A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Napok óta nem láttam. Fogalmam sincs miért, de ez a tény bosszantott. De még ha csak bosszantott volna! Egyenesen zavart. Természetesen rögtön magamban kerestem a hibát, visszaidéztem az utolsó találkozásunk körülményeit és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami probléma lenne. Sőt, ami azt illeti egész normális vederben folyt az a megnevezhetetlen valamit. Így hát abszolút nem értettem, hogy miért tűnt el hirtelen. Napokig bíztam abban, hogy egyszer majd szokásához híven a legváratlanabb pillanatban megjelenik és félig lehajtva a fejét a sötét tincsei mögül pillant rám. Ám bármennyire is bíztam ebben, nem történt meg. Napokkal később már abban is biztos voltam, hogy levelet sem fogok kapni, sem semmiféle egyéb arra utaló jelet, hogy látni akar, vagy nem. A félelem és a hisztéria fokozatosan kerített hatalmába, ismeretlenek voltak számomra ezek az érzések, így kezelni is képtelen voltam. Az első napokban fel s alá sétálgattam a kastélyban, de mivel nem volt eredménye, hamar felhagytam vele. Helyette viszont sokkal borúsabb, nem törődöm és kapkodó lettem, annyira, hogy bájitaltanon nem úgy hozzáérni egy fiolához, hogy az ne törjön össze, vagy repedjen meg. Talán -bár ebben nem voltam biztos- a bizonytalanság volt az, ami a leginkább kikészített. Nem tudtam miért, hogyan. Ma reggelre viszont elhatároztam, hogy szembenézek vele és elejét veszem a dolognak. Ha nem akar rólam többet hallani, akkor inkább tudjam meg most, mintsem még hetekig évődjek azon, hogy miért nem keres. Féltem, valósággal rettegtem, de tudni akartam az okát. Végig azon járt az agyam, hogy az én hibám, miattam van minden, s bár nem tudom, mit tettem, de jóvá akartam tenni.
A nap utolsó sugaraival hagytam el a kastélyt és lassú léptekkel indultam le a faluba. Csak halvány sejtésem volt róla, hogy merre lakhat, ugyanis soha nem voltam nála. Hallgatólagos megállapodás született közöttünk arról, hogy nem megyek oda, bár fogalmam nem volt, miért. Ő sosem hívott én pedig soha nem erőltettem. Most viszont határozottan oda tartottam és ez a gondolat megrémisztett. Hosszú léptekkel hagytam magam mögött a falut és értem el az utolsó házig, megálltam előtte, és felnéztem. Biztosra vettem, hogy megérkeztem. Felesleges lett volna húzni a dolgot, vettem hát egy mély sóhajt és a bejárati ajtóhoz lépve kettőt koppantottam az ajtón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452857#post452857][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 20:12[/b][/url]

Napok óta nem láttam. Fogalmam sincs miért, de ez a tény bosszantott. De még ha csak bosszantott volna! Egyenesen zavart. Természetesen rögtön magamban kerestem a hibát, visszaidéztem az utolsó találkozásunk körülményeit és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami probléma lenne. Sőt, ami azt illeti egész normális vederben folyt az a megnevezhetetlen valamit. Így hát abszolút nem értettem, hogy miért tűnt el hirtelen. Napokig bíztam abban, hogy egyszer majd szokásához híven a legváratlanabb pillanatban megjelenik és félig lehajtva a fejét a sötét tincsei mögül pillant rám. Ám bármennyire is bíztam ebben, nem történt meg. Napokkal később már abban is biztos voltam, hogy levelet sem fogok kapni, sem semmiféle egyéb arra utaló jelet, hogy látni akar, vagy nem. A félelem és a hisztéria fokozatosan kerített hatalmába, ismeretlenek voltak számomra ezek az érzések, így kezelni is képtelen voltam. Az első napokban fel s alá sétálgattam a kastélyban, de mivel nem volt eredménye, hamar felhagytam vele. Helyette viszont sokkal borúsabb, nem törődöm és kapkodó lettem, annyira, hogy bájitaltanon nem úgy hozzáérni egy fiolához, hogy az ne törjön össze, vagy repedjen meg. Talán -bár ebben nem voltam biztos- a bizonytalanság volt az, ami a leginkább kikészített. Nem tudtam miért, hogyan. Ma reggelre viszont elhatároztam, hogy szembenézek vele és elejét veszem a dolognak. Ha nem akar rólam többet hallani, akkor inkább tudjam meg most, mintsem még hetekig évődjek azon, hogy miért nem keres. Féltem, valósággal rettegtem, de tudni akartam az okát. Végig azon járt az agyam, hogy az én hibám, miattam van minden, s bár nem tudom, mit tettem, de jóvá akartam tenni.
A nap utolsó sugaraival hagytam el a kastélyt és lassú léptekkel indultam le a faluba. Csak halvány sejtésem volt róla, hogy merre lakhat, ugyanis soha nem voltam nála. Hallgatólagos megállapodás született közöttünk arról, hogy nem megyek oda, bár fogalmam nem volt, miért. Ő sosem hívott én pedig soha nem erőltettem. Most viszont határozottan oda tartottam és ez a gondolat megrémisztett. Hosszú léptekkel hagytam magam mögött a falut és értem el az utolsó házig, megálltam előtte, és felnéztem. Biztosra vettem, hogy megérkeztem. Felesleges lett volna húzni a dolgot, vettem hát egy mély sóhajt és a bejárati ajtóhoz lépve kettőt koppantottam az ajtón.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452878#post452878][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 20:46[/b][/url]

Ódon házam nagyjából ugyanolyan, mint bármikor máskor. A verandára vezető út mellett földbe szúrt, napelemes lámpák fénylenek; a függönyök minden ablakon behúzva; az ajtó becsukva bár, de nem kulcsra zárva. A különbség abban áll a megszokotthoz képest, hogy bent nem hogy nem csend honol, de még csak nem is valami film vagy zene szól, hanem egy autós videójáték, a GTA bömböl. Aki játszik vele, az nem én vagyok, hanem a kanapémon terpeszkedő Dwayne. Beköltözött a nappalimba és napok óta ezt nyomatja. Néha felkel kajáért vagy italért, esetleg a mosdóba ugrik el a földszinten (hiszen az emeleti nem üzemel), különben viszont non-stopban xboxozik. Rácsatlakoztatta az őskövület tv készülékemre. Így zárja ki a külvilágot és foglalja le magát, nehogy véletlenül az életére és a születendő fiára kelljen gondolnia, meg persze annak az édesanyjára, nem is beszélve barátnőjéről.
És hogy én hol vagyok? A bejárattól egyetlen ajtóra lévő raktárszoba küszöbén ücsörgök. Hátam a félfának vetve, lábaim felhúzva, karjaim rájuk dobva. Rezignáltam pislogok magam elé. Mint aki nincs magánál. Mellettem egy fémtartály áll a földön. Csak nézem a nagy semmit, üres szemekkel, mígnem megérzem, hogy valaki közeleg. Nem figyelek rá, ki az. Csak tudom, hogy jön. Amikor pedig kopog, kettőt pislogok csupán, majd lesütöm a szemem. Zeph. Ő áll a verandámon. Várom, bejön-e annak ellenére, hogy Dwayne biztos nem emeli fel a fenekét, hogy beinvitálja Őt, sőt, szerintem nem is hallja a kopogást, de ha hallaná se érdekelné. Részemről pedig szintén maradok, ahol vagyok. Már napok óta...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452900#post452900][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 21:06[/b][/url]

Hallottam a házból kiszűrődő, ismerős zajokat, bár nem akartam hinni a fülemnek. Tényleg a játék hangja, vagy csak a képzeletem játszik velem? Hátrébb léptem, összehúztam magamon a kabátot és vártam. A percek teltek, de nekem eltökélt szándékom volt akár egész éjszaka is itt állni, bemenni azonban nem akartam. Ez az ő birodalma, az ő világa, ha nem akar beengedni, akkor nem fogok bemenni. Lesétáltam a verandáról és felnéztem, minden ablakba, de azok konokul sötétek maradtak. Mérgesen fújtam egyet, kezdtem a türelmemet veszíteni, már legalább fél órája ácsorogtam a hidegben, minden tagom halálra fagyott, szinte remegtem, a szívem a torkomba dobogott, a fülembe hallottam, ahogy a vér száguldozott az ereimben. Elfogott a méreg, mert tehetetlen voltam és ez kiborított. Soha, senki az égvilágon még Adam sem várakoztathat meg. Tudtam, hogy gorombaság rátörni és talán nem is szeretném látni azt ami odabent van, de úgy vagyok vele, hogy ha már idáig eljöttem, akkor nem hagyom a sorsára a dolgot, dőljön el, jobbra vagy balra. Felrohantam a verandán, összeszedtem minden bátorságomat és óvatosan benyitottam, majd lassan belépdeltem, a csizmám sarka ütemes koppanásokkal jelezte a beállt változást, tétovázom, már korán sem voltam annyira határozott.
És akkor láttam meg Őt. Jobban mondva, csak a hátát, valami azt súgta, hogy végig itt ült, de nem mozdult meg. Pedig tudta, hogy itt vagyok, tudnia kellet! Abban a pillanatban éreztem, hogy valami nincs rendben, ahogy beljebb lépdeltem, óvatosan, kigomboltam a kabátomat de két lépéssel előtte megtorpantam. Nem mertem közelebb menni.
- Adam.
A hangom alig volt több suttogásnál, de tudtam, hogy hallja, ahogy azt is rögtön leszűri, hogy mennyire remeg. Erőt vettem magamon és lassan odasétáltam hozzá, óvatosan megkerültem és leguggoltam vele szemben. Zavartan a fülem mögé tűrtem a hajamat és aggódó tekintettel néztem rá, tényleg féltem, de nem tőle...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452933#post452933][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 21:25[/b][/url]

Ahogy gondoltam, Dwaynenek fel sem tűnik semmi. Nekem persze igen. Nem csak a kopogás, hanem az is, hogy a lány nem tágít. Viszont egyre kétségbeesettebb és dühösebb lesz. Nem csodálom. Hiszen nem lehet nem hallani, hogy vannak itthon. Mégsem engedik be. Azonban egyszerűen képtelen vagyok bármit tenni. Egészen tompán létezem. És még ha rendesen át is tudnám gondolni, talán akkor sem nyitnék ajtót. Nem azért, mert nem akarom Őt látni. Pont ellenkezőleg. Azonban minden vagyok most, csak jó társaság nem. Sőt, semmilyen társaság nem vagyok.
Hosszú-hosszú percek után Zeph benyit az ajtómon, beljebb óvakodik, megszólít és leguggol elém. Azt hiszem, ez igazi. Mármint szerintem tényleg bejött és itt van. Hogy megbizonyosodjak, egészen lassan felemelem fejemet és ránézek. Tekintetem réveteg, és hiába szegezem régi pillantásom az arcára, mintha mégsem Őt figyelném. Hanem a semmit. Érzem, össze kell szedjem magam. Legalább egy kicsit. Szóval élettelen mozdulatokkal felveszem magam mellől a fémtartályt, lecsavarom a kupakját, töltök bele éppen csak egy kortynyit a dús, vöröslő folyadékból és legördítem torkomon. Sóhajtok, szemfogaim előbújnak. Lehunyom a szemem, és hátraszegem kicsit fejem az ajtófélfának. Mélyen lélegzek így egy darabig, majd visszazárom a tárolót és lerakom. Lenyalom a számról a vért és a lányra nézek.
- Szia. - lehelem rekedtes köszönésemet. Igazából napok óta először szólalok meg. De egyebet nem mondok. Csak figyelem Zephet, és most már nem csak nézem, hanem látom is. Itt van. Ő az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452949#post452949][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 21:36[/b][/url]

Nem szólalok meg, egyszerűen nem megy. A félelem ami az arca láttán a hatalmába kerít elárasztja minden porcikámat. Nézem, ahogy rámpillant, de valami azt súgja, hogy nem egészen fogja fel azt, hogy tényleg itt vagyok. Pedig ez a valóság volt, bár magamban fohászkodtam, hogy bárcsak a rémálmaim egyike lenne, sikoltanék, aztán felkelnék. De legalább megnyugodnék, hogy ez az egész nem valódi. Megmozdulni sem nagyon merek, csupán a tekintetemmel követem a mozdulatit. Figyelem, ahogy kiönti a vöröslő, semmivel össze nem téveszthető folyadékot, végigkísérem a folyamatot, nem mondhatnám, hogy túlzottan türelmes vagyok, de visszafogom magamat. Éppen csak az kezem szorul ökölbe, és amint elhagyja a réveteg köszönés a száját, lehuppanok a padlóra. Talán ezzel akarom jelezni azt, hogy nem akarok elmenni, hogy nem ijeszt meg, bár ez azért nem teljesen igaz. De igyekszem én is elhinni, mert tudom, hogy érzi, minden egyes rajtam átfutó érzelmet. Nem akarom, hogy tudja, milyen páni félelem jár át.
Hosszú percekig ülök csöndben, vele szemben és csak nézzük egymást. Ezúttal nem tudok neki mondani, még egy biztató, óvatos mosolyra sem futja, ami a társaságában általában előszokott bújni, még akkor is, ha épp vitatkozunk. Tudom, hogy valami nincs rendjén, hogy valami más, mégsem merem megkérdezni az okát, hiszen rájövök, hogy nincs jogom tudni. Nem vagyok senkije és amint ez a gondolat eluralkodik rajtam a gerincemen végigfut a hideg. Miért jöttem ide? Hiszen nem akarta, hogy itt legyek, nyilván azért nem szólt. Ostorozom magam rendesen, habár az arcomon ebből semmi nem látszik. Végül úgy döntök, utánam a vízözön. Ha félve is, de a kezem elindul a keze irányába és ha hagyja, óvatosan végigsimít rajta. Kis semmiség, nekem mégis többet jelent bárminél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=452982#post452982][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 22:01[/b][/url]

Fél. Nem tőlem, hanem a helyzettől. Mindentől, amit most tapasztal. Szépen tartja magát, azonban én természetesen akkor is érzem rajta. Fejem enyhén oldalra biccentve. Tartásom jellegtelen, ahogy a küszöbön ücsörgök. Csak nézzük egymást pár percig, aztán leküzdi aggályait és felém mozdul. Hagyom, hogy megsimítsa hűs kezemet, és közben szusszanok, pislogva egyet. Haladás.
Nem azért nem szóltam a lánynak, mert nem akartam, hogy itt legyen. A világon nem szóltam én senkinek semmit. Eleinte Dwaynenel beszéltem valamennyit, és figyelemmel kísértem, ahogy módszeresen birtokba veszi a nappalimat. Azonban nem bántam és most sem bánom, hogy álló nap csak a hülye játékát nyomatja. Legalább itt van. Nem mintha nem volna jelenleg mindegy nekem, hogy egy üresen kongó házban agonizálok vagy egy olyanban, amiben üvölt a GTA. De az a helyzet, hogy... nem, tényleg nem mindegy. Az állapotomon és a folyamaton nem változtat ugyan, azért mégis más, ha élet vesz körbe. Mások nem jártak itt. Kinsnek üzentem Dwaynenel, hogy ne nagyon számoljon velem mostanában, más meg nem igazán jön ide. Vagyis mostanáig nem jött...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453009#post453009][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 22:16[/b][/url]

Nem húzódik, nem utasít el. Ez jó jel, legalábbis én annak veszem. Ettől függetlenül azonban nem változik semmi. Továbbra sem merek megszólalni, megmozdulni vagy bármit tenni, bár a helyzet lazult egy kicsit, legalábbis bennem. Ha nem akar elküldeni és nem lök el magától, akkor nincs arra okom, hogy távozzak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármit is tennék. Rövid vívódás után döntök csak úgy, hogy egyszerűen elengedem azt a vágyat, hogy szóra bírjam és helyette inkább csak vagyok. Együtt létezünk, ez pedig esetünkben elég gyakran megesik. Soha nem volt gond az, ha a társaságában kellett hallgatnom, a probléma azzal volt, hogy ez a hallgatás egészen más volt, mint korábban bármelyik, ami kettőnk között lezajlott. Mindazonáltal úgy éreztem, hogy ez a legtöbb, amit tehetek. Várok. Jobban mondva kivárom. Hirtelen nagyon határozott lettem a dologgal kapcsolatban, bár fogalmam sem volt, miért. Lassan felhúztam a lábaimat, átkaroltam őket és az államat a térdem helyezve figyeltem Őt. Úgy éreztem, hogy akár napokig is így bírnék maradni, ha szükséges. Csak távolról hallom, a valahonnan beszűrődő hangos kiabálást és szirénázást. Érzem, hogy nem csak ketten vagyunk, de ez most egy szemernyit sem érdekel, legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453055#post453055][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 22:41[/b][/url]

Hálás vagyok.
Hálás Dwaynenek, aki idehozta nekem az egyik fémtartályomat a konyhából, amikor rájött, hogy komolyan mondtam és tényleg itt leszek egy ideig a küszöbön. Utána csak néha felém nézett, hozzám szólt, aztán a sokadik próbálkozás után felhagyott ezzel, és úgy döntött, beköltözik hozzám, amíg ez van. Persze, részint az élete elől menekülve, ám főleg azért, hogy vigyázzon rám a maga sajátos módján.
Hálás vagyok Kinseynek is, aki tudomásul vette a távolmaradásom, bármiféle magyarázat nélkül. Hiszen tisztában van vele, hogy jó okom kell legyen rá, ha így felszívódom. Nem mintha a boltunk ne menne nélkülem. Ám akkor sem jellemző rám, hogy ne nézzek be időnként és ne keressem fel társtulajdonosomat valami újabb bütykölni valóval. Ő azonban nem faggatózott, nem kötekedett, nem kérte ki magának. Elfogadta a helyzetet, megbízva bennem.
Hálás vagyok Zephnek, amiért eljött hozzám és amiért ilyen végtelen türelemmel fordul felém. Pedig jól tudom, nem ez az alapvető természete. Nem jár Ő mások után, hozzá kell menjenek! Nem vár a figyelemre, hanem eléri azt az Ő válogatott módszereivel. Velem szemben elhagyja ezeket és megteszi értem, hogy egyszerűen csak velem van, dacolva így saját temperamentumával. Mi becsülendőbb van ennél, mikor félretesszük az önös megfontolásokat és felülemelkedünk magunkon valaki másért? Semmiségnek tűnhetnek mindezek annak, aki nem figyel. Viszont ha van valaki, aki figyel, az én vagyok.
- Nem akartam eltűnni. - szólok csöndes baritonomon, alig nyitva ki számat. Szemfogaim immáron visszabújtak. Vonásaim eddig is lágyak voltak bár, de semmilyenek. Most kezd visszaköltözni beléjük megszokott nyugalmam. Tekintetembe úgyszintén, noha ott jócskán marad még a fásultságból is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453083#post453083][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.14. 23:13[/b][/url]

Valóban, önző voltam. Tipikusan az, aki megkövetelte azt, a középpontban legyen, hogy mindenki rám figyeljen. Ez éltetett, ez volt az, amitől igazán elememben voltam. Tisztában voltam az adottságaimmal és az esetek túlnyomó többségében gátlástalanul ki is használtam. Miért ne tettem volna? Fiatal vagyok és nincs veszítenem, szerettem játszani a tűzzel. De ez csak a külső máz volt, az első réteg, ha úgy vesszük. Nagyon keveseknek sikerült elérnie azt, hogy egy kicsit adjak magamból, úgy igazán önmagamból. Abból aki a gúnyos mosoly mögött állt, aki lenéző pillantásokat vetett a lányok többségére.
Adamnek egy volt közülük és ezt ő is tudta. A mai napig nem tudnám megmondani, hogy mivel érdemelte ki ezt nálam, de az biztos, hogy fontos volt. Túlontúl fontos, az, aki miatt sutba vágtam minden önbecsülésemet, lenyeltem a büszkeségemet és gubbasztottam előtte, ahelyett, hogy faképnél hagytam volna. Pedig, ha csak egy lenne a sok közül, még a fáradtságot sem vettem volna arra, hogy felkeressem. De nem így történt. Félelmetes volt bevallani és sok ideig tartott, de rá kellett ébrednem, hogy fontos volt nekem, túlságosan is. Ettől az érzéstől pedig kiszolgáltatottá váltam, szorongtam és fájt, piszkosul.
- Nem számít.
Halványan elmosolyodtam, épp csak egy pillanatra. A hangom nem volt megvető, vagy számon kérő. Őszintén csengett, mert így gondoltam. Ahogy megpillantottam, rögtön tudtam, hogy más van a háttérben, nem azért nem keresett, mert nem akart és ettől a szívem egy pillanat alatt meglódult.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453124#post453124][b]Adam Kensington - 2015.01.14. 23:48[/b][/url]

A hálát követi a helyzet felmérése. Az, hogy mindaz, amiért hálás vagyok, hova vezet. Dwayne itt volt velem és vigyázott rám, így hát neki köszönhető, hogy nem volt lehetőségem könnyedén kárt tenni magamban, akár ezzel kioltva halhatatlan életem. Saját kérésemre megfosztott a legegyszerűbb úttól, amit menekülésül és feladásul választhattam volna, és még ezt követően sem hagyott magamra. Kinsey elfogadta a távollétem és vitte tovább egyedül az üzletünket az elmúlt napokban, bármiféle vád vagy kétség nélkül. Vissza kell térjek hozzá, életet kell verjek magamba. Nem csak tulajdonostárs vagyok neki, hanem társ a gondolkodásban, a kísérletezésben. Azon kevesek egyike, akivel minden zavartalan a számára. Nem hagyhatom cserben. Számít rám, tudom. Ez pedig hajt engem előre és növeli elhatározásomat, hogy ne vesszek el.
Úgy érzem, a küszöbön velem üldögélő lány most az a bizonyos utolsó lökés. Az, ami túllendít. Ahogy minden felsorolt személy, Zeph szintén arra emlékeztet, mi az, amiért érdemes folytatni ezt az egészet. Persze, rajongom a művészetet, a tudományt, ám hol volna mindez az emberek nélkül? Ők a kulcs, bármilyen közhelyesen hangozzék. Mint a legtöbb közhely, ez úgyszintén igaz. Nem pusztán örökkévaló testemnek jelentenek táplálékot a vérükkel, hanem halhatatlan lényemnek is azzal, hogy mellém szegődnek. Hogy kiállnak értem. Hogy velem vannak mindannak dacára, hogy mennyire különbözünk. Hogy soha nem érthetnek meg igazán és hogy mindig rejtély maradok számukra.
- Ugye este van már? - kérdezem halkan, és szavaimból kicseng, szinte biztosra veszem ezt, azonban nem csoda, ha inkább most óvatos vagyok. Persze, a lány mit sem tud arról, hogy kerültem ebbe a helyzetbe, vagy hogy mióta üldögélek itt, ám elég okos, hogy összerakja nagyjából a képet, legalább arra vonatkozólag, hogy egy ideje már nem tettem ki a lábam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453132#post453132][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 00:09[/b][/url]

Elgondolkodom azon, hogy vajon mi járhat a fejében. Most mindennél jobban kívánom azt, hogy olvassak a fejében. Akkor furdalna a kíváncsiság, mert nem lepődik meg azon senki, ha azt mondom, hogy nagyon is érdekel az, hogy vajon mi váltotta ki ezt belőle. Mindennél jobban kívánom azt is, hogy segíthessek, a tehetetlenség marcangol, de jobb ötlet híján csak itt vagyok neki. Ezt nagyon kevés ember mondhatja el magáról, még akkor is, ha ő bizonyos értelemben nem is ember. A türelmem, az odaadásom, a figyelmem nagyon korlátozott, bár ezt ő is pontosan tudja. Most mégis erőnek erejével tartom csukva a számat, nem szakítva meg kettőnk együttes létezését. Valamiért úgy érzem, azzal segítek a legtöbbet ha csak vagyok. Mert itt vagyok, csakis miatta. Nem önös érdekekből, amik idevezéreltek, hanem azért, mert így látom helyesnek. Továbbra is összekuporodva ülök vele szemben, figyelve minden rezdülését, abból próbálom meg leszűrni a leszűrhetetlen. Tudom, hogy érek el vele semmit, mert nem leszek okosabb, vagy tájékozottabb, de mégis megteszem. Egészen addig így is marad, amíg nem töri meg a csöndet. A kérdés legördül az ajkain én pedig figyelem azok mozgását és elgondolkodom azon, hogy mióta ülhet itt. Borzalmas. Felsóhajtok és hirtelen engedek a testtartásomból.
- Gyere ide...
Suttogom alig hallhatóan, de nem várom meg, hogy megmozduljon, mert én teszem meg. Minden erőmet összeszedve csúszom oda hozzá, be a két térde közé és olyan szorosan simulok oda hozzá, ahogy csak tudok. A fejemet a mellkasára hajtom és magamban azért fohászkodok, hogy legyen erőm visszatartani a könnyeimet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453137#post453137][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 00:40[/b][/url]

Csak addig várom a választ, míg meg nem látom a lányon azt, amit. Az aggodalmat, a mély együttérzést. Ahogy törődőn szól, már nem is igazán foglalkoztat, felel-e. Lekötnek a rezdülései és az, ahogy egyből felém mozdul, amint végleg felismerte a helyzetet. Leengedem karjaimat térdeimről, hogy hozzám férjen, és amikor idebújik, elcsigázottan bár, de átölelem Őt. Lassúságom nem tétovaság, csak az elmúlt napok lenyomata. Átfogom Zephet és lehunyom a szemem. Érzem, feszül kissé kezeim közt, ahogy megpróbál nem sírni. Pedig nyugodtan megteheti. Megértem, ha felzaklatja vagy elszomorítja az, hogy így lát. Különben sem szívderítő és nyilván elég felfoghatatlan, hát még ha érez is irántam.
Most már ketten kuporgunk a raktárszoba küszöbén, egymást ölelve, miközben a nappali felől száguldó kocsik hangja és utcazaj érkezik a tvből, Dwayne artikulátlan mormogásával és fújtatásaival fűszerezve. Mély lélegzetet veszek, a lány feje mellkasommal együtt emelkedik, és hosszan fújom ki a levegőt, amivel a szervezetem persze semmit nem kezdett.
- Kimegyünk a verandára? - vetem fel halkan. Most ez elég nagy lépés részemről ugyan, ám az az igazság, hogy valószínűleg ennél nagyobbra nem kell számítani most tőlem újabb pár napig. A küszöbről felkelek, az oké, a házamat viszont nem fogom elhagyni. Csak szépen sorjában!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453139#post453139][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 01:14[/b][/url]

Tényleg elkeseredett voltam, mert megijesztett az, amit láttam. De nem is ez volt a legnagyobb problémám jelenleg. Sokkal inkább lefoglalt egy újabb ismeretlen érzés, amitől kétségbeestem és amiből nem láttam kiutat. Aggódtam valakiért, akihez nem fűzött közeli rokonság, akiért alapvetően nem kellett volna aggódnom. Nem tudtam, hogy honnan jött ez érzés és fogalmam sem volt, hogy hová tart. De tudtam, hogy mindezt nem engedhetem meg magamnak, a saját érdekemben. Így hát elfojtottam magamban minden olyan érzést, ami ebből származott, próbáltam kirázni mindent. Viszont arra, hogy adjak neki valamicskét, figyeltem. Törődni akartam vele, mert tudtam, hogy jelen helyzetben rászorul és mivel más eszközöm nem volt erre, mint én magam, hát azt adtam oda. Az idő valahogy végtelen volt, nem tudom, hogy egy percig, vagy egy óráig ültünk ott némán, de aztán Adam megtörte a csöndet, lassan felnéztem rá, majd mikor sikerült felfognom a kérdés azonnal elhúzódtam tőle, és bólogatva felkeltem. Ha menni akar, ám legyen. Egy gyors mozdulattal felkelek, majd lehajolok, hogy magamra kanyarítsam a kabátomat. Egy pillanatra még elkapom a lövések hangját, aztán elindulok Adam előtt a kijárat felé. Nem nézek vissza, hogy követ-e, megállom. Egyszerűen csak végigmegyek az ajtók előtt, úgy, hogy szét sem nézek. Nem akarok. Győzködöm magamat, hogy nincs közöm hozzá, mert tényleg nincs. Kinyitom az ajtót, a megcsapó hideg miatt kiráz a hideg, de csak veszek egy mély levegőt és elmegyek az egyik tartóoszlopig, hogy nekidőlve bámuljak bele az éjszakába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453153#post453153][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 09:51[/b][/url]

Kezdek magamhoz térni az elmúlt napok réveteg állapotból, amiből eddig csak néha zökkentem ki olykor egy kicsit. Most sem fogok túl hamar visszatérni a normális kerékvágásba, azonban tényleg ébredezek már. Miután a lány felkelt a küszöbről, magam is így teszek. Letámasztok a padlóra és lassan emelkedem fel. Nem gémberedtem el, nem álltak be az izmaim. Velem ilyesmi nem történik. Úgyhogy komótosan és színtelenül bár, de könnyedén lépek utána, követve Őt a verandára.
Mögötte haladva a nekem hosszúra visszavarázsolt haját, kabát fedte vonalait figyelem. Természetesen érzem rajta, mennyire ügyel most saját magára. Mennyire korlátozza magát és azt, ami benne van. Nem kéne. Megértem persze. De nem kéne. A jóérzéssel és odaadással szerintem soha nem kell csínján bánni. Tudom, van, akinek ez képmutatónak és röhejesnek hangozhat az én számból, egy vérszívó szájából. Azonban, aki így vélekedik, az vagy nem ismer egy egészen haloványit sem, vagy csak végtelenül ostoba és felszínes.
Nyelek egyet, mielőtt nyílik az ajtó, ám rögvest megnyugszom, mikor az éjszakába léphetek ki. Megkönnyebbültet szusszanok, és csatlakozom Zephhez. Mellé lépek. Hosszú karjaimat magam mellett lógatva nézek fel a csillagos égre. Egyenesen a harcos Orionra. Ha verne a szívem, most zakatolni kezdene a mellkasomban. Ha más nem is lenne, csak hogy nézhetem a fénylő, éjszakai mennyboltot, már ezért kár lett volna ahhoz a fegyverhez nyúlni. Vagy mondjuk ezért...
Nagy, hűs kezem a lány derekára teszem kabátja hátulján, jobban mellé húzódva, oldalammal neki simulva, és csak pislogok tovább a csillagokra, mély áhitattal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453307#post453307][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 17:40[/b][/url]

Egy ideig meredtem nézek előre, próbálom realizálni mindazt ami történt. Eljöttem ide, ez tiszta volt. Adam nem küldött el, ez is. Most pedig itt ácsorgunk a verandán, s bár nem nézek rá, tudom, hogy a csillagokat nézi. Szerette őket, habár már jó ideje része van bennük. Tétován pillantottam fel és, hogy ne törjem meg a csöndet, próbálom megtalálni azokat a csillagképeket, amiket ismertem. Bár nehéz volt, az ég kissé felhős, a szemem sem volt annyira jó, mint az övé de legalább volt mivel töltenem az időt. Gondolkodni nem gondolkodtam, úgy döntöttem felesleges gyötörni magamat velük, meghagytam ezeket a rémálmaimnak, amik mindig visszaköszöntek. Utána pedig, mivel visszaaludni képtelen voltam, volt időm agyalni.
Éreztem, hogy közelebb jött, a hajam mögül óvatosan oldalra pillantottam, majd mikor hozzámért felsóhajtottam. Én nem szorgalmaztam annyira a testi kontaktust, bármennyire is szerettem volna úgy vigasztalni, hogy megölelem, ne adj ég meg is csókolom, attól fényévekre voltunk. Lassan felé fordultam, a hátamat a továbbra is az oszlopnak vetve, a kezemet viszont a derekamon lévő kezére simítottam, jelezvén, hogy nem azért fordultam felé, mert esetleg elakarom húzódni.
- Tilosban vagyok itt. Nem tudom mi lesz, ha lebukok.
Szűröm ki a fogaim között az egyszerű megjegyzést, bár,hogy miért pont ez bukott belőlem azt nem tudnám megmondani. Ezúttal nem volt semmi hátsó szándék a szavaimban, nem akartam elérni semmit. Nála amúgy is hiába próbálkoztam ezzel, átlátott a szitán. Arrafelé néztem, amerről jöttem, hátha meglátom a kastély fényeit, de semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453327#post453327][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 18:15[/b][/url]

Lenézek a felém forduló lányra. Ó, persze, a takarodó. Abban sem vagyok biztos, milyen nap van. Nem nagyon foglalkozom most az időpontokkal. Nem mintha egyébként annyira kötne engem bármi ilyen. Egyedül az Edictum az, ami határidőket szab nekem, ám már arra is kezdek beállni, noha különben sem görcsölnék azon, hogyan állnak a cikkleadások és hasonlók. Egy szó, mint száz, nem forogtak most akörül a gondolataim, kit milyen időpontok befolyásolnak. Pedig Zeph tényleg megütheti a bokáját amiatt, hogy most itt van, akárhogy önként jött.
- Hm. - töprengek el kicsit.
- Inkább reggel osonnál vissza? - kérdezem Őt a terveiről, szelíd hangon. Hosszú kezemet a derekán tartom, szép vonásait fürkészem. Különben gondolom, pontlevonást vagy büntetőmunkát kap az, akit elkapnak, hogy éjnek évadján téved vissza az iskolába. Mintha ezt olvastam volna. Vagy említette valaki? Minden esetre nyilván nem kellemes, ha megrovásban részesítik az embert.
Már éppen szóra nyitnám a számat egy javaslatra, amikor eszembe jut valami. Elnézek a bejárat felé, hallgatva az amerikai szövegelést és a nagyvárosi ricsajokat a tvből. Elgondolkodva sütöm le a szememet.
- Dwayne Warren van nálam. - közlöm a lánnyal, hogy bizony nem más az én zajos, mélyen tisztelt kanapéfoglalóm, mint a tanoda defenzora. Fel akartam ajánlani a leányzónak, hogy itt maradhat éjszakára, dehát ha az auror meglátja, valószínűleg nem csak hogy visszaküldi, de válogatott átkozódások közepette adja ki neki a legsúlyosabb büntetések valamelyikét. A férfi komolyan veszi a munkáját és nem kenyere a finomkodás.
- De ha szeretnél itt maradni... - hagyom a levegőben a mondatot, finoman emelve sötét szemöldökömön. Hiszen bár minden előbb taglalt igaz Dwayneről, azt hozzá kell tegyük, hogy ha rólam van szó, néha változnak a játékszabályai. Ez kölcsönös kettőnk közt. Úgyhogy ha Zeph úgy dönt, maradna, szerintem megoldhatjuk a dolgot. Ráerőltetni persze nem fogom. Csak egy ajánlat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453361#post453361][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 19:29[/b][/url]

Komolyan elgondolkodtam a büntetésen. Minden bizonnyal lebuknék, ha visszamennék, de hát ezt eleve már akkor is tudtam, amikor eljöttem. Mégis itt vagyok. Azért, hogy a lelkem végre megnyugodjon, ennél sokkal többre is képes lettem volna, arról nem is beszélve, hogy látni akartam. A végeredmény viszont hagyott némi kivetnivalót maga után. Nem nyugodtam meg, sőt, az aggódó tekintetből még bőven kijutott Adamnek most is.
- Háát...
A válasz egy egyszerű nem lett volna, mégsem vitt rá a vállamon ülő kisördög, hogy kerek-perec megmondjam. A felajánlás, amit ez a kis kérdés magában rejtett, igencsak sokatmondó volt, ugyanakkor a kényszer szülte. Nem akartam a nyakán lógni, felesleges kolonc lenni, na meg ott volt az elhatározásom, hogy nem jövök ide, mert nem jöhetek. Oldalra pillantva haraptam bele az ajkaimba, aztán a megjegyzésre kidülledted a szemeim.
- Mi?
A hangom elvékonyodott, ahogy az ajtó felé pillantottam. Szóval bent tényleg az iskola defenzora ücsörög, miközben én halál nyugalommal ácsorgok itt az ajtóban. Bár nem úgy hallani, hogy a közeljövőben is felkel a játék elől, de ettől még a probléma nem lesz elhanyagolható. Tétován Adamre pillantottam, aztán megráztam a fejemet.
- Bármennyire is szeretnék erre igent mondani, de azt hiszem...nem szabad.
Nem ragozom tovább, de a tekintetem beszédes. Tudtam, hogy nekem nincs itt keresnivalóm és bár  szerettem volna, ha egyszer magától hív el ide, nem tette meg. A halovány büszkeség ami még bennem maradt azt mondatta velem, hogy utasítsam vissza, bár a szívem szakadt meg a puszta gondolatra is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453391#post453391][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 20:20[/b][/url]

A jelenlétem eléggé halovány. Jót fog tenni, hogy felkeltem végre a küszöbről és kijöttem a házamból, azonban ez még csak a folyamat közepe. Mármint a felépülési folyamaté. A jó hír, hogy innen valószínűleg már csak javul a helyzet. Egyelőre azonban koránt sem vagyok önmagamnak mondható. Csak az árnyéka önmagamnak. Jelenleg a máskor oly' egyszerű dolgok is mind-mind terhesnek és nehéznek tűnnek. Kicsit vágyom is vissza már most oda a padlóra, ahol nem kell tennem semmit, csak ülni és nézni ki a fejemből. Nem azért, mert ne lenne jó itt a lánnyal. Csak hát nem vagyok rendben és így semmi sincs rendben. Szinte minden érdektelen. Még az is, ami máskor igazán felpezsdít. Dehát pont emiatt veszélyes ez. Az elszürkülés miatt. Egy olyan állapot miatt, amiből bárhogy, de szabadulnál. Akár kilépve a saját életedből. Részemről már nem akarok ilyet tenni. Egy-két napja még nagyon akartam. Most már nem nem kifejezetten. Jelenleg ott tartok, hogy bár nem vágyom túlzottan rá, azonban megérteni még mindig nagyon megértem a szorító késztetést, hiszen éppen csak most hagytam el.
- Nem szabad? - vonom össze a szemöldököm, szavait ismételve.
- Zeph... - szólítom meg mély hangon a lányt, még közelebb húzódva. Noha csak egy perce annak, hogy bizonytalankodunk a továbbiakat illetően, azonban én már most unom. A megszokott, áldott türelmem most sehol sincs.
- Ha inkább maradnál, mint visszamennél, maradj! Szívesen látlak. - tisztázom a dolgot, mélyen a szemébe nézve, mert úgy veszem észre, nagyon nem stimmelnek az elképzelései arról, mit gondolok a látogatásáról. Mintha kitalálta volna magának, hogy nem akarom, hogy itt legyen. Lehet, hogy félreértett valamit. Fogalmam sincs. De mindegy is. A lényeg, hogy felejtse el szépen ezeket az ostobaságokat!
- Csak nem vagyok most nagy társaság. - teszem hozzá, gyengén pislogva párat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453451#post453451][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.15. 21:33[/b][/url]

Kíváncsi voltam, hogy fog erre reagálni, mert elég kétesélyes volt a dolog, legalábbis ahogy én láttam. Az első, miszerint felhúzza magát, visszasüpped a szótlan haragba, mert azt gondolja, hogy kéretem magamat. A második pedig, hogy megpróbálja valahogyan eloszlatni a kételyeimet, a maga módján. Elég erősen bíztam benne, hogy türelmes lesz velem, most az egyszer, vagyis, még egyszer utoljára. Bármilyen hihetetlen, bátorításra volt szükségem, mert ő átlátott a szitán, belőle nem lehetett hülyét csinálni. Szótlanul hallgattam, még akkor is amikor kérdezett, túlságosan kíváncsi voltam ahhoz, hogy megszakítsam a gondolatmenetét, félő volt, hogyha belekötök valamibe, akkor eltereljük a témát az alapvető problémáról. Ami nekem igenis fontos volt! Hagytam, hogy közelebb húzzon magához, majd mikor elhangzott az a bizonyos mondat, óvatosan elmosolyodtam. Ettől az egy rövidke mondattól kezdtem felengedni, kezdem magamat biztonságban érezni, legalábbis a helyzethez képes biztonságban. Akartam maradni, ő is pontosan tudta. Ha nem is a társasága miatt, azért, hogy én a társasága legyek. Bár nagyon nehéz lesz, de megpróbálok természetesen viselkedni és a magam módján kezelni ezt a fura helyzetet. Láttam a szemében, hogy még nincs jól és a türelmetlen hangszínéből azt vettem le, hogy ezzel nem segítek a dolgon. Tessék, megint beférkőzik az önzőség, de igyekszem lenyelni, mint a kellemetlen orvosságot.
- Na de Mr. Kensington...Ön arra csábít, hogy szabályt szegjek.
Vigyorodom el, miközben átkarolom a derekát, és lábujjhegyen pipiskedve nyomok egy gyors csókot a szájára, majd a hátam mögé teszem a kezeimet, de nem húzódom tőle messzebb.
- És mi lesz Warrennel?
Pillantottam az ajtó felé, mert azért tőle féltem, de tényleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453553#post453553][b]Adam Kensington - 2015.01.15. 23:48[/b][/url]

Zephyrine Sabra Iweala és Dwayne Warren
meg a kapóra jövő pizzaköltemény

Végre megkönnyebbülést látok rajta. Némileg feloldódik a szavaimtól, és ezt ki is nyilvánítja egy kis derűs megállapítással és ráadásnak egy apró csókkal. Röpkén lehunyom a szemem, aztán ismét letekintek rá. Nem szabályszegésre csábítom én. Az már megtörtént. Részemről mindössze bújtatni kívánok egy tilosban járót, így mintegy bűntársul szegődve. Ám valljuk be, nem emiatt fogom kiérdemelni a rossz fiú címet. Azt már magaménak tudhatom néhány évszázada, és milliárdnyi jó cselekedet sem volna elég rá, hogy lemossam magamról. Dehát együtt tudok élni ezzel.
- Perzselő Pepperónis Pizza Dwayne Warren részére. - közli velünk hirtelen egy vékony férfihang, melynek tulajdonosa az imént hoppanált ide a házam elé, és most ott álldogál a napelemes lámpáim között az úton, barátságos mosollyal. Az összelisztezett talárt viselő, vézna varázsló egy nagy, fehér dobozzal közelít felénk, amelyen a DegeszRestaurant felirat virít, alatta egy jól lakott család rajzával, akik elégedetten simogatják a hasukat az asztal körül ülve, némelyikük kortyol a poharából vagy épp a száját törli a szalvétájával.
- Extra baconnel. - bólogat a futár, én meg csak figyelem Őt, ahogy eddig, aztán lepillantok Zephre, majd vissza a pasasra, végül farmerom hátsó zsebébe nyúlok, és kiveszek onnan három galleont, átnyújtva neki.
- Köszönöm, uram. - hajt fejet vigyorogva, hiszen nagyjából annyi jattot kapott, mint amennyibe maga az étel kerül. Átveszem Tőle a dobozt, majd megfogom a lány kezét, és nemes egyszerűséggel elindulok Vele vissza a házba, miközben mögöttünk a tag távozását egy pukkanás jelzi.
Áthaladok keskeny folyosómon, húzva magam után Zephet, mígnem elérünk a nappaliig, ahol elengedem Őt. Hátrapillantok csak rá, hogy maradjon itt az ajtóban, aztán a pizzával odasétálok a kanapén üldögélő Dwaynehez, akinek bármiféle kommentár nélkül átnyújtom a rendelt kajáját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453573#post453573][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.16. 02:46[/b][/url]

Épp csak néhány másodpercig vagyunk közel egymáshoz, de nekem ez épp elég. Megnyugtat és ad elég löketet ahhoz, hogy továbbra is úgy gondoljam, érdemes itt lennem. A gondolat, hogy vajon hol máshol lehetnék, rögtön felüti a fejét, de aztán az is eszembe jut, hogy ki más tudna megnyugtatni, ha felriadok az éjszaka közepén mint Ő? Jó lesz ez így. Egészen addig el is vagyok a gondolattal szép csöndben amíg meg nem szakítják a folyamatot. Az ismeretlen felé fordítom a tekintetemet és a pepperónis pizza hallatára rögtön elfintorodtam. Nem mintha nem szeretném -bár a pizza nem tartozik a kedvenceim közé- de ebben a helyzetben annyira abszurd volt, hogy nem igazán tudtam egyebet kezdeni a dologgal, a pillanatnyi érzelmeim pedig akaratlanul kiülnek az arcomra. Elhúzódom tőle, hagyom, hogy rendezze az anyagiakat, majd mikor visszasétál hozzám és kezet nyújt, elfogadva azt indulok vele vissza a házba. Végig mögötte megyek, olyan távolságban, ahogy a karja engedni, a csizmám sarka ütemesen kopog, jelezvén, hogy itt vagyok, bár biztos voltam benne, hogy a nappaliban ülő férfi mindezzel tisztában van. Csak remélni tudtam, hogy a találkozást elodázhatjuk, mondjuk soha napjáig, de hát, ma újra meg újra tévedek. A szívem meglódul, amint rájövök, hogy hová is megyünk, csak most a félelemtől. Sejthettem volna, hogy beviszi neki a pizzát, de felmerül a kérdés, hogy miért kellek én oda? Soha nem találkoztam még az illetővel, aki a nappaliban trónol, viszont hallani hallottam róla. Mondhatni, nem égtem a vágytól, hogy találkozzak vele, bár nem voltam az a lány, aki ad mások véleményére. A legfőbb aggályom abból fakadt, hogy nyilván tudta, hogy miért vagyok itt, nem hülye. Amint elérjük az ajtót, rögtön megtorpanok előtte, még mielőtt egyáltalán megpillanthatnám a szobát és örültem, hogy Adam is ezt szorgalmazta. Vettem egy mély levegőt és a falnak dőlve vártam a fejleményeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453611#post453611][b]Dwayne Warren - 2015.01.16. 10:29[/b][/url]

Ha tagadásból, időhúzásból és tüntető, figyelemfelkeltő passzivitásból valaha világbajnokságot rendeznének, szinte biztos dobogós helyen végezne. Dwayne Warren, megfelelő neveltetés híján sosem volt a magánéleti problémák megoldásának mestere, ám mostani teljesítményével jóskán alulmúlja még a saját tíz éves átlagát is.
Az öreg, zavaróan villogó képernyő bántja a szemét. Ingerülten dörzsöli meg, fél kézzel elengedve a fekete kontrollert, mely a napokkal ezelőtt szatyorban pár cuccával áthozott játékkonzolhoz tartozik. Hetekkel ezelőtt hirtelen felindulásból vette egy mugli áruházban, ám akkor még nem sejtette, milyen jótékony szolgálatot tesz majd megsebzett, gyerekként duzzogó lelkének. Adam nem igazi társaság a napokban, legfeljebb absztrakt bútordarab, akinek lábait néha át kell lépnie, ha a vécére megy - tehát kellett valami, ami lefoglalja és legalább az agyát mozgásban tartja annyira, hogy ne kelljen mással foglalkoznia.
Mondjuk a képpel, ami valahol a dohányzóasztalon hever vele szemben, immáron elővigyázatosan egy dobozos sörrel lesúlyozva és eltakarva; vagy a különben jogosan kijáró pofonnal, amit Lénától kapott.
Sz*r az élet, de legalább rövid.
Hallja a közeledő lépteket, ahogy eddig is sok mindent hallott, ám most sem zaklatja fel jobban, mint eddig. Nem, amellett, hogy nem hülye, az érzékszervei is remekül működnek, így észlelte, amikor Adam napok múltán végre életjeleket (?) mutatott. Felkelt volna, hogy ellenőrizze a férfit, a szavaira azonban kisvártatva egy ismeretlen női hang felelt. Női. Itt. Most.
A pofátlan.
Az egyik lábát a kanapéra felhúzva ül, majdhogynem fekszik egy kockás pléddel hanyagul betakarózva, akár egy nagyon nagyra nőtt gyerek. Ismét mindkét kézzel megfogja a kotrollert, szipog egy keveset, addig nem néz föl, amíg a férfi megáll mellette. Akkor is mindössze futólag.
   -  Kösz'.
A képernyőn villogó emberke fegyvert ránt, hogy egy autó hátsó ablakán keresztül pimasz fejlövést adjon le a sofőrre. A szemét ismét elválassza a tévétől, hogy az ajtó felé pillantson.
   - Jeez, Adam, komolyan... nagykorú?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453659#post453659][b]Adam Kensington - 2015.01.16. 12:25[/b][/url]

Zephyrine Sabra Iweala és Dwayne Warren
avagy immáron hárman a házamban

Több szempontból is fontos, hogy a lány velem jöjjön. Egy részről azért, mert nem fogok a saját otthonomba kommandózva becsempészni bárkit, és ezt a kanapémon trónoló férfi sem várja tőlem. Más felől pedig nem szokásom sem a sunnyogás, sem a titkolózás. Őszinte és egyenes vagyok, Dwaynenel szemben főleg. Nem fogom takargatni előle a tényt, hogy egy rellonos diáklány kívánja meghúzni magát nálam éjszakára. Teljes nyugalommal lépek hát barátom elé, odaadva neki a pizzát, és bólintva egyet, mikor megköszöni. Látom, nincs meglepve, hogy itt állok előtte, mikor legutóbb még a raktárszoba ajtajában gubbasztani látott. Nyilván hallotta a beszélgetést és a mozgolódást odakinn.
- A varázslótörvények szerint igen. A mugli törvények szerint hamarosan. - adom meg válaszomat rekedtes hangomon, kertelés nélkül. Bár látszólag ugyanolyan vagyok, mint máskor, azért aki ismer vagy aki figyel, az észreveszi, hogy attól még, hogy nem a padlón üldögélek, tényleg változatlanul nem vagyok jó passzban. Egyáltalán nem. Csak immáron járkáló szerencsétlenség vagyok.
- Itt alszik. - jelentem be egyszerűen. Mindez természetesen nem engedélykérés a férfi felé, hanem puszta tájékoztatás. Végigpillantok barátomon. Jól festünk, mondhatom. A depressziós vámpír meg a magába fordult auror. A házam kissé olyan most, mint valami romantikus hangulatú drogtanya.
- Dwayne... - szólítom meg csöndesen.
- Köszönöm. - suttogom egészen halkan, miközben áthatóan figyelem Őt. Elég nyilvánvaló, hogy a hálám nem valami most történtnek szól, hanem annak, ami napok óta folyik. Hogy idejött és hogy itt maradt velem, vigyázni rám. Nézem még Őt, majd lesütöm a szemem, és indulok kifelé.
- Kérsz valamit? Inni? Enni? - sétálok vissza komótosan a lányhoz és lenézek rá, megállva a nappali előtt a folyosón. Haloványan létezve, kezeimet magam mellett lógatva, semmilyen vonásokkal pislogok rá lefelé, várva válaszát. Az illem azért ilyenkor sem veszik ki belőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453740#post453740][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.16. 19:17[/b][/url]

Úgy bujkálok az ajtó előtt, mint valami tolvaj, miközben visszafojtott lélegzettel hallgatom, ahogy a férfi megköszöni a valószínűleg felé nyújtott pizzát. Elfog az érzés, hogy talán nem csak Adamnek vannak problémái ebben a házban. Igaz, ez csak amolyan női megérzés dolog és gyorsan el is vetem, mert az aztán pláne nem tartozik rám, hogyha neki is problémája van. Az viszont, hogy félős kislányként hallgatózom, az már több, mint kellemetlen, így hát veszek egy mély levegőt és előlépek, de nem megyek be a szobába, szimplán csak nekitámaszkodom az ajtófélfának, feledve ezzel magamat. Pont a megfelelő pillanatban, akkor amikor rám terelődik a szó. Dwayne kérdez, a hatás pedig nem nálam nem marad el. A szemöldököm a magasba emelkedik, miközben összefűzöm magam előtt a kezeimet, először a férfira, majd Adamre pillantok, választ várva tőle. Beszéltünk erről a témáról, tudtam, mi a véleménye. A korom soha nem volt probléma, nem az alapján ítélet meg, sokkal inkább érettség alapján. Ő pedig úgy ítélte meg, hogy elég érett vagyok az ő kitüntetett figyelméhez. Ugyanakkor jogos volt a kanapén elnyúlt férfi kérdése is. Mégiscsak auror volt, szóval ez a kérdés az ő szemszögéből teljesen jogos volt, a szó minden értelmében. Sejtettem, hogy Adam nem fog neki hazudni, mégis zavarodottan sunytam le a fejemet. Pláne, amikor Adam megköszönte neki azt, amit tett. Élek a gyanúval, hogy a férfinek nem ez az első napja itt és úgy érzem, hogy valamiért nekem is hálásnak kellene lennem neki, bár megmagyarázni nem tudnám az okát. Csak tudnám, mi a fenéért szégyelltem magamat ennyire. Kissé kiszolgáltatott volt a helyzet, de szerencsére hamar vége lett. Végigkövettem a tekintettemmel Adamet, majd mikor hátrahagytuk a nappaliba, vetettem rá még egy utolsó pillantást és hátrébb léptem az ajtóból, ismét takarásba.
- Nem, köszönöm.
Felpislogok rá, mintha csak valami magyarázatot várnék, pedig egyáltalán nem így van, inkább csak tétlen voltam, mert nem tudtam hirtelen mit kezdjek magammal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453762#post453762][b]Dwayne Warren - 2015.01.16. 20:00[/b][/url]

A mugli törvények szerint hamarosan. Ez az a bizonyos mondat, aminek hatására a nappali gyér fényében is jól látható, megrökönyödött undor ül ki borostás arcára. Egy tizenhét évessel még ő sem, soha... hát ez igazán röhejes. A szeme hosszasan elidőzik a takarásból kilépő lányon, egyenesen, már-már durván, némán kifejezve a felnőtt pizsamapartival szembeni ellenérzéseit.
Ahogy Adam hátat fordít neki, ő vállat ránt, a pizzás dobozt közelebb húzza magához a dohányzóasztalon.
   -  Ha alszik, azt lesz*rom - emeli fel a hangját épp annyira, hogy az ajtón túl sustorgók is hallják rekedt, mormogó szavait.
   -  De mintha valamit mondtam volna neked a diákokkal kapcsolatban, Adam - folytatja higgadtan az ujjaival szeletekre tépkedve a forró vacsoráját, összeráncolt szemöldökkel - És nem csak arról, hogy a fogadat tartsd távol tőlük.
Kialvatlanság, feszültség, éhség... nem, nincs jó hangulatban. De a puszta gondolat is, hogy Adam, aki napokon át szobanövényt játszott, most felkel, hogy a négy fal közt elszórakoztassa az őserdő hősét, tovább nyomja a hangulatát - ha pedig ő morcos, akkor mindenki köteles az lenni.
   -  De lesz*rom - ismétli meg hátradőlve -, csinálj amit akarsz. Én nem tartom a hátam emiatt .

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453875#post453875][b]Adam Kensington - 2015.01.16. 22:11[/b][/url]

Zephyrine Sabra Iweala és Dwayne Warren

Nyilvánvalóan minden ilyen kellemetlenséget el lehetne kerülni kétszínűséggel, titkolózással, elmismásolással és úgy en bloc gerinctelenséggel. Viszont a konfliktuskerülés és a simulékonyság több mint távol áll tőlem. Jöjjön, aminek jönnie kell! Szeretek szembenézni mindennel. A módja változó. Néha finoman tálalom, néha egy az egyben közlöm vagy cselekszem. Bármilyen fájdalmat okozok és bármilyen bajba kerülök miatta, ebből nem engedek.
Hallom barátom mormogását, de nem fordulok már vissza hozzá. Érzem rajta, úgyis inkább magában mérgelődik és igaz, amit mond: lesz*rja. Ahogy minden mást is most. Azt meg különösen megértem, hogy felhúzza a hölgytársaságom. Hagyom is inkább magára. Most úgysem kíván minket a háta közepére sem.
Látom Zephen, hogy kellemetlenül érzi magát. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni, azonban ezt nem lehetett máshogy intézni. De hamar túl vagyunk rajta. Bólintok egy aprót, mikor jelzi, hogy nem kér semmit. Visszasétálok még a fémtartályomért a raktárszoba elé, majd visszatérvén biccentek neki, hogy kövessen. Tovább haladunk a konyha felé, ahová beugrom, hogy elhelyezem a tárolót a hűtőben.
- Csak ez a mosdó működik. A fenti nem. - tájékoztatom erről, ahogy jövök vissza a folyosóra és elpillantok a legközelebb eső ajtó felé jobb oldalt. Ezután ismét megfogom a lány kezét, és elindulok Vele felfelé a lépcsőn. Az emeletre érve hamarosan a hálószobámban vagyunk. Elengedem Zephet, hogy a szekrényhez mennek, valami kényelmeset keresni neki éjszakára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=453897#post453897][b]Zephyrine Sabra Iweala - 2015.01.16. 22:30[/b][/url]

Tényleg kényelmetlenül érzem magamat, pláne amikor meghallom amit mond. Mielőtt még felnevetnék gyorsan a számra szorítom a kezem, hogy ne röhögjek fel, de a szemeim elárulnak. Hiába a helyzet komolysága, tudom, hogy komolyan kellene venni az intelmeit, de képtelen vagyok rá. Ha bármit is mondanék, ha nem tartanám vissza, biztosan kicsúszna a számon, hogy már késő. Túl messzire mentünk, főleg úgy, hogy az én érzelmeim elég előrehaladottak a dologgal kapcsolatban. Nem érdekelt a köztünk lévő körkülönbség, nem érdekeltek a szabályok, nem érdekel semmi, csak Ő. Lassan leengedem a kezeimet, miközben hallgatom a gyors tájékoztatást a házról, majd nyújtom neki a kezemet és engedem, hogy felhúzzon a lépcsőn. Természetesen közben mindent megjegyzek, mindent elraktározok, mert nem tudhatom, mikor fogom látni megint. Amit pedig látok, nos az tetszik, nagyon. Sokszor elképzeltem, hogy vajon hol élhet, vajon minek-milyen szerepe van. Hiszen nála semmi sem úgy működött mint egy normális embernél. Úgy gondoltam, hogy van egy külön szobája, ahol csak a hangszereit tartja, hogy van neki, ahová elbújjon. Mégis, a legkíváncsibb a hálószobájára voltam, alig vártam, hogy beérjünk, tényleg türelmetlen voltam.
Amint beléptünk, rögtön az volt az első, hogy megálltam az ajtóban és körbenéztem. Mindegy egyes négyzetcentimétert az eszembe akartam vésni. Hiszen itt alszik, itt tényleg alszik! Győzködni mellett magamat arról, hogy tényleg így van. Ha most belépek, biztos voltam benne, hogy nehezen fogok elszakadni. Mégis megtettem, amit pedig láttam, az lenyűgözött. Lassan körbesétáltam, csak néha pillantottam Adamre, mert jelenleg nem érdekelt, hogy mit csinál. Legutoljára az ágyát hagytam. Odapillantottam, hosszan végigvezettem rajta a tekintetemet, majd nekifutottam és nemes egyszerűséggel belevetettem magamat. Mikor ott voltam a hátamra feküdtem és széttártam a karomat. Bár nem voltam rövid, mégis kényelmesen elfértem rajta. Egy ideig bámultam a plafont, majd mosolyogva Adamre pillantottam. Tetszett, minden és örültem, hogy itt lehetek.