37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Theodore B. Marchetti
Diák Eridon (H), Elsős mestertanonc


tasmanian devil | Sátánka
offline
RPG hsz: 143
Összes hsz: 218
Írta: 2023. április 1. 23:05 | Link


jó kis esti program


Maradjunk annyiban, hogy nem neki való a közlekedés, ha azt egyedül kell megtennie. Ma kirándult, elment egy-két helyre, ami már régen izgatta a fantáziáját, beszerzett pár holmit, így hátizsákja most fontos és szép, evett egy nagyot. Inni nem, még a hétvégit is érzi, amikor koncertezni ment és túltolta, a combján pihenő sötét folt pedig fájdalmasan húzódik, így az alkohol ma nem került a vérébe. Mégis sikerült olyan irányba indulnia, ami totálisan az ellenkező felé ment, mire észrevette, már bőven késő volt elérni azt a vonatot, ami időben viszi vissza. Így maradt a kései érkezés, bár még épp nincs semmi, semmi olyan, meg már bőven megtanult ügyesen visszalopódzni a kastélyba. Mindegy. Jót röhögött magán, ideért végül, itt van és ez számít. Már éhes kicsit, megint, így talán a konyháig is el kéne jutnia, de az még messze. Lelassít, kevereg még kicsit, míg zsebéből előszedi a cigarettás dobozát és kihúzva egy szálat, már rá is gyújt. Kellemetlen szokásai egyike, nem mintha számolná vagy nagyon figyelne rá. Halad előre, fejében sok gondolat kavarog, ami meglepő, de létező jelenség. Az, hogy akkorát bukott, mint a ház, amúgy baromira nem érdekli. A vizsgára is csak a nevét írta rá, meg rajzolgatott oda, ahova semmit se bírt írni, mert valamit azért tudott, de keveset. Talán idén jobb, ha ráveszi magát?
Kanyarodik, erre van valaki, hiszen annyit még bőven lát, hogy a tisztább részen ott van valaki. Ha szemét akar lenni, akkor rákiabál, ugorjon a vízbe bele, a jó énje, jobbik inkább, csak elindul oda, mert a hallgatás és a csend sosem jó. Még mindig közvetlen, még mindig nyit könnyen, főleg, ha a sziluett ismerőssé válik.
- Salve, signorina. Mit hagytál itt el, hogy itt keresed? - még nem lép mellé, csak kinyújtózik és próbál képben lenni.
Hozzászólásai ebben a témában



Agárdi Kornélia Auróra
Prefektus Eridon, Egyetemi hallgató, Másodikos mestertanonc


be Lilith. never Eve.
offline
RPG hsz: 309
Összes hsz: 466
Írta: 2023. április 11. 09:48 | Link


X Kinézet X Player Of Games X holjártálbáránykám X betanításrólhazafelé


Hosszú napokat tudott már maga mögött. Egyrészt, ki kellett költöznie az árvaházból, hisz hamarosan betölti a tizennyolcat és nem maradhatott tovább. Némi zsebpénzzel megtámogatták ugyan, de könyveit és felszerelését az évre magának kellett állnia , arról nem beszélve,  hogy gyakorlatilag hajléktalanná vált az árvaház küszöbe átlépése után. Szerencsére, ez a földönfutó életvitel nem fenyegette, hisz gondoskodott róla előző tanév végén, legyen hol laknia. Azonban nem rendelkezett gazdag nagybácsival vagy tündérkeresztanyuval, emiatt önerőből valahonnan pénzt kellett szereznie. Így lett az, hogy felkereste egykori szobatarsát, Ruet, és rákérdezett nála a munkalehetőségre. Kornéliának nagy szerencséje volt, hiszen visszaigazoltak és felvették, mint diákmunkást a Leprikón aranyában. Így már nem kellett attól tartania, hogy a következő szünetben híd alatt kelljen lakjon vagy valakinél csövezzen.
Aznap volt az első napja csaposként, Rue mindent elmondott neki, amit kellett, Kori fejen természetesen zsongott. Túl sok információ rövid idő alatt és félt, nem jegyzi meg. Összességében jól telt a betanulás, ugyan fáradtan, de boldogan indult haza onnan, ám előtte jobbnak látta tenni egy kis kitérőt. Az, hogy féljen, esze ágában sem volt. Napok kérdése és nagykorúvá válik, mellesleg ötödikes is lett.
A stégnél egy ismerős sziluettet vélt felfedezni, ami egyre tisztábbá és tisztábbá vált, mire odaért. Nem volt szüksége Lumosra, vagy más egyéb fényforrásra, tökéletesen látott a sötétben egy bizonyos területen belül ezen bűbájok nélkül is.
- Teddy? Ah, én csak sétálok - felelte vállát megvonva, azonban szája szélén meghúzódott egy aprócska mosoly, régi barátja láttán.
- Na és te? Most érkeztél vissza a szünetről? Vaaaagy… találkozol itt valakivel?
Hozzászólásai ebben a témában


Don't fucking bark if you can't fucking bite.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa