A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

Én alapjáraton egy pozitív ember vagyok. Szeretek vidám lenni, s bár nem sok társas kapcsolattal jelentkezem, akikkel jóban vagyok, ők pontosan tudják, hogy ritkán van, hogy ne lenne mosolyom. Most mégis halovány a görbe, mely arcomon pihen. A hétvége katasztrófa volt, azt gondoltam, hogy pénteken jól fogom érezni magam. Teljesen oda és vissza voltam, Laura segített ruhát választani, így végre nem öt évesnek néztem ki, izgatottan készültem, de hiába.
Felültetett.
Ott álltam, vártam, emberek jöttek és mentek, de Ádám sehol se volt. Annyira ostobának és dühösnek éreztem magamat, sőt, még mindig ezek az érzések kavarognak bennem, így mikor a Levitás fiút meglátom a folyosón, gondolkozás nélkül indulok meg felé.
- Annyira utállak. Te se vagy más, csak egy aljas kis rohadék - jobb kezemmel, mellkasán lökök egyet-kettőt, amely úgy sikerül, hogy a mögötte lévő ajtón át, bejutunk a lélek szobába. Voltam már itt többször is, szeretem ezt a helyet, általában béke árad belőle, de most vörösben, feketében és bordóban pompázik. A lágy dallamok helyett pedig dühvel és szomorúsággal átitatott melódia hangzik.
- Nem is értem, hogy hihettem neked. Tudtam, tudtam, hogy te csak szórakozol - folytatom tovább a szövegelést, nem is m érve fel azt, hogy a másik milyen állapotban van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=857137#post857137][b]Bontovich Sára - 2022.12.05. 21:47[/b][/url]

Én alapjáraton egy pozitív ember vagyok. Szeretek vidám lenni, s bár nem sok társas kapcsolattal jelentkezem, akikkel jóban vagyok, ők pontosan tudják, hogy ritkán van, hogy ne lenne mosolyom. Most mégis halovány a görbe, mely arcomon pihen. A hétvége katasztrófa volt, azt gondoltam, hogy pénteken jól fogom érezni magam. Teljesen oda és vissza voltam, Laura segített ruhát választani, így végre nem öt évesnek néztem ki, izgatottan készültem, de hiába.
Felültetett.
Ott álltam, vártam, emberek jöttek és mentek, de Ádám sehol se volt. Annyira ostobának és dühösnek éreztem magamat, sőt, még mindig ezek az érzések kavarognak bennem, így mikor a Levitás fiút meglátom a folyosón, gondolkozás nélkül indulok meg felé.
- Annyira utállak. Te se vagy más, csak egy aljas kis rohadék - jobb kezemmel, mellkasán lökök egyet-kettőt, amely úgy sikerül, hogy a mögötte lévő ajtón át, bejutunk a lélek szobába. Voltam már itt többször is, szeretem ezt a helyet, általában béke árad belőle, de most vörösben, feketében és bordóban pompázik. A lágy dallamok helyett pedig dühvel és szomorúsággal átitatott melódia hangzik.
- Nem is értem, hogy hihettem neked. Tudtam, tudtam, hogy te csak szórakozol - folytatom tovább a szövegelést, nem is m érve fel azt, hogy a másik milyen állapotban van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=857304#post857304][b]Fellner Ádám - 2022.12.10. 16:14[/b][/url]

Hiába telt el azóta három nap, még mindig nem sikerült összekotornia magát. Fájt a feje, a szemei vöröslöttek, a kialvatlanságtól meg hatalmas karikák festették sötétre szeme alját. Tulajdonképp azt se tudta, hogy milyen nap van, hogy kellene-e órára mennie, de valószínűleg igen, mert hogy most is épp a folyosón kóborolt, csak épp céltalanul. Hiába kellett volna beülnie a Sötét varázslatok kivédésére, a terem mellett is elsétált, közben mindvégig Leila körül kavarogtak a gondolatai. Megmenthette volna az életét, ha aznap, mikor kihozza a Pramberger térről, akkor azonnal gyógyítóhoz viszi, és jelzi a történteket az iskola vezetésének. Lehet, hogy ezzel kirúgatta volna a lányt a suliból, de akkor most legalább még élne, s nem történt volna az, ami. Igazán azt sem tudta feldolgozni, hogy Leila kárt tett valaki másban, hisz nem így ismerte a lányt. Azt persze tudta róla, hogy harcias, és szabadszájú, de egész egyszerűen hazugságnak titulálta az újságcikkeket, s ha csak meglátott egy példányt az Edictumból, már tépte is szét. Mélyen pedig bűntudat gyötörte, nem volt étvágya, s alig evett valamit az elmúlt időszakban.
Olyan zombiként kóborolt, hogy derült égből villámcsapásként érte, ahogy Sára hirtelen a semmiből feltűnt és lökött rajta párat. Értetlenül nézett lányra, aki már ekkor durván szólt hozzá, Ádám viszont köpni-nyelni nem tudott.
- Mi van már? Ne lökdössél már, hallod? - tört fel belőle végül a kérdés, miközben haragosan pillantott az eridonos leányzóra, s abban a percben eszébe se jutott, hogy miféle szörnyűséget követhetett el, annyira máshol jártak a gondolatai. Erről a szoba is tanúbizonyságot tett, hisz a hófehér helyiség hirtelen színt váltott, először elsötétedett, feketéből vörösen kavargó, végül bordó szín borított minden négyzetcentimétert.
- Sára! Rohadtul nem vagyok jó passzban, szóval mond már el, hogy mi bajod van velem? Ártottam én neked valamit?? - kérdezett rá újra, miközben dühösen fúrta pillantását a lány tekintetébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=857305#post857305][b]Bontovich Sára - 2022.12.10. 17:40[/b][/url]

Nem, nem érdekel az, hogy néznek - e minket. Sértett kislány vagyok, aki végre egyszer érez magában kellő erőt azért, hogy szót emeljen.
Finoman lököm, azt gondolnám, hogy meg sem érzi, hiszen nála is kisebb vagyok. Mikor bejutunk a szobába, akkor kissé alábbhagy a vérmességem, de mérges tekintettel nézek rá.
- Ártottál-e? - kérdezem tőle döbbenten. - Tehát még annyira sem tartasz, hogy tudd, miről beszélek.. - hát mindjárt elsírom magamat. Én a pizzázóban tényleg azt éreztem és gondoltam, hogy Ádám nem szórakozik és rendes gyerek. Hát nem az. Ugyanolyan barom, mint a bátyám és a sleppje. Kár. Nagyon kár.
- Pénteken ott álltam a megbeszélt helyen és időben. Folyamatosan mentek el mellettem az emberek, láttam, hogy néhányan méregetnek, hogy ugyan már mit akarok én ott. Volt pár barom, akik be is szólogattak. Istenem, én ruhát kerestem, tök rendben voltam, tudod, olyan igazi csajosan, hogy nevessünk rajta egyet, aztán te meg el se jöttél. Gondolom jól esett.. Remélem legalább egy fogadás volt és sokat nyertél vele - roppantul fáj és meggondolatlanul szórom a szavakat. Nem érdekel, hogy ő nincs jól. Én se vagyok jól, komolyan a takaróm alatt fogom tölteni a tanév hátralevő részét.
- Na mindegy, kösz az élményt - fordulok, hogy itt hagyjam, mert amit szerettem volna, elmondtam. Többet meg remélem nem találkozunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=857306#post857306][b]Fellner Ádám - 2022.12.10. 18:47[/b][/url]

Ahhoz képest, hogy mennyire tompa volt alig néhány perccel korábban, most szinte felpattantak a szemhéjai, és még a szemöldöke is magasba kúszott, ahogy hallgatta a lány vádjait. Nem is értette Sárát, hisz tök jóban voltak régóta, meg amúgy is, volt épp elég baja, a szíve majd meghasadt, hogy elveszítette a legjobb barátját, s most még azzal is szembesülnie kellett, hogy egy másik lány, akit kedvel, utálja őt, s ahelyett, hogy kapna egy ölelést, itt veszekszik vele.
Értetlenül is tárta szét a karjait, bár még ez is lomhább mozdulat volt ahhoz képest, ahogy általában működik. - Hát rohadtul nem tudom - vágta is rá, kissé nyersebb mód, ahogyan azt illene, de hát mentségére legyen, betámadták.
Viszont mikor a lány újra megszólalt, azon nyomban bevillant Ádámnak, hogy miről van szó, s egy pillanat alatt ráeszmélt, hogy elhívta Sárát aznap egy koncertre, amire aztán nem ment el, hisz akkor tudta meg Leila halálhírét.
- Basszus…- nyögte ki, de ekkor már látta, hogy Sára fordul is sarkon, ezt viszont nem hagyta, nem akarta, hogy még valakit elveszítsen. - Várj - gyengéden szorított rá a lány karjára, csak épp annyira, hogy visszafordítsa a távozás mezejéről. - Ne haragudj Sára, szó sincs arról, hogy bármi fogadás lett volna! Csak történt egy nagyon szar dolog, és totál megfeledkeztem arról, amit lebeszéltünk. Nem akartalak megbántani, tényleg - mindezt tök őszintén mondta, s remélte azt, hogy Sára elfogadja majd a bocsánatkérését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=857308#post857308][b]Bontovich Sára - 2022.12.10. 20:35[/b][/url]

Azt hiszem ott szakad el igazán a cérna, amikor közli, hogy rohadtul nem tudja. Naivan azt gondoltam, hogy léteznek Miksa és a barátain túl, normális egyesek is. De hát tévedtem. Így jártam.
Csak szórom a szavakat, levegőt is alig véve. Érzem, hogy ezerrel pörög a csalódottság bennem, ezzel párhuzamosan a szobában a zene stílusa is változik, mondjuk eléggé vicces, ahogy Ádám és az én érzelmeim között próbál szerencsétlen helység lavírozni.
A kelleténél nem szeretnék több időt itt tölteni. Csak megláttam őt a folyosón, elöntött a harag és muszáj volt rázudítanom. Szóval megyek. Mennék, mert ő nem enged.
Ha őszinte akarok lenni, nem igazán érdekel a magyarázat, mert én már lezártnak tekintem a dolgot. Ám Ádám szemében villan valami, megbánás és láthatóan levertség, fájdalom keveréke, ami végül arra sarkall, hogy ne két szóval zárjam ezt a véletlen találkozást.
- Elmondod mi történt? - ha tud egy elfogadható, normális magyarázatot adni, akkor hiszek neki. Nem fest jól, ezt pedig a haragtól nem vettem eddig észre. De ismerjük már egymást egy ideje, azért hittem neki, így hát háttérbe szorítva a dühöm, látom, hogy Ádám más. Nem mosolyog, nem viccel, nem érzem azt a zavart tőle, amit szoktam. Hinni akarok neki.