36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 22. 21:30 | Link

Ruarc
SVK-MM tanterem

Annak ellenére, hogy a péntek általában péntekenként nem szokott dolgozni, most mégis sokáig volt bent munkában. Némi túlóra a jó időre való tekintettel, ha már egyszer annyian járnak be ilyenkor a Falatozóba. Ennek okán aztán mikor felért a kastélyba már jócskán tizenegy után járt az idő. Azt tervezte, hogy felmegy a szobába és ki is dől, de valahogy nem volt igazán álmos még, talán a rengeteg teától, amit megivott az este folyamán. Így válhatott lehetségessé, hogy mikor meglátta a kísértetszerű alakot az egyik folyosón haladni, ő maga is a nyomába szegődött. Nem úgy tűnt, mintha Ruarc járőrözne, úgyhogy kíváncsi volt rá, miben is sántikál. Megint szökne..? Nagyon furcsa volt az, ahogy közlekedett, legalábbis első pillantásra mindenképp úgy tűnt Sebastian számára, hogy itt valami egyébről van szó, mint egy szimpla éjszakai járkálásról, úgyhogy ezt meg akarta nézni magának. Oké, persze már semmi köze hozzá, talán nem is kellene, de valahogy az utóbb történtek után mégis csak érdekelte a dolog. Na meg úgy általánosságban is túlságosan dolgozott a gyanakvás benne, főleg, ha az albínó fiúról volt szó.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 21:47 | Link

Mennyi idő is telt el a kinevezése óta? Már maga sem tudta, annyira összemosódtak a napok, mióta fogva tartotta a kastély - valahol időközben elmúlt egy születésnapja, ami megmagyarázhatatlanul fájó, üres pontként maradt meg halványan emlékezetében. Sokszor megesett, hogy járőrözés után nem tért vissza a hálókörletbe, csak elaludt valamelyik csendes, elhagyatott zugában a kastélynak, hogy hajnaltájt kerüljön csak elő. Ha észre is vette bárki, nem tette szóvá, ő pedig ezekben a töredék órákban talált magának csalóka szabadságot, maréknyi magányt, amit nem zavartak meg mások. Ebben a csöndben hallotta először - éjjel, egészen halkan és távolról, mint a hegyeken túl tomboló vihar morajlását. Mielőtt azonban elérhetett volna a forrásig, mindannyiszor megzavarták vagy a hang elhallgatott, neki pedig csak a határtalan csalódottság maradt.  
Ezt a hangot követte most is, minden figyelmét a leheletfinom fonal megtalálása és megtartása kötötte le, megszokott echoja helyett csak kinyújtott keze segítette a tájékozódásban. Annyira hirtelen jött a hívás, hogy mindenét odahagyta, ágyából ugrott ki és szinte futva ereszkedett le a toronyból, hogy nehogy megint elszalassza ezt a furcsa tüneményt. Hiába siet, meg-megtorpant, hallgatózva, a keleti szárny felé tartva, egy alvajáró lépéseivel - vékony alvóruhájában, mezítláb, teljesen nesztelenül. Végül eltűnik az egyik ajtó mögött.
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. július 22. 21:49
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 22. 21:50 | Link

Nem látta, hogy a másiknál lett volna bármi, ami szökésre utalhat, de talán csak az ő figyelmét kerülte el a sötétben. Viszont miért jár mezítláb? Kész rejtély volt az egész, amit nem értett, csak úgy nem, mint sok más dolgot a fiú körül, de mióta beszélt Radúzzal és volt ideje gondolkodni a dolgon, igyekezett nem undorral fordulni a másik felé, még ha továbbra is félt tőle. Viszont ez az egész séta, ami keresztülhaladt lényegében az egész kastélyon, most jobban piszkálta a kíváncsiságát annál, hogy esetleg az ellenszenve domináljon, és mikor a fiú eltűnt egy ajtó mögött, akkor ő is követte és megállt előtte. Milyen hely ez? Nem mert világítani a pálcával, anélkül meg esélytelen volt, hogy elolvassa a kiírást, úgyhogy végül sóhajtott egyet. Nem mert csak úgy a másik után menni, mert mi van, ha megtámadja valami melodimágus akármivel? Így viszont kénytelen volt némileg leengedni az eddig tökéletes védelmét, hogy a másik hallhassa, hogy itt van. Már ha egyáltalán figyelt arra, hogy van-e bárki a környéken, mert talán túlságosan is céltudatosan haladt ahhoz, hogy igazán körültekintő lehessen. Aztán mikor már úgy egy perc is eltelt, akkor Sebastian is belépett a terembe, éberen figyelve minden moccanásra, rezzenésre, mert nem szerette volna, ha egyenesen belesétál valami általa nem ismert varázslatba.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 21:59 | Link

Az ajtó nehézkesen, nyikorogva engedett az apró kéz unszolásának és ugyanilyen lomhán és vonakodva zárult be Ru mögött. A fiú küszöbön túl megtorpant, az ajtófába kapaszkodva, míg inai megfeszültek a visszafogott izgalomtól. Odabent majdnem tökéletes sötétség fogadta, puhán magához ölelve és elrejtve, neki pedig kellett pár pillanat, hogy echozzon. Sosem járt ebben a teremben, bár a falhoz tolt padok arról árulkodtak, valaha órákat tarthattak itt, régóta használaton kívül állt és megmagyarázhatatlanul ridegnek tűnt - hűvös hiánya lengte be annak, ami egykor itt lehetett. De valami mégis itt maradt.
Akadt egy ablak, amin halovány derengés szűrődött be, delejes holdfény, amiben hópelyhekként kavarogtak a léptei nyomán felrebbenő porszemek - minden ízében remegett, mert egyszerre futott volna felé és el tőle. Érezte. Nem látta, de pontosan tudta, hol keresse, mert mint egy mágnes, ellenállhatatlanul vonzotta magához; ő pedig úgy ment, mintha kötélen egyensúlyozott volna a mélység felett.
Lélegzetét visszatartva félrerántotta a függönyt, mert látni akarta a homályban árnyéknak tetsző testet, mielőtt megérintette volna. A zongora vékony, szinte illúziószerű kontúrjai hullámoztak szeme előtt, s csak érintése alatt szilárdult meg. Ujjaira finom por ragadt, a hangszer viszont fenyegetően felmordult, felé kapva. Elrántotta a kezét, mint aki megégette magát, majd sokkal lassabban, óvatosabban újrapróbálta.
Meg akarta szelídíteni.
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 22. 22:14 | Link

Fogalma sem volt róla, hogy a másik észrevette-e jöttét, de mikor belépett a terembe, akkor megállt, reményei szerint mindenre felkészülve. Készen volt arra is, hogy akár azonnal előkapja a varázspálcáját és megpróbálja magát megvédeni, ha arra lenne szükség, de végül ezt szerencsésen megúszta. Nem történt semmi, csak a csend fogadta, de egyelőre hagyta felszínes gondolatait védelem nélkül kavarogni, hiszen ő volt az, aki a másik után lopózott. Nem akart rosszat, tényleg nem, csak kíváncsi volt, és ahogy tovább lépdelt meglátta a fiút is ismét, aki éppen egy zongora mellett állt. Hozzáért, aztán elkapta a kezét, mintha csak megégette volna, de utána ismét megpróbálta... Különös. Még néhány lépést tett, de aztán pár méterre Ruarctól megállt, mert nem merte megzavarni ezt a furcsa jelenetet. Egészen különös látványt nyújtott a másik, ahogy hálóruhában figyelte a zongorát, na meg a mezítlábasságon a fiú még mindig meg volt átalkodva egy kissé. Nem nagyon tudta mire vélni ezt az egészet, de éppen ezért volt egyre kíváncsibb és kíváncsibb, és ezért nem akart egyszerűen sarkon fordulni sem, hogy távozzon. Egyszerűen látni akarta, hogy mi sül ki ebből, még ha a meggondolatlanságát a fáradtsága is szülte. A másik, ha esetleg észrevette őt, akkor főleg érdeklődést észlelhetett a zongora és a cselekmény irányába.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 22:33 | Link

A világ megszűnt létezni. Csak a politúrozott fa simasága maradt, amin apró karcolásokat és kopott foltokat fedezett fel, ahogy leheletfinoman cirógatta, egész halkan, szinte zümmögve dúdolva közben. Hiába volt halott anyag, a mágia, mely átitatta, nemcsak megőrizte az erezet egykori finom, ősöreg lüktetését, de dobbanásait dallamok szőtték át, egész történetek, amik az évek során ivódtak rostjai közé. Gyönyörű volt, minden részletében, igézően szép és lelke volt, lelke, ami hallotta és értette őt. Hozzábújt, fülét a zongora oldalához tapasztva, mintha meg akarta volna ölelni a hozzá képest óriás hangszert, csillapítva magányát, enyhítve a húrjait mardosó elhagyatottságon, tovább zsongva neki a szavakat ölteni képtelen üzenetet, szólongatva és kérlelve őt. Mintha évek peregtek volna le, míg választ kapott és lassan felnyithatta a billentyűket védő falapot. Jóformán áhítattal simított végig az elefántcsont és ében lapocskákon, ahogy az őket fedő filcet - s vele együtt az azt leterítő gondoskodó kezek emlékét is - félresöpörte, hogy letelepedhessen a padra. Tétovázott, nem merve leütni egyetlen billentyűt sem, nehogy kivételezésnek hasson, csak cirógatta őket, míg végül elszánta magát és felreppent az első hang. Elég volt ez az egyetlen érintés, hogy elkapja a láz, sietősen levetette az ujjatlan pólóját takaró pizsama felsőt, félredobva, hogy hosszú ujja ne akadályozhassa.
Az apró kezek boszorkányos könnyedséggel játszottak, súlyos dallamot csalva elő az óriásból, ami meghajolt zenéje előtt, egybeolvadva vele. Ebben a pillanatban hangszer és zenész egyazon érzés alatt görnyedt meg, s az indulat elég volt, hogy Ruarc máskor rezzenéstelen alakja egész testében mozgásba lendüljön. Hiányzott belőle minden kötöttség, minden profizmusra valló elegancia és helyes tartás, ő túlcsordult és minden ízében mesélt, zenébe öntve magát.
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 22. 22:53 | Link

Nem tudta, hogy a másik nem vette észre vagy nem akarta észrevenni, de nem igyekezett olyan nagyon, hogy felhívja magára a figyelmet. Volt valami roppantmód lenyűgöző az egész jelenetben, ahogy a holdfényben szinte vakítóan fehér alak a zongorával foglalkozott. Aztán levette a pizsama felsőt is, úgyhogy Sebby most már biztos lehetett benne, hogy a fiúnak fogalma sincs arról, hogy figyelik őt, ellenben ő nem tudta elszakítani a tekintetét a látványtól, mert bár még mindig félt Ruarctól, a jelenet különös szépséget nem tudta nem észrevenni. Vékony volt a karja és törékenynek tetszett az egész alakja, ami éles kontrasztot mutatott a zongorával miközben játszani kezdett, de a haján is szinte csillogott a holdfény, a dallam pedig, ami felcsendült, egészen varázslatos volt. Szerette a zenét, mert kifejezőnek érezte, olyasminek, ami teremtő erővel bír, és nem csak érzéseket hoz létre, hanem lelkeket is gyógyít.
Sebby végül csak csendesen leült törökülésbe ott, ahol éppen volt, úgy nézte és hallgatta ezt az egészet, egyelőre pedig nem tudta még eldönteni, hogy megpróbáljon-e azelőtt távozni, hogy a másik befejezi, hogy ne zavarja meg azt, ami történik, vagy várja meg, nyíltan vállalva, hogy figyelte őt. Nem szeretett leskelődni, de most lekötötte a zene, meg ez a különös terem is, aminek olyan furcsa volt a hangulata. Valahol azért kaparászott benne a lelkiismeret, mert talán nem kellene ezt tennie, de ha a másik nem foglalkozott vele, akkor talán mindegy is. Figyelmesen hallgatta inkább a zenét, nézte a mozdulatokat, és közben kicsit talán ki is kapcsolt az agya. Nem volt nehéz, mert ilyen kései órán a dallamok könnyen elragadták.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 23:42 | Link

Fogalma sem volt hívatlan vendégéről vagy az őt körülvevő világról - az ujjai hegyén át a zongorához láncolta magát, minden más elhalványult és elsikkadt, ahogy a dallam körülfonta. Azonban nem állt meg itt, tovább kavargott, megtöltve a teret és fogcsikorgatva kaparta a falakat, még többet akarva, többet egy álmatag, porízű levegőjű helyiségnél. Mintha kivágódtak volna az ablakok, a zene viharként söpört végig a termen, ahogy a felgyülemlett csend utat vágott magának. Ru szenvedéllyel játszott, korlátok és gondolkodás nélkül, tisztán érzésből, s ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor vonásai felengedtek - játékból emberré lett, hús-vér lénnyé. A dallam felkapta és úgy játszott vele, ahogy szél a falevéllel, míg jóformán szédült és nem kapott levegőt. A fiú itt, fekete és fehér csupasz kontrasztjai közt mutatta meg színeit, de nem egyenként, hanem örvénybe öntve mindet, szüntelen, szemfájdító kavargásban.
Minél tovább játszott, annál feszültebbnek, nyugtalanabbnak tűnt, mintha nem lett volna elég a tempó, a hangerő, a komplexitás - a dallam méreggé változott, mert kevés volt egyetlen pár kéz és a billentyűk egyre fagyosabbá váltak, csuszamlóssá lettek ujjai alatt. Játszani akart, de bármit is tett, botladozásnak érezte, s minél jobban akarta, annál inkább gyűlt benne a keserű elégtelenség. Nemnemnem, nem ez, és ez sem, nem ezt kereste... Az első hamis hanggal megtört a varázs és a zongora disszonáns fájdalomsikolyt hallatott, ahogy Ru mindkét kezével rácsapott, miszlikbe aprítva mindent. A csend vérzett, ahogy zihálva felugrott, ha már ellökni nem tudta magát a hangszertől. Remegő keze ökölbe szorult, mintha ütni készülne, mégsem mozdult.
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 22. 23:43 | Link

Egy idő után, ha akart sem tudott volna mozdulni. A zene megbabonázta, lebilincselte, és szinte pislogni is elfelejtett, ahogy egyre nagyobb lendületet vett. Ez most nem volt rá olyan rémítő hatással, mint a fiú dala, de azért valahogy, mikor már feszültnek tetszett az egész, jobbnak látta, ha védekezőn felhúzza maga előtt a térdeit. Körbeölelte saját lábát, és úgy nézte a fehér alakot, aztán egyszer csak félbeszakadt az egész, Ruarc rácsapott a zongorára, amitől Sebby riadtan összerezzent. Nem tudta, mi történt ilyen hirtelen, de azt meg merte volna tippelni, hogy a másik fiú az érzéseit adta bele ebbe a dallamba, majd abba is, ahogy véget vetett neki. A védelmét is ösztönből vonta újra fel, csak hogy aztán a következő pillanatban rájöjjön, hogy nem szabad, most nem, mert akkor csak rosszabb lesz az egész, ha a másikat váratlanul éri a jelenléte, úgyhogy ösztöneivel ellenkezve engedte le ismét. Nem mozdult, de átcikázott a fején a gondolat, hogy az, hogy itt maradt, mégsem volt jó ötlet, mert mi van, ha a másik bántani fogja..? A legutóbbi eset után igazából nem is csodálkozott volna rajta. Meg úgy általában sem volt már biztos, hogy mit is várhat egy ilyen furcsa valakitől. Másrészről viszont nem akart elsunnyogni, mint valami tolvaj, miután végighallgatta ezt az egészet, úgyhogy mindenre felkészülve kuporgott tovább a helyén, miközben tekintetét egy pillanatra sem szakította el a másiktól.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 23. 00:52 | Link

Nevet adtál nekem. Otthont adtál nekem. Temérdek időt, mérhetetlen tudásod cseppjeit, maradék érzéseid, dallamod és zenéd, a gondolataid közt fészkelő puha csendet, mosolyaid melegét, múltad nyirkos hűvösét és alvadt titkait. Te tanítottál játszani, ott ültél mellettem és megmutattad, hogyan mondjam el, amit másképp nem tudok - mindig, mindig egymásnak játszottunk.
Hol vagy, amikor szükségem van rád? Miért késlekedsz, amikor hívlak?


A pillanatok dermedten vánszorogtak, mígnem vontatott, nehéz mozdulattal arcára szorította kezeit, elnyújtott, néma sikolyt hallatva, amibe beleremegtek az ablaküvegek. Úgy érezte, mintha kést döftek volna a mellkasába és a fájdalom nem akart engedni, még akkor sem, amikor végre folyni kezdtek a könnyei. Nem maszatolták el eléggé a látását és ott volt előtte a sápadt, vörös szeplőkkel tele kézfej, mely négykezest játszott vele. Esetlenül kente el könnyeit, míg remegése erőt vett rajta és visszatottyant az előbbi helyére, összegörnyedve. Percek teltek el, mire felpillantott, üres tekintettel meredve a sötétbe, hogy lassú, tétova mozdulattal közelebb húzza a padot, ujjbegyeit bocsánatérően húzva végig a zongora szélén.*
- Sajnálom,-*szipogta halkan, fáradt rekedtséggel hangjában.*- Nem te tehetsz róla. Téged is...-*torkán akadt a szó, aminek súlya hirtelen rázuhant, s amit elméje automatikusan megpróbált kilökni.

Nem tudok enni, nem tudok aludni, fáj levegőt venni és a gondolataim dermedt félelemben toporognak, Rád várva. Mert ha megmoccannak, fel kell fognom a felfoghatatlant, meglátni az elefántot, ami azóta követ mindenhova, hogy magammal hordozom csak a fejemben létező ígéretedet - visszajössz értem.
Mert ha benned nem...ha neked nem...akkor ki..?


Zenét akart. Játszania kellett, elbújni a gondolatok elől. Újrakezdte, puhán és lassan, de a hangok közötti perctöredékek egyenetlenekké váltak - ez a dallam zaklatottan hullámzott, céltalanul futva tajtékként a fövenyre újra és újra, halkan jajongva őrölve mindazt, amit Ru érzett.
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 23. 19:27 | Link

Megremegtek az üvegek, amitől ismét összerezzent, de már nem ijedt meg annyira. Úgy gondolta, hogy a másik biztosan nem vette őt észre, különben nem viselkedne ennyire nyíltan, anélkül, hogy a legkisebb mértékben is rejteni szeretné a tetteit. Nem látta, hogy sír, ennyire nem volt jó a szeme, de a szipogás hangja erre engedett következtetni, amitől egy kicsit elszomorodott ő is. Valami baj van a sráccal, nyilvánvaló, hogy kínlódik, ő pedig most éppen rettenetesen szégyellte magát, mert látta ezt. Nem kellett volna követnie, rossz ötlet volt, de most már nem lopózhat csak el úgy. Azt mondta a másiknak, hogy meglopja, ha gondolatokat hallgat kérdezés nélkül, de az sem különb, ha ő ezt végig nézi, és szó nélkül távozik. Nem tudta még mit tegyen, de abban már most biztos volt, hogy túl sokáig maradt.
Aztán a halk hang, ahogy a másik bocsánatot kért a zongorától és megsimogatta, megrepesztette a falat, amit köztük feszült. Le még nem omlott, közel sem, de Sebby talán kezdett átlátni a résen, és összeállt a kép, a zenével, a történésekkel, a legutóbbi érzelmekkel együtt. Még mindig nem tudhatta, hogy pontosan mi történt, de azt igen, hogy Ruarcnak nagyon fáj. Hát egy éve nem éppen ő volt az, aki mindent megadott volna azért bánatában, hogy valaki egy kicsit magához szorítsa? Védje meg?
Nem tudta, hogy a másiknak tényleg szüksége van-e erre, vagy el fogja lökni, esetleg meg fogja támadni, de meg akarta kockáztatni. Sajnálta őt, mert a magányt ő is ismerte. Még mindig viszolygott tőle, ha arra gondolt, hogy mikre képes, de nem tudott elmenni egyszerűen egy ennyire megtört alak mellett, mert valahol időközben összeszedett némi empátiát talán.
Felkelt hát és halkan szusszanva lépett közelebb a másikhoz. Lehet, hogy meg fogja ütni. Nem baj, gyenge, vézna, nem tudja bántani. Akárhogy is lesz, meg kellene próbálni…
Talán csak a fáradtsága tehetett róla igazán, hogy végül valóban a fiú mellé ült, aztán átkarolta vékony vállait. Nem fogta le, le lehetett rázni az érintését, de jobb híján közben gondolatban üzent.
„Tudom, hogy hallod… nem akartam ezt meglesni, de így esett mégis. És úgy gondolom, hogy jobb, ha tudod. Sajnálom” – hajtotta le a fejét.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 26. 00:40 | Link

How can I say this without breaking
How can I say this without taking over
How can I put it down into words
When it's almost too much for my soul alone


A dallam hajladozott, attól függően, melyik érzelem ragadta épp magához az irányítást a benne tusakodók közül - kétségbeesést súroló kilátástalanság kifulladásig hajszolt rondója, gyásszal keveredő félelem nehéz, bénító ütései, elhagyatottság félénk hangjai, gyermekien tiszta bizalom utolsó halk reménytöredékei, fáradtság alig vonszolódó szólama, üresség furcsán csengő visszhangja... Egyetlen óriási kaleidoszkóppá álltak össze, ismétlődések nélkül, vég nélkül ömölve elő ujjaiból, amik csak ontották a felhalmozódott, alaktalan gondolatokat magukból. Nem és nem akartak fogyatkozni, sőt, mintha egyre több torlódott volna fel, ahogy az egymásnak feszülő indulatok lassan emlékei felé nyújtóztak és belemélyesztették karmaikat, hogy szétcincáljanak mindent, ami volt.

Egy részem végig sejtette. Tudta. Búcsú nélkül hagytál el, a lehető legfájdalmasabban tépve ki magad lényemből - hogyan lehet úgy élni, hogy egy reggel arra ébredsz, valaki sebészi pontossággal kimetszette a szíved? Egy lyuk van a helyén, melyen keresztül tovább szivárog időm, homokkal töltve az űrt, mely csak nyeli és nyeli.
Kietlen sivataggá tettél odabent.
Elvetted azt, amitől az ég határtalanul kék, amitől a csend édes és a sötétség bársonypuha, hangod nyári esőillatát, hópehely érintéseidet, melyek hűvösen olvadtak bőrömre és melyek közt sosem akadt két egyforma. Magaddal vitted a nevem, melyet többet nem mond ki senki, mert sosem lesz ugyanolyan a hangja, nem ugyanazt jelenti majd.
Elárultál - és egy szívdobbanás alatt visszafogadnálak, ha lenne rá módom.


A mellé csendben leereszkedőt nem is érzékeli, a sírás és a zene markukban tartják, azonban az érintést annál inkább - amilyen könnyed és óvatos, annyira durvának hat, mert Ru úgy ugrik fel, mintha lökték volna, maga elé kapva kezeit. A pad azonban a másik súlyának köszönhetően nem mozdul odébb és nekiütközve elveszti egyensúlyát, esés közben akaratlan is letenyerelve a billentyűket, fájdalmas jajduláshoz hasonló hangot erőszakolva ki a zongorából, amit puffanás követ, ahogy átesik az ülésen.
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 27. 11:30 | Link

Ruarc

Igazából talán egyáltalán nem volt jó ötlet, hogy csak úgy leült a másik mellé, már legalábbis annak fényében biztosan nem, hogy a fiú úgy ugrott fel, mint akit áramütés ért. A zongora hangja fájón zengett fel, ahogy az apró tenyér érte, és Sebbynek egy töredékpillanat alatt átfutott a fején a gondolat, hogy ennél talán még az is nagyobb zajt csapna, ha Sherlock ugrana fel rá a maga súlyával. Mégis, ahogy látta, hogy mi következik, teljesen automatikusan mozdult. Felpattant, ezzel odébb lökve a zongorapadot, aztán a fiú után nyúlt, de mivel elsőre csak a ruhát sikerült elkapnia a háta közepén és úgy rántotta vissza az esésből, utána még egy mozdulatra szükség volt, hogy a derekát fogva egyensúlyba állítsa, már csak azért is, mert a trikó bizony reccsent egyet. Még ő is meglepődött egyébként, hogy a másik mennyire vékonyka, tényleg csak gyerekként tudott rá gondolni, most még inkább, hiába voltak hasonló korúak.
- Nem hallottad, hogy jövök? - kérdezte aztán őszinte meglepettséggel a hangjában. - Nem akartam fennhangon megzavarni a zenét, szóval itt beszéltem neked fejben - pislogott rá, közben el is engedve és egy lépést hátrálva tőle, mert nem tudta, hogy ezek után mégis mire számítson. - Rendben vagy? - kérdezte még, aztán várakozó álláspontra helyezkedett. Ötlete sem volt, hogy mi jön, simán lehetett ebből újabb kiabálás, vagy valami melodimágus technika, amit nem is ismer, de még akár, bár nagyon talán, az is megeshet, hogy normális választ kap. Végül is vannak még csodák.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2016. július 27. 11:30
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 5. 22:51 | Link

A várt esés késett, helyette rántás, reccsenés következett, majd hirtelen egyensúlyba billent a világ. Nem kellett kinyitnia a szemét, már az illatáról felismerte, elvégre hónapjai voltak, hogy emlékezetébe véshesse. A félelem megbénította, nem kapálózott és egy hang sem hagyta el az ajkát. Bár Sebastian átlagos magasságú és karcsú volt, Ru eltörpült mellette, csontjai pedig már-már hivalkodóan mutatták magukat, ahogy vékony tagjai megfeszültek és finoman remegtek.

Túl közel - a szavak rémülten vergődtek odabent, míg érzékeimet egyetlen pillanat is túl sok részlettel halmozta el. Valahol a torkom mélyén megfulladt egy kiáltás, amint a karok, mintha csak játék lennék, elkaptak és tartottak. Nem tudtam kivenni a szavakat, teljesen összemosódtak, pedig a könnyeknek csak a látásomat kellett volna elhomályosítania; mégsem szűrődött át több a hang tónusainál. Miért értél hozzám? Miért kaptál utánam? Most a kezeid közt fogok darabjaimra hullani és ha akarnál, se tudnál összetartani.

A karcsú ujjak öntudatlan martak a pulóver puha anyagába, de csak a kétségbeesés adott nekik erőt - amint elengedték, Rut nem tartották meg többé térdei és mintha lassított felvételt vagy tollpelyhet figyelt volna az ember, lerogyott. Mintha minden élet elhagyta volna a tagjait, egyszerre tényleg olyan ernyedté vált, mint egy rongybaba. Légzése szabálytalanná, sekély kortyokban kapdosta a levegőt és ha a sötétben látni lehetett volna az arcát, furcsán torz vonásai fájdalomról árulkodtak volna.



Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. augusztus 6. 17:05 | Link

Ruarc

Lehetett volna azt mondani, hogy meglepte a dolog, de nem. Azok után, hogy előbb Rémi fordult ki önmagából a szeme láttára, aztán Ricsi hullott darabjaira a karjai között, majd végignézte a testvére tüneteit és ennek kapcsán már addig is eljutott, hogy utánaolvasson mindenféle lelki problémáknak, már nem érte teljesen felkészületlenül, hogy a másik sírva kapaszkodott előbb belé, aztán összecsuklott. Kétségtelen, hogy megijedt ettől, mert első pillantásra nem tudta felmérni, mekkora a baj és az is átszaladt a fején, hogy a fiú elájult, de azért még magához mérten is egészen realista gondolatok szaladtak át hirtelen a fején, miközben ő maga is hirtelen letérdelt a másik elé, mert elkapni már nem volt módja, miközben a fiú lábai feladták a harcot.
Egyelőre nem tudta, hogy hozzá merjen-e érni, de amennyire az előbb elkábította a zene hangulata és a fáradtság tompasága, most épp annyira előtérbe került a logikus énje. Hiába nem kedveli, nem hagyhatja itt így, és annak fényében, hogy a másik már eleve betegesen sovány, szinte biztos, hogy orvosra lenne szüksége... ez viszont még odébb van.
- Figyelj rám! Hallasz? - beszélt hozzá továbbra is halkan, még ha úgy is tűnt, hogy teljesen felesleges. A sekély lélegzet hangjai nem jelentettek semmi jót, a másik valószínűleg teljesen kiborult, akkor pedig először megnyugtatni kellene egy kicsit. - Megfogom a kezed - kommentálta, hogy mit csinál, és valóban a fiú keze után nyúlt, hogy a mellkasára simítsa, még ha az elméjében egy hátul kaparászó csendes hangocska éppen az ellenérzésekről is beszélt. Még jó, hogy ezt a másik nem hallhatta, Sebastian meg egyelőre félresöpörte.
- Lélegezz velem egyszerre, érzed? - mutatta neki, remélve, hogy ha elégszer mondja el, akkor a másik talán hallgat is rá, és kicsit csillapodik ez a rohamszerű valami. Ha kellett, akkor elismételte, egészen addig, míg a másik valamilyen reakciót nem adott rá.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 6. 23:33 | Link

Hallottam. Nem akartam hallani, de túlságosan fájt, nem tudtam máshova hangolni, elbújni előle. Semmi sem volt a helyén - a hang, a kéz meleg, ahogy ujjaimat a szíve fölé húzta, a zaklatott vergődés odabenn, a mellkas szabályos emelkedése és süllyedése... Minden, minden torzképe annak, amire vágytam, amire szükségem lett volna.
Igazságtalan voltam. Ez a kéz segíteni akart, tartani és adni, míg a vörös szeplős ujjak egy újabb darabot szaggattak ki belőlem, mégis az Abel örökké fagyos érintései hagyta jégvirágokat sirattam. Csöndjét, mely úgy burkolt be, óvón, mint felhő a mögé rejtőző Holdat, ködpuhán és sejtelmesen. Dallamát, mely álomba ringatott és gyöngéden kitörölte éjszakánk maradékát szememből. Nem az bántott, hogy él, hanem hogy semmi, de semmi közös nem volt bennük, egyetlen morzsányi illúziót sem hagyott nekem.


Felsírt, furcsán levegőtlen szűkölést hallatva, mint a kutyakölyök, amibe belerúgtak. Meg sem próbált elhúzódni, bár lehet, hogy egyszerűen nem maradt rá ereje. Egyébként is, hova futhatott volna? Mit mondhatott volna? Ellenállás nélkül hagyja, hogy tegyenek vele, amit akarnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. augusztus 7. 20:11 | Link

Ruarc

Megfeszült figyelemmel kísérte a fiú minden egyes mozdulatát, mert fogalma sem volt egyelőre, hogy mekkora is a baj, de ha egészen addig nem is volt benne biztos, hogy jó nagy, amint a másik felsírt, már biztos lehetett benne. Egy kicsit maga is megijedt, hogy most mi történik, és hogy egyáltalán mit is kéne tennie ebben a helyzetben, mert az láthatóan nem segített, hogy igyekezett nyugtatni a fiút. Végül jobb híján magához vonta átkarolva és lassan ringatva, miközben azon gondolkodott, hogy vajon eltudna-e vele jutni a gyengélkedőig, ha megpróbálná. Mégsem mert vele csak úgy véletlenszerűen elindulni, mert fogalma sem volt róla, hogy vajon nem kap-e valamilyen rohamot netán út közben, mármint azon a sírógörcsön felül, ami már most is megvolt.
Nagyot szusszant, amitől megrebbentek a hófehér hajszálak, és kénytelen-kelletlen megadta magát a helyzetnek, mert ez bizony most legilimenciáért kiáltott. Az állandóan magánál hordott bájitalok között volt nyugtató is, mert voltak páran a közelében, akiknek akár szüksége is lehetett volna rá, de mivel nem tudta, hogy a gyerek allergiás-e bármire, így kénytelen volt előbb utánanézni a dolgoknak. Ha semmire sem válaszol, akkor muszáj így, márpedig Ruarc láthatóan nem volt beszédképes állapotban.
Elcsitította magában a riadtság hangjait, hogy koncentrálhasson, aztán behatolt a fiú elméjébe. Igyekezett diszkrét lenni és csak azt nézni meg, amire feltétlen szüksége volt, de fogalma sem volt merre induljon, és a fiú fejében képeken alapuló emlékek helyett sokkal inkább hangokat és érzéseket talált. Próbált aztán megfogni valami orvosi emléket, hogy megtalálhassa, amire szüksége van, de annyi volt a gyengélkedős esetekből, hogy eltartott egy darabig, amíg megtalálta az elsőt. Kicsit el is szégyellte magát, mert egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy a másik ennyit betegeskedett, de most nem volt idő arra, hogy ezzel foglalkozzon. Amikor végre megtalálta a vélhetően első esetet, aminél reményei szerint az is elhangzott, hogy van-e valamilyen allergiája, megállt, és hagyta magának, hogy elmélyedjen a képben. Meglepődve hallgatta, hogy vámpírharapások miatt akarják tesztelni a fiút, hogy nem kapott-e el valamit, aztán következett a szokásos bájitalainak a listája, erősítők és vérképzők, végül pedig valóban rákérdezett a javasasszony arra is, hogy van-e allergiája. Mivel a válasz nemleges volt, így Sebby azonnal kihátrált az elméjéből, és a szütyő után nyúlt, amiben a fiolákat tartotta. Megkereste a szükségeset és pár pillanatig tallózott rajta, hogy mit is csináljon most vele, de végül csak Ruru szájához tartotta, és reményei szerint sikerült is leönteni a torkán.
Hozzászólásai ebben a témában


Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 11. 00:30 | Link

A mozdulat idegenszerű volt - nem neki szánták, mégis megőrzött valamennyit biztonságot adó melegéből. Mint egy idegen cipője, törte és nem illett rá igazán, de a ringatás valahogy feledtette vele, mert a ritmusa ugyanaz volt, mint ami benne is lüktetett. Különös, furcsa dolog, hogyan csillapította néhány végtelenül egyszerű mozdulat,legalább annyira, hogy újra használni bírja erejét. Kizárt minden hangot, az utolsó neszig száműzte őket, befelé fordulva és lassan ringott tovább, mint a falevél, amit aláhulló vízcseppek táncoltatnak a felszínen. A légzése szabályossá vált, bár továbbra is sekély maradt és kapkodó - egy újabb érzéshullám homokba rótt vonalakként mosta volna el mindezt, nyomtalanul és újra fulladozásra kényszerítve.

Lorelai látta minden bizonnyal a legtöbbet a kastélyból, aminek gondolata a legtöbb diákot libabőrös borzongással lepné meg, Rut azonban a legkevésbé sem zavarta a nő sokszor durvaságot súroló nyers szókimondása. Kapcsolatuk formális és távolságtartó volt, annak ellenére is, hogy érezte sajnálattal teli pillantásait, amikor a javasasszony azt hitte, alszik vagy épp nem figyel. Beszélgetéseik viszont meggyőzték róla, hogy érzelmei nem homályosítják el józan ítéletét és épp ezért merte rábízni magát, ahányszor megsérült vagy rosszul lett. A vele és a gyengélkedővel kapcsolatos emlékek egyfajta különös nyugalmat sugároztak, mert a paravánok közt lappangó csend gyógyír volt ricsajtól sajgó, elcsigázott lelkének, az első pillanattól. Egyedül a szagát nem állhatta, a fertőtlenítők jellegzetes szúrósságát, ami a számtalan bájital és gyógynövény esszenciájával keveredett.
Mindez azonban csak elméjének egy hátsó, apró zugában fogalmazódott gondolattá, észrevétlenül meglapulva temérdek másik alatt. Ami sokkal inkább lekötötte, az a váratlanul felcsendülő dallam volt - megesküdött volna, hogy még sosem hallotta, mégis ismerősnek tűnt. Kristálytisztán ki tudta venni, minden hangját, minden apró részletét... Fegyelmezett, de béklyóik feszegető indulatok hajszolták egymást, jól leplezett szenvedélyek, melyek szinte sosem buktak felszínre, alig súrolva azt. Amit most felfedezett, olyannak tetszett, mint a Hold arca, az a másik, sötét, sosem mutatott orca, amit alig egy-két ember láthatott az idők során. Hegek szabdalták, nem kevés és nem kis sebek nyomai, s egy töredék pillanatig mintha egy tükörlabirintuson sétál volna keresztül, amint félresimított egy réteget, hogy a szitáló por alatt megérezte a lüktetést, ami a dallam szívét jelentette. Sosem járt még ilyen mélyen, egy kivétellel, s olyan óvatosan érintette, mintha szappanbuborékot akarna simogatni.
Furcsa, hogy nemcsak gondolatai, de keze is mozdult, Sebastain arcát érintve és kutatva. Talán segített benne a nehezen, ám különösebb ellenállás nélkül lenyelt bájital, talán az tehetett róla, hogy a karcsú ujjak kisvártatva elszakadtak a másik vonásaitól, hogy a kézzel együtt ernyedten hulljanak Ru ölébe. A szer gyorsan hatott, azonban nem ennyire legyengült szervezetnek volt szánva eredetileg és nagyobbat ütött a kelleténél.

Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. augusztus 11. 18:37 | Link

Ru

Lassan csitulni kezdett a másik, halkabb lett a lélegzet és a sírás hangjai, de Sebby ezt csak a tudata peremén érzékelte, hiszen arra koncentrált, hogy a másik fiú fejéből halássza ki azokat az információkat, amik kellettek ahhoz, hogy beadhassa neki a nyugtató bájitalt. Ettől függetlenül a változás feltűnő volt számára így is, csak éppen másképp, hiszen egyáltalán nem volt mindegy, hogy egy zilált, kapdosó elmével van dolga, vagy olyannal, ami koncentrál.
Ruarc pedig most határozottan figyelt. Hogy mire, arra Sebby nem jött rá azonnal, mert még a megfelelő emlékképeket kereste, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat a fiúnál, hiszen egészen másmilyen alapjai voltak az emlékeinek, mint egy látónál. Kicsit arra tudta volna hasonlítani, mint amikor Feather fejébe nézett bele, csak a kutyánál a homályos vonalú képek mellett teljes csend honolt az elmében, itt viszont épp ellenkezőleg - minden csupa hang volt.
Teljesen véletlenül botlott bele egy olyan emlékbe, amiben a fiú éppen tőle félt. Átsuhant csak az egész, ki tudja miért, talán mert a másik éppen ilyesmire gondolt, de mielőtt kihátrált volna a fejéből, megtorpant egy pillanatra. Meg akarta érteni, hogy mi történt, miért nem egyeznek és miért olyan furcsa a másik, hogy még mindig nem tudja őt hova tenni, és azt is, hogy miért mondta rá, hogy szörnyeteg. Nem lesz többé ilyen lehetősége rá.
Bár már most nyomta a dolog a lelkiismeretét, mégis rászánt egy rövid időt, hogy körbejárja az emléket, hiszen a másik már úgyis nyugodtabban lélegzett és nem fenyegette annyira, hogy baja lesz ettől az egésztől. Tényleg igyekezett, épp csak meghallgatta, hogy mit hall belőle a másik... aztán hirtelen leesett neki, hogy mire figyel a fiú annyira. A szemei riadtan pattantak ki, de azért el nem eresztette a másikat, viszont aztán mikor megérezte az érintést is az arcán, akkor levegőt venni is elfelejtett. Most már biztos volt benne, hogy Ruarcnak sikerült a varázslat mögé férkőzni, így, hogy a legilimencia használatával ő maga nyitotta meg az utat a mágiája számára, és ahogy a felszínes érzéseket is látta a fiú fejében, le sem lehetett volna tagadni, hogy éppen a dallamát nézegeti. Lassan eresztette ki a tüdejében rekedt levegőt, erővel intve nyugalomra magát két okból is. Egyrészt a fiúnak nem hiányzott még egy kiadós fejfájás is, ha figyelmetlenül és hirtelen szakad el a tudatuk, másrészt pedig mert már úgyis mindegy volt. Nem volt értelme odébb lökni a másikat, ha már hallotta, hiszen most már nem számított, hogy meddig figyeli, és amúgy is teljesen kettős érzéseket idézett benne ez az egész. Nem zavarta igazán az, hogy az arcát érintette a fiú, hiszen tudta, hogy a rosszul látók így tájékozódnak mások kapcsán, de közben mégis tiltakozott a lelkének egy kis darabkája, mert túl védtelennek érezte magát valami ismeretlennel szemben, hiszen most a lelkét is méricskélték, nem csak a vonásait.
Nagyon sóhajtott végül és megmozdult. Elméjük elszakadt egymástól, ő megtudta, amit akart, sőt, még annál is többet, és ideje volt, hogy a fiú megkapja a nyugtatót. Miután megitatta vele, Sebby még várt egy kicsit, aztán mikor érezte, hogy elnehezednek a fiú tagjai, akkor elrakta a szütyőt és nekiveselkedett, hogy felemelje.
- Na, gyere Ru - dünnyögte, leginkább csak magának. Nehezebbre számított egyébként, na meg arra, hogy útközben meg kell majd állnia vele pihenni, de a fiú meglepően könnyű volt, úgyhogy nem aggódott amiatt, hogy eltudja-e vinni a gyengélkedőre. Most értette meg igazán, amit nem is olyan régen hallott valakitől, mert valahogy most neki is olyan érzése volt, hogy képes lenne egy rossz mozdulattal összetörni, akit éppen fog. Félrerakta azonban egyelőre ezt a gondolatot, mert a gyakorlatias énje teljesen hülyének nézte érte, helyette inkább valami csendes melankóliával menetelt a gyengélkedő felé a másikkal. Volt számára valami egyelőre megemészthetetlenül furcsa ebben az egészben, az érzékelésben, a kiborulásban, mindenben.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2016. augusztus 11. 18:40
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély