31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 722
Összes hsz: 1174
Írta: 2014. július 11. 19:47 | Link

Dwayne

Az elmúlt hetekben, még saját bevallásom szerint se voltam normális. Összevesztem mindenkivel, még Minával is, meg Krisztával, és tudom, hogy minden feszültségem, egyetlen, picinyke, apró problémára vezethető vissza. Hogy normális vagyok-e? Nem, egyáltalán nem, és ez szörnyen kellemetlen, tekintve, hogy elméletileg felelősségteljes anyának kéne lennem, olyan nőnek, aki egyedül nevel egy serdülőkor szélén álló lányt, és minden józanságára szüksége lesz ahhoz, hogy ezt az időszakot átvészelje vele, mert pontosan tudom, hogy kamasznak lenni nem könnyű. Jönnek majd a fiúkat, akiket remélhetőleg Dwayne segítségével és egy jól célzó puskával elkergetek majd, és jönnek az érzelmi hullámzások is. Tudom, hogy az embernek szüksége van egy anyára ahhoz, hogy rendes felnőtté váljon. Életem legnehezebb idejében én nem kaptam olyan törődést, ami kellett volna, így aztán a dolgok nem alakultak a legjobban.
Tennem kell ellene, hogy Mina is hasonlóan járjon, és ez csak úgy fog menni ,ha kiadom magamból a feszültség forrását, vagyis elmegyek és beszélek Dwayne-nel. Nem lesz könnyű, de ha a pácienseim jó részének sikerült ez a módszer, akkor talán nekem is fog. Csak szeretném kiadni magamból. Elmondani, látni a reakciót, és megnyugodni, hogy kint van, már nem csak magamban emésztem a dolgot. Először otthon kerestem, remélve, hogy ketten leszünk csak a négy fal között, amikor ez megtörténik, ám minden reményem ellenére ez nem jött be, így aztán el kellett mennem a munkahelyére. Hagyhattam volna neki üzenetet, hogy beszélnünk kell, de nem várhatott a dolog, addig kellett megtennem, amíg volt bennem annyi bátorság, hogy megtegyem.
Nem akartam éppen most, miután végre elköteleződtem a kiadás mellett visszatáncolni, így aztán fogtam magam, és mielőtt még bármi másra gondolhattam volna, beléptem az épületbe, ahol készségesen elvezettek a keresett férfihez. Első probléma kipipálva, már csak a második, a sokkal nagyobb jön. Fogaimat csikorgatva állok meg egy pillanatra, majd ösztönösen védekezve összehúzom magam és a férfi asztala mellé lépve megsimítom a vállát, jelezve, hogy nézzen fel egy kicsit a munkából. Túl sokan vannak itt egy légtérben, az embernek nincs kedve hangoskodni, ő pedig sejtheti, hogy ha ide jöttem, akkor nem csak hülyéskedni szeretnék.
- Beszélnünk kellene, fontos lenne.
  

Zója
Ruha
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1578
Összes hsz: 3611
Írta: 2014. július 11. 20:03 | Link

Mesélő
jelen esetben pedig Dr. Mácsai Zója



A monoton zsivajtól a feje sajog és lüktet. A feje fölött valami papírgalacsin röppen el, hogy fejbe vágja a két sorral mögötte ülőt, ő azonban erre már nem pillant föl.
A tudatlan szemlélő azt hihetné, dolgozik, Dwayne papírmunkáit azonban már nagyon régen titkárnőre bízták. Némi biztatás után a vezetőség is rájött, mindkét fél számára könnyebb, ha megengedik neki ezt a luxust, akkor legalább valaki megcsinálja ezt a pepecselő munkát. Most mégis az asztalánál ül. A száját összeszorítva koncentrál az előtte heverő, kopott szélű könyvre, fél kezével az asztalon támaszkodva, takarva azt az illetéktelenek elől. A szeme sebesen váltakozik a sorok között, néha tompán formálja a szavakat, a külvilágról pedig a legkevésbé sem vesz tudomást.
Míg valaki a vállához nem ér.
Riadtan rezzen össze, lelöki a könyvet, ami így gerinccel fölfelé a földre esik.
   -  Jesszus, Zója, mi van már?!
Hátrébb csúszik a székével, bal kezét az asztal szélén tartva hajol le, hogy felvegye a könyvét, majd címoldallal lefelé ledobja egy halom papír tetejére. Apró, alacsony falakkal határolt irodaféle az itteni territóriuma egy nagyobb terem folyosókkal és irodasarkakkal szabdalt masszájában. A könnyű szerkezetes válaszfalon egymást átfedve és kitakarva térképek és fotók függenek színes gombostűkkel feltűzve, köztük ismerősök és körözött bűnözők váltogatják egymást. Az asztalán egy halom hivatalos irat és mappa tetején nehezékként egy hamutartó, mellette pedig egy baseball labda hever, ezen kívül mást nemigen tart apró munkaterületén.
Mint mindig, hivatalos egyenruháját viseli, a sötétszürke anyag vállrészén hímett betűk hirdetik, hogy a Varázsbűn- üldözési Kommandó tagja.
   -  Mer' haldoklik valaki vagy mi van?
Hozzászólásai ebben a témában


Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 722
Összes hsz: 1174
Írta: 2014. július 13. 14:37 | Link

Dwayne

- Az igazán lázba hozna, ha bejelenteném, hogy meg fogok halni?
Kicsit ironikusra sikerült, de roppant őszinte kérdés. Komolyan érdekel, hogy mit válaszolna erre a másik, ami pár perc múlva igazán mazochista lépésnek fog majd tűnni. Van azonban egy olyan érzésem, hogy Dwayne könnyedén figyelmen kívül hagyja majd a válaszadást, ahogy mindig is teszi, ha éppen nincs ínyére a téma.
- Kérlek.
Nem várom meg, hogy a férfi beadja a derekát, csak elindulok, remélve, hogy követ majd. Ez nem pont olyan dolog, amit ennyi figyelő szem között kéne megvitatnunk. Ennél a helyiségnél még a folyosó is nyugisabbnak tűnik. Pár ember, aki még a teremben van, biccentenek vagy csak tekintetükkel jelzik, hogy felismertek, hiszen vannak pácienseim az itt dolgozó emberek között is. Nem tudom mennyire ismeretes a kettőnket összekötő lányka létezése, így biztos van olyan, aki azt veszi le, hogy Dwayne is egyike azoknak az embereknek, akikkel a hét egy adott napján, egy adott időre találkozok, hogy beszélgessünk az őt ért hatásokról. Kisétálva megvárom, hogy a férfi is kiérjen, majd közelebb lépve hozzá, halkan kezdek el beszélni.
- Kérlek, előbb hallgass meg, és csak utána reagálj, már ha egyáltalán szeretnél reagálni. Megértem azt is, ha nem.
Na, most jött el a pillanat, amikor kezd inába szállni a bátorságom, és legszívesebben nevetnék egyet, majd kínosan sarkon fordulnék, és elszaladnék. Hát az biztos, hogy jó ideig nem én lennék az, aki nem a kanapén foglal helyet.
- Mina sokat mesélt Lénáról, és tudom, hogy az utóbbi időben a viselkedésem nem volt éppen a legkorrektebb, mintha valami beborult volna nálam. Sokat gondolkoztam a helyzeten, és rájöttem, mi is a probléma. Mármint azokon a más megszokott dolgokon túl, hogy nem mindig...
Itt egy pillanatra megállok, behunyom a szemem, és a levegőt lassan eresztem ki. Ha már eljöttem ide, nem most kellene elkezdenem szépíteni a dolgokat, nem?
- …pontosabban, hogy szinte sohasem tudunk normálisan kommunikálni egymással. A helyzet az, hogy féltékeny vagyok. Ne nevess kérlek, de ez a helyzet. Akármennyire is őrültségnek tűnik, és akármennyi idő is telt el, én még mindig érzek irántad valamit, valamit amit magam sem hittem, hogy ennyi idő után még érezhetek.
Áh, mintha egy nagyon hosszúra nyújtott meseelőadáson lennénk, olyanon, amit Mina hat éves kora körül kellett rengetegszer megnéznem, és amitől a hajam tudnám kitépni még most is, ha előkerül. Erre most ugyanazt csinálom, egy nálam kevésbé türelmes emberrel.
- Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd.  Tudom, ez ijesztő, a felismerés nekem se volt éppen kellemes, de nem tudok mit tenni ellene. Viszont, nem fogok semmit tenni ezért, mert tudom, hogy te nem akarsz engem. Elszúrtam, és ennek a következményeit viselem is. Viszont azt akartam, hogy tudd, miért viselkedek néha furcsán, mert biztos, hogy furcsán fogok viselkedni, hiszen mostanában se voltam éppen normális.
A falnak támaszkodva kicsit behunyom a szemem, csak most érzékelem, hogy a kezem – talán biztosítékként, hogy nem hagy itt – a férfi kezén pihen. Zavartan húzom el onnan, védekezőn magam előtt összefonva a másikkal.
- Sajnálom, ha ezzel zavart okoztam az erőben, nem volt szándékos. Szeretném elásni a csatabárdot. Mina például nagyon kedveli Lénát, és te is, szívesen megismerkednék vele én is. Nem szeretnék olyan ember lenni, aki mumusként funkcionál az életedben. Szeretném, ha boldog lennél, ha nem tekintenél rám úgy, mint egy zavaró tényre, mert nem akarok egyikőtöknek sem ártani. Tudom, nem örülsz neki, hogy része vagyok az életednek, és sokat bosszankodtál miattam, de szeretném valamennyire helyrehozni a hibámat.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1578
Összes hsz: 3611
Írta: 2014. július 13. 20:09 | Link

Mesélő
jelen esetben pedig Dr. Mácsai Zója



Undok kifejezéssel az arcán von vállat, jelezvén, ha Zója akar tőle valamit, térjen a tárgyra, ne pedig a halálának lehetőségét firtassák. Ahogy a nő továbbindul a kijárat felé, egy lélegzetvételnyi szünet erejéig csak néz utána, az ujjaival idegesen dobol az asztalon. Végül hátralöki a székét, hogy kövesse.
A folyosó hűvös és penészes szagú, szürkészöld falain elfeledett parancsnokok arcképeivel, kicsivel arrébb néhány fém szék és egy elhagyatott szemetes. A megkopott futószőnyeg ajtók tömkelege előtt halad el, mindegyik mögött egy-egy várakozó osztag vagy irodisták tömkelege végzi unalmas, monoton munkáját.
A szemközti ajtófélfának veti a hátát, a kezeit összefonja maga előtt, kérdőn bámul Zójára, várva azt a nagyon fontos mondandóját. Szinte biztos benne, hogy Minával történt valami - talán megsérült, igen, ez megmagyarázná a nő gyászos arckifejezését és azt, hogy ennyire rákészül a beszédre. A gyomrában enyhe nyomást érez a gondolatra, ez azonban nem ütközik ki az arcára, az komor és egykedvű marad.
   -  Jól van, bökd már ki, mi van.
Türelmetlenül int a kezével, nyomatékosítva a szavait, Zója kérdését azonban most az egyszer megfogadja: eztán már nem vág közbe.
A fejét a félfának döntve hallgatja a mondanivalóját, az elején még a nő arcát figyeli, később azonban a tekintete a szőnyeg giccses mintázatán állapodik meg. Feszülten figyel, ez nem kétséges, a gondolatait azonban nehéz lenne megfejteni most. Összeszorítja a száját, érzi, ahogy a nő keze a pulóvere ujjára fonódik. Az érintésre megfeszül, nagyon halkan morog valamit, végül azonban nem felel semmit, nem húzódik arrébb.
Ahogy Zója befejezte a mondandóját, egy ideig nem reagál. Talán azt várja, hozzátesz még valamit, vagy egyszerűen, a gondolatai közt tesz rendet, ezt senki sem tudhatja. Hűvös, kék szeme visszatelepszik a nő arcára, hosszú másodpercekig ott marad. Megnyalja a száját, jobb kezét leengedi maga mellől, a balt az ajtófélfának támassza.
   -  Hogy verne meg az Isten téged, Zója.
Halkan, kissé rekedten szólal meg, hangja azonban inkább lágy, mellőzi a megszokott, nyers durvaságot. Elpillant a folyosó vége fölé, aztán néz ismét volt barátnője olyannyira ismerős, mégis idegen szemébe.
   -  Miért mondod ezt el nekem? Miért most? Direkt várod meg, hogy egyenesbe jöjjön az életem, hogy a közepére rondíts? Jesszus, Zója, miért...?
A mellette lévő ajtó kinyílik, a kollégája biccent egyet felé, majd látva, hogy alkalmatlankodik, továbbsiet a folyosón. Dwayne megvárja, míg a lépteit elnyeli a távol.
   -  Szerettelek, te nagyon hülye, de az tizenkét éve volt. Hibáztál, meg én is, de csak simán el akarom felejteni az egészet, ami akkor nyáron történt, oké? Az egészet. Kell neked jönnöd ezekkel a baromságokkal... most komolyan... mintha lenne bármi értelme.
Zavartan pislog a szemközti falra inkább, az arca színe a gyér megvilágítás ellenére is láthatóan megváltozik.
Akarva próbálja elnyomni magában az emléket, ahogy aznap este a sátor előtti sárban ültek, ő is a fél osztag, valahol a messzi tajgán. A hó elolvadt a hajában, ő azonban nem érezte, újra és újra elolvasta a bátyja sorait. Lánya született. Charlie magas, szőke srác volt, ő is elolvasta, komolyan fordult hozzá és kérdezett rá, mihez kezd eztán. Hazamegyek, megkeresem Zóját és elveszem, itt hagyom ezt az egész mocskot, ha kell, felelte akkor, felnevelem a lányom, nem érdekel, mit mond az apám. Oroszország azonban hűvös és kegyetlen volt vele. Zója pedig, bár nem személyesen, de legalább olyan kegyetlenül küldte el őt. Ez pedig tizenkét év távlatából is kitörölhetetlen, bántó emlék.
   -  Oké. Más mondanivalód van még?
A hangja száraz és hűvös, a szeme kissé összeszűkül. Neki lenne. Persze, hogy lenne... és lett volna sokkal korábban is, ő mégsem fogja kimondani azokat a szavakat. Most nem. Neki nem. Már nem.

Hozzászólásai ebben a témában


Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 722
Összes hsz: 1174
Írta: 2014. július 13. 21:59 | Link

Dwayne

Az Isten  említésénél kicsit összehúzom magam, láthatóan a vállaim kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, mint aki fél tőle, hogy hamarosan leordítják a fejét, vagy megrázzák, amiért idejött fárasztani, miközben dolgozik. Lehet nem ez volt az évszázad ötlete tőlem, na nem mintha az jó olyan szuper ötlet volt, amikor faképnél hagytam. Akkor kellett volna jó alaposan felpofoznia, vagy nekem kétszer átgondolnom mindent. Nem véletlenül nem mentünk el hozzájuk egész nyáron, és jobb lett volna, ha én sem teszem, hiszen eljött volna, és akkor meg tudtuk volna beszélni. Ezt annyiszor átgondoltam. Újra és újra. Napokig az akkor mondottakon rágódtam, minden szavát egyesével megvizsgáltam, mindent újra lejátszottam a fejemben, alvás helyett is ezen agyaltam.
Miután megszületett Mina, és engem is elért a szülés utáni depresszió, annyira kikészültem, hogy el kellett volna mennem megkeresni, ahogy Kriszta mondta, én viszont nem hallgattam rá, nem mertem, féltem elé állni, miután elutasított, legalábbis a nagyapám által előadott verzió szerint, és a veszekedésünk után is hittem, hogy akkor igazat mondott nekem, pedig minden, amit Dwayneről és a látogatásáról mondott hazugság volt.  
- Sajnálom, de ha magamban tartom, akkor biztos, hogy csinálok valami hülyeséget. Nem akarom elszúrni ennél is jobban a dolgot, ne érts félre, de nem tudok hallgatni. Eddig is hülyeség volt tudom, és tudom, hogy régen meg kellett volna keresnem téged, vagy legalább csak elmondani, amikor újra találkoztunk, de féltem, hogy ha megteszem, akkor Minának nem lesz lehetősége megismerni téged. Ő annyira vágyott rád, és én nem állhattam az útjába, hiszen ő volt az egyetlen jó dolog az akkori életemben. Nem akartam kockáztatni a boldogságát, ezt értsd meg kérlek.
Érzem, ahogy a torkomban kialakult gombóc növekedni kezd, és az a bizonyos szó után nincs megállás, a könnyeim a szemembe szöknek, és ha nem is sírok, egyetlen csepp kiszökik, és érzem, hogy elindul az arcomon, mégsem nyúlok hozzá, igyekszem úgy tenni, mintha nem is érezném. Soha életemben nem sírtam mások előtt, és megfogadtam, hogy nem fogok, most azonban mintha az agyam is hátat fordított volna nekem, és inkább ő is ellenem lenne, ahogy a testem is. Én pedig minden idegszálammal igyekszem küzdeni az ellen, hogy elveszítsem a kontrollt. Nem, mintha sok értelme lenne, hiszen már az is, hogy itt vagyok olyan dolog, amit nem hittem volna, hogy valaha megteszek, viszont azt se, hogy tényleg tud ennyire fájni az ember szíve.
- Sajnálom, hogy baromságnak tartod a velem töltött időt, azt hittem, legalább az eleje, az első időszak megmaradhat szépnek, de igazad van, nagyon hülye vagyok, amiért bármi ilyesmiben reménykedtem. Te nem hibáztál, hiszen én nem hibáztatlak, én voltam az egyetlen, aki hülyeséget csinált, hiszen te is engem hibáztatsz, és én is magamat hibáztatom. Ketten nem tévedhetünk ekkorát.  
A hűvös kérdésre igyekszem lenyelni a gombócot, amibe szerintem már a szívem is bele került, mert az biztos, hogy nem a helyén dobog. Aprón megrázom a fejem, kicsit lehajtva. A szemem behunyva igyekszem erőt gyűjteni ahhoz, hogy újra meg tudjak szólalni.
- Nem akarok rosszat neked, de el kellett mondanom. Nekem tényleg csak el kellett mondanom, és próbáltam másnak, de nem lett tőle könnyebb. Tudom, hogy most az eddigieknél is jobban fogsz utálni, felkészültem erre is, és nem lepődök meg, ha így lesz. Ez lenne a normális. Csak szerettem volna elásni a csatabárdot. Nem akarom, hogy a lány, akit szeretsz fantomnak gondoljon, vagy Mina össze legyen zavarodva, mert nem mer örülni nektek, meg mesélni rólatok nekem. Azt reméltem, ha tisztázzuk a dolgokat, akkor talán ő is bátrabban ki meri mutatni az érzéseit, csak ennyit szerettem volna, semmi mást.
Kicsit megtörlöm az arcom, mielőtt elindulok, mint egy gyáva nyúl, elmenekülök, és annak ellenére, hogy az elején bátor voltam, mostanra már minden elszállt belőlem, és félek, hogy a térdeim összecsuklanak, és erőtlenségemben összeesek.
- Két hétre el kell utaznom, Mina szívesen lenne veled, de amikor nem jó neked Kriszta tud rá vigyázni. Majd Minával beszéljétek meg, hogy mikor jó és mikor nem, rendben?
Elindulok, mert hát elég béna lenne most minden más, és azt nem szeretném, hogy ő hagyjon itt, így is, akik elhaladnak mellettünk már furán néznek ránk, nem akarom, hogy elkezdjenek pletykálni rólam.
- Alexának vannak bájitalai. Van olyan, bár nem tudom, hogy működik pontosan, de az emlékek okozta érzéseket semlegesíti, vagy használhatsz merengőt is. Ha el szeretnéd felejteni azt a nyarat, de nem szeretnél kockáztatni bájitalokkal, vagy kérd meg, hogy zavarjon bele az emlékeidbe, hátha tud kezdeni velük valamit. Ő ehhez jobban ért, mint én.
Bénaságom csúcsán intek egyet, mintha épp valami kínos randi végén lennénk, majd zavartan hátat fordítva elindulok a folyosó másik vége felé.

Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1578
Összes hsz: 3611
Írta: 2014. július 14. 20:14 | Link

Dr. Mácsai Zója



Ismét összefonja a karjait, anélkül hallgatja a nő szavait, hogy egyszer is megpróbálna közbevágni. A tekintete a cipőjén időzik, néhányszor felsandít, azonban azonnal elkapja az arcát. Azonban hiába, a hangja árulkodik az érzéseiről: Zója pedig sírni kezd. A szeme följebb vándorol, lája azt a nyavalyás könnycseppet, ő pedig ha tehetné, most hátat fordítana neki, hogy eltűnjön.
Mégsem tud elindulni. Talán az a mocskos vélamágia az oka, talán valami más.
Egyszer sem néz a szemébe, nem válaszol, nem reagál. Lesütött szemmel támaszkodik az ajtónak, akár egy tetten ért kisgyerek. A nő hátat fordít neki, ekkor emeli az arcát először a libbenő hajtincsek után.
   -  Hé, Zója, állj.
Ellöki magát a félfától, a jobb kezével nyúl a válla után, hogy megragadja és visszafordítsa magával szembe.
   -  Te hülye, hülye, nagyon hülye - a másik keze is a vállára siklik, egészen gyengéden rázza meg, közelről nézve az arcába - lépj már túl, mert ha ezeket mondod, nekem sem megy, oké? Nem zsarolhatsz érzelmileg, mert legyen bármilyen két szép szemed, ha így bámulsz, még a végén kiszúrja valaki.
Elengedi, kiegyenesedve hátrál el tőle egy lépést. Nem tűnik dühösnek, még csak talán nem is neheztel. Zavart és talán... szomorú? Igen, határozottan levertnek látszik.
   -  Légy boldog, jó? Én is azon vagyok. Ezeket a szamárságokat meg felejtsd el, sz*r alak voltam veled és mindig az is leszek.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. július 14. 20:15
Hozzászólásai ebben a témában


Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 722
Összes hsz: 1174
Írta: 2014. július 15. 12:38 | Link

Dwayne

Megállni? Nem pont azt nem szeretnék, inkább elszaladni, mint egy kisgyerek, aki labdázás közben véletlenül betörte az ijesztő szomszéd ablakát. De hát nem lehet, ilyen könnyen nem úszom meg a dolgot, és legyek bármilyen gyors, a másik gyorsabb és erősebb nálam. Engedelmeskedem annak, hogy megfordítson, de a tekintetét kerülöm. Már nem érdekel, hogy hülyéz, hiszen tényleg az vagyok, és azok, akik ismerik a helyzetet, alapból is hülyének gondolnak, nem ha megtudják, hogy mi történt itt, és miért is maradna titok ugyebár? A zsarolásra azonban nem tudom megállni, hogy ne nézzek a szemébe.
- Nem akarlak zsarolni.
Csendesen szólok hozzá, már-már kétségbeesetten, hiszen kapar a torkom az elfojtott sírás miatt. Viszont ezzel egy időben azt is érzékelheti, hogy amit mondok, azt komolyan is gondolom. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy azt válaszoljam „nem is akarom, hogy menjen”, de folyton eszembe jut mindaz a lelkesedés, ahogy Mina beszélt Lénáról, és egyszerűen csak behunyom a szemem. Nem érzem jól magam. De valószínűleg senki se érezné jól magát a helyemben.
- Légy boldog, megérdemled.
Bólintok is hozzá pár aprót a fejemmel, de arra, hogy legyek boldog, meg hogy ő milyen alak volt velem, csak megforgatom a szemeimet. Nekem pont erre van szükségem, ezt nem érti meg senki. De már nem is akarom, hogy megértsék. Az előbbi jelenet rádöbbentett, hogy idióta vagyok ahhoz, hogy normális életem legyen.
- Mennem kell.
Nem teszek semmit, nem lépek hozzá közelebb, csak rá pillantok, szememben ugyanazzal a szomorúsággal, amivel ő is néz, aztán a pillanat tört része alatt fordulok meg, és sietek el, igyekezve úgy, hogy ne fussak össze senkivel, aki megállíthat.






VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2018. december 23. 22:16
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek