37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély
Tantermek - Ruarc L. Mornien hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 21:47 | Link

Mennyi idő is telt el a kinevezése óta? Már maga sem tudta, annyira összemosódtak a napok, mióta fogva tartotta a kastély - valahol időközben elmúlt egy születésnapja, ami megmagyarázhatatlanul fájó, üres pontként maradt meg halványan emlékezetében. Sokszor megesett, hogy járőrözés után nem tért vissza a hálókörletbe, csak elaludt valamelyik csendes, elhagyatott zugában a kastélynak, hogy hajnaltájt kerüljön csak elő. Ha észre is vette bárki, nem tette szóvá, ő pedig ezekben a töredék órákban talált magának csalóka szabadságot, maréknyi magányt, amit nem zavartak meg mások. Ebben a csöndben hallotta először - éjjel, egészen halkan és távolról, mint a hegyeken túl tomboló vihar morajlását. Mielőtt azonban elérhetett volna a forrásig, mindannyiszor megzavarták vagy a hang elhallgatott, neki pedig csak a határtalan csalódottság maradt.  
Ezt a hangot követte most is, minden figyelmét a leheletfinom fonal megtalálása és megtartása kötötte le, megszokott echoja helyett csak kinyújtott keze segítette a tájékozódásban. Annyira hirtelen jött a hívás, hogy mindenét odahagyta, ágyából ugrott ki és szinte futva ereszkedett le a toronyból, hogy nehogy megint elszalassza ezt a furcsa tüneményt. Hiába siet, meg-megtorpant, hallgatózva, a keleti szárny felé tartva, egy alvajáró lépéseivel - vékony alvóruhájában, mezítláb, teljesen nesztelenül. Végül eltűnik az egyik ajtó mögött.
Utoljára módosította:Ruarc L. Mornien, 2016. július 22. 21:49 Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 21:59 | Link

Az ajtó nehézkesen, nyikorogva engedett az apró kéz unszolásának és ugyanilyen lomhán és vonakodva zárult be Ru mögött. A fiú küszöbön túl megtorpant, az ajtófába kapaszkodva, míg inai megfeszültek a visszafogott izgalomtól. Odabent majdnem tökéletes sötétség fogadta, puhán magához ölelve és elrejtve, neki pedig kellett pár pillanat, hogy echozzon. Sosem járt ebben a teremben, bár a falhoz tolt padok arról árulkodtak, valaha órákat tarthattak itt, régóta használaton kívül állt és megmagyarázhatatlanul ridegnek tűnt - hűvös hiánya lengte be annak, ami egykor itt lehetett. De valami mégis itt maradt.
Akadt egy ablak, amin halovány derengés szűrődött be, delejes holdfény, amiben hópelyhekként kavarogtak a léptei nyomán felrebbenő porszemek - minden ízében remegett, mert egyszerre futott volna felé és el tőle. Érezte. Nem látta, de pontosan tudta, hol keresse, mert mint egy mágnes, ellenállhatatlanul vonzotta magához; ő pedig úgy ment, mintha kötélen egyensúlyozott volna a mélység felett.
Lélegzetét visszatartva félrerántotta a függönyt, mert látni akarta a homályban árnyéknak tetsző testet, mielőtt megérintette volna. A zongora vékony, szinte illúziószerű kontúrjai hullámoztak szeme előtt, s csak érintése alatt szilárdult meg. Ujjaira finom por ragadt, a hangszer viszont fenyegetően felmordult, felé kapva. Elrántotta a kezét, mint aki megégette magát, majd sokkal lassabban, óvatosabban újrapróbálta.
Meg akarta szelídíteni.
Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 22:33 | Link

A világ megszűnt létezni. Csak a politúrozott fa simasága maradt, amin apró karcolásokat és kopott foltokat fedezett fel, ahogy leheletfinoman cirógatta, egész halkan, szinte zümmögve dúdolva közben. Hiába volt halott anyag, a mágia, mely átitatta, nemcsak megőrizte az erezet egykori finom, ősöreg lüktetését, de dobbanásait dallamok szőtték át, egész történetek, amik az évek során ivódtak rostjai közé. Gyönyörű volt, minden részletében, igézően szép és lelke volt, lelke, ami hallotta és értette őt. Hozzábújt, fülét a zongora oldalához tapasztva, mintha meg akarta volna ölelni a hozzá képest óriás hangszert, csillapítva magányát, enyhítve a húrjait mardosó elhagyatottságon, tovább zsongva neki a szavakat ölteni képtelen üzenetet, szólongatva és kérlelve őt. Mintha évek peregtek volna le, míg választ kapott és lassan felnyithatta a billentyűket védő falapot. Jóformán áhítattal simított végig az elefántcsont és ében lapocskákon, ahogy az őket fedő filcet - s vele együtt az azt leterítő gondoskodó kezek emlékét is - félresöpörte, hogy letelepedhessen a padra. Tétovázott, nem merve leütni egyetlen billentyűt sem, nehogy kivételezésnek hasson, csak cirógatta őket, míg végül elszánta magát és felreppent az első hang. Elég volt ez az egyetlen érintés, hogy elkapja a láz, sietősen levetette az ujjatlan pólóját takaró pizsama felsőt, félredobva, hogy hosszú ujja ne akadályozhassa.
Az apró kezek boszorkányos könnyedséggel játszottak, súlyos dallamot csalva elő az óriásból, ami meghajolt zenéje előtt, egybeolvadva vele. Ebben a pillanatban hangszer és zenész egyazon érzés alatt görnyedt meg, s az indulat elég volt, hogy Ruarc máskor rezzenéstelen alakja egész testében mozgásba lendüljön. Hiányzott belőle minden kötöttség, minden profizmusra valló elegancia és helyes tartás, ő túlcsordult és minden ízében mesélt, zenébe öntve magát.
Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 22. 23:42 | Link

Fogalma sem volt hívatlan vendégéről vagy az őt körülvevő világról - az ujjai hegyén át a zongorához láncolta magát, minden más elhalványult és elsikkadt, ahogy a dallam körülfonta. Azonban nem állt meg itt, tovább kavargott, megtöltve a teret és fogcsikorgatva kaparta a falakat, még többet akarva, többet egy álmatag, porízű levegőjű helyiségnél. Mintha kivágódtak volna az ablakok, a zene viharként söpört végig a termen, ahogy a felgyülemlett csend utat vágott magának. Ru szenvedéllyel játszott, korlátok és gondolkodás nélkül, tisztán érzésből, s ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor vonásai felengedtek - játékból emberré lett, hús-vér lénnyé. A dallam felkapta és úgy játszott vele, ahogy szél a falevéllel, míg jóformán szédült és nem kapott levegőt. A fiú itt, fekete és fehér csupasz kontrasztjai közt mutatta meg színeit, de nem egyenként, hanem örvénybe öntve mindet, szüntelen, szemfájdító kavargásban.
Minél tovább játszott, annál feszültebbnek, nyugtalanabbnak tűnt, mintha nem lett volna elég a tempó, a hangerő, a komplexitás - a dallam méreggé változott, mert kevés volt egyetlen pár kéz és a billentyűk egyre fagyosabbá váltak, csuszamlóssá lettek ujjai alatt. Játszani akart, de bármit is tett, botladozásnak érezte, s minél jobban akarta, annál inkább gyűlt benne a keserű elégtelenség. Nemnemnem, nem ez, és ez sem, nem ezt kereste... Az első hamis hanggal megtört a varázs és a zongora disszonáns fájdalomsikolyt hallatott, ahogy Ru mindkét kezével rácsapott, miszlikbe aprítva mindent. A csend vérzett, ahogy zihálva felugrott, ha már ellökni nem tudta magát a hangszertől. Remegő keze ökölbe szorult, mintha ütni készülne, mégsem mozdult.
Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 23. 00:52 | Link

Nevet adtál nekem. Otthont adtál nekem. Temérdek időt, mérhetetlen tudásod cseppjeit, maradék érzéseid, dallamod és zenéd, a gondolataid közt fészkelő puha csendet, mosolyaid melegét, múltad nyirkos hűvösét és alvadt titkait. Te tanítottál játszani, ott ültél mellettem és megmutattad, hogyan mondjam el, amit másképp nem tudok - mindig, mindig egymásnak játszottunk.
Hol vagy, amikor szükségem van rád? Miért késlekedsz, amikor hívlak?


A pillanatok dermedten vánszorogtak, mígnem vontatott, nehéz mozdulattal arcára szorította kezeit, elnyújtott, néma sikolyt hallatva, amibe beleremegtek az ablaküvegek. Úgy érezte, mintha kést döftek volna a mellkasába és a fájdalom nem akart engedni, még akkor sem, amikor végre folyni kezdtek a könnyei. Nem maszatolták el eléggé a látását és ott volt előtte a sápadt, vörös szeplőkkel tele kézfej, mely négykezest játszott vele. Esetlenül kente el könnyeit, míg remegése erőt vett rajta és visszatottyant az előbbi helyére, összegörnyedve. Percek teltek el, mire felpillantott, üres tekintettel meredve a sötétbe, hogy lassú, tétova mozdulattal közelebb húzza a padot, ujjbegyeit bocsánatérően húzva végig a zongora szélén.*
- Sajnálom,-*szipogta halkan, fáradt rekedtséggel hangjában.*- Nem te tehetsz róla. Téged is...-*torkán akadt a szó, aminek súlya hirtelen rázuhant, s amit elméje automatikusan megpróbált kilökni.

Nem tudok enni, nem tudok aludni, fáj levegőt venni és a gondolataim dermedt félelemben toporognak, Rád várva. Mert ha megmoccannak, fel kell fognom a felfoghatatlant, meglátni az elefántot, ami azóta követ mindenhova, hogy magammal hordozom csak a fejemben létező ígéretedet - visszajössz értem.
Mert ha benned nem...ha neked nem...akkor ki..?


Zenét akart. Játszania kellett, elbújni a gondolatok elől. Újrakezdte, puhán és lassan, de a hangok közötti perctöredékek egyenetlenekké váltak - ez a dallam zaklatottan hullámzott, céltalanul futva tajtékként a fövenyre újra és újra, halkan jajongva őrölve mindazt, amit Ru érzett.
Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 26. 00:40 | Link

How can I say this without breaking
How can I say this without taking over
How can I put it down into words
When it's almost too much for my soul alone


A dallam hajladozott, attól függően, melyik érzelem ragadta épp magához az irányítást a benne tusakodók közül - kétségbeesést súroló kilátástalanság kifulladásig hajszolt rondója, gyásszal keveredő félelem nehéz, bénító ütései, elhagyatottság félénk hangjai, gyermekien tiszta bizalom utolsó halk reménytöredékei, fáradtság alig vonszolódó szólama, üresség furcsán csengő visszhangja... Egyetlen óriási kaleidoszkóppá álltak össze, ismétlődések nélkül, vég nélkül ömölve elő ujjaiból, amik csak ontották a felhalmozódott, alaktalan gondolatokat magukból. Nem és nem akartak fogyatkozni, sőt, mintha egyre több torlódott volna fel, ahogy az egymásnak feszülő indulatok lassan emlékei felé nyújtóztak és belemélyesztették karmaikat, hogy szétcincáljanak mindent, ami volt.

Egy részem végig sejtette. Tudta. Búcsú nélkül hagytál el, a lehető legfájdalmasabban tépve ki magad lényemből - hogyan lehet úgy élni, hogy egy reggel arra ébredsz, valaki sebészi pontossággal kimetszette a szíved? Egy lyuk van a helyén, melyen keresztül tovább szivárog időm, homokkal töltve az űrt, mely csak nyeli és nyeli.
Kietlen sivataggá tettél odabent.
Elvetted azt, amitől az ég határtalanul kék, amitől a csend édes és a sötétség bársonypuha, hangod nyári esőillatát, hópehely érintéseidet, melyek hűvösen olvadtak bőrömre és melyek közt sosem akadt két egyforma. Magaddal vitted a nevem, melyet többet nem mond ki senki, mert sosem lesz ugyanolyan a hangja, nem ugyanazt jelenti majd.
Elárultál - és egy szívdobbanás alatt visszafogadnálak, ha lenne rá módom.


A mellé csendben leereszkedőt nem is érzékeli, a sírás és a zene markukban tartják, azonban az érintést annál inkább - amilyen könnyed és óvatos, annyira durvának hat, mert Ru úgy ugrik fel, mintha lökték volna, maga elé kapva kezeit. A pad azonban a másik súlyának köszönhetően nem mozdul odébb és nekiütközve elveszti egyensúlyát, esés közben akaratlan is letenyerelve a billentyűket, fájdalmas jajduláshoz hasonló hangot erőszakolva ki a zongorából, amit puffanás követ, ahogy átesik az ülésen.
Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 5. 22:51 | Link

A várt esés késett, helyette rántás, reccsenés következett, majd hirtelen egyensúlyba billent a világ. Nem kellett kinyitnia a szemét, már az illatáról felismerte, elvégre hónapjai voltak, hogy emlékezetébe véshesse. A félelem megbénította, nem kapálózott és egy hang sem hagyta el az ajkát. Bár Sebastian átlagos magasságú és karcsú volt, Ru eltörpült mellette, csontjai pedig már-már hivalkodóan mutatták magukat, ahogy vékony tagjai megfeszültek és finoman remegtek.

Túl közel - a szavak rémülten vergődtek odabent, míg érzékeimet egyetlen pillanat is túl sok részlettel halmozta el. Valahol a torkom mélyén megfulladt egy kiáltás, amint a karok, mintha csak játék lennék, elkaptak és tartottak. Nem tudtam kivenni a szavakat, teljesen összemosódtak, pedig a könnyeknek csak a látásomat kellett volna elhomályosítania; mégsem szűrődött át több a hang tónusainál. Miért értél hozzám? Miért kaptál utánam? Most a kezeid közt fogok darabjaimra hullani és ha akarnál, se tudnál összetartani.

A karcsú ujjak öntudatlan martak a pulóver puha anyagába, de csak a kétségbeesés adott nekik erőt - amint elengedték, Rut nem tartották meg többé térdei és mintha lassított felvételt vagy tollpelyhet figyelt volna az ember, lerogyott. Mintha minden élet elhagyta volna a tagjait, egyszerre tényleg olyan ernyedté vált, mint egy rongybaba. Légzése szabálytalanná, sekély kortyokban kapdosta a levegőt és ha a sötétben látni lehetett volna az arcát, furcsán torz vonásai fájdalomról árulkodtak volna.



Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 6. 23:33 | Link

Hallottam. Nem akartam hallani, de túlságosan fájt, nem tudtam máshova hangolni, elbújni előle. Semmi sem volt a helyén - a hang, a kéz meleg, ahogy ujjaimat a szíve fölé húzta, a zaklatott vergődés odabenn, a mellkas szabályos emelkedése és süllyedése... Minden, minden torzképe annak, amire vágytam, amire szükségem lett volna.
Igazságtalan voltam. Ez a kéz segíteni akart, tartani és adni, míg a vörös szeplős ujjak egy újabb darabot szaggattak ki belőlem, mégis az Abel örökké fagyos érintései hagyta jégvirágokat sirattam. Csöndjét, mely úgy burkolt be, óvón, mint felhő a mögé rejtőző Holdat, ködpuhán és sejtelmesen. Dallamát, mely álomba ringatott és gyöngéden kitörölte éjszakánk maradékát szememből. Nem az bántott, hogy él, hanem hogy semmi, de semmi közös nem volt bennük, egyetlen morzsányi illúziót sem hagyott nekem.


Felsírt, furcsán levegőtlen szűkölést hallatva, mint a kutyakölyök, amibe belerúgtak. Meg sem próbált elhúzódni, bár lehet, hogy egyszerűen nem maradt rá ereje. Egyébként is, hova futhatott volna? Mit mondhatott volna? Ellenállás nélkül hagyja, hogy tegyenek vele, amit akarnak.
Szál megtekintése
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 11. 00:30 | Link

A mozdulat idegenszerű volt - nem neki szánták, mégis megőrzött valamennyit biztonságot adó melegéből. Mint egy idegen cipője, törte és nem illett rá igazán, de a ringatás valahogy feledtette vele, mert a ritmusa ugyanaz volt, mint ami benne is lüktetett. Különös, furcsa dolog, hogyan csillapította néhány végtelenül egyszerű mozdulat,legalább annyira, hogy újra használni bírja erejét. Kizárt minden hangot, az utolsó neszig száműzte őket, befelé fordulva és lassan ringott tovább, mint a falevél, amit aláhulló vízcseppek táncoltatnak a felszínen. A légzése szabályossá vált, bár továbbra is sekély maradt és kapkodó - egy újabb érzéshullám homokba rótt vonalakként mosta volna el mindezt, nyomtalanul és újra fulladozásra kényszerítve.

Lorelai látta minden bizonnyal a legtöbbet a kastélyból, aminek gondolata a legtöbb diákot libabőrös borzongással lepné meg, Rut azonban a legkevésbé sem zavarta a nő sokszor durvaságot súroló nyers szókimondása. Kapcsolatuk formális és távolságtartó volt, annak ellenére is, hogy érezte sajnálattal teli pillantásait, amikor a javasasszony azt hitte, alszik vagy épp nem figyel. Beszélgetéseik viszont meggyőzték róla, hogy érzelmei nem homályosítják el józan ítéletét és épp ezért merte rábízni magát, ahányszor megsérült vagy rosszul lett. A vele és a gyengélkedővel kapcsolatos emlékek egyfajta különös nyugalmat sugároztak, mert a paravánok közt lappangó csend gyógyír volt ricsajtól sajgó, elcsigázott lelkének, az első pillanattól. Egyedül a szagát nem állhatta, a fertőtlenítők jellegzetes szúrósságát, ami a számtalan bájital és gyógynövény esszenciájával keveredett.
Mindez azonban csak elméjének egy hátsó, apró zugában fogalmazódott gondolattá, észrevétlenül meglapulva temérdek másik alatt. Ami sokkal inkább lekötötte, az a váratlanul felcsendülő dallam volt - megesküdött volna, hogy még sosem hallotta, mégis ismerősnek tűnt. Kristálytisztán ki tudta venni, minden hangját, minden apró részletét... Fegyelmezett, de béklyóik feszegető indulatok hajszolták egymást, jól leplezett szenvedélyek, melyek szinte sosem buktak felszínre, alig súrolva azt. Amit most felfedezett, olyannak tetszett, mint a Hold arca, az a másik, sötét, sosem mutatott orca, amit alig egy-két ember láthatott az idők során. Hegek szabdalták, nem kevés és nem kis sebek nyomai, s egy töredék pillanatig mintha egy tükörlabirintuson sétál volna keresztül, amint félresimított egy réteget, hogy a szitáló por alatt megérezte a lüktetést, ami a dallam szívét jelentette. Sosem járt még ilyen mélyen, egy kivétellel, s olyan óvatosan érintette, mintha szappanbuborékot akarna simogatni.
Furcsa, hogy nemcsak gondolatai, de keze is mozdult, Sebastain arcát érintve és kutatva. Talán segített benne a nehezen, ám különösebb ellenállás nélkül lenyelt bájital, talán az tehetett róla, hogy a karcsú ujjak kisvártatva elszakadtak a másik vonásaitól, hogy a kézzel együtt ernyedten hulljanak Ru ölébe. A szer gyorsan hatott, azonban nem ennyire legyengült szervezetnek volt szánva eredetileg és nagyobbat ütött a kelleténél.

Szál megtekintése
Tantermek - Ruarc L. Mornien hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély