A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Péntek este hat.
A bűvölt vekkerem rugdosására ébredek, bár már nincs szükségem a hallásom visszaszerzése óta. az utóbbi napokban égett a fülem, de túl lehetett élni, mostanra viszont teljesen eltűnt ez a tünet. Reflex szerűen odakapok, csettintgetek párat, és természetesen hallom. Olyan sok idő telt el, körülbelül hét hónap, mióta hydromágia nélkül hallottam. Hatalmas vigyor kúszik az arcomra, Ágyamból Amadeust figyelem, ahogy a sarokba beékített farúdon ücsörög, és halkan csiripel. A tövében Ser Karom húzogatja karmait a szőnyegen, még mindig nem hagyott fel a vízfőnix levadászásával, ami bizony rendszere eső szobában keletkezett eső általi ébresztést eredményez nálunk. A legtöbb könyvem biztonságban, egy tértágított szekrényben kuksol elkerülve az elázást. Kiülök az ágy szélére, ledobva magmaról a sötétkék takarót. Farmerben, és pólóban aludtam, tudom, nem valami higiénikus meg ilyenek, de készültem valahová, és sietnem kellett.
 Az asztalomon egy színes csomagolású rágógumigolyó helyezkedett el, ez valami varázslatos dolog, nemrég vettem. Gyorsan begkapom, és érzem, ahogy a vattacukor életzhű íze szárad a számban. Már teljesen besötétedett, úgy kell kijutnom, hogy ne vegyen észre, és ne figyeljenek fel a távozásomra később. Az ajtó melletti falnak döntve tartom gitáromat, gyorsan felkapom, és ellenőrzöm mindegyik húrt, rendesen be vannak-e hangolva.
Apától keptem, de ez most nem tör össze. A gondolat ugyan éget, de megszoktam. A lgtöbb tárgyamról ők jutnak eszembe, a két felnőtt, akik nem tekintenek a gyereküknek. Tanultam egy számot, - magamnak, nem nekik - ami jellemzi a mostani lelki állapotomat. Halványan elmosolyodok, mikor eszembe jut az egyik sor
Igen, énekelni is fogok.
Ja, hogy nem mondtam, hova megyek. Rég volt, az incidens előtt, de nem lehet elfelejteni azt a személyt.
A vámpír, aki imprózott nekem a pléden, és a vámpír, akinek szerenádot adtam. Valami ilyesmire készülök most is, de ezúttal valami látványosabb, nagyobb durranásra gyakoroltam. Vállamra vetem a fekete pántot.
A hangszer súlya meg sem kottyan, az utóbbi időkben Merkovszky bácsi alaposan megedzett, mivel ez is az elemi mágus lét fontos alapja. Egy festményekkel, és faliszőnyegekkel teli folyosón settenkedek, a klubhelyiségbe érve megpillantok egy magányos tanuló diákot. Koncentrálok, és az én kérésemre elhelyezett zongora billentyűi felett apró vízcseppeket hozok létre. Finnországra gondolok, meg az ottani hócsatámra, a hűvös gondolatok segítenek megfagyasztani a gömböket. Ujjaim mozgatásával elkezdek egy dallamot játszani, mintha egy fantomzenész ülne a hangszer előtt. A gyanútlan levitás eldobja a házidolgozatát, és odaszalad, de addigra minden nyom elpárolog. Kifutok a házból, végig a folyosón, ki az iskolából, a fagyos hidegbe, meg sem állva az ódon házig. Megvetem lábaim a kertben, már biztos meghallotta engem.
Elkezdem játszani a dalt, éneklek is hozzá, lábammal ütöm a ritmust. Várom hogy kilépjen, kutatom azt a megmozduló árnyat a sötét függönyei mögött, melyek az ő jelenlétét jelzik.
Csak legyen itt! Két lábam mellett fizet hozok létre, abból pedig ködöt generálok, tiszta füstgép feeling. Nemsokára az egész kertjét tejfehér, kavargó hullámok fedik be, én pedig egyre jobban vigyorgok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454574#post454574][b]Brandon Norrey - 2015.01.18. 14:21[/b][/url]

Péntek este hat.
A bűvölt vekkerem rugdosására ébredek, bár már nincs szükségem a hallásom visszaszerzése óta. az utóbbi napokban égett a fülem, de túl lehetett élni, mostanra viszont teljesen eltűnt ez a tünet. Reflex szerűen odakapok, csettintgetek párat, és természetesen hallom. Olyan sok idő telt el, körülbelül hét hónap, mióta hydromágia nélkül hallottam. Hatalmas vigyor kúszik az arcomra, Ágyamból Amadeust figyelem, ahogy a sarokba beékített farúdon ücsörög, és halkan csiripel. A tövében Ser Karom húzogatja karmait a szőnyegen, még mindig nem hagyott fel a vízfőnix levadászásával, ami bizony rendszere eső szobában keletkezett eső általi ébresztést eredményez nálunk. A legtöbb könyvem biztonságban, egy tértágított szekrényben kuksol elkerülve az elázást. Kiülök az ágy szélére, ledobva magmaról a sötétkék takarót. Farmerben, és pólóban aludtam, tudom, nem valami higiénikus meg ilyenek, de készültem valahová, és sietnem kellett.
 Az asztalomon egy színes csomagolású rágógumigolyó helyezkedett el, ez valami varázslatos dolog, nemrég vettem. Gyorsan begkapom, és érzem, ahogy a vattacukor életzhű íze szárad a számban. Már teljesen besötétedett, úgy kell kijutnom, hogy ne vegyen észre, és ne figyeljenek fel a távozásomra később. Az ajtó melletti falnak döntve tartom gitáromat, gyorsan felkapom, és ellenőrzöm mindegyik húrt, rendesen be vannak-e hangolva.
Apától keptem, de ez most nem tör össze. A gondolat ugyan éget, de megszoktam. A lgtöbb tárgyamról ők jutnak eszembe, a két felnőtt, akik nem tekintenek a gyereküknek. Tanultam egy számot, - magamnak, nem nekik - ami jellemzi a mostani lelki állapotomat. Halványan elmosolyodok, mikor eszembe jut az egyik sor
Igen, énekelni is fogok.
Ja, hogy nem mondtam, hova megyek. Rég volt, az incidens előtt, de nem lehet elfelejteni azt a személyt.
A vámpír, aki imprózott nekem a pléden, és a vámpír, akinek szerenádot adtam. Valami ilyesmire készülök most is, de ezúttal valami látványosabb, nagyobb durranásra gyakoroltam. Vállamra vetem a fekete pántot.
A hangszer súlya meg sem kottyan, az utóbbi időkben Merkovszky bácsi alaposan megedzett, mivel ez is az elemi mágus lét fontos alapja. Egy festményekkel, és faliszőnyegekkel teli folyosón settenkedek, a klubhelyiségbe érve megpillantok egy magányos tanuló diákot. Koncentrálok, és az én kérésemre elhelyezett zongora billentyűi felett apró vízcseppeket hozok létre. Finnországra gondolok, meg az ottani hócsatámra, a hűvös gondolatok segítenek megfagyasztani a gömböket. Ujjaim mozgatásával elkezdek egy dallamot játszani, mintha egy fantomzenész ülne a hangszer előtt. A gyanútlan levitás eldobja a házidolgozatát, és odaszalad, de addigra minden nyom elpárolog. Kifutok a házból, végig a folyosón, ki az iskolából, a fagyos hidegbe, meg sem állva az ódon házig. Megvetem lábaim a kertben, már biztos meghallotta engem.
Elkezdem játszani a dalt, éneklek is hozzá, lábammal ütöm a ritmust. Várom hogy kilépjen, kutatom azt a megmozduló árnyat a sötét függönyei mögött, melyek az ő jelenlétét jelzik.
Csak legyen itt! Két lábam mellett fizet hozok létre, abból pedig ködöt generálok, tiszta füstgép feeling. Nemsokára az egész kertjét tejfehér, kavargó hullámok fedik be, én pedig egyre jobban vigyorgok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454594#post454594][b]Adam Kensington - 2015.01.18. 15:13[/b][/url]

Ha már ilyen nyomorult vagyok és a házamhoz kötött, úgy döntöttem, nekiállok némileg hasznos lenni. Elég volt az egész napos, céltalan kóborlásból a folyosókon, a szobákban. Idő közben Dwayne is összeszedte magát és elment rendezni az életét, meg ugye dolgoznia sem árt. Szóval jelenleg egyedül vagyok itthon. Aludni nem aludtam az eset óta és utoljára akkor jártam odakint, amikor Zephfel kimentünk a verandára. Annak is már néhány napja. Nade visszatérve a hasznos tevékenységre: magamhoz veszem a laptopomat és leülök vele a kanapéra a nappaliban. Az ölembe helyezem és gépelni kezdek rajta egy törvénymódosítási javaslatot, amit Mágiaügyi Minisztériumnak kívánok majd benyújtani. Ahogy ezzel a hivatalos szöveggel nagyjából megvagyok, jöhet egy másik dokumentum, ami az aláírásgyűjtéshez lesz szükséges tájékoztatóanyagként. Ennek éppen az elején járok, mikor észlelem, hogy jön valaki. Felnézek a képernyőről és figyelek. Mikor az illető már közel ért a házhoz, mély lélegzetet veszek, hogy az illata alapján beazonosíthassam. Ez Brandon. Csak nem megint szerená... de. Megint szerenádot ad nekem.
Lerakom a gépemet a dohányzóasztalra, felemelkedem a kanapéról és ráérősen indulok a bejárat felé. Hamarosan felnyomom a villanyt az előtérben és kinyitom az ajtót. A gitározó, éneklő fiúra pillantok, ahogy a napelemes lámpáim között áll az úton, ködtől ölelt udvaromban. Megemelem kissé a szemöldökömet, aztán csak nyugodt vonásokkal hallgatom az előadást. Mezítláb álldogálok a küszöbön, egy szál köntösben. Jó, egy boxeralsó is van alatta, amit igazából csak Dwayne lelki nyugalma érdekében vettem fel még pár napja. Noha profi köntösviselőként teljesen illő módon tudom hordani a ruhadarabot, megértem, ha valakit frusztrál a ledérségem gondolata, még ha tapasztalni nem is adok rá neki lehetőséget. Ez utóbbit mondjuk megfigyeléseim szerint a hölgyek és urak egy jó része azért eléggé bánja.
Kezeimet magam mellett lógatva, lustán pislogva hallgatom végig az előadást, aztán ahogy véget ért, taps vagy bármiféle ováció helyett egyszerűen csak intek egyet a fejemmel a srácnak, hogy kövessen a házba. Amíg eldönti, megragadja-e az alkalmat, visszasétálok a nappalimba, leülök a kanapéra és előre dőlök a laptopomhoz, átolvasni, amit leírtam, majd elmentegetni a szövegeket, bár szerintem nyomtam már rá Mentést, mielőtt félreraktam. Az már olyan reflexszerű.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454602#post454602][b]Brandon Norrey - 2015.01.18. 15:38[/b][/url]

Gitározok. Újra gitározok. Olyan régen voltam már itt, még csak épp elkezdtek feltűnni a korai sötétedések, és a csípős időjárás. Ujjaim a hűvös fémen táncoltak, nyugodt szívvel játszottam neki. Szívem kihagy egyet, mikor látom, felkapcsolódik a villany, és kinyílik az ajtó. És ott áll Ő, a magas, sápadt vámpír. Kifejezéstelen arccal bámul engem, amitől egy kissé meg is illetődtem. A ködöt ugyan fenntartottam, kezem már begyakorlottan, komolyabb odafigyelés nélkül is játszik, az éneklést abbahagyom, és némán játszok tovább.
Mikor végzek, Elengedem gitáromat, hagyom lógni a vállamat nyomó pánton. Izzadó tenyeremet megtörlöm nagrágomban, egy bátortalan léést teszek felé,  majd int nekem, és már el is tűnik a házban.
Azta, még nem voltam vámpírodúban, vagy miben. Magamban gyorsan megfogadom, hogy nem nyúlkálok ajtókhoz, nehogy egy lógó hullákkalteli terembe nyissak, ami miatt nemsokára én is ott végzem. Egy lépés, majd követte a második, és a harmadik. Egyre gyorsabban, a verandára vezető három lépcsőfokot már szinte futva szedtem, betoppantam a házba, és földbe gyökerezett a lábam.
Az első ok az volt, hogy átléptem a küszöböt, és teljesen megilletődtem ettől. Mostanában csak  idősebb férfiak házához járok, hogy örömet vigyek az életükbe. Valóban ezt akarom? Merkibácsi klinikai eset volt a mély depresszió és a tetramágus lát kombóval, Adam meg egyszerűen... Adam. Szinte el is felejtettem mennyire bosszantott ezzel a szófukar természettel.
A második ok pedig az volt, hogy megláttam a legmenőbb házat, amiben valaha jártam. Sok ok antik gitár, sakktábla, és megszámláltan kábel, és elektromos ketyere.
Úgy éreztem magam, mint a fagyizóban, de vissza kellett fognom magam, elvégre nem tapizhatom meg az összes felszerelését. Az fura lenne, nem?
Beülök elé egy fotelbe, szemem igyekszik magába szívni minden egyes képkockát.
Ez de baró.
Szemöldökömet felhúzom, hátha ért belőle, és legalább annyit mond, hogy szia, jó volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454611#post454611][b]Adam Kensington - 2015.01.18. 16:20[/b][/url]

Mindent elmentettem. Becsukom a szövegszerkesztőt, és lehajtom a laptop tetejét. Kényelmesen hátradőlök, kezeimet ölembe dobom, és a helyet foglalt srácra tekintek. Végigmérem Őt, némileg tincseim alól. Korrekt volt a játéka és természetesen sokat dobott rajta a lelkesedése, azonban ez nem az a szint, amit a következő találkozásunk alkalmával vártam.
- Jó szám. - véleményezem a darabot, azonban az előadásáról nem ejtek szót. Még nem. Előbb meg kell tudnom, jól gondolom-e, hogy valami hátráltatta a fejlődését.
- Rég láttalak. Történt Veled valami? - kérdezek rá erős sejtelmemre, figyelve közben a fiú csillogó szemeit. Tetszik neki az otthonom, amit esetében végképp nem csodálok. Hiszen kész hangszerorgia, ami elő van adva nálam. A kitartásával és a nyíltságával kiérdemelte, hogy kicsit elkalauzoljam majd és megmutassam neki a gyűjteményemet. Hm. Azt hiszem, ha Dwayne visszajön és megkérdezi, mivel töltöttem az időmet, míg Ő távol volt, nem feltétlenül kéne megemlítenem neki, hogy beinvitáltam a házamba egy levitás fiút és megmutattam neki a gitárgyűjteményemet. Zeph miatt már volt egy beszélgetésünk, amelynek során eléggé egyértelművé tette, hogy nem akar tudni ezekről a dolgokról. Jelesül, hogy varázslótanoncokkal találkozgatok, akik mind az Ő felelőssége. Bízik bennem és tisztában van vele, hogy nálam nagyobb biztonságban vannak a diákok, mint szinte bárkinél, azonban ezt a szülőknek vagy a hatóságoknak már elég nehéz lenne beadni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454700#post454700][b]Brandon Norrey - 2015.01.18. 20:46[/b][/url]

- Valóban jó szám. - Valami változott bennem. Életemen mindig ott fog sötétleni ez a féléves ciklus. Sokkal jobban tudtam visszafogni amgam, ha nem muszáj produkálni magam. Nem voltam ám olyan, csak így sokkal könnyebb barátokat találni. De Viktor esete megtanította, hogy ez nem így van.
Ujjaim a fotel régi szövetén köröztek, szórakozottan figyeltem, ahogy a virágmotívumok hajlanak a lenyomott anyagon. Ilyet én is tudnék festeni.
A laptopjáta nézek, majd elmosolyodok.
- Wifid is van? Mázlista. - Kérdésére fáradtan sóhajtok, megforgatom szememet, majd a háttámlára hajtom. A plafonon lévő lámpát figyelem. Nem miatta csináltam ezt, csak ennyiszer egymás után elmesélni a fél év történéseit, kissé fárasztóak.
- Túl sok történt. Túl sok. - ujjaim még mindig a szöveten játszanak, megnyalom szájam szélét, mélyen a szemébe nézek, és rezzenéstelen arccal elkezdem mesélni.
- Találtam egy hegedűdarabot. Kiderült, hogy lejátszhatatlan, de lassan az őrületbe kergetett. Egy diáktól kértem halláserősítő bájitalt, amivel túladagoltam magam, és mikor megszólaltattam az első hangot a hangszeren,, elájulktam. Megroncsolódott a dobhártyám, megsüketültem. Egy gyerek, akit a zene éltetett, elveszíti a hallását. a gyerek, akinek beteges megfelelési vágya van az apja és az anyja iránt, elveszíti az erre használható egyetlen eszközt. Mi jött, a depresszió. De ez nem minden! - emelem fel jobb kezemet - Kiderült rólam, hogy hydromágus vagyok. - ujjammal körözni kezdtem, létrehoztam egy sakkbábut, pontosabban a királyt, megfagyasztottam, majd odadobtam Adamnek, had nézegesse. - Szóval az univerzum elvett sokat, de adott is egy rakattal. Elkezdtem ezzel bepótolni az űrt, és amikor minden rendbejönni látszott, beütött a ménkű.
A szüleim nem válaszoltak a leveleimre, csak a szükséges pénz küldték, és mostanra azzal is felhagytak. Csak a tehetségem kellett nekik, most mondd meg. Ekkor lettem azon a szinten, hogy senkivel nem beszéltem a tanáraimon kívül. Nem kellettek barátok, nem kellett nekem semmi, csak fájdalmat okoz. Aztán lett egy lakótársam, Viktor, rendes srác, elég szókimondó, ő segített rajtam először. Aztán felkerestem Lorelait, egy másik hydromágust, aki.... Nos, meggyógyított. Van valami ijesztő beütése a lánynak, de segített, és valamiért nagyon hasonlítunk egymásra. A feszültség leveztetése gyanánt festeni kezdtem, és nem is vagyok benne rossz. Voltam Ausztráliában, és loptam egy veszélyeztetett állatfajt. Mármint nem egy egész fajt, csak egy példányt. Egy kicsit zavaros most minden, nemrég kaptam vissza a hallásom. És most... Ismerkedek a lehetőségeimmel, amikben eddig gátoltak a szülők. Nos, ezért nem voltam eddig. Nem hallottam, nem zenéltem.
Figyelem arcát, hogy reagál a dologra. Én vonásaim még mindig érzéketlenek.
- És te megvagy? Olyan... más vagy most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454869#post454869][b]Adam Kensington - 2015.01.19. 15:08[/b][/url]

- Nem. Nincs. - rázom meg a fejem a wifis kérdésre, ám azt nem teszem hozzá, hogy még. Egy ideje már készítem elő a terepet hozzá, hogy Kinsnek már csak el kelljen végeznie a rúnázásokat a berendezésen, és végre csatlakozni lehessen a világhálóra a házamban. Ám a történések miatt kissé megrekedt most ez a folyamat. De úgy tervezem, a napokban áthívom Őt magamhoz. Végül is most úgyis itthon vagyok állandóan. Összedobhatnánk.
- Csak írtam valamit. - magyarázom meg, mit csináltam az imént. A szövegszerkesztő telepítve van a laptopomra, nem online érem el. Nem kell hozzá kapcsolat. Meg hát nyilván nem e-mailben fogom elküldeni a Minisztériumnak a javaslatomat. Ki kell majd nyomtatnom.
Meglehetősen részletes és bőséges tájékoztatást kapok róla, mi minden esett meg a fiúval az elmúlt hónapokban. Persze, egyáltalán nem gond ez, hiszen ráérünk. Csak ülök és figyelmesen hallgatom, néha összevonva szemöldököm egy-egy keményebb résznél. Bájital túladagolás? Hallásvesztés? Pompás, mondhatom. Megértem, hogy maga alá került, és természetesen most már világos, miért nem lehetek elégedett a teljesítményével. Ez az egész nagyban visszavetette Őt a haladásban.
Hydromágus? Elkapom a nekem passzolt, látszólag semmiből kreált jégkirályt, és tanulmányozón forgatom fehér ujjaim közt. Az én hűs kezemben nem olvad valami gyorsan, úgyhogy van rá időm. Közben összeáll a kép a kinti ködről is. Nem tudtam mire vélni ezt a természeti jelenséget. Semmilyen környezeti tényező nem magyarázta. Mostmár egyértelmű, hogy varázslat állt mögötte.
- Üdv újra itt! - pillantok Branre tincseim alól, ahogy története végére ért. Nem egyszerűen a házamban köszöntöm, hanem a világban, amit a baleset elvett Tőle és amibe most visszaérkezett.
Az immáron kissé olvadt jégdarabot vérmaszatos poharamba teszem a dohányzóasztalra. Nem szokásom így itt hagyni ivás után, mindig rögtön elmosom, mikor nagyjából kitisztultam a mámorból. Mostanság azonban kevésbé figyelek ezekre a dolgokra. Többek közt ez és gyönge jelenlétem az, amire a srác felfigyelhet és fel is hívja rá a figyelmem, hogy másnak tűnök. Rezignáltan pislogok a lassan halványpiros vízzé olvadó sakkfigurára.
- Egy kicsit a padlón vagyok, de túl leszek rajta. - felelem rekedten, csöndesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454900#post454900][b]Brandon Norrey - 2015.01.19. 16:46[/b][/url]

Figyelem, ahogy alkotásom a  vörös pohárban landol halk csilingeléssel. Ja persze, az vér. Egy ideig még ezt figyelem, ahogy mozog. Már elkezdett olvadni, így elkezdem mutatóujjammal kimosni a poharat. Kis mennyiségű vér, elenyészik a vízhez képest, a kettőt együtt tudom irányítani. elkezdem újra összerakni a bábut, immáron a rózsaszínes folyadékból, majd mikor már kész van, teljesen befestem vérvörösre. Elégedetten pillantok fel a sápadt vendéglátóra, aki egy szál csíkos köntösben ül a kanapén. Kissé feszélyez a dolog, halvány pír jelenik meg arcomon, de vonásaimat mintha kőből faragták volna.
Nem olyan vagyok, mint legutóbbi találkozásunkkor, és ezt éreztetni akarom. Magamnak is bizonygatom ezt, ugyanis bele kell törődnöm, semmi sem lesz a régi.
Halovány, kérészéletű mosoly suhan végig arcomon, reagálva Adam köszöntésére. Szemem felkapom a gesztus erejére a pohárról, és a báburól.
Már nem tér vissza figyelmem alkotásomra, ezúttal a hangszergyűjteményt tanulmányozom. Szemem csillogásából érezni lehet, egyet kettőt felismerek.
- Nem fogok tovább fejlődni. - égkék szempárjába szúrom csokoládébarna szemem, hogy tudja, komolyan gondolom. Apáéra emlékeztet - Mármint olyan gyorsan nem. Sok dolog fog változni, de véglegesen nem hagyom abba a zenét, az életem része marad.
Lábammal dobogok a szőnyegen, miközben kutató pillantásom megáll egy üres pizzásdoboznál az egyik asztalon.
- Az hittem egyedül laksz itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454926#post454926][b]Adam Kensington - 2015.01.19. 18:23[/b][/url]

Le sem veszem tekintetem a pohárról. Figyelem, amit csinál vele. Mozgatja benne a vizet, és nem elég, hogy kimossa, eloszlatva benne a vért, ám dús vörössé is varázsolja. Összevonom a szemöldököm, és fejem oldalra biccentem. Gondolataim nagyon megindulnak. Szégyen, nem szégyen, a srác további mondandójának első fele el se jut hozzám, hiába nézek egyenesen a szemébe, mikor beszélni kezd. Azért persze végül összerakom, amit közölt velem és csak bólintok.
- Mik a terveid? - kérdezem meg hát erről, hiszen nagyon úgy hangzik, hogy lemondott a zenei világhírnévről. Ha minden igaz, ilyesmiket dédelgetett. Ez a vallomás viszont most nem úgy cseng, mintha vissza akarna kapaszkodni és erőnek erejével behozni a hátrányt.
Érzem különben rajta, hogy zavarba hozom kissé azzal, ahogy ilyen lazán, köntösben üldögélek itt, és mivel tényleg nagyon természetesen és illendőn viselem, azt sem láthatja, hogy alatta azért van egy alsónadrág. Megértem tehát az enyhe feszültségét emiatt, azonban semmi kedvem felöltözni, meg szerintem Ő se akarná, hogy ezzel fáradjak. Szóval csak remélni merem, leküzdi a zavarát.
- Igen. - nézek el az üres pizzás doboz felé.
- Csak az egyik barátom elég sok időt tölt nálam. - pillantok vissza a fiúra, megmagyarázva a dolgot, és ahogy ezáltal Dwayne a gondolataim közé fészkeli magát, ismét felüti bennem a fejét az iménti ötlet, ami miatt elkalandoztam.
- Amit előbb csináltál... - bökök a fejemmel a pohárra.
- Az megy visszafele is? - kérdezem, megemelve fekete szemöldökömet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=454945#post454945][b]Brandon Norrey - 2015.01.19. 19:16[/b][/url]

- Nem tudom. Sok lehetőségem lett a hydromágiával és a festéssel. Tudod, mondtam, hogy voltam Ausztráliában, nos akkor egy munkában segédkeztem egy ereklyekutató vállalatnak. Tetszik az is. De valószínűleg szponzort is tudnék szerezni magamnak az alkotáshoz. És persze a hydromágus melók, gyógyítás, valami északon, tengerkutatás, ilyenek. Szerinted - nézek vissza rá - mit kéne tennem?
Bámulok mindenfelé, saját szórakoztatásomra vízcseppekkel zsonglőrködök, vékony kis mintákat formálok belőlük, fagyasztom, forralom őket.
Most az egyszer igazán nem más kedvéért csinálom, csak a saját szórakozásomra, eddig az ilyeneket mások lenyűgözéséért produkáltam. Idegesítő lehettem, nagyon.
 Bólintok egyet a barátos történetre, bár kissé borul az agyamban a róla alkotott magányos farkas kép, hiszen most engem is beengedett, és valaki elég otthonosan érzi magát itt.
Érdeklődve figyelem a kérdését amit a folyadékról kérdez. Egy tíz másodpercig csak figyelem a bábut, majd kilebegtetem, és elkezdek vele járszani, először feketévé, majd fehérré, majd csíkossá, kékké, sárgává változtatom. Bégül átlátszóvá, ám aközepe vérvörös marad.
- Mint látod a vér nem megy. Tudok alkoholt, tejet, festéket, tintát, de a vér.... Az már. A válaszom az, hogy egyelőre nem tudom megcsinálni. - nyitva hagyom annak az esélyét, hogy képes leszek a vért is manipulálni.
Elgondolkozok azon, mit lehetne felhozni, és ahogy eszembe jut a téma, elvigyorodok.
- És mit szólsz az Edictumhoz? Csupa pozitív visszajelzést kaptam, talán mert elkerültem a rellonosokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=455372#post455372][b]Adam Kensington - 2015.01.20. 17:56[/b][/url]

Szeretem, amikor egy kölyök ilyen talpraesett. Mikor ennyire életrevaló. Különösen örülök, ha azt látom, hogy jut neki a lehetőségekből. Ráadásul nem csak megkapja őket, de él is velük. Hány és hány tehetséget láttam már az enyészeté lenni a saját felelőtlenségük miatt, vagy éppen tökéletesen önhibájukon kívül. Jó, amikor ez nem így történik. Bámulatos, amiket a képességével művel. Figyelem, hogyan szórakoztatja magát a víz manipulálásával.
- Amit csak szeretnél. - adok egy olyan választ a kérdésére, aminek hasznát ugyan nem veszi, viszont egy részt őszinte, másrészt remélem, nem várta tőlem, hogy komolyan megmondjam, mit kéne tennie. Akármit tehet ezek közül, csak csinálja!
Nem tudom, miért változik meg az elképzelése a magányos farkas mivoltomról. Hiszen az vagyok. Mindig az leszek. Attól még, mert vannak körülöttem és mert beengedem őket az otthonomba, túlzás lenne azt állítani, hogy nem vagyok egymagam. Néha teljesen elszigetelődöm, máskor ilyen szinten bevetem magam akár még egy közösségi életbe is. Boltot nyitok, szerkesztőséget vezetek, részt veszek a falu mindennapjaiban. Igen. Ettől azonban nem hiszem, hogy kevésbé lennék kívülálló. Hogy valaha is képes volnék beolvadni. Az kizárt. És nem is kell így lennie.
- Szólj, ha mégis! - bólintok neki sokatmondóan a vérrel kapcsolatban. Elég nagy hasznát tudnám venni ennek a képességnek. Nem nagy dolog, de sokszor könnyebbséget jelentene. Akár csak, ha azt vesszük, hogy kevesebben lennének rosszul, ha esetleg a társaságukban vért iszom. Teszem azt, Dwayne.
- Szép munka. - véleményezem az Edictum cikket.
- Már számítottam rá, hogy a festmények a szájukra vesznek. - mosolyodik el kicsit a tekintetem, utalva a rendelőbe rántós, édes hármasos bekezdésre. Régóta figyelnek már engem azok az alakok a kereteikből, ám ahogy az emberek többsége, Ők is kétszer meggondolják, hogy érdemes-e egy vámpírról pletykálniuk. Az Ő vérüket persze nem szívhatom ki, de ettől még akadhat félnivalójuk bőven.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=455433#post455433][b]Brandon Norrey - 2015.01.20. 18:31[/b][/url]

- Ott lenne az aurori meló is, elég effektív lennék, de az olyan nehéz... - nincs igazán kedvem tanulni, akár most is kilépnék, ha nem lenne Merkibácsi, és a nem tűnne fel mindenkinek, hogy nincsenek szüleim. Na igen, ezzel is elsz bőven gondom, akkor most ki a gyám, őket is be kell avatni, nehogy később hagyjanak el ők is. Jobb kezem tenyerébe temetem fáradtan arcomat, és fáradtan sóhajtok. Nem elkeseredetten, csak... Egy tizenöt éves srácnak is megvannak a limitjei, az iskola mellett az elemi mágia, a festés, a szociális élet, és a nagy adag... trutyi, amit a szüleim kavartak nekem még mielőtt leléptek az életemből.
Bocsánatkérően pillantok fel ujjaim közül a vámpírra.
- Első dolgom lesz szólni neked. Gondolom elég sok dolgot leegyszerűsítene. - még egy kicsit játszok a vízzel, tetraédert formálok, közepén a vérből álló gömbbel, amit nem hagyok keveredni a vízzel, majd visszavezetem a karcsú pohár felé, a vizet eltüntetem, és semmi sem marad utána, csak pár csepp vörös folyadék, és egy szisszenő hang.
- Eddig is beszéltek rólad, csak nem igazán az újságnak. Azt hiszem... Tudják mi vagy. Elég egynek kitalálni, tudod... Nektek is ki akartam rtalálni egy nevet, csak fogytán volt az idő, meg hát az három név...
Ráncolom szemöldökömet Adamre nézve. Mintha valamit nem értenék, csak nem is tudom mi az a valami. - Mit szólsz a Zwaydamhez? Lehetne a dolognak folytatása... - fejemben körvonalazódik a cikk képe, amiben Dwayne összeköltözött Adammel, így a háromszög AD szakaszát követhetjük figyelemmel, az előző AZ helyett.
- Figyelj... - elkapom róla tekintetem, rendkívül kínosnak érzem a helyzetet. - Március környékén lesz egy világbajnokság, Szalamantronnál. Nagy dolog ez, és én is szerepelni fogok, és mivel a szüleim nem... szóval az éjszakai, tehetségkutató fordulóra. el tudnál jönni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=456363#post456363][b]Adam Kensington - 2015.01.23. 17:11[/b][/url]

- Mint valami német parancsszó. - véleményezem a srác által hármunknak kitalált shipnevet. Tudom, hogy van mostanában ez a divat, és meglehetősen érdekesnek találom. Zavarni egyáltalán nem zavar, ahogy egyébként semmilyen szleng sem. Úgy gondolom, az ilyenek nem egyszerűsítik, csökevényesítik a nyelvet, hanem éppen ellenkezőleg: gazdagítják. Más kérdés, én alkalmazom-e őket. Ettől még gondom semmi nincs velük, az ég egy adta világon.
- De tetszik. - bólintok. Nem annyira a folytatás gondolatára, mint a névre. Azonban nem szándékozom a fiú útjába állni. Azt hiszem, amíg nem olyasmit pletykálnak rólam, hogy minden nap más mágustanoncot vacsorázok, addig nem lehet okom a panaszra. Soha nem féltettem a fene jó hírnevemet, attól viszont igenis tartok, hogy páran megpróbáljanak elüldözni és közönséget szerezzenek hozzá.
- Világbajnokság? - pillantok Branre tincseim alól, fürkészőn figyelve Őt. Látom rajta, mennyire kellemetlenül érzi magát a helyzettől. Attól, amit kérdez tőlem. Értékelem, hogy ennek ellenére megtette. Részemről pedig próbálok még semmit sem szólni hozzá. Noha ösztönösen megszületett már bennem rögtön a válasz, azonban ezt nem kell lássa rajtam, főleg nem, hogy lehet, még másként határozok. Az egy dolog, hogy most mennyire magam alatt vagyok, és még ha tudom is, hogy átlagos passzomban is elzárkózó volnék, akkor sem akarok most egyből felelni.
Felkelek közben a kanapéról és a bútor sétálok, a sarokban magát kínálgató hangszergyűjteményem felé. Intek a fejemmel a srácnak, hogy jöjjön csak. Leveszek egy gitárt, ami szerintem érdekelheti, és közlöm róla a fő adatokat, aztán hasonlóan teszek egy másikkal. Közben pedig várom, hogy kifejtse a fellépése részleteit. Hátha így nem feszeng úgy közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=457998#post457998][b]Brandon Norrey - 2015.01.26. 21:20[/b][/url]

Megrántom vállamat, miközben egy szégyenlős vigyort engedek arcomra, miközben a falat bámulom. Még egy dolog, ami tetszik, és másoknak is tetszik. Írni persze nem akarok, az túl... Állandó. Én nem bírnék ki ilyen unalmas melót. Esetleg utazóriporter. Áh maradok a folyamatos változásnál, akkor nem törtéhet ilyen.
Olyan kényelmes volt számára a helyzet, hidegnek nem érezte a szobát, a fotel kényelmes volt, és egy nem mindennapi vendéglátóval volt dolga. Lenne még mit kérdezni csak ezzel kapcsolatban is, de türtőztetem magam. Egyelőre.
- Ühüm. - figyelem, Ahogy a magas alak kiegyenesedik, és a hangszerek felé veszi útját. Nagyon megörülök, hiszen ennek csak egy oka lehet, én. Bátortalanul ujjaim a fotel karjaira fonódnak, majd felállok. Nagy koppanás hallok az ablakon, fejem odakapom, de csak egy kövér esőcsepp gördül alá. Egy másodpercig megdermedek, majd nagyot sóhajtok, majd azt suttogom - Amadeus.
Bocsánatkérően a Vámpírra pillantok, kirohanok, és pár pillanattal később a vallámon pihenő, csipogó kék madárkával.
- Bocsánat. Úgy táűnik követett. Szóval... Balaton mellett lesz, és igen, ez egy világbajnokság. Mindenhonnan jönni fognak tanoncok, és összemérjük az erőnket, érdekes lesz. Az első és az utolsót az időpont miatt talán csak  rádiófelvételen, vagy tévén láthatnád, de... A középső. Az a helyzet, hogy senki nem jön el, viszont jó lenne egy ember, akit figyelhetek, vagy tudom, hogy ott van. Tudom, elég kétségbeesett. - hallgatom a hangszerbemutatóját, a nagy részét tudom, mégis rácsodálkozok. Amiatt, mert ő még élt a gyártásukkor, ott is lehetett, a másik pedig az volt, hogy máshogy adta elő, nem úgy, ahogy a könyvek szokták.
- Mennyi ideje gyűjtögeted ezeket?- mutatok karommal az egész házra. Ha szemfüles az ember, észreveszi a gyöngyszemeket a többi hétköznapi bútor és tárgy között. Valamilyen módon, még vicces is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=458557#post458557][b]Adam Kensington - 2015.01.27. 17:53[/b][/url]

Egy madár koppan az ablakon. A fiún rögvest látom, de a suttogása is árulkodik róla, ismerik egymást. Megvárom, amíg visszatér és folytatom szépen a hangszerbemutatót. Nem kezdek el azon aggódni, a vállán ülő állatka mennyire fél tőlem és mikor repül majd el. Úgyis egy-két perc kérdése az egész. Csak remélem, nem az ajtómon koppan majd, amikor menekülőre fogja.
- Oké, Bran, de... ez milyen világbajnokság? - pillantok a srácra oldalvást, tincseim alól, csöndes kérdésem közben. Ugyanis ezt az egyet még nem közölte velem, noha sejtéseim bőven vannak. Nyilván a képességéhez kötődnek. Legalábbis úgy tűnt, a gondolatai ezen a témán haladnak tovább. Mondjuk ezt az említett tv felvétel dolgot furcsállom kissé, hiszen azt hittem, ez egy varázsesemény. A rádióműsor még belefér, de a televízió... Talán lemaradtam valamiről, vagy csak a fiú félrebeszél. Nem lenne csoda, amilyen zavarban van.
- Majd meglátom. - adom azért meg a válaszom minden esetre. Ígérni nem akarok semmit. Nem igazán szokásom. Remélem, ezt megérti! Már az is teljesítmény a részemről, hogy nem vágtam rá simán egy nemet. Egy-egy estélyre, rendezvényre még csak-csak elmegyek, ez viszont már túl személyes, főleg a körülményekre való tekintettel, amit felvázolt nekem. Félreértés ne essék, akkor se állnék ehhez máshogy, ha valami jó dumával jött volna az őszinteség helyett. Azt kifejezetten értékelem. Talán ezért is hajlok az átgondolásra.
- Nem tudom. Pár évszázada. - felelem, körbenézve a szobában.
- Néha bővül a kínálat, és akad, hogy így vagy úgy megcsappan. A világban több helyen vannak széfjeim. Nem tarthatok mindent egy helyen, ezt már megtanultam. - taglalom a módszereimet, elmerengőn nézve körbe. A jelen lévő tárgyak némelyike igazi muzeális darab és az értékük felbecsülhetetlen. Mégis úgy pihennek a polcokon, mintha tegnap vettem volna őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=459532#post459532][b]Brandon Norrey - 2015.01.29. 23:15[/b][/url]

- Öhmm... Bocs. elemi mágia. - Nagyon izgulok, nem is értem miért. Máskor olyan természetesen tudok viselkedni, mégis nem hagy nyugodni, hogy egy több száz éves ragadozó lakásában vagyok. Kopp, megérkezik Amadeus. Valahogy megőrjítem a körülöttem élő állatokat, Ser karom az első hónapban gondolt egyet, és a falnak futott. Bár akkoriban megállás nélkül zenéltem, vagy zenét hallgattam. Lehet, nem szereti az ilyesmit. Azt bezzeg élvezi mostanában, hogy lefestem, ahogy a lemenő nap fényénél lustán fekszik az ablakpárkányon, és lengeti farkát. A gondolattól eszembe jut a teljes jelenet, és arcomon érzem párpillanatra a lemenő nap utolsó, narancssárgás sugarait. Kinyitom szemem, mely találkozik a hűvös kék pillantásával. Vajon mikor látott napot lemenni utoljára….És emlékszik rá milyen? Félek megkérdezni, de van egy érzésem, hogy tudja, mire gondolok épp. Pólómba törlöm izzadó tenyerem, és igyekszem elfordítani tekintetem, nem bírom tovább.
- Mondd… Zavarna, ha… - ujjaim farzsebem felé csúsznak, ahol egy kisebb tok található. A hűvös fém ismerős tapintását érzékelve megfogják a gombot, és felpattintják. Halk kattanás az egész, kezem becsúszik a tokba. Az ecsetekre fonódnak ujjaim. – Szóval ha lefestenélek?
Tértágított zsákomban Egy vászon is lapul valahol, ugyanúgy egy állvány is. Csak az ő válasza kell. Sosem fogok olyan szinte jutni, hogy ezt az arcot vissza tudjam adni úgy, ahogy szemeimmel látom, az auráját, mindenét. Még szerencse, hogy birtokomban van egy, a vélaecsetek közül. Ezzel talán….
Két lépéssel hátrébb állok, mozdulatai, kisugárzása feszélyez. Az elmúlt hónapok gyávát faragtak belőlem.
Nem.
Az elmúlt hónapok eseményei megölték bennem azt, kölyköt, aki nem félt semmitől. Kiirtotta a balgaságot, a naivságot… A gyengeséget. De hogy miért pont ilyen fiatalon kellet történnie? Másoknak nem is kell ilyen problémákkal szembenézni egész életében.
A többi diáknak továbbra is a gyerekes örök mosolygós Bran leszek, ez biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=459637#post459637][b]Adam Kensington - 2015.01.30. 11:23[/b][/url]

Bólintok a pontosításra. Akkor jól sejtettem. Elemi mágia világbajnokság. Hm. Érdekesen hangzik. Ilyesmin még nem voltam, ha minden igaz. De tényleg nem ígérek semmit. Megfontolom a dolgot. Valószínűleg vagy nem leszek ott, vagy egyszerűen, minden előzetes bejelentés nélkül felbukkanok. Meglátjuk.
Mikor nekilát zavart kérdésének, visszateszem a kezemben tartott gitárt a helyére, és csak fürkészőn figyelem Őt, aztán ahogy a végére ér, finoman felszegem állam, így nézek rá tovább lefelé. Szóval le akar festeni. Örökítettek már hasonló módon többször is. Talán egy rajz van is itt nálam a házamban. Ám az alkotások legtöbbje az alkotóknál található vagy valahol a nagyvilágban. Már amelyik nem semmisült meg.
Megváltozott a srác. Ez már azóta nyilvánvaló a számomra, mióta megláttam odakint a házam előtt. Azonban a változás nem feltétlen baj. Még akkor sem, ha szörnyű események következménye. Ráadásul önmagát nem vesztette el, úgyhogy nagy gond nincsen. Figyelem feszültségét. Nem váratom a felelettel, bólintok neki. Ha valaminek nem állnék az útjába, az a művészet, és ha egyszer én ihletek meg egy művészt -ami ugyebár megesik-, miért ne hagynám, hogy használjon?
- Most? - pillantok végig a fiún.
- Hogy akarod? - szólok nyugodt baritonomon, egyből a közepébe vágva. Mit tétlenkedjünk, ha egyszer már rávette magát, hogy felkérjen? Ráadásul elég tettre késznek tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461282#post461282][b]Brandon Norrey - 2015.02.03. 16:54[/b][/url]

- Most - bevallom, nem sok ideig akartam maradni, de a pillanat hevében kicsúszott a számon a kérés, és nem gy tűnik, hogy kihátrálna a dologból. Ez számára nem lehet új dolog, hiszen nem egy embert ihletett meg más téren is.
Ellépek a hangszerektől, elkezdem lassan körbejárni a tágas szobát. Kissé hűvös van az iskolai meleg szobámhoz képest, de ezt orvosolni tudom. A körülöttem lévő párára koncentrálok, és azt felmelegítve próbálom a közvetlen környezetemet befűteni. Megállok egy szabad helyen, ahol előveszem zsákomból a festőállványt, és felállítom. A vásznat is, kissé nehezemre estik a félbehagyott művek között. Rossz szokás, ideje befejeznem azt, amit elkezdtem. Előveszem a festékeket, hígítom őket, és apró gömbökként mamgam mellé reptetem őket.A színeket nem keverem ki, csak beállítom magamnak erőm segítségével.
Ráeszmélek, válaszolni kéne a vámpír kérdésére. Kissé elmosolyodok, mivel egyből a Titanic jut eszembe, de tekintetem végig a fehér anyagra szegeződik, nem jöhet rá gondolataimra. Remélem.
- Szerintem... Alkoss előttem. Adj elő valamilyen zenét, az is inspirálni fog engem. - minden álmom volt újra hallani őt, az inspirált muzsikája olyan erőt sugárzott, hogy többre volt belőle szükségem.
Előveszem a Thesztrál-unikornisszőr ecsetemet, hogy megrajzolja a hátteret, és az árnyék-fény játékokat. Rendkívül sikeresnek bizonyult az eszköz, ugyanis nagyon jól átadta a hely szellemiségét. A lámpa kissé pislákolt, így még mozog is a háttér, de majd a Vélaecset elnyomja a mögötte lévő dolgokat.
És akkor elveszem az én drágaságomat, az aranyecsetet, a festőeszközök királynőjét, a mindenemet. Adam bőrének halovány színét kedvelni fogja, már érzem. Egy apró cseppet odareptetek az arcához, az árnyalatot olyanná varázsolom, majd mikor visszavezetem az eredeti gömbjébe, az egésznek olyan küldőt adok. El is kezdődhet a dolog. Apró vonásokkal dolgozok, most nagyon oda kell figyelnem. Minden csuklómozdulatom után korrigálom a korrigálni valót, és lassan az arcához érek. Különösen figyelek a hangszerekre. Lassan de biztosan haldunk, miközben repül az idő, meglehetősen gyorsan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461390#post461390][b]Adam Kensington - 2015.02.03. 23:18[/b][/url]

Megtisztelem a művészt azzal, hogy nem köntösben fogok neki pózolni. Persze, nem úgy akarok megszabadulni a ruhadarabtól, mint Rose tette a Titanicban, és arra sem fogom megkérni a srácot, hogy fessen le úgy, mint a francia barátnőit. A köntösömet a hálóban veszem le, hogy felkapjak a helyébe egy sötét farmert meg egy fekete inget. Nem vetkőzök, hanem öltözök. Végülis nem aktról beszéltünk.
Amint visszaérek mezítlábas lépteimmel, odasétálok az egyik gitáromért, magamhoz veszem, aztán megyek a keverőpult elé. Összekötöm a berendezéseket és egy fejhallgatót is magamra dobok. Ha már úgyis itt leszünk egy darabig, rögzítem is, amit játszok. Ki tudja, mi születik belőle. Ismert dallamokkal kezdek, ami improvizálásba torkollik és valami újat hozok létre. Leggyakrabban így csinálom. Laza terpeszbe állok oldalvást a fiúnak. Ugyan a nagyja a fülesemen át jön, azért hagytam alapszinten kihangosításon is, ahogyan Bran kérte. Lehunyom a szemem és teljesen elmerülök a zenélésben. Én ebben, a srác a festésben. Én Őt inspirálom, Ő engem. Olykor leveszem a fejhallgatót és állítok valamit a pulton, de ilyenkor mindig szólok előtte, és ugyanúgy helyezkedem vissza utána. Kellemesen telik így az idő. Csak néha tekintek el alkotó vendégem felé, különben a feladatomat végzem: modellt állok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461529#post461529][b]Brandon Norrey - 2015.02.04. 17:16[/b][/url]

Felöltözik. Még szerencse. A vállamon pihegő madárkára pillantok, akiről hatalmas vízcseppek gördülnek le, mintha félne, izzadna. Felfogom, hogy nem komálja Adamet, szóval már viszem is ki a verandára, ahol eleresztem, és csak reménykedni tudok, hogy haza megy. Mire visszamegyek, már ott áll a vámpír, magas, sápadt külsővel. Ha nagyon sokáig nézi őt az ember, és tudatában van faji mivoltjával, pár pillanatban mintha látszana, nem is ember ő. Csodálom arany derengését ecsetemnek, szinte tapintani lehet körülötte a mágiát, gyönyörű. A fekete színt nem nagyon fogadja magába, de mint mindig, tökéletes munkát végez a hajnál és a ruhájánál. A "zebraecsetet" végigsimítom rajtuk, hogy minden apróbb gyűrődés, tincs árnyéka meglátsszon rajta. Aztán a szeme. Azok a szemek hordoznak magukban erőt, nem is keveset. A világoskék színt szinte itta magába, így gond nélkül meg tudtam festeni a szemeit. Elkészült, hátrébb álltam megnézni a meglehetősen élethűre sikeredett alkotást, majd felpillantottam az alanyra. Modell, mindegy.
A zenéje valóban inspirált engem, anélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól.
Vártam az első mozdulatot, egy ujjat, egy pislogást, akármit, de nem akart jönni. kissé kétségbeestem, így visszaálltam a vászon elé, és végigsimítottam a háttéren.A hydromágiának köszönhetően már megszáradt az egész festmény. Semmit. Remélem nem vette észre Adam az előbbi pánikomat, máskor mindig sikerül, az a helyzet. És akkor nagyot sóhajtok. A festett vámpír szemei lecsukódtak, és úgy maradtak.
Valami különleges ezen a festményen, ez már biztos. Magamhoz intem Adamet, hogy nézze meg ő is.
Tíz másodpercig bámulom, mikor már nyitnám szemem elmagyarázni, hogy az előbb lehunyta a szemét. És akkor kinyitotta.
- Te jóságos - az égkék csillanás olyan élethű volt, mint még egyik alkotásom se. Tény, hogy csak töredéke az eredeti erejének, de már ebben is mintha lenne valami varázslatos. Arcom ledermed, halovány mosoly kúszik félig nyitott számra. Felpillantok a vámpírra. Vajon neki is tetszik? A mozdulatsorban van egy rész, ahol egyenesen a művet figyelő illetőre pillant, miközben már fordul a készülékeihez. Zseniális.

###

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461635#post461635][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 21:11[/b][/url]

Örülök, hogy kivitte a madarat. Nem lett volna jó, ha szerencsétlen állat egyszercsak sokkos állapotban lefordul a válláról. Jobb neki odakinn repkedni, a vámpírfészektől távol. Ketten maradtunk hát. Ki-ki a saját művészetének hódol. Mármint az aktuális sajátjának, hiszen mindketten több végéről égetjük a gyertyát.
Érzem a fiún, hogy valami nincs rendben. Már a vége felé járhat az alkotásnak, ám azzal valami hibádzik. Rosszul festett meg valamit? Nem jó az arány? Egy ecsetvonással véletlenül keresztülhúzta az egészet? Akárhogy is, én nem adom jelét, hogy észlelném a pánikot. Játszom tovább háborítatlanul.
Bran végül int nekem, hogy menjek oda. Úgy látom rajta, valami változatlanul nem stimmel. Leveszem a fejhallgatót, lerakom a gitárt, állítok valamit a keverőpulton és odasétálok a srác mellé. A festményre tekintek. Nagyon szép munka. Mi lehet a baja vele? Már épp összevonnám a szemöldököm, rákérdezve valahogy a problémára, amikor a festett énem kinyitja a szemét és a fiú fellélegzik. Ó, már értem.
- Ez igen. - suttogom elismerően, miközben közelebb hajolok a vászonhoz, hogy rendesen megnézhessem magamnak a képet. Nagy kezemet közben lazán a fiú vállára helyezem, átfogva Őt hosszú karommal, barátian. Elveszek az alkotás pompásan kidolgozott részleteiben. Elég realista. Szeretem az ilyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=489835#post489835][b]Telepi Merkovszky Brandon - 2015.04.06. 23:50[/b][/url]

Az ecset halkan vonult végig a vásznon. Nyelvem hegyét kidugom akaratlanul, ezt a művet nem ronthatom el. Bal lábam halkan dobod, jobb karomon libabőr fut végig. Meg kell jegyeznem, ha ide jövök még egyszer, alaposan fel kell öltöznöm. Főleg ilyen időkben. Amadeus  távozott, ketten maradtunk csupán. Ő a zenével kreált otthonos környezetet számomra, így sikerült precíz munkát végeznem. Még az a lámpa is... Várok egy ideig, szívem a torkomban dobog, várom azt az apró rezzenés, amitől már tudom, életre kelt Beszélni még nem tud ugyan az alkotásom, de alapvető hangok megjelennek rajta.
Belenéztem A két dimenziós Adam régi fényű szemeibe, és elmerültem benne. Végül akkor zökkentem ki a saját magam által alkotott csodából, mikor a hús...vér(?) vámpír a vállamhoz ért.
Elismerés. Régen ez volt az a dolog, maiért bármint megtettem. A szüleim kedvéért csak zenéltem és zenéltem, mivel ezt szerették volna. Most meg festek, de nem Adamért, nem Viktorért, nem is a jegyekért, csupán magamért. Csakis magamért, végre. Hatalmas sóhaj tör fel belőlem, de nem bosszankodásként, inkább mintha egy hatalmas szikla gördült volna le vállaimról. Szabad vagyok, végre. Az egészben talán magamat volt a legnehezebb meggyőzni, ám Viktor és Merkibá' hatalmas segítség voltak számomra. Ha így haladok, bármi megtörténhet, tényleg.
- Köszönöm. Ez sokkal többet jelentett, mint gondolta. - felpillantok a hosszú, fekete hajjal keretezett arcra, melybe pár tincs belelógott. Egy apró mozzanat csupán, de felé emelem kezem, majd egyből vissza is rántom. Ölelés? Egy vámpírral? ennyire ne szálljunk el. - Most mennem kell, késő van. Remélem nem kapnak el, reménykedjünk.
Elindulok az ajtó felé, miután visszapakolok mindent a zsákomba, a portrét kivéve. Megtorpanok a küszöbön, mintha valami különös erő gátolna az áthaladásban.
- Még egyszer köszönöm. Még találkozunk, Adam.