A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399027#post399027][b]Brandon Norrey - 2014.10.05. 19:16[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399122#post399122][b]Adam Kensington - 2014.10.05. 20:31[/b][/url]

Miután alkonyatkor felkeltem és magamra vettem köntösömet, leballagtam a konyhába és kivettem a hűtőből egy fémtartályt. Ugyan már nem lenne szükséges itt tartanom készleteimet -hiszen Kíra szerzett olyan mágikus tárolókat, amelyek megőrzik a bennük lévő folyadék minőségét-, már megszoktam, hogy ide nyúlok be értük. A szekrényt különben az emberi fogyasztásra alkalmas ételek miatt bekapcsolva hagytam. Kis beszerzőm elég sokat van nálam, szóval úgy gondoltam, tartok ezt-azt itthon a rágcsákon és konzerveken kívül neki.
Megiszom a kitöltött pohárka vért, élvezem a mámort, majd a sakktáblámhoz lépve mattot adok magamnak, és átvonulok a nappalimba. Most végre rászánom magam, hogy rendbe tegyem a lemezeimet. Az elmúlt napokban, hetekben meglehetősen lefoglalt a Kinseyvel közös boltunk megnyitása. Ilyen kis itthoni ténykedésre nem sok időm maradt. Mert nem volt hozzá kedvem. Most van. Úgyhogy nekilátok. Közben munkazenének felteszek egy Beatles albumot. Ám az örökzöld dallamokba hamarosan egy másik vegyül. Egy ismerős. A házam elől érkezik. Észleltem, hogy valaki ide tart, de hogy még szerenádot is adjon nekem...
Összevonom szemöldökömet, leállítom és félreteszem a tűt a bakelitről, majd elindulok a folyosón, betérve az egyik szobába, ahol kinézek az ablakon, finoman félresöpörve függönyömet. A srác ezt észleli, és felhagy a gitározással. Jön kopogtatni. Ismerős a kölyök. De főleg a gitárja. Neki játszottam a réten. Emlékszem már. Hamarosan az ajtónál vagyok, és kinyitom neki, lenézve rá. Félig arcomba lógó hajú, köntösös, mezítlábas, nyurga valómban állok előtte, és egy árva szót sem szólok, csak nyugodtan figyelem Őt, várva, mit szeretne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399513#post399513][b]Brandon Norrey - 2014.10.06. 16:52[/b][/url]

Visszagondolva nem tudom miből gondoltam, hogy ott lakik. A legkönnyebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy egy különleges érzés lengte közbe a helyet. Pont az vonta fel rá a figyelmem, hogy nem volt annyira feltűnő és modern, mint a többi ház. A rövid kopogás után egyből nyílt is az ajtó.  Hirtelen felém magaslott a keresett vámpír. Gyorsan végigfutottam rajta szememmel, és sajnos arcom egy pillanatra össze is rándult. Nem volt épp vendégváró külseje, de az is lehet, hogy mindig ez az otthoni viselete. A mezítlábas, köntösös, holtsápadt illető nem szólt semmit, csak nézett. Érthető volt, nem jelentettem be előre érkezésem.
- Ő, hát…. Szép jó estét! Gondoltam meglátogatom, remélem nem ébresztettem fel, bár...- felnéztem a sötét égboltra. A csillagokat eltakarta a vastag szürke felhőtakaró. – azt hiszem épp jókor jöttem.
A szövegem folytatása akár az is lehetett volna, hogy: „Van kedve beszélgetni a mi Urunkról és Megváltónkról?” De nem hittem, hogy vicces fajta, azon pár száz évvel túllehet.
- Igazából azért jöttem, hogy megmutassam, mit tudok, mit tanultam, és maga majd eldönti, hogy… Nos, jó lenne, ha tanítványául fogadna.
Végre sikerült kinyögni, de még én is éreztem, hogy milyen vadul kalapál a szívem. Izzadó tenyerem a nadrágomba töröltem, másikkal még mindig görcsösen markoltam a gitár nyakát. Be akartam pillantani a házába, de nevetséges próbálkozásnak bizonyult volna, ha lábujjhegyre emelkedek, hiszen még így is takart volna. Ezért gyorsan balra mozdítottam a fejem, és egy nagyon keskeny csíkban, de belátást nyertem a titkok házába. Úgy hittem nem sokan „csodálhatták” ezt a kilátást, így elégedetten vissza is hajoltam felé, és vártam a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=399878#post399878][b]Adam Kensington - 2014.10.06. 23:48[/b][/url]

Lustán pislogok csak lefelé a látogatóra, hallgatva üdvözletét, majd rázok egy komótosat fejemen, ahogy elmondja, reméli, nem ébresztett fel engem. Nem, nem ébresztett fel. Persze, egy szál köntösben vagyok, dehát szoktam így lenni itthon. Kényelmes és itt különben sem zavarok a ledér öltözékemmel senkit. Kírát természetesen főleg nem. A hívatlan látogatók meg magukra vessenek.
Sötét szemöldököm felszökik, ahogy elém tárja, miért jött. Nem kerülgeti a témát a srác, ezt meg kell hagyni. Látom, hogy beles a házamba, de nem zavar. Beengedni mondjuk nem fogom. Igen, meg-megfordulnak itt ilyen-olyan népek, ám azok vagy bajba jutott lánykák és csatak részeg Dwayne Warrenek, vagy kedves és még kedvesebb ismerősök, vagy Kíra, vagy a Teremtőm. A helyes, lelkes, futólag megismert kis zenészpalánták nem tartoznak bele egyik kategóriába sem.
- Mutasd! - adom ki az ukázt rekedt hangomon, most először intézve bármilyen szót hozzá az este folyamán. Mindezt egy buzdító utasítás formájában ejtem meg, majd vállam az ajtófélfának vetem, és kezeimet karba teszem. Végigmérem a verandámon ácsorgó fiút. Halljuk!
Bár volt már példa rá, hogy oktattam ifjakat és kevésbé ifjakat bizonyos dolgokra a történelem folyamán, azonban alapvetően nem szokásom csak úgy gitárleckéket adni annak, aki megkér rá. Viszont érdekel, mit tud a kölyök. Nem csak felkészültségben, hanem hogy mennyire képes eladni magát. Van-e benne annyi alázat felém és a zene felé és annyi önbecsülés saját maga felé, hogy nem égeti itt le magát az éjszaka közepén, az ajtóm előtt, valami gyenge produkcióval. Az előbbi játékából a fejlődéséről és a hozzáértéséről már levontam a következtetéseimet, most azonban nem erre vagyok kíváncsi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400340#post400340][b]Brandon Norrey - 2014.10.07. 21:48[/b][/url]

Egyáltalán nem akaródzott neki beengedni engem, de én sem nagyon akartam bemenni. Ki tudja, mit találnék? Egy behűtött pince lógó holttestekkel, vagy valami ilyesmi. Elvettem a gitárt, majd nagyot sóhajtottam.
-    Na, szóval. Amit tudnia kell. Nem, ezelőtt még nem játszottam gitáron. Igen, gyorsan tanulok. – vigyorogtam rá, hasztalan. Ujjaimat megmozgattam, majd belekezdtem a bonyolult számba.
Nagyot kockáztattam ezzel, mert bár sokat gyakoroltam, egy nehéz darab volt.
Az egyik kedvenc számomról volt szó, így a szöveget is kívülről tudtam. Az elején elgondolkoztam rajta, hogy énekeljek-e mellé, mert meghallhatnak, de végül magától jött. Nincs rossz hangom, és a kiejtéssel sem lehetett gond az angol felmenők, és gyerekkori nyaralások miatt.
Nagy figyelem kellett a kettő kombinációhoz, de így visszagondolva egész jól sikerült… sőt.
Mikor az utolsó hangok is elszálltak az éjszakában, felnéztem rá, és nagyot sóhajtottam.
- No? milyen volt? Tudom ,a felénél az egyik hangot elrontottam, de…
Innentől rajta állt a dolog, nem tudtam mit tenni.
A hegedűt akkoriban halogattam. Az a bizonyos darab akkor kezdte el keseríteni az életemet.
- Mellesleg, hogy van? Szép az időnk, nemde bár? Sehol egy napsugár… Ez rímelt. Miért beszélek még egyáltalán? – csöndben maradtam inkább, nem zavartam a reménybeli mesteremet az elmélkedésben. Akkortájt már koromsötét volt minden, a csillagokat és a sápadt holdat eltakarták az őszi felhők, és az ajtót is bezárta Adam. Elővettem a pálcámat. A lehető leglassabban ettem ezt, ki tudja, milyen reflexei vannak a vámpírnak, az említett eszköz ellen.
- Lumos. – a fény egy széles körben bevilágított mindent, Adam szeméve is jutott bőven, reméltem, nem bánja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400410#post400410][b]Adam Kensington - 2014.10.07. 23:15[/b][/url]

Mindennel tisztában vagyok, amit elmond nekem. Már leszűrtem ezeket az előző találkozás alkalmával. Nem szólok semmit, csak nyugodt vonásokkal figyelem Őt, várva, hogy rákezdjen. Ahogy nekifog, egyből felismerem a számot. Egy pillanatra lesütöm a szemem, majd visszatekintek rá, figyelve, hogyan tartja a gitárt, miként járnak ujjai, és azt, ahogy elmerül a játékban. Kifejezetten hangulatos ez a kis szerenád az esti verandámon.
Mikor befejezi és rögvest kérdezni meg magyarázkodni kezd, megforgatom szemem és fújok egyet. Nem is annyira az érdeklődésre, mint arra, hogy egyből nekiáll felhozni a saját hibáit, csak hogy nehogy én tegyem meg. Dehát nem ezért van itt? Nem a véleményemre kíváncsi? Mindegy, a szusszanással ki is fújom magamból ezt a kis fennakadást. Hallgatom a további csacsogását. Hamar ráébred, hogy nem muszáj ennyit beszélnie. Nem mintha egyébként bajom volna ezzel. Nem zavar, ha valaki mondja és mondja a magáét, csak azért, hogy járjon a szája. Komolyan nincs az ilyesmivel gondom, amíg nem várják el tőlem, hogy hasonlóan tegyek.
- Mindjárt jövök. - jelentem be, visszalépek házamba és becsukom magam mögött az ajtót, aztán alig bő egy perc múlva már nyitom újra, ám immáron felöltözve. Fekete ing, sötét nadrág. A szokásos viseletem. Viszont mezítláb vagyok. Minek vennék cipőt? Csak a verandámra akarok kijönni a sráchoz. Köntösben nem illett volna ezt megtennem, így azonban mindjárt más.
- Egész jó volt. - véleményezem először ilyen tömören az előadását, miközben bezárom magam mögött az ajtót, és indulok verandám széle felé, ahol lazán helyet foglalok, egyik lábam lelógatva róla, a másikat behajlítom, és térdemre vetem karomat. Várom magam mellé a srácot.
- Nem emelném ki a hibáidat, mert mindegyik csak annak tudható be, hogy most kezdtél ezzel foglalkozni. Egyszerűen folytatnod kell a gyakorlást. - vonok vállat, figyelve a fiú meg a gitár kettősét, félig hajam takarásából. Körbetekintek aztán a békés, éjszakai vidéken.
- Tetszik, amit kihoztak az alapomból. - jelentem ki csöndesen az imént meghallgatott számmal kapcsolatban, miközben nyugodtan fürkészem a környéket régi fényű szemeimmel. Nem, nem beszélek félre. Amit mondtam, az pontosan azt jelenti, amit. Tőlem ered a dal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400693#post400693][b]Brandon Norrey - 2014.10.08. 19:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=400738#post400738][b]Adam Kensington - 2014.10.08. 19:54[/b][/url]

- A tanulás korai fázisában vagy, amikor még a legtöbb rontás egyszerűen a tapasztalatod hiányából adódik. Fejlődnie kell a technikádnak, az utad azonban jó. Nincs gond se a tartásoddal, se a hangszerkezeléssel, se a ritmusérzékeddel, se a zeneiségeddel, se a koncentrációval, se a hozzáállásoddal. Ha ezekkel nincs gond, akkor mondhatjuk, hogy semmi gond nincs. - fejtem ki bőven, hogyan értem azt, amit elmondtam.
- Elég, ha néha megmutatod, mennyit fejlődtél. Nincs szükséged gitárleckékre. Képes vagy autodidakta módon tanulni. - véleményezem a srácot, fürkészve közben gyermeki, lelkes vonásait. Van, aki nem tudja egyedül elsajátítani a fortélyokat. Van, akinek szüksége van rá, hogy mellette legyenek, figyeljék és okítsák. A fiú nem tartozik közéjük. Ahogy mondtam, jó, ha olykor odaáll egy szakértő elé az aktuális tudásával, ám ennyi bőven elég neki. Nem tudom, szavaimból kitűnt-e, hogy ezt a szerepet simán vállalom. Remélem, igen!
- Nem hinném, hogy mindegyikhez. - rázom meg finoman a fejemet a kifakadása nyomán. Persze, tudom, hogy túloz. De különben tény és való, hogy sok olyan szerzemény fűződik hozzám, amely végül meglehetősen nagy sikert aratott, vagy épp egyenesen klasszikussá lett.
Ha jól emlékszem, múltkor is ennek a srácnak említettem egy-két példát arra, milyen alkotások születésében segédkeztem. Igen, már emlékszem, az általam talán legjelentősebb tartott ilyen behatásról, a Szentivánéji álom ihletéséről számoltam be neki. Mondjuk meglehet, nincs tisztában vele, hogy nem árulom ám el ezeket a háttértörténeteket úton-útfélen bárkinek. Nem tudom, mi alapján választom ki, kinek mondom el. Van, akinél csak úgy jön. Mint ennél a srácnál. Különben nem kenyerem sem a kérkedés, és az sem, hogy ezzel némileg talán csorbítsam az említett művészek hírnevét. Nem véletlen járultam hozzá a munkásságukhoz. Nem véletlen adtam oda nekik a saját alkotásaimat, hogy tegyenek velük, amit akarnak. Úgy gondoltam, rászolgáltak és kihozzák belőle a legjobbat. Eddig még nem csalatkoztam. Kiváló példa erre az imént játszott szám is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=401829#post401829][b]Brandon Norrey - 2014.10.11. 11:07[/b][/url]

- Aha. – gyenge bosszú volt Brandon részéről, de számára épp megfelelt. Egy picit… Jó, nagyon elszomorodtam amiatt, hogy nem lesz Adam a tanárom. Mondjuk, az megmelengette a szívem, hogy ilyen dicséreteket kaptam. Ki is húztam magam ott ültömben, és arcomra is önelégült mosoly ült ki. – Azt hiszem meg tudnám szokni azt, hogy néha-néha előadok valamit, és maga elmondja a véleményét... csak legyen olyan, mint a mostani. – nevettem el magam halkan. Nem volt ott helye a teli szájjal röhögésnek, ha hiszitek hanem, Adam visszafogott valamennyire. igen, ez volt a visszafogott verzióm.
Persze a valódi énem ilyenkor mélyen legbelül veri a fejét a falba, hogy mégis miért teszem ezt.
Valóban, miért is tettem? Adam pont olyan, mint én, amikor magamat adom. No mindegy, ezen nem kell többet töprengeni, talán legközelebb, amikor találkozunk nem adom reflexből a hiperaktívot.
- Hát, örültem a találkozásnak, majd találkozunk még, legyen résen. – felpattantam, és határozott léptekkel indultam hazafelé. Egy apró lángot idéztem a pálcám végére, ai hőt is sugárzott, így viszonylag kellemes hazaútban volt részem. A rétnél viszont megtorpantam. Hogy is fogok én feljutni a házamba?
Nyáron még okés volt a kint alvás, de valószínű, egy kihűlt hullák találnának a kapu előtt reggel, ha ezt megismételném ebben a hőfokban. Egy ideig toporogtam a kapu előtt, majd erőt vettem magamon, és nekivágtam a kastély hatalmas lépcsőinke, és folyosóinak, amiken mellesleg prefektusok, és tanárok járőröznek.
Próba szerencse.