Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

Leszegett fejjel, a papírhalmazát indokolatlanul szorítva magához, hatalmas léptekkel szlalomozott el a folyosón lézengő aurorok és hivatalnokok között. Igyekezett a lehető legkisebb feltűnést kelteni az incidens óta. Ha tehette, minden idejét terepen, vagy ha nagyon muszáj volt házon belül időznie, a sötét kis irodájában bezárkózva töltötte. Hetek teltek el a Parancsnok kínos látogatása óta, de a szégyen és a rettegés egyvelege, ami már az ébredését követő első másodpercben elárasztotta, egy hajszálnyit sem engedett. Mitől is lett volna jobb? A bujdosástól? Nándor tökéletes kizárásától? Bizony... Azóta semmifelé hajlandóságot nem mutatott arra, hogy esetlegesen saját maga lássa el napi, a férfihez fűződő teendőit. Bár a próbaideje és büntetése rég lejárt, minden délután megtartották a rendszeressé vált kis meetingjeiket a Parancsnok irodájában, ahol átnyálaztak az aznapi jelentéseket és nyomozati iratokat - mintha az olyan rettentően fontos volna. Most azonban igyekezett kibújni a munka ezen része alól, helyes kis gyakornokokkal küldözvén az aktákat, s ha véletlen kiszagolta Nándor jelenlétét az irodája környékén, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Ilyenkor rendszerint tett egy sétát a Minisztérium környékén vagy elbújt a partvisok és felmosók közt a megtértágítózott szekrényben. Úristen. Mintha ötéves lenne és az apja elől rejtőzködne...
Az Isten szerelmére, Almásy Léna, harminc éves felnőtt nő vagy!
Szinte fellélegzett, amikor becsapta maga mögött a sötét kis lyuk ajtaját. Ledobta az asztalra a papírköteget, majd pálcát rántott és egy intéssel magára zárta az ajtót. Mintha ott sem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662231#post662231][b]Almásy Léna - 2017.02.25. 10:00[/b][/url]

Leszegett fejjel, a papírhalmazát indokolatlanul szorítva magához, hatalmas léptekkel szlalomozott el a folyosón lézengő aurorok és hivatalnokok között. Igyekezett a lehető legkisebb feltűnést kelteni az incidens óta. Ha tehette, minden idejét terepen, vagy ha nagyon muszáj volt házon belül időznie, a sötét kis irodájában bezárkózva töltötte. Hetek teltek el a Parancsnok kínos látogatása óta, de a szégyen és a rettegés egyvelege, ami már az ébredését követő első másodpercben elárasztotta, egy hajszálnyit sem engedett. Mitől is lett volna jobb? A bujdosástól? Nándor tökéletes kizárásától? Bizony... Azóta semmifelé hajlandóságot nem mutatott arra, hogy esetlegesen saját maga lássa el napi, a férfihez fűződő teendőit. Bár a próbaideje és büntetése rég lejárt, minden délután megtartották a rendszeressé vált kis meetingjeiket a Parancsnok irodájában, ahol átnyálaztak az aznapi jelentéseket és nyomozati iratokat - mintha az olyan rettentően fontos volna. Most azonban igyekezett kibújni a munka ezen része alól, helyes kis gyakornokokkal küldözvén az aktákat, s ha véletlen kiszagolta Nándor jelenlétét az irodája környékén, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Ilyenkor rendszerint tett egy sétát a Minisztérium környékén vagy elbújt a partvisok és felmosók közt a megtértágítózott szekrényben. Úristen. Mintha ötéves lenne és az apja elől rejtőzködne...
Az Isten szerelmére, Almásy Léna, harminc éves felnőtt nő vagy!
Szinte fellélegzett, amikor becsapta maga mögött a sötét kis lyuk ajtaját. Ledobta az asztalra a papírköteget, majd pálcát rántott és egy intéssel magára zárta az ajtót. Mintha ott sem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662368#post662368][b]Révay Nándor - 2017.02.25. 14:17[/b][/url]

Kényelmes bőrszékében hátradőlve szendereg Aurorparancsnokunk irodájának rejtekében, ölében egy összetekeredett pergamen fekszik, ernyedt kezei között. Nem igazán tehet róla, éjszaka bevetésen volt (hogy milyenen, azt nem árulom el), így most piheni ki az akció fáradalmait. Ám békés szunyókálásából hangos kopogás rázza fel kegyetlenül, jobbja már a pálcáját markolja, a tekercs pedig a földre hullik egy halk huppanással.
 - Jöjjön! - válaszol néhány pillanattal később kurtán, szokásos szárazsággal hangjában. Amikor kiadta kollégáinak, hogy aki be kíván lépni az irodájába, ne csak simogassa azt az ajtót, nem igazán számolt a hasonló körülményekkel... kellett volna. Mivel tudja, ki van az ajtó mögött, így csak lehajol az elejtett jelentésért, míg a jövevény felfedi magát.
 Kibukkanva az asztal mögül aztán kénytelen ismét csalódni, a héten már negyedszer. Hidegen üdvözli a gyakornokot, majd hasonlóan barátságtalan stílusban ki is penderíti onnan, amint átvette tőle az újonnan érkező aktákat. Mégis mit képzel magáról...?
 Itt az ideje rendet tenni a kis csacsi fejében. Szánja el végül magát. Valóban nem erőltette a kontaktust Lénával az elmúlt időszakban, ő maga is sokat volt házon kívül, vagy éjszakai műszakban, de néhány nappal az után a bizonyos eset után, ő már túl is tette magát rajta. Még akkor sem rendezett jelenetet, amikor elkezdtek különböző emberek megjelenni az irodában, néhányukat talán még sohasem látott korábban. De mostanra betelt nála is az a bizonyos pohár, és felettébb kellemetlenül érinti, hogy hülyének van nézve...
 
 Körülbelül tíz perc múlva már a folyosókat szeli, jöttére kisebb beszélgető csoportok rebbennek szét, aktatologatók változtatnak menetirányt vagy nemes egyszerűséggel vetődnek be valami folyosódísz mögé, hogy ne kerüljenek az útjába. Int néhány értékelhető beosztottjának, majd metsző kékjeit a jellegtelen kis ajtóra függeszti. Legszívesebben egy átokkal berobbantaná az egészet, ám az minden bizonnyal kérdéseket vetne fel, amelyekre most semmi szüksége.
 Kopogtatás nélkül nyúl a kilincsért, de ugyan miért is lenne szerencséje, az ajtót zárva találja. Sebaj, akkor megvárlak...dönti el hirtelen, s miután pálcáját előhúzza rákoppint a zárra. Alohomora! Semmi sem történik. Szóval varázslattal zártad be. Fortyog csak magában, miközben előhúzza a mesterkulcsát. Hasznos kis dolog ez, az egyik talpnyalójától kapta, s bármely zárat ki tudja vele nyitni, ha akkor is, ha varázslattal van bezárva. Benyitva a helyiségbe aztán majdnem ő van meglepődve, hogy bent találja Lénát, asztala mögött kuporogva egy halom akta fölött.
 - Oh, helló! - arcára kiül szokásos ragadozó mosolya. - Hát itt vagy! Helyes, beszélnünk kell! - lép be a szűk kis helyiségbe, majd szemeit le sem véve a nőről csukja be maga mögött az ajtót, s biztosítja be, hogy senki se zavarhassa meg őket.
 - Először is... ez mi a jó fene szeretne lenni? - ejt egy halom aktát az amúgy is telepakolt asztalra. Léna biztosan érti, mire is céloz a férfi. Az az összes akta, amelyeket másokkal küldött el, Nándor ki sem nyitotta egyiket sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662530#post662530][b]Almásy Léna - 2017.02.25. 20:04[/b][/url]

Mielőtt visszatért volna saját irodájába, beküldte Nándorhoz az aznapi papíradagot egy csinos szőkével, aki nemrég érkezett a Parancsnokságra gyakorlatra. Még magának is félt bevallani, a féltékenység csak úgy mardosta, ahogy a kis csitri a tíz centis magassarkújában ellibegett a parancsnoki iroda felé, de tekintve, hogy a férfi sem kereste fel eddig, hogy nemtetszését kinyilvánítsa, így látta a legjobbnak.
Magára zárta az ajtót és lehuppant az íróasztal mögött elhelyezkedő székre. Kezébe automatikusan pennát vett, de hogy érdemben csináljon is valamit, na ahhoz semmi energiája nem maradt. Igen, a főnök elől bujkálni hasonlóan fárasztó elfoglaltság, mint a hányás. Az az állandó adrenalinlöket, akárhányszor valaki elhalad az ajtaja előtt... idegölő. Meg persze a tudat is, hogy előbb vagy utóbb, de át kell esniük az incidenst követő első, igazán kínos találkozón. S hogy felkészült-e már a Hiba volt az egész, felejtsük el! kezdetű párbeszédre? Nem igazán. Ezer meg egyszer lejátszódott már fejében az egész szituáció különböző végkimenetelekkel, mégis a legvalószínűbbnek azt tűnt, hogy Nándor soha többet nem akar majd vele nem hogy intim közelségben, de még csak egy légtérben sem tartózkodni. Ő pedig ezt tökéletesen meg is értené.
Meredten bámult az előtte heverő iratokra, de nem igazán jutott velük dűlőre. Egy előző napi erőszakos bűncselekmény helyszíni jegyzőkönyvei voltak azok, melyekből egy értelmes jelentést kellett volna összekaparnia, de hiába olvasta el újra és újra a papíron heverő szavakat, azok értelme egyszerűen nem jutott el ködös agyáig. Ellenben egyáltalán nem tudta elkerülni figyelmét a közeledő határozott léptek zaja, mely egy csapásra megszűnt az ajtaja elé érve. A következő pillanatban a kilincs előzetes kopogás nélkül indult meg lefelé, az ő szíve pedig ki akart ugrani a helyéről. Érezte, érezte odabenn a zsigereiben, hogy Nándor az. Nem kellett különösebb számításokat sem végeznie, mindenki tudta a Parancsnokságon, hogy ebben az időben mindig a főnök irodájában tartózkodik, mondhatni bérelt időpontja van, így ha valakinek elintéznivalója akadt vele, azt korábban megoldották.
Lélegzetét visszatartva függesztette sötét tekintetét a kilincsre. Egy pillanatig sem hitte, hogy a férfi feladja majd, s nem is csalódott megérzésében. A második sikertelen próbálkozás után kulcs csikordult a zárban, s ahogy Nándor kitárta az ajtót maga előtt, súlyos döbbenet ült ki az arcára. Hogy a fenébe...?
 - Öhmm... igen... - hirtelen köpni-nyelni nem tudott, a penna kicsúszott izzadt tenyeréből és hangosan koppant a mahagóni asztalon - Én...
Kétségbeesett pillantásokkal kísérte a férfi ajtózáró műveletét, szinte azonnal fel is pattant helyéről. Halvány milkalilája sem volt, mire számítson, ahogyan arról sem, hogy fog kievickélni ebből a szorult helyzetből.
 - Ezek... - hangja egy ijedt kisegér sipítozására emlékeztetett - Ezek a jelentéseim... amiket elküldtem. Én... azt hittem, hogy talán nem ak... mármint, hogy így lesz a legjobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662704#post662704][b]Révay Nándor - 2017.02.25. 23:15[/b][/url]

Láthatóan megdöbbentette a nőt hirtelen feltűnése, de hát hogyan is számíthatott volna rá, hiszen olyan gondosan magára zárta az ajtaját. De ennél több kell a férfi kirekesztéséhez, ahogyan elkerüléséhez is. Léna, mint egy csapdába esett kis nyuszi pattan fel, szinte hallani, ahogyan duruzsol a szíve. Pupillái annyira kitágulnak, hogy látni lehet onnan is, ahol Nándor áll. Valahol spannolja a helyzet, noha kevéssé füllik a foga a beszélgetéshez.
 - Tehát úgy gondoltad, így lesz a legjobb.. - ismétli szinte cukkolva a nőt ostoba ötletéért. Ezt tényleg nem gondolhatta működőképes felállásnak. Szusszan egyet szinte színpadiasan, majd fejével a nemrégiben hátrahagyott szék felé int, invitálva a másikat, hogy helyezze csak vissza formás kis hátsóját. - Akkor vegyük úgy, hogy hellyel kínáltál - szúrja be random módon, ám a kényelmetlen szék helyett odavarázsol egy kényelmesebb ülőalkalmatosságot, s ő maga is helyet foglal, s kényelembe is helyezi magát. Mindig ez a kényelmetlen csönd, amikor hagyja a kihallgatottat azon kattogni, mi is következik most.
 - Azzal ugye tisztában vagy, hogy a feladatköröd nem tartalmazza a gyakornokok és más ügyosztályok, részlegek titkársági beosztottjait küldd az irodámba olyan munkák elvégzésére, amelyekhez sem jogosultságuk, sem pedig megfelelő képzettségük nincsen? - Erős túlzás minden egyes pont, amellyel érvel, de ezt a nőnek nem kell tudnia, higgye csak, érezze csak megkülönböztetett szerepének súlyát. Nem feltétlenül valódi a kérdés, mindösszesen a tisztánlátás végett kérdezi, mintegy ellenőrizvén. Újabb csönd, csak a kékek fürkésznek.
 - Miért? - Egyetlen kérdő szó. Mindig ezt csinálja, nem tesz fel egyértelmű kérdést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662709#post662709][b]Almásy Léna - 2017.02.25. 23:58[/b][/url]

- Én csak... - nos, igen. A kérdésre, hogy miért is lenne ez a legjobb megoldás, még ő maga sem tud válaszolni. Nem a legjobb, hanem a legkönnyebb. A jó öreg szőnyeg alá mindent technika, ám ráfaragott, mert most nem hogy segített volna magán ezzel, de még inkább kényelmetlenebbé tette a szituációt.  Talán jobb lett volna másnap, vagy teljesen kipihenve az este fáradalmait, harmadnap rögtön felkeresni Nándort és tisztázni a helyzetet. Bárcsak lett volna annyi vér a pucájában...
A szúrós megjegyzésre csak ráharapott alsó ajka belsejére, s tekintetét lesütve lehuppant vissza a székére. Nem tudta, mit mondhatna. Nem helyes, amit tett, de őszintén szólva... ki csinálta volna másképp?
 - Igen, de... - Biztos volt benne, hogy Nándor nem fogja egy ilyen incidens miatt újból próbaidőre rakni, vagy ne adj Merlin, kirúgni, ugyanakkor nem lett volna szerencsés kifogásokat és ellenérveket felsorakoztatni. Mondhatta volna, hogy akármilyen élőlény képes volna elvinni pár papírt az irodáig, aminek van két keze és minimum két lába, de inkább csendben maradt. Túlságosan feszült volt a hangulat ahhoz, hogy magyarázkodásba kezdjen.
Miért? Miért, mint miért kerülte vagy miért, mint miért ütötte ki magát teljesen? Nem tudta, mire gondol a férfi, de hogy ebben az esetben a legilimencia eszközéhez nyúljon, az teljesen kizárt volt. Ujjai idegesen babráltak szoknyája szélével.
 - Azt hittem, látni sem bírsz... - nyögte ki végül - És megértem, ha ez tényleg így van. Ennek az egésznek nem... - egy pillanatra megakadt. Hazugság lenne azt mondani, hogy csak az alkohol miatt engedte magához ennyire közel a Parancsnokot. Hazugság lenne azt mondani, hogy józan ésszel nem tette volna meg. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem pirul el, akárhányszor eszébe jut az est kétségkívül pazar része... Nem hazudhatott - ...nem így kellett volna történnie. Sajnálom.
Kimondta hát, nincs visszaút. Barnáit Nándorra függesztette. Nem várt tulajdonképpen semmire, erre a bocsánatkérésre nem igazán lehet mit mondani, s legbelül már tudta, hogy ez amúgy is egy halott ügy. Csak egy pillanatnyi fellángolás a férfi részéről, semmi több.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662787#post662787][b]Révay Nándor - 2017.02.26. 10:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662808#post662808][b]Almásy Léna - 2017.02.26. 12:17[/b][/url]

Sokáig keresgélte a szavakat, egyszerűen fogalma sem volt róla, mit is kellene mondania egy ilyen esemény után. Bocsánatot kellene kérnie, amiért túl sokat ivott? Vagy mert az ő szervezete nem olyan strapabíró, mint Nándoré? Végül csak kibökött valami harmatgyenge magyarázatot, és talán nem a tökéletes szavakat használta gondolatai, s érzései kifejezésére, de álmában sem gondolta volna, hogy a Parancsnok gyakorlatilag kiröhögi. Mit kellett volna mondania? Bocs, főnök, hogy majdnem az öledbe hánytam, aztán elaludtam a WC-t őrizve kvázi a saját gyomortartalmamban fetrengve, na de azért befejezzük, amit elkezdtünk? Elég abszurd. Bármennyire is szerette volna eltitkolni kialakulófélben lévő szimpátiáját a férfi iránt, testbeszéde elárulta. Kapcsolatuk valóban elég sokat fejlődött az első találkozásuk óta, már nem érezte feszélyezve magát, ha irodai körülmények között kettesben kellett maradnia Nándorral, sőt szinte jól esett neki annak kitüntető figyelme. Mindezek ellenére sosem gondolta, hogy lehetne ebből bármi más is, mint közvetlen munkaviszony... egészen addig az estéig. Képzelt már el ezt-azt, de egyáltalán nem hibáztatható érte, egy normálisan működő hormonháztartással és egészséges igényekkel bíró nő egyszerűen képtelen elmenni egy ilyen férfi mellett, főleg ha az ennyire érinthetetlennek tűnik. Naphosszat tudna mesélni, milyen heves, szinte már zavarbaejtően perverz gondolatokkal él néhány nőnemű beosztott a Parancsnokságon, természetesen Révay úrral a középpontban, ő azonban ilyenekre még csak gondolni sem mert. Egyrészt mert tudta, esélye sincs, másrészt pedig nem helyénvaló a munkaadóval összefeküdni. Legalábbis ezt diktálja a józan paraszti ész. De mint tudjuk, a kíváncsiság, na meg a magány elég nagy úr...
Oltári blama. Ha már nevén kell szólítsák ezt a szörnyű helyzetet, lehet így is. Ő azonban nem tudta viszonozni Nándor átfutó mosolyát. Arcára elég groteszk módon ült ki az összes benne tomboló érzelem és újfent nem tudta, mit is fűzzön hozzá a férfi kijelentéséhez. Az előző monológjával kétségkívül felsült, elég volt csak Nándor arcára pillantania és rögtön tudta, hol szúrta el katasztrófálisan az egész beszélgetést.
 - Nem. Nem fogja - jelentette ki végül a határozottól messze álló hangnemben - Ha gondolja, akár át is nézhetjük azokat az aktákat... már ha nem tette meg eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=662866#post662866][b]Révay Nándor - 2017.02.26. 15:29[/b][/url]

 Oltári blama volt...hangzott el alig néhány másodperce, s a férfi szavai ott függnek a levegőben, amíg Léna némán, hatalmas barna szemeivel megrökönyödve pillog Nándorra. Na, pont ezen szituációk elkerülése végett nem keresi korábbi áldozatait. Látni, ahogyan szavak és a nevetése rosszul lefordítva tükröződnek vissza a nő orcájáról. Már megint. Talán rossz ötlet volt kettesben belekezdeni ebbe a beszélgetésbe, a Parancsnok jobban tette volna, ha felhajt egy tolmácsot mielőtt belépett a piciny irodába. Ő inkább saját sarának tartja, hogy az este nem ért boldog véget, mivel gátlástalanul itatta az aurorhölgyet.
 Nehéz a dolga, rettentően nehéz, hiszen Léna arca árulkodik sok mindenről egész idő alatt, ám mindezeknek csak apró töredékét önti szavakba, pedig szinte biztosra vehető, ha többet mondaná ki, amit csinos kis fejében gondol, egyszerűbb lenne a kettejük helyzete. De nem kap eleget, amivel rendesen dolgozni tudna, más nők a pilláikat rebegtetik, a dekoltázsukat villogtatják, vagy nemes egyszerűséggel olvadoznak a láttán. Mások a hangszínükkel játszanak, vagy bármely egyéb nőies módon harcolnak a figyelméért. Ez a barna szépség azonban nem, nem igazán, nem mindig, hol így-hol úgy. Bezzeg, amikor elkezd inni.
 Pedig, ha valaki, hát Nándor igazán kivételes megfigyelő, de nem ismeri Lénát annyira, hogy kitalálja, mit gondol. Néha eszébe jut, mi lenne, ha legilimenciát alkalmazna rajta, mert egyébként ő is olyan kíváncsi teremtés, mint az a bizonyos fáncsi.
 Végül aztán csak megtalálja hangját a nő, nem éppen meggyőződéstől csepegő hangnemben, de végül is pozitív választ ad.
 - Jó kislány! - biccent fejével úgy vélvén, léptek valamerre az ügyben. Hiszen, mondhatná azt is, nem fog tudni megbirkózni vele, áthelyezést kér, satöbbi. - De most négyszemközt vagyunk, a magázódást tartsd csak meg a hosszú orrú kollegináknak  - csempészik egy kis cinkos élt is a hangjába. Természetesen a sok kíváncsi, lusta naplopóra utal, akik ahelyett, hogy érdemi munkavégzéssel próbálnák segíteni az osztály előrehaladását, ostoba pletykák fabrikálásával töltik ki a munkaidejüket. - Nem szeretném, ha rájönnének, nem is áldozok beszélő kecskéket kőoltáron és iszom a vérüket reggeli kávé helyett...
 Azért igazán erején felől teljesít már a Parancsnok úr, próbálkozik oldani ezt a Lénából áradó melankóliát. Ha most sem kap egy halvány mosolyt sem, akkor végképp nincs mit tenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=663171#post663171][b]Almásy Léna - 2017.02.27. 12:53[/b][/url]

Gondolatainak nem véletlenül nem adott hangot; ne szólj szám, nem fáj fejem. Nem telt el két perc az előző orbitális bakija óta, nem volt szüksége még egy meggondolatlan kijelentésre, mellyel még többet ronthat helyzetén. Homlokát enyhén ráncolva pislogott vissza a férfire, abban a hiszemben, hogy tökéletes pókerarcot visel, pedig ha tudta volna, mi minden leolvasható ábrázatáról...
Sosem volt az a tömegből kitűnő egyén. Ha tehette, a falszínek különböző árnyalataiba öltözött, hogy ezzel is jobban beleolvadjon környezetébe és elkerülje a nagymenők figyelmét. Sem az iskolában, sem a munkahelyén nem örvendett túl nagy népszerűségnek, de nem is bánta, a harmadik és egyben legutolsó pofáraesése után pedig végképp nem. Szép csendben elrejtőzött a világ elől, pontosan úgy, mint most.
Szinte észre sem vette, úgy csapott át magázódásba. A kusza gondolatmenetet már ő maga sem tudta kibogozni, nem hogy szerencsétlen Nándor, aki próbálkozott több-kevesebb sikerrel oldani a szobában tömörülő feszültséget. A férfi megjegyzésére ajkai vérszegény mosolyra húzódtak. Nem egészen erre számított, hiszen ő azt hitte, Nándor mindent a régiben akar tudni, egészen hivatalosban. Pozitívan csalódott hát, és ahogy semmi mást, ezt sem tudta eltitkolni főnöke elől.
 - A hosszúorrú kolleginák jobban teszik, ha a saját dolgukkal foglalkoznak - mormogta maga elé. Jól emlékszik rá, az évek során milyen sületlenségeket hordtak össze a háta mögött és bár nem szólt miatta, nem védte meg magát, nem feledett el egyetlen egy szót sem. Arcán a bosszúság halvány árnyéka futott át, de ahogy Nándor továbbfűzte mondandóját, rögtön elvörösödött és kínjában felnevetett.
 - Jézusom, ezt én mondtam? - az este legfontosabb részeire kristálytisztán emlékszik, a maradék viszont egészen eddig a pillanatig homályba merült. Arca még inkább vörössé vált, ahogy az emlékfoszlányok lassan felsejlettek előtte - Ezt én mondtam.
Ha képes lett volna rá, elsápadt volna, de tekintve, hogy a fejébe toluló vér mennyisége jócskán meghaladta a normális állapotot, helyette inkább szájához emelte kezét és kínos vigyorát leplezve ajkait kezdte morzsolgatni. Szóval ilyen az, ha egy embert utólag szembesítenek részegsége következményeivel.
 - Ha még egyszer ilyen hagyná el a számat, egyszerűen csak iktass ki. Ez borzasztó...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=663699#post663699][b]Révay Nándor - 2017.02.28. 21:54[/b][/url]

 Általában nem pedálozik ennyire senkinek, hogy a jobbik oldalára kerüljön, és Lénával szemben ezt nem is teszi teljesen szándékosan. Hiszen Nándor nem ilyen. Fel nem merülne benne, hogy bárkit is leálljon vidítgatni, ha szomorú, de még csak a sajnálat leghalványabb derengése sincs meg benne. Most mégis, ahelyett, hogy hagyná, Léna maga birkózzon meg a szégyenével, eméssze meg, lépjen tovább, kerülje el Nándort, mondjon fel vagy akármi, most itt ül kényelmes foteljában és nem kis erőfeszítések árán próbálja elsimítani a helyzetet a nővel. Persze a fejében erre van egy tökéletes magyarázata, amelyet próbál beadni magának. Elvégre, ha most nem ülne itt és a barnaság továbbra is elkerülné, elmulasztaná a kötelességét, hamarosan kénytelen lenne áthelyeztetni, mivel nem lenne a hasznára és már a második alkalom lenne, hogy ezt teszi. De akkor be kellene idomítania egy másikat, de ahogyan végignéz a többi majmon, reflexszerűen ráncolódni kezd az orra. Hol találna még egy ilyen készséges kis miniont, akinek az értelmi szintje magasabb, mint a munkatársaié együttvéve és nem mellesleg ilyen édes kis mosolya van.
 Bájos...villan át az agyán a gondolat, amikor Léna pirulni kezd, és végre megmutatja miért is ez a második legjobb dolog, amit a szájával tud. Hirtelen úgy érzi, nagyon is megérte ez az egész macera, majd ahogyan a nő elkezdi morzsolgatni csábos ajkait Nándor mellkasa elkezd feszülni. Szerencséjére ő ura az arcjátékának, ám ez nem feltétlenül mondható el egyéb szerveiről. Egy enyhébb hőhullám csap rajta keresztül, ahogyan kedvtelve nézi Lénát, amint a száját babrálja zavarában.
 - Kizárt, noha legközelebb inkább valami enyhébb itallal kínállak meg - kékjei a pirosló ajkak és a barna szemek között ugrálnak, miközben fokozódó sóvárgással mered az asztal másik oldalán ülőre. - Persze, ha szómenésed lenne, ki kell ötölnöm valami módot, hogy elhallgattassalak, de szerencsére kreatív ember vagyok - kacsint végül Lénára, majd ő is elmosolyodik végre halványan, de sokatmondóan. Most kezd igazán beivódni, mitől is lett megfosztva, azon a balul elsült éjszakán. Nem találkozott a nővel azóta, így valamelyest könnyebb volt számára nem tudomást venni róla, de most, ismét elmerülvén vonásaiban, az nüansznyi mozdulatokban, amelyeket az irodájában görnyedve fedezett fel...