[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1&post=430781#post430781][b]Wolgast Bellafonte - 2014.12.03. 22:10[/b][/url]
De rég volt már ilyen *-*
-=Meseest Wolgival=-Az egész azzal kezdődött, hogy elaludtam. A nővérem szomorúan közölte, hogy eltűnt a cicánk, és éppen itt volt az unokahúgom (nem Dash), szóval ő, az öcsém és én elindultunk megkeresni. Egy réten sétáltunk, amikor észrevettünk valami csillogót a fűben. Odamentünk, és egy üveggömb volt. Felemeltem, a többiek is hozzáértek, és akkor beszippantott minket.
Odabent egy szafariszerű helyen ébredtünk. Minden növény narancssárgás volt, és nagyjából napfelkelte volt. Ahogy jobban körülnéztünk, észrevettük, hogy mindenfelé macskák vannak. De nem csak házicicusok, hanem nagymacskák is. Óvatosan közlekedtünk a bokrok és fák között, nehogy magunkra haragítsunk egy leopárdot, vagy hasonlót, amikor megláttam a mi macskánkat. Odafutottam, és felkaptam, de ő ezt nem vette jó néven, és hangos nyekegésbe kezdett (nem tud nyávogni valami oknál fogva), erre előjött egy oroszlán, két jaguár, meg vagy három méretes macska, a mi cicánk kiugrott a kezeim közül, és betársult hozzájuk. Láttam a szemein, hogy most megbosszulja ezt az emelgetést, és közelíteni kezdett hozzánk a bandájával. Mi persze futni kezdtünk, át a dzsumbujon, és egyre több dög kezdett minket üldözni. Addig futottunk, amíg egy városkát nem találtunk. Először azt hittem, a macskák városa, és ott úri cicák fognak öltönyben sétálgatni, de nem.
A dögök még a városban is kergettek minket, így csak félig-meddig tudtam megfigyelni a házakat és az embereket. Nem egy megszokott város volt: Viszonylag szűk, de teljesen tiszta utcák, magas házak tornyokkal, elég régies stílusúak. Egy sikátorban aztán sarokba szorítottak minket, és lassan közelítettek, mint a filmekben, hogy legyen idő kitalálni valamit. Végül kinyílt egy ajtó mögöttem, és valaki berántott.
Odabent minden márványból volt. Egy nagy teremben voltunk, ami tök üres volt, azt leszámítva, hogy most ott volt velünk még két lány. Egy viszonylag magas, hosszú, barna hajú lány, kékeszöld szemekkel, és a húga. Na rá nem emlékszem. Megköszöntem, hogy megmentettek, amire ő csak legyintett. Mondta, hogy elég sokszor előfordul errefelé, és bárki megtette volna. Rögtön látta rajtunk, hogy nem odavalósiak vagyunk. Elmagyarázni nem igazán tudtam volna, szóval mondtam, hogy hosszú történet, majd később elmondom. A lány pedig azt mondta, hogy kéne egy kis segítség.
Annyira szégyellem, hogy pont ezt a részt felejtettem el, de mindenesetre elég nagy segítség kellett. Kis képek maradtak csak meg belőle, a házak tetején voltunk, láttam valami kupolát is, és valami nagyon komoly dolgot kellett véghezvinni. Ott voltunk mi, meg a két lány, akik mondták, hogy mit csináljunk.
A következőre emlékszem megint tisztán: Ott vagyunk a márványos házban, ami valami gyűlésterem volt eredetileg. Most nem a nagy teremben voltunk, hanem egy ajtóval arrébb, ahol lépcsők voltak fel az emeletre. Minden tele volt emberekkel, az unokahúgom és az öcsém lent álltak, mint ahogy a lány is meg a húga. Én viszont a lépcsőn álltam, nem tudom, hogy keveredtem oda. Először is a polgármester mondott beszédet, hogy megköszönje nekünk, idegeneknek, hogy segítettünk, nagyon hálásak. Kérdezték, hogy honnan jöttünk, és hogy mit tehetnek értünk. Erre én beszédbe kezdtem.
Elmondtam, hogy mi nem innen jöttünk. Egy réten voltunk, ahol találtunk egy gömböt, ami beszívott minket. Szóval a világuk egy üveggömb, és mi azon kívülről jöttünk. Elmondtam, hogy biztonságba kéne helyezni azt a gömböt, mert nagyon megkedveltem az ottaniakat - itt a barna hajú lányra néztem -, és nem szeretném, ha bajuk esne.
A polgármester behívott valami tudóst, olyan általános őrült tudós kinézettel, és mondott neki valamit. Erre az bejelentette, hogy talán tud segíteni rajtunk, menjünk vele. Ez az ajándékuk, hogy mindent megtesznek, hogy hazatérhessünk. Intett nekünk, hogy kövessük.
Az öcsém indult meg először, utána az unokahúgom. Én viszont csak álltam a lépcsőn, a tömegben. Nem szerettem volna ott hagyni őket, megkedveltem az ottaniakat, és volt valaki, akit pedig még inkább. Ez a valaki intett, hogy menjek én is, mire kelletlenül utána mentem. Kimentünk egy ajtón, ami a márványterembe vitt, ahol találkoztunk. Tudtam, hogy ez itt a búcsú ideje, úgyhogy megöleltem, adtam neki puszit, aztán hirtelen megcsókoltam. Nagyon romantikus keringőbe kezdtünk, miközben elmondtam neki, hogy nem szeretném itt hagyni, viszont a gömbjüket biztonságba kell helyezni. Erre ő azt mondta, hogy ha eddig sem történt semmi baj, akkor talán ezek után sem fog. Mondtam, hogy engem sokan várnak kint, pénteken én leszek a Mikulás a suliban, meg hasonlók, mire visszavágott, hogy neki is szüksége van rám. Viszont belátta, hogy nem tarthat ott, úgyhogy elkísért a tudósig.
És itt felébredtem. A történet vége ránk van bízva, vele maradtam, vagy hazamentem. Én nagyon élveztem, mert már viszonylag régen álmodtam ilyen hosszút és részleteset :3
Olivérrel mi lesz, ha pandát veszek? Azokból ha jól tudom nincs mini változat, mint a sárkányokból.
