36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Choi Min Jong
Írta: 2015. szeptember 6. 15:31
| Link

#első #lassú #félős

Vasárnap délután. Tízpercenként nézek rá a csuklómon pihenő ezüst órára, félek, hogy elrontok valami, hogy rossz időben érkezek meg a kastélyba. Bátortalanul, de kíváncsian nézegetem a boltok kirakatait amióta anyáék hazahoppanáltak.
Nagyon sok elintézni valónk volt a napokban. Két éjszakát velem töltöttek itt Bagoly...Goboly...milyenfalván, tehát egy hétvége alatt kellett lerendezni a tanszerek, pennák, ruhák és talárok beszerzését. Semmit nem akartam már viselni azokból, amik öt éven keresztül a tulajdonomban voltak és napi szinten használtam. A talárokra a Mardekár címere volt felvarrva, prefektusi jelvényem szépen csillogott az utoljára használt ruhadarabon. Semmit nem kellett magammal hoznom, csak amit szerettem volna. A fél ruhatárat lecseréltettem kevésbé rövid darabokra, alap színekre.
Vékony, pasztellrózsaszín blézerem zsebében lapul a galleonokkal teli selyemerszény. Ezt adták utoljára oda a szüleim mielőtt elbúcsúztak volna. Megígérték, hogy minden hétvégén meglátogatnak a faluban és én is hazamehetek ha baj van, de mindig legyen nálam pénz, ha bármi rosszul alakul, tudjak utazni és megvehessek bármit ami megtetszik.
Összehúzom magamon a blézert egy nagyobb szellő érkezésekor és újból ránézek az órámra. Már csak megszokásból. Fogalmam sincs, egyáltalán mikor és hol van, félek, hogy segítséget kell kérnem ahhoz is majd, hogy visszajussak a kastélyba. Hát még ott, hogy fogok eljutni a szobámba...
Megakad a tekintetem egy kisebb, nem agyondíszített üzleten. Valami hív arra, a lábaim maguktól küzdik le azt a pár méternyi távolságot, ami elválaszt az ajtótól. Eltátom a szám amint óvatosan bekukucskálok az üvegen. Ujjaim az ajtó kilincsére csúsznak és határozott mozdulattal nyomják azt le, azonban...nincs nyitva.
Megszeppenve, észbe kapva húzódok el az üvegtől. A nyitva tartást keresem. Kettőkor zárt, azaz...az órámra pillantok. Negyed órája bezárt.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 16:42 | Link

Antoinette

Megnyugodva terülök el a kanapén, amit a boltom közepén állítottam fel. Mellettem a festőállvány és már gondolkozom az újabb képen, de most jól esik kicsit lazsálni. Tulajdonképpen mozgalmasabb ez a hely, mint az első napokban gondoltam. Örülök neki, de azzal is tisztában vagyok, hogy segítségre lesz szükségem. Már láttam is egy-két olyan arcot, akit szívesen látnék gyakrabban. Talán a jövőhéten meg is hirdetem az állást, egyelőre nem akarok ezzel foglalkozni. Csak fekszem, lehunyt szemekkel és újra játszom magamban a hét eseményeit. Hála a vevőimnek volt lehetőségem egy kis magyart is tanulni. Szimpatikus mennyire nem zavarja őket, ha én épp nem tudok valamit és ahogy segítenek megtalálni egy-egy szót, ha éppen elakadok.
A gondolatokból egy furcsa zaj zökkent ki. Nevezetesen olyan, mint mikor valaki lenyomja a kilincset. S ahogy felülök a kanapén s az ajtó felé pillantok meg is bizonyosodom, hogy ez történhetett. Egy lány áll ugyanis az ajtóban. Csinos, kissé talán szomorú, hogy nem jutott be. Mosolyra húzom a számat és gyorsan pattanok fel, majd sietek az ajtóhoz, s szinte egy percet sem kell várnia, hogy az előbb még zárt ajtó feltáruljon előtte.
Bár nem ellenőriztem magam, biztosan nem bánja, ha kicsit kócosabb már a kék hajam, vagy ha a fehér ingem kicsit gyűröttebb, mint máskor, s nincs is olyan tökéletesen betűrve a fekete farmerbe, mint általában.
- Segíthetek? - kérdezem némi akcentussal, mert még nem sikerült úgy elsajátítani a nyelvet, ahogy szeretném. Mégis biztos vagyok benne, hogy érthető, amit mondtam, így csak rajta múlik, hogy mit felel. Ami engem illet, a nyitvatartási idő, inkább csak tájékoztató jellegű, ha valaki vásárolni szeretne, nem fogom elküldeni. Egyébként is. Alig negyedórát "késett".
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2015. szeptember 6. 16:42
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Choi Min Jong
Írta: 2015. szeptember 6. 18:07
| Link

#meglepett #pirulós #akcentusos

Ahogy hátrálok egy lépést és tekintetem az imént lenyomott kilincsre szegezem, mintha kilépnék a világomból. Megszűnnek körülöttem az utca zajai és csak én maradok a fejemben jelen levő zajokkal. Tompa, érthetetlen zörgés, de mintha embertől származna. Látom magam előtt a kilincset és félszemmel az ajtó tiszta üvegében visszatükröződő alakomat. Mozogni kezd minden, először csak lassan jobbra és balra, majd a villogó fényekhez hasonlóan a tér egyre homályosabb, fel-feltűnő.
Hogy meddig tartott ez az állapot, nem tudom, sosem tudom megállapítani, talán csak néhány másodperc. Valami kizökkent ebből az állapotból és az nem más, mint egy férfi pontosan ott, ahol eddig a saját körvonalaimat láttam visszatükröződni. Felemelem a fejem, a szemébe nézek és aztán egy pillanattal később el is kapom a tekintetem.
- Ahm... - keresem néhány másodpercig a megfelelő szavakat. Kipirosodott orcával nézek vissza a férfira és illedelmes magyarázkodásba kezdek. - Sajnálom, csák szerettem volná benézni. Nem láttam á kiírást - mutatok enyhén remegő kézzel, mutatóujjal a nyitva tartásra. Remélem, hogy nem zavartam meg, bármit is csinált egészen idáig. Egy halvány mosoly ül ki szám szegletébe, ezzel jelezve, hogy nem akarok én betörni hozzá, sem zavarni és már indulok is. De előtte még kíváncsian nézem a kékre festett haját. Érdekes látvány, nem sok ehhez foghatót láttam a rövid életem során.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 19:21 | Link

Antoinette

Mintha egy más világban járna. Lassan vesz észre, a szavakat keresi ő is. Szimpatikus. Nem tudom megmondani mitől az, de van benne valami, ami azzá teszi. Talán ahogy elnézést kér, valamiért, amiért teljesen felesleges.
Követem a tekintetét és az ujját a nyitvatartási táblámra. Egy pillanatig csak meredek rá én is, aztán nemes egyszerűséggel leveszem a táblát a kis akasztóról és elhajítom. Hangosan koppanva ér földet valahol a hátam mögött de nem foglalkozom vele. A lányra pillantok az ajtómban, és elmosolyodom újra.
- Problem solved! - mondom kissé megfeledkezve magamról angolul, de aztán kapcsolok és magyarul folytatom, ahogy elállok az útból és szélesre tárom az ajtót.
- Gyere nyugodtan. Bentről látni jobban - toldom még hozzá, s a kezemmel is mutatom, hogy jöjjön csak be. Elvégre az üvegen keresztül nem biztos, hogy mindent lát. Az, hogy valamit esetleg nem pont jól mondtam már nem izgat, viszont, arra rájövök, hogy zárás után talán furcsa, hogy beinvitálom, ezért még hozzá fűzöm.
- Leszek még itt kicsi, nem zavarsz - Ha pedig belép, akkor becsukom utána az ajtót és elindulok, hogy felvegyem az előbb elhajított táblát. A pulton mégis csak jobb helyen lesz, mint az üzlet közepén. De lehet valóban változtatni fogok az időkön. Ki tudja, talán nagy forgalmam lesz. Megcsóválom a fejem magamnak, ez még mindig nem a könyvesbolt. De nem baj. Nem akarok több könyvesboltot. Felkapok a pultról egy ecsetet, s elindulok, hogy visszategyem a helyére, közben pedig a lányra is rá-rápillantok, szüksége van-e bármi segítségre, vagy csak nézelődik.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2015. szeptember 6. 19:44 | Link

#oldottabb #kíváncsi

Nagyot nézek amikor a férfi leveszi a táblát és eldobja valamerre, melyre az imént mutattam. Leeresztem a kezem és nem tudom, hogy álljak a helyzethez. Angolul szól, azt hittem úgy is folytatja, de nem. Miért nem? Furcsállom, bizalmatlan vagyok, de kíváncsian nézek be mellette az üzletbe.
- Nem báj? - nyakamat behúzva tartom még a kérdés közben, de aztán kicsit elengedem magam és némi habozás után belépek a helyiségbe. Nem tudom kontrollban tartani a lelkem és testem közötti kapcsolatot, hiába mondják a szüleim és a gyógyítók, hogy viselkedjek koromhoz illően. Ha egyszer tizenegynek érzem magam, hogy viselkedjek tizenhatként?
- Köszönöm szépen - nézek utána. Nézem néhány másodpercig ahogy elhalad a pultnál, megfigyelem, mit tart a kezében. Aztán hamar leesik, hogy illetlenség másokat bámulni, szóval ismét elpirulva kapom el róla a tekintetem. Végignézek a polcokon, közelebb lépek és tapintással próbálok rájönni, mi vonzott be ide - főleg zárás után.
A fejemben susognak a hangok. Halkan, tompán szólnak. Sajog a homlokomon levő heg, mely élénken emlékeztet arra, mi történt velem az amnézia előtt. Emlékeztet...vicces ez a kifejezés amikor nem is emlékszem semmire. Az utóbbi hetekben kezdtem el érezni ezt, néha feltűnik a hangokkal együtt, aztán átvált éles fejfájásba.
- Van zenéje is? Nágyon szépek ezek áz eszközök - a kérdés csak úgy kiszalad a számon. Nem nézek fel, továbbra is csak tapogatózok. A papírokat, a ceruzákat, mindent, ami azon a soron a kezem ügyébe kerül.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 20:47 | Link

Antoinette

Miért is lenne baj? Aranyos, ahogy visszakérdez, de csak megrázom a fejem és mosolyogva intek ismét, hogy jöjjön csak be nyugodtan. Talán valahogy jeleznem kéne, hogy nem harapok. Ki tudja, talán nem kékhajú, piercinges alakokhoz van szokva. Én viszont nem is tudom milyen lehetnék, ha nem ép ilyen. Mindenesetre belép és nézelődni kezd, én meg teszem tovább a dolgom. Vagyis, épphogy elkezdem tenni a dolgom, hiszen az előbb még lazsáltam.
- Nincs mit - felelem könnyedén, ahogy köszönetet mond s tovább pakolok. Nem foglalkozom vele, hogy engem néz-e vagy mással foglalatoskodik. Ellopni úgysem fog semmit sem. Tőlem nem. Ha meg mégis... egész biztos, hogy visszaszerzem. De hát ezek apróságok. Sosem aggódom ilyesmi miatt.
Helyre teszek egy két könyvet, amit miután megnéztek rosszul raktak vissza, közben érkezik a kérdés. Zene? Zeném is van. Bár nem sok, és egész biztos nem olyasmi, amire ő gondol. Nem ismerem még az itteni zeneivilágot, de tervezek elmerülni benne.
- Köszönöm. Igyekeztem - felelem a későbbi kérdésére, aztán némi habozás után az elsőre is válaszolok - Zeném... csak saját van. Érdekel?
Bár választ nem különösebben várok. Igazából szeretek másoknak zenélni, hiányzik a banda a színpad, a nyüzsgés. De mostanában nem is írok olyan vad pörgős dalokat. A legutóbbit szívesen megmutatom neki. A raktárba sietek hát és kihozom a keyboardomat. Fel kellett rúnáznom, hogy működjön, de igazán megérte. Leteszem a pultra, és ha csak nem kezd heves ellenkezésbe, akkor elkezdek játszani rajta.
Az már részlet kérdés, hogy a koreai dalból nem fog sokat érteni. Azért remélem tetszik majd neki.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2015. szeptember 7. 22:02 | Link

#fájós #félelem #balhés

Színek a színekben, puhábbnál puhább ecsetek és minden, mire egy türelmes ember vágyhat. Nehezemre esik elképzelni, hogy ez a valami az, ami miatt betévedtem az üzletbe. Vagy betörtem. Mindegy is. Elmélázok rajta, elképzelem amint ülök kint a bestiaparkban és festegetem a tigriseket. Egyáltalán nem csoda, hogy kibökök ilyen állapotban olyat is, amit nem gondoltam át. Kérdés helyett egyszerűen a hátam mögé is nézhettem volna, vagy bármi.
- Érdekel - bólintok a férfira nézve. Mi a különbség az ő zenéje és a más zenéje között? Érthetetlen ez számomra. Ahogy még nagyon sok dolog érthetetlen és nem fér bele a világomba.
A polcok előtt maradok továbbra is amikor ő néhány pillanatnyi kutakodás után felbukkan valami nagy billentyűs dologgal. Említettem már, hogy egy nagy félelmem van és annak tárgya a mugli eszközök? Hm.
Védekezően a farmerom zsebébe csúsztattam mindkét kezem. Vállaimat feljebb húzva nézem őt. Fülemben búgó érthetetlen suttogás a dalra cserélődik. Nem értem a szöveget, nem értem a mondanivalóját és a vége felé már nem is érdekel, hogy valami kedvességet mutassak felé, a fejem másodpercről másodpercre, billentyűleütésről billentyűleütésre kezd jobban sajogni egészen addig, amíg élesen belenyilall.
Magamról teljesen elfeledkezve kapok jobbommal a homlokomhoz, a ballal pedig megtámaszkodni próbálok kisebb-nagyobb sikerrel. Ezekben a pillanatokban nem tűnik fel, hogy sikerült levernem a menekülést keresve a fél polcot, a hangokról nem is beszélve amiket kiadtam magamból fájdalmamban.
-S-s-s...sajnálom! - néztem fel rémülten. Remegő kézzel és elhomályosult látással guggolok le, hogy minél előbb eltüntessem az iménti bűntény nyomait. Nagy szükségem lenne a gyógyszereimre.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 13. 19:17 | Link

Antoinette

Érdekli. Hát akkor pláne megmutatom. Főleg mert... mert bennem is ég a vágy, hogy valaki figyeljen rám. Önző dolog, tudom jól. De ilyen vagyok, mostanában legalábbis. Ez persze nem jelenti, hogy neki nem szeretnék örömet szerezni vele. Na de, az ízlését nem ismerem, így lehet, sikítva rohan majd ki, bár remélem, hogy nem.
Gyorsan behozom a keyboardot, s nem is igazán figyelem, hogy mennyire bezárkózik már ettől is, annyira lelkes vagyok, és örülök, hogy végre valaki figyel rám, és a zenémre egy kicsit. Örömmel kezdek bele a dalba, végig sem gondolva, hogy ha a lány esetleg ért koreaiul, bár ennek kicsi az esélye, az mennyire félreérthető is lehet. Az első hang leütésével együtt kezdek énekelni, lágyan, szinte lehelve a szavakat, s a dallam is ezt a könnyedséget adja vissza. Remélem, hogy a zenében is érződik az a kissé fáradt, de boldog hangulat, amit teremteni szerettem volna.
Nem jutok azonban messzire. A refrén első szakaszánál, ahogy felpillantok rájövök, hogy valami nagy gáz van. Elbizonytalanít, de még játszom pár ütemet, mielőtt leállnék. Addigra már láthatóan fájdalmakkal küzd, de nem tudom, hogy a zeném fáj neki, vagy mástól van-e rosszul.
- Jól vagy? - kérdezem meg ijedten és a természetesnél gyorsabban termek mellette, bár ezt ő valószínűleg nem fogja felmérni. Pillanatok alatt visszapakolok mindent, amit levert, aztán az ő kezét fogom meg. Talán nem veszi tolakodónak, hogy így próbálom meg a kanapéhoz vezetni.
- Nincs semmi baj - mondom, ahogy bocsánatot kér, aztán beharapom a számat, mert nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel - Rossz volt nagyon?
Kérdezem meg végül a zenére utalva, abban bízva, hogyha más zavarta, akkor ezt viccnek veszi és a nevetéstől jobb kedvre derül. Ha pedig valóban a zene volt rá rossz hatással... Nos akkor azt hiszem, egy darabig nem nyúlok a billentyűkhöz, és a számat is biztos befogom.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2015. szeptember 13. 19:17
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2015. szeptember 14. 13:21 | Link

#elefánt #porcelánbolt

A szervezetem elég nehezen viseli a költözködést. Nehéz elképzelni milyen volt a beköltözésem anno Angliában. Minden idegen és félelmetes és ezek a hangok nem segítenek a láthatatlanná válásban legalább addig amíg beilleszkedek. Ez az első délutánom, erre máris sikerül felhívnom magamra a figyelmet szerencsétlen ember üzletében.
Igyekszem összeszedni a levert eszközöket amiket kész vagyok megfizetni is ha szükséges, na de Ő gyorsabb. Hagom, hogy megfogja a kezem és egy ülőalkalmatossághoz vezessen. Nem biztos, hogy képes lettem volna megállni a saját lábaimon. A hangját elnyomja a fejemben dübörgő hangzavar. Sok-sok emberi, természeti hang keveredik, de egyet sem tudok kiszűrni.
Értetlenkedek kicsit. Összevont szemöldökkel, de behunyt szemmel emelem kicsit fel a fejem. Végigsimítok sajgó halántékomon és ezzel együtt elhúzom a hajamat is.
- Elnezést. Nem á zene volt rossz. Megsérült á fejem - nem nézek rá. Lesütött szemmel mondom ki és a hajamat visszaengedem a heg fölé, hogy eltakarja azt. - És félek á mugli eszközöktől - toldom meg ezzel a kis extrával a magyarázatot. A fejfájásom ahogy jött, úgy száll el egy pillanat alatt és már sokkal jobban érzem magam. Elmosolyodva állok fel.
- Eltörtem válámit? Kifizetem - őszintén nem tudom miket vertem le, de már veszem is elő a zsebemből a zsákocskát. Halkan csörögnek benne az érmék amíg a tenyerembe nem fogom.
- Ajánljon nekem...bármit. Vásárolnék - mosolygok a tulajra.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 12:57 | Link

Antoinette

Leültetem és várok, amíg összeszedi magát, bár a kérdéseimet felteszem, mert hát... aggódom. De nem akarom letámadni kérdés özönnel, és szerencséje, hogy nem beszélek jól magyarul, mert ez erősen meg is gátol abban, hogy bombázni kezdjem, válaszokra várva. Ahogy a haját igazítja a sebhelyet is látom, de nem szólok rá semmit. A magyarázat nem sokkal később meg is érkezik. Nem lenne értelme faggatni miatta.
- Gyakran fáj? - kérdezem, mert hát ez sokkal fontosabb. A seb már beforrt, fura, hogy még mindig szenved tőle. Főleg, hogy nem idős, reumás meg tudom is én. Szóval ez egy érdekes jelenség. Na meg kellemetlen.
- Borogatás, orvosság? - érdeklődöm tovább, mert szeretnék valahogy segíteni, hiszen egyértelműen szörnyen fáj(t?) a feje. A másik dolog meg... Nos meglep. Persze találkoztam már nem egy emberrel, aki viszolyog a mugli szerkezetektől, de azért csak ki bukik belőlem a miért kérdés:
- 왜? - kérdezem meg koreaiul, aztán kapcsolok, hogy ezt valószínűleg nem is érti, így gyors fejrázás után, újra megpróbálom - Mért? Mi baj a mugli dolgokkal?
Én mindig úgy állok hozzá, hogy nem tudnak bennem kárt olyan kárt tenni, amit ne lehetne valahogy helyrehozni... Aztán lehet naiv vagyok és nem ismerek minden mugli eszközt. De egy keyboardban tényleg nincs semmi ijesztő. Sőt. Praktikusabb mint egy zongora, amit mondjuk le kell kicsinyíteni, ha magammal akarom vinni, aztán méretet vissza állítani. És tegyük hozzá, hogy utóbbiban én nagyon, de nagyon béna vagyok. Sosem voltam jó benne, most meg már meg sem merném próbálni. Na de... visszatérve a lányhoz, meg az aggodalmához, csak a fejem rázom.
- Nem tört semmi, ha csak te nem - felelem mosolyogva, aztán végig nézek rajta még egyszer, hogy valóban nem esett-e komolyabb baja. Majd némileg elgondolkozom, az ujjait figyelem, hogy van-e rajtuk valami árulkodó jel, mit is szeretne csinálni.
- Festés vagy rajzolás? - kérdezek végül vissza, és ha megkapom a választ, akkor felállok mellőle és a megfelelő polchoz megyek, hogy tudjak ajánlani valami neki valót.

Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Mrs. Frost
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2015. október 30. 22:06 | Link

#sárvér #színek #mosoly

Válasz nélkül hagyom, mert nem érzem úgy, hogy ennél jobban be kéne avatnom abba, mi van velem, és mi volt ez a jelenség, amit az imént produkáltam. Elég kellemetlen ez az egész, főleg, hogy magam sem tudom, mit csinál az agyam ilyenkor. Csak fáj, jobbik esetben pedig talpon maradok.
- Nem, köszönöm - utasítom el mindkettőt, hisz haszontalan lenne, és nem akarom őt sem feltartani. Minél előbb túl szeretnék lendülni a dolgokon, a mugli dolgait pedig úgy elkerülni, hogy lehetőleg még a fizetést kibírjam rohamok nélkül.
Elcsendesedik a fejem, már csak tompán fáj. Kár volt belemennem ebbe a magyarázatba, azt érzem.
- Idegen - vonom össze a szemöldököm egy pillanat erejéig. A családom mindig féltve őrzött az ilyen dolgoktól, és valahogy kialakult az az érzésem e ketyerék iránt, ami valószínűleg a muglikban van a mágia iránt. Idegen, fertőzhet, ki tudja, a sárvérűek mennyi mindent találnak fel ellenünk...
Ha már így betévedtem zárás után, és még kis galibát is okoztam, természetesnek érzem, hogy fizessem a károkat, illetve beszerezzek valami különlegeset, vagy legalábbis valamit, amivel talán olyan emlékeket idézhetek fel, amit az amnézia elvett tőlem.
- Rajz - felelem finoman elmosolyodva. Mély levegővételt követően egyenesedek ki, még néhány másodpercig kapaszkodok, amíg biztosnak nem érzem a lábaimat. Már nem fogok elszédülni, elindulok a férfi után a polcokhoz, és szemügyre veszem a sok színt. Értem, miért vonzott ez a hely.
- Csodaszép színek vannak itt - jegyzem meg, utat engedve ezzel az arcomra kiülő széles mosolynak.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. november 15. 14:03 | Link

Antoinette

Nem kell neki orvosság, sem borogatás, az megnyugtató. Vagyis nem, de hiszem, hogy tudja mire van szüksége, így ráhagyom. A mugli dolgokra viszont rákérdezek. Nekem fura, hogy valaki megijedjen tőlük. Elvégre engem úgy próbáltak nevelni, hogy elhiggyem, mindenben a muglik felett állunk és a ketyeréik sem árthatnak. Más kérdés, hogy nem igazán sikerült és sok eszközért egyenesen rajongok. De azért bólintok a lánynak.
- 알았어! Vagyis... ööö... értem - mondom végül magyarul is, mert nem is tudom miért koreaiul hablatyolok neki. - Egy pohár víz? - érdeklődöm tovább, mert mégis úgy érzem valamit adnom kéne neki, hogy jobban érezze magát. Fel is állok, hogy még a válasz előtt hozzak is neki inni, mert ha kér ha nem, az ártani nem fog, de aztán megtorpanok és visszafordulok hozzá.
- Én sajnál nagyon! - kérek bocsánatot vagy valami hasonló. Mert mégis csak az én hibám, hogy rosszul lett, még ha véletlen volt, akkor is. Gyorsan szerzek vizet, aztán mivel mindenáron vásárolni akar, megpróbálom kideríteni, mi érdekli pontosan, majd a megfelelő polcokhoz lépek.
- Köszönöm - viszonzom a mosolyt, a dicséretre, hiszen a színekre tett megjegyzése az. Némi gondolkodás után egy átlagosnak tűnő ceruzát veszek el az egyik polcról.
- Tessék - adom a kezébe és várok picit, hogy szemügyre vehesse - Mágikus. Olyan színnel rajzol, amire gondolsz, rajz közben - magyarázom neki, és bízom benne, ez elnyeri a tetszését. Én mondjuk nem szeretem, izgalmasabb számomra kevergetni a színeket és keresni a tónusokat, de nem vagyunk egyformák.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza