A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.
A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.
Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.
Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek. Emma McNeilly leírása
|
|
|
Varga Nóra A könyvtárból indulva kísérem végig, pontosabban úti célunk felé Nórit. Közben végig azon jár az agyam, hogy ha odaérünk, pontosan hogy is fogom bemutatni neki ezt a helyet? Az már eléggé gáz, hogy idegenvezetőként nekem is útbaigazítást kell kérnem egyik diáktársamtól, mert én is most járok itt először. Persze, Nóri előtt úgy intéztem a dolgokat, hogy ezt ne is sejtse. A kialvatlanságom és a fáradtságomra fogok mindent a mai nap folyamán. Az ajtóhoz érve, kezem rá teszem és a lány felé fordulok. -Felkészültél?Ismét mosolyra húzódik arcom, majd az igenlő válaszkor belököm az ajtót és a látvány miatti ámulatból eredő sóhajom igyekszem magamba fojtani. Amint mindketten belépünk, óvatosan becsukom magunk mögött az ajtót. Visszafordulva a lánynak helyet kínálok, majd féloldalasan mellé ülök, úgy hogy félig rá is nézzek. Tudom, hogy egész úton a gondolataimban voltam elmerülve, ideje hát kitörni. -Szereted a házad? Szerinted jó helyre kerültél? Mit gondolsz a többi házról?Közben igyekszem alig feltűnően megbámulni a helyet, főleg az újdonság és az állapota miatt. Fantasztikus kis hely annyi szent. Főleg, hogy az iskola falai között akad egy-két furi hely is. Ez is közéjük sorolható. De az akvárium szoba az még jobb, legalábbis addig jó, míg bent hozzá nem ér az ember lánya vagy fia valamihez.
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. február 10. 14:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=659120#post659120][b]Kilt Zoltán - 2017.02.10. 14:19[/b][/url] Varga Nóra A könyvtárból indulva kísérem végig, pontosabban úti célunk felé Nórit. Közben végig azon jár az agyam, hogy ha odaérünk, pontosan hogy is fogom bemutatni neki ezt a helyet? Az már eléggé gáz, hogy idegenvezetőként nekem is útbaigazítást kell kérnem egyik diáktársamtól, mert én is most járok itt először. Persze, Nóri előtt úgy intéztem a dolgokat, hogy ezt ne is sejtse. A kialvatlanságom és a fáradtságomra fogok mindent a mai nap folyamán. Az ajtóhoz érve, kezem rá teszem és a lány felé fordulok. -Felkészültél?Ismét mosolyra húzódik arcom, majd az igenlő válaszkor belököm az ajtót és a látvány miatti ámulatból eredő sóhajom igyekszem magamba fojtani. Amint mindketten belépünk, óvatosan becsukom magunk mögött az ajtót. Visszafordulva a lánynak helyet kínálok, majd féloldalasan mellé ülök, úgy hogy félig rá is nézzek. Tudom, hogy egész úton a gondolataimban voltam elmerülve, ideje hát kitörni. -Szereted a házad? Szerinted jó helyre kerültél? Mit gondolsz a többi házról?Közben igyekszem alig feltűnően megbámulni a helyet, főleg az újdonság és az állapota miatt. Fantasztikus kis hely annyi szent. Főleg, hogy az iskola falai között akad egy-két furi hely is. Ez is közéjük sorolható. De az akvárium szoba az még jobb, legalábbis addig jó, míg bent hozzá nem ér az ember lánya vagy fia valamihez.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. február 14. 22:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=660038#post660038][b]Varga Nóra - 2017.02.14. 22:02[/b][/url] Kilt Zoltán Végre elindulunk a titokzatos Lélekszobába. Elég érdekesen hangzik, biztos van pár ilyen jó hely a suliban, bár ez az első, amit látok végre. Kicsit szétszórt Zoli, biztos elfáradt a suliban, vagy csak a könyvére gondol, aminek olvasása közben megzavartam. Remélem nem bánta meg, hogy odamentem hozzá, mert én örülök neki, hogy tudok ilyen jól beszélni végre valakivel. Olyan felszabadult és kíváncsi vagyok most, a torkomban dobog a szívem. Végül odaérünk az ajtóhoz, ráteszi a kezét, majd megkérdezi, felkészültem-e a látványra. - Igen! - Válaszolom nagy mosollyal, majd belöki az ajtót. Ahogy meglátom a szobát, hirtelen leesik az állam. Tátott szájjal figyelem a falakat, melyek most épp piros és zöld színekben pompáznak. Eső és mézes süti illata kúszik orromba, melyből boldogan szippantok párat. Mosolyogva nézek szét, azt hiszem, az egyik kedvenc helyem lesz. Leülök Zoli mellé, és megfogok egy sárga párnát, magamhoz ölelem. - Hű, gyönyörű ez a hely, azt hiszem, sokat jövök majd ide. Igen, szeretem a házam, mindenki nagyon kedves, és érződik a hasonlóság mindenkivel. Szerintem jó helyre kerültem, mert a lobbanékonyságom és az együttérző képességem idevaló, meg persze a tulajdonságaim nagy része is Eridonos. Bár a második tippem a Levita lett volna, mert világéletemben faltam a könyveket és tanulgatom a varázslatokat, meg inkább kevesebb, de nagyon jó barátom van, mint több. Viszont nagyon szeretek barátkozni, ezért is jó az Eridon. Hát szerintem az Eridonosok a jókedvükről meg a jelenben élésükről híresek, meg még rengeteg jó tulajdonságuk van, de kicsit jobban kéne tervezniük. A Levitások szerintem a tipikus bölcsek, a tanulósak, akik hajtják a többieket, szeretnek tanulni, de elég zárkózottak és túl álmodozóak. Mondjuk belőled kiindulva a többiek is biztos jófejek. - Mosolygok rá, majd veszek egy mély levegőt, és folytatom, közben törökülésben ülve tovább ölelgetem a párnát. - A Navine-ba azok járnak, akik kedvesek, jóindulatúak és nyugodtak, nem szeretnek vitázni. Viszont ami nem tetszik nekem, hogy túl nyugodtak, nehéz belőlük érzelmet kiváltani. Tegnap is megdobtam hóval egy Navine-os diákot, de csak ment tovább, ez annyira idegesítő, vissza se dobott, meg se szólalt. Aztán ott vannak a Rellonosok. Ők azok, akik tesznek valamit, nem csak szemlélődnek, mint a Navine-osok. Ők meg túl törtetőek és gőgösek, bár tuti nem igaz mindenkire. Na gondolom a kövi kérdésed, hogy honnan tudom mindezt. Anyának sok Bagolyköves ismerőse van, sokat járnak hozzánk, így már megfigyeltem őket, meg anya is elmondta a házak jellemzőit. Na és te? Jó házba kerültél? Mi a véleményed a többiről? - Érdeklődve figyelem, közben a szemébe nézek és birizgálom a párna egyik sarkát.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. február 24. 22:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662168#post662168][b]Kilt Zoltán - 2017.02.24. 22:38[/b][/url] Varga Nóra Ahogy Nóri véleményét, illetve a házak alapos besorolását ismertető szavait hallgatom, meglepődök, hogy ilyen fiatalon ennyire ismeri a házak jellemzőit. Most ezt vagy bemagolta, vagy azért tudja, mert valóban így látja. Mosolyogva okosan bólogatok inkább, addig se néz lükének. Pedig ennyi dolgot nekem is nehéz ám megjegyezni. Ennyit? Hisz még két dolgot is nehezen tudok megjegyezni, nemhogy ennyit. Becsületére váljék Nórinak ez. Miután befejezte a riportot, megnyugtat az a válasza, hogy személyesen is tapasztalta, melyik házban milyen típusú emberek vannak, illetve az anyai gondoskodásnak köszönhetően előre okult a helyzetekből. - Wáo, mennyire igaz. Bár én mindegyik házat szeretem, valahogy a Levitába kerültem. No nem az eszem miatt, mert nekem abból annyi van amennyi látszik - nevetem el magam. - Megvallom, szerintem jó helyre kerültem, annak ellenére, hogy van aki jobban levitásabb nálam. Viszont a háztársaimnak nagyon sokat köszönhetek. Többet ugyan mint az iskolatársaimnak, de velük is jóban vagyok, úgy körülbelül egy párral, akiket igaz barátaimnak tartok.Felé fordulok, így nyakam már nem zsibog a ránézéstől. -A többi házat csak úgy felületesen ismerem, egy-két jó barátom van ott. Velük szuperül elvagyok. Meg hát te se vagy Levitás mégis úgy érzem jól kijövünk, de nyugodtan javíts ki, ha tévednék.Mosolygok felhőtlenül, majd balommal elkapok egy párnát és finoman meglegyintem Nóri felé, ügyelve, ha el is találná, akkor is csak éppen, hogy súrolja. -Párnacsata!Kiáltom, majd keresni kezdem a következő munícióm, amíg még nem késő...
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. február 26. 18:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662939#post662939][b]Varga Nóra - 2017.02.26. 18:43[/b][/url] Kilt ZoltánMiközben a házak jellemzőit fejtegetem, látom Zolin, hogy meglepődik. Nem értem, miért, azt hittem, ezeket mindenki tudja. De ezek szerint mégsem. - Örülök, hogy neked is tetszik a házad, csak okosan van kitalálva ez a rendszer. - Közben felém fordul, hogy könnyebben tudjunk beszélgetni. - Igen, szerintem is jól elvagyunk. - Mosolygok rá én is, majd elkap egy párnát, és párnacsatát kezdeményez. Én elhajolok előle, majd megragadva egy másik párnát, kivédem az ütéseket, és igyekszem arra hajtani, hogy én nyerjek. Persze óvatosan csapkodok, nehogy sérülést okozzak. Közben fel is térdelek, hogy jobban elérjem. Hangosan nevetve ütögetem, majd mikor a bal lábamat letenném a földre, véletlenül ráesek, a párna pedig a földre esik. Elpirulva visszaülök a helyemre, és az ajkam rágcsálom, közben pedig az arcom is elvörösödik. - Bocsi, nem direkt volt, tiszta szerencsétlen vagyok. - Eközben a földre pillantok, megpróbálok a hajam mögé bújni. Még sose volt egy fiú barátom se, így nem tudom, mit kéne tennem most.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. március 9. 22:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=665948#post665948][b]Kilt Zoltán - 2017.03.09. 22:47[/b][/url] Varga Nóra Meglepődik a meglepettségemen, amin viszont én lepődök meg. Ezek szerint még nincs tisztában azzal, hogy az én agyam szelektív. Hajaj, de még milyen mértékben az... -Az biztos, hogy a lehető legjobban van ez kitalálva. Le a kalappal az ötletgazda előtt.Nevetem el magam. Szerencsére belemegy a játékba Nóri. Ezután nemsokára a "harc" heve eltéríti a gondolatainkat. A hangulat szerintem a jó irányba terelődik. Mázli, hogy nem is sejti, ebben milyen béna vagyok, szóval a támadásomból kénytelen vagyok védekező manővereket bevetni. Már közel áll a nyeréshez, mikor véletlenül megbillen. Ijedtemben gyorsan elhajítom a párnáim, a lány felém közelít. Szerencséjére az esés erejét neki tompítottam, hisz ő puhára esett. A baj megtörtént, ezt nem tudom megváltoztatni. Döbbenten pislogok hol az arcára, hol a lábára. Remélem azért nem ütötte meg nagyon magát. -Minden rendben? Nem ütötted meg magad?Nézek rá pironkodva és aggódva, hisz az én játékötletem miatt érte a baj. Kicsit zavarba ejtő, hogy pont rám esett, de hát ez most így alakult. Megszokhattam volna, hogy általában ha belekezdek valami hasonlóba, az mindig valami bajjal zárul. Mellé ülök és még mindig hol a lábára emelem tekintetem, hol az arcára. Legbelül remélem, hogy tényleg nem történt nagy baj. Ha mégis, hát akkor azt hiszem, minden követ megmozgatok, hogy több ilyen ne történjen. Utoljára aggódva pillantok szemeibe.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. március 19. 11:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=668697#post668697][b]Varga Nóra - 2017.03.19. 11:48[/b][/url] Kilt Zoltán Szegény Zoli teljesen megijed, de nincs igazán oka rá, mert semmi bajom. Nagyot sóhajtok, közben a vörösségem kezd eltűnni, és lenyugszom. - Nem, dehogy, szerencsére pont úgy estem, hogy semmim nem fáj, nyugi. - Mosolygok rá biztatóan, és mikor mellém ül, már minden rendben. Egy pár pillanatnyi kínos csend után végül megszólalok, hogy visszahozzam az eredeti jó hangulatot. - És milyen könyvet olvastál, amikor megszakítottalak? Mert úgy tűnik, nagyon ott ragadtál a történetben. - Rámosolygok a szemébe nézve, ahol még mindig kis aggódást látok. Nem is hittem volna, hogy ilyen féltő típus. Bár ahogy eddig megismertem, nem is gondoltam másra. Türelmesen hallgatom, közben megnyalom a szám szélét, jól jönne a kis testmozgás után valami innivaló. - Nincs valami üdítőd vagy vized esetleg, kissé szomjas lettem itt a nagy csatában, amiben amúgy simán legyőztelek volna. - Játékos pillantásomat fúrom szemeibe, hisz tényleg minden esélyem megvolt a győzelemre, csak persze, hogy elbénázom ezt is, mint minden mást. Jó vele tölteni az időt, az egyszer biztos, ilyen jó délutánom még nem volt itt.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. május 8. 18:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=679831#post679831][b]Kilt Zoltán - 2017.05.08. 18:22[/b][/url] Varga Nóra Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy nem lett komolyabb baja. Ez egy jó hír. Mosolygok vissza rá, majd rákérdez a könyvre. Kész itt valószínű menekülni fog Nóri tőlem, ezért finoman hozakodok elő vele. - Áh, csak egy krimi, amit szeretek, mellékesen többször is olvastam már. Csak néha előfordul, hogy jobban magába szív a kelleténél.Hiába bíztat, hogy neki kutya baja se esett, azért bennem van a félsz, lehet neki kis mértékben jön le arcomról, viszont bennem ettől több van. Nem szeretném, ha az első találkozásunk alkalmával mindjárt baj éri. Akkor aztán senki sem moshatja le rólam, hogy nem én okoztam a problémákat. A frissítő hallatára szemeimmel a táskám keresni kezdem. Mikor szemem megakad rajta, odalépek és belenyúlva kotorászni kezdek a palack után. Pechemre az előbb említett könyv kiesik a padlóra, de menetközben meglelem a folyadékot. Mosolyogva nyújtom felé. - Nem nagy valami, igaz csak víz, de van benne egy kis ízesítés, remélem ízleni fog.Mellé huppanok, de ekkor tűnik csak fel a könyv. Szerintem Nóri már kiszúrta és ha eleget kortyolt a frissítőből, tuti rá fog kérdezni. Visszalépek hát érte és az asztal azon pontjára helyezem, ahonnan ő könnyebben hozzá tud férni, ha szeretne. Az se gond, ha az utolsó cseppig megissza, ha szeretném tuti találok másik flakonnal is ahonnan ezt vettem ki.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. május 20. 11:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=682000#post682000][b]Varga Nóra - 2017.05.20. 11:35[/b][/url] Kilt ZoliVégre megkönnyebbül kicsit, és mosolyog is. Tényleg jól vagyok, nem tudom, mit aggódott. De úgy tűnik, ő ilyen védelmező meg aggódós típus, legalábbis ez jött le eddig. - De jó, a krimiket én is szeretem, Agatha Christie könyveit szoktam olvasni, ha krimire vágyom. Velem is előfordul, hogy nagyon magával ragad a sztori, olyankor fel se állok a könyv mellől, csak ha nagyon muszáj. - Közben Zoli keres nekem valami innivalót, aztán át is nyújtja a palackot. Ahogy kiveszi, könyv is a padlóra esik, de előbb elveszem az üveget, és jó adagot iszok az ízesített vízből. Egy kicsi azért marad az alján, úgy a harmada. A könyvet felteszi az asztalra, én pedig visszacsavarom a kupakot, majd visszaadom az üveget. Ezután a kezembe veszem a könyvet, majd elolvasom a címét. - Sherlock Holmes visszatér. Hmm, novelláskötet. A novellákat esetleg jobban szereted, vagy csak ez akadt a kezedben a könyvtárban? - Rápillantok, és a könyvet kezdem lapozgatni. Csak a főbb címeket olvasom el, de máris megtetszett. Majd a könyvtárban keresek ilyen könyvet, úgyis rég volt a kezemben krimi. Bár még azokkal se végeztem, amiket otthonról hoztam. Nem baj, egyszer úgyis a könyvlistám végére érek. Vagy talán mégsem, mert mindig van olyan, amit szeretnék, de sehol se találom, vagy most adták ki, de még nem jutott el a könyvtárakba. Volt már, hogy egy könyvért bejártam az egész várost. Mondjuk megérte, nagyon tetszett.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. július 11. 21:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=689792#post689792][b]Kilt Zoltán - 2017.07.11. 21:36[/b][/url] NóriMilyen új dologra derül fény. Nóri szereti a krimiket. Agatha Cristie könyei is jók, bár ott az az aprócska hiba, hogy a karakterét nem öregítette, nem éreztette, hogy felette is elszállhat az idő. Ezt az apróságot leszámítva viszont kifejezetten jók. - Nekem tőle a Gyilkosság az Orient Expresszen című könyve tetszik!Töröm meg, határozott hanggal a csöndbe burkolózásomat. Feltűnik, hogy a könyv címét olvassa, éppen ezért jól láthatóan felé fordítom és szám sarkán egy kis mosoly jelenik meg. Ha úgy tetszik, nevezhető egy kis huncut mosolynak is. - Igazándiból midnet olvastam már, csak most ez akadt a kezembe. Ha érdekel kölcsön adhatom.Persze ne vegye Nóri se tolakodásnak, nem tukmálom rá, csak ha érdekli szívesen megválok arra az időre, míg ő is elolvashassa. Az oldalszámot memorizálva, becsukom a könyvet és felé nyújtom, barátságos mosoly kíséretében. Még egy kicsit lökök rajta, hátha csak erre a mozdulatra várna. Készen állok rá, hogy felé nyúl, ebben az esetben, ujjaim lazán engedik, hogy a lány megkaparintsa azt.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. július 15. 11:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=690579#post690579][b]Varga Nóra - 2017.07.15. 11:04[/b][/url] ZoliDe jó, Zoli is olvasott Christie-től. Kissé elmosolyodom a gondolatra, így legalább lesz közös témánk. - Azt még nem olvastam, de majd kiveszem. - Holnap úgyis megyek a könyvtárba, bár már jó pár könyvet kivettem. Nem baj, még egy már nem számít. Közben felém fordítja a könyvet, hogy jobban megnézhessem. A borító egyszerű, gondolom elég régi kiadás. - Ó, azt megköszönném. Rég olvastam novellákat - rámosolygok, közben pedig elveszem tőle a könyvet. Előveszem talárom zsebéből a telefonomat, és látom, hogy nagyon elszaladt az idő. Kissé elhúzom a számat, majd Zoli szemébe nézek. - Basszus, már ennyi az idő? Bocsi, de vissza kell mennem a szobámba, a végén még elkapnak a prefektusok. Köszi a könyvet és a beszélgetést, remélem még találkozunk! - Gyorsan összeszedem a cuccaimat, és indulok is vissza a szobámba. Még kicsit össze kell pakolnom, aztán megyek is aludni. Hosszú volt ez a nap.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. augusztus 14. 22:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=696266#post696266][b]Kilt Zoltán - 2017.08.14. 22:23[/b][/url] NóriNem meglepő, hogy Nóri nem olvasta még a könyvet, hisz Poirot és Miss Marple történeteinek tára olyan hatalmas, hogy szerintem ember legyen a talpán aki nyomon tudja követni, hogy melyik rész után melyik jön. - Azt mindenképp ajánlom elolvasásra. Viszont nem lövöm le a poént, hogy ki a gyilkos.Nevetem el magam, majd a lány kezébe adom a kölcsönbe szánt kötetem. Megbízok benne, még így is, hogy alig ismerem, de rendesnek tűnik, szóval a könyvvel sem fog rossz kézzel bánni. Szemembe néz, kissé aggódva. Hiszen elég későre jár, de nem hiába, ha az ember jó társaságban van, gyorsan múlik az idő. -Semmi gond, siess, nehogy baj legyen. Jobb ha én is megyek. Remélem hamar találkozunk ismét!Búcsúzóul még mosolyogva integetek Nórinak, ahogy kilépünk a folyosóra és megindulunk a saját hálókörletünk felé. Boldogan teszem meg ezt a távot, hisz egy újabb kedves és jófej barátra tettem szert az előbb.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|