31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 23. 23:16 | Link

Oliv
hétfő, 23:10


Megigazítja a hevenyészett kötést, amit a tenyerére rakott; a fehér anyagon már foltokban átütközik a sötétpiros folyadék, noha akkor cserélte, amikor elindult, az étterem pedig nincs jelentős távolságra. Szerencsére viszont nemsokára az üvegházhoz ér, és tudja, melyik növényeket kell használni vérzéscsillapításra, nem kell tiszteletét tennie a gyengélkedőn. Igaz, utólag talán nem ártana - jobb lenne heg nélkül gyógyulni -, de ma már nincs ahhoz energiája, hogy felvánszorogjon a kastélyba. Fárasztó napja volt, és szinte csak az alvásra tud gondolni - hajnali vonattal jött, hogy beérjen az első órájára, ami bűbájtan gyak volt, s utána engedelmes kisdiákként végigjárta a többit is, ha már úgyis itt kellett dekkolnia, délután pedig irány a kajálda és a vendégek. Szeret itt dolgozni, de ma nem tudott koncentrálni, összekeverte a rendeléseket, rossz helyre pakolt, elszámolta a visszajárót és hálát adott az égnek, amikor negyed tizenegykor már az utolsó vendég is elment, ő pedig kezdhetett pakolni és takarítani. Ez sem ment teljesen úgy, ahogyan annak kellett volna, s mikor a törött tányér éles szilánkjai összevagdalták a tenyerét és az ujjait, már hangosan káromkodva adott hangot elégedetlenségének; igaz, nem volt senki, aki hallhatta volna.
A kötszert a múltkori eset óta még nem pótolták, úgyhogy csak öntött rá némi fertőtlenítőt - újabb káromkodási hullám - és körbecsavarta egy tiszta konyharuhával, majd feltakarította a vörös cseppeket, s folytatta a pakolást és a zárást. Hanyag volt, de nem érdekelte, tizenegykor kilépett az ajtón, elfordította a kulcsot a zárban, és fáradtan megindult a kastély felé.
Hűvös van ahhoz képest, hogy júliust írunk; a szél lehet az oka, mindenesetre összehúzza magán a fekete pulóvert és megszaporázza lépteit. A birtok határát átlépve lefordul a keskeny ösvényen, s bár mióta Bogolyfalvát maga mögött hagyta, nem világították utcalámpák az útját, nem gyújt magának fényt, az csak vonzaná az erdő lakóit, és úgy érezte, a mai napot már csak azzal lehetne megkoronázni, ha maga köré csábítaná a területeikre háklis, karmos-fogas ragadozókat. Nem fél, de ma nincs kalandvágyó kedvében, így igyekszik minél gyorsabban átérni a koromsötét részen, bár nagyban lassítja a tény, hogy nem sokat lát, és vigyáznia kell, merre lép, hogy ne csapjon akkora zajt, mint egy lelkes rinocérosz.
Hozzászólásai ebben a témában

Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 23. 23:38 | Link

Noel

Szinte bemenekül a szobájába. Egyenesen a tükre felé veszi az irányt, amibe belenézve, egy zavarodott, remegő lányt lát, aki kétségben van esve, mégis megmagyarázhatatlan kín miatt, meg-meg rándul az alapból bájos arca.
Aztán pillanatok alatt keményednek meg a vonásai. Az arca merev maszkká válik, a szemeiből köddé válik minden érzelem, egy rideg szobor néz vissza rá. Kész, elege lett, belefáradt már, hogy olyasmi ellen harcoljon, amit úgyse tud elkerülni, Az éhség már minden porcikáját kínozza, és ha nem tesz valamit ellene, félő, nem lesz sokáig életben, nem mintha most élne...


Mindennek már több napja. Azóta az eridonos éjszakánként eltűnik a kastélyból, és random helyeken tűnik fel, hol mostanság egyre felkapottabbak a megmagyarázhatatlan halálesetek. De nem zavarja, az érzés... jól lakott, és valami felsőbbrendűség érzet is belé költözött, de ez cseppet sem zavarja. Jól érzi magát így, mintha az összes béklyó hirtelen hullott volna le róla, felszabadult, már nincs is kedve harcolni önmaga ellen, hisz ő nem ember, már nem, mi végre kéne úgy viselkednie, mintha a vacsorái közé tartozna? Drake jól mondta, ezek a lények nem többek holmi nasinál, nem érdemes az energiát pazarolni rájuk.
Annak ellenére, hogy nem is olyan rég még mindent megtett azért, hogy elfogadják, elég kirívóan viselkedik. A folyosón felszegett állal meg, a léptei magabiztosak, mintha csak el akarná hitetni az ott lévőkkel, hogy már csak ránézni is megtiszteltetés, hisz Oliv nem sokszor bukkan fel, főleg nem akkor, mikor a bajkeverők krémje még szabályt szeg a kint létével. De most is vadászni indul, és ebben még maga az igazgató sem gátolhatja meg.
Elhagyva a kastélyt, máris száguldana valamerre, de ebben meggátolják.
A vér illata az orrába kúszik, és ő nagyot szippant a levegőbe, mint valami plázamacska, aki álmai parfümét találta volna meg. Arcára ragadozó vigyor ül ki, és nem törődve semmivel, követni kezdi az illatot, hogy megtalálja azt, akitől származik. Egy diáktársa az, ebben biztos, már meg bírja különböztetni az emberek vérét az állatétól, ami azt illeti, jobban is szereti.
Ahogy meglátja a sziluettet, szinte hangtalanul halad egyenesen a srác háta mögé. Valahol a tudata mélyén rájön, hogy Noel az, a második ember, aki elfogadja, úgy, ahogy van, de efelett most szemet huny. Sőt, inkább kíváncsi, hogy a srácot vajon tényleg nem zavarja-e, hogy Oliv... önmaga, ugyanis jelenleg teljes mértékben az.
- Nem szerencsés ilyen állapotban és ilyenkor, egyedül sétálgatni- búgja a srác fülébe, teljesen kifordulva magából, miközben egyre csak a nyakát fixírozza. Egy pillanatába telne belemélyeszteni a fogait, Noel nem is tudna tenni ellene semmit, de mégis... hol marad az élvezet? Nem szereti a könnyű prédákat, unalmasak.
- Mondd, hogy nem a gyógyító kötötte be, meghazudtolná magát, hisz állítólag annyira érti a dolgát- a hangja teli szarkazmussal, ahogy hátrál, és a rellonos elé lép, ő is észreveheti, nem azzal az Olivval került egy légtérbe, akit "ismer".
Utoljára módosította:Olivia Meyerson, 2013. július 23. 23:42
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 24. 00:15 | Link

Oliv

Fejét lehajtva, az előtte lévő utat tanulmányozva halad előre, könnyedén megtalálva azt az utat, ahol a legészrevétlenebb lehet, hiszen nap mint nap tette meg ezt a távot, jól kiismerte a fákat és a gödröket, szereti ezeket az esti sétákat. Azt hinné az ember, minden nyugodt és csendes, pedig pont az ellenkezője igaz, ezernyi apró hangot és illatot hoz a szél, s egészen addig erre koncentrál, amíg fel nem csendül egy ismerős orgánum mögüle, egész közelről, olyannyira, hogy érzi a másik leheletét a nyakán.
 - Szeva Liv - köszön meg sem rezzenve, ahogy felismeri a hangot - míg meg nem szólalt, Noelben fel sem merült, hogy volna itt még valaki - nem pedig valami - rajta kívül, Olivtől pedig nem fél.
 - Csak egy karcolás...és egyébként is mindjárt otthon vagyok - rántja meg a vállát, és bár elég mély a vágás és rendesen vérzik, nem olyasmi, amihez nincs hozzászokva.
Az viszont valóban nem általános, hogy a lány így szólítaná meg: a hangszíne és az egész lénye más, nem az a személy, akit a fiú megismert, és ezt már az első mondatot hallva tudja. Túl jó megfigyelő ahhoz, hogy valami ilyesmi elkerülje a figyelmét, de egyelőre nem tulajdonít neki jelentőséget, miért tenné?
 - Nem, ez elsősegély konyharuhával á la Noel Rainsworth, Uff bá nem rakta rá a mancsait. De kikérem magamnak, rengeteg szakértelemről árulkodik - vág vissza egy szemforgatással, igyekezve szemlátomást nem tudomást venni a hangsúlyról, amivel Oliv a kijelentést tette.
Ahogy arról sem, hogy a lány elé áll, és megakadályozza, hogy tovább menjen.
 - Nem vacsi. Keress magadnak kockás fülű nyulat, vagy mackótestvért - húzza el a száját, s noha detektálta már a változást, nem hajlandó vele másképp viselkedni, mint ahogyan egyébként szokott, hiszen ez az egyetlen módja arra, hogy emlékeztesse a vámpírt, hogy ki is ő. Zsebében tartott jobbja a pálcán nyugszik, hogy Oliv első fenyegető mozdulatára előhúzhassa; a haveri kedvesség nem terjed ki odáig, hogy harc nélkül hagyja, hogy torkon kapják. A lány kisugárzása teljesen más, mint eddig, s Noel ösztönösen érzi, hogy prédává vált, s tudja, hogy Oliv ezzel is tisztában van - hogyne lenne, a fiú testi reakciói egyértelműek. Érzi, ahogy az adrenalin elönti az ereit, s izmai pattanásig feszülnek, ugrásra készen, noha talán nincs is értelme - hogy futhatna el egy vámpír elől? -, ám félelem nélkül, nyugodtan néz a másik szemébe, gesztenyeszín íriszeiben már-már kihívás csillan: meg mernéd tenni? Képes lennél széttépni a korlátokat - az iskoláét és a sajátjaidat -, mintha csak pókhálót hessegetnél el magad elől?
Hozzászólásai ebben a témában

Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 00:43 | Link

Noel

Annyira egyszerű lenne. Egyetlen kecses mozdulat, és Noel feje szépen megválna a testétől, de nem.... még korai, és mint már mondta, élvezi, ha evés előtt játszhat egy kicsit. Persze dühíti, hogy a srác meg se rezzen, nem ehhez van szokva, főleg úgy, hogy léptei szinte hangtalanok.
- Én abban nem lennék olyan biztos- közli hűvösen. A mindjárt talán nem is annyira mindjárt. Vérzik, egyedül van, a lánynak meg egyáltalán nem áll szándékában karon ragadni, és hazakísérni, holott normális esetben talán ezt tenné. Sőt, nem is talán, amennyire nagy a nem létező szíve, biztos segítene. Csakhogy most teljesen más a felállás, Noel pechére épp nem érez késztetést az iránt, hogy megváltsa a világot, épp az ellenkezője. Igen, felettébb elkeserítő ez.
- Ha te mondod- húzza el a száját. Szakértelemnek közel sem nevezné, de ez már csak az ő baja. Nehéz épp eszűen gondolkozni, mikor a vámpír torka egyre csak kapar, és minden erejét össze kell szednie ahhoz, hogy ne helyben csócsálja meg diáktársát, de a türelem... szóval igen, Oliv türelmes... még.
- Fel sem érnek a te véred illatához- húzza el a száját tettetett morcossággal, majd kissé oldalra dönti a fejét, úgy fürkészi tovább a rellonost.
- Kíváncsi volnék, az íze vajon milyen- ezzel burkoltan ugyan, de Noel tudtára adja, nem biztos, hogy olyan kimenetele lesz ennek a találkozásnak, amilyet a srác elképzelt, de az élet már csak ilyen... kiszámíthatatlan, és eszméletlen fekete humorral rendelkezik.
Megvillannak a szemei, és játékos mosoly kúszik a szájára, ahogy végigkíséri a másik mozzanatát.
- Na, legalább a túlélési ösztön nem veszett ki belőled- konstatálja elégedetten, mert ez az emberek többségének hatalmas hiánya, meg is isszák a levét... általában.
- De nem értem. Úgy érzed védened kell magad? De hát csak én vagyok, tudod az, akit elfogadsz olyannak, amilyen, legalább is mintha ezt mondtad volna. Hát mégse? Pedig most én vagyok- minden megnyilvánulása hűvös, idő közben lassan tesz egy kört a srác körül, mint a keselyűk szokták, s mihelyst újra elé ér, megragadja a másik bekötött karját, és leszedi róla kötést.
- Nem fog fájni..... annyira- gúnyos mosoly terül szét az arcán, és ha idő közben Noel nem talál ki valami frappánsat, a csuklójába mélyeszti a fogát. Egyenlőre ennyivel is beéri... egyenlőre. Nagyokat kortyol, nem törődve a srác lelki, vagy épp fizikai állapotával, most felettébb önző.
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 24. 01:41 | Link

Oliv

 - Hát nem is szagolgatni kell őket - jegyzi meg, elvégre a humor a legkényesebb helyzetekben is jól esik az embernek.
 - Az íze? Diabetikus leszel tőle, ennyi cukrot csak az én szervezetem visel el - vigyorodik el, és egyébként nem valótlan az állítás, édességmániája és alapvetően a mennyiség, amit eszik, messze áll az átlagos kategóriától.
A viccelődést azonban kénytelen abbahagyni, amikor teljesen egyértelművé válik, hogy Oliv nem téríthető jobb belátásra a szavak erejével. Minden pórusa azt üzeni, hogy ő a ragadozó, te pedig a szerencsétlen patkány, akinek mindjárt átharapják a torkát - Noel viszont az a típusú patkány, aki sarokba szorítva is hajlamos visszavicsorogni.
 - Egy pillanatig sem zavar, hogy mi vagy - válaszolja élesen, tekintetével követve a másik mozdulatait. Igaz a kijelentés, tényleg nem érdekelte túlzottan, hogy a vele szemben álló él vagy hal, esetleg mindkettő egy kicsit.
 - Az viszont egy embertől is zavarna, ha dögre leső hiénaként járkálna körülöttem olyan arckifejezéssel, mintha a séf aznapi ajánlatát testesíteném meg - teszi még hozzá, csak mert ez is igaz, ő pedig nem az a típus, aki elkendőzi a véleményét, vagy megválogatja a szavait. Ahhoz túl impulzív, túl meggondolatlan.
Fájdalom? Ugyan már.
 - Néztél már rám? - válaszol kérdéssel, megvető fintorral méregetve a másikat. Ez semmi újdonságot nem jelent Noelnek, és a legkevésbé sem vált ki belőle rettegést, vagy halálfélelmet. A fájdalom megszokott, régóta jelenlévő dolog számára, s csak attól a tényezőtől - érzéstől, helyzettől - tartunk, amit nem ismerünk.
Szürke villanás az éjszakában.
Nem rándul meg vagy kezd el kapálózni, ahogy vasmarokkal szorítják le csuklóját, nem kiált fel az égető fájdalmat érezve, nem adja meg ezt az örömet, nem hajlandó áldozattá válni, s nem is fog úgy viselkedni.
 - Oliv, ébredj fel - suttogja, talán inkább csak önmagának, mint a másiknak, hisz tudja, érzi, hogy a lányt nem érik el a szavai, csak azt a vadállatot, akinek átengedte az irányítást. Akit nem volt képes kordában tartani.
Agya villámgyorsan dolgozik, keresi a kiutat. Nem használhat sok bűbájt, hiszen rengetegnél kikötés az, hogy a másik élő legyen, és nem biztos benne, hogy működne, Noel pedig nem most van kifejezetten kísérletező kedvében.
Nem mozdul, nem veszi elő a varázseszközt, s csak abban bízik, hogy az evés eléggé lefoglalja a másikat ahhoz, hogy ne figyeljen olyan erősen.
 - Capillux! - kiáltja, a saját ruháján keresztül irányítva a pálcát felé, és remélhetőleg a tűz látványa elegendő lesz ahhoz, hogy egy pillanatra, csak egy pillanatra lazuljanak az ujjai, és Noel nekiindulhasson, és bár sosem lesz vámpírgyors, nagyon jó futó, arra pedig nem képes, hogy tétlenül várja, amíg vége lesz.
Ebben ugyanis nem kételkedik: Oliv meg akarja ölni. Lehet, hogy nem azonnal, de egyértelmű a cél, ő pedig nem készül hagyni.
 - Reamoveo! Reamoveo! Reamoveo! Reamoveo! - szajkózza, ha sikerül elszabadulnia, vastag sávban folyékonnyá téve maga mögött a földet, hogy a masszában nehezítse a vámpírnak az előrejutást.
A másodperc törtrészéig áll meg csak, míg felvesz némi sarat, hogy a kezén lévő sebre kenje, remélhetőleg elnyomva vele a szagot. A vérmérgezés kevésbé tűnik jelenlévő fenyegetésnek, mint a vámpír, aki az orrával is tud tájékozódni....
Az erdő belseje felé halad, alvó, vagy rejtőző állatokat verve fel cipője minden egyes dobbanásával, s neszezésük jótékonyan összeolvad saját léptei hangjával.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. július 24. 01:49
Hozzászólásai ebben a témában

Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 19:05 | Link

Noel

Tipikus olyan arccal mered rá, ami azt sugallja, most nem vevő a poénokra. Éhes, és nem szereti, ha az áldozata járatja a száját. Sikolyokhoz van szokva, meg könyörgésekhez, ez a felállás merőben új neki.
- Nincsenek olyan szükségleteim, mint az embereknek, a szervezetem már rég összeomlott, a szívem nem dobog, tehát egy kis cukor se fog betenni- határozott, holott ez igazán a gyenge pontjai közé tartozik. Normális esetben utál erről beszélni, de most mindenképp meg akarja mutatni a másiknak, úgy is az lesz, amit ő akar.
- A francokat nem- csattan fel ő is, szemei megvillannak, és ökölbe kell szorítania a kezét, hogy ne csapja le a rellonost, mint egy taxiórát.
- Nem lehetsz ekkora idióta. Tudod, hogy két pillanatomba telne megölni? Hogy nem tehetnél ellene semmit? Ne, mond, hogy cseppet sem zavar ez az erőfölény. Már pedig a vámpírok túlnyomó többsége ilyen. Én még egy tünemény vagyok, mert ahelyett, hogy szimplán átharapnám a torkod, leállok veled csevegni, de az én türelmem is véges- és őt nem lehet hitegetni. Ó, ugyan már, mégis ki érezne bármilyen nemű empátiát egy lelketlen dög iránt? De nem is várja el, féljenek csak, van is okuk rá.
- Pontosan ez a felállás- közli vele a száraz tényt, hogy márpedig ha tetszik neki, ha nem, belőle most vacsi lesz. Nem igazán lehet hatni az eridonosra jelenleg. A jelleme szikla szilárd, és az elhatározásairól még akkor se mondana le, ha kényszerítenék. Nem mellesleg egy időzített bomba, ami talán nem a legjobb dolog.
- Nem hat meg a heg, a történetére se vagyok kíváncsi, te meg hálát adhatsz az égnek, hogy még így mászkálhatsz. Azt várod tőlem, sajnáljak? Miért kéne? Csak mert lehet, nem te tettél róla? Ugyan már, engem megöltek, időm se, lélekjelenlétem se volt védekezni. Ezzel akarsz hatni rám? Egy heggel? Neked legalább dobog a szíved- a végét talán kicsit hangosabban mondja, de elragadták az indulatok. Utálja mikor az emberek sanyargatják magukat, holott mindenük megvan, csak későn jönnek rá erre.
El is kapja a kezét, és belemélyeszti fogait a csuklóba. Nem törődik semmivel. Behunyt szemekkel élvezi a sűrű "folyadékot", ami végigszalad a torkán.
Oldalra kapja a fejét, és kissé meglepődve veszi tudomásul a tüzet. Közben áldozata meg is szökik, ami igencsak felpaprikázza az alapból is ingerült lányt.
Utána ered, közben megannyi lehetőséget vázol fel magában, amivel megkínozhatja kicsit a rellonost. Talán az indulat miatt veszi olyan könnyen az elé zúdoló akadályokat, vagy mert túl gyors, mindenesetre, meg nem áll, néha ugyan megbotlik, de kiváló reflexekkel rendelkezik, így elkerüli az esést.
Be is éri Noelt, és megragadva a pólóját, egyenesen a fához vágja, már ha a srác nem lepi meg újfent.
- Mondták már neked, hogy ne húzz fel egy vámpírt? Főleg ne evés közben?- ingatja rosszallóan a fejét, aztán megáll közel hozzá, és tipikus olyan tekintettel mered rá, ami szinte ordibálja a kérdést " most mit kezdjek veled?".
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 24. 20:12 | Link

Oliv

 - Fúh, milyen határozott lennél hirtelen - jegyzi meg, s figyelmen kívül hagyja a verbális megerősítést, hogy valóban vacsivá avanzsál ma este. Úgy dönt, nem hajlandó ilyesmivel foglalkozni, az ilyesféle negatív gondolatok csak megnehezítik az ember életét, nemdebár?
Hallgatja, hogy mennyire könnyű lenne a másik számára végezni vele, és hogy micsoda erőfölény, és hogy...
Az agya inkább kikapcsol a dolog felénél, nem igazán kíváncsi a folytatásra; a lényeg már az első mondatnál elhangzott, és erre válaszol a rellonos, amikor végeszakad a szóáradatnak
 - Lesz*om - közli a lánnyal, arca centikre az övétől.
A következő monológot hallgatva felröhög; egyáltalán nem erre utalt, a vámpír kifakadása pedig végtelenül mulattatja, és hiába a másik kisugárzása, ami egyértelműen közli, hogy hamarosan prefektusvacsorát rendeznek a piócaszakosztályon, Noel képtelen komolyan venni.
 - Sajnálat? Könyörgöm, arra kinek van szüksége? - csóválja meg a fejét, még mindig halvány mosollyal ajkain. - Ne magadból indulj ki. Pusztán arra utaltam, hogy hiába próbálsz a fájdalom lehetőségével ijesztgetni - vonja meg a vállát, levonva a következtetést, hogy a lány teljesen tönkrement érzelmileg.
Már ha maradt neki egyáltalán bármi, ami még az "érzelem" kategóriába sorolható; Noel kezdett benne kételkedni.
Futni kezd, és bár lehet egyesek fogják a fejüket, miért az erdő belseje felé tart, és miért nem a kastély felé, erre egyszerű a válasz: esze ágában sincs egy olyan nyílt terepen végigrohanni, mint a rét. Ennyi erővel öngyilkos is lehetne, és a közhiedelem ellenére Noelnek nincsenek hasonló késztetései, úgyhogy inkább a fákat választja, mert ez a minimális védelem is jobb a semminél.
Hamarosan azon kapja magát, hogy valami jóleső érzés tölti el futás közben, és hangozzék bármennyire furcsán, élvezni kezdi a hajszát.
A vámpír egész könnyen beéri, Noel pedig erről úgy szerez tudomást, hogy mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül eltűnik a lába alól a talaj, majd éles fájdalom hasít a hátába, ahogy valami keménnyel találkozik, a következő pillanatban pedig az avaron hasal, levegő után kapkodva. Az elméje hátuljában detektálja a tompa lüktetést, ami a csuklója felől jön - az esés előtt egyetlen gondolata volt, mégpedig az, hogy a pálcáját mindenképpen meg kell óvnia, ez az egyetlen esélye a túlélésre - a tény, hogy ennek a csuklója és a karja látta kárát, nem vett el a siker öröméből.
Ajkai vigyorra húzódnak, miközben a kérdéseket hallgatva feltápászkodik - lassan, túlságosan is, nehezére esik kiegyenesedni és levegőt venni, de nincs ideje ilyesmivel foglalkozni.
 - Miért, mi lesz a következménye? - néz fel kihívóan, íriszeiben eszelős fénnyel, ami arról árulkodik, hogy ő tulajdonképpen élvezi, hogy felhúzhat egy vámpírt.
Nem, már születésekor sem volt normális, köszöni kérdésed. De valószínűleg a lány sem, amiért nem veszi el Noeltől a varázseszközt, csak szimplán közelebb lép, olyannyira, hogy alig kellene millimétereket mozdulnia, s máris megérinthetné a másikat.
Már ha lennének ilyen ambíciói, de őszintén szólva nem, eszébe sem jutott semmi hasonló.
- Fixample - leheli közel hangtalanul, és ez egyszer szerencse, hogy a vámpír ilyen közel áll hozzá, mert még az ő képességeivel is alig van esély rá, hogy elugorjon a bűbáj elől, ami a száját hivatott összeragasztani.
 - Sok a duma - jegyzi meg válaszként, ha sikerült a varázslat - ha pedig nem, itt az ideje imádkozni, így akkor nem szólal meg inkább, hanem a lelke üdvével foglalja el a gondolatait.
Hozzászólásai ebben a témában

Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 24. 22:53 | Link

Noel

- Nem ismersz- ragadozó vigyor ül ki az ajkaira. Még csak nem is hazudott, hisz a rellonos vajmi keveset tudott róla eddig is. Persze alapvetően többet, mint sokan mások, nem mindig hangoztatja, hogy nem ember.
- Te tényleg nagyon hülye vagy- von vállat, mégis mihez kezdhetne ezzel? Nem, itt korántsem fölényeskedésről volt szó, a tényt közölte, de ha a másik erre tojik, az már nem az ő baja.
- Nem ijesztgetlek, egy. Kettő, nem magamból indulok ki, és három... pofátlanul könnyen veszed a dolgokat, ami nem mindig előny- unottan forgatja a szemét, most nincs olyan hangulatban, hogy prédikáljon. Pedig megtenné, ha nem lenne épp eszméletlenül éhes. Azért valamilyen szinten furcsa, hogy bár kedveli a srácot... minden bizonnyal, gondolkodás nélkül képes a vérét venni, és meg is fogja tenni. Persze Oliv nincs abban az állapotban, hogy ilyesmin agyaljon, sőt, nem agyal, a vörös köd ellepte, és kedve sincs szabadulni belőle.
Az eridonos már egyre kevésbé élvezi ezt, kezd egyre dühösebb lenni, ami semmi jót nem jelent, de a világért se hagyná, hogy az áldozata elfusson, annál azért sokkal büszkébb. Az akadályokat könnyen veszi, többnyire, de épp elég pipa ahhoz, hogy megragadva Noelt, egyenesen a fának vágja. Nem érez semmit, nem érzi, hogy bánnia kéne, maximum azt bánhatná, hogy nem többször teszi egymás után.
- Rád nézve semmi jó- sziszegi kiesve a szerepéből. Engedi, hogy a másik lássa, mennyire sikerült kihoznia a béketűrésből, így legalább számíthat mindenre, csak jóra nem, és ez a lényeg. Oliv sejti, hogy mostanra már sikerült felfognia, vagy megértenie, jelenleg nem az, aki eddig volt, ennek ellenére mégse érzi, hogy szorul a nyaka körül az a bizonyos hurok. Na, ez az, ami ellen már ő sem tud mit kezdeni, na nem mintha akarna.
Őszintén nem számít arra, hogy a rellonos még így is visszavág, ezért elkerekedett szemekkel konstatálja, hogy összeragadt a szája. De ez az állapot is csak pillanatokig tart, az arcát elönti a düh, és gondolkodás nélkül ragadja meg a másik még ép karját, és addig csavarja egészen hátra, míg Noel nem tanul meg testbeszédből olvasni, és nem szüneti meg az átkot, vagy amíg ki nem ugrik a válla helyéről, neki aztán édes mindegy. Mivel félvér, és jó ideig ő is varázspálcával közlekedett, így tudja, nem maradandó az átok, viszont böki a csőrét, hogy valaki egyszerűen felül kerekedett rajta.
Ha nem tesz semmit a srác, Oliv is egyre dühösebb lesz - igen, lehet ezt még tetézni-, ki is tépi az egyik fát, és a srác lábára dobja, nem kímélve meg a láthatóan ropi szerkezetét.
Hidegen méregeti a srácot, aki láthatólag teljesen tehetetlen. Igen, vár, már csak topognia kéne a lábával, hogy meglegyen  a kellő hatás, de nem, azt azért mégse.
Az idő csak telik és telik, majd miután megszűnik az átok hatása, leveszi a fát a lábáról,  a srác felé kerekedik. Persze, ez egy idillikus szerelmi jelenetnek is elmenne, ha nem vesszük figyelembe, hogy a világ talán legnagyobb kínját készül rászabadítani. Ő a harapást így élte meg, bár csak egyszer volt Noel helyében. Nem, nem áll szándékában átváltoztatni, azt semmilyen körülmények között nem tenné.
Még egy pillanatig rávillannak a srácra a szemei, majd mindenféle bevezetés nélkül a nyakába mélyeszti a fogait. Köztudott, hogy egy vámpír harapása lehet maga a pokol is, ha ő azt úgy akarja, már pedig az eridonosnak más vágya sincs, plusz még jól is lakik. Úgy iszik Noelből, mint aki ki tudja, mikor tette ezt utoljára, persze annyira még nem borult el az agya, hogy megölje. Bár szívesen megtenné, nem szabad. Mégis egy diákról van szó, akit, ha nem is azonnal, de egy idő után hiányolnának, tehát mihelyst a srác az ájulás határán van - miért is adná meg neki azt az örömöt, hogy végigaludja a fájdalmakat?-,  ő feltápászkodik, megtörli a száját, és visszamegy a kastélyba, rábízva az erdőben sündörgő vadakra a többit.
Utoljára módosította:Olivia Meyerson, 2013. július 24. 23:32
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 25. 00:57 | Link

Oliv


A vámpír megragadja Noel csuklóját, majd hátrarántja a kart, a fiú nem sokat tud tiltakozni; a pálca kiesik a kezéből és arrébb gurul, ő pedig térdre kényszerül a mozdulat miatt, de nem hajlandó engedni a másiknak.
 - Kérd szebben - vigyorog rá, bár inkább csak kinyögi a mondatot, minthogy artikuláltan beszélne: nem immunis a fájdalomra, csak nem hajlandó tudomást venni róla és nem hagyja, hogy ez az érzés irányítsa a viselkedését. Emiatt nem fog behódolni, és ezt már az előbb is megmondta Oliviának.
Szerencse, hogy már pozícióban van, amikor érkezik a faltörő kos egy régebbi változata - amit most mindenféle várkapuk ledöntése helyett Noel korántsem annyira masszív csontszerkezetének felaprítására használnak -, mert így legalább az esés okozta sérülésektől megkímélte Oliv, ami lássuk be, valóban igazi emberbaráttá teszi a lányt.
Fájdalomkiáltás helyett káromkodni kezd, az eszébe jutó összes szitokszóval illetve a lányt, miközben tekintetét a méretes fára függeszti. Tud majd ezek után valaha is járni?
A fókuszának tárgyát hamarosan eltüntetik, de nem könnyebbül meg, ahogy a nyomás eltűnik a lábáról - semmit nem érez, ami talán más helyzetben kissé nyugtalanítaná, ezúttal azonban örül neki.
 - Olivia, be kell vallanom, teljesen levettél a lábamról - közli a lánnyal, aki végzetesen közel hajol hozzá, s Noel már tudja, mi fog következni, mégsem tesz semmit. Ujjai feleslegesen kutatnak fegyver után - nincs a közelben egy darab kő sem, amivel esetleg fejbe kólinthatná, és mire a gondolatmenetben idáig jut, a kín megtölti az elméjét, semmi másra nem tud koncentrálni.
Vörös foltok táncolnak a szeme előtt a fájdalomtól, úgy érzi, teste minden egyes négyzetcentiméterét kegyetlen karmok tépik szét. Kiáltana, ordítana, ha tudna, de nem képes rá, csak zihálva tűri. Semmit nem érzékel a környezetéből, mintha egy másik világba csöppent volna, melyben nem volt semmi más rajta és a puszta gyötrelmen kívül, még a lány sem, aki mindezt előidézte - csak a vörös, pusztító kín.
Támadni akar, tenni valamit, de ujjai eredménytelenül markolják az avart, csak por és megszáradt levelek hullanak ki markából. Tiltakozna, de nem tud, védekezne, de képtelen - részben attól az embertelen fájdalomtól, amit a vámpír okoz, részben pedig dühös tehetetlenségében kiált fel, mert tudja, ha nem csinál valamit, akkor kész, vége, a vemp nem fog csak úgy lelépni...
És valami történik, ezt érzi. Nem tudja, hogyan vagy miért, de az egyértelmű számára, hogy mintha hangja megmozdított volna valamit benne, és össze van zavarodva.
Akármi is legyen mindennek az eredménye, a lány hamarosan mégis eltűnik, ő pedig magára marad az éjszakai csendben. Az a jellegzetes fájdalom, amit a vámpír harapásával és vérivásával idézett elő, múlni kezd, de a számtalan sérülés és csonttörés, amit szerzett, visszakövetelik maguknak a figyelmét. Valami furcsa, sztoikus nyugalommal állapítja meg, hogy emberi roncs lett belőle: ha épp nem vérzik valamije, akkor vagy képtelen mozgatni, vagy valami teljesen természetellenes szögben áll, és szinte szó szerint érzi, ahogy az élet minden egyes perccel egyre jobban kisiklik a vértől és sártól maszatos ujjai közül.
Tekintetével megkeresi a pálcáját, majd a földön csúszva - felállni? mégis melyik végtagja lenne erre alkalmas? - egy vastag bot után nyúl, hogy azt a földbe szúrva tudjon előre haladni.Hangosan káromkodva húzza magát a faág segítségével, minden egyes centiméternél úgy érezve, hogy képtelen lesz tovább menni, de emlékezteti magát, hogy muszáj. Nem érdekli, hogy mozdulatai csak még több fájdalmat és még több sérülést hoznak magukkal, és az sem, hogy minden egyes porcikája a végkimerülés szélén áll. Az avar síkossá válik a vértől - halványan felmerül benne, hogy ez bizony a sajátja -, s ujjai le-lecsúsznak a segédeszközéről, szeme előtt színes fények táncolnak az erőfeszítéstől és a vérveszteségtől, de nem áll meg. Őt senki nem ölheti meg az előzetes engedélye nélkül.
Nem tudja eldönteni, hogy valóban órákig tartott-e az út, vagy csak ő érezte annak, de végül sikerül elérnie a pálcát, s a fa ismerős tapintása a tenyerén valahogy magabiztossá teszi, mintha ez garantálhatná, hogy nem lesz semmi baj.
 - Relaxo. - A kiabálástól rekedt hangja szinte karcolja az erdő szokatlan csendjét, és bár tart tőle, hogy a varázslat nem lesz sikeres - képtelen megfelelő módon mozdítani a csuklóját -, néhány szikra előkerül a pálca végéből, és pirosan villogva jelzik ittlétét. Talán valaki meglátja vészjelzését - ennél többre ugyanis nem képes.
Karja lehanyatlik, végtelenül kimerítette a mozgás és a varázslat; a pálca kigurul elgyengült ujjai közül, eltűnik valahol az avarban, nem látja, nem érdekli. Gyorsan, felületesen veszi a levegőt, de minden porcikájával küzd az öntudatlanság ellen, akármilyen fájdalommal is jár az ébrenlét - nem hajlandó feladni, soha, élni akar és élni is fog, és röhögve fog visszagondolni erre az estére, ahogy a balesetén sem kesergett soha, hisz kibírta, nem?
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. július 30. 15:49
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 01:31 | Link

Noel <3

Unottan lapozgatom a könyvet, igyekezve szemet hunyni a rossz érzés felett, ami csak nem hagy nyugodni. Noelnek már itt kéne lennie a kulccsal, ugyanis holnap én zárok, ahhoz meg elengedhetetlen az a kellék. Sose késett, vagyis többnyire nem, és ha mégis, akkor sem ennyit, tehát jogosan parázok, vagy nem, de akkor is, ő a barátom, bármennyire nem ez látszik rajtam. Sose voltam jó az érzelmek kimutatásában, az elrejtésében annál inkább, így kegyetlenül meg vagyok lőve.
Becsapom a könyvet, és megelégelve a tétlenül ülést, elindulok a háztársam elé, vagyis.... igen, valami olyasmi. Felkapok egy inget az izomtrikóm felé, ami kissé szakadt, de gyárilag, mert így menő. Oké, az öltözékem még most is egy szakasztott trógeré, de már a védjegyemmé vált, ahogy a bakancsi is negyven fokban, ez van.
Kikerülve a diákokat- nem érdekel, ha prefi is van köztük, kapjon el, ha tud-, kivágom a kaput, és cél irányosan a falu felé veszem az irányt. Útközben majdnem belebotlok egy másik szőkébe, aki morog valamit, amit aztán nem tudok kivenni.
- Hisztis pi...- harapom el a mondat végét, ahogy rám villannak a szemei, majd vállat vonva folytatom az utam. Oké, ez azért kicsit furcsa volt, mert én határozottan csak motyogtam, és esélyt nem láttam arra, hogy meghallja, no de mindegy. Fura szereztek mindig is lesznek, unalmas lenne nélkülük az élet.
Kicsit feszengek az erdő közelében, de csak emiatt kerülni egy nagyot nem vagyok hajlandó, így szimplán szaporábbra fogom  a lépteim. Azaz, ezt tenném, ha nem szúrnának szemet a szikrák. Minden érzést ignorálva, ami azt sugallja, fussak innen, ahogy tudok, elővéve a pálcám, fényt csiholok, majd a jelenség felé veszem az irányt.
Ezt általában akkor szokták csinálni a diákok, ha gáz van, jobbal nem tudnak előállni, így marad ez a nemzetközi SOS jelzés. Mármint a tapasztalat mondatja ezt velem, és bár marhára nem érdekel, mit szenved össze valaki, mégis úgy érzem, nagy szemét lennék, ha szemet hunynék efelett.
Ahogy közeledek, meglátom a sziluettet, majd azt, hogy fekszik, majd azt, hogy srác, majd.... szinte kiesik a pálca a kezemből, de erősen fogom. Gondolkodás nélkül futok oda Noelhez, és letérdelve mellé, mérem végig.
- Basszus, te mi a fenét csináltál magaddal?- kérdem talán kissé hisztérikusan, de így látni őt, kicsit mellbevágó. A pánik ellepi a porcikám, mert tudom, ezt helyrehozni én képtelen vagyok, és félek, csak nagyobb kárt okoznék, ha kamatoztatnám a nem tudásom. Aztán kipattan a fejemből egy ötlet, majd mögé helyezkedve, letérdelek, és óvatosan a térdeimre hajtom a fejét. Mittudomén, valamikor ezt szokták csinálni...
- Oké, fogalmam sincs, mit csináljak veled, félek, ha megmozdítalak.... - megrázom a fejem, miközben elcsuklik a hangom, még azzal se törődök, hogy szinte kézzel fogható a kétségbeesésem. Leszakítok egy darabot az ingemből, úgyis mindegy még egy lyuk, majd a vért kezdem törölni, miközben az agyam lázasan kattog valami életképes megoldáson.
Hozzászólásai ebben a témában
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. július 25. 03:55 | Link

Oph *-*

Léptek közelednek és halnak el, meglepő, hány diák szabálytalankodik ma este, mégsem jár erre egyikőjük sem egy jó darabig, s mikor mégis, a lány sápadtan, remegve botladozik el, valószínűleg feltételezve Noelről, hogy már halott.
Pedig nem az, viszont ha a közeljövőben nem bukkan rá valaki és kanalazza fel az egyes növényeknek jótékony, a Rainsworth-öknek már kevésbé hasznos erdőtalajról, akkor bizony a rellon vezetősége kénytelen lesz új prefektust találni a fiú helyett.
Bár mozdulni nem tud, gondolatban messze jár; feküdt már ugyanígy, segítségre várva, a fájdalomtól apróra húzva össze magát, mintha az bármennyire is könnyítene annak elviselésében. Azon a délutánon olyan későn tűnt fel bárkinek is a hiánya, hogy mire rátaláltak, már maradandó sérüléseket szenvedett, melyek nyomától soha nem fog megszabadulni és akkor sem tudna tőlük megválni, ha a sebhelyek hirtelen eltűnnének.
Sokáig gondolta úgy, hogy ez volt az oka a szülei válásának, de később rájött, hogy ebben sokkal nagyobb szerepet játszott apja gyenge jelleme és anyja élhetetlen viselkedése, és nem kínozta magát a totálisan felesleges bűntudattal. Most viszont, ahogy felmerül benne a lehetőség, hogy nem fog tudni Nadra vigyázni később, halványan ismét felébred benne az érzés, hiszen anyja saját magát sem képes rendesen ellátni, nemhogy egy tízévest, de akkor ki fogja?
Élnie kell, bármi áron. Szükség van rá.
Épphogy még magánál van, mikor újra hallja a lépteket, de ezúttal nem iktatódik be az eddig szükségszerű távolodás, hanem egyre közelebbről és közelebbről jelzik az illető érkezését, s a zajokból meg tudja mondani, hogy a másik futva érkezik.
Felismeri Oph hangját, és bár tudja, hogy pillanatnyilag még semmit nem oldottak meg, megkönnyebbül a lány jelenléte miatt. Máskor is örült már, hogy látja, de ennyire még soha.
 - Kemény buli volt - mondja, és igyekszik vigyorogni mellé, de igen halványra sikerül a görbület, mert fázik, és az embernek vagy vacog a foga, vagy bazsalyog, a kettő együtt nem működik.
Túl sok vért vesztett, s a többi sérülésével együttvéve ez hatalmas sokk a szervezetének; noha küzd az ájulás ellen, az öntudatlanság határmezsgyéjéről le-lelép, bár csak pár másodpercre, s utána ismét az erőben találja magát, de nincs egyedül, és ezért hálás, egyedül biztosan nem jutna ki élve.
Ha a lány azt akarja, hogy Noel hallja az elrebegett szavait, kénytelen megismételni, a fiú ugyanis néhány pillanatra lehunyja a szemét, nem tud koncentrálni; szó szerint erőlködnie kell, hogy újra Ophra nézzen.
 - Ne törődj...vele - válaszolja zihálva. Akármit csinálhat háztársa, ennél nagyobb kárt már nem valószínű, hogy tenni fog benne, viszont minél tovább várnak, annál kisebb az esély, hogy megússza ezt a helyzetet. A gerincének valószínűleg nincs baja, és a mozgatás csak annál zavarna be nagyon, de még ha okozna is valamilyen kárt a srác defektgyűjteménye mellett, a halálnál valószínűleg jobb lenne. Neki az is mindegy lenne innentől kezdve, ha a lány megragadja a csuklójánál fogva és végighúzza az egész birtokon, nem számít.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. július 25. 04:02
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 25. 21:25 | Link

Noel <3

Nem, nem akarom őt így látni, annyira... ijesztő. Noel pont az a srác, akiről elképzelhetetlen, hogy egy ilyen helyzetbe keveredjen, legalább is számomra az volt, erre most már-már a halálán van.
- Mi van, mit bámulsz te idióta?- rivallok egy csajra, aki kővé dermedve nézi a párosunk, de közelebb nem mer jönni. Csak akkor kap észbe, mikor kieresztem a hangom, akkor is elfut, chh, szánalmas.
Kétségbe vagyok esve, fogalmam sincs, mit tegyek, az ilyen helyzeteket nem nekem találták ki, főleg, mert én általában az áldozat szerepét kapom, és nem nekem kell segíteni valakin. Nem is tudok, és, ha nem Noel lenne, biztos, én is lelépnék, esetleg előtte a fejéhez vágnám, mekkora egy szerencsétlen. Nem érzek empátiát mások iránt, persze.... mindig van pár kivétel, de a tényen, hogy lassan egy lelketlen dög lesz belőlem, ha így folytatom, nem változtat. Így is csoda számba vehető, hogy a pánik érzése ellep, és őszintén szeretném azt hinni, hogy ez azért van, mert Noel fontos nekem, és nem azért, mert úgy érzem, kötelességem segíteni, ha már itt vagyok. Talán most először látom úgy, hogy elnyomni magamban mindent, nem feltétlenül jó, de szinte biztos vagyok benne, hogy csak a helyzet láttatja ezt velem, az ürességnél jobb érzés a világon nincs. Azaz... igen, nem érezni a legjobb, efelől semmi kétségem.
A kezeim remegve próbálják letörölni a vért a másikról, miközben a homlokát simogatom. Igazából, nem is figyelek a mozdulataimra, annyira azon gondolkodok, hogy menthetném meg, hogy fel se fogom, mit teszek.
Aztán csak rájövök, de mielőtt elhagyná bármilyen szó a szám, rendesen átnyálazom magam a dolgon. Az illúziómágia még nem az erősségem, de talán annyit el tudok érni vele, hogy... ne fájjon neki annyira, vagyis... inkább behaluzza, hogy nem fáj.
- Figyelj, van egy ötletem, viszont, kell, hogy beleegyezz. Illúziómágiával megpróbálhatom elhitetni veled, hogy annyira nem fáj, legalább addig, amíg a gyengélkedőre nem viszlek, viszont.... fogalmam sincs, mi sül ki az egészből- harapom be az ajkam, mert... mert ezt a mágiát komolyan is veszem, és nem egyszer olvastam már, mi történhet valami gikszer esetén. Aztán mivel beleegyező biccentést kapok, megpróbálok koncentrálni. A legnagyobb előnyöm, hogy nekem jelenleg nem fáj semmim - fizikailag tuti nem, a többi meg majd elmúlik-, így ezt az érzést könnyen ki tudom vetíteni, de tapasztalat, hogy nem teljességében, tehát Noel, fog fájdalmat érezni, csak épp nem akar majd belehalni. Megragadok egy vaskosabb ágat, amit a háztársamnak nyújtok, így talán könnyebb lesz mennie. Mázli, hogy csak egy lába tropa.
- Támaszkodj rám nyugodtan- ajánlom fel neki, hozzám mérten kedvesen, bár ez nem lehet újdonság, ilyenkor ez a minimum.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. július 25. 22:08
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék