden második mondatába a fiúnak. Mit csináljak, ha még csak nem is sejtettem, hogy ennyire ömlesztve bukik ki belőle minden, ami benne rejlik. Tiszteltem azért, amiért őszintén megosztotta velem ezt az egyveleget. Kaptam néhány morzsát a jövőjéről, családjáról, hobbijairól. Még mindig kevés, de ez is valami. Már csak az a kérdés, hogy vajon a csárdától független környezetben is elmondta volna-e mindezt, vagy sem.
- Miért feltételezed? - vágtam közbe már a legelején, hiszen nem volt szép tőle ez a kételkedése - Szóval arra törekszel, hogy valahogy átcsusszanj a vizsgákon, aztán kész? Semmi komolyabb terv, és ezt mindenki el is fogadja? Van odahaza pár zenész ismerősöm, kíváncsi vagyok Te miben különbözöl. Egyszer meghallgatnám, hogy mit is produkálsz, de tényleg. Stílus, egyebek. Van saját dal? Tényleg érdekel. - nem pontosan vele egy időben, de én is szükségét éreztem a folyadék utánpótlásának, majd tovább faggatóztam - Az szép. Hogy bírod? Illetve bírjátok. Nem lehet könnyű, sok sorsról hallok, az enyémnél rosszabbak. De ha felnősz, te fogod a kezedbe venni az irányítást, és akkor megváltoztathatod a dolgokat.
Ezt a részt nem akartam elviccelni, semmilyen egyéb megjegyzést nem fűztem hozzá. Egyre jobban és jobban becsültem, habár túlságosan kitárulkozó lehet. Vagy mindenkivel ezt csinálja, vagy csak engem ért ez a megtiszteltetés.
Csak hallgattam, azt tapasztalva, hogy végigfut arcomon valami. Fülemtől a nyakamig elvörösödtem, és forrtam a saját magam iránt érzett, újonnan keletkezett dühtől. Csak most értettem meg, hogy ezzel az egésszel mit akart mondani. Pórul jártam, elbuktam, és ez nagyon bosszantott. De nem a velem szemben ülőre haragudtam, hanem csakis magamra. Vigasztalt azonban, hogy még volt időm helyrehozni, másfelé terelni a témát, ilyenek. Nem viccelt, vagy ha igen, hát nagyon jól át tudott verni.
- Maradj. - húztam vissza oda, ahol ült - Elnézést kell kérjek. Furcsa ember vagy. Talán túlságosan elengedtem magam. De akkor is a Te humorod volt az oka.
És milyen erős, hogy mindezt nem mutatja ki, még ha el is túlozhatja azt, amit átélt. Katonaság, a hideg is kiráz a gondolattól.
- Szóval... ez tetszik. Bevallom, most egy kicsit megleptél. Ennek fejében nekem kellene most meséljek magamról, de nálam negyedannyira se rossz a helyzet, mint az nálatok. Hozassunk még egy kis italt, és találjunk valami mindkettőnk számára üdébb témát, hacsak nem akarsz konkrétan rákérdezni valamire a múltamból, de persze csak tapintatosan. Vagy elmondhatnád, hogy hogy érzed magad az iskolában. Igen, tulajdonképpen ez IS érdekel. Mikor jöttél, beilleszkedés, társaságok, barátok, miben más a régihez, blablabla.