[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1&post=372015#post372015][b]Wolgast Bellafonte - 2014.08.28. 22:16[/b][/url]
-=Meseest Wolgasttal=-bejelentés nélkülÚgy kezdődött, hogy elaludtam.
Egy zarándoklaton voltam, és éppen véget ért. Elértük a végállomást, mindenki mehetett haza. Velem zarándokolt az öcsém, és faterom és a nővérem jött értem. Még mielőtt megjöttek volna, egy nagy gyűlés volt egy nagy tornateremben. Mindenki ledobta valahová a cuccát, aztán leült a földre. Én is így tettem, de pár srác felszólított, hogy takarodjak a cuccaikról. Engem viszont nem különösebben izgatott, hogy mit pattognak, szóval maradtam, amíg egy osztálytársam,, aki nem tudom, hogy került oda, szintén leült mellém. Volt valami szentbeszéd, amit nem hallottunk, aztán mondták, hogy mostantól mindenki mehet amerre lát, de még van ingyenes ebéd, és fürdési lehetőség. Elmentem a sráccal -nevezzük most Nándinak, mert így hívják- már nem találtunk széket, ezért a földre ültünk le. Eszegettük a levest, és egyszer csak az egyik székről valami lány felállt, és odajött hozzánk. Fel is ismertem, a suli legjobb hangú, de furán szűkszavú leányzója volt az. Köszönt nekünk, aztán váltottunk pár szót, amire nem emlékszem. Ezután jött a fürdés. Az a szokásos koleszos publikus egybefürdő. Valamiért nem volt villany, és ablak sem, de valamicskét lehetett látni. Mielőtt bementem, pár srác megkérdezte tőlem, hogy merre van a zuhanyzó. Ez egyetlen ajtó felé mutattam, ami nem a kijárat volt. Megköszönték, és bementek. Kis idő elteltével én is utánuk mentem, de nem fürödni akartam, mert reggel már letudtam, majd este legfeljebb. Szóval bementem, és körülnéztem a több-mint-félhomályban. Az a pár fiú, akik az előbb kérdezősködtek, most ott álltak tanácstalanul, és arról vitatkoztak, hogy merre lehet kijutni. Furák voltak, mert ott volt a hátuk mögött az ajtó, amin én lazán ki is sétáltam, vártam egy kicsit, de azon nem jöttek. Megkerestem az öcsémet az udvaron, és vártunk apáékra.
Meg is jöttek, és kérdezték, hogy éhesek vagyunk-e. Mondtuk, hogy egy kicsit, mire ő mondta, hogy rendben, akkor keresünk egy éttermet, és eszünk valami levest. Érdekes, hogy mindig csak levest ettünk o.O Találtunk is egy jó helyet, ahol aztán szavaztunk, hogy rákos leves, vagy sima csontleves legyen. A döntés egyértelmű volt, de mi mégis csontlevest rendeltünk. Miután megettük, nekiláttunk valami komolyabb feladatnak: Jézus sírját akartuk megkeresni, mielőtt az illumináti megkaparintja. Egy biztos nyomunk volt, valahol a közelében van egy szobor, ami rá mutat a sírra. Apa egy sírkőre kiborított egy aktát, amiből képek és iratok hullottak ki. Magyarázott egy csomó tudományos marhaságot, amire én tökre nem figyeltem. Azt nézegettem, hogy van-e itt szobor, ami mutat valahova. Kis nézelődés után észrevettem egyet: pont annak támaszkodtam. Amerre mutatott, két sír is volt nagyon közel egymáshoz, de nehéz volt megállapítani, hogy melyikre mutat. Odamentünk és próbáltuk kitalálni, hogy melyik lehet, de rájöttünk, hogy pont elmutat a két sír között. Megnéztük, hogy mi van a sírokon túl, és egy elhagyatott vonatvagon volt ott. Ebbe is temettek valakit állítólag, de nem volt feltüntetve a név. Csak a tetőről lehetett bejutni, de ahogy felmásztam, már ugrottam is le; egy hatalmas, szürkésbarna, kicsit rájaszerű szájjal rendelkező kígyó tartózkodott ott. Mintha őrizném állapította meg valamelyikünk, aztán kerestük a megoldást, amivel el tudnánk távolítani. A vonat túloldalán egy fal volt, ami kicsit magasabb volt, mint maga a vagon. Ahhoz, hogy felmásszak a falra, vagy 100 métert kellett megtennem. Onnan aztán végiggyalogoltam egyensúlyozva, és mikor a vonathoz értem, láttam, hogy a kígyó feje lelőt, és harap valamit, de nem tudja elengedni, és most úgy maradt. Az öcsém tette ezt vele, megböködte a farkát, mire az odakapott, és beleharapott valami vonatból kiállócsőbe, amit aztán nem tudott elengedni. Amíg ott szerencsétlenkedett, és felugrottam a vonat tetejére, kinyitottam a csapóajtót, benéztem, és...
...és nem tudom, mi volt ott. Csak az maradt meg, ahogy gyalogolunk, fura hangulatban. Nem a totális csalódás, de nem is a győzelem mámora volt. Nem tudom leírni azt az érzést, de nekem valahogy olyan furán, melankolikusan kellemes volt. Ezután apa megkérdezte, hogy akarunk-e enni valamit. Mondtuk, hogy igen. Kérdezte, hogy akkor most csontleves legyen, vagy rákos leves. Mindenki a rákosra szavazott.
És felébredtem.
