34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 28. 13:05 | Link

Nadia

Van itt olyan festék, amit fel tudok használni a fotózáshoz állítólag. Hát nagyon kíváncsisággal - so-so - lépek be a művészboltba, és máris megdöbbenek. Hát ez mi a szar itt, öcsém? Na, ha itt bármit megtalálok majd az csak a véletlen műve lesz. A kínai kinézetű eladóhoz - nekem aztán mindegy, hogy merről jött - most nem megyek oda, előbb szét fogok nézni jó alaposan. Amúgy is ciki lenne, hogy idejövök és azt sem tudom, hogy mit keresek. Én pedig biztosan meg fogom találni azt a festéket, és veszek belőle jó sokat, hogy ezt a boltot ne kelljen látogatnom. Olyan szag van, mintha itt gyártanák a papírokat, szóval eléggé szúrja az orromat. Van pár bent lézengő okostojás, a legtöbbjük szemüveges. Már annyit rajzolhattak, hogy tönkrement a szemük a hígítótól, hehe. Nem kéne elrontani, akkor nem kell javítás, gondolom én. Néha kicsit keveredik a tudásom az itteni és a muglik között eltöltött hat év között, de hát ez van, biztos nekem van igazam, mint mindig. Ami a másik ügyet illeti, Nadia. Nem találkoztam azóta vele, mondjuk ez nem meglepő, kis szarosokat tanít főleg, szóval nem nagyon van esély, hogy összefussunk. Az ebédnél meg nem érdekel, hogy ott van, láttam már párszor, de különösképpen nem érdeklődött utánam. Így aztán hiába akartam volna Iza kérését teljesíteni arra, hogy beszéljem meg vele, nem volt rá lehetőség. Már három baglyot írtam neki, hogy találkozzunk nyílt színen, ahol sok az ember, beszélni, egyszer sem jött el. Hogy nem ért rá, vagy nem akart eljönni, sosem tudom már meg, mert választ nem kaptam. Az is lehet, hogy simán elégette dühében mindet, és azért sem tudnám igazán kárhoztatni. Szóval én mindent megtettem Iza - a három bagoly kimeríti a minden lehetőségét -, nem rajtam múlt. Mondjuk ha ennyire nem találkozunk biztos megnyugszik majd ő is. De a rohadék festék még nincs meg... Befordulok egy másik sorba és kínai helyett a mexikói nőci van előttem, azt az internacionáléját! Van Nadiával egy kislány is, de háttal van nekem. tuti az övé, mert neki magyaráz. Gyorsan eltűnnék, de ekkor Nadia felpillant és meglát. Hát, akkor ezt már nem úszom meg. A kiscsaj még továbbra is mondja a magáét, ami azt illeti nem figyelek rá, hogy mit csipog és egyébként sem nekem csipogja.
- Szervusz Nadia - lépek oda mégis, ha már beszélni kell, ez elég jó hely arra, hogy ma ne ugorjon nekem. Főleg, ha nem pesztrálja, hanem az övé a gyerek. Lehet vagy tízéves, de akár három is, annyira értek a kölykökhöz. Akkor a kiscsaj megfordul és elfelejt beszélni. tudom, sokkoló a látványom a nőknél, nem tudtam, hogy a kiscsajokra is ilyen hatással vagyok, öcsém!
- Ki ez a kismadár, aki ennyit csiripel? - vigyorgok a lányra, remélem tetszik neki, hogy milyen intelligensen állok hozzá, és nem küldöm el a sunyiba mindkettejüket. Egy igazi úriember vagyok, ez mindig is nyilvánvaló volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Igazgatóhelyettes, Tanár



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 176
Írta: 2020. március 30. 21:12 | Link

Zéti

- Apukám haditengerész és egy tengeralattjárón szolgál nagyon lent, sok sok méter mélyen a víz alatt - Nathalie egy újabb ismeretlen szívébe lopta be magát a történetével, miközben áhítozott azokért a falra ragasztható pandás matricákért, s már majdnem elérte a célját, mielőtt azonban megkapta volna ingyen az egyik kisegítőtől, még épp időben tértem vissza hozzá, kezemben egy nagy bödön festékkel. - Elnézést, nem kérünk ilyen matricát, köszönjük - mondtam elnézést kérően, miközben már guggoltam is le a kis ördögi tündérkémhez. - De hát, szegénynek hiányzik az apukája a tengeralattjáróról, és azt mondta, hogy ez a pandamaci az egyetlen közös pont köztük, és az apukája még magára is tetováltatta - ez volt az a pont, amikor már az én szemeim is elkerekedtek, hisz azt tudtam jól, hogy Nathika néha előadja magát az apukájáról, s hála a képzelőerejének, mindenféle történetet kitalál vele kapcsolatban, de ez a sztori még a korábbiakat is felülmúlta. Kissé ideges is lettem, hisz nem akartam azt, hogy a faluban néhány hét elteltével majd mindenféle pletyka terjengjen arról, hogy vajon akkor katona-e a férjem, vagy építész, esetleg svindler, aki épp a börtönbüntetését tölt valahol egy távoli földrészen.
- Áh, el ne higgye, és van már odahaza pandánk, köszönjük - elnézést kérően mosolyogtam a kedves segítőre, megvártam, míg lelécel, s csak ezután fordultam szembe a kisasszonnyal, hogy jól megdorgáljam. - Nathie szívem, hányszor mondtam már, hogy ne találj ki ilyen történeteket, hm? Édesem..-sóhajtva pillantottam rá, ő viszont csak nézett azokkal a nagy szemeivel. - Akkor megkapom a matricát?-nem tágított, olyan kis ördög volt, nem is értem, hogy kire ütött. Én lettem volna ilyen gyerekkoromban? Merlin szakállára, egyszer még kikészülök ettől. - Nem, nem kapod meg, és most már hagyd ezt abba! - picit keményebben szóltam rá, miközben megfogtam a kezét, nem túl szorosan persze. Éreztetni akartam vele, hogy ez nem így működik, s nem kaphat meg akármit, amit csak szeretne, pláne nem ilyen eszközök árán. De miért művelte ezt velem? Lehet, hogy elrontottam a nevelését?
- Megvesszük a szobádhoz a festéket, olyan lesz, amit szeretnél, és anya fest neked rá virágokat és állatkákat, hidd el, sokkal jobb lesz, mint az a falmatrica - ekkor már gyengédebben szóltam hozzá, s felegyenesedve megsimogattam a fejét, majd épp fordultam egyet, hogy még kerítsek néhány ecsetet a finomabb formákhoz, amikor Zéténybe akadtam.
- Carajo! - ki is csusszant a számon egy halk káromkodás, bár igyekeztem visszafogni magam, hisz mégis ott volt mellettem a kislányom. Nagyon zavarba jöttem, olyannyira, hogy már nem is nagyon figyeltem arra, miről fecserészik nekem Nathalie. Egyszerűen csak anyai ösztöntől vezérelve, hirtelen húztam magam elé őt a jobbommal, s oly szorosan fogtam magamhoz közel, mintha el akarnák tőlem venni. A fenébe, hogy ennek is éppen erre kell lepzselnie!
- Zétény - nevén szólítottam, hangomból viszont érezhette a kimértséget, s azt is, hogy nem örültem ennek a viszontlátásnak. Nem akartam vele beszélgetni semmiről sem, ezért sem reagáltam a leveleire, még csak el sem olvastam azokat. Három bagolyból az egyik apró cafatokra szaggatva végezte a szemetes alján, egy másikat a gyertya lángjával égettem üst felett, míg hamuvá nem égett, a harmadikat pedig a wc-n húztam le.
- Nathalie, a lányom. És már épp menni készültünk - vetettem oda sietve, majd kézen fogva a kicsilányt, már el is akartam szelelni Zétény mellett. A szívem hevesen vert, leginkább azért, mert rettegtem attól, hogy lebukunk előtte, hogy felismerni Natiban a saját vonásait, is akkor jöhet majd az a kínos beszélgetés, amit ezerszer elképzeltem már, még sem akartam azt, hogy valóra váljon.
- Hé, álljon meg, nem fizetett! - a franc esne mindenkibe, hogy annyira rohadtul fontos most fizetni! Hát nem veszik észre, hogy menekülök ez elől a férfi elől?
- Oh édes Merlinemre...- még káromkodtam egy sort spanyolul is ezt követően, s feszülten pillantottam a kisegítőre. - Bocsánat, akartam fizetni, adja össze - azzal a boltos kezébe nyomtam a festéket.
- Te honnan ismered anyut? Jó magas vagy, mint az apukám... - és már megint kezdte. Édes istenem.
- Nati! - sietve szóltam rá, majd Zétényre pillantottam. - A baglyod telehurcolta szeméttel az irodámat - jegyeztem meg némi gúnnyal, utalva ezzel a bontatlan leveleire. Most már azért kíváncsi voltam, hogy mit akarhatott.


*Carajo = Francba
Utoljára módosította:Nadia Rosales, 2020. március 30. 21:19
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 30. 21:48 | Link

Nadia

Ott volt, egy lánnyal, egy kislánnyal. Nem is tudtam, hogy van neki gyereke. Nem mintha érdeklődtem volna utána, vagy egyáltalán esélyem lett volna érdeklődni, a baglyokra nem válaszolt. De, ahogy elnéztem, a temperamentumot az anyjától örökölte. Helyes kis kölyök, annyi szent, úgy járt a szája, mintha muszáj lett volna és folyamatosan cserélték benne az elemet. Egy problémám van azonban ezzel, hogy minek jött ennyire nekem Nadia, ha van férj, meg kölyök. Oké, lehet, hogy megbántottam, de akkor jól alakult minden utánam, valószínűleg jobban, mintha mi együtt maradtunk volna, nem igaz? Na, de, ha a bagoly nem megy Mohamediához, Zé jön házhoz.
- Ó, szia Natie – nyújtom oda az öklöm, hogy ha akar, belebokszolhasson, és tökre kedves képet vágok hozzá, még mosolygok is. De magamtól ám, öcsém! Nem, csak megjátszom. Azért tudok én jó fej is lenni, ha kell, nem igaz? Nadia úgy magához húzza, mintha féltené tőlem. Mondjuk nem értem, mert biztos nem bántanám a lánya előtt, a kislányt meg pláne. Nőt, gyermeket nem bántalmazunk, az utóbbit, csak diákkora előtt nem, mert meg kell tanulni, hogy mi az élet, nemdebár? Szóval Nadia inkább menne, de közben kis szarka lesz belőle – nem, ez nem az ürülék becézése, a madárra gondoltam -, így megállítják. Már majdnem benyomnék a kötözködőnek, hiszen ha nem látná, beszélgetek valakivel, de Nadia elnézést kér. Persze, ha én mondtam volna, rám borítja a polcsort.
- Tényleg, az apukád is jó magas? Édesanyádnak mindig jó volt az ízlése – guggolok le a kis cserfes mellé. – Régen jóban voltunk, csak aztán sajnos én bolond voltam és otthagytam. Csak tudod, nem hagyja anyu, hogy bocsánatot kérjek tőle, pedig szeretnék – bököm meg az orrát vigyorogva, miközben magyarázatot kapok arra is, hogy mi lett a baglyaimmal. Oké, nem lepődtem meg, de azért jó lett volna, ha legalább válaszol az egyikre, hogy tudjam, ne írogassak feleslegesen. Felnézek Nadiara, majd a kislányra nézek és szép kék szemei vannak, akár csak nekem. Biztos jóképű az apja is, Nadia sem áll össze akárkivel.
- Nyugodtan küldhettél volna egyet, hogy ne zaklassalak, nem vagyok olyan – állok fel ezután, majd a szemébe nézek a harcias édesanyának. – Szeretném megbeszélni veled a múltkorit, nyugodtabb körülmények között. Meg…- sóhajtok – bocsánatot kérni – mondom, félszeg mosollyal, na, most Iza büszke lenne rám. De nincs okom rosszban lenni Nadiaval, jó lenne, ha legalább semlegesre normalizálódna a viszonyunk.
- Na és kis hercegnő, merre jár az apukád? - mosolyogok rá melegen a kisasszonyra, és ingerenciám van arra, hogy megvegyem neki azt a matricát, amiért az előbb sipítozott. De nem fogom, mert tudom, hogy Nadia élből visszautasítaná… majd később, talán elküldöm nekik, mint ismeretlen feladó.
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Igazgatóhelyettes, Tanár



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 176
Írta: 2020. március 30. 22:44 | Link

Zéti

A kislányomat sem kellett félteni, ha ismerkedésről volt szó, mert fiúkat megszégyenítő módon fogadta Zétény ökölpacsiját, amire reagált is, s apró öklével enyhe erővel bokszolt bele a férfiébe. Már ezt is rossz volt látnom, a torkomat gombóc szorította, s tényleg nagyon ideges lettem. Ha kiderül, hogy ő az apja, akkor majd lehet, hogy el akarja venni tőlem, hogy aztán lelépjen vele ki tudja hová. Vagy a franc tudja! Annyira nem ismertem a férfit, hogy tudjam, képes lenne-e ilyesmire, bár valahol a lelkem mélyén reméltem azt, hogy nem, de arra sem számítottam anno, hogy majd csak úgy lelécel mellőlem egyetlen rohadt cetlit hagyva. Ó, hogy még mennyire utáltam ezért (is)!
- Nem állunk szóba idegenekkel Nathie! - idegesen szóltam rá, s picit erősebben is fogtam kézen, mikor el akartam hagyni vele az üzletet, ő azonban nem igazán akart mozdulni, s mintha utánfutó lenne, úgy csüngött rajtam, mozdulatlanul. - Ne anya, ő nem ismeretlene, Bácsi a neve. - érvelni próbált, bár magam sem tudtam, hogy most a matrica miatt akar még mindig maradni, vagy ennyire felkeltette az érdeklődését Zétény. Ajh, ne. Ugye ez nem olyan titkos Nathie, én vagyok az apád lelki kapcsolat, vagy biológiai vagy mi a szösz.
Tényleg mindenféle hülyeség megfordult már a fejemben, ráadásul még szóltak is , hogy fizessek. Pedig a tulaj jófejnek tűnt múltkor, ő egész biztosan hagyta volna, hogy leléceljek és később fizessek. De ez a segítő, áh, nehogy legyen benne némi szolidaritás. Á, dehogy.
- Jóban voltál anyuval? Barátok voltatok?- Nati nagy szemekkel pislogott Zétire, miközben én már kínomban a tenyeremmel csapkodtam a homlokom. Ilyen nincs, mi jöhet még?  - Édesem, hagyd a Bácsit - magam is leguggoltam, s először a lányomnak címeztem a szavakat, majd szabad kezemmel oldalba böktem Zét, s utóbbit már csak súgtam felé. - Ne magyarázz már neki ilyeneket - feszült lettem, ez egyáltalán nem hiányzott az életembe. Szegény Nathie amúgy is állandóan faggatott arról, hogy ki az apukája, de többnyire csak annyit kapott válaszul, hogy egy seggfej, aki lelépett és magára hagyta anyát, mindezt persze egy fokkal szofisztikáltabb verzióban. Közben felegyenesedtem, s egy pillanatra a kisegítőre néztem, hogy vajon összeadta-e már az árut, s fizethetek-e. Láthatóan azonban még piszmogott, a kicsilány meg már a szoknyám szélét húzgálta, s szólongatott.  
- Megbeszélni? Hehh...hehe, légyszíves ne nevettes - ó igen, még mindig gúny áradt a szavaimból, ahogy bosszúsan pillantottam a férfi szemeibe. Az, hogy lökött rajtam egy nagyot a folyosón, már csak mellékes volt, de az elveszett éveket már nem tudta visszapörgetni, s a múltat már nem tehette jóvá.  
-  Anyu, anyu bocsáss meg nekiii - Nati fogalmam sincs, hogy miért, de szimpatizált ezzel az alakkal, őt egy pillanat alatt levette a lábáról, s az a baj, hogy ha a lányom kért valamit, akkor arra elég nehéz volt nemet mondanom. Ráadásul, mikor Zé bocsánatot kért, őszintének tűnt, s utána olyan kedvesen viselkedett Nathieval, hogy egy pillanatra végig futott a fejemben az, hogy milyen aranyosak is így együtt. Hogy micsoda??? Nem, nem, ez kizárt!
A gondolatot gyorsan el is vetettem, idegesen ugrott össze a gyomrom, mert veszélyesnek éreztem ezt a pillanatot.
- Az apukám Afrikában gyógyít vak gyerekeket , igen, és ígérte hogy küld nekem pandás matricát, de nem érkezett meg a postával - sóhajtva biggyesztette le az ajkát, hajszálai előre hullottak, de lopva kékjeivel azért Zétényt fürkészte.
- Ajh Merlinre már... ne faggasd őt, jó? Kicsim, te várj meg itt. Maga ott, figyeljen rá! - a teszetosza kisegítőre rászóltam, majd Zé karját megfogva, néhány méterrel távolabb húztam őt a lányomtól, s oldalra pillantva ellenőriztem, hogy hall-e minket, de láthatóan újra lefoglalta őt a matricás pasas.
- Az apja...nos, az apja és én elváltunk pár éve, ennyi. Ő meg így dolgozza fel, de jobb, ha nem zaklatod őt. - szóltam rá kicsit keményen, de aztán úgy éreztem, nem viselkedhetek vele így tovább, hisz mégis csak bocsánatot kért, s amúgy is, mi értelme volt a dühömnek, hah nem vághattam az arcába.
- Azt nem mondom, hogy megbocsájtok, mert elárultál engem Zétény. Fontos voltál nekem, és ezt te is tudod, de te félsz a kötöttségektől, amivel nincs is gond. Csak ne így léptél volna le. De...talán idővel majd nem fogok rád ennyire pikkelni. A gyerekedhez meg gratulálok, nem mondtad, hogy a Szőkével összejött...igaz, nem is kérdeztem. - nem, nem voltam féltékeny. Inkább csak dühös voltam, hogy másnak is csinált egy gyereket, bár talán azért legalább vállalta a felelősséget.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 31. 13:16 | Link

Nadia

A kiscsaj belevaló, mint az anyja, egyből leöklözi a kis gyerköklével az enyémet, hát édes egy kölyök. Igaz, az látszik rajta, hogy seggén nem tud megülni, de hát ez nem lehet véletlen.
- Így van, nem ismeretlen – vigyorgok a Nathie-ra, de ennél jobban nem akarok én sem belemenni a témába. Elhiszem, hogy Nadianak elég kényelmetlen ez a találkozás, valószínűleg sosem mondta volna el nekem, hogy van egy gyermeke, most meg nem tud mit csinálni. Bratyizok egy kicsit a lánykával, talán ezért nem rúg seggbe a csodás édesanyja sem, ha látja, hogy nem vagyok bunkó. Megfogott valami a lánykában, olyan kis eleven és fogalma sincs, hogy mije voltam én az anyjának, de pörög, mint a ringlispíl. Csak bólogatok a szavaira, szerintem is az lenne a legjobb, ha itt helyben megbocsájtana nekem, és látom, nem tetszik Nadianak a helyzet, mert már ketten guggolunk a lányka mellett az ő legnagyobb örömére. Kapok egy parancsot, és most tényleg vissza kell fogni magam, hogy ne szóljak be. Nem mondtam semmi rosszat és már az sem jó, öcsém! De lenyelem a békát és felállok kissé kelletlenül. Most jön a neheze, hogy az Iza általi kérést átadjam a magam módján, de sikerül. A gúnyos válasz viszont elkeserít kissé, de a gyerek előtt normálisan fogok viselkedni. Ő nem érdemli meg, hogy balhézzak az anyja miatt, amúgy is két másodperc alatt belopta magát a szívembe. Olyan kis gézengúznak néz ki és sokkal jobban bírom az ilyen gyerekeket, mint akik rohannak a darázs elől, mert megcsípi őket. Nathie tuti meg akarná enni ezeket a darazsakat.
- Vak gyerekeket? – felnevetek. – Te kis kamukirálynő – összeborzolom a haját, miközben Nadia teljesen kétségbeesik és rászól mindenkire, és elhúzgál onnan, hogy ne szórakozzak a kölyökkel. Milyen kegyetlen dolog már, amikor végre valaki színt hoz az életünkbe, lehetne a kölyök villámhárító, ha az anyja engedné, de nem teszi, így a kölyök egyedül marad. A fenébe, pedig még dumálnék vele egy fél órát. A magyarázatra, hogy mi lett az apjával hirtelen szégyellem el magam és pillantok a mosolygó kislányra. Szegény, Nadiát mindenki elhagyja? Akkor megértem a dühét irányomba.
- Ne haragudj, kérlek, nem tudtam, hogy ő is elhagyott, nem akarok rosszat a kiskölyöknek. Meg neked se, már mondtam – sütöm le a szemeimet, hát ez nagyon rosszul jött ki. Nathie biztos így akar az apja közelébe maradni, most már tuti megveszem neki azt a matricát. Ha már nincs itt az apa, hát legalább legyen egy jó fej haverja, nem igaz? Nadia folytatja és úgy tűnik, hogy mégsem volt baj, hogy találkoztunk, mert enyhülni látszik, pedig nem igazán érdemlem meg, de a kis kékszemű ördög megváltoztatta a véleményét. Elmondja, hogy ő mit gondol, most én jövök, és megfogom a csuklóját, hogy komolyan vegye, amit mondok.
- Várj, nem itt akartam elmondani, de figyelj rám egy kicsit, kérlek – elengedem a csuklóját, és láthatóan kényelmetlenül érzem magam, főleg itt sokak nézésének kereszttüzében. - Nem azért hagytalak ott, mert féltem a kötöttségektől, hanem, pont ugyanazért, amiért a „szőkét” – még macskakörmöt is mutatok neki. – Kristóf nem az enyém, hanem a férjé, azé a… Norbié, mindegy. Izával sosem voltunk egy pár, csak szerettem volna, de ez most mindegy is, csak nagyon jó barátok vagyunk. Igen, szerelmes voltam belé, sokáig, és az ő fényképe emlékeztetett arra, hogy érdemes valamiért életben maradni. Ezért, hogy ne essen bántódása, elhagytam őt egy szó nélkül és mindent, amit itt szerettem. És amikor te beléptél az életembe, még nem gondoltam, hogy… nos… nem gondoltam, hogy… - sóhajtok és felnézek az égre. – Nem akartam, hogy miattam veszélybe kerülj te is, ahogy Iza kerülhet, vagy bárki, akit szeretek – tuti nem fogja megérteni, Iza sem tette elsőre, pedig ő azért elég jól ismer. – És még valami, ami fontos. Soha nem hazudok – mondom neki ezt már félve, majd a kislány felé pillantok. – Megengeded, hogy megvegyem neki azt a szaros matricát? Annyira örülne neki – nézek rá kérlelően, suttogom a szavakat, hogy a kislány ne hallja. Na, ilyennek kevesen láttak még, nagyon-nagyon kevesen. De hát látom, hogy örülne neki a kis csipszar, imádom.
- Szóval sajnálom és bocsánatot kérek tőled, mert otthagytalak. Akkor azt hittem, hogy úgy a legjobb és szerintem úgy tennék, ha visszamennék az időben. Menekültem a családom és azok ellenségei elől és volt, hogy el is kaptak – elkapom a fejem a fájdalmas emlékre. Nem igaz, hogy mindenkinél vezekelnem kell, de mit tegyek, ha csak így értik meg a nők: nem akarok bántani, csak megvédeni őket.
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. március 31. 13:34
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Igazgatóhelyettes, Tanár



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 176
Írta: 2020. április 2. 00:16 | Link

Zétény

- Aha - bőszen bólogatott a csöppség, s még az ajkait is lebiggyesztette, hogy még hatásosabb legyen a kis jelenet, s elérje áhított vágyát. Zétény meg szimpatikus volt neki, mert a hajborzolásra, s a férfi szavaira kacarászni kezdett, miközben huncutul pillantott fel rá a hajszálak takarásából. Még azt is mondhatnám, hogy szinte idilli volt ez a pillanat, ahogy apa és lánya egymásra talált a festékbolt közepén, nekem viszont már alig bírták az idegeim, s majd beleőszültem a rettegésbe attól, hogy fény derül az én is titkomra.
Nem is tudtam palástolni az idegességemet, s jobbnak láttam a férfit elrángatni cserfes kislányom mellől, mielőtt még tovább diskurálnának, s kiderülne az igazság, legalábbis annak egy szelete. Komolyan, még mindig indulatoktól fűtötten vágtam arcába a szavakat, s a hazugságot, amit hirtelen kreáltam, de talán egy fokkal hihetőbb volt, mint a kislányom szavai. Szemrebbenés nélkül vágtam Zétény arcába a kamu történetet gyermekem apjáról, pedig nem voltam hazudós forma, de úgy éreztem, hogy csak így védhetem meg a gyermekemet. Nem hiányzott ennyi idő után az, hogy betoppanjon az életünkbe egy apa, és felbolygassa Nathie lelki világát, aki már megszokta azt, hogy nincs apja, s nélküle kell felnőnie. Zé megjelenése egész biztos, hogy felborította volna a kis életét, s ezt nem hagyhattam.
- Ő is. Igen, ez van - nyögtem ki a szavakat nehezen, mert ott volt bennem az a szikra, hogy mégis az arcába köpjem, hogy nem ő is, hanem csak Te. Ó, bárcsak megtehettem volna, de nem. Uralkodnom kellett az indulataimon, az emlékek hozta érzelmeken. De piszkosul nehéz volt. Végül, mégis próbáltam higgadtan viselkedni vele, értékelni a normális viselkedését, s azt, hogy bocsánatot kért. Nem, mintha ez bármit is számított volna, hisz jelen pillanatban nem tudtam neki megbocsájtani. Viszont bármennyi düh és harag is volt bennem, nem ostorozhattam őt olyas valamiért, amiről még csak nem is tudott. Ha tudta volna, hogy terhes vagyok, akkor lehet hogy nem lép le. Bár nem, azt hiszem, akkor is megtette volna.  
Miközben kavarogtak a gondolatok az elmémben, megéreztem csuklómon a fogását, s ez a mozzanat hirtelen meg is lepett. Felkaptam rá a pillantásom, zavart az, hogy hozzám ért, emlékeket idézett fel bennem. Még szerencse, hogy gyorsan elengedett, így nem kellett nekem kirántanom csuklómat ujjai szorításából. Azért sietve összekulcsoltam karjaimat a testem előtt, s még egy fél lépést hátra is léptem, hogy ne legyek olyan közel hozzá, miközben beszél.  S ahogy beszélt, és beszélt, úgy ült ki az értetlenség az arcomra, miközben az egyik szemöldököm hangyányit feljebb csusszant.
- Hogyan? - annyi infó zúdult rám hirtelen, hogy teljesen összezavart. Az első hír, hogy nem övé a gyerek, meglepett, mert esküdni mertem volna, hogy a szőke miatt lépett le, s mivel mind a ketten itt bukkantak fel Bagolykőn, csak arra tudtam gondolni, hogy kettejüké a gyerek. Hallva azonban, hogy még sem ő az apa, megkönnyebbültem. Fogalmam sincs, hogy miért, de könnyedséget hozott a tudat, hogy nem szórt mindenfelé kölyköket, amerre csak ment.
- Na itt stop, Zétény! - tenyeremet a magasba lendítve igyekeztem némaságra inteni a férfit, mert egészen addig érthető volt számomra a történet, hogy ő és a Szőke nincs együtt, s nem övé a gyerek. Az utána következő szavak azonban összezavartak, s azokon már nem tudtam kiigazodni.
- Mit nem gondoltál? Hm? - egy pillanatra megálltam, s folytattam. - Tudom, hogy szerelmes voltál, mert az egyik estén, amikor beszélgetni szerettem volna veled, láttam, ahogy az ágyadon ülve nézegeted a képet. Tudtam róla, de nem akartam felhozni neked - sóhajtottam egyet, néhány másodpercre felelevenedett előttem a múlt. - Milyen veszélybe Zétény? És ugye nem azt akarod kihozni ebből, hogy engem is szerettél, mert ha igen, az elég szarul jött le - a düh még mindig ott élt bennem, így ki is csúszott ez a számon, bár nem akartam efféle érzelmekről diskurálni vele. - Ha soha nem hazudsz, akkor válaszolj a kérdésemre, miért léptél le, ha nem a Szőke miatt? Miféle veszély motivált téged arra, hogy lelépj mellőlem, és lelépj a Szőkétől?- a nővel egyébként nem volt bajom, a történetet hallva már inkább sajnáltam, hisz ha jól értelmeztem a férfi szavaiból, vele nagyjából hasonlót játszott le.
Tényleg nagyon érdekelt a válasza, most már nagyon fúrta az oldalam, hogy mi végett tűnt el egyik pillanatról a másikra. Valamiért nehéz volt hinni neki, hisz hacsak nem bankrabló, vagy bűnöző, akkor kétlem, hogy oka lett volna félteni engem, vagy bárkit. Közben lopva a kislányom felé pillantottam, hogy minden rendben van-e , láthatóan még mindig az eladó agyát húzta a kis történeteivel, de azt hiszem, hogy Zé is megpróbált kibúvót keresni, hisz hirtelen Nathieról és a matricákról mesélt. - Nem, nem akarom elkényeztetni őt, és meg kell tanulnia azt, hogy nem lehet minden az övé, amit akar. - kicsit megint keményebben szóltam a férfihez, de csak azért, mert nem akartam azt, hogy bármiféle kapcsolat is legyen közte, és a lányom közt. Ő is láthatta rajtam az idegességet, s úgy éreztem, hogy egyre feszültebb leszek a társaságában. - Menekültél? - ahogy újra bocsánatot kért, s elmondta,hogy miért is lépett le, egy kicsit ledöbbentett. Nem igazán értettem, még mindig zavaros volt ez a történet, s bár nagyon is őszintének tűnt, ezzel a vallomásával csak még jobban felbosszantott.
- Szóval értsem úgy, hogy öt évvel ezelőtt téged üldözött a családod, és az ellenségeitek, és emiatt léptél le, miután...- hogy dühös voltam-e? Igen.
- Mi vagy te, a pampák királya? Valami drogbáró? Merlinemre, te túl sok krimit olvasol! Ennyire hülyének nézek ki, vagy tényleg ennyire hülyének gondolsz? - nagyon nehéz volt türtőztetnem magam, s hogy ne kezdjem el újra lökdösni a férfit, de legbelül igen csak tomboltak az indulatok. - Ja bocs, igazad van. Most jut eszembe, hogy Capulet vagyok, te meg Montague! Á, így már minden világos. Na viszlát Zétény! - az idegességtől majd felrobbantam, sietve léptem el a férfi mellett, s a kasszánál is dühösen nyúltam a pénztárcámba, hogy kifizessem a festéket. -  Nahát, csak ennyi lesz? Hihetetlen, hány órába telt ezt mind összeadni ? - az indulatosságom végett meglehetősen bunkó voltam a kisegítővel, de abban a pillanatban nem tudtam gondolkodni. Még mindig kavarogtak bennem a férfi szavai, s nem tudtam dülőre jutni vele kapcsolatban. Mi van akkor, ha igazat mondott, s tényleg védett valamitől?
- Anya nagyon haragszik rád. Mivel húztad föl? - egyszer csak, míg nem figyeltem, Nathie elsurrant mellőlem, s ha Zé még arra téblábolt, megrángatta a kabátját, hogy felhívja magára a férfi figyelmét, s közben a kis kezével intett, hogy guggoljon le hozzá. - Nem akarja megvenni nekem a pandákat. De ha te megszerzed nekem, akkor ráveszem anycit, hogy kedveljen - huncutul mosolygott Zétire, s még rá is kacsintott a kislány.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. április 2. 13:37 | Link

Nadia

- Sajnálom – nincs túl nagy szerencséje a pasikkal, de nekem komoly okom volt elhagyni őt. Akkor is így gondoltam és most is így gondolom. Mivel volt részem vallatásban, tökéletes nyugalommal merem ezt még magamnak is kijelenteni, hogy nem néztem volna jó szemmel, ha Nadiaval fenyegetnek. Biztosan megtörtem volna, mert a kötelékek elgyengítenek ilyen helyzetben. Nyilván, ha minden normális az életben, akkor megerősítenek ugyanezek a kötelékek, de az én életem sosem volt normális, egészen mostanáig. A kis kellemetlenségek a családommal, akik azt hiszik, hogy most jól megbűnhődök mindezért, apró bosszúságok csupán. De szabadon élhetek, azt csinálok, amit akarok, még egy kiskölyöknek is vehetek matricát, ha nagyon arra vágyna. Határozottabban próbálom hát előadni Nadianak, hogy miért mentem el, talán elfogadja, ha meg nem is érti. Azt Iza sem tette meg jó sokáig, szóval, hogy várhatnám el egy olyan lánytól, aki nem ismert csak egy fél évig, akkor sem teljesen. Apró szeletet kapott belőlem mindössze, amihez ragaszkodni akart, és nekem is tetszett volna az az idill, de még pont jókor mentem el, hogy ne hozzák őt kellemetlen helyzetbe. Soha nem kérdeztek róla én pedig soha nem hoztam őt senkinek beszélgetések során, megőriztem magamban a szép emlékeket és elővettem, ha éppen szükségem volt rájuk. Leállít, persze, hogy leállít…ő Nadia. Aztán beszél arról, hogy egyszer észrevette, ahogy Iza képét nézegetem, hát ez pech. Kezdem érteni, hogy miért dúl benne ez az indulat és miért hozakodik elő az újdonsült kismamával.
- Pedig… - erőt kell vennem magamon, mert ha most nem mondom ki, akkor soha. - …szerettelek – a hangom már nem az a magabiztos, mint korábban, szinte elcsuklik a végére és nem nézek a szemeibe, nem bírok. Most mit mondhatnék még? Ha szerelmes még nem is voltam belé, igen közel álltam ahhoz, hogy így legyen. Nem sok hiányzott, hogy átlépjem azt a határt, de nem mertem és nem tudom, hogy jól tettem-e, de az biztos, hogy Nadia él és virul, semmi baja, csak éppen utál engem. Ezt pedig el tudom fogadni kompromisszumként, Izánál erősebbet is el tudtam.
- Oké, ha ennyire akarod, megmutatom – egy pillanat alatt leveszem a kabátom és félredobom, majd a pólómat is és megfordulok. A vallatások fizikai hegei nagyon jól látszanak, ha nagyon akarja, megnézegetheti. Nem sokáig, csak pár másodpercre mutogatom a testem azon részét, amit én tükörben sem nézek meg soha, mert minden egyes hegre pontosan emlékszem. Visszaöltözök, az egész nem tarthatott tovább összesen egy percnél, de lehet, hogy a fél percet sem nézte át. Arcom elsápad, ahogy magamra veszem a kabátomat. A közben számos vádra és kérdésre nem válaszoltam vetkőzés közben, mert azon voltam, hogy összeszedjem magam és ne hagyjam itt őket. Szándékosan úgy fordulok, hogy a kislány egyelőre ne lássa az arcomat, ne ezzel ismerjen meg. Közben Nadia elkezd pörölni a eladóval, hogy idegességében, vagy meglepettségében, azt nem tudom, de valaki meghúzgálja a kabátom, én pedig odakapom a fejem. Nathie integet, hogy guggoljak oda mellé, miközben elmondja a tényeket. Nem buta ez a kislány, sőt, nagyon jól lát mindent, ami körülötte történik. Odaguggolok mellé és valahogy a fiúkból előhúzom a kedves mosolyom.
- Magára hagytam, amikor nem lett volna szabad, Nat – mondom keserédesen, a mosolyom is szomorkásabbá válik. Nem fogok hazudni, még egy gyereknek sem. Aztán visszatér a pajkos vigyorom, mert a kiscsaj alkudozni kezd, öcsém! Van benne spiritusz!
- Nem szeretné, hogy megvegyem neked - tárom szét kezemet egy rövid időre, majd folytatom, amikor már látom, hogy azt hiszi nem lesz semmi belőle. – De ha ráveszed, hogy valamikor megbeszéljük a nézeteltérésünket és sikerül megkapod. Na, áll az alku? – felé nyújtom fölfelé fordított tenyerem, hogy belecsaphasson. Megvárom a válaszát, aztán megpöckölöm az orrát kuncogva.
- Menj hozzá, kezdheted a puhítását. Szia Nathie – búcsúzom el tőle egy ökölpacsival, ha ő is nyújtja a kis kezét. Aztán, ha a kislány elmegy, még ott maradok. Felnézek a polcra és pont ott állok, ahol lennem kell. Mekkora mák már, öcsém! Nadia lánya megtalálta nekem, amiért jöttem.


//Köszi a játékot <3//
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. április 2. 14:53
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Igazgatóhelyettes, Tanár



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 176
Írta: 2020. április 2. 21:42 | Link

Zéti

Igen, haragudtam rá, s igen, tudni akartam végre az igazságot, hogy mi lehetett az a komoly ok, amiért szó nélkül kellett hajnalra eltűnnie. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy majd érzésekről is szó esik, s bevallom, meglepett. Azt tudtam, hogy kedvelt, hisz ha ez nem így lett volna, akkor nem lettünk volna barátok, s nem alakul ki az a plusz, s talán annál is több, legalábbis a részemről. Pech, de megtörtént, pedig mindig is sejtettem, s már az anyám is megmondta, hogy vigyázzak ezzel az alakkal. Erre most meg ilyeneket mond, na ne!
Nem elég, hogy alapból is ideges voltam, hisz egy karnyújtásnyira volt a lányától, képes volt előhozakodni ezekkel a dolgokkal, s még a magyarázata is összezavart. Dühített is, meg nem is értettem, hogy mégis mennyi az igazságtartalma a szavainak. Olyan ideges lettem, hogy ezt már csak tetézték a következő másodpercek, amikor vetkőzésbe kezdett, ott az üzlet közepén.
- Basszus Zétény, normális vagy? - sziszegtem halkan, miközben sietve körbepillantottam, hogy nem-e figyeli valaki a produkciót. Nem akartam, hogy a lányom előtt vetkőzzön, még szerencse, hogy Nathie figyelmét lekötötte a kisegítő. Pillantásom ezután kanyarodott vissza a férfire, akinek minden porcikáját kívülről ismertem, mégis, meglepett az, amit most mutatott. Ledöbbentem, majd sietve el is takartam a pillantásom.
- Na jó...ez...ez...fizetnem kell - vágtam rá hirtelen, s idegesen hagytam ott, mert mindez túl sok információ volt nekem egy napra. Mégis hol a francban járt ez az ember? Ki művelte ezt vele?
Míg ezerfelé kavarogtak a gondolataim, s a feszültséget azon a szerencsétlen eladón próbáltam levezetni, addig a kis angyalkám már a férfi körül sündörgött, s mi az hogy sündörgött. Nagy kék szemeivel érdeklődve fürkészte Zétényt, s hallgatta a szavait. - Anya rám is mérges, mikor ott hagyom - mondta elgondolkodva, hisz nem egyszer fordult már elő, hogy vásárlás közben elszökött mellőle. A pillanatnyi gondolatok azonban nem tekerték el annyira a fejecskéjét, hogy ne tudjon az üzletre koncentrálni.
- De miért? - nagyon csalódott lett, akarta azokat a medvéket, s már nem csak azért, mert tetszettek neki a kis figurák. Már azt hitte, hogy az ajánlata sem érdekli az új pajtását, egyik lábáról a másikra billent, miközben szoknyáját igazgatta, mikor legnagyobb meglepetésére Zé belement az ajánlatába. Szinte azonnal felragyogtak a szemei, s a mosoly újra ajkaira kúszott.  
- Áll az alku - mondta kacarászva, s magához képest egy nagy pacsit nyomott a férfi kezébe. Mielőtt azonban végleg elköszönt volna, még elkapta a férfi karját, s közelebb hajolva hozzá, lábujjhegyen nyújtózkodva súgta a fülébe.
- Ha ki akarod békíteni, vegyél neki felvágottat. A sonkát nagyon szereti - mondta kacarászva, majd teli vigyorral intett a férfinek. A vásárlással ekkorra végeztem, sietve kaptam kezeim közé a festékeket, s kifelé menet kézen fogva a lányomat is nyakon csíptem.
- Viszlát Zétény - köszöntem sietve a férfitól, majd Nathieval megindultam hazafelé.


// én is köszi  Cheesy //
Utoljára módosította:Nadia Rosales, 2020. április 2. 21:47
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza