Francia vagyok. Mármint részben persze, anyám révén, akivel amúgy egyáltalán nincs jó viszonyom, de azért néha tudunk egymáshoz jól is szólni, csak inkább nem. És vicces, de apás gyerek vagyok, ami meg azért érdekes, mert ez az ember simán elárult, és férjhez kényszerített, és ha Denis nem lett volna, akkor egy öreg, perverz ember felesége lennék, és biztos, hogy már gyerekeket nevelnék. Brrr. Szóval a dolgok jól sültek el, de azért annyira mégsem, hogy teljesen nyugodt legyen a világ. Viszont vannak dolgok, mint például a házasságom meglétének ténye, melyet eddig nem hoztam felszínre, főleg, mert amikor megismerkedtünk, úgy volt, hogy el vagyok válva. Aztán meg távol volt, aztán meg most van. Nem csak a férfiak halnak korán a nők hülyeségei miatt, de úgy érzem, hogy egyes nők is, a saját hülyeségük miatt. Ilyen vagyok én is.
- Egy kicsit zavarod volt a vége.
Ismerem be, miközben közelebb húzódok hozzá, hogy egy biciklis el tudjon haladni mellettünk. Aztán persze visszamehetnék arrébb, de miért is kéne? Végül is, az is lehet, hogy ez az utolsó alkalmunk, és azt, ha tudjuk, ki kell használnunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841810#post841810][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.01.07. 09:13[/b][/url]

Francia vagyok. Mármint részben persze, anyám révén, akivel amúgy egyáltalán nincs jó viszonyom, de azért néha tudunk egymáshoz jól is szólni, csak inkább nem. És vicces, de apás gyerek vagyok, ami meg azért érdekes, mert ez az ember simán elárult, és férjhez kényszerített, és ha Denis nem lett volna, akkor egy öreg, perverz ember felesége lennék, és biztos, hogy már gyerekeket nevelnék. Brrr. Szóval a dolgok jól sültek el, de azért annyira mégsem, hogy teljesen nyugodt legyen a világ. Viszont vannak dolgok, mint például a házasságom meglétének ténye, melyet eddig nem hoztam felszínre, főleg, mert amikor megismerkedtünk, úgy volt, hogy el vagyok válva. Aztán meg távol volt, aztán meg most van. Nem csak a férfiak halnak korán a nők hülyeségei miatt, de úgy érzem, hogy egyes nők is, a saját hülyeségük miatt. Ilyen vagyok én is.
- Egy kicsit zavarod volt a vége.
Ismerem be, miközben közelebb húzódok hozzá, hogy egy biciklis el tudjon haladni mellettünk. Aztán persze visszamehetnék arrébb, de miért is kéne? Végül is, az is lehet, hogy ez az utolsó alkalmunk, és azt, ha tudjuk, ki kell használnunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841811#post841811][b]Radetzky Bernárd - 2022.01.07. 09:34[/b][/url]

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el

Tudom, hogy titkol előlem valamit. És mivel alig ér hozzám, na meg a vetítés alatti közeledésem sem kapott egyértelmű választ, nyilvánvaló, hogy az a valami kínos. Vagy legalábbis kellemetlen. Kérdés, hogy melyikünk számára lesz az. Csak a szemem sarkából figyelem ahogy közelebb jön hozzám, hangjára mély, elnyújtott hümmentéssel reagálok.
- Többet vártam az első magyar horrorfilmtől - jegyzem meg és felé sem pillantva a nadrágzsebembe nyúlok. Habár azt mondtam, leszokok, nem szoktam le, a cigaretta máris ott fityeg ajkaim között. Elvégre, a mai este az őszinteségről szól, nekem pedig - tádádá! - nincs rejtegetnivalóm. - Úgy hallottam, Oscar-díjra jelölik. Kötve hiszem, hogy sok értelme volna.
Mélyen a szálba szívok, és míg a vége vörösen felparázslik, tekintetemmel Catherine arcára találok.
- Te viszont, cicám, az este fénypontja vagy. Ahogy mindig - mondom rekedten, a sötétben szürkén hömpölygő füsttömeg mögül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841812#post841812][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.01.07. 09:43[/b][/url]

- Oscar-ra? Szerintem nem ezt a filmet kellene választaniuk. Ki fogják szórni a rostán, hidd el nekem.
Pedig nincs bajom amúgy a horrorral, mert olyankor legálisan bújhatsz a másikhoz, és félhetsz, és megvédhet, de hát, ha éppen valami nagyon nagy gebasz van, akkor arra tudsz csak gondolni, hogy nagyon nagy gebasz van.
- Próbálkozik az ember.
Felelem, miközben felpillantok, és orromon akaratlan is beszökik a cigaretta fütje.
~ Oh, dohányzik? ~
Emlékszem, hogy azt mondta, hogy leszokik, de nem tette, vagy talán azt mondta, hogy leszokott? Igen, mintha azt mondta volna, hogy ez meg is történt. De hát, nem. Pedig az mondta. Szóvaaal...
- Házas vagyok.
Jelentem ki olyan hirtelen, mintha éppen csak most világosodtam volna meg. De nem, ezt én már egy ideje tudom. Olyan szinten kiszakad belőlem, és utána olyan mély felszabadulással sóhajtok, hogy többen felénk fordulnak. Végre, kint van.
- Én azt hittem, hogy nem vagyok, de aztán kiderült, hogy de, és Denis azt hitte, hogy már elvált tőlem, de kiderült, hogy nem, mert nem adta be a papírokat, és aztán az egész feledésbe merült, és valahogy úgy elmaradt, és még az vagyok. Házas vagyok. És egy szörnyeteg, amiért erről nem szóltam, de úgy szeretek veled lenni, és olyan jó, hogy visszajöttél, és aztán ott volt a gyűrű, és én majdnem elájultam. El is akartam, de aztán valójában nagyon mérges voltam rád, és... el kellett volna mondanom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841813#post841813][b]Radetzky Bernárd - 2022.01.07. 10:06[/b][/url]

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el

A meglepetés ereje.
Az, ahogy kibukik belőle a szó: házas, ahogy kiszabadul belőle az igazság és ezzel együtt elhagyja testét az úgy kínzó bűntudat, olyan, mint mikor az ember pár korsó hűvös barnasör után böfög egy baszottnagyot, és oly' sokára végre megkönnyebbül a gyomrát nyomó levegőtől.
Habár a járókelők felvont szemöldökkel fordulnak felénk, én csak egy, feltehetőleg Catherine kijelentése nyomán félszegen megdermedő ételfutárra nézek rá, és fejemet megbillentve, szavak nélkül, csupán a pillantásommal kérdezem tőle, hogy segítségre szorul-e, mert ha nem, tisztelettel üzeni a két szép szemem, illő volna, hogy folytassa a munkáját.
- Nahát - ...hogy hova fajul a világ, döbbenet! fordulok teljes testemmel a kiscicám felé, és őt nézve újra a szálba szívok. Nem vagyok ideges, mérges vagy csalódott, de ami a legszembetűnőbb lehet, hogy nem vagyok meglepett sem. Hosszasan fújom ki a füstöt, töprengek. Pillantásom az övét kutatja, talán érzéseit kívánja kifürkészni. Aztán eltartva magamtól megpöccintem a szálat, mire a hamu a délutáni esőtől még nedves betonra hullik.
Tekintetem újra a nőre emelem.
- Láttam a személyigazolványod, bébi - szólalok meg kisvártatva. - Apádat meg tudtommal Payne-nek hívják. Nem érdekel a férjed, mert nem akarok az lenni. Megmondtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841814#post841814][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.01.07. 10:21[/b][/url]

Meglepődök, leginkább azon, hogy ő nem lepődik meg, és a nahát, az bizony máskor nagyon jól esne a hidrogénezett agyamnak, mert szeretem, ha butának néznek. Komolyan, az ember olyan nagyon sokat tud spórolni azzal, ha az emberek feltételezik róla, hogy nem a legélesebb kés a fiókban, hogy az hihetetlen. Pár ember, köztük persze Bernárd is, tudhatja, hogy azért nem vagyok olyan butuska, mint, amilyennek magamat mutatom, ez pusztán egy stratégia. És milyen jól működik! Erre meg itt teljesen összezavar.
- Igen, de, elválhattam, vagy viselhetném anyám nevét, vagy bármi, de nem, mert nekem férjem van. Igazából a legjobb barátom, de nem élünk együtt, szóval, ez igazából nem is rendes házasság. De elég jól jártam vele.
Hirtelen olyan sok mindent lenne kedvem mesélni róla, hogy Denis-szel milyen sok mindent megéltünk, hogy megátkoztak, hogy majdnem megölt, hogy azért tanultam okklumenciát, hogy ne csukják le, hogy mi tényleg örömben és bánatban is együtt vagyunk, de valahogy nem érzem illőnek, hogy most erről beszéljünk.
- Tényleg nem haragszol? Elmondtam volna, ha tudom, hogy még mindig házas vagyok. Most meg olyan nagyon rosszul jön ki, és féltem, hogy így, elromlik valami.
Mert azt nem szeretném. Jól érzem magam vele, olyan férfi, akivel szeretek lenni. És bár feleségül nem akar venni, és ez az egész így nagyon is kellemes nekünk, fogalmam sincs, hogy neki mi fér bele és mi nem. Ezek szerint a tény, hogy férjnél vagyok, igen.
- Szóval nem szoktál le.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=841826#post841826][b]Radetzky Bernárd - 2022.01.07. 13:52[/b][/url]

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el

Szemöldökeimet összehúzom, úgy nézek le rá.
- Anyádat Be... Beau... sss... - tartok egy lélegzetvételnyi szünetet, míg a homlokomon keresztbefut néhány kellemetlen ránc. Aztán ismét felpillantok, hogy egy alig hallható szusszanással később újra nekifussak. - Cicám, anyád rémesen francia.
Elismerem, kevés időt töltöttünk együtt. Egyik különleges erő sem arról híres, hogy sűrűn jut eltáv a szolgálatot teljesítő katonának, de az, ahonnan én jövök, e tekintetben az egyik, ha nem a legszűkmarkúbb kiképzőlétesítmény. Ettől függetlenül majd' mindenre emlékszem, amit ez a lány valaha is mondott nekem. Emlékszem, mit tettek vele tizennégy éves korában, mindenre, amit a családjáról mesélt, az összes testvére nevére, na jó, a legtöbbre. Emlékszem az anyja nevére is, még ha kimondani nem is tudom. Nagyon sok nappal és éjjel tartottak életben a beszélgetéseink és hangjának, nevetése vidám csengésének emlékképei, játszottam vissza gondolatban sóhajait, a szemeit, a mosolyát. Nem is baj, hogy ezt nem tudja.
- Catherine - állítom meg, és utolsót szívva a cigarettába, fémtartóba teszem a csikket. A füstöt kifújom, és keze után nyúlva sétára invitálom. A pesti fényeknél aligha létezik szebb magyar földön. - Azt hittem, barátok vagyunk. Miért ne beszélhetnél nekem Denis-ről? Ugyan már, rég kijártuk az elemit. Cserébe én is mesélek neked egy nőről.
Túl rég volt már, hogy utoljára rá gondoltam. Irina, kedvesem. Egy nap újra látlak majd, és akkor meggyónom neked minden bűnömet.
- Úgy tűnik - vigyorodom el cinkosan, és ujjaim szorosan az övéi közé fonva megvonom a vállam.  - Jobban szeretem, mint gondoltam. Attól tartok, nem szívesen mondanék le róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=842194#post842194][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.01.14. 08:26[/b][/url]

Aranyos, ahogy megpróbálja, de lássuk be, esélytelen. Felkacagok, amikor a "rémesen francia" kifejezés elhagyja a száját. Valóban így van. Rémesen francia. Olyan nagyon, hogy egészen biztos vagyok benne, az apám valamire nagyon rá volt függve, amikor az anyámmal összejött. Valahogy neki mindig fura választásai voltak. Az első felesége nagyon furcsa, aztán Jasonék anyja szerintem aranyos, a miénk, hát ő nagyon francia, Willéké nagyon normális és nagyon nagy szerelem is volt, Editéké különleges, majd megint a furcsa dominált. Néha apám olyan, mint egy fékevesztett őrült.
- Mindig nagyon riasztó, amikor valaki Catherine-nek hív.
Motyogom, mert valljuk be, tényleg az. Vannak dolgok, amiket nem szeretek, ilyen a nevem is. Még Denis is, mikor "Payne"-ezik, rögtön rávágom, hogy "Brightmore vagyok", és valljuk be, nyomokban tök jó is vagyok benne, hogy Brightmore legyek, máskor meg annyira az anyám vagyok, hogy akár az ő nevét is viselhetném, de nem, akkor inkább legyen névtelen. Nagyon névtelen.
- Nem is tudom. Sokan nagyon furcsán néznek ránk, és valahogy nem értik, sőt, ítélkeznek. Ez nem zavar, nevetni szoktam rajtuk, de nálad más a helyzet, nem szerettem volna, hogy rosszul jöjjön ki a dolog.
De persze, ahogy annak lennie kell, rosszul jöttek ki. Komolyan mondom, ha valamit el lehet rontani, én kiváló példa vagyok rá, hogy hogyan is kell azt rosszul csinálni. Mintha ez lenne a legnagyobb képességem. Közelebb bújok hozzá, és vágyakozva pillantok fel rá.
- Mesélj nekem róla, nagyon szeretném megismerni a történetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=842287#post842287][b]Radetzky Bernárd - 2022.01.16. 11:55[/b][/url]

c a t h e r i n e
utolsó alkalom? engedd meg, hogy azt én döntsem el

Közelebb jön; egészen közel, hogy illata beférkőzik az orromba, és olyan sóvár-kíváncsi szemekkel néz rám, hogy el kell nevetnem magam. A vállaim megrázkódnak, fejem oldalra bukik. Pillantásom az övében, mélyen a lelkében, csak lassan pislogok. Milyen édes vagy!, gondolom, de nem mondom ki, helyette eltúlzó sóhajjal, mintha nehezemre esne teljesíteni a kérését, beadom a derekam. Szemeim az övéi között, ide-oda ficeregnek, vonásaimat hétköznapi boldogság színezi.
- De csak mert ennyire szeretnéd... - felelem halkan, s közelhajolva hozzá, számmal puhán az övére találok. Kezeim derekára simulnak, ajkaim elnyílnak, a nyelvem utat tör magának. Érezni szeretném. Nem érdekel senki és semmi, még a tény és a státusz sem, hogy szeretővé lettem és ahogy máskor, úgy épp ebben a pillanatban is házasságtörést követünk el. Hirtelen mozdulattal rántok egyet rajta, hogy egyensúlyát veszítse, és így még közelebb lehessünk egymáshoz. Belenevetek az érzésbe, a csókba, az illatával megtelt éjszakába, majd eltávolodva tőle, arcomra ragadt mosollyal, kéz a kézben indulok el vele. - Közel tíz évvel ezelőtt összesodort az élet egy boszorkánnyal, aki mindenáron szeretett volna megfelelni az édesapjának. A férfi erőszakos, mugliszármazású orosz katonaember volt, nem tűrte a mágiát, hiszen nem volt befolyással rá. Sokszor megverte a lányt, a semmiért is, követelte, hogy hagyjon fel a szemfényvesztéssel, irtsa ki magából a gonoszt. A lány mindent megígért; ezután jó lesz, higgyen neki, megoldást keres a problémára, megfékezi az erejét. Pécsre jött, hogy a nemzetközi tanulmányai által valamilyen úton-módon elnyerje apja szívét. És míg megoldás után kutatott, egymásra bukkantunk a büfében. Gyönyörű volt. Titokzatos. Ugyanakkor nem rejtegetett semmit, és az akcentusa!...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=842349#post842349][b]Catherine Hope Brightmore - 2022.01.17. 11:29[/b][/url]

A kényes kisasszonyok, mint amilyen én is vagyok, nem tagadom, bár szeretnek csókolózni, nem szeretnek akárkivel. Vele kimondottan szeretek, mert pont úgy csókol, hogy az számomra tökéletes legyen, olyan térdremegősen, jól esősen, és amikor magához húz, nem tudom megállni, hogy ne kuncogjak kissé. Annyira szeretem, hogy van, és annyira szeretem a tényt, hogy az enyém, hogy arra szavak sincsenek. Még akkor is, ha máshoz köt az eskü, legnagyobb szerencsémre a házasságom, tökéletes. Nem megyünk egymás idegeire, de Denis mindörökké a legjobb barátom, legcsodásabb szerelmem marad. Olyan tökéletes az életem, hogy néha komolyan gyanakszom arra, hogy valójában egy eltévedt, részeg unikornis telibe hányta az egészet és most azért van csillámvilág. Isten mentsen attól, hogy panaszkodjam, csak úgy eszembe jutott a tény. Éppen ezért a csók, mely amúgy emberek között teljesen természetes, most még jobban esik és még boldogabbá tesz, és attól még, hogy a köznyelvben "szerető", egyáltalán nem mondanám annak, habár az ablakon mászott be, de azért az ajtón engedtem ki.
- A nagy szerelem?
Pillantok fel rá kérdőn, bujkáló mosollyal. Aggódom az erőszakos apa és a múlt idő használatának kettőse miatt. Habár ott, ahol belebeszélek a történetbe még indokolt a múlt, de valahogy félek azt meghallani, hogy az az ember, akiről Bernárd ilyen szép hangon és tekintettel beszél, már teljes egészében múlt időt kapjon. Neki élnie kell. Azonban... mi van, ha nem él? Furcsa vágyat érzek az iránt, hogy megismerjem a lányt, ez a különös csodalényt, aki ekkora hatással volt rá. Figyelmesen nézem őt, ahogy haladunk, és várom a történet folytatását. Romantikus alkat révén pedig, szeressem bármennyire is a vele töltött időt, bármikor azt tudom mondani, hogy eddig tartott a közös út, neked pedig a másik mellett van a helyed. Csak, éljen. Csak legyen még remény.