Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

Még egy utolsó aláírás...
Az asztalán álló feldolgozott irathalmazra dobta pennáját. Ujjai fájdalmas görcsbe rándultak már órákkal korábban és úgy érezte, szemei azon nyomban kifolynak a helyükről. Alig pár napja csak, hogy nyakába szakadt az egész Parancsnokság által termelt iratmennyiség, de már a kibukás szélére keveredett. Picinyke irodájában a megszokotthoz képest hatalmas rendetlenség uralkodott: minden irányban üres vagy félig teli kávéspoharak hevertek parlagon, a szegényes bútorzatot pedig belepték a már rendszerezett dokumentumok, amik vagy iktatásra, vagy arra vártak, hogy Léna Nándor kezébe adja őket. Félreértés ne essék, a maga karikás szemű valójában igenis hálás felettesének, hogy megtarthatta munkáját, a kiszabott büntetéssel azonban valahogy nem tudott megbékélni. Éjjelei és nappaljai teljesen összecsúsztak, már harmadszorra ocsúdott fel úgy két és fél órás pihenéséből, hogy fogalma sem volt, milyen napra is ébredt és a papírtornyon túl milyen elintéznivalói vannak aznapra.
Nyafogni lett volna kedve, hisztizni és visszakövetelni azt a munkakört, amiben már olyan otthonosan érezte magát. Fejben százszor is lejátszotta már, hogyan emel szót újdonsült feladatköre ellen, elvégre ez nem az ásó-kapa-nagyharang, kifogását nem kell örökre elhallgatnia, de ahányszor a férfi jeges tekintete elé jutott, inába szállt a bátorsága. Olyankor már nem fontos, hány mappát is visz haza feldolgozásra esténként...
Nem sokkal később ismét a rettegett irodaajtó előtt állt. Az óra nem sokkal korábban ütött négy egészet, ő pedig megjelent a beütemezett napi mennyiséggel... és egy kis plusszal. Fogalma sem volt róla, miért vagy hogyan, de amikor a szokásos indulás előtti adagot fogyasztotta, felötlött benne ez a parányi jószívű gesztus. Talán időközben rájött, hogy vezetőnek lenni nem éppen a leghálásabb munka dokumentálás terén és szívében együttérzés gyúlt, vagy egyszerűen csak simítani akart a kettejük közti surlódáson, fene se tudja, de rövidke, ám annál bravúrosabb kopogás után egy pohár frissen lefőtt kávéval és a gyűlölt dossziékkal sasszézott be a Parancsnok ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541194#post541194][b]Almásy Léna - 2015.11.10. 08:55[/b][/url]

Még egy utolsó aláírás...
Az asztalán álló feldolgozott irathalmazra dobta pennáját. Ujjai fájdalmas görcsbe rándultak már órákkal korábban és úgy érezte, szemei azon nyomban kifolynak a helyükről. Alig pár napja csak, hogy nyakába szakadt az egész Parancsnokság által termelt iratmennyiség, de már a kibukás szélére keveredett. Picinyke irodájában a megszokotthoz képest hatalmas rendetlenség uralkodott: minden irányban üres vagy félig teli kávéspoharak hevertek parlagon, a szegényes bútorzatot pedig belepték a már rendszerezett dokumentumok, amik vagy iktatásra, vagy arra vártak, hogy Léna Nándor kezébe adja őket. Félreértés ne essék, a maga karikás szemű valójában igenis hálás felettesének, hogy megtarthatta munkáját, a kiszabott büntetéssel azonban valahogy nem tudott megbékélni. Éjjelei és nappaljai teljesen összecsúsztak, már harmadszorra ocsúdott fel úgy két és fél órás pihenéséből, hogy fogalma sem volt, milyen napra is ébredt és a papírtornyon túl milyen elintéznivalói vannak aznapra.
Nyafogni lett volna kedve, hisztizni és visszakövetelni azt a munkakört, amiben már olyan otthonosan érezte magát. Fejben százszor is lejátszotta már, hogyan emel szót újdonsült feladatköre ellen, elvégre ez nem az ásó-kapa-nagyharang, kifogását nem kell örökre elhallgatnia, de ahányszor a férfi jeges tekintete elé jutott, inába szállt a bátorsága. Olyankor már nem fontos, hány mappát is visz haza feldolgozásra esténként...
Nem sokkal később ismét a rettegett irodaajtó előtt állt. Az óra nem sokkal korábban ütött négy egészet, ő pedig megjelent a beütemezett napi mennyiséggel... és egy kis plusszal. Fogalma sem volt róla, miért vagy hogyan, de amikor a szokásos indulás előtti adagot fogyasztotta, felötlött benne ez a parányi jószívű gesztus. Talán időközben rájött, hogy vezetőnek lenni nem éppen a leghálásabb munka dokumentálás terén és szívében együttérzés gyúlt, vagy egyszerűen csak simítani akart a kettejük közti surlódáson, fene se tudja, de rövidke, ám annál bravúrosabb kopogás után egy pohár frissen lefőtt kávéval és a gyűlölt dossziékkal sasszézott be a Parancsnok ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541207#post541207][b]Révay Nándor - 2015.11.10. 10:10[/b][/url]

Nehéz. Élet.
Sanyarú sorsa van Parancsnokunknak, ezt bárki láthatja. Ugyan majd kicsattan az egészségtől, jobb lába még mindig szinte haszontalan koloncként csüng formás feneke alatt. Természetesen ez erős túlzás - mármint, hogy kolonc, nem az, hogy formás a feneke - ám még mindig képtelen komolyabb terhelést elviselni, emiatt pedig továbbra is kénytelen távolmaradni hőn imádott bevetéseitől. Elejtett vadként érzi magát irodája fogságában, miközben csak unaloműzésként végzi sok más teendőjét, amelyeket most, hogy az ég világon semmi egyéb dolga nincs, nem háríthat másra. Természetesen nem ő lenne itt a góré, ha nem lenne agyafúrt és nem találná fel magát ebben a helyzetben is. A leginkább megvetett feladatokat olyan beosztottjaira osztja, akiknek van mit bizonyítani pozíciójuk megtartása érdekében, vagy éppenséggel egyes tisztségek megszerzésében reménykedve igyekeznek a már korábban említett testtáját fényesre nyalni. S hát mi a jó vezetők egyik esszenciális ismérve, ha nem az, hogy kivételes érzékkel választják ki a megfelelő embereket az egyes munkák elvégzésére.
Az idő négyre áll, s éppen egyetlen pillanattal az előtt pillant fel ajtajára, hogy egy halk koppanás hangzik fel rajta, egy újabb momentummal később pedig ki is nyílik meg sem várva íz invitációt. Félbehagyja megkezdett mozdulatát, szemöldöke pedig felszalad homloka közepéig, mély barázdákat rajzolva ezzel. Természetesen végigméri Lénát, ám tekintete gyorsan tovább is suhan az órájára, mintha nem éppen tíz másodperce ellenőrizte volna az időt. Félredobja kezéből az ott tartot iratot, s hátradől székében, míg Léna fáradt kifejezéssel az arcán átszeli a helyiséget.
 - Jó napot! - üdvözli most először elsőként a nőt, noha a gesztust egyáltalán nem teszi barátságossá a férfi színtelen hangja. Számára sem nagyobb öröm ez a találkozás, s ő még csak nem is látja saját sármos arcát. No, nem mintha a barna hajú aurorhölgy nem nyújtana a szemnek kellemes látványt, savanyú arca és a homlokán virító "Menj a búsba felirat" ront némileg az összképen.
Megvárja, míg az asztalhoz sétál, tengerszín kékjei, ma nem szigorú fénnyel vizslatják a karcsú teremtést.
 - Mivel fog ma szórakoztatni engem? - épp csak egy önelégült vigyor hiányzik a képéről, de Nándor nem vigyorog túl gyakran. Csak önelégült, de azt mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541384#post541384][b]Almásy Léna - 2015.11.10. 17:52[/b][/url]

Gondolatban már otthon járt. Pontosabban a fürdőkádban, nyakig elmerülve a fahéjtól és narancstól illatozó forró vízben. Fáradt izmai olyankor maximálisan ellazulhatnak, csordultig megtelt feje pedig végre fellélegezhet egy kicsit. A nap fénypontja az a csekélyke kis idő, amit saját magára fordíthat, mielőtt nekiülne az éjszakai szórakozásnak. Pár évvel korábban még talán mindennemű fennakadás nélkül vette volna az akadályt, akkor még nem tudta, mit jelent élni. Ma már viszont nem csak halálosan untatja a papírmunka, de viseltes ízületei sem bírják már úgy az egész napos görnyedést, mint korábban.
Mást bezzeg bírnának...
Miután könyöke és - Révay úrénál bizonyosan nem kerekebb - hátsó fele segítségével belökte maga mögött az ajtót, ügyelve, hogy a kávét ki ne borítsa út közben, az asztalhoz lépdelt.
 - Jobbat, Uram - viszonozta egyből a köszönést, bár lehet, hogy nem éppen úgy, ahogy az adott protokoll szerint az elvárható lett volna. Nándornak nagy valószínűséggel amúgy is tökéletes napja lehetett, tekintve hogy szinte az összes nyomasztó és leterhelő munkáját a nyakába akasztotta. A "menj a búsba" arckifejezés Léna ábrzázatán tehát teljesen jogosnak tekinthető.
 - Hát... - a kezében lévő pohárra pislantott, majd letette azt a férfi elé - első körben hoztam kávét. Anélkül elég száraz és rágós lenne a történet.
Meleg, de fáradtságtól égő tekintetét a Parancsnokra szegezte. Az eddig nem tapasztalt különösebb él nélküli hangnem egy hajszálnyival bátrabbá tette fellépését. Ki tudja? Talán még a végén nem fagy meg a vér is az ereiben, ha Révayra gondol.
 - Van itt tiltott mágiahasználat, muglik veszélyeztetése, gyilkossági kísérlet és egy belső vizsgálat korrupciós ügyben - a pergameneket átpörgetve sorolta fel a főbb történéseket, végeztével pedig katonás rendbe összefogva nyújtotta át őket a férfinek.
 - Minden benne van. Vallomások, helyszíni leírások, jegyzőkönyvek és egyéb vizsgálati anyagok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541531#post541531][b]Révay Nándor - 2015.11.10. 22:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=541624#post541624][b]Almásy Léna - 2015.11.10. 23:47[/b][/url]

Most komolyan. Melyik az a nő, aki ellen tudna állni egy finom masszázsnak a legformásabb hátsók legeslegformásabbikjának tulajdonosától? Naugye.
A köszönetnyilvánításra csak egy aprót biccentett, szája szegletébe pedig egy vérszegény mosoly költözött. Normális esetben, de legalábbis ha más emberről lenne szó, nem Révay Nándorról, már rég feloldódott volna. Kevéske erényei közé tartozik ugyanis, hogy könnyen integrálódik és teremt kapcsolatot másokkal. Alapvetően egy elég nyitott és közvetlen jellem, éppen ezért olyan nehéz számára ez az egész szituáció. Egyszerűen csak nem ehhez volt ezidáig hozzászokva. Mármint nyilván tisztelettel volt eddig is a rangban felette álló személyekhez, de ennyire még soha sem ügyelt arra, mit gondol vagy mond ki, elvégre soha sem lehet tudni, mikor üt be a krach.
A menü felsorolása és a papírok átpasszolása után lehuppant a felkínált székre. Jobb lábát átvetette a másikon, karjait pedig lazán az ölébe helyezte. Tökéletesen behelyezkedett a szokásos délutáni szeánszra, ahol közösen át szokták futni a főbb ügyek részleteit, a kivetnivalókat vagy netalántán a nyomozási eljárásokban vétett hibákat.
 - Ma desszert sajnos nincs az étlapon. Semmi érdekes nem történt ma, ha az általános tendenciához viszonyítunk - kijelentése ennél közönyösebb talán nem is lehetett volna. Soha sem titkolta, hogy a papírmunkát egyszerűen gyűlöli. Sokkal inkább vett volna közvetlenül részt az ügyek megoldásában, minthogy a jelentéseket olvasgassa és javítgassa munkaidőben, azonban a tudat, hogy még talán ebben a témakörben is elég jól elboldogul, megmelengette a szívét. Már a Parancsnok sem volt olyan kegyetlenül szőrösszívű, mint a legelején... talán tényleg megédesítette a napját azzal a két kanál cukorral, amit belepakolt a kávéjába.
 - Nincs. Maximum annyi, hogy a jelentések elég sok esetben hiányosak. Elég bosszantó dolog háromszor is elővenni ugyanazt az ügyet egymás után csak mert valaki nem képes normálisan elvégezni a feladatát - bukott ki belőle az egyszerű, de annál idegesítőbb észrevétel - De ezt gondolom maga is tudja. Bocsánat.
A továbbiakban szó nélkül pillogott felettesére, ahogy az helyeslően bólogatva szignózta gyors egymásutánban az oldalakat. Már kezdte kapisgálni, miért is van magától úgy elszállva a kedves Parancsnok úr. Azok a világítóan kék szemek...
 - Hm? - gyermeteg ábrándozásából fél pillanat alatt felocsúdott - Ühm... Jó, rendben. Akkor majd... holnap. Ugyanekkor.
Ezzel kibogozta összehajtogatott lábait és felpattant a kényelmes ülőalkalmatosságból. Még elmotyogott egy 'További szép napot, Parancsnok'-ot, aztán finom parfümcsíkot húzva maga után kiviharzott az irodából.
Úristen, Almásy Léna, fékezd a gondolataid.